24 pontos hazai siker

2010.10.20, 19:40 Kosárlabda
 Főlényes győzelem

Hatalmas lendülettel vetette magát a küzdelembe az Atomerőmű SE a Kaposvár elleni hazai meccsen az első negyedben. 11:2-re meglépett Horváth Imre együttese a nyitó percekben, jelezve, ezen az estén csak a piros kék gárda győzhet. Sales a palánkok alatt, Mészáros, Morgen és a Hodges a triplavonalon túlról dolgozott hatékonyan, míg odaát csak Cunnigham és Wilson volt ponterős. Az első 10 percet 28:22-re nyerte az ASE. A folytatásban tovább robogott az ASE vonat, a támadás mellett a védekezés is összeállt a hazaiaknál, míg Fekete Ádám csapata továbbra is a légiósokban bízott. 23:10-re nyerte ezt az etapot a vendéglátó, így a nagyszünetben 51:32-t mutatott az eredményjelző tábla. A térfélcserét követően tartotta 15-20 pont körüli előnyét az Atom, hiába próbálkoztak zárkózni a somogyiak. Kovács, Mészáros és Sales is hárompontosokkal szórakoztatta a közönséget ekkor. Kerek 20 volt a felek közt a záró negyedhez érve. Melyben Körtélyesi és Pavlik is belelendült, továbbá Faragó, Tóth Péter és Horti is pályán volt, de az ellenfélnél is a tartalékok küzdöttek ekkor. A találkozó már korábban eldőlt, így mindegyik szakvezető többet pihentethette kulcsjátékosait. A záró dudaszó pillanatában 91:67-et mutatott a tábla, a mérkőzésről elmondható, a játék minden elemében jobb Atomerőmű SE megérdemelten nyerte meg a találkozót.

Atomerőmű SE - Kaposvári KK
91:67
(28:22, 23:10, 21:20, 19:15) 

ASE: Mészáros Z. 6/6, Pavlik J. 14/9, Hodges J. 12/12, Johnson I. 12/3, Sales B. 22/3, Cserék: Körtélyesi G. 7, Kovács Á. 8/3, Morgen F. 7/3, Tóth P. 3/3, Faragó P. -, Horti B. -,

KKK: Wilson J. 19, Kutasi G., Soós G. 7, Kováts R. 6, Cunningham K. 26, Cserék: Medve M. 2, Fülöp G. 5, Kovács S. -, Márkus T. -,

Horváth Imre:  Örülök, hogy játékosaim megfelelően álltak a mérkőzéshez a pécsi vereség után, és ez viszonylag jó játékkal párosult, de még rengeteg javítani valónk van támadásban, és védekezésben egyaránt.

Fekete Ádám:  Gratulálok a Paksnak, jól játszottak. Sajnos ez rólunk nem mondható el.

{morfeo 74}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%