10 ponttal kaptunk ki Sopronban

2018.11.10, 21:07 Kosárlabda
Trajkovski 21 pontja is kevés volt.

NB1. Alapszakasz – 7. forduló
Sopron KC – Atomerőmű SE
77-67
(24-13, 13-20, 23-17, 17-17)
Sopron, 2018.11.10.

Sopron: Warner 15/3, Lemar 14/3, Lawrence 9/3, Dénes 2, Gordon 12 
Csere: Wiggins 13, Supola 3, Takács 6/6, Molnár 3/3
Vezetőedző: Sabáli Balázs

ASE: Kovács 7/3, Ruják 2, Evans 15/6, Trajkovski 21/9, Jevtovics 8 
Csere: Faust 6, Medve 6/6, Eilingsfeld 2
Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics

Rendkívül döcögősen indult az első negyed számunkra, a feldobás után a Sopron hozta el a labdát, de elpasszolták amiből azonban nem tudtuk kosarat dobni. A hazaiak lekontráztak minket és Gilbert egy hármassal kezdte meg a pontgyártást. Előbb Bojan majd Jevtovic dobásai csorogtak le, végül 4 és fél perc után született meg az első kosarunk Shannon Evans jóvoltából, amit rögtön egy Jevtovic kétpontos követett. A Sopronnak rendre mentek be a kosarai, míg nálunk a legtöbb dobás pontatlan volt. Az első negyed felére Evans és Bojan kosaraival 13-10-re tudtunk feljönni, de a hazaiak megállíthatatlanok voltak, Gordon és Wiggins vezérletével az utolsó pár percben egy 9-2-es rohamot kaptunk, így 22-12-re léptek meg a Sabáli tanítványai. Faust büntetője után Supola ráadasul a negyed végét jelentő sípszó előtt még bevágott egy középtávolit, így 24-13-as hátránnyal mehettünk az első kétperces pihenőre.

A második negyedben teljesen más mentalitással léptünk a Novomatic Aréna parkettájára, rögtön az elején Eilingsfeld küzdött nagyot a palánk alatt, majd Evans triplájának köszönhetően 24-18-ra módosult az állás. Bojan a másik oldalon kiosztott egy sapkát Lemarnak majd Medve Máté a megszokott sarki helyéről bevágott egy gyönyörű triplát, aminek köszönhetően 3 pontra tudtunk feljönni. Eladott labdák következtek mindkét oldalon, majd Wiggins középtávolijával és Warner büntetőjével ismét meglógott a hazai gárda. Nem hagytuk magunkat, Evans remekül tört be, majd a másik oldalon Bojan az 5. lepattanóját is megszerezte, amiből higgadtan tudtuk rendezni a sorainkat. Faust Medvének passzolt és ismét jó volt a hármas! (28-26) A technikai pihenő alatt a soproniak felszívták magukat, Wiggins szerzett labdát és zsákolt sikeresen. A negyed második felében Bojan mindkét palánk alatt nagyokat küzdött és fontos lepattanókat szerzett, de ezt az előnyt sajnos nem tudtuk megfelelően kihasználni. Az mérkőzésen összesen 14 eladott labdánk volt, aminek a nagy százalékát a hazai együttes értékes pontokra váltotta. Bojant Kovács Ákos találta meg a hárompontos vonalánál és egy fontos hármas hullott a gyűrűbe, ráadasul utána ismét Lemar volt Trajkovski “blokkáldozata”. A negyed végére Faust megszerezte az első kosarát a mérkőzésen, szerencsére a másik oldalon erre nem érkezett válasz, így 37-33-al mentünk a félidőre.

