Alapszakaszelsőként is a győzelem a cél!

2014.02.28, 09:23 Kosárlabda
Az alapszakasz utolsó fordulója következik, számunkra immáron tét nélkül, hiszen az első hely már zsebben van. A csapat azonban ugyanilyen feltételek mellett szenzációs győzelmet aratott a múlt hétvégén Sopronban, így most is remek meccsre van kilátás a Jászberény ellen. Ráadásul a másfél hete igazolt Robinson is bemutatkozik ASE mezben, így jut izgalom erre a találkozóra is!  

 


Az alapszakasz első körének zárásaként idegenben mértünk komoly vereséget a mostani ellenfelünkre, végig vezetve, magabiztos játékkal. A kilenc pályára lépő játékosunk mind dobott legalább hat pontot, négyen pedig tíz fölé is eljutottak, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy jó csapatjátékunknak köszönhettük a győzelmet. Remélhetőleg ez most sem lesz másképp, és erőt merítve a múlt heti sikerből, ezúttal is közönségszórakoztató játékkal sikerül kiszolgálni a közönséget. Ami a sérültjeinket illeti, Tóth Ádám a héten már teljes értékű edzésmunkát végzett, ő bevethető lesz. Medve Máté is elkezdte az edzéseket, de egyelőre még csak könnyített munkát végez, így az ő szereplésére nem mutatkozik sok esély. Eilingsfeld János szintén maródi, ő sajnos csak az oldalvonal mellől figyelhette az edzéseket a héten.

Ami a Jászberényt illeti, a legutóbbi találkozásunk óta történt egy s más a csapatnál. Mindenekelőtt szót kell ejteni a tavalyi sikeredző, Földi Sándor menesztéséről, akit Sjdan Antic követett a kispadon. Időközben megfordult a Jászságban Aleksandar Vlahovic is, aki azonban két mérkőzés után tovább is állt, és Szombathelyre szerződött. Utódja a bosnyák Mirza Ahmetbasic lett, aki 15-ből 3 sikeres dobással, 6 ponttal és 2 gólpasszal mutatkozott be új csapatában a múlt héten. Új arc még a 34 éves, 221 centis Bruno Sundov is, aki igazi világvándornak számít, többek között epizódszereplőként öt NBA csapatot is megjárt, ő ezen a találkozón fog debütálni.

A rengeteg igazolás és változtatás ellenére a JKSE az utóbbi időben folyamatosan zuhan a tabellán, legutóbbi hét meccséből csak egyet tudott megnyerni a gárda. A papírforma alapján ez a rossz sorozat nem most fog megszakadni, de mivel rutinos, sok csatát megélt játékosok alkotják az ellenfelet, egy pillanatra sem szabad félvállról venni őket!

Korábban
2013.12.07.

Jászberény - Atomerőmű SE
70-87
(9-16,20-25,22-21,19-25)
Jászberény, Bercsényi úti Sportcsarnok
V.:Benczur T., Farkas G., Fodor A. (Bodrogváry)

JKSE: Savic 7/3, Raivio 12/3, Soós 14/9, Dramicsanyin 18, Lázár 1.
Csere: Horti 5, Szögi 5/3, Mladenovics 8/6. Vezetőedző: Földi Sándor

ASE: Kovács 10/6, Medve 8/6, Körtélyesi 14/6, Eilingsfeld 13, Tóth Á. 12.
Csere: McGruder 8, J. Jones 9, Vaughn 6/3, Baki G. 7/3. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

  


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%