A Brno nyerte a nyitómeccset

2021.09.02, 20:14 Kosárlabda
Jó iramú találkozóval indult a IX. Morgen Ferdinánd Emléktorna.

Atomerőmű SE – BC Brno
86 – 93
(19-26, 18-20, 25-24, 24-23)

Eilingsfeld kétpontosával nyitottuk a IX. Morgen Ferdinánd Emléktornát, majd a 15-ös vágott egy triplát a másik oldalon. Jó iramban kezdődött a felkészülési találkozó, az első negyed közepére a cseh csapat 4 pontos előnyre tett szert. Két extra támadásunkat követően a Brno is megrázta magát, az első időkérésnél 8-14 volt az állás. A technikai megbeszélés után a sikeres próbajátékából szerződtetett Lovro Buljevic támadólepattanó után kétpontossal lendítette közelebb a mieinket a vendégekhez, majd gólpasszt adott Cleveland Melvinnek, aki a triplavonal mögül volt eredményes. Sokáig nem kellett várni a másik oldalon a kosárra, hamar válaszoltak a vendégek a jó szériánkra. (13-20) Két gyors tripla a Brno-nál, majd Melvin és Kovács Ákos talált be, az első negyed állása 19-26 lett.

A második negyed is küzdelmes játékot hozott, 4 és fél perc után Buljevic remek centermunkáját követően három pontra zárkóztunk fel. Jó intenzitással játszottunk a második 10 percben, de a vendégek extra dobásai sorra eredményesek voltak. (34-37) 0-7-es rohanással lépett meg ismét a Brno, ekkor jött egy időkérés, hogy rendezni tudjuk a sorainkat. 36 másodperccel a vége előtt 4 fiatal magyar játékossal és egy külföldi centerrel álltunk fel védekezni, a csehek azonban egy könnyű kosárral növelték az előnyüket, amire Cleveland Melvin válaszolt egy hárompontossal. (37-46)

A Brown-Kovács-Karosi-Melvin-Buljevic ötössel kezdtük a második félidőt, az 53-as mezszámú amerikai játékosunk termelt két pontot a negyed elején. Feljavult a védekezésünk, Buljevic blokkolása után úgy tűnt, hogy új erőre kapott a csapatunk, de a Brno gyors és pontos támadásait nehéz volt megállítani, ráadásul a vendégek extrán dobtak kintről is. Végül ezt az etapot 62-70-es eredménnyel zártuk.

Szalai Milán két remek betörése után négy pontot értékesített rögtön a záró negyed elején, majd Eilingsfeld János volt eredményes a palánk alatt, ezután Frank Áron értékesített egy triplát, majd Eilingsfeld szerzett labdát a másik oldalon, amiből Kovács Ákos volt eredményes. (73-77) Négy és fél perccel a mérkőzés lefújása előtt Teo Hojc kért időt 4 pontos hátránynál. Az időkérést követően a vendégek zsinórban háromszor voltak eredményesek, ezzel hat pontos előnyre tettek szert. Hojc mester másfél perccel a vége előtt ismét időt kért. (82-88) Végül a mérkőzést a vendégek nyerték meg 86-93-ra.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%