A negyedik negyedben szétestünk Szolnokon

2018.10.28, 08:46 Kosárlabda
Kemény, hajtós mérkőzésen kaptunk ki a címvédőtől.

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE
94-77
(28-19, 19-28, 18-17, 29-13)
Szolnok, 2018.10.27.

Szolnok: Kovács 5, Vojvoda 14, Andric 23, Airington 13, Murphy 12
Csere: Benke 12, Milosevic 11
Vezetőedző: Dragan Aleksic

ASE: Ruják 7, Eilingsfled 12, Faust 21, Evans 13, Trajkovszki 13.
Csere: Kovács Á. 5, Jevtovics 6, Medve -, Horváth K. -.
Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics

Döcögősen indult mindkét csapat számára a mérkőzés. A feldobást követően mi hoztuk el a labdát, de sorban Trajkovski, Vojvoda és Faust is rontott, majd az utóbbi személyi hibáját követően a mérkőzés első pontjait Kovács Péter büntetőből értékesítette. Trajkovski erre egy közép-távolival válaszolt (2-2). Andric Luksa és Vojvoda kétpontosa után előbb Eilingsfeld, majd Ruják talált be, utóbbi három pontot ért, így átvettük a vezetést az Olaj ellen (6-7). Ezután egy eladott labdából Murphy triplája hullott a kosárba, majd Faust büntetőjét követően kétszer is megjátszotta Vojvoda Luksát (13-9). A kis ritmusvesztés után Eilingsfeld hármasával kerültünk közelebb a Szolnokhoz (13-12). Mindkét oldalon kosár nélküli támadások következtek, majd Trajkovski a hárompontos vonalán faultolta Benke Szilárdot, aki higgadtan dobta be a kiharcolt büntetőket (16-12). Szrecsko időkérése előtt Evans szabálytalankodott, majd a taktikai szünet után Rowsey váltotta pontra a büntetőket. A sorozatot Ruják folytatta, majd a szolnoki oldalon is két dobás landolt sikeresen a kosárban (22-14). Eilingsfeld és Kovács Ákos rontott dobásai után egy gyorsindítással Benke Szilárd 10 pontra módosította a Szolnok előnyét. Eladott labda nálunk, zsákolás a túloldalon (26-14). Az első negyed végén Faust egy remek betörésből húzta a gyűrűbe a labdát, a másik oldalon azonban hamar "leutánozta" Airington a mozdulatsort, így tartva a Szolnok 12 pontos előnyét (28-16). Az első 10 perc utolsó mozzanata Faust nevéhez fűződött, aki egy gyönyörű tripla után állította be a negyed végeredményét (28-19).

A második negyedet a Szolnok kezdte, de Trajkovski jól olvasta a játékot és labdát szerzett, a támadásunkat Kovács Péter már csak szabálytalanul tudta megállítani. Kovács Ákos gyors betörése kosárral végződött, így feljöttünk 7 pontra. A következő támadásnál Medvéről fordult le az alapvonalnál Murphy, jó volt a kétpontos (30-21). A Szolnok kosara után Evans rugaszkodott el a büntetővonalról és húzta be a labdát a gyűrűbe (32-23). Andricot szabálytalanul állítottuk meg dobás közben, azonban a két büntetőből csak egyet értékesített. Vojvoda személyi hibája után jól járattuk a labdát, melynek végén Jevtovichoz került a labda, de a dobás kimaradt, így maradt a 10 pontos hátrány. Ezt a hibát Vojvoda már nem követte el, beleállt a hárompontosba és csont nélkül hullott a labda a gyűrűbe (36-23). Erre Evans próbált válaszolni, előszőr nem sikerült, majd az eladott labdát visszaszerezve zsákolt egy hatalmasat (36-25). A lendületet Andric büntetői törték meg, amivel 13 pontra nőtt az Olaj előnye. Ruják gyönyörű ziccere közben Murphy lökte meg és a földet érés következtében kiment a bokája, sajnos a mérkőzés további részére András már nem tudott visszatérni. A szolnoki dobások után Eilingsfeld János percei következtek. Előbb a büntetőket, majd Kovács Ákos asszisztja után faulttal együtt egy igencsak nehéz ziccert értékesített. A büntető sajnos kimaradt, így nem tudtunk 10 ponton belülre felzárkózni (40-30). A hazaiak eladott a labdáját követően Trajkovski elhibázott tripláját Eilingsfeld szedte le, Jánost Murphy faultolta. Egy büntető bennt, végre elkezdtük ledolgozni a hátrányunkat (40-31). A hazaiak támadását sikerült megzavarnunk, Kovács Ákos remek labdaszerzése után Trajkovski tört be és a kosár faulttal együtt volt érvényes. Az időkérés után a büntető kimaradt (40-33). A hazaiak oldalán Benke Szilárd betörése fájdalmas két pontot ért. Ismét eladtuk a labdát, majd több szolnoki hiba után Airington zsákolt (44-33). A félidő előtt bekapcsoltuk a tartalék energiaforrásainkat és Bojan-Evans-Faust kosarai után 4 pontra jöttünk fel. A hazaiak az időkérés után sem találták a ritmust, Vojvoda kihagyta a dobást, Eilingsfeld pedig elhozta a lepattanót a zsúfolt palánk alól. Evans hibája után ismét Eilingsfeld nevéhez jegyezhettünk egy támadólepattanót, majd Trajkovskinak passzolt aki értékesítette a kétpontost (47-45). Az i-re a pontot Faust tette fel, aki Trajkovski labdaszerzése után óriásit zsákolt, ezzel elküldve a hazaiakat az öltözőbe (47-47).

