Aranyeső Atlantában HÍROLVASÓ

Aranyeső Atlantában

2018.10.02, 12:51 Kajak-kenu

A sárkányhajó világbajnokságnak az idei évben az amerikai egyesült államokbeli Atlanta, pontosabban az annak jószerével külvárosát képező Gainesville adott otthont. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) égisze alatt szervezett viadal futamai a hazai sportbarátok számára az 1996-os olimpiáról ismerős Lake Lanier versenypályán zajlottak, szeptember 13. és 16 között. A magyar csapatnak két paksi tagja is volt: Kirschner Zoltán és Prancz Zoltán, az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának kenusai. A hazai válogatott kiválóan szerepelt: hatszor állhattak fel magyarok a világbajnoki dobogó legfelső fokára, s játszották el a tiszteletükre a Himnuszt. Emellett további 6-6 ezüst- és bronzérmet nyertek. A küzdelmekből és a sikerekből a paksi versenyzők is bőven kivették a részüket. -Prancz Zoltán helyszíni beszámolója

Elolvasom
Fényes portugál HÍROLVASÓ

Fényes portugál

2018.09.10, 12:31 Kajak-kenu

Parádés hétvégén vannak túl a portugáliai maratoni világbajnokságot megjárt kajak-kenusaink, mindhárom ASE-s versenyzőnk éremmel tért vissza Paksra.

Elolvasom
Világbajnoki négyes HÍROLVASÓ

Világbajnoki négyes

2018.08.15, 11:21 Kajak-kenu

Elnyúlt hétvégén vannak túl az ASE kajak-kenusai, hiszen péntektől vasárnapig Szolnokon, a 8. FISU Egyetemi és Főiskolai Kajak-Kenu Világbajnokságon volt érdekeltség, majd hétfőn és kedden, a Tolnán megrendezett maratoni válogatón kellett jeleskedniük: meg is tették a magukét.

Elolvasom
Váltott indiánnyár HÍROLVASÓ

Váltott indiánnyár

2018.07.30, 14:49 Kajak-kenu

Július utolsó hétvégéjén Plovdivban az ifi világbajnokságon versenyeztek a legjobb kajak-kenusok, míg a legfiatalabbak Fadd-Domboriban, a Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokságon, Kolonics György Emlékversenyen tették vízre a hajóikat. Hosszú évek után tért vissza az országos bajnokság a faddi holtágra, ami nem okozott csalódást, az 1000 versenyző, a leendő világ- és olimpiai bajnokok ideális körülmények között vívták meg vízi csatáikat, amelyből az ASE-sok is szépen kivették részüket!

Elolvasom
Menni portugál... HÍROLVASÓ

Menni portugál...

2018.07.16, 07:17 Kajak-kenu

Szolnok látta vendégül a II. kajak-kenu válogató résztvevőit, akiknek a tét a világbajnoki indulás volt. A háromnapos verseny után kijelenthetjük, hogy az idei világbajnokságon is szurkolhatunk ASE-s versenyzőnek!

Elolvasom
Meghívó HÍROLVASÓ

Meghívó

2017.11.20, 11:34 Judo

Szűcs Rita egri festőművész Judo világbajnokságról készült festményeinek kiállítása.

Elolvasom
Bor Barna nem jutott 16 közé az Open VB-n HÍROLVASÓ

Bor Barna nem jutott 16 közé az Open VB-n

2017.11.15, 08:43 Judo

Az Atomerőmű SE nehézsúlyú versenyzőjének nem kedvezett a sorsolás, vereséget szenvedett a japán Kokoro Kageurától, így helyezetlenül zárta az open világbajnokságot.

Elolvasom
A paksi műhely újabb sikere HÍROLVASÓ

A paksi műhely újabb sikere

2006.02.11, 04:33 Sakk

2006.02.11. A paksi műhely újabb sikere Szabó Krisztián végzett az élen a húszévesek bajnokságán, amelyre rendhagyó módon nyolc résztvevős körmérkőzéses formában került sor február 4-10. között a Magyar Sakkszövetség versenytermében. A szervezők érdeme, hogy ezzel az új lebonyolítással érdekessé és színvonalassá tudták tenni ezt a különálló korosztályos versenyt, amely a legrangosabb nemzetközi ifjúsági tornára, a junior világbajnokságra kvalifikál. Mindezt megfejelve idén először hivatalosan is meghívást kapott a verseny győztese a felnőtt magyar bajnokságra, ami váratlan kiugrási lehetőséget jelenthet a fiatal nagymester aspiránsok számára. Az Atomerőmű SE 16 éves nemzetközi mestere - 2447 értékszámmal - hatodikként lett rangsorolva a rangos mezőnyben, amely 2454 átlag értékszámmal FIDE IX. kategóriának felelt meg. Az ifjúsági tehetségeink közül csupán Gonda László és az utóbbi időben kitűnő eredményekkel visszatérő Héra Imre hiányzott. A hét fordulós torna kevés időt hagyott a versenyzők számára a bemelegedésre, ami a rosszul rajtolókat érthetően nehéz helyzet elé állította. A verseny ugyan nem volt mentes a hibáktól, sőt néhány kifejezetten durva kihagyás is előfordult, de a küzdőszellem és a sportszerű játék tekintetében úgy hiszem elégedett lehet a szakvezetés. Az ASE legújabb bajnoka: Szabó Krisztián Krisztiánt ezen a tornán láthatóan kevésbé nyomasztotta a teljesítménykényszer mint esélyesebb riválisait és felszabadultabb játékra volt képes, mesterhármassal rajtolt és a verseny esélyese Erdős Viktor elleni veresége sem szegte kedvét. A nyitásai többsége jól sikeredett és néhány látványos győzelemmel is megajándékozta szurkolóit. 16 évesen végzett az élen amivel a négy rapid országos bajnoki érem mellé a korosztályos bajnoki érmek közül is a negyedik aranyérmét teheti a polcra. A székesfehérvári fiú Botos Ferenc kezei közül kilenc évesen került az ASE ifjúsági műhelyébe. A tíz és a tizenkét éves korcsoportban lett országos bajnok Molnár Béla ifjúsági edző irányításával, majd rövid ideig Orsó Miklóssal edzett. Az utóbbi három évben dr. Hazai László mellett kemény és rendszeres edzésmunkával látványos fejlődés vette kezdetét. A tavalyi évben a korcsoportos VB-én már szakmailag nagyon értékes helyezést ért el és a felnőtt csapatbajnokságban is erős pontszerző lett, miközben rendszeres résztvevője a First Saturday versenysorozat nagymester csoportjának, ahol a normaszerzést ostromolja. Kitűnő eredményével klubtársai Papp Gábor és Berkes Ferenc kezéből. vette át a stafétát. Az előbbi csúcstartónak számít, hiszen Gábor 2000-ben mindössze 13 évesen végzett az élen ezen a tornán. A versenyben második helyezett Erdős Viktor veretlenül szerepelt, biztosan, komolyabb hiba nélkül játszott, igaz kevesebb kockázatot is vállalt és számomra úgy tűnt a nyitásokban most kevésbé volt kísérletező kedvében ami az ellenfelek számára megkönnyítette a felkészülést. A bajnok mellett a végül harmadik helyezett Bérczes Dávid volt az igazi felfedezettje a tornának. Élesen és kezdeményezően sakkozott, taktikusan választotta meg a megnyitásokat és csupán a verseny győztese tudta megadásra kényszeríteni. Ezen a tornán igazolta, hogy a First Saturday versenyeken szerzett magas élőpontszáma reális játékerőt takar. A negyedik helyezettől kezdődően kettészakadt a mezőny Bánusz Tamás Papp Gábor és Boros Dénes játékára a rossz rajt vetett árnyékot, míg Popovics Ádám láthatóan a versenyzési hiányból fakadó formánkívüliséggel birkózott. Bánusz Tamás a hajrában két fontos győzelemmel fel tudott jönni a félvonalra ami az egyedüli 4. helyet biztosította számára. A mezőny legfiatalabbja a decsi Pap Gyula bíztató rajt után megtorpant és a hajrában ugyan jelentősen vissza is esett az eredményessége, de még így is ötödik helyezettként zárta a versenyt.1. Bérczes Dávid 5,0 2. Erdős Vikto r5,0 3. Szabó Krisztián 5,5 4. Pap Gyula 3,0 5. Papp Gábor 2,5 6. Boros Dénes 2,5 7. Popovics Ádám 1,0 8. Bánusz Tamás 3,5 --- Molnár Béla ---

Elolvasom
Berkes ezüstje a junior vébéről HÍROLVASÓ

Berkes ezüstje a junior vébéről

2005.11.25, 04:31 Sakk

2005.11.25. Berkes ezüstje a junior vébéről Isztambulban szép magyar sikerrel zárult a junior sakkozók világbajnoksága. Berkes Ferenc, az Atomerőmű SE nagymestere remek hajrával ezüstérmet szerzett a 92 fős mezőnyben. A paksi sakkozó játéka kezdetben döcögött, öt forduló után 3.5 ponttal állt, a hatodikban azonban kikapott a lengyel Barteltől. Szerencsére a vereség nem szegte kedvét, a pihenőnap után Berkes egy remek mesterhármassal felkapaszkodott az élmezőnybe. A hajrában aztán sorban játszotta a rangadókat, de jól bírta az egyre nagyobb feszültséget. A 10. játéknapon remizett a későbbi győztes azeri Mamedgyarovval, majd a záró körben egy bravúros győzelemmel másodikként zárt. Az ASE ifjúsági világbajnoka számára sokat jelentett edzője, Csom István nemzetközi nagymester segítsége, aki szekundánsként kísérte el őt a megméretésre. A vb végeredménye: 1. Mamedgyarov (azeri, 2674) 10.5 pont, 2. Berkes Ferenc (2596) 9.5, 3. Alekszejev (orosz, 2632) 9, 4. Gasimov (azeri, 2608) 9. Tolnai Népújság online oldalán ....

Elolvasom
Berkes jól rajtolt Isztambulban HÍROLVASÓ

Berkes jól rajtolt Isztambulban

2005.11.14, 04:30 Sakk

2005.11.14. Berkes jól rajtolt Isztambulban Ötvenkilenc nemzet képviseletében 167 versenyző ült asztalhoz Isztambulban a Junior Sakk Világbajnokságon. A november 8 – 23 között zajló eseményen a húsz év alatti korosztály kiemelkedő versenyzői szerepelnek. Az idei torna színvonalát jelzi, hogy 14 nagymester mellett 21 nemzetközi mester vágott neki a 13 fordulós tornának. A magyar színeket a paksi Berkes Ferenc ifjúsági világbajnokunk képviseli, aki 6-os rajtszámmal vághatott a versenynek és két győzelem mellett három döntetlennel bíztató rajtot vett. Öt fordulót követően három és fél pontjával a holtversenyes hetedik helyről folytatja a lengyel Bartel Mateusz nagymester ellen a hétfői versenynapon amikor is a sötét színeket vezeti majd. Feri számára a dobogóra kerülés a cél, amihez a sűrű élmezőnyt tekintve az ellenfeleknek is lesz egy-két szava. A verseny legnagyobb esélyese az azeri Mamedyarov világ és Európa-bajnok aki 2674 élőponttal kiemelkedő klasszisnak számít a junior korosztályban, egyelőre a papírformát igazolva 4,5 ponttal egyedül vezeti a versenyt. Az egyetlen döntetlenjét a lengyel Wojtaszek ellen adta le, aki a holland Smeetsel holtversenyben négy-négy ponttal állnak a Berkes által képviselt üldözőboly előtt. Korábban Ács Péter személyében már állt magyar világbajnok a dobogó legfelső fokán, ami történelmi sikert jelentett, lévén, hogy a magyar sakkozás történetének első junior VB aranyát vehette át Athénban 2001-ben a paksi sakkozó.

Elolvasom
Pap Gyula a válogatott legjobbja HÍROLVASÓ

Pap Gyula a válogatott legjobbja

2007.08.15, 01:07 Sakk

Pap Gyula a válogatott legjobbja A Szingapúrban lezajlott 16 éven aluliak csapat-világbajnokságán a magyar válogatott ezüstérmet ért el. A csapat legjobbja Pap Gyula lett, tíz játszmájából 8,5 ponttal. A decsiek versenyzője Kirszan Iljumzsinov FIDE elnöktől vehette át a mezőny legjobb 2. táblásának járó különdíjat. A négy táblán zajló csapatversenyen 23 ország 34 együttese vetélkedett a világbajnoki helyezésekért. Az elsőként kiemelt csapat éltábláin Tolna-megyei fiatalok szerepeltek; az ASE korcsoportos világbajnoka Fodor Tamás és Pap Gyula a Decs KSE fiatal tehetsége, aki ezúttal a csapat legerősebb pontszerzője volt. A 10 fordulós torna közepén kemény hullámvölgybe került a csapat a bajnok India ellen elszenvedett (3,5-0,5) fiaskót követően, a folytatásban előbb Ausztrália, majd Törökország ellen végzett döntetlenül a válogatottunk. A hajrában aztán ismét előkerült a góllövő cipő. Előbb a svájci majd az üzbég válogatottat is 4-0 arányban abszolválta csapatunk. Az utolsó fordulóban Indonézia ellen elért 3-1 biztosította az ezüstérmet. A kitűnő hajrának köszönhetően csapatunk csupán félpontos hátránnyal szorult a győztes indiai sakkozók mögé. A magyar 16-os válogatott táblánkénti teljesítménye Fodor Tamás 5/9, Pap Gyula 8,5/10, Mihók Olivér 1,5/4, Prohászka Péter 6/9, Balog Imre 6,5/8 A világbajnokság végeredménye: 1. India 28 pont 2. Magyarország 27,5 (Fodor Tamás 5/9, Pap Gyula 8,5/10, Mihók Olivér 1,5/4, Prohászka Péter 6/9, Balog Imre 6,5/8) 3. Fülöp-szigetek 25,5 4. Üzbegisztán 24,5 5. Ausztrália "A" 24 6. Törökország 23,5 7. Indonézia 23,5 8. Irán 23 9. Szingapúr "B" 22,5 10. Anglia 22,5 Tábladíjasok: 1. tábla: So Wesley (fülöp-szigeteki, 2516) 9,5/10 2. tábla: Pap Gyula (magyar, 2424) 8,5/10 3. tábla: Gondwe (zambiai) 8/10 4. tábla: Azemati (iráni, 2116) 5/6 Tartalék: Balog Imre (magyar, 2376) 6,5/8 Molná

Elolvasom
2001. év eredményei HÍROLVASÓ

2001. év eredményei

2001.12.20, 00:19 Sakk

A 2001-es ÉV SAKKOZÓI Tolna megyében Ács Péter (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben a Tolna megyei sakkozás eddigi legnagyobb sikerét érte el Ács Péter nemzetközi nagymester a görög fővárosban: a magyar sakkozók közül elsőként ifjúsági világbajnoki (U 20) címet nyert. Teljesítménye minden bizonnyal aranybetükkel kerül sakktörténelmünk lapjaira. Az Atomerőmű SE 20 éves, saját nevelésű játékosa fantasztikus hajrával tört az élre, és 13 játszmából elért 10 pontjával érdemelte ki az aranyérmet. Papp Judit (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben megnyerte a 18 és a 20 éven aluli lányok korcsoportjában az országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE 17 éves játékosa az első magyar sakkozó, aki egy évben két különböző korcsoportban nyert országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE versenyzőinek nemzetközi versenyeken elért eredményei Csapat világbajnokság (Jereván, 2001. október 10-20.) (9 induló, körmérkőzés) 5. Magyarország (Lékó Péter, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Varga Zoltán, Ács Péter) Női csapat Európa-bajnokság (, 2001. november 6-16.) (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 17. Magyarország (Mádl Ildikó, Dembo Yelena, Gara Tícia) Egyéni Európa-bajnokság (Ohrid, 2001. június 1-15.) (203 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 152. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 5,0 pont Senior világbajnokság (Arco, 2001. október 20-30.) (163 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 2. Csom István nk. nm. ASE Paks 8,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. január 3-16.) (14 induló, körmérközés, FIDE VII. kategória) 4. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 8. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Szlovénia Open (Nova Gorica, 2001. január 25-február 7.) (85 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 9. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 6,0 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. április 7-20.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VIII. kategória) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 13. Lenk Open (Svájc, 2001. április 21-27.) (129 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 6,0 pont 4. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Elekes Dezső-emlékverseny (Budapest, 2001. május 21-31.) (12 induló, körmérkőzés, FIDE IX. kategória) 6. Csom István nk. nm. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. június 2-14.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VI. kategória) 7. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 6,5 pont Kecskeméti Tavasz (Kecskemét, 2001. június 10-16.) Mester csoport (10 induló, körmérkőzés, FIDE II. kategória) 3. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 5,5 pont 7. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont Open (40 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 16. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 5,0 pont Hotel Lipa nemzetközi verseny (Szentgotthárd, 2001. június 13-23.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 5. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE VII. kategória) 2. Györkös Lajos fm. ASE Paks 6,5 pont V. Paks Open (Paks, 2001. június 20-24.) (26 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 5,5 pont 2. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás mj. ASE Paks 5,0 pont 4. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont 5. Berta Tibor mj. ASE Paks 4,5 pont 6. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 4,0 pont 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 4,0 pont VI. Atom Kupa (Paks, 2001. augusztus 18-25.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 1. Pataki Gyozomj. ASE Paks 3,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE I. kategória) 1. Tóth András 2382 ASE Paks 8,5 pont 2. Tancsa Róbert 2205 ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 4,0 pont 4. Szabó Krisztián 2191 ASE Paks 3,0 pont Szekszárdi Sakkfesztivál (Szekszárd, 2001. december 4-9.) FIDE csoport (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,0 pont 2. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont XXV. Szekszárdi Kupa villámverseny (Szekszárd, 2001. december 8.) Egyéni (53 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,5 pont Csapatbajnokságok Az NB I. végeredménye: 1. Miskolci SSC 89,0 pont 2. Csuti SK Zalaegerszeg 80,0 pont 3. Nagykanizsai Izzó SK 79,5 pont 4. Postás MATÁV SE 75,0 pont 5. Atomerőmű SE Paks 72,0 pont 6. Honvéd Mediflóra 68,5 pont 7. Statisztika PSC 65,5 pont 8. HVSE Szombathely 63,5 pont 9. Hajdúböszörmény 58,0 pont 10. Sárospataki ESE 55,5 pont 11. Vasas-Infoland 50,5 pont 12. Pénzügyőr SE 35,0 pont Az NB II. Asztalos Lajos csoport végeredménye: 1. Atomerőmű SE Paks II. 86,0 pont 2. Decs 1990 SE 81,5 pont 3. Nagyatádi VSK 80,5 pont 4. Kármin SE Pécs 75,0 pont 5. Fehérvár SE 74,5 pont 6. Dunaújvárosi SSE 66,5 pont 7. Bajai Vízügy 63,0 pont 8. Kalocsai SE 61,5 pont 9. Tamási Koppány SE 54,0 pont 10. Komlói Bányász 53,5 pont 11. Sefag Kaposvár 49,5 pont 12. MÁV Előre Székesfehérvár 46,5 pont A Tolna Megyei Sakkszövetség nyilvántartása alapján az országos csapatbajnokságok különböző osztályaiban - NB I, NB I/B, NB II - 1985. január 1.-2001. december 31. között legtöbbször szerepelt ASE-sakkozók: 5. Gosztola István mj. ASE Paks 134 játszma 6. Kis József mj. ASE Paks 128 játszma Megyei csapatbajnokság végeredménye: 3. Atomerőmű SE Paks III. 7,5 pont Egyéb versenyek: X. Pintér István Emlékverseny (Tamási, 2001, augusztus 1-5.) "A" csoport (28 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula 2372 ASE Paks 8,0 pont 2. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 7,0 pont Ifjúsági versenyek: Ifjúsági Csapat Európa-bajnokság (Balatonlelle, 2001. június 22-29.) 18 év alatti fiúk (14 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 4. Magyarország (Berkes Ferenc, Szeberényi Ádám, Pintér Gábor, Flumbort András, Jakab Attila) 20 év alattiak világbajnoksága (Athén, 2001. Augusztus 16-29.) Fiúk (89 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 1. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 10,0 pont 35. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (60 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 40. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont Ifjúsági Európa-bajnokság (Khalitea, 2001. augusztus 31-szeptember 9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (60 induló) 19. Pataki Győző mj. ASE Paks 5,0 pont Ifjúsági Világbajnokság (Oropesa del Mar, 2001. október 24-november 5.) (11 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (86 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,5 pont 12 év alatti fiúk (117 induló) 5. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont 16 év alatti fiúk (101 induló) 24. Berkes Ferenc nk. m. ASE Paks 6,5 pont Ifjúsági Rapid és Villám Sakk Európa-bajnokság (Újvidék, november 20-25.) Egyéni rapidverseny 12 éven aluli fiúk (25 induló) 3. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,0 pont 14 éven aluli fiúk (57 induló) 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 6,0 pont 20 éven aluliak országos bajnoksága (Budapest 2001 április 5-14.) Fiúk (25 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (11 induló, körmérkozés) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 8,0 pont Országos nyílt korcsoportos ifjúsági bajnokság (Balatonlelle, július 1-9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (43 induló) 7. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 5,5 pont 26. Fodor Ádám - ASE Paks 4,5 pont 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,5 pont 14 év alatti fiúk (39 induló) 5. Papp Gábor mj. ASE Paks 5,5 pont 16 év alatti fiúk (37 induló) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,0 pont 18 év alatti lányok (7 induló) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont 4. Simon Zsuzsanna I. o. ASE Paks 4,5 pont 18 év alatti fiúk (19 induló) 1. Pataki Győző mj. ASE Paks 6,5 pont Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2001.12.27-30 között rendeztek Budapesten A Dembo Jelena, Pataki Győző, Papp Gábor, Mácsik Tamás, Szabó Krisztián, Papp Judit, Simon Zsuzsanna, Fodor Tamás Összeállítású csapatunk 32 ponttal (4 pont hátránnyal )a 2. Helyet szerezte meg a BEAC mögött. Országos ifjúsági rapid bajnokság (Szeged, 2001. május 18-20.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (48 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,0 pont 12 év alatti fiúk (59 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont Visegrádi nemzetközi gyermekverseny (Visegrád, 2001. május 25-27.) (9 forduló, svájci rendszer) 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 9,0 pont Bátya Kupa (Bátya, 2001. június 2.) (7 forduló, svájci rendszer) Alsós fiúk 5. Fejes István ASE Paks 4,5 pont "Jó tanuló, jó sportoló" Megyénk sakk-utánpótlásának újabb elismeréseként Fodor Tamás (ASE Paks) és Szabó Krisztián (ASE Paks) december 12-én "A Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója" kitüntetést vehette át Budapesten Pálinkás József oktatási minisztertől.

Elolvasom
Őrségváltás vb-arannyal HÍROLVASÓ

Őrségváltás vb-arannyal

2017.09.25, 10:35 Kajak-kenu

Kiszli Vanda megannyi U23-as világbajnoki cím után első teljes felnőtt évében felállhatott a világbajnoki dobogó tetejére a dél-afrikai Pietermaritzburgban megrendezett maratoni világbajnokságon, ahonnan még egy érem és egy ötödik helyezés is Paksra került.  

Elolvasom
Ezüstös készülődés HÍROLVASÓ

Ezüstös készülődés

2017.09.05, 10:11 Kajak-kenu

Szeptember első hétvégéjén Szolnok adott otthont a kajak-kenusok országos bajnokságának, ahonnan egy érem került az ASE-hoz, egy héttel a maratoni világbajnokság előtt.

