A Körmenddel zárjuk a szezont

2011.05.06, 07:57 Kosárlabda


Az Atomerőmű SE a Körmend ellen folytatja a 2010-2011-es szezont, a bajnokság az utolsó felvonásához érkezett, a csapatok a bronzéremért küzdenek. Szokás a döntőről lemaradó egyletek összecsapására azt mondani, hogy a csalódott csapatok párharca következik, de ez ebben az esetben semmiképp sem helytálló. A fináléba került Szolnoki Olaj KK és az Albacomp vitathatatlanul jobbak a jelenlegi piros kék és piros fekete gárdánál, mutatja ezt az is, hogy mind az Alba- ASE, mind a Szolnok- Körmend csata egyaránt 3:0-val zárult. Valóban, csalódásnak semmi jele, mindkét alakulat fogadkozik, bizony érmet szereznek az idei kiírás végén. A pályaelőny birtokában erre Horváth Imre legényeinek van nagyobb sansza, de bizonyára az ex-paksi tréner Sabáli Balázs trenírozta vasiak nem feltett kézzel érkeznek a Gesztenyés úti összecsapás(ok)ra. Mindkét oldalon találhatunk klasszist, az Atomosoknál Sales, a Körmendnél Bell emelkedik ki társai közül. Kérdés, hogy a többiek mennyit tudnak hozzátenni a csapatjátékhoz, és mindezt mennyire eredményesen. Hiszen Johnson, Hodges, Körtélyesi, Vojvoda és Kovács az egyik, míg Németh, Trummer, Dies és Ferencz a másik együttesben képes maradandót alkotni. Ha az idei szezon mérkőzéseit nézzük, Pakson az ASE, míg Körmenden a Fortress diadalmaskodott és az alapszakasz végén is csak nyúlfarknyival végzett előrébb a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes riválisánál. A párharc május 7.-én 17 órakor kezdődik a paksi arénában.

Korábban egymás ellen:

2010.11.06. Paks

Atomerőmű SE - MJUS-Fortress Körmend
83:76
(24:21, 18:12, 24:21, 17:22)
Paks, 1200 néző, Játékvezetők: Valovics, Ádám, Hegedűs,

 

ASE: MÉSZÁROS Z. 12/6, Pavlik 9/3, HODGES 15/9, I. JOHNSON 14/6, SALES 23,
Cserék: Körtélyesi 2, Kovács Á. 5/3, Morgen 3/3.  Edző: Horváth Imre

KÖRMEND: Moore 11/3, Fodor G. 7/3, Ferencz 9/9, BELL 26/3, Davis 4,
Cserék: Ruják 6/3, DÁVID 8, Hegedűs, Trummer 3/3, Boldizsár 2. Edző: Sabáli Balázs


2011.02.05. Körmend

MJUS-Fortress Körmend - Atomerőmű SE
108:95
(25:32, 24:21, 28:17, 31:25)
Körmend, Szentély Aréna 2200 néző.
Játékvezetők: dr. Vígh P., Földházi T., Makovsky Sz.,

 

KÖRMEND: Moore 9/3, Németh 12/6, FERENCZ 23/21, BELL 22/6, DIES 19,
Cserék: Boldizsár 2, Fodor G. 2, RUJÁK 17/9, Dávid G. 2, Hegedűs. Edző: Sabáli Balázs

ASE: HODGES 22/9, Pavlik 2, WINTERS 22/9, Körtélyesi 12, Sales 19/3,
Cserék: KOVÁCS Á. 16/9, Morgen, Tóth P., Horti 2. Edző: Horváth Imre

 

4 Rashad Bell 1982.09.23. 202 cm 4
5 Sömenek Martin 1993.03.20. 197 cm 4
7 Trummer Rudolf 1978.06.07. 197 cm 3
8 Hegedűs Gergely 1983.10.20. 198 cm 3-4
9 Ruják András 1988.07.30. 188 cm 1
10 Dávid Gergely 1983.04.14. 210 cm 4
11 Sonyák Béla 1989.03.22. 195 cm 2-3
12 Fodor Gergely 1977.08.25. 193 cm 2-3
13 Boldizsár Ferenc 1977.11.26. 201 cm 4
14 Emmanuel Dies 1977.07.30. 205 cm 3-4
15 Ferencz Csaba 1985.05.24. 194 cm 2
17 Németh István 1979.11.16. 192 cm 2
Edző: Sabáli Balázs

Mérkőzések a harmadik helyért:
/a párharc két győztes mérkőzésig tart/

2011.05.07. 17:00 Atomerőmű SE - MJUS Fortress Körmend
2011.05.10. 18:00 Mjus Fortress Körmend - Atomerőmű SE
2011.05.14. 18:00 Atomerőmű SE - Mjus Fortress Körmend (ha szükséges)

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%