Közép-Dunántúli Piros 2. szakasz

2018.07.30, 20:16 Természetjáró
Egyhetes barangolás a bakonyi rengetegben a piros jelzés mentén.

Folytatjuk a tavasszal elkezdett Közép-Dunántúli Piros túrát. Tavasszal a KDP túra útvonalának közel 2/3-át lejártuk, így mostanra egy rövidebb szakasz maradt. Ezen a túrán – kissé kanyargós vonalvezetéssel – bejárjuk a Keleti-Bakony és az Északi-Bakony kevésbé ismert részeit. Egyik rövidebb túranap végén meglátogatunk egy intézményt, melyet úgy is neveznek, hogy az összmagyarság lelkiismeretének és reményeinek múzeuma. A túra végállomásán – Zircen – az utolsó pecsét beütése után megnézzük a „0 km-es” bakancsot is.

A túra mottója:

 „Ha élhetnék többször más helyen újra, akkor is eljönnék erre az útra.”

 

Időpont: 2018. 09. 24-30.
Útvonal (napi bontásban): Várpalota -> Eplény (30 km/500 m) /2 részben/ -> Hárskút (14 km/490 m) -> Pápavár alja (18 km/410 m) -> Gerence völgy (14 km/250 m) -> Vinye (19 km/530 m) -> Zirc (14 km/350 m)
Táv: 109 km
Szint: 2530 m
Nehézségi fokozat: Könnyű
  A napi távok rövidek illetve közepes hosszúságúak, a szintemelkedés egy-egy nap – az Öreg-Bakonyra jellemzően – jelentősebb, de kiemelkedően nehéz szakasza nincs a napi túráknak.
Túravezető: Gergely László
Indulás: 2018. 09.24. 7 órakor a CsDKK parkolóból
Túraköltség: 54 000 Ft
  Tartalmazza a szállásköltséget 6 éjszakára (panzióban 2-3 ágyas elhelyezés), étkezést (6 reggeli + 6 vacsora), csomagszállítást, helyi közlekedési eszköz használatát, egy múzeumbelépőt és egy csoportprogram költségét
Javasolt felszerelés: Javasolt az évszaknak és a terepviszonyoknak megfelelő túraöltözet és egyéb felszerelések használata.
Fizetendő előleg: 24 000 Ft
Jelentkezési határidő (előleg befizetésével): 2018. 08. 10. 14:00
Jelentkezés: Török Erzsébet – 20/314-4615 vagy Kiss Marianna – 75/508-419

 

Követelmény a magabiztos mozgáskoordináció, egészséges szervezet és átlagos erőnlét. Elvárás a csapatban történő túrázás szabályainak betartása.

A túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt.

Szeretettel várom a természetet, a kalandokat és a Magyarországot (is) megismerni akarók jelentkezését. További részletekről érdeklődni a túravezetőnél. Gergely László (20/9312-028)

Túrakiírás letölthető verziója.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%