Elolvasom
Hajba Antal HÍROLVASÓ

Hajba Antal

2017.03.06, 14:18 Kajak-kenu

Hajba Antal – vagy ahogyan a kajak-kenu berkekben ismerik: Tonió – Budapesten nőtt fel, még kisgyerek volt, amikor Mikosszéplakról a család elköltözött. Sportpályafutása 1957-ben kezdődött: a Kossuth Kajak Klubban próbálta elsajátítani a kenuzás fortélyait. Kitartását bizonyítja, hogy a szervezeti átalakítások miatt egy ideig edző nélkül kellett készülnie. 1960-ban már a válogatott keret tagja lett, s 22 évesen – 1961-ben – a poznani Európa-bajnokságon C-1 1000 m-en a 7. helyen végzett. Ezután sikert sikerre halmozott: sorra nyerte az országos bajnokságokat. 1963-ban a jajcei világ- és Európa-bajnokságon 4. helyen végzett. Ebben az időben őt tekintették az első számú kenusnak, aki Parti Jánostól vette át a képzeletbeli stafétabotot. Külföldi versenyszerepléseit segítette nyelvtudása is: angolul, németül, spanyolul és oroszul is kitűnően beszélt. A nemzetközi megmérettetésben hátráltatta az a körülmény, hogy egyes hajóban azért nem tudta kiharcolni az olimpiai indulás jogát, mert egy válogató versenyen indulásnál visszafogták a hajóját. Elhivatottságát, sportszerűségét tanúsítja, hogy mindezek ellenére még nagyobb elánnal készült a páros versenyre Soltész Árpáddal, akivel az 1964-es tokiói olimpián C-2 1000 m-en a IV. helyezést érte el. Hajba Antal pályafutása csúcsára 1966-ban ért fel, ekkor Berlinben C-1 10.000 m-en világbajnokságot nyert. A snagovi (1965) és az 1967-es duisburgi EB-n egy-egy 4. helyet tudhatott magáénak. Magától értetődő volt, hogy sikeres versenyzői pályafutását versenyzők felkészítésével folytatja. 1969-ben az Egyetértésben kezdett edzősködni. 1972-ben a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát szerzett. 1977-ben edzői munkásságát mesteredzői oklevéllel ismerték el. 1982 óta Pakson dolgozott, ahol szinte a nulláról indulva sikerült eredményeket elérnie az atomváros kenusaival. A fadd-dombori kajak-kenu pálya megálmodója volt. 5 év múlva, 1987-ben paksi tanítványa, Hoffman Ervin háromszoros ifjúsági világbajnok lett. Emellett számos ifjúsági válogatott versenyzője ért el kiemelkedő helyezéseket. A ’80-as, ’90-es években – felkérésre – szakmai tudása és a világban is elismert munkássága alapján a kínai, koreai, majd a hongkongi kajak-kenu válogatott edzői tisztét vállalta el. A városi sport helyzetének jobbításán fáradozott a közéletben is: 1998-tól 2002-ig önkormányzati képviselőként az oktatási és sportbizottság vezetői feladatait látta el. Azt követően is számos nemzetközi edzőtanfolyam meghívott előadója volt a világ legkülönbözőbb országaiban. Munkásságának értékét bizonyítják a pályafutása során kapott állami és helyi díjai, kitüntetései is. Kiváló és Érdemes Sportoló. 1977-ben megkapta a Magyar Újságírók Díját, 1986-ban elnyerte a Kiváló Utánpótlás-nevelő Edző címet. 2004-ben Paks város a Pro Urbe-díjjal tüntette ki. 70. születésnapja alkalmából 2007-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét adományozták részére. 2008 óta az Atomerőmű SE Örökös tagja. 2005. december 31-ig látta el az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának vezetőedzői tisztét, ezt követően a szakosztály szakmai tanácsadójaként tevékenykedett. Egykori tanítványok családtagjaiból, a baráti körből vízitúracsapatot szervezett, amely a mestertől kapott lelkesedéstől hajtva még ma is működő közösség. Végezetül hangozzék el sokatmondó edzői hitvallása: „Fontos dolog egy-két olimpiai bajnokot nevelni, de nagyobb tett száz emberrel megszerettetni a sportot, akik így egészséges életmódon élnek!” Nyugodj békében Tonió! Búcsúztatásáról később adunk tájékoztatást.

Elolvasom
Aranyos maraton HÍROLVASÓ

Aranyos maraton

2016.09.19, 07:41 Kajak-kenu

  Parádésan zárta a brandenburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságot a magyar csapat, a megrendezett 17 versenyszámból 14-ben nyertek és a világbajnoki aranyérmeken túl további 13 dobogós helyezést is szereztek! Pupp Noémi, Kiszli Vanda és Koleszár Zoltán is hozott érmet, érmeket Paksra.

Elolvasom
Duplán csillant HÍROLVASÓ

Duplán csillant

2016.09.16, 12:59 Kajak-kenu

Villámrajt a brandeburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságon! Pupp Noémi az ifi lányok, míg Kiszli Vanda a 23 éven alattiak egyéni versenyében mutatta meg a hátát a világnak! És még nincs vége!

Elolvasom
Aranyak, ezüstök, bronzok a sárkányhajó világbajnokságon HÍROLVASÓ

Aranyak, ezüstök, bronzok a sárkányhajó világbajnokságon

2016.09.15, 07:11 Kajak-kenu

Tizennyolc nemzet, köztük Magyarország sárkányhajósai szálltak vízre a sportág legrangosabb eseményén, amelynek idén Moszkva adott otthont, szeptember 8. és 11. között.

Elolvasom
Előttünk a világ HÍROLVASÓ

Előttünk a világ

2016.09.14, 07:46 Kajak-kenu

Beindult az ősz, ám a versenyek jó része még hátravan a kajak-kenusoknak. Ezen a hétvégén maratoni világbajnokságra utazik három ASE-s sportoló, utána pedig két fiatal a szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén fog lapátot és küzd meg a több mint 25 országból érkező ellenféllel.  

Elolvasom
Felnőtt, Ifjúsági és U23 Maraton VB Válogató HÍROLVASÓ

Felnőtt, Ifjúsági és U23 Maraton VB Válogató

2016.08.23, 13:00 Kajak-kenu

K-1     Női felnőtt                                         26 km                                                A döntő 1.         Kiszli Vanda K-2     Női Ifjúsági U18-U17                       18 km                                                 A döntő 3.         Sáling Laura                                                  (Graboplast Győr) Pupp Noémi                                                   (ASE) K-1     Női Ifjúsági U18-U17                       18 km                                                A döntő 1.         Pupp Noémi                                                   (ASE) C-2      Férfi Felnőtt                                     26 km                                                 A döntő 1.         Koleszár Zoltán                                             (ASE) Dóri Bence Balázs                                         (Újpesti Torna Egylet) A válogató eredményei alapján Kiszli Vanda U23 és Felnőtt női K-1-ben, Koleszár Zoltán felnőtt férfi kenu párosban, Pupp Noémi K-1 női ifjúságiak között indul a Brandenburgban szeptember 16-18. között megrendezésre kerülő Maraton Világbajnokságon.

Elolvasom
Négyesben is aranyos HÍROLVASÓ

Négyesben is aranyos

2016.08.01, 08:03 Kajak-kenu

Pupp Noémi csapathajóban is letette névjegyét: a korábbi évek egyes sikerei után július utolsó szombatján az ifjúsági lányok kajak négyeseinek döntőjében a paksi lánnyal felálló magyar hajó világbajnokságot érő győzelmet aratott Minszkben.

Elolvasom
Forró futamok HÍROLVASÓ

Forró futamok

2016.07.11, 09:06 Kajak-kenu

A Velencei-tavi Sukoró hozta össze ismét a kajak-kenusok apraja-nagyját, a már jól bevált helyszínen versenyzett a Vidék Bajnokság mezőnye. Aranyakkal és sok értékes helyezés mellett rengeteg tapasztalattal tértek vissza az ASE-sok Paksra, ahol tovább folyik a munka az országos bajnokságokra, és persze az Európa- és világbajnokságra.  

Elolvasom
Világbajnokságra fel! HÍROLVASÓ

Világbajnokságra fel!

2016.07.03, 18:20 Kajak-kenu

Hétvégén zajlott az ifjúsági és U23-as versenyzők második válogatóversenye, amely az Európa- és világbajnokságon induló csapatról volt hivatott dönteni. Az ASE-s Pupp Noémi és Koleszár Zoltán is tűzközelben maradt, szép versenyzéssel biztosították a nemzetközi szereplést.

Elolvasom
Szeptemberi aranyeső HÍROLVASÓ

Szeptemberi aranyeső

2015.09.20, 17:30 Kajak-kenu

A múlt heti, három paksi aranyat hozó maratoni kajak-kenu világbajnokság után ezúttal síkvízen domborítottak az ASE-sok: az ifjúsági Európa-bajnokságon női kajak egyesben Pupp Noémi két elsőséget ünnepelhetett, míg a férfiak között Horányi Benjámin a bombaerős sprintszámban, 200 méteren ért be nyolcadikként a célba.

Elolvasom
Három a magyar igazság HÍROLVASÓ

Három a magyar igazság

2015.09.13, 13:17 Kajak-kenu

A győri kajak-kenu maraton világbajnokság zárónapján megszületett a harmadik paksi aranyérem is: Koleszár Zoltán kenu kettesben elsőként szakította át a célszalagot! Ezzel eldőlt, hogy mind a három, a vébén rajthoz állt ASE-s sportoló friss világbajnokként térhet haza!

Elolvasom
Aranyos folytatás HÍROLVASÓ

Aranyos folytatás

2015.09.13, 13:14 Kajak-kenu

A pénteki arany és ezüst után a szombati napon is jutott elsőség az ASE-s kajak-kenusoknak: a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon Fritz Anett párosban roppant okos versenyzéssel ért elsőként a célba.

Elolvasom
Arany és ezüst a nyitónapon HÍROLVASÓ

Arany és ezüst a nyitónapon

2015.09.11, 17:35 Kajak-kenu

Remekül kezdte a maratoni kajak-kenu világbajnokságot a magyar csapat, amelyből a paksiak is alaposan kivették részüket: Győrben Kiszli Vanda arany, Koleszár Zoltán ezüstérmet szerzett!  

Elolvasom
Maratoni rajt HÍROLVASÓ

Maratoni rajt

2015.09.08, 12:38 Kajak-kenu

Három paksi sportolóért is szoríthatunk ezen a hétvégén: Kiszli Vanda, Fritz Anett és Koleszár Zoltán is ott lesz Győrben, a maratoni kajak-kenu világbajnokság rajtjánál.

Elolvasom
Bronzos dobbantás HÍROLVASÓ

Bronzos dobbantás

2015.08.24, 13:57 Kajak-kenu

Két paksi sportoló is részt vett a felnőtt kajak-kenu világbajnokságon, mindketten kajak párosban álltak rajthoz: Somorácz Tamás 500 méteren harmadikként mutatkozott be a világnak, míg Boros Gergely egy kilométeren a 14. helyen zárt.

Elolvasom
Portugál meló HÍROLVASÓ

Portugál meló

2015.07.27, 17:31 Kajak-kenu

Az ifjúsági és U23-as magyar válogatott 10 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel fejezte be a világbajnokságot a portugáliai Montemor-O-Velhoban, ezzel természetesen a nemzetek pontversenyében is az első helyet szerezték meg. Koleszár Zoltán kenu párosban és kenu négyesben is a döntőben állt rajthoz.

Elolvasom
Hibátlan válogató két arannyal HÍROLVASÓ

Hibátlan válogató két arannyal

2015.07.20, 10:17 Kajak-kenu

A kajak-kenusok hétvégi, utolsó válogatóján Boros Gergely és Somorácz Tamás is kijutott a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságra! Boros Gergely pénteki K2-1000 méteres győzelme után Somorácz Tamás K2-500 méteren győzött, ezzel mindkét ASE-s sporoló ott lesz a milánói vébén!

Elolvasom
Boros Gergely elsősége HÍROLVASÓ

Boros Gergely elsősége

2015.07.19, 14:51 Kajak-kenu

Csütörtökön megkezdődött az utolsó válogató a kajak-kenusok kvalifikációs világbajnokságára. Az ASE-s Boros Gergely új párjával, Nádas Bencével kajak kettes 1000 méteren megnyerte a versenyt, ezzel övék a lehetőség, hogy megszerezzék Magyarországnak az olimpiai kvótát a milánói vébén!

Elolvasom
Irány a világbajnokság HÍROLVASÓ

Irány a világbajnokság

2015.06.29, 10:08 Kajak-kenu

Az ifjúsági világbajnokságra egy ASE-s kajak-kenusnak sikerült kvalifikálnia magát: Koleszár Zoltán kenu párosban a II. válogatón sem talált legyőzőre, így ő utazhat a július végi montemor-o-velhói versenyre.

Elolvasom
Világbajnoki arany- és ezüstérem Oklahomából! HÍROLVASÓ

Világbajnoki arany- és ezüstérem Oklahomából!

2014.09.29, 18:55 Kajak-kenu

Tizenötből tíz aranyérmet hoztak haza a magyar versenyzők a kajak-kenusok Oklahomában rendezett maratoni világbajnokságáról, ismét az élen zártak az érem- és ponttáblázaton! Az Atomerőmű SE két versenyző, Kiszli Vanda és Pupp Noémi egy arany- és egy ezüstéremmel járult hozzá ehhez a páratlan sikerhez.  

Elolvasom
Sikerek a maraton válogatón, irány Oklahoma! HÍROLVASÓ

Sikerek a maraton válogatón, irány Oklahoma!

2014.09.02, 12:04 Kajak-kenu

Augusztus végén rendezték meg a felnőtt, U23-as és ifjúsági maraton válogatóversenyt, amelyen Pupp Noémi és Kiszli Vanda is kiharcolta a világbajnokságon való részvételt.

Elolvasom
Világbajnoki ezüstérmes Boros Gergely! HÍROLVASÓ

Világbajnoki ezüstérmes Boros Gergely!

2014.08.10, 08:09 Kajak-kenu

Ezüstérmet nyert K2-500 méteren a paksi Boros Gergely Dombi Rudolffal az oldalán Moszkvában, a síkvízi felnőtt világbajnokságon!

Elolvasom
Bombarajt a vébén HÍROLVASÓ

Bombarajt a vébén

2014.08.08, 13:30 Kajak-kenu

Jól sikerül a bemutatkozás Boros Gergelynek Moszkvában, az idei év fő világversenyén, a síkvízi kajak-kenu világbajnokságon.

Elolvasom
Boros Gergely világbajnoki induló! HÍROLVASÓ

Boros Gergely világbajnoki induló!

2014.07.02, 18:00 Kajak-kenu

Június utolsó hétvégéjén rendezték meg a kajak-kenusok második válogatóját, amely a világbajnokságon indulókról volt hivatott dönteni. Boros Gergely kajak kettes 500 méteren szerzett aranyérmet, kvalifikálva magát ezzel az év legfontosabb versenyére!

Elolvasom
Kiszli Vanda újra Világbajnokságon HÍROLVASÓ

Kiszli Vanda újra Világbajnokságon

2012.09.04, 06:41 Kajak-kenu

Elolvasom
Maratoni Világbajnokságon Kiszli Vanda HÍROLVASÓ

Maratoni Világbajnokságon Kiszli Vanda

2011.10.04, 08:57 Kajak-kenu

Vanda a Világbajnokságra készül

Elolvasom
Sárkányhajó Világbajnokság HÍROLVASÓ

Sárkányhajó Világbajnokság

2010.08.27, 08:25 Kajak-kenu

2010. augusztus 27-29. között Szegeden kerül megrendezésre a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) Sárkányhajó Világbajnoksága.

Elolvasom
Boros Gergely is lapátolhat majd Kanadában HÍROLVASÓ

Boros Gergely is lapátolhat majd Kanadában

2009.07.16, 07:58 Kajak-kenu

Nagyszerű versenyzéssel vívta ki a Dartmouth-ban (Kanada) 2009. augusztus 13-16. között megrendezendő síkvízi kajak-kenus világbajnokságon való részvételt az a négyes egység, amelynek „toló embere” Boros Gergely volt! Az ASE 25 éves versenyzője Sík Mártonnal, az ex-paksi Gyökös Lajossal és Bozsik Gáborral egy hajóban ülve utasította maga mögé az olimpiai számként nyilvántartott K-4 1000 méteren a kiküldetési jogért csatázó másik két hajót.Emlékezetes, hogy hasonló összeállításban (Gyökös helyett Beé István lapátolt tavaly) nyertek Gergőék a pekingi olimpia előtti válogatón is – akkor ez általános meglepetésnek számított –, ám mivel csak három kajakos kvóta állt rendelkezésre, a négyesből a vezérevezőst „kiemelték”, a másik három sportolót pedig szóló versenyre kötelezték. Innen a 3. esett ki, sajnos az éppen Gergő lett, akinek helyére a már kvótás Vereckeit ültették. Jelképesnek is tekinthető, hogy ezúttal a Boros-féle kvartett éppen Vereckeiék elől orozta el a repülőjegyet, miután 2:50.692-es idővel elsőként szelték át a szegedi célvonalat. A Kammerer, Boros A., Vereckei, Kucsera négyes 2:51.302, míg a korábbi szegedi világkupa-győztes Tóth, Dobos, Szalai, Pauman egység 2:53.362 alatt teljesítette a távot.Ugyanebben az összeállításban Borosék megnyerték az 500-t is (ezt a számot nem rendezik meg a vb-n). Gergőék nyolctizeddel vertek egy szegedi egységet, s lettek ezzel magyar bajnokok. Bravúros teljesítményükre a koronát a Séra Miklós Emlékversenyként is számon tartott 200 méteres né-gyesek megméretésén tették fel, ahol – bár Gyököst Gyertyános Gergely váltotta – szintén legyőzhetetlennek bizonyultak! Ugyan-ezen a távon Síkkal párban 3. lett Gergő.Storcz Botond szövetségi kapitány döntése értelmében az ASE fiatal kajakosa helyet kapott a sprinttávú négyesben is, ahol Kadler Viktor, Gyertyános Gergely és Beé István társaságában lapátolhat majd Kanadában. Túlzás nélkül állíthatjuk tehát, hogy az elmúlt hétvége egyértelmű áttörést jelent Boros Gergely karrierjében, hiszen világversenyen először képviselheti a magyar színeket olimpiai távon.Forrás: Heti Hírlevél - 29. hét 2009. július 16.     

Elolvasom
Boros Gergyely arannyal és bronnzal ünnepelte a világbajnoki szétlövést HÍROLVASÓ

Boros Gergyely arannyal és bronnzal ünnepelte a világbajnoki szétlövést

2009.07.10, 00:00 Kajak-kenu

Boros Gergyely arannyal és bronnzal ünnepelte a világbajnoki szétlövéstBoros Gergely kajakos személyében lesz paksi induló az augusztusi kanadai Kajak-Kenu Világbajnokságon. A négyesben a leghátul ülő paksi tolóember az országos bajnokságon kitett magáért, hiszen Sík Mártonnal kettesben 200 méteren harmadik helyet szereztek a hétvégi szegedi versenyen, és a világbajnoki indulást kiharcoló négyes (Bozsik Gábor - Gyökös Lajos - Sík Márton - Boros Gergely) ötszáz méteren mindenkit megvert, megelőzve a Kammerer, Boros A., Vereckei, Kucsera négyest és a Tóth-féle csapatot. Eseménydús hétvégén van túl Gergő aki a csütörtöki szétlövésről nyilatkozott a Félidőnek. Boros Gergely{mp3}090713_boros_gergely{/mp3}Forrás: Fortuna Rádió      

Elolvasom
ASE Kajak-Kenu = A siker garantált! HÍROLVASÓ

ASE Kajak-Kenu = A siker garantált!

2006.05.23, 02:49 Kajak-kenu

ASE Kajak-Kenu = A siker garantált! 2006.05.23. A paksi kajakosok, kenusok újfent nem találtak legyőzőre a hétvégén megrendezett első számú felnőtt válogató és ifi tájékoztató versenyen. Kozmann György és Kolonics György neve már fogalomnak számít a magyar kajak-kenu sportban. Amilyen számban elindulnak ott a dobogóig meg sem állnak. Nem volt ez másképpen a hétvégi szolnoki válogatón sem. Az 500 és 1000 méteres számok után 200 méteren sem találtak legyőzőre ami azt jelenti, hogy megvan a ,,fél buszjegy" Szegedre az augusztusban megrendezésre kerülő Világbajnokságra. Boros Gergő a vasárnap délutánunkat aranyozta be! Nagyszerű versenyzéssel majd másfél hajóval utasította maga mögé a kajakosok 200 méteres mezőnyét. A közelmúltban még betegséggel bajlódó Geri megmutatta, hogy nem eszik olyan forrón a kását. A sikerek sorát folytatva említést kell tenni Dejcző Balázsról is aki az ifik mezőnyében szerezte meg az 500 méteres elsőséget. Balu (a csapattársak hívják így ) a következő generáció reménysége lehet. Bedecs Ferenc vezetőedző elégedetten zárta a szolnoki kiküldetést és bízik abban, hogy ezt a sikert a következő válogatón is sikerül majd megismételni. Felnőtt versenyzőink következő hétvégén Duisburgba utaznak a világkupára. Hajrá fiúk!!! - Feil Imre -

Elolvasom
Kiváló sportolók és edzők jutalmazása HÍROLVASÓ

Kiváló sportolók és edzők jutalmazása

2006.08.23, 02:44 Kajak-kenu

Kiváló sportolók és edzők jutalmazása 2006.08.23. Fényképen: Kozmann György, Boros Gergely, Dejcző Balázs A szegedi kajak-kenu világbajnokságon nagyszerű eredmények születtek. A sikerből az ASE sportolói is kivették a részüket hiszen a 35. síkvízi kajak-kenu világbajnokságon Kozmann György világbajnok lett. Kozmann György 1000 méteren aranyérmet, 500-on bronzérmet nyert Kolonics György társaként. Boros Gergely 200 méteren remekül versenyzett, azonban a szoros befutóban lecsúszott a dobogóról így negyedik lett a kajak-kenu világbajnokságon. Szolnokon aranyérmet szerzett Dejcző Balázs, aki Ifjúsági Magyar Bajnok 500 méteren. Az ASE Étteremben rendezett ünnepségen a város részéről Hajdú János polgármester úr, és az atomerőmű részéről Kovács József vezérigazgató úr elismeréseket és jutalmakat adott át a kiváló sportolóknak és az edzőknek.

Elolvasom
Idei világversenyeken induló versenyzőink  Világbajnokság - Zágráb HÍROLVASÓ

Idei világversenyeken induló versenyzőink Világbajnokság - Zágráb

2005.06.30, 13:17 Kajak-kenu

Idei világversenyeken induló versenyzőinkVilágbajnokság Zágráb2005.06.30.C-2 500 m, 1000 mKozmann György (ASE) - Kolonics György (Csepel)K-1 200 mBoros Gergely Európa Bajnokság PoznanC-2 1000 mKozmann György (ASE) - Kolonics György (Csepel)K-1 200 mBoros GergelyIfjúsági Európa BajnokságC-1 500 mDejczo BalázsC-4 1000 mDejczo Balázs (ASE) - Jakus László (Vác) - Varga Dávid (Gyor) - Lakatos Zsolt

Elolvasom
Versenynaptár 2005. HÍROLVASÓ

Versenynaptár 2005.

