Rangadót nyertünk a Sopron ellen

2010.12.03, 08:58 Kosárlabda
Zalán igazi vezére volt a csapatnak

 
79:73-ra győzött az Atomerőmű SE a Kis-Rába menti Takarék Soproni KC ellen a honi élvonalbeli kosárlabda bajnokság legutóbbi fordulójában. A vendégek a rendkívüli havazás miatt Bécsen keresztül érkeztek Paksra, de a fárasztó utazás nem látszott meg Meszlényi Róbert tanítványain. Az első negyedben Johnson és Townes vitte a prímet a csapatoknál, a felek fej-fej mellett haladtak. A nyitó szakaszt 22:21-re a kék fehér egylet nyerte. A folytatásban, támadásban sokat hibáztak a játékosok, alig-alig esett kosár. Az SKC a 15. percre 6 pontos előnyt szorgoskodott össze, de az ASE nem hagyta magát leszakítani. A nagyszünetben 34:38-at mutatott az eredményjelző tábla. A térfélcsere után hamar fordított az Atom távoli dobásainak köszönhetően. Johnson és Winters süllyesztette el a demoralizáló triplákat. 50:40-nél kissé hátra dőlhetett a Gesztenyés úti sportcsarnok közönsége, a Meszlényi legények azonban nem adták fel. 8:0-s rohammal ismét a hazaiak nyakán volt a Sopron, odaát Townes mellett Jarvis és Kelley volt ponterős. A záró 10 perc előtt 57:55-re a vendéglátó vezetett. Melyben 70:70-ig együtt lélegeztek az együttesek, Kovács Ákos és Morgen valamint Townes és Szabó Zsolt dicsérhető a meccs ezen részében. A végjátékban aztán a rutinosabb, négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes a maga javára billentette a mérleg nyelvét, így végül 79:73-ra győzött az Atomerőmű SE a Sopron ellen és megerősítette helyét az élmezőnyben. 
 
Atomerőmű SE - Kis-Rába menti Takarék SKC
79:73
(21:22, 13:16, 23:17, 22:18)
Játékvezetők: Földházi T., Szilas Gy., Makovsky Sz., Ellenőr: Szaniszló S.,
Paks, Atomerőmű Sportcsarnok, 700 néző,
 
ASE: Pavlik 7/3, WINTERS 14/6, Mészáros Z. 2, JOHNSON 23/9, SALES 13,
Cserék: Kovács Á. 9/3, Körtélyesi 2, Morgen 6/3, Faragó 3/3,
SKC: Kelley 11/3, JARVIS 13, Molnár A. 9/3, SZABÓ ZS. 8/6, TOWNES 23,
Cserék: Halmai 7/3, Helmeczi -, Keresztes -, Gombás 2,

Horváth Imre: Számítottam rá, hogy a Sopron komoly ellenállást fog kifejteni. A második félidőben összeszedtük magunkat, pozitívum számomra, hogy közepes játékkal is nyerni tudtunk.
Meszlényi Róbert: Nagyon sok kidolgozott távoli dobásunk volt, de ezekből keveset értékesítettünk. Az ASE a második félidőben jól dobta a triplákat, ez végül döntőnek bizonyult. Megint közel voltunk egy bravúrhoz.
 
{morfeo 81}
Fotó: Bán Kornélia
 

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%