Ha nehezen is, de megnyertük az elsőt

2015.08.28, 16:19 Kosárlabda
A ráadás-negyed is kellett a Pécs elleni sikerhez.   

 

Két heti edzés után eljött az első edzőmeccs ideje is, az ellenfél pedig a PVSK-PANNONPOWER csapata volt. Nálunk Rakocevic sérülés miatt nem szerepelhetett, Medve Máté pedig a vezetőedző engedélyével hagyta ki a találkozót, míg a túloldalon egyelőre még csak a magyar játékosok szerepeltek, mivel a légiósok meg nem érkeztek meg.

Az első találatot Szabó Zsolt jegyezte, ez meg is adta a meccs alaphangját. Főleg Szabó Zsolt volt elemében, már az első negyed derekán 9 pontnál járt. Az újak közül Dunn és Barnies is jól szállt be, bár utóbbinál ez inkább a mezőnymunka terén mutatkozott meg, nem a dobásokban, mert azzal kissé hadilábon állt.

Az első negyedet a Pécs zárta minimális előnnyel, ám a másodikban visszavettük a vezetést, köszönhetően Eilingsfeld agilis játékának. Védekezésben így is több hiba becsúszott, időt is kért Schmidt Béla, hogy egy kicsit rendbe tegye a dolgokat. Az idény eleji forma erősen tükröződött mindkét csapat játékán, látszott, hogy fáradtak a lábak. Szép lassan azért kezdett kijönni a különbség, így mikor lefújták a második negyedet, már 10 volt közte.

Az ezúttal mindössze két percig tartó "nagyszünet" után a Pécsnek jött ki jobban a lépés, Bíró nehézbombázásának köszönhetően két pontra fel is kapaszkodtak nem egész öt perc alatt. Forgattuk a csapatot rendesen, olyan is előfordult, hogy az Illés - Gulyás duó alkotta a hátvédpárosunkat. Szabó újra belelendült, megint megléptünk tízzel, ám egy-két hiba után a Pécs visszaállította a korábbi pár pontos különbséget a harmadik játékrész végére.

A negyedik negyed aztán szinte teljes egészében a vendégekről szólt, a remekül célzó Bíró vezérletével átrohantak rajtunk, és nyolc ponttal nyerve a negyedet öt pontos előnyre tettek szert.

Ezúttal azonban itt nem ért véget az összecsapás, a felek közös megegyezése alapján egy ötödik negyedre is visszatértek a játékosok a pályára. Ez a felvonás mentette meg végül a becsületünket, jól célzó Will Tamás ébresztőként ható találatai után összeszedtük magunkat, szigorítottunk egy kicsit a védekezésen, támadásban pedig néhány szép dobást célba juttatva végül  megnyertük a találkozót. 

 

Felkészülési mérkőzés
Atomerőmű SE - PVSK-PANNONPOWER
91-84

(22-23, 18-7, 14-21, 11-19, 26-14)

ASE: Kovács 18/9, Illés 3/3, Barnies 7, Szabó 22/9, Tóth 8.
Csere: Will 5/3, Dunn 15/3, Eilingsfeld 13, Gulyás -, Meixner -.
Vezetőedző: Schmidt Béla

PVSK: Halász 14/6, Csabay 3, Bíró 20/12, Harazin 11, Horti 7/3.
Csere: Czukor 5, Antóni 10/6, Bödör -, Demeter 5/3, Popgyákunik -, Kővágó-Laska 6, Sértő -, Berkics 3/3.
Vezetőedző: Csirke Ferenc

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%