2005.01.01, 13:12 Kajak-kenu

Versenynaptár 2005. Hazai és külföldi rendezésu versenyek idopont verseny megnevezése helyszín rendezo nevezés zárlat FEBRUÁR   február 5. Fizikai Felméro BajnokságGyorGYVSE-MKKSZ GYVSE jan. 31. ÁPRILIS   április 23-24. Hungarodeo, Vadvízi Verseny Miskolc VTE-Gazdi Raft   helyszínen április 30. Hídépíto Kupa - Öböl kör bajnokság, I.Sárkányhajó Vál. U-öböl Épitok - KSI SE KSI SE ápr. 22. 16.00 MÁJUS május 7-8. Felnott és Ifjúsági Tájékoztató, Ifjúsági Olimpiai Vál.;   II-III. Sárkányhajó Válogató Szolnok MKKSZ MKKSZ ápr. 29. 16.00 május 7. Évadnyitó verseny - Vasutas Kupa Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ ápr. 20. 16.00 május 13-15. Országos Maraton Bajnokság Gyor GYVSE-MKKSZ MKKSZ máj. 6. 16.00 május 21. Népszerusíto verseny  Lágymos Lágymos     május 21. Dunaferr Kupa Dunaújváros Dunaferr Dunaferr máj. 13. 16.00 május 21-22. Pécsi tó kupa Orfü PKKC PKKC máj. 13. 16.00 május 28-29. Alois Dallmayr International Marathon RaceTolna Tolnatext MKKSZ   május 28-29. Budapest-Régió Diákolimpia U-öböl BKKSZ BKKSZ máj. 20. 16.00 május 28-29.Duna-Régió DiákolimpiaSukoró MKKSZ MKKSZ máj. 20. 16.00 május 28. Lillafüred Kupa Hámori tó BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ máj. 11. május 28. Tiszafüred Kupa Tiszafüred Tiszafüred Tiszafüred máj. 20 JÚNIUS június 3-5. I. Felnott és Ifi Válogató, Tisza-Régió Diákolimpia Szeged MKKSZ MKKSZ máj. 27. 16.00 június 11. Eszkimó-Indián Játékok   MKKSZ MKKSZ máj. 3. 16.00 június 17-19. Országos Diákolimpia, Szabó F. emlékv. -I. EORV vál. Sukoró MKKSZ MKKSZ jún. 10. 16.00 június 24-26. II. Felnott és Ifi Válogató, Felnott OB , Régiós Vál. Viad Szeged MKKSZ MKKSZ jún. 17. 16.00 június 25. Simon Fiala emlékverseny  Békésszent. BSZHSE Fabó I. jún. 17. 16.00 június 25. Nyékládháza Kupa (csak 2000 méter) Nyékládháza BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ jún. 8 június 25-26. Maraton VK Dinant       JÚLIUS július 2-3. U23 Válogató, Masters, Szabadidos és Egyetemi OB Szolnok MKKSZ MKKSZ jún. 24. 16.00 július 2. Takarékszövetkezet Kupa Tata THAC THAC jún. 24. 16.00 július 4-8. Fiatalok Olimpiai Fesztiválja Lignano       július 9-10. Budapest Bajnokság - Balatoni Kamill emlékverseny U-öböl BKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 9-10. Vidék Bajnokság. Sukoró MKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 9-10. Ifi maraton EB válogató Tolna MKKSZ MKKSZ júl. 1. 16.00 július 14-17. IFI, U23 EURÓPA-BAJNOKSÁG Plovdiv       július 16-17. Sárkányhajó Játékok Duisburg       július 16-17. Korös Kupa Szarvas Szarvas Szarvas júl. 8. 16.00 július 16. Csorba-tavi Lazítás Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ helyszínen július 23-24. MARATON EURÓPA-BAJNOKSÁG Tyn       július 23-24. Viharsarok Kupa Gyomaendrod Korös Kajak Korös Kajak júl. 15. július 28-31. FELNOTT EURÓPA-BAJNOKSÁG Poznan       július 29-31. Gyermek, Kölyök, Serdülo OB  Sukoró MKKSZ MKKSZ júl. 22. 16.00 AUGUSZTUS aug. 5-7.  IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁG Szeged MKKSZ - ICF     aug. 6.  MAKKE-Folyambajnokságot UKSC telep MAKKE MAKKE helyszínen aug. 11-12.  Junior és Ifjúsági OB    Szolnok MKKSZ MKKSZ aug. 5. 16.00 aug. 13-14.  I .Európai Kajak-Kenu Európai Masters Viadal 2005 Szeged MKKSZ   kiírás szerint aug. 24-28. FELNOTT VILÁGBAJNOKSÁG Zágráb       aug. 26. Népszerusíto verseny Tiszafüred Tiszafüred   helyszínen aug. 27. Tokaj város Nagydíja, Borsod Megye Bajnoksága Tokaj BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 13. 16.00 aug. 28. BÉM-Kupa Népszerusíto verseny Tapolca DKSC   helyszínen SZEPTEMBER szept. 3. Országos Túrabajnokság Dunakiliti MKKSZ-MTSz MKKSZ aug. 26. 16.00 szept. 3. Népszerusíto verseny Csepel BKKSZ BKKSZ aug. 26. 16.00 szept. 3-4. id. Csaba András Emlékverseny Orfü PKKC PKKC aug. 26. 16.00 szept. 3-4. Felnott és Ifjúsági Maraton VB. Válogató Gyor MKKSZ MKKSZ szept.2. 16.00 szept. 10. Miskolc Város Bajnoksága Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 24. 16.00 szept. 10-11. Dunai István Emlékverseny - Keretfeltölto - II.EORV vál. Sukoró VVSI SZK-SE MKKSZ szept. 9. 16.00 szept. 17-18. EORV Racice       szept. 17. Zsaró - Kopasz Túra, Népszerusíto Verseny Tokaj     helyszínen szept. 24. Évadzáró Maraton verseny Tolna TMKKSZ Tolnatext szept.16. OKTÓBER október 1. Ritter Károly emlékverseny Dunaújváros Dunaferr Dunaferr szept. 23. október 1. Héra Tutajos-Kupa Népszerusíto Verseny Neszmély Révalmás Révalmás szept. 23. október 8. Évadzáró Maraton verseny Budapest BKKSZ MKKSZ szept. 30. október 15-16. MARATON VILÁGBAJNOKSÁG Perth      

Elolvasom
Felnőtt Európa-bajnokság - Pontevedra HÍROLVASÓ

Felnőtt Európa-bajnokság - Pontevedra

2007.06.28, 13:03 Kajak-kenu

Felnőtt Európa-bajnokság - PontevedraC-2 1000 m 2. Kozmann György-Kolonics GyörgyC-2 500 m 3. Kozmann György-Kolonics GyörgyK-2 200 m 6. Boros Gergely-Molnár Péter (Tiszaújváros)Edzők: Szabó Attila, Séra MiklósWebszemle:Forrás: Tolnai Népújság online: Kozmann második ezer méterenKozmann második ezer méterenA magyar válogatott négy aranyat, négy ezüstöt, és egy bronzérmet szerzett a szombati 1000 m-es döntők során a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. A Tolna megyei színeket képviselő paksi Kozmann György és csepeli párja, Kolonics György ezüstérmes lett a kenu kettesek futamában. Kozmannékat az a német egység előzte meg, amelyik a selejtezőben is legyőzte őket. A paksi fiú és a rutinos, 35 esztendős fővárosi klasszis végig nagy csatát vívott a Christian Gille-Tomasz Wylenzek alkotta egységgel. Kozmannék nagyon jól indultak, féltávnál még vezettek is, de ahogy fogytak a méterek, úgy látszott, hogy a németek jobban fogják bírni a hajrát. Ez a félelem végül be is igazolódott, nem mindennapi körülmények között, mindössze 270 századnyi előnnyel Gille-ék lettek Európa-bajnokok.A harmadik helyre a fehérorosz Alekszandr Bahdanovics-Andrej Bahdanovics kettős futott be, igaz ők már két másodperccel maradtak el Kozmannéktól. A racicei Eb negyedik helyezése után kettőt léptek felfelé a dobogón Kozmannék, igaz a német egység is javított, hiszen ők másodikak voltak Lengyelországban. - Úgy érzem, mindent megtettünk, ez most ennyire volt elég - mondta el lapunknak Kozmann György. - Jól kezdtünk, de azt látni lehetett, hogy a német egység is kiváló formában van. Féltávnál még mi álltunk az élen, s bevallom, még száz méterrel a befutó előtt is hittem benne, hogy a miénk lehet az aranyérem. Kihajtottuk magunkat Kolóval, vasárnap a rövidebb távon megpróbálunk javítani.Kozmann Györgyék Racicében ötödikek lettek a rövidebb távon, de ahogy most ezer méteren, úgy 500-on is javítani akarnak. Azok a magyar egységek, amelyek az első három között végeztek, már indulói az augusztusi, duisburgi olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak. Az 500 és 200 méteres döntőket vasárnap rendezik, Kozmannék mellett még egy Tolna megyei versenyző lesz érintett, mégpedig Boros Gergely, aki kétszáz párosban indul, mégpedig Molnár Péter oldalán.

Elolvasom
Versenynaptár 2004. HÍROLVASÓ

Versenynaptár 2004.

2004.01.01, 02:11 Kajak-kenu

Versenynaptár 2004. Hazai és külföldi rendezésu versenyek idopont verseny megnevezése helyszín rendezo nevezés zárlat FEBRUÁR             február 7. Fizikai Felméro Bajnokság Gyor GYVSE-MKKSZ GYVSE febr. 2. ÁPRILIS             április 17. Évadnyitó 2, 5, 10, 20, 28km Tolna TMKKSZ-Tolnatext helyszínen   április 24. Hídépíto Kupa - Öböl kör bajnokság U-öböl Épitok - KSI SE KSI SE ápr. 17. 16.00 MÁJUS           május 1-2. I. felnott válogató (EB, Olimpia), Ifi tájékoztató Szolnok MKKSZ MKKSZ ápr. 23. 16.00 május 8. Dunaferr Kupa Dunaújváros Dunaferr Dunaferr ápr. 30. május 8. Évadnyitó verseny - Vasutas Kupa Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ ápr. 30. május 14-16. Maraton Magyar Bajnokság Gyor MKKSZ MKKSZ máj. 7. 16.00 május 22. Gyori Sárkányhajó Fesztivál Gyor Rába Sárkányhajó C. Rába SC.   május 22. Iskolák, diáksportkörök Versenye Lágymányos Lágymányos Lágym. máj. 14. május 21-23. FELNOTT EB - PÓTKVALIFIKÁCIÓ Poznan       május 29. Lillafüred Kupa Hámori tó BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ máj. 21. május 29-30. I. Maraton VK Franciao.       május 29-30. Budapest Diákolimpia Budapest BKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 május 29-30. Duna csop. Diákolimpia Sukoró MKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 május 29-30. Tisza csop. Diákolimpia Szolnok MKKSZ MKKSZ máj. 21. 16.00 JÚNIUS           június 4-6. Szeged MKKSZ MKKSZ máj. 28. 16.00 június 11-13. II. felnott olimpiai válogató - Felnott OB Szeged MKKSZ MKKSZ jún. 4. 16.00 június 19. Tiszafüred Kupa Tiszafüred Tiszafüred Tiszafüred jún. 11. június 18-20. Országos Diákolimpia - Szabó F. emlékv. -I. EORV vál. Sukoró MKKSZ MKKSZ jún. 11. 16.00 június 19-20. II. Maraton VK Crestuma       június 26-27. II. ifi EB válogató, U23 EB válogató, Régiós Vál. Viadal Szolnok MKKSZ MKKSZ jún. 18. 16.00 június 26. Nyékládháza Kupa Nyékládháza BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ jún. 18. június 26-27. Simon Fiala emlékverseny  Békésszent. BSZHSE Fabó I. jún. 18. JÚLIUS           július 2-4. Budapest Bajnokság - Balatoni Kamill emlékverseny U-öböl BKKSZ MKKSZ júl. 25. 16.00 július 2-4. Vidék Bajnokság. Velence MKKSZ MKKSZ júl. 25. 16.00 július 10-11. Ifi maraton VB válogató Tokaj MKKSZ MKKSZ júl. 2. 16.00 július 17-18. Korös Kupa Szarvas Szarvas Szarvas júl. 9. július 23-25. IFI, U23 EURÓPA-BAJNOKSÁG Poznan       július 31-aug.1. Serdülo, Junior OB  Szolnok MKKSZ MKKSZ júl. 23. 16.00 július 31-aug.1. MARATON VILÁGBAJNOKSÁG Bergen       AUGUSZTUS           aug. 5-8.  Gyemek, Kölyök, Ifjúsági és Masters OB Velence MKKSZ MKKSZ júl. 30. 16.00 aug. 14-15.  Viharsarok Kupa Gyomaendrod Korös Kajak Korös Kajak aug. 6. aug. 20. Népszerusíto verseny Tiszafüred Tiszafüred helyszínen   aug. 21. Borsod megye Bajnoksága Tokaj BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ aug. 13. aug. 22. BÉM-Kupa Népszerusíto verseny Tapolca DKSC helyszínen   aug. 23-28. OLIMPIAI JÁTÉKOK Athén       SZEPTEMBER           szept. 4-5. id. Csaba András Emlékverseny Orfü Pécsi KKC Pécsi KKC   szept. 11. 500 és 2000 méteres verseny Tolna Tolna Tolna szept. 3. szept. 11. Népszerusíto verseny Lágymányos BKKSZ BKKSZ szept. 3. szept. 11. Miskolc város Bajnoksága Miskolc BAZ. KKSZ BAZ.KKSZ szept. 3. szept. 18-19. Dunai István emlékverseny - Keretfeltölto - II.EORV vál. Velence VVSI SZK-VVSI SE MKKSZ szept.10. 16.00 szept. 25-26. EORV Szeged       OKTÓBER           október 2. Ritter Károly emlékverseny Dunaújváros Dunaferr Dunaferr szept. 24. október 9. Évadzáró Maraton verseny Budapest BKKSZ MKKSZ okt. 1. október 10. Évadzáró 2, 5, 10km Tolna TMKKSZ-Tolnatext helyszínen  

Elolvasom
2003. évi versenynaptár HÍROLVASÓ

2003. évi versenynaptár

2003.01.01, 02:03 Kajak-kenu

2003. évi versenynaptár    időpontverseny megnevezésehelyszínrendezőFEBRUÁR     február 8.Fizikai Felmérő BajnokságGyőrGYVSE-MKKSZÁPRILIS     április 12.vizi felmérő versenyDunavarsányMKKSZáprilis 19.Rövid pályás Sprint KupaBudapestNeranó Kft.április 26.Évadnyitó maratonTolnaTMKKSZ-TolnatextMÁJUS   május 2-4.II. World CupMechelen május 3.Hídépítő KupaU-öbölÉpitők-KSI SEmájus 3-4.Felnőtt tájékoztatóSzolnokMKKSZmájus 10.Évadnyitó versenyMiskolcBAZ. KKSZmájus 17-18.Maraton Magyar BajnokságGyőrMKKSZmájus 23-25.III. World CupSzegedMKKSZmájus 31.Lillafüred KupaHámori tóBAZ. KKSZJÚNIUS   máj.31-június 1.Dunaferr Kupa  június 7-8.Budapest DiákolimpiaBudapestBKKSZjúnius 7-8.Duna csop. DiákolimpiaSukoróMKKSZjúnius 7-8.Tisza csop. Diákolimpia, Ifi tájékoztatóSzolnokMKKSZjúnius 20-22.IV. World CupDuisburg június 20-22.Országos DiákolimpiaSukoróMKKSZjúnius 21-22.I. Maraton VilágkupaBergen június 21.Csorba-tavi lazításMiskolcBAZ. KKSZjúnius 21.Masters FolyambajnokságBudapestMAKKEjúnius 28-29.Simon Fiala emlékversenyBékésszent.BSZHSEJÚLIUS   július 4-6.V. World CupZágráb július 4-6.Budapest BajnokságBudapestBKKSZjúlius 4-6.I. ifjúsági VB válogatóSzolnokMKKSZjúlius 11-13.I. Felnőtt VB válogató, Vidék BajnokságSzolnokMKKSZjúlius 12.Nyéki KupaNyékládházaNyékládházajúlius 12-13.Maraton Európa-bajnokságGdansk július 19-20.Kőrös KupaSzarvasSzarvasjúlius 25-27.Gyerm, Kölyök, Serd, Junior OBSukoróMKKSZAUGUSZTUS   aug. 1-3. II. Felnőtt és Ifi VB válogató, Feln, Ifi, Masters OBSzegedMKKSZaug. 8.SzétlövésSzolnokMKKSZaug. 9.Ifi Maraton VB válogatóGyőrMKKSZaug. 15-17.Elő OlimpiaAthén aug. 16-17.II. Maraton VilágkupaTyn aug. 22.Népszerűsítő versenyTiszafüredTiszafüredaug. 23.Borsod megye BajnokságaTokajBAZ. KKSZaug. 24.BÉM-Kupa Népszerűsítő versenyTapolcaDKSCaug. 29-31.Ifjúsági Gyorsasági VilágbajnokságKomatsu SZEPTEMBER   szept. 6.Miskolc város BajnokságaMiskolcBAZ. KKSZszept. 11-14.Felnőtt Gyorsasági VilágbajnokságGainesville szept. 20.Ritter Károly emklékversenyDunaújvárosDunaferrszept. 20-21.EORVLengyel.o. szept. 27-28.Maraton VilágbajnokságValladolid szept. 27-28.Dunai István emlékversenyVelenceVVSI SZK-VVSI SEOKTÓBER   október 4.Évadzáró Maraton versenyBudapestBKKSZoktóber 11.Évadzáró Maraton versenyTolnaTMKKSZ-Tolnatext  

Elolvasom
Versenyeredmények - 2001 HÍROLVASÓ

Versenyeredmények - 2001

2001.12.20, 00:00 Kajak-kenu

NEMZETKÖZI EREDMÉNYEKVilágbajnokság Poznan1. helyezett Kozmann György -/Zala György-Belicza Béla-Iván Gábor/ C-4 1000 m2. helyezett Kozmann György- /Zala György-Belicza Béla, Iván Gábor/ C-4 500 m6. helyezett Feil Imre-Kozmann György C-2 200 mEurópa Bajnokság Milánó2. helyezett Kozmann György-/Iván Gábor-Zala György-Belicza Béla/ C-4 1000 m3. helyezett Feil Imre-Kozmann György C-2 200 m4. helyezett Kozmann György-/Zala György/ C-2 500 mNemzetközi verseny Szeged1. helyezett Feil Imre-Kozmann György-Fehér Imre-/Ipacs Endre/ C-4 500 m1. helyezett Feil Imre-Kozmann György-Fehér Imre-/Ipacs Endre/ C-4 200 m3. helyezett Kozmann György C-1 1000 mHAZAI EREDMÉNYEKI. felnõtt válogató Szeged1. helyezett Feil Imre-Kozmann György C-2 200 m2. helyezett Kozmann György C-1 1000 m3. helyezett Feil Imre-Pranz Zoltán-Fehér Imre-Kozmann György C-4 200 m5. helyezett Feil Imre C-1 200 mII. felnõtt válogató Szolnok1. helyezett Kozmann György-Zala György C-2 200 m1. helyezett Feil Imre-Kozmann György C-2 200 m1. helyezett Kozmann György-/Zala György-Iván Gábor-Belicza Béla/ C-4 500 m és C-4 1000 m Országos felnõtt bajnokság1. helyezett Kozmann György-/Belicza Béla-Fürdök Gábor-Hütner Csaba/ C-4 1000 mFeil Imre-Kozmann György-Fehér Imre-/Ipacs László/ C-4 200 m2. helyezett Kozmann György C-1 1000 mKozmann György C-1 500 mFeil Imre-Kozmann György C-2 200Feil Imre-Kozmann György-Fehér Imre-/Ipacs László/ C-4 500 m4. helyezett Kirschner Zolrán-Feil Imre-/Szigeti-Kurucz/5. helyezett Feil Imre C-1 500 mFeil Imre-Kozmann György C-2 200 m6. helyezett Fehér Imre C-1 200 mGyökös Lajos-/Gyimesi/ K-2 1000 mOrszágos Junior Bajnokság1. helyezett Gyökös Lajos K-1 500 m2. helyezett Gyökös Lajos K-1 1000 m4. helyezett Boros Gergely-Gyökös Lajos K-2 500 mBoros Gergely-Gyökös Lajos K-2 200 m5. helyezett Boros Gergely K-1 500 m6. helyezett Fenyvesi Judit K-1 1000 mKirschner Zoltán-Benke Roland-Nagy Balázs-Rácz Róbert C-4 1000 mOrszágos Ifjúsági Bajnokság3. helyezett Boros Gergely K-2 500 mOrszágos Serdülõ Bajnokság 2. helyezett Prantner József-Adorján Tamás K-2 1000 m2. helyezett Tóth Gábor-Adorján Tamás K-2 500 mOrszágos Kölyök Bajnokság1. helyezett Dejczõ Balázs C-1 2000 m3. helyezett Dejczõ Balázs C-1 500 m Országos Maraton Bajnokság2. helyezett Dejczõ Balázs C-13. helyezett BorosGergely-Szõts Attila K-2 Dejczõ Balázs-Sohonyai PC-24. helyezett Fenyvesi Judit-Tóth Noémi K-2 Horváth Tünde-Morgen K-25. helyezett Pincés János-Prantner József K-26. helyezett Fenyvesi Judit K-1 Reich Roland-Szlanyinka R. K-2Vidék BajnokságBajnokok:Dejczõ Balázs C-1 2000 mFenyvesi Judit K-1 500 m K-1 1000 mGyökös Lajos K-1 1000 m K-1 500 mPrancz Zoltán-Fehér Imre C-2 500 mSzõts István-Tóth Gábor K-2 2000 mFrigyesi Kristóf-Lichosit Róbert C-4 1000 mPulai Tamás-Rácz RóbertBenke Roland-Kirschner Zoltán C-4 1000 m és 500 mNagy Balázs-Krausz

Elolvasom
Válogatottak HÍROLVASÓ

Válogatottak

2008.09.29, 13:34 Kajak-kenu

FELNŐTT BOROS GERGELY SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Szekszárd, 1984.02.28. MIÓTA SPORTOL: 1994, kajak LEGJOBB EREDMÉNYEI: Világbajnokság K4-200m, 1. hely, 2007 Európa-bajnokság K-4 200m, 1. hely, 2004 U-23-as Európa-bajnokság, 1.hely, 2007 Világkupa K2-500m, 1. hely, 2014 Többszörös magyar bajnok SOMORÁCZ TAMÁS SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Szekszárd, 1992.04.11. MIÓTA SPORTOL: 2000, kajak LEGJOBB EREDMÉNYEI: Riói Olimpia K4-1000m 11. hely, 2016 Világbajnokság K2-500m, 3. hely, 2015 Európa-bajnokság K4-500m, 1. hely, 2016 U23-as Európa-bajnokság K2-200m, 4. hely, 2013 Ifjúsági Európa-bajnokság, K2-200m, 6. hely, 2010 Ötszörös magyar bajnok JUNIOR KISZLI VANDA SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Szekszárd, 1993.12.27. MIÓTA SPORTOL: 2004, kajak LEGJOBB EREDMÉNYEI: Maraton világbajnokság NK1 U23, 1. hely, 2014, 2015, 2016 Maraton világbajnokság NK1 2. hely, 2016 Maraton Európa-bajnokság NK1 U23, 1. hely, 2015 Magyar Bajnokság NK1, 1. hely, 2015 FRITZ ANETT SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Kalocsa, 1997.09.01. MIÓTA SPORTOL: 2006, kajak LEGJOBB EREDMÉNYEI: Maraton világbajnokság NK2, 1. hely, 2015 Maraton Európa-bajnokság NK2, 3. hely, 2015 Magyar Bajnokság NK-2 500m, 1. hely, 2013 Olimpiai Reménységek Versenye NK-2 500 m, 2. hely, 2013 KOLESZÁR ZOLTÁN SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Szekszárd, 1997.09.30. MIÓTA SPORTOL: 2005, kenu LEGJOBB EREDMÉNYEI: Maraton világbajnokság C-2, 1. hely, 2015 Maraton világbajnokság Maraton világbajnokság C-1, 2. hely, 2015 Maraton Európa-bajnokság C-2, 1. hely, 2014 U23 Európa-bajnokság C-2 1000m 5. hely, 2016 Ifjúsági Olimpia C-1, 5. hely, 2014 Magyar bajnok HORÁNYI BENJÁMIN SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Bonyhád, 1997.06.30. MIÓTA SPORTOL: 2009, kajak LEGJOBB EREDMÉNYEI: Európa-bajnokság K-1 200m, 8. hely, 2015 Magyar Bajnokság K-1 200m, 1. hely, 2015 Magyar Bajnokság K2-200m, 3. hely, 2015 IFJÚSÁGI PUPP NOÉMI SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Dunaújváros, 1998.07.28. MIÓTA SPORTOL: 2006, kajak LEGJOBB EREDMÉNYEI: Világbajnokság NK-4 500m, 1. hely, 2016 Maraton világbajnokság, NK1 1. hely, 2016 Európa-bajnokság NK-1 500m, 1. hely, 2015 Európa-bajnokság NK-1 1000m, 1. hely, 2015 Olimpiai Reménységek Versenye, NK-1 500 m 1. hely, 2015 Olimpiai Reménységek Versenye, NK-1 1000 m 1. hely, 2013, 2015 Többszörös magyar bajnok KOVÁCS ÁKOS SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Szekszárd, 1998.01.30. MIÓTA SPORTOL: 2007, kenu LEGJOBB EREDMÉNYEI: Magyar Bajnokság, 3. hely, 2014 SERDÜLŐ HODOVÁN DÁVID SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Kecskemét, 2001.04.10. MIÓTA SPORTOL: 2008, kenu LEGJOBB EREDMÉNYEI: Maraton Magyar Bajnokság C-1, 1. hely, 2013, 2014, 2015, 2016 Magyar Bajnokság C-1, 1. hely, 2013, 2014, 2015, 2016 VAJDA BENCE SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Szekszárd, 2001.01.31. MIÓTA SPORTOL: 2007, kajak LEGJOBB EREDMÉNYEI: Maraton Magyar Bajnokság K-1, 3. hely, 2015 Olimpiai Reménységek Versenye K-1, 6. hely, 2016 Magyar Bajnokság MK-1, 1. hely, 2013 Magyar Bajnokság K1-4000m; K1-3*200m, 2x2. hely, 2015 Magyar Bajnokság K1-1000m, 3. hely, 2015, 2016   Európa-bajnokság NK-1 500m, 1. hely, 2015 Európa-bajnokság NK-1 1000m, 1. hely, 2015 Olimpiai Reménységek Versenye, NK-1 500 m 1. hely, 2015 Olimpiai Reménységek Versenye, NK-1 1000 m 1. hely, 2013, 2015 Többszörös magyar bajnok Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

