A 3. negyedben elszálltak az ASE reményei

2010.02.13, 18:27 Kosárlabda
Vereséggel mutatkozott be az Atomerőmű SE kispadján Horváth Imre. Az ASE csapatát csütörtöktől irányító szakvezető elsődleges feladata mentálisan felfrissíteni a játékosokat. Mely úgy tűnt a Körmend elleni rangadóra máris sikerült.

Bár az első negyed elején 9:2-re meglépett a vasi egylet, de egy időkérést követően sikerült rendezni a sorokat és 12:0-át produkálni. A nyitó szakasz végén 16:15 volt ide. Dill percei következtek a folytatásban, ezúttal a piros kékek léptek meg hat egységgel. A hazaiak felzárkózási kísérleteire mindig volt válasz, Horváth Ákos két triplájával a nagyszünetben 36:30-ra vezetett az ASE. A fordulás után azonban megváltozott minden. Előbb gyorsan egyenlített, majd a vezetést is átvette Sabáli Balázs gárdája. Sőt hamar 10 pont mínuszba került az Atom. Alekszejev és Booker volt a hazai pontgyáros ekkor, míg a vendégtámadásokban nem volt átütőerő. 63:52-ről kezdték a záró negyedet a felek. Booker hármasára Horváth Ákos felelt, de a különbséget nem sikerült csökkentenie a legutóbbi bajnoknak. Booker újabb távoli dobását követően eldőlni látszott a találkozó. A végjáték egész pályás letámadása sem vezetett eredményre, a piros feketék tovább hizlalták a különbséget. A vége 86:71-re a Körmend javára. A két csapat összevetésében- ha a bajnokság végén azonos győzelem-vereség mutatóval zárnak az együttesek- az Atomerőmű SE bizonyul jobbnak, mivel Pakson 73:52-re – tehát nagyobb különbséggel- nyert. 

MJUS - Fortress Körmend: THOMAS 18/6, FODOR G. 7/3, Ferencz 10/6, SCOTT 17/3, Alekszejev 12 Cserék: BOOKER 14/12, Tóth G. 8, Kutasi -.

Atomerőmű SE: LaGrange 6/3, HORVÁTH Á. 20/9, Mészáros 6/3, Clark 4, Gulyás 4 Cserék: DILL 22/6, Kiss Zs. 3/3, Körtélyesi 6, Medve -.

Sabáli Balázs: Az első félidő támadójátéka rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. A mosdik félidőben egy kicsit agresszívabb védekezést kértem a csapatomtól. Ez és a betalált külső dobásaink voltak a siker kulcsa.

Horváth Imre: A vereség ellenére elégedett vagyok a fiúk teljesítményével. A körülményekhez képest jól játszottak, azonban a harmadik negyedben történt ritmusváltással nem tudtunk mit kezdeni.

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%