13. Forduló: Könnyű győzelmek

2017.03.13, 12:32 Kosárlabda
Az újabb fordulóban elmaradtak a kiélezett küzdelmek, hiszen minden mérkőzés már az első félidőben eldőlt.  

 

Először az első két helyezett csapat találkozott, de az Old Boys már az első negyedben komoly előnyt szerzett, sőt a második negyed elején már 20 pontra nőtt a különbség. Bár a harmadik játékrészben a Kings tudott faragni a hátrányából, de ez csak fellángolás volt, végül magabiztosan nyert az Old Boys.

Az Ultra Violák – Puszta 5 City mérkőzés ennél is simább volt a vendégek számára. Bár az első negyedben még úgy ahogy tartotta magát az Ultrák csapata, a második játékrészben már a City akarata érvényesült és végül könnyedén nyerni tudtak.

Az ASE Kadett győzelme következett a sorban, avagy a Street Boys ezúttal sem tudott javítani. Az első félidőben 15 pontos előnyt szereztek a fiatalok, és ugyan a Boys meg tudta nyerni a harmadik játékrészt, az utolsó 10 perc megint a hazaiaké lett, akik így 20 pontos sikert értek el.

A hét utolsó mérkőzésén lett a legszorosabb a végeredmény, ám a 8 pontos különbség csalóka, hiszen a Zóna-kosár már 20 ponttal is vezetett, amikor az Alibi egy 12-0-ás rohammal feltámadt, ám közelebb már nem tudott kerülni ellenfeléhez.

 

13. Forduló:

Face Kings – Old Boys 40-59

Ultra Violák – Puszta 5 City 36-60

ASE Kadett – Street Boys 54-34

Alibi KC – Zóna-kosár 45-53


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%