Elolvasom
Kajak-kenu szakosztály HÍROLVASÓ

Kajak-kenu szakosztály

2008.09.28, 00:00 Kajak-kenu

Bemutatkozás Hivatalos név: Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu SzakosztályLevelezési cím: 7030 Paks, Gesztenyés u. 2.Telefon: (36) 75 311-000Telefon: (Csónakház): (36) 75 50-76-46e-mail cím: iroda@ase.hu   Az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztálya történetének rövid áttekintése   A Szakosztályt Tímár Géza és Kováts Balázs alapították 1979-ben, azzal a céllal, hogy az atomerőművet építő majd üzemeltető dolgozók kipihenhessék magukat szabadidejükben és éljenek a Duna közelségéből adódó lehetőségekkel. A hajótárolót az ERBE mai csónakház területén álló egykori raktárépületéből alakították ki. Az atomerőmű végig meghatározó szerepet játszott – illetve játszik jelenleg is – a működési feltételek biztosításában. Szabó Tamás kezdeményezésének és edzői munkájának köszönhetően a tömegsport mellett szinte már a kezdetektől megjelent a versenysport is. A Szakosztály 1980-ban bekapcsolódott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség versenyrendszerébe, és 1982-ben letette névjegyét az Országos Bajnokságon, a Balczer – Szabó serdülő kenupáros 500 méteren elért győzelmével. A kezdeti eredmények között kell még említeni Komlósi Péter, valamint két egység (Szabó- Balczer-Makai_ Haaz, majd a Hoffman – Haaz – Makai – Cseszárik) úttörő olimpiai aranyát is. Az Egyesület 1982 őszén leszerződtette Hajba Antal mesteredzőt, volt kenus világbajnokot a Szakosztály vezetőedzőjének. Az elkövetkező években fokozatosan fejlődött a sportolói gárda. A gyereklétszám több mint háromszorosára nőtt. Az országos egyesületi rangsorban a 62. helyről a 28.-ra sikerült előrelépni. Az edzők száma is bővült. Ebben az időszakban Szalontai Károly látta el a kajak-, Papp Gábor pedig az utánpótlásedzői feladatokat. Az infrastrukturális feltételek terén szintén jelentős fejlesztés valósult meg. A tágas hajótároló, a korszerű tanmedence, konditerem, öltözők, vizesblokk és a kényelmes lakószobák kialakításával a vízitelep elnyerte mai arculatát; bentlakásos edzőtáborozásra és vendégsportolók fogadására is alkalmassá vált. A mindinkább sokasodó hazai sporteredmények nyomában idővel a nemzetközi sikerek is megjelentek. Az útnyitást az 1986-ban Kubában rendezett Ifjúsági Barátság Verseny (IBV) jelentette, amelyen Hoffmann Ervin kenuegyesben és -párosban 2 arany- és 1 ezüstérmet szerzett. Az 1987-es belgrádi Ifjúsági Világbajnokságon Hoffmann már mindhárom számát megnyerte, sőt, ugyanebben az évben – még ifiként – elindulhatott a szöuli előolimpián is, és a 4. helyen futott be. Felnőttként az első komoly sikerét 1989-ben, a plovdivi világbajnokságon érte el, ahol az ekkor debütáló kenunégyesek számában ezüstöt szerzett a magyar egység tagjaként 500 és 1000 méteren is. Bár Hoffmann 1991-től a Budapesti Honvédnál folytatta pályafutását – melynek során többször felállhatott a világbajnoki dobogó legfelső fokára –, anyaegyesületében számos versenyző lépett a nyomába, és jutott el a nemzetközi eredmények szintjéig. A „hőskor” áttekintése során kell megemlíteni azokat a sikereket, amelyeket az 1990-es évek közepétől értek el a Szakosztály sportolói. Siebel Lajos és Hermesz Éva kajakban, Kozmann György és Feil Imre kenuban szerzett aranyérmeket és számos további értékes helyezést az ifjúsági Európa- és világbajnokságokon, illetve a síkvízi és maratoni világkupákon. Ennek a tehetségét a későbbiekben is fényesen kamatoztató paksi versenyzőgenerációnak fiatal tagjaiként nőtt fel a nemzetközi szinten majd csak felnőttként beérő Gyökös Lajos és Boros Gergely is. Mindemellett a nemzetközi eredmények tekintetében fontos állomást képvisel a Szakosztály történetében a Viktor Endre – Fehér Imre kenupáros 1999. évi világkupa győzelme, amit amatőr felnőtt versenyzőkként értek el. Több világ- és Európa-bajnoki cím mellett Kozmann György révén 2 olimpiai bronzérem (2004, 2008, C2-1000 méter) is az egyesület neve mellé került. Boros Gergely is világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát, míg Somorácz Tamás 2015-ben világbajnoki bronzérmet szerzett kajak kettes 500 méteren. Jelenleg a serdülőtől kezdve minden korosztály válogatottjában szerepel paksi kajak-kenus, ráadásul 2015 szeptemberében a legeredményesebb utánpótlás-szakosztályának is megválasztották az ASE Kajak-Kenu Szakosztályát, köszönhetően az összesen hét, nemzetközi mezőnyben elért aranyéremnek. A csónakházban a kajak-kenun túl egyre több embert vonz a sárkányhajó, amelyet a vízi alapokat nélkülözők is élvezhetnek, s akár versenyeken is részt tudnak venni. Időközben az edzői állomány is megváltozott. 1987-től 2003-ig a kenu szakágban Sziklenka László, 1992-től 1999-ig a kajak szakágban Makrai Csaba tevékenykedett a Szakosztálynál, az utánpótlás-nevelés pedig Pruzsina István felügyelete alá tartozott. Őket váltotta azután a ma is- egy személycserével- működő garnitúra. Bedecs Ferenc, miután segédedzőként megszerezte a szükséges szakmai tapasztalatot, vezető edzői kinevezést kapott Hajba Antal nyugdíjba vonulásakor. Munkatársai: Feil Imre (kenu utánpótlás), Meczker András (kajak) és Gutai Dániel, majd helyette 2014-től Tóth Márton (kajak utánpótlás). A Szakosztály történetének nagyrészt már az ő nevükkel fémjelezhető legutóbbi szakasza is bővelkedik hazai és nemzetközi sikerekben (a legfontosabb eredményeket lásd tételesen felsorolva). Az edzésfeltételek fizikai hátterének mind jobb biztosítása – úgy a vízitelep épületeinek kisebb-nagyobb méretű fejlesztése, mint a hajó- és eszközpark bővítése illetve megújítása – az utóbbi években is folytatódott. 2012-ben egy minden igényt kielégítő konditerem került kialakításra, majd 2015-ben a megújult tanmedencét is birtokba vehették a sportolók. Összefoglalóan elmondható, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának az az egyik meghatározó vonása, egyben a sikerekhez vezető ars poeticája, hogy elsősorban a mozgást, a természetet, a vizet akarja megszerettetni a gyerekekkel, minél nagyobb létszámban érve el őket, de ugyanakkor biztosítani kívánja a feltételeket a tehetségek kiválasztódásához és a professzionális élsportbeli felkészüléshez is. A Szakosztály eddigi története visszaigazolta ezt a szemléletet: a sportolói csapatot kizárólag paksi versenyzők alkotják, akik itt fogtak először lapátot a kezükbe, s akik az itteni lehetőségeknek köszönhetően értek el mind a hazai, mind a nemzetközi porondon kimagasló eredményeket.

Elolvasom
Az ASE örökös tagja - Hangyási László méltatása HÍROLVASÓ

Az ASE örökös tagja - Hangyási László méltatása

2016.05.24, 10:35 Judo

Hangyási László Botond   Születési idő és hely: 1956.12.08., Baja VIII. Danos judo (cselgáncs) mesteredző. Két évtizede Magyarország legsikeresebb judo edzője, korábban maga is válogatott versenyző volt. A sportág első magyar és máig egyetlen Olimpiai-bajnokának (Kovács Antal, 1992) és mindkét eddigi felnőtt világbajnokának (Kovács Antal, 1992; Braun Ákos 2005), Magyarország kilencedik felnőtt Európa-bajnokának (Braun Ákos, 2005) edzője.  Versenyzői 2016-ban sorozatban már a hetedik Olimpián lehetnek majd ott és számtalan világversenyen képviselték már Magyarország színeit, 2016 első feléig 18 érmet nyertek Olimpián-, felnőtt Európa- és világbajnokságokon. Tanítványai minden korosztályban felállhattak már a világversenyek dobogójára. A mesteredző „sikertörténete”: Hangyási László mesteredző valóban elmondhatja magáról, hogy tanítványai olyasvalamit vittek és visznek véghez ma is, ami az országban és a világban is egyedülállónak számít. Kezei között nevelkedett ki a sportág első és egyetlen magyar Olimpiai-bajnoka és mindkét eddigi világbajnoka. Országunk első edzője, akinek van felnőtt korosztályban Olimpiai-, Világ- és Európa-bajnok tanítványa is, illetve tanítványai minden korosztályban felállhattak már a világversenyek dobogójára. Hangyási László 1986-ban került Paksra, 1989 óta tölti be a Paksi Atomerőmű SE Judo szakosztályának vezetőedzői posztját. 1992-ben született meg a szakosztály legnagyobb sikere, amikor Kovács Antal a barcelonai olimpián aranyérmet szerzett a -95 kg-osok között. Anti akkoriban még junior volt, de ugyanebben az évben az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokára is felállhatott felnőttek között. Azt mondhatjuk, hogy akkoriban kezdődött a szakosztály – és „Laci bácsi” – sikertörténete, ami immáron 30 éve tart. A történet ugyanis 1993-ban folytatódott, Kovács Antit a sportág első magyar világbajnoki aranyérmeseként ünnepelhettük, majd a következő 12 év alatt többször a világranglista élén jegyeztek, még három Olimpiára vívta ki az indulás jogát, világbajnoki ezüstérmet szerzett és 6 Európa-bajnoki érmet gyűjtött. Miközben Anti a pályafutása végéhez közeledett, üstökösként robbant be a mezőnybe Laci bácsi három másik versenyzője, köztük a pályafutását éppen „újrakezdő” Braun Ákos, aki 2005-ben Európa-bajnoki és világbajnoki címet szerezve (a második magyar világbajnoki címet!) alig fél év alatt a sportág egyik legmeghatározóbb alakjává vált és a világranglista élére ugrott. Súlycsoportjában korábban még senki sem állhatott fel a dobogó legfelső fokára ugyanabban az évben Európa- és világbajnokságon egyaránt. Az Európai Judo Unió az év judósának választotta, Magyarországon az Év Férfi Sportolója címmel jutalmazták a teljesítményét.  Ugyanebben az olimpiai ciklusban egyetemi világbajnokságot-, csapatban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert, világkupa helyezéseket és Magyar-bajnoki címet szerzett. 2008-ban Európa-bajnoki bronzéremmel gyarapította éremkollekcióját. Anett és Barna ugyanazon az Európa-bajnokságon, ahol Ákos aranyérmet szerzett, bronz, illetve ötödik helyezést értek el és azóta is a világ élvonalában versenyeznek. Ezen az Európa-bajnokságon Kovács Antallal együtt 4 paksi versenyző léphetett tatamira! Anett a 2008-as Olimpiai játékokig edzett Laci bácsinál. Ez alatt az idő alatt számos korosztályos érmet, egy felnőtt világbajnoki bronzérmet, illetve a pekingi olimpián hetedik helyezést szerzett, az Olimpia után haza költözött Budapestre. Bor Barna egy ideig még a korosztályos világversenyek érmeit gyűjtögette, többek között három Európa-bajnoki címet szerzett a 23 év alattiak kategóriájában, amit korábban még senki nem tudott megcsinálni. Ma a harmadik Olimpiájára készül Laci bácsival és klubtársaival, Csoknyai Lászlóval és Cirjenics Miklóssal. Barna az elmúlt három évben (2010, 2011, 2012) mindháromszor Európa-bajnoki döntőt vívott és 2011-ben a világbajnoki ezüstérmet is nyakába akasztották. 2012-ig csupán 6 alkalommal vívhatott magyar judós világbajnoki döntőt, ebből 4 alkalommal Laci-bá’ ült az edzői széken és kétszer az aranyat is sikerült haza hozniuk.  2012-ben Bor Barna Londonban a VII. helyet szerezte meg. 1993-ban Hangyási László mesteredzői címet kapott.   Hangyási László munkásságát PRO URBE emlékérmével jutalmazta Paks városa 1992-ben, a következő évben pedig Díszpolgári címet kapott.   Hangyási László a sport területén végzett világszínvonalú munkássága mellett családfőként is becsülettel megállja a helyét. Felesége, Hangyási Eszter (született Daróczi Eszter) NB I.-es kosárlabdázó, bajnokcsapat tagja, kosárlabda edző. Az élsport mellet egy gyermek felnevelését vállalták. Fiúk, Hangyási Dávid Botond fogorvosként szerzett egyetemi diplomát, de a sporttól Ő sem szakadt el, heti rendszerességgel jár judo edzésekre a család és munka mellett. Unokái, Boróka és Zengő és Csongor még nem sportolnak, de már sokat emlegetik „Laci papa judo-termét”.

Elolvasom
Mészáros Anett ezüstérmes.... HÍROLVASÓ

Mészáros Anett ezüstérmes....

2009.08.29, 14:34 Judo

Korábbi versenyzőnk, Mészáros Anett világbajnoki ezüstérmes lett.Remekül szerepelt a rotterdami cselgáncs-világbajnokságon Mészáros Anett, aki a második helyet szerezte meg a női 70 kilogrammos súlycsoportban. A magyar versenyző nagyszerűen küzdött a mai nap folyamán, és csak a döntőben kapott ki a kolumbiai Yuri Alveartól.Forrás:  www.nemzetisport.hu

Elolvasom
Atom Kupa HÍROLVASÓ

Atom Kupa

2009.07.17, 00:00 Judo

Népes mezőnyt, 20 ország 300-nál is több junior korú dzsúdósát várják a hétvégi Atom-kupa nemzetközi A-kategóriás junior tornára.  Az osztrákok, a németek, a románok és várhatóan az ukránok is, de tekintélyes létszámú, 18 fős küldöttséggel jelen lesznek a grúzok, ahogyan Portugáliából is többen jelentkeztek a két napos viadalra. Az Atom-kupát követő nemzetközi táborozáson is sokan részt vesznek, a juniorok mellett több felnőtt válogatott is jelen lesz. Pakson készül majd az augusztusi rotterdami világbajnokságra hangoló magyar férfi és női válogatott is, ahogyan a szlovák és a cseh felnőtt nemzeti csapat, illetve a román U23-as válogatott is.Kanczler István szervező, edző{mp3}090717_kanczler_atom_1{/mp3}Mede Zsombor biztosan nem indulhat az Atom-kupán, térdműtét vár a fiatal dzudokára.-tette hozzá az edző. Hét hazai indulója azonban így is lesz a nemzetközi versenynek.Kanczler István{mp3}090717_kanczler_indulok_2{/mp3} Forrás: Fortuna Rádió      

Elolvasom
Bor Barna búcsúzik az utánpótlás korosztálytól HÍROLVASÓ

Bor Barna búcsúzik az utánpótlás korosztálytól

2008.11.28, 00:00 Judo

Bor Barna búcsúzik az utánpótlás korosztálytól 2008.11.28.Bor Barna háromszoros európa-bajnokként int búcsút az utánpótlás korosztálynak. Egyedülálló, amit a paksi cselgáncsozó véghez vitt. Sorozatban háromszor lett a kontinens legjobbja a +100 kg-sok versenyében. A 2006-os EB-n Moszkvában, az akkor 19 éves dzsúdós mindenkit legyőzött csakúgy, mint egy évvel később Salzburgban és az idén Zágrábban. Az idei év csúcspontja a pekingi ötkarikás játékok voltak. Decemberben még csak a 22. életévét betöltő Barna, nem értékeli kudarcnak a hetedik helyet, hiszen az olimpiai minden sportoló álma. Bor Barna olimpikon cselgáncsozó{mp3}81127_1_Barna_olimpiarol{/mp3}Beszélgetésünk alkalmával elmondta a "Dino" becenévre hallgató ifjú, örül, hogy ott lehetett Kínában és bár maradt benne némi hiányérzet, néha már gondol Londonra. Felnőtt Európa-bajnokságon volt már ötödik, az akkor még junior korú versenyző, Horvátországban a múlt hétvégén mind az öt ellenfelén iponnal túllépő klasszis elmondta érzett egy kis stresszt a horvát viadal előtt. Bor Barna olimpikon cselgáncsozó{mp3}81127_2_Barna_eb{/mp3}Felkészültnek érzi magát a továbblépésre, és szeretne Világ- és Euróba-bajnok lenni az idősebbek között is, sőt a négyévente rendezett világesemény első helyét sem tartja álomszerűnek, de egyenlőre a párizsi Open világbajnokságra fókuszál. December huszadikán a francia főváros ad otthont az eseménynek, szóval nincs megállás. Barna ezt nem bánja, hiszen, mint mondta a dzsudónak él. Az olimpiai után sem ért rá pihenni. Felnőtt magyar- és román csapatbajnok lett. Bor Barna olimpikon cselgáncsozó{mp3}81127_3_Barna_parizs{/mp3}A versenyek mellett a Pécsi Egyetemen is helyt kell állnia a Bajnoknak, hiszen a felkészüléssel párhuzamosan diplomamunkáján is dolgozik. Pakson nagyon jól érzi magát, jó közegbe került. Örül, hogy olyan egyéniségekkel edzhet együtt, mint Kovács Antal vagy Braun Ákos, akik sok mindenben segítenek neki. Véleménye szerint szükség van példaképekre, ha így folytatja tovább ő is azzá válhat, vagy a feltételes mód használata már nem is szükséges....?  Forrás: Fortuna Rádió 

Elolvasom
Egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokság a dél-koreai Szuvonban HÍROLVASÓ

Egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokság a dél-koreai Szuvonban

2006.12.18, 00:29 Judo

Egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokság a dél-koreai Szuvonban Bor Barna aranyérmesNagy magyar sikerrel kezdődött az egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokság a dél-koreai Szuvonban: a nehézsúlyban (+100 kg) Bor Barna aranyérmet szerzett, míg a 100 kilós Hadfi Dániel a dobogó harmadik fokára állhatott fel.A Paksi Atomerőmű SE ifjú kitűnősége néhány napja Moszkvában azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megnyerte az U23-as Európa-bajnokságot, s ezzel azt a ritka bravúrt hajtotta végre, hogy eddig valamennyi korosztályban eljutott az Eb-aranyig: töretlen fejlődését jelzi, hogy 2002-ben ifjúsági, 2004-ben junior, 2006-ban pedig U23-as kontinensbajnok lett! Bor Barna valamennyi ellenfelét legyőzte, ráadásul egyetlen mérkőzésén sem töltött öt percet a tatamin. Görög, kínai és dél-koreai ellenfelét egyaránt ipponnal győzte le, majd a fináléban a 27 esztendős, korábbi junior Eb-ezüstérmes litván Paskevicius is hasonló sorsra jutott.Braun Ákos aranyérmesFolytatódtak a magyar sikerek az egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokságon a dél-koreai Szuvonban: Braun Ákos (73 kg) aranyérmet szerzett.Braun Ákos a paksi Atomerőmű SE kitűnősége, akit tavaly világ- és Európa-bajnoki címe után az év hazai sportolójának - és az év európai dzsúdósának - választottak meg, egy Fülöp-szigeteki ellenfél után a vb-harmadik lengyel Krzysztof Wilkomirskin keresztül jutott be az elődöntőbe, ahol ipponnal verte a francia Ahmed Ould Saidot. A fináléban - harmadszor is hosszabbításos meccsre kényszerülve - bírói döntéssel győzte le a japán Narita Jaszutakát.Webszemle:- Koreába utazik az egyetemi válogatott - Judoinfo online - Főiskolai cselgáncs-vb: Bor Barna aranyérmes - Index.hu oldalán - Braun Ákos arany-, Baczkó Bernadett ezüstérmes - Hiradó online - Bor Barna világbajnok! - NSA online - Bor Barna egyetemi világbajnok! - Judoinfo online - Bor Barna végigverte a világot - Judoinfo online- Főiskolai cselgáncs-vb: Bor Barna arany-, Hadfi Dániel bronzérmes - NemzetiSport

Elolvasom
Ötven éves a magyar dzsúdó aranykovácsa HÍROLVASÓ

Ötven éves a magyar dzsúdó aranykovácsa

2006.12.12, 00:27 Judo

Ötven éves a magyar dzsúdó aranykovácsa 2006. december 12. Ünnepi beszélgetés az 50 esztendős Hangyási Lászlóval, a Paksi Atomerőmű SE mesteredzőjével, akit tanítványai olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki címekkel, érmekkel ajándékoztak meg az évek során. Nyári olimpiai játékok, Barcelona 1992. Egy fiatal, a nemzetközi sportvilág számára még szinte teljesen ismeretlen paksi dzsúdós egyenesen a döntőbe menetelt... Klubedzője, Hangyási László ugyan végig ott volt mellette, de ő akkor még csak magánemberként ment ki az olimpiára. Nem volt tagja a hivatalos magyar sportküldöttségnek. A többit már tudjuk. Kovács Antal, a népszerű Atom Anti megszerezte a magyar dzsúdósok első olimpiai aranyérmét. Azután a rákövetkező esztendőben az első világbajnoki aranyat is. Kovács Antal a világbajnoki diadal pillanatában Igaz, később is nevelt még világ- és Európa-bajnokokat a mesteredző, de számára minden bizonnyal ezek az első nagy győzelmek jelentik sportpályafutása legfényesebb emlékeit. Hangyási László éppen 50 évvel ezelőtt született Baján. Itt kezdett el gyerekkorában dzsúdózni. Szülővárosa színeiben érte el első sikereit és nyerte meg sorra a korosztályos országos bajnokságokat. A budapesti katonaélet után az Újpesti Dózsában folytatta versenyzői pályáját. Paksra 20 évvel ezelőtt került. Azóta edzőként és szövetségi kapitányként (1992-1996) autóval és repülőgéppel már többször is körbeutazta a földgolyót, mert annyit utazik. Edzőtáborok, versenyek sorozatban, majd minden kezdődik elölről. Közvetlenül beszélgetésünk előtt éppen Brazíliából érkezett haza. A kérdésre, hogy miért éppen a dzsúdót választotta akkor, amikor Baján mindenki vagy kosarazott vagy focizott, így válaszolt: – Tulajdonképpen édesapám találta ki, hogy nem ártana egy kis mozgás számomra. Egyrészt azért, hogy levezessem fölösleges energiámat, másrészt pedig azért, hogy összeszedjem magam fizikailag, merthogy igencsak vékonyka legény voltam. Amikor tizenkét évesen először jártam sportorvosnál, mindössze harmincnyolc kiló hetven dekát mértek. De három-négy hónapos felkészülés után – Gyúró László volt az első edzőm – már országos serdülőbajnokságot nyertem 1968-ban. Így érthető, hogy gyorsan megszerettem a sportágat, amiben az is közrejátszott, hogy nagyon jó kis csapat verődött össze. Először a kertészeti szakközépiskola kistermében gyakoroltunk birkózószőnyegeken. Később átkerültünk a Vasvári Pál utcai edzőterembe, ahol már igazi japán tatamink volt, igaz, hogy tudatlanságból jó kemény betonra tettük. Később láttam, hogy nem volt ez másként a válogatottnál sem. Csak akkor derült ki, hogy valami nem stimmel, amikor egy japán csapat járt Budapesten, és észrevettük, hogy a dobásgyakorlások közben visítoznak a versenyzők a kemény tatami miatt. Ekkor derült ki, hogy ők ruganyos anyagból készült alaprétegre fektetik a szőnyeget, ami így jobban megkíméli a sportolókat. Évek múltán, amikor már edzőként jártam Japánban, és a tatamin állva figyeltem a bemelegítéskor körbefutó százhúsz-százharminc sportolót, éreztem, hogy rázkódom a szőnyeg rezonálásától. Mindez azért nagyon fontos, mert amikor nagy erővel odavágják az embert, akkor a rugózás csillapítja az esés keménységét. Hangyási László fiatal versenyzőként Visszatérve saját versenyzői pályafutásomra, sajnos azt kell mondanom, hogy viszonylag rövidre sikeredett. 1976-ban junior Európa-bajnokságon harmadik helyezett voltam. Felnőtt Európa- és világbajnokságon viszont folyamatos térdsérüléseim miatt dobogós helyet már nem értem el. A debreceni Európa-bajnokságon hetedik lettem. A Hollandiában megrendezett világbajnokságon rögtön az ötszörös japán világbajnokkal kerültem szembe, akivel máig emlékezetes, nagy meccset gyúrtam. Azon mindenki elcsodálkozott, hogy végig egyenrangú ellenfél voltam, de végül is a rutin diadalmaskodott a fiatalság felett. Illetve – ahogy az számomra hamarosan világossá vált – a sérülékenységem az egészség felett. Így lényegében már huszonhat éves koromban, 1982-ben befejeztem a versenyszerű sportolást. Csak a rend kedvéért említem meg, hogy ebben a sportágban egyes versenyzők – nálunk például Hajtós Bertalan és Csák József – még harmincöt-harminchat évesen is ott voltak az élbolyban. Edzőként ugyan versenyeztem még néha, de ez már csak alkalomszerűen történt. Utolsó magyar bajnoki címemet szekszárdi edzőként szereztem 1984-ben. – Úgy gondolom, edzőként éppen az volt a szerencséd, hogy már egészen fiatal korodban bekövetkezett ez a kényszerű váltás. – Edzői pályámat Szekszárdon kezdtem, majd rövid ideig a Budapesti Honvédban folytattam, ahol Hajtós Bertalant segítettem Európa-bajnoki címhez. 1986-ban döntöttem úgy, hogy a családommal Paksra költözöm. Azt láttam ugyanis, hogy nagy számú fiatal szakembert alkalmazott az erőmű, és a fiatal családok sok hasonló korú kisgyermeke szinte egyszerre került a paksi iskolákba. Mivel szponzor is volt, elegendő gyerek is, így belevághattam terveim megvalósításába, nem kellett senkihez sem alkalmazkodnom. Az volt az én szerencsém, hogy egy lendületesen fejlődő városba kerültem, és a legkisebbekkel kezdtem a munkát, aminek gyümölcse fokozatosan beérett. Voltak ügyes gyerekek már Kovács Anti színre lépése előtt is Pakson. A fiatal szakosztály első nemzetközi pontjait például az ugyancsak nagyon tehetséges Krausz Tomi szerezte. Antinál rögtön feltűnt nekem, hogy milyen jó versenyző, hogy mennyire fel tudja szívni magát egy-egy mérkőzésre, és hogy hihetetlenül jó a keringési rendszere. Egyszerűen elnyűhetetlen volt a versenyeken. Testsúlya már ifjúsági korában is nyolcvanhat kiló volt, de úgy futott, mint a hetven kilósok, és ez szinte a mai napig így van. Tehát adva volt a mozgékonysága, rendkívüli állóképessége és hihetetlenül hosszú végtagjai. Ehhez kellett kitalálnom a legmegfelelőbb technikát. Versenyzői tapasztalataimat felhasználva úgy döntöttem, hogy fölösleges, nem neki való dolgok gyakorlásával nem terhelem. Viszont az általam javasolt technikai elemeket képes volt a lehető legjobban megtanulni. Földharcban, állástechnikában voltak olyan speciális fogásai, amiket nagyon jó hatásfokkal tudott alkalmazni. Volt olyan időszaka, amikor mindenkin megdobta a keresztlábfelszedést, vagy a földön mindenkinek ki tudta húzni a karját, és ettől úgy féltek, mint a tűztől. A belső combdobás mindig is az alaptechnikájához tartozott. Ezzel támadott, amit ellenfelei elsőre többnyire kivédtek. De ezt ő kiegészítette kereszlábfelszedéssel vagy külső horogdobással, így kizökkentve ellenfeleit ritmusukból már megdobhatta eredményesen a belső combot. Én nagyon fontosnak tartom, hogy sokoldalú legyen egy versenyző, és hogy képes legyen improvizálni. Nem véletlenül beszélek Antiról ilyen sokat, mert egy nagyon hosszú korszakot jelentett az életemben, és ő mind a mai napig nincs elbúcsúztatva. Még az idén el fogja dönteni, hogy a következő, a pekingi olimpiai felkészülési ciklusba belevág-e. 2006. pihenőév volt számára, ami a családról és a civil életbe való beilleszkedésről szólt. Harmincötödik évében jár, de hihetetlenül jó a kondíciója. Neki nagyon szép és eredményes sportpályafutása volt: húsz évesen nyerte olimpiai aranyát, majd 1996-ban ötödik lett. Igaz, újabb olimpiai siker (eddig öszszesen négy olimpián szerepelt!) már nem adatott meg neki, de a legutóbbi olimpiai felkészülési időszakban – 2001 és 2004 között – minden évben éremmel tért haza a különböző világversenyekről! A világ- és Európa-bajnok tanítvány: Braun Ákos győzelme Kairóban Anti sikerei, úgy látszik, jó hatással voltak a fiatalokra, mert a nyomdokaiba léptek. Az elmúlt év legeredményesebb paksi versenyzője kétségtelenül Braun Ákos volt világ- és Európa-bajnoki aranyával. A huszonegy éves Bor Barna tehetségét és szorgalmát junior Európa-bajnoki aranya, illetve világbajnoki ezüstérme dicséri. Nagyon figyelemre méltó a lányok sikerlistája is. A tizenkilenc éves Mészáros Anett kétszeres ifjúsági és kétszeres junior Európa-bajnok, junior világbajnoki második helyezett, továbbá U23-as és felnőtt korosztályban Európa-bajnoki bronzérmes és a felsorolás nem is teljes! Ez a három ember tehát fixen készül az olimpiára, és pozitív döntése esetén Anti is csatlakozik hozzájuk. Az 1992-es olimpia számomra is kategóriaváltást hozott, azóta az élsport nagyon is speciális menetelése határozza meg mindennapjaimat. Már az ötödik olimpiai ciklusomat taposom, és ezek a négyéves periódusok nagyon gyorsan elszállnak, mert mindennap feladatok sorát kell megoldanom. A mércét magasra tettem, és ennek meg akarok felelni. De rögtön azt is hozzáteszem, hogy szeretem csinálni, amit felvállaltam. Másképp nem is menne. Néha persze vannak kevésbé sikeres időszakok. Ilyen volt a közelmúltban a 2004-es olimpia, ahová például Braun Ákos minimális pontkülönbség miatt el sem jutott. Be akarta fejezni versenyzői pályafutását, alig tudtam meggyőzni, hogy csinálja még legalább egy évig, és tessék: 2005-ben megnyerte a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is! – Szülővárosodhoz való kötődésed világjárásod közepette is változatlan. Ha van egy kis szabad időd, máris rohansz Bajára... – Mert itt él édesanyám, nővérem, anyósom és szinte minden rokonom, de barátaim többsége is bajai. Imádom a Dunát, a Sugovicát, a vízi sportokat. Nagy álmom egy hosszabb Duna-túra, egészen a deltáig. A hajóm már négy éve készen áll erre az útra, de még nem volt annyi időm, hogy nekivágjak, és most már látom, hogy a pekingi olimpiáig nem is lesz. Így hát egyelőre maradnak a nyári motorcsónakos kirándulások Paks és Baja között. Hangyási László ötven esztendős A MESTER Laci bácsi. Húsz évvel ezelőtt csak harminc volt, de személyisége tekintélye miatt már akkor is így néztünk rá. Ma ötvenéves, nem kevesebb lendülttel, akarattal bír, mint valaha, s ilyen marad nyolcvanéves korában is. Hogy milyen edző? Azt mindenki tudja, hogy a világ egyik legeredményesebb edzője, de azt csak mi tudjuk, (néhány száz kiváltságos, akinek volt szerencséje tanítványának lenni), hogy mi mindent kaptunk tőle a dzsúdó szeretetén kívül. Generációk sorának segített emberré válni, olyan közösséget épített, amelynek értékei örökre támogatnak minket. Megtanított küzdeni, legyőzni a fájdalmat, az ellenfelet, s ami talán a legnehezebb: magunkat. Megmutatta: nincs lehetetlen. Mi, akik ezt többé-kevésbé megtanultuk, nem csak olimpiai, világ-, vagy Európa-bajnokok, hanem orvosok, mérnökök, edzők, tanárok, közgazdászok, jogászok, fogorvosok s talán jó emberek lettünk. Köszönjük Laci bácsi! A szerencsés tanítványok nevében: Kovács Antal Judoinfo.hu 2006 Megjelent a Bajai Honpolgárban, Schmidt Antal írása

