„Egyben van minden, hogy a paksi kosárlabda csapat egy jó együttes legyen”

2018.06.27, 16:57 Kosárlabda
Sajtótájékoztató keretében mutatta be a klubvezetés új vezetőedzőnket, Szrecsko Szekulovicsot, akit Tóth János szakosztályelnök Magyarország legjobb edzőjének nevezett.

A keddi sajtótájékoztatót dr. Kovács Antal, az Atomerőmű Sportegyesület elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy a szakmai stáb nagy erővel dolgozik azon, hogy az együttes visszatérjen a sikerek útjára, és éremért csatázhasson majd az új szezonban. Ehhez az anyagi hátteret is sikerült biztostani. 
Dr. Kovács Antal az új edzőről szólva azt mondta, arról ismert, olyan csapata van, amely valósággal felszántja a pályát.

Tóth János szakosztályelnök elmondta, hogy a szezon értékelése megtörtént, már a következő tervezése zajlik. A sikeres jövő feltétele pedig egy sikeres edző szerződtetése. „Magyarország legjobb férfi kosárlabdaedzőjét sikerült szerződtetnünk, akinek friss élményei vannak, hiszen csapatával, a Falco KC-vel egészen a döntőig menetelt, illetve a fináléban benne volt az is, hogy ötödik mérkőzés fog dönteni."
A következő szezonbeli keretről elmondta, hogy a csapat magyar magját sikerült együtt tartani, illetve Kovács Ákos személyében egy korábbi kedvenc is visszatér Paksra. Szó esett arról is, hogy Gulyás Milán a több játéklehetőség reményében a ZTE csapatában fog szerepelni. Az ő helyére érkezik Horváth Kristóf, aki az előző szezont Kecskeméten töltötte, ahol 19 mérkőzésen lépett pályára és 2.1 pontot átlagolt.A légiós kérdésre Tóth János elmondta, hogy négy légióssal vágunk neki a szezonnak, Trajkovszki mellé három külföldi játékos szerződtetésére lehet még számítani. Az eredményektől függően, szezon közben érkezhet majd az ötödik igazolás.

Szrecsko Szekulovics megköszönte a szakvezetés bizalmát, valamint elmondta, hogy a kemény munkában hisz, mert szerinte csak ez hozhatja meg az eredményt. „Jó emberekre, jó karakterekre van szükségünk, utána jön majd a kosárlabda.” Arra számít, hogy érkezése új impulzust, új lendületet ad majd a csapatnak.

Kép: Molnár Gyula


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%