Az Atomerőmű SE Kenguru csapatának 2010-es összefoglalója

2011.02.09, 07:22 Kosárlabda


A korosztályos versenyeztetést tekintve ez a korosztály a legfiatalabb szakosztályunkon belül. A csapat tagjai 2000-2001-es születésűek. 2010. szeptember elején kezdtük el a közös munkát a gyerekekkel, akiknek többsége előtte Pálfi Katalin előkészítő csoportjában ismerkedett a kosárlabdával. Sok időnk nem volt az ismerkedésre inkább a felkészülésre koncentráltunk, alapdolgokat kezdtük tanulni-gyakorolni: ziccer dobás, labdavezetés, passzolás. A csapatnak októberben már pályára kellett lépni az Országos Kenguru Bajnokságban. Nevezésünket a bajai központú pontvadászatba adtuk le. A lebonyolítást tekintve háromfős csoportokat alakítottak ki a szervezők, ahonnan az elsők fel, az utolsók egy csoportot lépnek vissza nyolc fordulón keresztül. Minden játéknapon két mérkőzést játszunk. Jelenleg a „B” csoportba tartózkodunk, amivel nagyon elégedett vagyok. Szeretném, ha jelenlegi pozíciónkat megtartanánk, és ha lehet, megpróbálunk felzárkózni a legerősebb csapatok közé. A csapat létszáma 17 fő melyből átlag 13-an látogatják az edzéseket heti három alkalommal. A hiányzások legfőbb okai a betegség és az egyéb elfoglaltság. Az edzések jó hangulatban telnek a srácok fegyelmezettségével is elégedett lehetek még akkor is, ha kevesebb idő jut a játékra. Eddigi eredményeink az első négy fordulóból:

1. forduló „B” csoport

Szekszárdi Dinók – Atomerőmű SE
29:20
(14:4; 8:11; 5:2; 2:3)

Pontszerzők: Mukli B. 7, Bujtás B. 4, Simon B. 4, Berger P. 2, Kaszás B. 1, Jakab M. 1, Kovács D. 1

 

Atomerőmű SE – Paksi Atomlédik
39:11
(11:0; 14:5; 8:2; 6:4)

Pontszerzők: Kovács D. 8, Jakab M. 6, Bujtás B. 6, Simon B. 4, Mukli B. 4, Kaszás B. 4, Tell B. 2, Berger P. 2, Raffay D. 1, Tóth K. 1, Farkas B. 1.


2. forduló „B” csoport

Atomerőmű SE – Gyakorlós Benjaminok
17:64
(5:7, 8:32, 4:7, 0:18)

Pontszerzők: Mukli B. 8, Tóth K. 2, Kovács D. 2, Simon B. 1, Farkas B. 1, Menyhei M. 1, Kern B. 1, Antóni Cs. 1,

Bajai NKK – Atomerőmű SE
52:27
(14:9, 8:8, 16:8, 14:2)

Pontszerzők: Bujtás B. 12, Jakab M. 4, Kovács D. 3, Mukli B. 3, Tóth K. 2, Antóni Cs. 2, Menyhei M. 1,


3. forduló „C” csoport

Atomerőmű SE – Gyakorlós Gézengúzok
46:18
(7:8, 21:5, 4:5, 14:0)

Pontszerzők: Bujtás B. 18, Kaszás B. 8, Berger P. 5, Mukli B. 5, Tóth K. 4, Simon B. 3, Farkas B. 2, Raffay D. 1

Szent Lászlós Tigrisek – Atomerőmű SE
36:16
(2:3, 18:5, 12:0, 4:8)

Pontszerzők: Mukli B. 6, Tóth K. 4, Kaszás B. 2, Simon B. 1, Farkas B. 1, Weisz M. 1, Bujtás B. 1


4. forduló „C” csoport

MNÁMK Ördögei – Atomerőmű SE
38:51
(6:14, 9:14, 11:16, 12:7)

Pontszerzők: Weisz M. 11, Bujtás B. 11, Mukli B. 11, Jakab M. 5, Berger P. 4, Antóni Cs. 4, Kaszás B. 2, Tell B. 2, Tóth K. 1

Atomerőmű SE – Alsóvárosi Fecskék
65:36
(15:9, 23:12, 13:13, 14:2)

Pontszerzők: Jakab M. 15, Mukli B. 15, Bujtás B. 10, Berger P. 6, Tóth K. 5, Weisz M. 4, Kaszás B. 3, Antóni Cs. 3, Tell B. 2, Szabó Z. 2

Edző: Somodi András


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%