Elolvasom
Junior Világbajnokság - Dominika HÍROLVASÓ

Junior Világbajnokság - Dominika

2006.10.14, 11:48 Judo

Junior VilágbajnokságVerseny helye: DominikaII. Mészáros Anett 70 kg - Edző: Hangyási LászlóA 70 kg-s súlycsoport címvédoje három magabiztos gyozelem után a tavalyi junior Ázsia-bajnok japán Ueno Tomoe mögött szerezte meg az ezüstérmet.Tolnai Népújság online - Mészáros Anett ezüstöt szerzett a junior vb-n

Elolvasom
XXII. OTP Bank Nemzetközi Junior Atom-kupa HÍROLVASÓ

XXII. OTP Bank Nemzetközi Junior Atom-kupa

2007.07.21, 11:33 Judo

XXII. OTP Bank Nemzetközi Junior Atom-kupaPaks2007. 07. 21-22., ASE Sportcsarnok VersenykiírásAz Atom-kupa első napján megszerzett négy magyar érmet további hét (!) követte: a legrangosabb hazai juniorverseny második napján a mieink két arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek el. Ragyogóan folytatódott a magyar dzsúdósok számára az idei paksi Atom-kupa: az A-kategóriás nemzetközi juniortorna második versenynapján a 60 kilogrammos Zámbori Bence (Honvéd-Kipszer) és egy súlycsoporttal feljebb Ungvári Attila (Ceglédi VSE) egyaránt itthon tartotta az aranyérmet, előbbi tavaly bronzérmes volt, míg utóbbi egy évvel ezelőtt még a 60 kilósok között szerepelt, akkor még nem sok sikerrel.Két másik döntősünk is volt ezen a napon: a 63 kilós Gáspár Eszter (Miskolci VSC) és a 70 kilogrammos Kákonyi Ninetta (UTE) egészen a fináléig menetelt, ezüstérem lett a jutalmuk. A dobogó legalsó fokára állhatott fel Gorjanácz Zsolt (66 kg, UTE), Joó Abigél (63, KSI SE) és Dávid Zsuzsa (70, Miskolci VSC), vagyis a magyar juniorok összesen 11 érmet szereztek a 22. Atom-kupa során.A fiatalokra a következő napokban nemzetközi edzőtáborozás vár Pakson, ahol a juniorokon kívül négy ország felnőtt válogatottja is készül a szeptemberi riói világbajnokságra.Junior Atom-kupa,A-kategóriás verseny, PaksFÉRFIAK60 KG (30 induló)1. ZÁMBORI BENCE (Honvéd-Kipszer)2. Janiszlav Gercsev (bolgár)3. Matus Urbancik (szlovák)3. Cristian Rupa (román)5. Ido-hai Elkayam (izraeli)5. Steffen From (dán)7. Andreas Krasszasz (ciprusi)7. Matjaz Trbovc (szlovén)9. MAYER TIBOR (Kecskeméti JC)SKAPINYECZ BALÁZS (Debreceni SC-SI) és TUSKÁN ZSOLT (UTE) helyezetlen66 KG (48 induló)1. UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSE)2. Yunus Sastin (török)3. Filip Krizan (szerb)3. GORJANÁCZ ZSOLT (UTE)5. Gur Zamir (izraeli)5. Vadim Volosin (ukrán)7. STADLER ANDRÁS (Honvéd-Kipszer)7. Niklas von Freeden (német)BUJDOSÓ GÁBOR (Kecskeméti JC), VASS TAMÁS (Pécsi VSK),BARCSIK LÁSZLÓ (Kecskemét), KISS NORBERT (Paksi Atomerőmű SE),SZŐKE BENCE (UTE), DEÁK FERENC (Kecskeméti JC)és CSOKNYAI ÁKOS (Paksi Atomerőmű SE) helyezetlen73 KG (50 induló)1. Ivan Jefanov (ukrán)2. Gesualdo Scollo (olasz)3. Tadej Ceh (szlovén)3. Serhat Kambur (török)5. Felix Schirnhofer (osztrák)5. Raphael de Moliner (svájci)7. HORVÁTH ERVIN (Koroncó-Tutti)7. SKAPINYECZ DÁVID (Debreceni SC-SI)9. BÉKY SÁNDOR (UTE)TÓTH ERIK (Miskolci VSC), KRIZSÁN SZABOLCS (KSI SE),KARIKA ÁKOS (Paksi Atomerőmű SE), BODOR ZOLTÁN (Kecskeméti JC),JUHÁSZ SÁNDOR (Tatabánya-Herman DSE), RUISZ GYÖRGY (TFSE),TÓTH ATTILA (KSI SE), DORKÓ OLIVÉR (Honvéd-Kipszer) HERÉDI ÁKOS (Margitszigeti AC) és MIHÁLOVICS ZOLTÁN helyezetlenNŐK63 KG (22 induló)1. Alice Schlesinger (izraeli)2. GÁSPÁR ESZTER (Miskolci VSC)3. Tine Mollerskov (dán)3. JOÓ ABIGÉL (KSI SE)5. Tina Razinger (szlovén)5. Edwige Gwend (olasz)7. Marlies Priesner (osztrák)7. Anne Katrin Lisewski (német)HABRAM BARBARA (Honvéd-Kipszer) helyezetlen70 KG (10 induló)1. Jennifer Pitzanti (olasz)2. KÁKONYI NINETTA (UTE)3. Katharina Hilger (német)3. DÁVID ZSUZSANNA (Miskolci VSC)5. Maria Cosic (horvát)5. Lujza Hajnutgyinova (ukrán)7. Desire Hufnagl (osztrák)7. Andrea Kufner (osztrák)78 KG (7 induló)1. Viktorija Gyenyiszenko (ukrán)2. Maria Orjaskova (bolgár)3. Lea Murko (szlovén)3. Franziska Butterwegge (német)5. Nadin Pichler (osztrák)5. Zegka Maranic (horvát)7. Denise Zaccania (olasz)+78 KG (7 induló)1. Alina Lotorosan (román)2. Gergana Petrova (bolgár)3. Antohela Miskovic (horvát)3. Lucia Tangorne (olasz)5. Julia Pfeifer (osztrák)5. Seda Kazdal (török)7. Szajonela Vloszak (szerb)Forrás: Judoinfo.huWeblink:- Atomerős dzsúdótábor Pakson - (Sportfórum.hu)- Dzsúdó sztárok a paksi edzőtáborban - (XLsport.hu)- Világsztárok a paksi táborban - (Judoinfo.hu) 

Elolvasom
Mészáros Anett kapta a Héraklész-fődíjat! HÍROLVASÓ

Mészáros Anett kapta a Héraklész-fődíjat!

2007.01.16, 00:00 Judo

Mészáros Anett kapta a Héraklész-fődíjat! A dzsúdós Mészáros Anett és a birkózó Lőrincz Tamás kapta a fődíjat a Héraklész-program hétvégi díjkiosztó gáláján, amelyet óriási sportshow keretében rendeztek meg a Papp László Sportarénában. A Héraklész bajnokprogramot évek óta a magyar sport sikertörténeteként emlegetik, hiszen a legtehetségesebb utánpótláskorú fiatalokat és edzőiket támogatja. A közel teltházas Papp László Budapest Sportarénában megrendezett ünnepségen nemcsak az egyes sportágak – így például a vívás, a birkózás, az úszás, a kézilabda – legjobb női és férfi versenyzőit díjazták, hanem abszolút kategóriában is győztest hirdettek.Nem lett meglepetés, hogy a férfiaknál a birkózó Lőrincz Tamás kapta a fődíjat, hiszen tavaly juniorként lett aranyérmes a moszkvai felnőtt birkózó Eb-n, a kötöttfogás 66 kilogrammos súlycsoportjában.A nőknél a dzsúdós Mészáros Anettre esett a választás, aki megnyerte a junior Európa-bajnokságot, a junior világbajnokságon és az U23-as Eb-n pedig ezüstérmes lett. „Azt tudtam, hogy kapok valamilyen díjat, ám hatalmas meglepetés volt számomra, hogy utána még lesz egy finálé a sportági győztesek között, és a fődíjat is nekem ítélik” – mondta el a paksi Atomerőmű SE dzsúdósa, aki vasárnap reggel a válogatottal ausztriai edzőtáborba indult.A bajnokok nemcsak kupát és ajándékot kaptak sportágaik olimpiai bajnokaitól (Mészáros Anettnak természetesen a dzsúdó eddigi egyetlen olimpiai aranyérmese, a barcelonai győztes Kovács Antal gratulált személyesen), továbbá magas rangú sportvezetőktől, így a MOB-elnökétől Schmitt Páltól, hanem az abszolút kategória győzteseit égből érkező babérkoszorúval is megkoronázták, mialatt a Back II Black együttes énekelt.Forrás: Judoinfo.hu

Elolvasom
Junior Európa-bajnokság HÍROLVASÓ

Junior Európa-bajnokság

2004.09.14, 00:00 Judo

Junior Európa-bajnokság2004.09.14.Három magyar junior európabajnoki arany, és ebből egy Pakson „talált” gazdára:Bor Barna junior Európa-bajnok!Junior Európa-bajnokság, Szófia, Bulgária. 1. Bor Barna junior Európa-bajnokHangyási László tanítványa lehengerlő teljesítményt nyújtott a junior kontinensviadalon a hétvégén Bulgáriában. Fiatal judosunk junior európabajnoki aranyéremmel köszöntötte fel a héten 25 éves Atomerőmű Sportegyesületet - nem is kívánhattunk volna ennél szebb és aktuálisabb születésnapi ajándékot..Barna nagyszerű formában érkezett a helyszínre, és efelől nem hagyott kétséget egyetlen ellenfelében sem, ugyanis egy meccs kivételével mindegyiket, még a döntőt is Ipponnal nyerte. Óriáscsecsemőnk tavaly ezüstérmes lett, idén pedig feltette az I-re a PPON-tot, a döntőben ugyanis azt a grúz Gujejianit verte meg, akitől tavaly kikapott az aranyért folyó harcban.. de félre téve a tréfát, szívből gratulálunk Neked is Barna és a többi magyar érmesnek és pontszerzőnek is!Magyarország 2. helyen végzett az éremtáblázaton – ez volt minden idők eddigi legsikeresebb junior Európa-bajnoksága!Bor Barna (Paksi Atomerőmű SE,+ 100kg) I.Baczkó Bernadett (63kg) I.Mészáros Anett (70kg) I.Farkas Bálint (90kg) V.A PAKSI ATOMERŐMŰ SE EDDIGI ÉRMESEI A JUNIOR-EURÓPABAJNOKSÁGOKON A SPORTEGYESÜLET 25 ÉVE ALATT:1991 Pieksamaki - Kovács Antal (95kg) III.1996 Monaco - Till Barbara (52kg) III.2003 Szarajevó - Bor Barna (+100kg) II.2004 Szófia - Bor Barna (+100kg) I. 2. kép: Kovács Antal 3. kép: Till Barbara 4. kép: Bor BarnaÉs egy kis érdekesség: Hangyási László vezetőedzőnk 1976-ban bronzérmes lett a junior Európa-bajnokságon a BHSE színeiben.5. kép: Hangyási LászlóTovábbi fényképek a 2004-es junior EB-ről:6. Éremátadás a +100kg-ban.7. Mészáros Anett junior Európabajnok.8. Baczkó Bernadett junior Európabajnok. 9-10. A siker első pillanatai. A 2004-es junior EB-ről részletek a Nemzeti Sport Online oldalán:Cselgáncs. Junior Eb. A budapesti világbajnokság főpróbájaÉrmekért utaztak SzófiábaNS, 2004-09-10 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Junior Európa-bajnokság, Szófia. Magyarország az éremtáblázat második helyén végzettBor Barna is aranyérmesNS, 2004-09-13 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Most már az októberi versenyre koncentrálnakHárom arany a budapesti vb főpróbájánNS, 2004-09-14 - Nemzeti Sport Online oldalán ......

Elolvasom
Junior világbajnokság HÍROLVASÓ

Junior világbajnokság

2004.10.17, 00:00 Judo

Junior világbajnokság2004.10.15-17., BudapestBor Barna (ASE) Junior világbajnoki ezüstérmes!Záhonyi Tamás fotói - Bor Barna ezüstérmes:Záhonyi Tamás fotói - Mészáros Anett junior világbajnok:

Elolvasom
Bor Barna ezüstérmet szerzett HÍROLVASÓ

Bor Barna ezüstérmet szerzett

2004.10.21, 00:00 Judo

Bor Barna ezüstérmet szerzett a korosztályos világbajnokságon!2004.10.21.Junior Judo-világbajnokság, Papp László Aréna, Budapest.Hangyási László tanítványa, a junior Európa-bajnok Bor Barna ismét döntőt vívhatott a +100 kg-ban.1. A küzdelem előtti várakozás pillanatai. balról:Hangyási László, Dobai László, Bor Barna.A szokásostól eltérően, egy határozat értelmében, két nap alatt rendezték meg a hétvégén egy-egy súlycsoport küzdelmeit a junior világbajnokságon. Első nap csupán a selejtezőket bonyolították le, majd másnap folytatódhattak a küzdelmek. Ez egyrészről ugye azt jelenti, hogy a versenyzőknek két napon keresztül kell csúcsformában remekelni, ami nem kis teljesítmény, főleg, ha hozzávesszük, hogy szeptemberi Európabajnokság óta gyakorlatilag nem is volt idejük lazítani. Másrészről pedig azt is jelenti, hogy bizony azok a versenyzők, akik sokat fogyasztanak, hogy beleférjenek a súlycsoportjukba, másnapra bizony jónéhány kg súlyfelesleggel bírhatnak, ami nagy előnyt jelenthet sporttársaikkal szemben.. 2. Barnának klubtársa és edzőpartnere, az olimpiai- és világbajnok Kovács Antal (balról) adott bemelegítőpartnert, aki a küzdelmeket is végigszurkolta.A Paksi Atomerőmű újdonsült junior Európabajnokát az utóbbi veszély nem fenyegette, hiszen az Ő súlycsoportjában (+100kg) nem sokan fogyasztanak.. Inkább lehetett a folyamatos hajtás fárasztó és idegfeszítő, ami a junior EB óta tartott. Barna remek formában versenyzett, mint mondja, nagy erőt adott neki a hazai közönség. Viszont a túlságos győzni akarás, az elhúzódó ünnepélyes megnyitó (amelyen a zászlót kellett tartsa) és a tudat, hogy ugyanazzal a grúz versenyzővel kell döntőzzön, akit a szeptemberi EB-n legyőzött az aranyért folyó küzdelemben, már egy kicsit sok volt neki a második napi hajrában.Mindent összevetve azonban, az „Óriáscsecsemőnk” remekül küzdött, szépen teljesített és ezüstérmes lett. 3. Barna küzdelem közben.Szép volt Barna! Gratulálunk!Rajcsányi Gergő (Paksi Atomerőmű SE, 90kg) sérülés miatt nem tudott indulni.Szakosztályunk eddigi érmes helyezettjei junior világbajnokságokon:1992 Buenos Aires - Kovács Antal (Paksi Atomerőmű SE) II.1996 Porto - Till Barbara (Paksi Atomerőmű SE, 52kg) III.2004 Budapest - Bor Barna (Paksi Atomerőmű SE, +100kg) II.4. fotó: Kovács Antal 5. fotó: Till Barbara 6. fotó: Bor BarnaTovábbi magyar eredmények az idei junior VB-n :Mészáros Anett junior-világbajnokBurján László II.Csernoviczki Éva, Tóth Lilla, Gubek Zsófia VII.Gratulálunk Nekik is!További fényképek a versenyről:7. Szőnyegre lép.. Bor Barna. Az edzői széken: Hangyási László8. A küzdelem első mozzanatai. Bor (HUN) vs Bonvoisin (FRA).9. Fogás-keresés közben. Bor(HUN) vs Bonvoisin(FRA). 10. Bor(HUN) vs Bonvoisin(FRA).11. Laci-bá és Barna két küzdelem között egyeztetnek.12. A másik ágon a későbbi győztes, a grúz Gujejiani az orosz Volkovval csatázott.13. Gujejiani (GEO) vs Volkov (RUS).A Nemzeti Sport Online oldalán olvashatnak még a Paksi Atomerőmű SE judosairól és a junior VB többi magyar résztvevőjéről:Junior-világbajnokság Budapesten. Három újdonsült Európa-bajnokunk is harcba száll az érmekért.Dzsúdóünnep az ArénábanNS, 2004-10-13 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Kovács Antal lesz Bor Barna bemelegítőpartnereNS, 2004-10-14 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Junior-világbajnokság, Papp László Sportaréna. A selejtezők során eldőlt: négy magyar dzsúdós is éremért küzdhet szombatonKóstoló a Bor-barátoknakNS, 2004-10-15 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Mészáros Anett és Burján László egyaránt bejutott a vasárnapi elődöntőbeÍme, a dzsúdó szépségei!NS, 2004-10-16 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... A grúz Rasa Gujedzsani visszavágott az Európa-bajnoki döntőben elszenvedett vereségértBor Barna ezüstérmet szerzettNS, 2004-10-17 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Burján Lászlónak öt másodperc hiányzott az első helyhezMészáros Anett aranyérmes!NS, 2004-10-18 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Magyarország az éremtáblázat harmadik helyén végzettÉrik a pekingi generációNS, 2004-10-19 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... A pekingi olimpiáig be akar törni a felnőttélmezőnybe isTappancs dzsúdózik, a fiúk megnyugodtakNS, 2004-10-20 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Egyikük nem így akart érmet szerezni, a másik viszont élt az utolsó lehetőséggelBor és Burján, a két ezüstfiúNS, 2004-10-21 - Nemzeti Sport Online oldalán ......

Elolvasom
Átmozgató edzés HÍROLVASÓ

Átmozgató edzés

2005.08.04, 00:00 Judo

Közeleg a felnőtt világbajnokság!A felkészülési program következő állomása Braunschweig, Németország2005-08-04Szeptember elején Egyiptomban kerül megrendezésre az idei év legnagyobb megmozdulása a judos életben – a felnőtt VB. A Paksi Atomerőmű SE judosai közül a fiúknál Braun Ákos 73 kg-ban, Rajcsányi Gergő 90 kg-ban és Bor Barna +100 kg-ban, míg a lányoknál Mészáros Anett a 70 kg-os mezőnyben lehet ott Kairóban a legjobbak tornáján, ha minden a terveink szerint alakul.Braun Ákos, Bor Barna, Rajcsányi Gergő és Kiszli András a bemelegítés alatt.Kis csapatunk lelkesen készül a kisebb-nagyobb nehézségek dacára is. Kisebb sérülések, betegség hátráltatják esetenként a felkészülési programot, melynek következő állomása Braun, Bor és Mészáros számára egy németországi, braunschweigi „kiruccanás”, amit Hangyási László írányításával ma vettek célba. Ez egy felkészítő jellegű verseny lesz, melyet egy hét edzőtábor követ. A versenyen csak Ákos vesz részt, a többiek az edzőtáborba kapcsolódnak majd be. Anett kisebb höröghurut gyulladással bajlódik még, de a tábori munkából már kiveszi a részét.Ákos és Gergő technikázás közben.Rajcsányi Gergő még egy korábbi sérülését piheni, állapota javul, ez idő alatt itthon folytatja az elkezdett felkészülési programját.Mivel a 100 kg-ban idén az Atomerőmű SE olimpiai- és világbajnoka, Kovács Anti és a BHSE judosa, Hadfi Dani az eredményeik alapján fej-fej mellett álltak, egy korábbi megegyezés alapján Anti indult az EB-n és Dani indul a VB-n, így Anti most itthon segíti többek közt Rajcsányi munkáját.Hangyási Laci bácsi felügyeli a munkát.Az elutazás előtt még sor került ma reggel egy átmozgató jellegű technikai edzésre, erről láthattok fotókat.A mai technikai edzés jobbára az egyéni technikák gyakorlásából, pontosításából állt, sok befordulással és ledobással. Egy ilyen átmozgató jellegű edzés - mintahogy arról a neve is árulkodik – kevésbé megeröltető ugyan, mégis nagy odafigyelést és összpontosítást igényel a munka minőségének megtartása és a sérülések elkerülése érdekében. Jobb oldalon elől: Braun Ákos és Rajcsányi Gergő.Bor Barna és Kiszli András a ledobások során. Azt hiszem mindenki el tudja képzelni, milyen érzés lenne beesni a 120 kg-os „Óriáscsecsemőnk” alá, ha nem figyelne oda ránk kellőképpen.. Barna és Andris                               Ákos és GergőAz edzéseknek fontos eleme az edzés utáni levezető mozgás és a lazítás.Persze előtte még ki kell fújjuk magunkat..

