Az öltözőből: Nick Faust

2019.11.01, 13:23 Kosárlabda
Interjú a fiatal amerikai játékossal.

Nick Faustot senkinek sem kell bemutatni. A tavalyi szezonban szenzációs formában játszó játékos visszatért az Atomvárosba a szezon rajtjára és azóta ismét bebizonyította, hogy helye van a csapatban. A DEAC elleni idegenbeli sikerhez 30 ponttal járult hozzá, ami egyéni csúcs az amerikai játékos pályafutásában. Az 1-es mezszámú játékossal beszélgettünk.

Mesélj nekünk egy kicsit magadról.
-Baltimoreban nőttem fel és már akkor a kosárlabda volt a legfontosabb számomra. Ebben a városban óriási a versengés a fiatalok között, már ami a sportot illeti, folyamatosan a haverjaimmal és a főiskolásokkal játszottam, a lényeg persze az volt, hogy ki lesz a legjobb játékos és ezzel folyamatosan egymást motiváltuk.

Az előző fordulóban Debrecenben karrier csúcsot dobtál, milyen vol a meccs a te szemszögedből?
-Nagyon jó mérkőzést játszottunk, úgy is fogalmazhatnék, hogy csak egy "egyszerű nap az irodában", persze mindig van hova fejlődni.

 
Shannon sok fontos kétpontossal járult hozzá a sikerhez. A tavalyi szezonban remekül találtátok meg egymást a pályán, milyen most a kapcsolatod vele?
-Szuper! Nagyon jó barátok vagyunk a pályán kívül is, Shannon egy borzaszótan szórakoztató személyiség, akárcsak én.

Milyen érzés volt visszatérni Paksra és egy újabb szezont kezdeni a Magyar Bajnokságban?
-Nagyon jó érzés volt visszajönni és ismét magamra ölteni a piros-kék mezt. Nagyon izgatott vagyok, hogy mit rejteget számunkra ez a szezon.

Mit szeretsz a legjobban Magyarországban?
-Teljesen más kultúra van itt, mint a tenger túlon. Azt is észrevettem, hogy egyes városok között is óriási különbség lehet, például Pakson nyugodt, kiegyensúlyozott a légkör, azonban Budapest egy teljesen más, pörgős város.

Mik a hosszú távú terveid?
-A hosszú távú tervem az, hogy minél tovább tudjak kosárlabdázni és természetesen az, hogy egészséges maradjak.

Mit vársz ettől a szezontól?
-Minél több meccset szeretnék megnyerni és a csapattársaimmal együtt harcolni az aranyéremért.

Ki a kedvenc NBA játékosod és csapatod?
-Az örök kedvenc játékoson Allen Iverson, ha csapatot kellene mondanom, akkor a Los Angeles Lakerset mondanám.

Végezetül, mi a mottód?
-Nyerd meg a napot!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%