A harmadik negyedet több rontott dobással kezdtük, de Eilingsfeld triplája a lehető legjobbkor jött, a mérkőzésen másodjára vettük át a vezetést (49-50). Andric egy palánk alatti dobással válaszolt, majd Vojvoda személyi hibája után Evans neve mellé írhattunk ismét két pontot (51-52). Hibázott dobások következtek mindkét oldalon, de Trajkovski hárompontosával növeltük az előnyünket (53-55). Az összecsapás ezen szakaszán kifejezetten jó nyomást gyakoroltunk az ellenfelünkre. Benke Szilárd kosara után Eilingsfeld nem tudta leszedni a támadólepattanót, Kovács Péter gyorsindítással büntetett. Átvette a Szolnok a vezetést, 57-55-re. Szrecsko időkérése után ismét dobott pont nélkül zárunk egy támadást, azonban a másik oldalon is lepörgött a gyűrűről a labda. Faust gyorsan fordult le ellenfeléről és bedobta a ziccert (57-57). Andric, Milosevic és Murphy kosarai után 63-57-re módosult az állás. Faust szerezte vissza az eladott labdánkat, Evans pedig bedobta a tempót, ami után a hazaiak oldalán Trajkovski lepattanót szedett, majd Jevtovic kosarával úgy nézett ki, hogy magunkra találtunka címvédő ellen: feljöttünk két pontra. Trajkovski harmadik személyi hibája után Airington bedobta a büntetőket (65-61), majd a harmadik negyed végét jelentő dudaszó előtt Kovács Ákos félpályáról vágta be a labdát, így egy pontra sikerült feljönnünk (65-64).

A neheze azonban csak most jött. Sajnos a Szolnok olyan sebességre kapcsolt, amit mi már nem bírtunk tartani és a sorozatos Vojvoda-Andric-Milosevic kosarak után teljesen szétestünk, ráadásul a negyed végére Jevtovic kipontozódott. Hiába próbálkoztunk kinti dobásokkal vagy betörésekkel egyszerűen nem jöttek a kosarak, a hazaiak pedig olyan előnyre tettek szert, amit már nem tudtunk ledolgozni. A végén a kegyelemdöfést Kovács Péter adta meg egy büntetővel, a vége: 94-77

Dragan Aleksic: Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk egy fárasztó utazás után. A Paks keményen játszott ma, nem jött jól nekik Ruják sérülése, aki eléggé hiányzott a végjátékból.

Szrecsko Szekulovics: Gratulálok a Szolnoknak. Nagyon rosszul dobtunk kintről, ami nagyon zavaró és ez már nem az első ilyen mérkőzésünk volt. Sokat kell tanulnunk a mai párharcból, de dolgozunk tovább. Sok sikert kívánok a EuropeCupban a Szolnoknak!

Kovács Ákos: Gratulálok a Szolnoknak. Végig partiban tudtunk lenni velük, de voltak olyan periódusaink amikor a helyzeteink kimaradtak és a hibáinkat az Olaj kihasználta.Tanulság, hogy csapatként kell játszanunk az egész mérkőzés folyamán.

Fotó: kosarsport.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%