Elolvasom
Róma - edzőtábor HÍROLVASÓ

Róma - edzőtábor

2005.08.15, 00:00 Judo

Róma edzőtábor2005.08.15-24.A felnőtt világbajnokságra készülő judosaink Olaszországban edzőtáboroztak az elmúlt másfél hétben.A Paksi Atomerőmű SE judosai közül Braun Ákos, Bor Barna és Mészáros Anett vett részt a római táborban Hangyási László vezetésével. A tábor jól sikerült, sok küzdelmi edzést tartottak és partnerből sem volt hiány.A felkészülési program Magyarkanizsán folytatódik, szűk egy hét erejéig.A felkészülés itthon illetve az elkövetkező napokban Magyarkanizsán folytatódik egy nemzetközi táborban, ahol Kovács Anti is vissza-kapcsolódik a munkába, hogy segíthesse a többiek felkészülését és ahol a küzdelmi edzések mellett remélhetőleg már egy kis termál-fürdőzésre is lehet lehetősége a csapatnak a tábor keretei között. A világbajnokság helyszínére szeptember 6.-án utazik ki a magyar csapat.Szeptember 6.-án indul a gép Egyiptomba, a Paksi Atomerőmű színeiben Braun Ákos, Bor Barna és Mészáros Anett száll harcba a világbajnokságon Hangyási László tanítványai közül.2005.08.15-24., Róma, edzőtábor - fényképek1. Az edzés első pillanatai. Elől Nagysolymosi Sándor Férfi Szakág-vezető gondoskodik a kép hangulatáról.2. Szemben Mészáros Anett a küzdelem hevében.3. Fehérben Braun Ákos igyekszik megtalálni a fogását.4. Bor Barna a harc egyik lélegzetvételnyi szünetében.5. Ákos indítását igyekszik hárítani olasz ellenfele.6. Nagysolymosi Sándor edzőpartnerére koncentrál.7. Barna egy válldobást indít éppen.8. Anett akció közben.9. Egy jó edzés meglehetősen izzasztó tud lenni – főleg az augusztusi melegben. Érdemes szemügyre venni Barna judogiját! 10-12. Ákos és Anett az edzés végi ledobások közben.     13-14. Edzések közötti kikapcsolódás.. ha maradt még erőd és kialudtad magad, csocsó.Bal oldali képen Ungvári Miklós és Toncs Péter.

Elolvasom
Világbajnokság 2005. - fogadás Pakson HÍROLVASÓ

Világbajnokság 2005. - fogadás Pakson

2005.09.10, 00:00 Judo

Világbajnokság 2005, KairóFogadás PaksonMolnár Gyula fotóiFogadás Pakson Paks Város Önkormányzata, a Paksi Atomerőmű Rt. és az Atomerőmű SE közös fogadást rendezett Braun Ákos világbajnok judos tiszteletére hazaérkezése alkalmából. Magyarország - és Paks - második judo-világbajnokával haza térő buszt büszke emberek várták Paks Város Polgármesteri Hivatala előtt.Elsőként a család üdvözölte a hazatérő bajnokot, majd átragadta a tömeg és a gratulációk áradata.A hivatalos ünnepélyes fogadás csak ezután vehette kezdetét.A Himnusz után egy szavalat hangzott el, majd Hajdú János polgármester mondott köszöntőt.Hajdú János polgármester (fent) beszéde utánKovács József, a PA Rt. vezérigazgatója (lent) is köszöntötte a haza-térőket és az összegyűlteket. Hangyási László mesteredző egy samurai-kardot vehetett át, mellyel jelképesen további harcba invitálta őt a város az élsport frontjára.A város vezetősége nem feledkezett meg a többi, szép eredményeket elért sportolójáról sem, ezalkalommal is köszöntötték a kajak-kenu szakosztály világversenyeken érmeket szerző sportolóit, Kozmann Györgyöt és Boros Gergelyt (fent).Ákos szüleit is köszöntötték. Lent Ákos édesapjával és édesanyjával.A műsor hangulatát Pecze István muzsikája tette még érdekesebbé.Sorban a következő köszöntőt az Atomerőmű SE képviseletében Juhász Sándortól hallhattuk, majd az ország - és a város első olimpiai- és világbajnok judosa, Ákos régi cimborája, Kovács Antal mesélt a bajnokról, köszöntötte a jelenlevőket és bíztatta a fiatalokat, hogy sportoljanak.Ezután Laci-bácsit, majd Ákost is megszólaltatták - az ünnepség Ákos szavait követő tüzijátékkal zárult.A tüzijáték alatt és után ismét a gratulációkon és az ismerősökön volt a sor.

Elolvasom
Braun Ákos judo-világbajnok - 2005. HÍROLVASÓ

Braun Ákos judo-világbajnok - 2005.

2005.09.10, 00:00 Judo

2005 - KairóBRAUN ÁKOS MAGYARORSZÁG MÁSODIK JUDO-VILÁGBAJNOKA!(A fotókat Záhonyi Tamás (EJU) készítette) Braun Ákos 2005 világ- és Európabajnoka a -73kg-os súlycsoportban.Kovács Antal, Magyarország első Olimpiai- és világbajnoka a sportágban, 20 évesen nyert olimpiát 1992-ben, majd 1993-ban világbajnok lett. 12 évvel Anti hamiltoni sikere után megszületett Magyarország - és Paks - második világbajnoki aranya a sportágban - Braun Ákos a dobogó legfelső fokára állhatott a kairói világbajnokságon 27 éves korában! A Paksi Atomerőmű SE judosai, Hangyási László tanítványai immáron két világbajnoki aranyat nyertek Magyarországnak.. Braun Ákos 2005-ben felejthetetlent alkotott, Ő az első judos a világon, aki a 73kg-os súlycsoportban ugyanabban az évben Európa- és világbajnokságon is aranyérmet tudott nyerni. Az öröm első pillanatai: Hangyási László mesteredző - és Braun Ákos (lent).. A kép - és az idei világbajnokság érdekessége, hogy a rendezők a név-felvarrásnál véletlenül keresztneveket varrtak a judogik hátuljára vezetéknevek helyett - ráadásul Ákos esetében még egy átkeresztelőt is sikeresen közbeiktattak, így kék szerelésén "Laszlo", míg fehér kimonóján "Avos" felirat volt olvasható.Braun Ákos (ASE) arany-, Ungvári Miklós bronzéremmel tért haza Kairóból. 1993 óta nem volt ilyen sikeres magyar szereplés a judosport történetében, .. sőt 1993 után ez a második legsikeresebb világbajnokság a sportágban Magyarország számára, ha lehet ilyen szinten egyáltalán rangsort állítani.. Utoljára Kovács Antal léphetett szőnyegre világbajnoki döntőben 2001-ben, amikor ezüstérmet szerzett.Ákos küzdelmei képekben: Amikor jöttek az oroszok..Ákos nagypapája sokszor figyelmeztette már unokáját, hogy vigyázzon a szovjetekkel, mert azok nagyon erősek. Hát most jöttek.. a nagypapának ugyan igaza volt, tényleg erősek - de Ákost sem kell féltenünk - első meccsén az orosz Anaev Aslant győzte le. A második ellenfél az az olimpiai bronzérmes lett Zelonijs volt, akivel az Európabajnokságon a döntőbejutásért folyó harcban, illetve legutóbb Braunschweigben is találkozott Ákos. Az EB-n is és most is Ákos kerekedett felül, míg Braunschweigben egy szerencsés mozdulatnak köszönhette a lett fiú a győzelmét.A négyközéjutásért az ukrán Bilodid következett, aki szintén fejet hajtott a remek formában küzdő paksi versenyző előtt. Az ezt követő küzdelem "már" az elődöntő volt - Ákos saját bevallása szerint mindközül ez volt a legnehezebb mérközése a vb-én. Az ugyancsak szépen menetelő román Bastea kemény ellenfélnek bizonyult - az utolsó másodpercekig úgy tűnt, képes megőrizni minimális fölényét, amikoris Ákos egy wazari értékű akcióval fordított a meccs állásán. 6 másodperc se volt vissza a mérkőzésből - hatalmas bravúr. Nagy öntudatosság és önfegyelem szükséges hozzá, hogy valaki az utolsó másodpercekig ennyire észnél tudjon lenni és fel tudja ismerni - meg tudja ragadni a pillanatnyi lehetőséget - és Ákos megragadta, döntőbe jutott....és jöhetett az aranymeccs!Ákos a döntőben előbb leszorította olasz ellenfelét, majd a karját húzta ki.. .. később fejjel állította a szőnyegbe, hogy az olasz fiú alig győzte állni a támadásokat. Mivel Bruyere összes erejét a védekezésbe fektette, a bírók megrótták passzív judoja miatt, így Ákos került előnybe, ami - mint később kiderült - már a világbajnoki aranyat jelentette számára! Braun Ákos világbajnok örömmámorban.. .. és a dobogó tetején. Gratulálunk Ákos, Laci bácsi!(Köszönjük a fotókat Záhonyi Tamásnak!)

Elolvasom
Világbajnokság 2005. - hazaérkezés HÍROLVASÓ

Világbajnokság 2005. - hazaérkezés

2005.09.10, 00:00 Judo

Világbajnokság 2005, KairóHaza-érkezés - reptéri fogadásMolnár Gyula fotóiA reptérenA sportág második magyar világbajnokát - Braun Ákost, a bronzérmes Ungvári Miklóst és a magyar csapatot hatalmas embertömeg fogadta a a ferihegyi reptéren. Paksról is érkezett egy nagy buszra való lelkes ember-áradat, hogy elsők között köszönthesse Paks második judo-világbajnokát és mesterét, Hangyási Lászlót. A repteret pillanatok alatt "megszállta" a piros-fehér-zöld különböző variációiba öltözött éneklő ember-sereg - és innentől kezdve magától érthetődő volt, hogy bizony addig el nem hallgatunk, amíg elő nem kerül a bajnok..Alig fél órányi - órányi várakozás után végül aztán mégis "előmerészkedett" a magyar csapat - és persze innentől kezdve, ha lehet, az eddiginél hangosabban énekeltünk, éljeneztünk és pezsgővellocsoltunk felvátva. Aztán másodpercek tört része alatt sorban egymás után 3-4-szer a levegőbe emelkedett mind Ákos, Miki és Laci bácsi is - majd a magyar delegációt sűrű gratulációk, hozzátartozók, barátok, újságírók, tévések és pezsgő lepték el pillanatokon belül..Természetesen elsők közt borult Ákos nyakába édesanyja és egyik legjobb barátja, a sportág első magyar világbajnoka - Kovács Antal is.

Elolvasom
Világbajnokság 2005. - Egyiptom - Kairó HÍROLVASÓ

Világbajnokság 2005. - Egyiptom - Kairó

2005.09.10, 00:00 Judo

 Világbajnokság 2005.Egyiptom - KairóA PIRAMISOKTÓL A HAZA-ÉRKEZÉSIG A piramisokA 24. judo világbajnokságot Kairóban rendezték idén. Paksról Mészáros Anett, Braun Ákos és Hangyási László utazott a magyar csapattal. A verseny mellet a csapat természetesen szakított időt egy kis kirándulásra is, többek között a piramisokat is megtekintették.balról: Hangyási László és Braun Ákos a piramisok "árnyékában"..A verseny utánA sikeres versenyzést követően hamar úrrá lett mindenkin a jó hangulat. Egy kellemes vacsora kíséretében vezette le a csapat a fáradalmakat és koccintottak az eredményekre. 

Elolvasom
Az ASE örökös bajnoka - Bor Barna méltatása HÍROLVASÓ

Az ASE örökös bajnoka - Bor Barna méltatása

2016.05.24, 09:36 Judo

Bor Barna   Születési idő és hely: 1986.12.12., Kerepestarcsa Barna 2003-ban került a klubunkhoz, szeretett volna Hangyási László kezei alatt felkészülni és minél nagyobb sikereket elérni. Ifjúsági Európa-bajnoki és Junior Európa-bajnoki II. helyezettként érkezett Paksra, ezt az eredménysort szerette volna bővíteni, végcélként Olimpiát jelölte meg. Barna gyorsan beilleszkedett a paksi környezetbe, nemcsak versenyző- és sportolótársai szerették meg, hanem a város is gyorsan befogadta a nagy mackót. Szorgalmas munkával eredményei egyre javultak, Junior Európa-bajnokságot nyert, majd a Junior Világbajnokságon lett ezüstérmes. Ezt követte egy páratlan sorozat, háromszor nyerte meg a 23 év alattiak Európa-bajnokságát. 2008-ban sikerült a Pekingi Olimpiára kijutnia. Az Olimpiát felnőtt Európa-bajnoki és Világkupa eredmények egész sora követte. 2011-ben Tyumenben abszolút világbajnoki II. helyezést szerzett. Következett a London, második olimpiai megméretésén a VII. helyet érte el kis különbséggel lemaradva egy igazán előkelő helyezésről. Barna ötszörös Világkupa győztes, jelenleg felkészülését folytatja 3. Olimpiájára, ahol már a súlycsoport elitjébe számít, sikeres felkészülést kívánunk a Riói megméretésre. Barna ma már igazi paksi lakos, paksi lányt vett feleségül, Pakson telepedett le.   2002.   Ifjúsági EB Győr I. 2003.   Junior EB Sarajevo II. 2004.   Junior VB Budapest II. 2004.   Junior EB Szófia I. 2004.   U23-as EB Ljubljana III. 2006.   U23-as EB Moszkva I. 2006.   Főiskolai VB Suwon I. 2007    U23-as EB Salzburg I. 2008.   U23-as EB Zágráb I. 2008.   Olimpia Peking 2009.   Universiade Belgrád III. 2009.   Csapat EB Miskolc I. 2010.   EB Bécs II. 2011.   EB Isztambul II. 2011.   Abszolút VB Tyumen II. 2011.   VB Párizs VII. 2012.   EB Chelyabinsk II. 2012.   Olimpia London VII. 2013.   EB Budapest III. 2013.   Universiade Kazan II. 2014.   Grand Slam Moszkva VII. 2014.   European Open Szófia II. 2014.   European Open Oberwart I. 2014.   European Open Prága III. 2014.   Grand Prix Havanna III. 2014. Grand Prix Budapest V. 2014. Grand Prix Zágráb V. 2014. Grand Prix Astana I. 2014. Grand Prix Taskent III. 2015. African Open Tunisz III. 2015. Grand Prix Samsun III. 2015. Grand Prix Zágráb V. 2015. Grand Slam Baku I. 2015. Masters Marokkó II. 2015. Grand Prix Budapest V. 2015. Világbajnokság Astana VII. 2016. Grand Prix Havanna II. 2016. Grand Prix Düsseldorf III. 2016. Grand Prix Samsun VII. 2016. EB Kazan V. 2016. Grand Slam Baku III.

Elolvasom
A paksi műhely újabb sikere HÍROLVASÓ

A paksi műhely újabb sikere

2006.02.11, 04:33 Sakk

2006.02.11. A paksi műhely újabb sikere Szabó Krisztián végzett az élen a húszévesek bajnokságán, amelyre rendhagyó módon nyolc résztvevős körmérkőzéses formában került sor február 4-10. között a Magyar Sakkszövetség versenytermében. A szervezők érdeme, hogy ezzel az új lebonyolítással érdekessé és színvonalassá tudták tenni ezt a különálló korosztályos versenyt, amely a legrangosabb nemzetközi ifjúsági tornára, a junior világbajnokságra kvalifikál. Mindezt megfejelve idén először hivatalosan is meghívást kapott a verseny győztese a felnőtt magyar bajnokságra, ami váratlan kiugrási lehetőséget jelenthet a fiatal nagymester aspiránsok számára. Az Atomerőmű SE 16 éves nemzetközi mestere - 2447 értékszámmal - hatodikként lett rangsorolva a rangos mezőnyben, amely 2454 átlag értékszámmal FIDE IX. kategóriának felelt meg. Az ifjúsági tehetségeink közül csupán Gonda László és az utóbbi időben kitűnő eredményekkel visszatérő Héra Imre hiányzott. A hét fordulós torna kevés időt hagyott a versenyzők számára a bemelegedésre, ami a rosszul rajtolókat érthetően nehéz helyzet elé állította. A verseny ugyan nem volt mentes a hibáktól, sőt néhány kifejezetten durva kihagyás is előfordult, de a küzdőszellem és a sportszerű játék tekintetében úgy hiszem elégedett lehet a szakvezetés. Az ASE legújabb bajnoka: Szabó Krisztián Krisztiánt ezen a tornán láthatóan kevésbé nyomasztotta a teljesítménykényszer mint esélyesebb riválisait és felszabadultabb játékra volt képes, mesterhármassal rajtolt és a verseny esélyese Erdős Viktor elleni veresége sem szegte kedvét. A nyitásai többsége jól sikeredett és néhány látványos győzelemmel is megajándékozta szurkolóit. 16 évesen végzett az élen amivel a négy rapid országos bajnoki érem mellé a korosztályos bajnoki érmek közül is a negyedik aranyérmét teheti a polcra. A székesfehérvári fiú Botos Ferenc kezei közül kilenc évesen került az ASE ifjúsági műhelyébe. A tíz és a tizenkét éves korcsoportban lett országos bajnok Molnár Béla ifjúsági edző irányításával, majd rövid ideig Orsó Miklóssal edzett. Az utóbbi három évben dr. Hazai László mellett kemény és rendszeres edzésmunkával látványos fejlődés vette kezdetét. A tavalyi évben a korcsoportos VB-én már szakmailag nagyon értékes helyezést ért el és a felnőtt csapatbajnokságban is erős pontszerző lett, miközben rendszeres résztvevője a First Saturday versenysorozat nagymester csoportjának, ahol a normaszerzést ostromolja. Kitűnő eredményével klubtársai Papp Gábor és Berkes Ferenc kezéből. vette át a stafétát. Az előbbi csúcstartónak számít, hiszen Gábor 2000-ben mindössze 13 évesen végzett az élen ezen a tornán. A versenyben második helyezett Erdős Viktor veretlenül szerepelt, biztosan, komolyabb hiba nélkül játszott, igaz kevesebb kockázatot is vállalt és számomra úgy tűnt a nyitásokban most kevésbé volt kísérletező kedvében ami az ellenfelek számára megkönnyítette a felkészülést. A bajnok mellett a végül harmadik helyezett Bérczes Dávid volt az igazi felfedezettje a tornának. Élesen és kezdeményezően sakkozott, taktikusan választotta meg a megnyitásokat és csupán a verseny győztese tudta megadásra kényszeríteni. Ezen a tornán igazolta, hogy a First Saturday versenyeken szerzett magas élőpontszáma reális játékerőt takar. A negyedik helyezettől kezdődően kettészakadt a mezőny Bánusz Tamás Papp Gábor és Boros Dénes játékára a rossz rajt vetett árnyékot, míg Popovics Ádám láthatóan a versenyzési hiányból fakadó formánkívüliséggel birkózott. Bánusz Tamás a hajrában két fontos győzelemmel fel tudott jönni a félvonalra ami az egyedüli 4. helyet biztosította számára. A mezőny legfiatalabbja a decsi Pap Gyula bíztató rajt után megtorpant és a hajrában ugyan jelentősen vissza is esett az eredményessége, de még így is ötödik helyezettként zárta a versenyt.1. Bérczes Dávid 5,0 2. Erdős Vikto r5,0 3. Szabó Krisztián 5,5 4. Pap Gyula 3,0 5. Papp Gábor 2,5 6. Boros Dénes 2,5 7. Popovics Ádám 1,0 8. Bánusz Tamás 3,5 --- Molnár Béla ---

Elolvasom
Berkes ezüstje a junior vébéről HÍROLVASÓ

Berkes ezüstje a junior vébéről

2005.11.25, 04:31 Sakk

2005.11.25. Berkes ezüstje a junior vébéről Isztambulban szép magyar sikerrel zárult a junior sakkozók világbajnoksága. Berkes Ferenc, az Atomerőmű SE nagymestere remek hajrával ezüstérmet szerzett a 92 fős mezőnyben. A paksi sakkozó játéka kezdetben döcögött, öt forduló után 3.5 ponttal állt, a hatodikban azonban kikapott a lengyel Barteltől. Szerencsére a vereség nem szegte kedvét, a pihenőnap után Berkes egy remek mesterhármassal felkapaszkodott az élmezőnybe. A hajrában aztán sorban játszotta a rangadókat, de jól bírta az egyre nagyobb feszültséget. A 10. játéknapon remizett a későbbi győztes azeri Mamedgyarovval, majd a záró körben egy bravúros győzelemmel másodikként zárt. Az ASE ifjúsági világbajnoka számára sokat jelentett edzője, Csom István nemzetközi nagymester segítsége, aki szekundánsként kísérte el őt a megméretésre. A vb végeredménye: 1. Mamedgyarov (azeri, 2674) 10.5 pont, 2. Berkes Ferenc (2596) 9.5, 3. Alekszejev (orosz, 2632) 9, 4. Gasimov (azeri, 2608) 9. Tolnai Népújság online oldalán ....

Elolvasom
Berkes jól rajtolt Isztambulban HÍROLVASÓ

Berkes jól rajtolt Isztambulban

2005.11.14, 04:30 Sakk

2005.11.14. Berkes jól rajtolt Isztambulban Ötvenkilenc nemzet képviseletében 167 versenyző ült asztalhoz Isztambulban a Junior Sakk Világbajnokságon. A november 8 – 23 között zajló eseményen a húsz év alatti korosztály kiemelkedő versenyzői szerepelnek. Az idei torna színvonalát jelzi, hogy 14 nagymester mellett 21 nemzetközi mester vágott neki a 13 fordulós tornának. A magyar színeket a paksi Berkes Ferenc ifjúsági világbajnokunk képviseli, aki 6-os rajtszámmal vághatott a versenynek és két győzelem mellett három döntetlennel bíztató rajtot vett. Öt fordulót követően három és fél pontjával a holtversenyes hetedik helyről folytatja a lengyel Bartel Mateusz nagymester ellen a hétfői versenynapon amikor is a sötét színeket vezeti majd. Feri számára a dobogóra kerülés a cél, amihez a sűrű élmezőnyt tekintve az ellenfeleknek is lesz egy-két szava. A verseny legnagyobb esélyese az azeri Mamedyarov világ és Európa-bajnok aki 2674 élőponttal kiemelkedő klasszisnak számít a junior korosztályban, egyelőre a papírformát igazolva 4,5 ponttal egyedül vezeti a versenyt. Az egyetlen döntetlenjét a lengyel Wojtaszek ellen adta le, aki a holland Smeetsel holtversenyben négy-négy ponttal állnak a Berkes által képviselt üldözőboly előtt. Korábban Ács Péter személyében már állt magyar világbajnok a dobogó legfelső fokán, ami történelmi sikert jelentett, lévén, hogy a magyar sakkozás történetének első junior VB aranyát vehette át Athénban 2001-ben a paksi sakkozó.