A második félidőt a Ruják-Faust-Bojan-Eilingsfeld-Kovács ötössel kezdtük és Trajkovski ott folytatta ahol abbahagyta. Védőlepattanó az egyik oldalon, középtávoli a másikon. Bojan 21 pontot dobott és 10 lepattanót szerzett, ami mellett 3 blokkot is kiosztott ezen a mérkőzésen. Lemar kétpontosára ezután Ruják és Kovács Ákos is válaszolt, így a mérkőzésen először vettük át a vezetést! (39-40) A negyed hátralevő részében mindkét csapat nagyot küzdött, szinte fej-fej mellett haladtak egészen a negyed utolsó 3 percéig, amikor előbb Wiggins zsákolt és dobott sikeres középtávolit, majd Molnár tripláinak köszönhetően a hazaiak 10 ponttal léptek meg előlünk. 60-50-es eredménnyel zártuk ezt az etapot.

Az utolsó 10 percet Jevtovic kosarával kezdtük amire a Sopron hamar tudott válaszolni Wiggins jóvoltából. A hazaiak amerikai légiósa 13 pontot szerzett ezen a szombat estén. Trajkovski a negyedik negyedben is remek teljesitményt produkált, labdát szerzett és tökéletesen fordult le az ellenfeléről értékesítve két létfontosságú pontot! (62-56) A Sopron következő támadását is sikerült kivédekeznünk, a remek helyezkedéseknek és emberfogásoknak köszönhetően lejárt a támadóidejük. Ezután Bojan állt bele a tempóba amivel 4 pontra sikerült feljönnünk 3 és fél perc alatt. Jevtovic, Bojan és Kovács Ákos küzdött nagyokat a soproni védőkkel szemben, de egyik ASE játékost sem tudták megállítani, 4-10-es rohammal léptünk meg Wigginsek elől. 66-64-es állásnál kért időt Sabáli Balázs. Amennyire összeszedetten és keményen kezdtük az utolsó negyedet, annyira álltunk meg a sikeres támadásokkal a végére: eladott labdák, kihagyott dobások és vitatott ítéletek övezték a negyed második felét. Trajkovski hármasa sem tudott segíteni, a Sopron erre is tudott válaszolni. (72-67) 1 perccel a vége előtt az 5 pontos hátrányunkat Evans probálta meg 3 pontra javítani, de nem járt sikerrel a gyorsinditást követően azonban Jevtovic faultot és kapott technikait, ezzel együtt ki is pontozódott. A soproniaknak Warner tette fel az i-re a pontot egy hárompontossal, így 10 ponttal kaptunk ki. (77-67)

Sabáli Balázs: Az eredmény nagyon csalóka, hiszen végig kiélezett volt a mérkőzés, azt kaptuk, amire számítottunk. A Paks gyors játéka nagyon veszélyes tud lenni, a magas emberek külső dobásai miatt. A végjátékból jól jöttünk ki. A harmadik negyedben volt tíz pontunk, amelyeket most meg kell köszönnöm a közönségünknek, hiszen átlendítettek minket azon a holtponton, és belehajszoltak minket a győzelembe. Voltak hibák, de mindenki, aki pályára lépett, ha nem is pontokban, de akaratban hozzá tudott tenni a győzelemhez. Nagyon nehéz mérkőzés volt, féltem tőle. Azt gondolom, hogy a paksi csapat a továbbiakban is mindenkire veszélyes lesz, ezért örülünk a győzelemnek, és készülünk a következő találkozóra.

Alan Wiggins: Nagyon nehéz mérkőzés volt, hiszen a Paks a pálya mindkét végén nagyon jó teljesítményre képes. Felkészültünk belőlük, de keményen kellett küzdenünk. Szoros csata volt, de a végén mi örülhettünk, és ez a lényeg.

Szrecsko Szekulovics: Gratulálok a Sopronnak! Volt esélyünk a győzelemre, de fontos pillanatokban hibáztunk, így a hazaiak újból el tudtak lépni, az utolsó percekben pedig csak kozmetikázni tudtunk az eredményen.

Horváth Kristóf: Gratulálok a Sopronnak, egy végig kiélezett csatát tudtak megnyerni, de összességében megérdemelték a győzelmet. Egyes periódusokban lett volna lehetőségünk visszajönni, de a legrosszabbkor hibáztunk, amit a hazaiak ki is használtak. Gratulálok a Sopronnak, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban.

Fotó: kosarsport.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%