Atom Kupa Eredmények

2015.07.20, 10:07 Judo


Verseny: Atom Kupa

Verseny helye: Paks

Verseny ideje: 2015. július 11-12.

 

30. alkalommal rendeztük meg junior nemzetközi versenyünket, az Atom Kupát. Idén is nagy létszámban érkeztek hozzánk külföldről és a hazai versenyzők is próbáltak minél előkelőbb helyen végezni az Európa Kupán. 26 országból 346 versenyző lépett tatamira a két nap során. Népes delegációval érkeztek a környező országok csapatai, de Kanada is igen erős csapattal képviseltette magát. A közel 80 nevezett magyar versenyző az OTP által felajánlott pénzdíjakért is harcolt, ami csak a magyaroknak „járt”. Paksi versenyzők szépen szerepeltek, a nyitónapon mindjárt három érmet is szereztünk, amit a folytatásban nem tudtunk megismételni. Az Atomerőmű SE gesztenyés úti termében parázs mérkőzések zajlottak. A verseny egyben a bírók számára is megméretés volt, nemzetközi „zsűri” pontozta a teljesítményüket.

A versenyt háromnapos edzőtábor követte, ahol két teremben – külön a fiúk, külön a lányok – zajlottak az edzések közel 300 judoka izzadt a hőségben – küzdött az ellenfelekkel és az elemekkel.

 

III.      Lukács Ditta   44 kg

II.      Pupp Réka     48 kg

II.      Ohát Zalán     90 kg

 

Paks, 2015. július 20.

 

 

Keszthelyi László

 

edző


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%