Elolvasom
Pap Gyula a válogatott legjobbja HÍROLVASÓ

Pap Gyula a válogatott legjobbja

2007.08.15, 01:07 Sakk

Pap Gyula a válogatott legjobbja A Szingapúrban lezajlott 16 éven aluliak csapat-világbajnokságán a magyar válogatott ezüstérmet ért el. A csapat legjobbja Pap Gyula lett, tíz játszmájából 8,5 ponttal. A decsiek versenyzője Kirszan Iljumzsinov FIDE elnöktől vehette át a mezőny legjobb 2. táblásának járó különdíjat. A négy táblán zajló csapatversenyen 23 ország 34 együttese vetélkedett a világbajnoki helyezésekért. Az elsőként kiemelt csapat éltábláin Tolna-megyei fiatalok szerepeltek; az ASE korcsoportos világbajnoka Fodor Tamás és Pap Gyula a Decs KSE fiatal tehetsége, aki ezúttal a csapat legerősebb pontszerzője volt. A 10 fordulós torna közepén kemény hullámvölgybe került a csapat a bajnok India ellen elszenvedett (3,5-0,5) fiaskót követően, a folytatásban előbb Ausztrália, majd Törökország ellen végzett döntetlenül a válogatottunk. A hajrában aztán ismét előkerült a góllövő cipő. Előbb a svájci majd az üzbég válogatottat is 4-0 arányban abszolválta csapatunk. Az utolsó fordulóban Indonézia ellen elért 3-1 biztosította az ezüstérmet. A kitűnő hajrának köszönhetően csapatunk csupán félpontos hátránnyal szorult a győztes indiai sakkozók mögé. A magyar 16-os válogatott táblánkénti teljesítménye Fodor Tamás 5/9, Pap Gyula 8,5/10, Mihók Olivér 1,5/4, Prohászka Péter 6/9, Balog Imre 6,5/8 A világbajnokság végeredménye: 1. India 28 pont 2. Magyarország 27,5 (Fodor Tamás 5/9, Pap Gyula 8,5/10, Mihók Olivér 1,5/4, Prohászka Péter 6/9, Balog Imre 6,5/8) 3. Fülöp-szigetek 25,5 4. Üzbegisztán 24,5 5. Ausztrália "A" 24 6. Törökország 23,5 7. Indonézia 23,5 8. Irán 23 9. Szingapúr "B" 22,5 10. Anglia 22,5 Tábladíjasok: 1. tábla: So Wesley (fülöp-szigeteki, 2516) 9,5/10 2. tábla: Pap Gyula (magyar, 2424) 8,5/10 3. tábla: Gondwe (zambiai) 8/10 4. tábla: Azemati (iráni, 2116) 5/6 Tartalék: Balog Imre (magyar, 2376) 6,5/8 Molná

Elolvasom
2001. év eredményei HÍROLVASÓ

2001. év eredményei

2001.12.20, 00:19 Sakk

A 2001-es ÉV SAKKOZÓI Tolna megyében Ács Péter (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben a Tolna megyei sakkozás eddigi legnagyobb sikerét érte el Ács Péter nemzetközi nagymester a görög fővárosban: a magyar sakkozók közül elsőként ifjúsági világbajnoki (U 20) címet nyert. Teljesítménye minden bizonnyal aranybetükkel kerül sakktörténelmünk lapjaira. Az Atomerőmű SE 20 éves, saját nevelésű játékosa fantasztikus hajrával tört az élre, és 13 játszmából elért 10 pontjával érdemelte ki az aranyérmet. Papp Judit (Atomerőmű SE Paks) 2001-ben megnyerte a 18 és a 20 éven aluli lányok korcsoportjában az országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE 17 éves játékosa az első magyar sakkozó, aki egy évben két különböző korcsoportban nyert országos bajnokságot. Az Atomerőmű SE versenyzőinek nemzetközi versenyeken elért eredményei Csapat világbajnokság (Jereván, 2001. október 10-20.) (9 induló, körmérkőzés) 5. Magyarország (Lékó Péter, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Varga Zoltán, Ács Péter) Női csapat Európa-bajnokság (, 2001. november 6-16.) (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 17. Magyarország (Mádl Ildikó, Dembo Yelena, Gara Tícia) Egyéni Európa-bajnokság (Ohrid, 2001. június 1-15.) (203 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 152. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 5,0 pont Senior világbajnokság (Arco, 2001. október 20-30.) (163 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 2. Csom István nk. nm. ASE Paks 8,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. január 3-16.) (14 induló, körmérközés, FIDE VII. kategória) 4. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 8. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Szlovénia Open (Nova Gorica, 2001. január 25-február 7.) (85 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 9. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 6,0 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. április 7-20.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VIII. kategória) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,5 pont 13. Lenk Open (Svájc, 2001. április 21-27.) (129 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 6,0 pont 4. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Elekes Dezső-emlékverseny (Budapest, 2001. május 21-31.) (12 induló, körmérkőzés, FIDE IX. kategória) 6. Csom István nk. nm. ASE Paks 5,5 pont Első Szombat Nagymesterverseny (Budapest, 2001. június 2-14.) (14 induló, körmérkőzés, FIDE VI. kategória) 7. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 6,5 pont Kecskeméti Tavasz (Kecskemét, 2001. június 10-16.) Mester csoport (10 induló, körmérkőzés, FIDE II. kategória) 3. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 5,5 pont 7. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont Open (40 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 16. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 5,0 pont Hotel Lipa nemzetközi verseny (Szentgotthárd, 2001. június 13-23.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 5. Csom István nk. nm. ASE Paks 6,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE VII. kategória) 2. Györkös Lajos fm. ASE Paks 6,5 pont V. Paks Open (Paks, 2001. június 20-24.) (26 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 1. Vidéki Sándor nk. m. ASE Paks 5,5 pont 2. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás mj. ASE Paks 5,0 pont 4. Papp Gábor mj. ASE Paks 4,5 pont 5. Berta Tibor mj. ASE Paks 4,5 pont 6. Molnár Béla nk. m. ASE Paks 4,0 pont 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 4,0 pont VI. Atom Kupa (Paks, 2001. augusztus 18-25.) Nagymester csoport (12 induló, körmérkőzés, FIDE VII. kategória) 1. Pataki Gyozomj. ASE Paks 3,5 pont Mester csoport (12 induló, körmérkozés, FIDE I. kategória) 1. Tóth András 2382 ASE Paks 8,5 pont 2. Tancsa Róbert 2205 ASE Paks 5,0 pont 3. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 4,0 pont 4. Szabó Krisztián 2191 ASE Paks 3,0 pont Szekszárdi Sakkfesztivál (Szekszárd, 2001. december 4-9.) FIDE csoport (31 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,0 pont 2. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont XXV. Szekszárdi Kupa villámverseny (Szekszárd, 2001. december 8.) Egyéni (53 induló, 11 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula nk. m. ASE Paks 7,5 pont Csapatbajnokságok Az NB I. végeredménye: 1. Miskolci SSC 89,0 pont 2. Csuti SK Zalaegerszeg 80,0 pont 3. Nagykanizsai Izzó SK 79,5 pont 4. Postás MATÁV SE 75,0 pont 5. Atomerőmű SE Paks 72,0 pont 6. Honvéd Mediflóra 68,5 pont 7. Statisztika PSC 65,5 pont 8. HVSE Szombathely 63,5 pont 9. Hajdúböszörmény 58,0 pont 10. Sárospataki ESE 55,5 pont 11. Vasas-Infoland 50,5 pont 12. Pénzügyőr SE 35,0 pont Az NB II. Asztalos Lajos csoport végeredménye: 1. Atomerőmű SE Paks II. 86,0 pont 2. Decs 1990 SE 81,5 pont 3. Nagyatádi VSK 80,5 pont 4. Kármin SE Pécs 75,0 pont 5. Fehérvár SE 74,5 pont 6. Dunaújvárosi SSE 66,5 pont 7. Bajai Vízügy 63,0 pont 8. Kalocsai SE 61,5 pont 9. Tamási Koppány SE 54,0 pont 10. Komlói Bányász 53,5 pont 11. Sefag Kaposvár 49,5 pont 12. MÁV Előre Székesfehérvár 46,5 pont A Tolna Megyei Sakkszövetség nyilvántartása alapján az országos csapatbajnokságok különböző osztályaiban - NB I, NB I/B, NB II - 1985. január 1.-2001. december 31. között legtöbbször szerepelt ASE-sakkozók: 5. Gosztola István mj. ASE Paks 134 játszma 6. Kis József mj. ASE Paks 128 játszma Megyei csapatbajnokság végeredménye: 3. Atomerőmű SE Paks III. 7,5 pont Egyéb versenyek: X. Pintér István Emlékverseny (Tamási, 2001, augusztus 1-5.) "A" csoport (28 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Mészáros Gyula 2372 ASE Paks 8,0 pont 2. Mácsik Tamás 2188 ASE Paks 7,0 pont Ifjúsági versenyek: Ifjúsági Csapat Európa-bajnokság (Balatonlelle, 2001. június 22-29.) 18 év alatti fiúk (14 induló, 7 forduló, svájci rendszer) 4. Magyarország (Berkes Ferenc, Szeberényi Ádám, Pintér Gábor, Flumbort András, Jakab Attila) 20 év alattiak világbajnoksága (Athén, 2001. Augusztus 16-29.) Fiúk (89 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 1. Ács Péter nk. nm. ASE Paks 10,0 pont 35. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (60 induló, 13 forduló, svájci rendszer) 40. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont Ifjúsági Európa-bajnokság (Khalitea, 2001. augusztus 31-szeptember 9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (60 induló) 19. Pataki Győző mj. ASE Paks 5,0 pont Ifjúsági Világbajnokság (Oropesa del Mar, 2001. október 24-november 5.) (11 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (86 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,5 pont 12 év alatti fiúk (117 induló) 5. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont 16 év alatti fiúk (101 induló) 24. Berkes Ferenc nk. m. ASE Paks 6,5 pont Ifjúsági Rapid és Villám Sakk Európa-bajnokság (Újvidék, november 20-25.) Egyéni rapidverseny 12 éven aluli fiúk (25 induló) 3. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,0 pont 14 éven aluli fiúk (57 induló) 7. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 6,0 pont 20 éven aluliak országos bajnoksága (Budapest 2001 április 5-14.) Fiúk (25 induló, 9 forduló, svájci rendszer) 1. Papp Gábor mj. ASE Paks 7,0 pont Lányok (11 induló, körmérkozés) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 8,0 pont Országos nyílt korcsoportos ifjúsági bajnokság (Balatonlelle, július 1-9.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (43 induló) 7. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 5,5 pont 26. Fodor Ádám - ASE Paks 4,5 pont 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 7,5 pont 14 év alatti fiúk (39 induló) 5. Papp Gábor mj. ASE Paks 5,5 pont 16 év alatti fiúk (37 induló) 1. Berkes Ferenc mj. ASE Paks 8,0 pont 18 év alatti lányok (7 induló) 1. Papp Judit I. o. ASE Paks 6,0 pont 4. Simon Zsuzsanna I. o. ASE Paks 4,5 pont 18 év alatti fiúk (19 induló) 1. Pataki Győző mj. ASE Paks 6,5 pont Az Országos Ifjúsági csapatbajnokságban, melyet 2001.12.27-30 között rendeztek Budapesten A Dembo Jelena, Pataki Győző, Papp Gábor, Mácsik Tamás, Szabó Krisztián, Papp Judit, Simon Zsuzsanna, Fodor Tamás Összeállítású csapatunk 32 ponttal (4 pont hátránnyal )a 2. Helyet szerezte meg a BEAC mögött. Országos ifjúsági rapid bajnokság (Szeged, 2001. május 18-20.) (9 forduló, svájci rendszer) 10 év alatti fiúk (48 induló) 1. Fodor Tamás I. o. ASE Paks 8,0 pont 12 év alatti fiúk (59 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 8,0 pont Visegrádi nemzetközi gyermekverseny (Visegrád, 2001. május 25-27.) (9 forduló, svájci rendszer) 12 év alatti fiúk (48 induló) 1. Szabó Krisztián mj. ASE Paks 9,0 pont Bátya Kupa (Bátya, 2001. június 2.) (7 forduló, svájci rendszer) Alsós fiúk 5. Fejes István ASE Paks 4,5 pont "Jó tanuló, jó sportoló" Megyénk sakk-utánpótlásának újabb elismeréseként Fodor Tamás (ASE Paks) és Szabó Krisztián (ASE Paks) december 12-én "A Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója" kitüntetést vehette át Budapesten Pálinkás József oktatási minisztertől.

Elolvasom
Őrségváltás vb-arannyal HÍROLVASÓ

Őrségváltás vb-arannyal

2017.09.11, 14:55 Kajak-kenu

Kiszli Vanda megannyi U23-as világbajnoki cím után első teljes felnőtt évében felállhatott a világbajnoki dobogó tetejére a dél-afrikai Pietermaritzburgban megrendezett maratoni világbajnokságon, ahonnan még egy érem és egy ötödik helyezés is került Paksra.

Elolvasom
Paksi ötös HÍROLVASÓ

Paksi ötös

2017.09.25, 20:28 Judo

2017. augusztus végén, szeptember elején a judo szerelmeseinek figyelme Magyarországra irányult, hiszen Budapesten került megrendezésre a judo világbajnokság.

Elolvasom
Ezüstös készülődés HÍROLVASÓ

Ezüstös készülődés

2017.09.25, 10:32 Kajak-kenu

Szeptember első hétvégéjén Szolnok adott otthont a kajak-kenusok országos bajnokságának, ahonnan egy érem került az ASE-hoz, egy héttel a maratoni világbajnokság előtt.

Elolvasom
Hermann János: „Ép testben ép lélek HÍROLVASÓ

Hermann János: „Ép testben ép lélek" – tudom, hogy ez így is van

2016.10.25, 21:12 Kosárlabda

Az ASE színeiben 26. szezonját kezdő „Dongóval” tettünk negyedszázadot felölelő utazást, mely során a legemlékezetesebb pillanatok felidézése mellett arra is alkalmunk nyílott, hogy a jól ismert név mögött rejlő embert is megismerjük.  

Elolvasom
Petrauskas: HÍROLVASÓ

Petrauskas: "Harcos csapatot fogok építeni, amely soha nem adja fel!"

2016.07.13, 18:55 Kosárlabda

Egy hónapja kinevezett vezetőedzőnkkel beszélgettünk eddigi karrierjéről, a paksi szerződéséről, és a litván vonal feléledéséről.

Elolvasom
Litván edző kezében a marsallbot HÍROLVASÓ

Litván edző kezében a marsallbot

2016.06.16, 10:15 Kosárlabda

A 31 éves Gediminas Petrauskas lett a vezetőedző, sorozatban három Balti-liga győzelemmel a zsebében érkezik. Will Tamás és Ryan Watkins hosszabbítottak, a következő idényben is Pakson játszanak majd.  

Elolvasom
Bemutatkozik a Csillag Show-tánc Egyesület HÍROLVASÓ

Bemutatkozik a Csillag Show-tánc Egyesület

2014.11.21, 13:51 Kosárlabda

A 2000-es évek közepén rendszeres felléptek különböző tánccsoportok az Atomerőmű SE hazai kosármeccsein, ám az utóbbi években ez nem volt jellemző. A tavalyi szezon második felétől aztán ismét tartalommal teltek meg a negyedek közötti szünetek, a hazai nézők legnagyobb megelégedettségére azóta a Csillag Show-tánc Egyesület táncosai adják elő műsorukat. Következzen hát egy rövid bemutatás, kik is ők pontosan!

Elolvasom
Paksi sportágválasztó HÍROLVASÓ

Paksi sportágválasztó

2009.09.01, 13:20 Kosárlabda

Paksi sportágválasztó a SPORT napja.Helyszín: Paksi strandIdőpont: 2009.09.03. 8:00-15:002009.09.04. 8:00-18:00 Több mint 20 kipróbálható sportág egy helyszínen , élsportolókkal, szakmai tanácsadással.     BOCSA  A bocsa ősi eredetű golyós játék, az olaszok nemzeti sportja.A golyós sportok közül a legizgalmasabb, legfifikásabb játék. Nem egyszerűen ügyességi sport, hanem legalább annyira stratégiai, logikai játék is. Kell hozzá egy kis ravaszság, vagányság, ki lehet, sőt ki is kell tolni az ellenféllel. Nincs két egyforma állás, szituáció.Legjobb helyen van parkokban, strandon, vízparton, szóval mindenütt, ahol a legkellemesebb a szabadidőt kicsit játékosan, kicsit komolyan, sportosan eltölteni.A téli időszakban szőnyegen bármely tornateremben is játszható.Ha pedig a legjobbak között akarsz lenni, kijutni Olaszországba, Svájcba, Törökországba, vagy Ciprusra, akkor persze kell hozzá rendszeres edzéslátogatás, több ezer dobás, állóképesség a hosszú játszmákhoz, koncentráció, gömbérzék.Ez az a sportág, amiben kicsi túlsúllyal, bice-bócán, előképzettség nélkül eséllyel indulhatsz. Hamar ledolgozhatod a mekiben, tv, számítógép előtt ülve összeszedett hátrányt, gyorsan utolérheted korosztályod élmezőnyét.  BÚVÁRKODÁS  A búvárkodás a "kívülállók" számára valami igen távoli, az emberektől idegen, extrém és veszélyes tevékenységet jelent. A búvárok számára életforma a testi és szellemi megújulás legszórakoztatóbb, legkellemesebb lehetőségét biztosítja. Lemerülni a földi élet bölcsőjébe, rácsodálkozni a víz alatti világ lenyűgöző szépségeire úgy, hogy közben a kiteljesedett háromdimenziós világban szabadon mozoghatunk, olyan élmény, amit semmi más nem helyettesíthet.A Paksi Búváriskola egész évben folyamatosan indítja nemzetközi minősítést adó hobby- és sportcélú búvártanfolyamait az alapoktól egészen a merülésvezetői szintig. Az iskolában végzett hallgatók olyan nemzetközileg elfogadott búvárminősítést kapnak, mellyel életük végéig bármely országban részt vehetnek szervezett merüléseken, hozzájuthatnak búvárfelszerelésekhez vagy kedvezményesen, kibérelhetik azokat: illetve búvárbázisokon palackot tölthetnek.A tanfolyamok során elméleti ismereteket helyben, az iskola oktatóhelyiségében, a gyakorlati ismeretek alapjainak elsajátítását a városi tanuszodában tartja.  FÉRFI KOSÁRLABDA  Az 1940-es évek közepétől a városi gimnáziumban rendeztek osztályok közötti bajnokságot. A sportág történetében döntő változást hozott a paksi születésű Szentesi Alajos középiskolához való  kerülése. Az új testnevelő nevéhez fűződik a sportág alapjainak lerakása Pakson. Az első hivatalos mérkőzést 1948. október 10-én a Tolnai Textilgyár csapata ellen vívta a paksi csapat.1979 végén megalakult az Atomerőmű Sportegyesület, majd 1980-ban a Kosárlabda Szakosztály. Nagy János játékos-edző vezetésével a csapat a megye bajnokságot megnyerve feljutott az NB II-be.A csapat 1987-ben felkerült az NB I B csoportjába és tulajdonképpen innen kezdődött a paksi kosárlabda fénykora. A bentmaradást kiharcoló csapat tagjai voltak: Morgen, Tarnai, Szaffnauer, Nagy, Kirr, Antóni, Juhász, Búzási, Bozi, Kovács. A következő évben sikerült a feljutás az NB I A csoportjába  és azóta is itt szerepel a csapat.  Az elmúlt húsz év alatt az ASE csapata  a magyar bajnokság egyik legsikeresebb csapata lett, mi sem bizonyítja ezt jobban mint a nény-négy bajnoki cím és kupagyőzelem. Az utolsó bajnoki címet az  idei évad végén ünnepelhette a paksi közönség.Az ASE csapatában sok válogatott játékos megfordult az évek során pl: Gulyás Róbert, Morgen Frigyes, Radovics József, Sitku Ernő, Fodor Márton és Fodor Gergely, Czigler László, Mészáros Zalán. Az új idényre szintén két válogatott játékossal erősödött a csapat: Horváth Ákos és Körtélyesi Gergely.Az utánpótlás csapataink változóan szerepeltek a különböző korosztályos versenyeken, a kilencvenes években Mini bajnoki cím mellé néhány értékes érmet is sikerült szerezni, majd az ezt követő évek sikertelensége után az elmúlt három évben a kenguru, gyermek, serdülő korosztályban is képviseltettük magunkat az országos bajnoki döntőben.A hosszú  ínséges időszak végén az idei III korcsoportos fiú diákolimpiai országos döntőben a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata veretlenül szerezte meg az országos bajnoki címet. Most már elmondhatjuk, hogy az utánpótlás korú játékosok között is vannak akik szerephez jutnak a különböző korosztályos válogatottakban. Jelentkezés: Antóni József Tel: 06-20-539-14-10 FLOORBALL  A floorball a labdajátékok csoportjába tartozó csapatjáték. Az egymás ellen játszó két csapat igyekszik ellenfele kapujába minél több gólt ütni. A játék közben a gyorsaság és állóképesség  mellett a labda megszerzése, továbbadása, ütése, a cselezés elképzelhetetlen kitűnő reflexek nélkül. A játékot teremben, 50 cm magas palánkkal elkerített játéktéren játsszák. A szabályai a veszély nélküli, sportszerű játékot segítik. A labda kezelése, továbbítása, valamint a lövések a futómozgással összhangban fejlesztik a törzs és a karok izomzatát, s fejlesztik a gyorsaságot, a gyorsasági állóképességet, s magát az állóképességet is.Természetesen az előbb említett kondicionális képességek mellet olyan koordinációs képességeket, mint az ügyesség, a téri tájékozódó képesség, egyensúlyérzék, ritmuskészség is remekül fejleszti. A játékban nagy szerep jut a térlátásnak, összpontosító-képességnek, és a gyors reflexnek. A játékhelyzet a mérkőzés során többször is változik, s bár posztok szerint megkülönböztetünk védőket, s támadókat, de a korszerű játék a játékosok azon komplex játéktudását igényli, hogy mindegyik játékos tudjon védekezni, támadni, s minden játékos egyszerre tudjon védekezni, s támadni, annak megfelelően, hogy a játékhelyzet mit kíván meg.Mint csapatjáték, fejleszti a gyerekek (sportolók) közösségi érzését, értelmét  és kombinációs képességét. Gondoljunk csak bele, mennyi feladathelyzet elé állítja a játékosokat a játék. A megannyi játékszituáció  megannyi döntési kényszert jelent.A floorball magán hordozza a gyeplabda, a jégkorong, a bandy (jéglabda), s a kispályás labdarúgás (futsall) különböző jellegzetes jegyeit. A floorball paksi története és jelene Pakson, Poór József kezdte meg először a sportág népszerűsítését, és a mai napig rengeteg diákolimpiai siker fűződik a nevéhez. Azóta minden paksi iskolában jelen van a floorball, és már komoly dicsőség az iskolának, ha diákjai jól szerepelnek a városi megmérettetésben. Az első korosztályok, akik iskolai bajnokságokban jeleskedtek már oszlopos tagjai a mai, Paksi Floorball Klubnak. Az első versenyszerű bajnokságban, 2004-ben szerepeltünk, akkor OB II-nek keresztelték, és a 12 csapatból a 4. helyen végeztünk. Azóta folyamatos a florballélet Pakson, több-kevesebb sikerrel végzünk a bajnokságban. A tavalyi szezonban már megkezdődött a munka az utánpótlás kiépítésében, és sikernek könyvelhetjük el, hogy az idei U16-os bajnokságban 12+1 játékost neveztünk.A felnőtt csapat idén az OB I/B - versenysorozat résztvevője. Ez a négy bajnoki osztály második vonala. Ebben a bajnokságban 17 játékost neveztünk. Edzéseinket a Deák Ferenc Általános Iskolában, illetve Bölcskén, a helyi iskola tornatermében tartjuk. A hazai rendezésű bajnoki mérkőzéseket Dunaújvárosban játsszuk. Ebben az évben elindult az egyesület weblapja, ahol figyelemmel kísérhető egyesületünk tevékenysége: www.paksifloorball.huBővebb tájékoztatás:                       Feicht László                       70/311-91-06                    ÍJÁSZAT  Az íjászat kezdetét nem tudhatjuk, az viszont bizonyos, hogy a barlangrajzokon már mint eszköz szerepel az íj.Mondhatjuk tehát, hogy ez a látszólag egyszerű tárgy egykorú a vadászó, harcoló emberrel.Időszámításunk előtt 25000 évvel használták a mindennapokban, és egyúttal feltételezhetjük, hogy játszottak is vele.Innét a versengés már csak kis ugrás lehetett, így az egyik legrégebbi sportágról beszélhetünk.Ugorva az időben, minden kornak és a kialakuló nemzeteknek meg voltak a sajátos íjtípusai és a jellemző harcmodora.Csak említés szinten ki ne ismerné ezeket a neveket:II. Ramses, Marathon, Nagy Sándor, Hannibal, A római hadsereg, Attila a hun, Dzsingisz kán.Tell Vilmos és Robin Hood, vagy VIII. Henrik, aki 220 méterről talált a cél közepébe, így kérkedve a Francia Király előtt. „A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!” „A magyarok nyilaitól ments meg minket Uram!” Bulcsu vezér hadjáratait a mai napig oktatják a hadi iskolákban. Abban az időben a nyílvesszőt, amit egész Európa rettegett, még CELŐKÉ-nek hívták. Jól érzékelhető, hogy az íjászat milyen mélyen beleivódott a magyarság mindennapjaiba. A XIX. századig jellemzően mint harci eszköz van jelen, egészen az első olimpiáig, ahol a hölgyek is versenyezhettek. 1972 óta ismét versenyszám az íjászat. Sokat változó és fejlődő sportágról van tehát szó, ami nem nélkülözheti az embert magát és annak szellemét.  Védőszentünk: Szent Sebestyén, ki 376 AD óta vigyázza nyilaink és bátorítja szívünk.  JUDO  A judo az egyik legkiválóbb személyiségformáló sport. Amellett, hogy az egész testet átmozgatja számos olyan tulajdonság (kitartás, küzdeni tudás, fair play) kialakításában segít, melyekből egész életünk során profitálhatunk.A helyes eséstechnika kialakítása segít megelőzni a különböző baleseteket a mindennapi életben.Kovács Antal olimpiai és világbajnok, valamint Braun Ákos világ- és európa-bajnok példája bizonyítja, hogy egy híres judos nemcsak a tatamin lehet eredményes, hanem a civil életben is tökéletesen meg tudja állni a helyét. Nem lehet mindenkiből világbajnok, habár az élsport és akár az egyetemi tanulmányok is sikeresen összehangolhatóak és kiegészítik egymást. Aki csak hobbi szinten szeretné űzni annak is tökéletes elfoglaltság. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy szívesen kipróbálná ezt a nagyszerű, sokoldalú küzdősportot, jelentkezzen az alábbi edzőknél:           Dobai László 20/584-2203           Kanczler István 20/939-7408        KAJAK-KENU  Az Atomerőmű  Sportegyesület fennállásának kezdete óta működő Kajak-Kenu Szakosztály nagyon sok fiatal számára biztosít sportolási lehetőséget. A kajak-kenu sportot csodálatos környezete, a Duna vadregényes szépsége, a sporttevékenységek változatossága, a versenyzési lehetőség és nem utolsó sorban a szép sporteredmények elérésének lehetősége teszi vonzóvá a paksi gyerekek számára. A múltban elért kiemelkedő sporteredmények (Országos-bajnoki, Világbajnoki, Európa-bajnoki címek, Olimpia bajnoki helyezések) példaértékként szolgálnak a fiatalok számára. A versenyzés mellett egész évben rengeteg különféle izgalmas programon vehetnek részt a szakosztályunk tagjai (vízitúrák, kirándulások, sí-tábor, stb.). A kajak és kenu oktatása mellett nagy figyelmet fordít az úszástudás megfelelő szintű elsajátítására is a szakosztály szakmai stábja. Aki szereti a változatos sportolást és szereti a kihívásokat azelőtt nyitva áll az ország legszebb és legmodernebb csónakházának kapuja.   ATOMERŐMŰ  SE KYOKUSHIN KARATE SZAKCSOPORTJA  Edzések helye: II Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermeEdzések időpontja: Hétfő, Szerda, Péntek : 18:00-20:30-igJelentkezni lehet a fenti helyen és napokon: 19-20 óra között.  ATOMERŐMŰ  SE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY  A foci egy játék, méghozzá a legnézettebb játék a világon!Az ASE Labdarúgó  Szakosztály edzői a legfontosabb célnak azt tartják, hogy egészséges és pozitív mentalítású fiatalokat neveljenek a társadalom számára, megszerettessék a sportot velük és azon belül a labdarúgást.  Jelenleg, az ASE labdarúgó szakosztálya 140 igazolt labdarúgóval rendelkezik. 1999-től csak Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály létezik az egyesületnél.A legkisebbtől a legnagyobb korosztályig csapataink részt vesznek a korosztályos bajnokságokban, sokat utazva, rengeteg új élménnyel gazdagodva, sok sportbaráttal találkozva, hétről-hétre jó eredményeket elérve folyamatosan fejlődnek.Nem is olyan régen Buzás Attila, Vayer Gábor, Éger László, Ambrus Sándor az ASE pályán rúgták az utánpótlás csapatokban a labdát és előbb-utóbb az ország jegyzett NBI-es felnőtt csapataihoz kerültek.Jelenleg az NBI-es fiatalok között is vannak olyanok, akik az ASE színekben kezdték a labdarúgást és több éven keresztül az ASE-nál játszottak.Az egyesület csapatai az utóbbi években érmes helyeken végeztek a különböző  bajnokságokban. Ez azért is fantasztikus, mert az Atomerőmű  Sportegyesület a fiatal egyesületek közé tartozik, szeptemberben lesz 30 éves. Ha te is szeretnél rengeteg élménnyel gazdagabb lenni, de ugyanakkor a labdarúgás fortélyaival és szépségeivel hajlandó lennél megismerkedni közelebbről, akkor jelentkezzél az Atomerőmű Sportegyesület sportpályáján, ahol minden délután 17.00 órától edzések vannak.Gyere, Te is tartozzál az Atomerőmű Sportegyesülethez, legyél Te a következő  NBI-es válogatott labdarúgó.  PSE LABDARÚGÁS  A paksi labdarúgást szeretők 1952. november 28-án megalakították a Paksi Kinizsi Sportkört. Azonban már korábban is aktív labdarúgás folyt a városban, hiszen erről az első írásos emlék 1912. augusztus 4-ről maradt fenn, amikor egy paksi diákcsapat játszott a bölcskei diákokkal.1954-1964 között a labdarúgók a megyei bajnokság élmezőnyében szerepeltek. A 60-as években már foglalkoztak helyi utánpótlással is, mely a későbbiekben megalapozta a 70-es évek felnőtt csapatát.1966-ban felavatták az új füves pályát és az 500 nézőt befogadó fedett lelátót.A csapat folyamatosan lépett előre, egyre magasabb osztályokban szerepelt. Az igazi áttörés 2006-ban következett be, amikor a PAKSI SE megnyerte a bajnokságot az NB II. Nyugati csoportjában, és ezzel felkerült az élmezőnybe. Ekkor a felnőtt csapat felvette a PAKSI FC nevet.Az eltelt három évben sikerült bennmaradni az NB I-ben, minden alkalommal a 11. helyen végezve. Olyan játékosok igazoltak a klubhoz, mint például Éger László, Tököli Attila, Lisztes Krisztián, akik méltó példaképei lehetnek a fiatal focistapalántáknak. A PAKSI SE Labdarúgó Szakosztálya várja azokat a fiúkat, akik szeretnének komolyan foglalkozni a labdarúgással.  NÉPTÁNC TŰZVIRÁG TÁNCEGYÜTTES  A Tűzvirág Táncegyüttes 1980. óta működik Paks városában.Az együttes számos előadást tart Pakson és más magyar városokban. Felléptek többek között a Magyar Állami Operaházban, a Nemzeti Színházban, a Kongresszusi Központban.Bejárták szinte egész Európát, de jártak már Ázsiában és az afrikai kontinensen is.Több neves hazai és külföldi televíziós társasággal forgattak (MTV, RTL, TV2; ZDF, RAI).Közel 8 órányi repertoárjukban nemcsak a magyar nyelvterület táncai találhatók meg, hanem a világ szinte minden tájáról érkezett már vendégkoreográfus az együtteshez.Hazai koreográfusok: pl.: Román Sándor (az ExperiDance vezetője), Horváth Zsófia (Honvéd Táncszínház cigány-specialistája), Vári Bertalan (PresiDance vezetője), Ónodi Béla (Magyar Táncművészeti Főiskola pedagógusa)Külföldi koreográfusok:pl.: Dara O’Shea (RiverDance szólistája), Therese Laurant (Holland Táncszínház koreográfusa), Ahmet Demirbag (Török Táncakadémia Vezetője), Kadri Sonuk ( Holland Táncszínház szólistája, tánckarvezetője)Az együttes munkája és bemutatói során számos nagy tekintélyű művésszel dolgozott, dolgozik együtt: pl. Herencsár Viktória (NIVÓ-díjas cimbalomművész, a Cimbalmosok Világszövetségének Elnöke, a Magyar Állami Operaház tagja), Hollókői Lajos (a Hegedős Zenekar vezetője, a Magyar Táncház - találkozó Igazgatója), Rékasi Károly, színművész, Antal Imre (†), Ferdinand van Altena († - a Holland Táncszínház Igazgatója), Szvorák Katalin,  Benkó Dixieland Band.Az együttes hazánkban és külföldön is számos kitüntetést és elismerést szerzett.A város PRO URBE díjjal, a Paksi Atomerőmű Zrt. HELIOS díjjal, a Tolna Megyei Önkormányzat Babits Mihály-díjjal, a Vállalkozók Országos Szövetsége PRÍMA díjjal, Tolna megyei civil szervezetek „A Tolna megyei művészetért” plakettel jutalmazták az együttes színvonalas tevékenységét.Külföldi nemzetközi fesztiválok résztvevőjeként szinte minden alkalommal I. helyezést értek el. Ezek emlékeként múzeumnyi serleg és kupa birtokosa az együttes. Az együttes fontosnak tartja, hogy az általa képviselt értékrendet, a magyar tánckultúrát megismertesse a fiatalokkal.Paks város óvodáiban és iskoláiban is oktatják a gyermekeket a magyar néptánc kultúra alapjaira. A Tűzvirág Táncegyüttesbe 6 éves kortól várják az gyermekeket, az oktatás négy korcsoportban folyik.Az együttes tavaszi gálaműsorában már a legkisebbek is önállóan mutatják be az év folyamán elsajátított koreográfiát. Aki szeretne a Tűzvirág Táncegyüttesben táncolni, bővebb felvilágosítást kaphat a Városi Művelődési Központban, az együttes irodájában a következő időpontokban: 2009. szeptember 8-9-10-én (Kedd – szerda - csütörtök): 15 -18 óráig Információ: Kövesdiné Juhász Mónika: 30-916-7058  NŐI KOSÁRLABDA  Lányok gyertek hozzánk kosarazni, ismerjétek meg a kosárlabda rejtelmeit, várunk benneteket! A kosárlabda városunkban népszerű sportág. Paks valamennyi iskolájából, valamint a városkörnyék iskoláiból járnak edzéseinkre a gyerekek. Heti 3-4 alkalommal biztosítunk lehetőséget a mozgásra a 2. osztályos gyerekektől egészen a felnőtt korosztályig. Utánpótlás korosztályunk versenyeztetését tornarendszerben oldjuk meg, valamint egy csapatunk szerepel az NB II-es bajnokságban.  Edzéseink időpontjáról és helyszínéről Hangyási Eszter vezetőedzőnél lehet érdeklődni a 20/395-4919-es telefonszámon. Tartozz közénk, próbáld ki Önmagad!  ÖKÖLVÍVÁS  A paksi ökölvívást a PSE megalakulását követő 14. évben, 1966-ban Takács Gyula hozta létre. Első felnőtt versenyzője, a jelenleg is edzőként dolgozó Feil Ádám volt.Önvédelmet, illetve versenysportot tanuló fiatalok látogatják edzéseinket.Fizikai terhelés, technikai és taktikai oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a helyes életmód, illetve a sportolói magatartás normáinak betartására.Büszkén mondhatjuk, hogy számtalan korosztályos és felnőtt magyar bajnokot neveltünk. Olimpikonokat, világbajnoki és Európa bajnoki résztvevőket adott a PSE a magyar ökölvívásnak. Erős Lajos, Bognár László, Kalocsai Zoltán vitte Paks hírnevét a világban. Nálunk nevelkedett és itt ismerkedett meg az ökölvívás szépségeivel ifj. Balzsay Károly is.Edzőink is sokat tettek a paksi és a magyar ökölvívásért. Id. Balzsay Károly szövetségi kapitányként is dolgozott, míg Kajtár László, jelenlegi vezetőedző három alkalommal érdemelte ki Magyarország legjobb utánpótlás-nevelő edzője címet. Jó edzői hírnevünket hivatott betölteni Szakály Sándor is, aki fiatalos lendületével népszerű a feltörekvő ökölvívó palánták között. A PAKSI SE ÖKÖLVÍVÓ Szakosztálya várja azokat a fiúkat és lányokat, akik szeretnének kesztyűt ragadni és megismerkedni egy küzdősporttal.  RITMIKUS GIMNASZTIKA     A szakosztályban a munka 1986. március 1-jén kezdődött, amikor Farkas Gabriella edző és Gulyás Gabriella balett-oktató megkezdte munkáját.     Első sikerünket 1986. júniusában értük el, amikor Hermesz Anita az országos diákolimpián szalaggyakorlatokban első helyezést ért el.  Legjobb versenyzőink: Hermesz Anita, Falusi Lívia, Saáry Ágnes, Istók Orsolya. 1989-ben Hermesz Anitát és Saáry Ágnest beválogatták a válogatott kéziszer csapatba. 1990-ben az EB-n 5. helyezést értek el. Hermesz Anita 1992-ben és 1993-ban az EB-n 3. helyezést elért csapat tagja volt.    A 90-es években a legsikeresebb versenyzőnk a fiatalabb korosztályban Nikl Aranka volt, aki a mesterfokú bajnokságon is indult és külföldi versenyen is részt vett.    A szakosztály napjainkban két saját nevelésű edzővel működik, a vezetőedző: Falusi Lívia, edző: Hermesz Anita.   A PAKSI SE Ritmikus Gimnasztika Szakosztálya várja azokat a fiatal lányokat, akik szeretnének nőies mozgást választani.  SAKK  Az ASE sakkszakosztálya nem csak az NBI, NBI/B-ben jól szereplő csapatairól, kiváló  sakkozóiról ismert, hanem arról is, hogy az ország legjobb utánpótlás-nevelő szakosztálya hosszú évek óta.Kiváló  sakkedzők - Hazai László, Csom István, Vidéki Sándor, Molnár Béla - eredményes munkájának köszönhetően olyan korosztályos világbajnokok nőttek fel, mint Ács Péter, Berkes Ferenc, Fodor Tamás, akik már a magyar válogatott tagjaiként is sok sikert értek el olimpiákon, EB-n, VB-n. Számos országos bajnoki címmel büszkélkedhet a szakosztály, de egyúttal sakktörténelmet is írt, amikor az évenként megrendezett rangos országos ifjúsági csapatbajnokságot tavaly tizedszer is megnyerte. A sakkozás megismerésére, ennek a szép szellemi játéknak az elsajátítására Pakson a Sakk-klubban nyílik lehetőség, ahol gyakorlott és képzett edzők várják a kezdőket, de a haladókat is. A Sakk-klub a Gesztenyés úton az ASE Konditerem emeletén található. Várjuk a sakkozni vágyókat!  TÁJFUTÁS   Városunkban 1970-ben, immár 39 esztendeje, hogy a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban Mittler József tanár úr a természetjárás mellett elkezdett foglalkozni a tájfutással, majd 1975-ben került be a Paksi Sportegyesület égisze alá. Nagy előrelépés 1973-ban történt, amikor az első tájfutó térkép elkészült az imsósi erdőről. Ezt a helyet 1981-től már a „megyei tájfutás fellegváraként” emlegeti a sportújságírás.A városban a tájfutás egyre népszerűbb: a 39 év alatt közel 1500 gyermek ismerkedett meg a sportággal. A Szakosztály legnagyobb eredménye, hogy az országos középiskolai bajnokságokon szerzett második helyezése alapján Tuba Csilla az Ifjúsági Válogatottal Bulgáriában, a Rogyina Kupán képviselte hazánk és szűkebb pátriája színeit.A Tolna megyei Testnevelési és Sporthivatal által alapított, sportáganként évente kiadásra kerülő Tolna Megye Legjobb Tájfutója címet már tíz éve paksi tájfutók hozhatják el. A PAKSI SE TÁJFUTÓ Szakosztálya várja azokat a fiúkat és lányokat, akik szeretnék kipróbálni és akár versenyszerűen űzni ezt a természetbarát sportágat.  TEKE  Hazánkban a tekézés mindig nagyon népszerű sport volt. A világbajnokságokon és más világeseményeken sportolóink rendre a dobogón álltak, igen sokszor annak legfelső fokán.A tekesport legjelentősebb magyar alakjai a kilencszeres világbajnok Csányi Béla és a nyolcszoros világbajnok Kovácsné Grampsch Ágota.A játék lényege, hogy egy 2,8 kg-os golyót kell elgurítani 19,5 m-re, ahol 9 bábú van felállítva rombusz alakban. A cél: minél több fát döntsön el az elgurított golyó.A verseny két részből áll: a gurítások felénél minden gurítás után  újra felállítják mind a 9 bábút, ezt hívják „telizésnek”. A másik részben csak akkor kerül mind a 9 bábú felállításra, ha már valamennyit sikerült ledönteni, ez a „tarolás”. A gurítások száma versenyfajtánként változó (40 és 120 között).Nagyon érdekes, jó állóképességet – fizikai, idegi –, továbbá jó koncentráló készséget igénylő játék. Csapatban, párosban és egyéniben is rendeznek bajnokságokat.A tekéhez hasonló játék már az ókori Egyiptomban is létezett, a legkorábbi leletet 7000 éve egy piramis maradványai között találták. A korai középkorban vallási szertartások részeként is említenek egy tekejátékot. Magyarországon már a középkorban ismertek különböző tekejátékokat. Elsősorban falusi kocsmák mellett építettek döngölt agyagú pályákat, ahol kis golyóval, eltérő számú bábura, különböző szabályok szerint gurítottak. A sport-szerű tekézés a 19. sz. végén alakult ki.Pakson 1988-ban a tekéző megépítésével jött létre az igény, hogy az akkori technikai színvonalnak megfelelően, kulturált körülmények között lehessen űzni ezt a sportágat.  Napjainkban egy az 50-60 fős szakcsoport űzi ezt a sportágat. A nagy érdeklődésre való tekintettel 1998-ban indult be a Városi Bajnokság, melynek kiírása, lebonyolítása, szervezése a szakcsoport feladata. A Városi Bajnokságban 2 csoportban, feljutásos rendszerben zajlanak a versenyek.  TENISZ  A Paksi SE Tenisz Szakosztálya közel 30 éves.  Megyei országos bajnokságban indultunk 1981-ben, akkor még csak idegen bitumenes pályákkal. A jelenlegi tenisztelep a salakos pályáival 1983-ra alakult ki, miközben szép lassan beindult a rendszeres utánpótlás és ifjúsági képzés. 1984-es évben már a klasszikus összetételű szakosztályként működtünk, tehát; Utánpótlás nevelésOrszágos csapatbajnokságban való részvétel,Ifjúsági versenyeztetésAmatőrök Legnagyobb sikerünket 1988-ban értük el, akkor a felnőtt férfi csapat az OB 1-ben szerepelt. Jelenleg OB 2-ben szerepel csapatunk.  Legjobbjaink között vannak országos bajnokok, (Klopcsik Dia, Fábián Ágnes) éljátékosok, (Dávid Antal, Barta Attila) 2006-ban megépült a téli szezonban is használható csarnokunk, így edzéseink folyamatosak, éves szinten tervezhetők. Pakson közel 150 ember teniszezik heti rendszerességgel.  A PAKSI SE Tenisz Szakosztálya várja azokat a fiúkat és lányokat, akik szeretnének teniszütőt ragadni és szép környezetben, mozgással tölteni a szabadidőt.  TWIRLING  A PAKSI TWIRLING ÉS BOTFORGATÓ KULTURÁLIS ÉS SPORT EGYESÜLET BEMUTATÁSA      A Paksi Twirling és Botforgató Kulturális és Sport Egyesület 2000 év őszén alakult Margaréta Mazsorett Csoport névvel, Kalmár Lívia vezetésével. 2004 őszétől a csoport elsősorban twirling sporttal foglalkozik, így a munkába további edzők is bekapcsolódtak. A gimnasztikai testtechnika oktatását Falusi Lívia, a bottechnikai edzéseket Kalmár Lívia vezeti, munkájukat Meczker Bettina és Sólya Erzsébet edzők segítik. Jelenleg 25 fő 5-17 év közötti fiatal vesz részt a foglalkozásokon.      A sportegyesület munkájának alapja az összehangolt, fegyelmezett közös tevékenység, ennek nevelő hatását különösen ezekben a korcsoportokban igen fontosnak tartják. Céljuk a harmonikus mozgás kialakítása, a fizikai erőnlét – és ízületi mozgékonyság fejlesztése, illetve látványos produkciók létrehozása, amelyek a különböző események színvonalát emelik, színesítik, de akár önálló műsorszámként is bemutathatók.  Mi a twirling?      A twirling olyan sport, ahol a bot – sporteszköz –  a testen és a test körül forog, közben gimnasztikai gyakorlatokat végez a versenyző. A repertoárban magas dobások és fergeteges botforgatási elemek vannak.      E sportágban Európa- és Világbajnokságokat is rendeznek már több évtizede a nyugati világban, amelyeken az elmúlt években már a Sportegyesület versenyzői szép eredménnyel szerepeltek (Olaszország, Franciaország, Németország, Hollandia). Közép és Kelet Európában most kezd terjedni a twirling. A versenyeken kötelező és szabadon választott elemekből összeállított kűrökkel, egyéni, páros és csoportos versenyszámokban lehet részt venni három korcsoportban.Természetesen a lányokon kívül lehetőség van a fiúk részvétele is a sportágban.      A twirling sport oktatása, mint paksi kezdeményezés egyedülálló a megyében.  Érdeklődni személyesen vagy telefonon Kalmár Líviánál a 06 (20) 569-3757 számon, vagy Meczker Bettinánál a helyszínen lehet.  ÚSZÁS Az egyik legkedveltebb sport, gyermekek számára gyakran ajánlott. Nem ritkán az orvos javasolja. Magyarország sporthagyományokban gazdag kultúrájának egyik alappillére az úszósport. Gondoljunk csak a nagy nevekre Hajós Alfrédtól, Egerszegi Krisztináig,  hosszú a sor, de ne felejtsük el a vízilabdázókat se, akik hét olimpiáról jöttek haza bajnokként.Miért jó  az úszás?Több szempontból is igen kedvező hatással van a fejlődő gyermekre ez a sport.  Első és legfontosabb szempont, hogy az izmokra és csontokra gyakorolt hatása nagyon kiegyensúlyozott. Az ízületek terhelése szinte elhanyagolható a "szárazföldi" sportokhoz képest. Gondoljunk csak arra, hogy nincsenek hirtelen nagy erőbehatások, esések, ütések. A sportsérülések valószínűsége, a többi sportághoz viszonyítva nagyon kicsi, leszámítva persze a sakkot. Az izmok és csontozat kedvező gyermekkori fejlődésének kulcsszerepe van az időskori csontritkulás és más mozgásszervi betegségek megelőzésében! Fontos az is, hogy az izmok közül szinte mindegyik részt vesz a mozgásban, ezért nagyon egyenletes az igénybevétel. Ezek alapján kifejezetten ajánlott mellkas fejlődési zavarok, gerincferdülés esetében.Második szempont a légzés javítása. Úszás során nagy a szervezet oxigénigénye. Ennek következtében az állandó fokozott légzés miatt, hosszútávon nő a tüdő befogadóképessége, teljesítőképessége.Az egyenletes és kíméletes terhelés mellett nagy energiafelhasználással járó  sport az úszás, így kifejezetten jó a túlsúlyos gyerekek számára is.Mikor kezdjen úszni a gyerek?Általánosságban nagyon fontoljuk meg, mikor kezdje a gyerek és milyen intenzitással a sportot. A kicsik korai túlerőltetésének leginkább lelki következményei lehetnek, hiszen szervezetük a fizikai terhelést nagyon jól tűri. Gyermekeinknek elsősorban testmozgásra, játékra és szórakozásra van szükségük, nem pedig a tűréshatárig fokozott edzésre! Tehát kezdjék minél korábban, de ügyeljünk arra is, hogy jó társaságban, barátok közt, jó edző/pedagógus vezetésével sportoljon a gyermek. Hol jelentkezhetünk úszásra?A paksi Tanuszodában Paksi Úszó Club-nál, ahol Adorján György foglakozik a gyerekekkel, hetente 2 edzésen.  VITORLÁZÁS  A Vitorlás Szakcsoport céljai:      A rendszeres testedzés, sportolás a vitorlázás lehetőségének szervezett formában történő biztosítása.     A sportág mindhárom ágának, a versenyvitorlázás, a túravitorlázás és kedvtelési célú szabadidő vitorlázás szervezett formában történő művelése, népszerűsítése.     Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az Atomerőmű Sportegyesület és a Szakcsoport méltó képviselete a Villamosenergia-ipari Vitorlás Találkozókon és az egyéb versenyeken. Jelenleg mintegy 300 fő részére biztosít az egyesület lehetőséget a rendszeres sportoláshoz a vitorlázás szerelmeseinek. Az egyesület tevékenységének népszerűsége folyamatosan bővül. A Szakcsoport eszközparkja ennek megfelelően az utóbbi években nagyarányú fejlődésen ment keresztül, üzemeltetésünkben van 16 db nagyhajó, melyek átlag életkora a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően 5 évre tehető, 10 db versenykalóz, 6 db túrakalóz, 3 db motoros, melyek a Koloska Marina kikötőben állnak a tagok részére. A túrázás elősegítésére a hajókhoz a BH Zrt. túraháromszög biztosított.A Pakstól 25 km-re található Fadd-Dombori Pihenőtelep, a Dunai holtág ad otthont, immár 20 éve, az egyesület legifjabb nemzedékének.  Az utánpótlás neveléséhez az egyesület itt üzemelteti optimist, laser, sikló, kadett hajóparkját és nem utolsó sorban a jolle 15 típusú zászlóshajót, és itt tartja edzéseit heti rendszerességgel.A Domboriban elvégzett folyamatos edzésmunkának köszönhetően 2009-től már olimpiai hajóosztályban is indul ASE versenyző. Minden év júniusában korosztályos gyerektáborokat szervezünk a kisebbeknek Domboriban, aki néhány év után Balatonfüreden folytathatják a felkészülést a versenyzői tapasztalat, ill. a vitorlás kishajó vezetői engedély megszerezése érdekében. Ha szeretnél vitorlázni szeretettel várunk szünidei gyermektáborunkban!Jó  szelet!További információ:Stadler Csaba20/96-555-01utánpótlás osztálykapitány

Elolvasom
Grand Prix, Zágráb ESEMÉNY

Grand Prix, Zágráb

2017.09.29, 09:00 Judo

Pupp Réka és Cirjenics Miki egyaránt kiváló formában küzdöttek a világbajnokságon, de az éremszerzés elmaradt. A hétvégi zágrábi Grand Prix-n éremre válthatják a paksi reményeket.

Bővebben