U16: Hazai győzelem a Dombóvár ellen HÍROLVASÓ

U16: Hazai győzelem a Dombóvár ellen

2018.11.10, 20:38 Kosárlabda UP

Első hazai meccsét játszotta az ASE U16-os csapata.

Elolvasom
U18: Dombóvárt is bevettük HÍROLVASÓ

U18: Dombóvárt is bevettük

2018.10.17, 08:41 Kosárlabda UP

Háromból három győzelemmel állunk az U18 csapattal a régióban.

Elolvasom
Bátaszéki rekord a Diákolimpián HÍROLVASÓ

Bátaszéki rekord a Diákolimpián

2006.04.05, 04:34 Sakk

2006.04.05. Bátaszéki rekord a Diákolimpián Az elmúlt hétvégén Miskolcon zajlott a sakksport diákolimpiai országos döntője. A Tolna-megyei sakkozók hagyományosan kiemelkedően szerepelnek ezen a megmérettetésen, idén sem történt ez másként, dacára annak, hogy három abszolút favoritunk Szabó Krisztián, Pap Gyula és Fodor Tamás más versenyprogramok miatt, nem kívánt élni a győztesnek kijáró indulási joggal. Az idei mérleg az érmes helyezéseket tekintve; két arany, egy ezüst. Rudolf Anna a Decs KSE versenyzője a szekszárdi Garay János Gimnázium érettségi előtt álló nemzetközi mesteri címmel büszkélkedő növendéke, megvédte bajnoki címét és páratlan sorozattal búcsúzott a diákversenyektől. Az egyéni diákolimpiák története tudvalevően 2001-től íródik, ez volt a hatodik döntő. A bátaszéki Rudolf Anna mind a hat alkalommal az élen végzett (egyszer ugyan holtversenyben, de veretlenül 1-2 helyezéssel) ami kiemelkedő rekord eredmény. Anna a nyolc forduló során 6,5 pontot szerzett, csapattársa Dobrovitz Piroska ugyanebben a korcsoportban 4.0 ponttal a13. helyen végzett. A bátaszéki lány sakkozás utánpótlását Werner Anna a tíz éven aluli lányok csoportjában képviselte, a tehetséges kislány néhány hónap sakkozás után már az országos döntőben mutatta meg magát és bíztató játékot mutatva 3.5 pontot ért el és a középmezőnyben végzett. A másik bajnoki aranyérmet Szabó Krisztián testvére Szabó Noémi érte el a 14 éven aluli lányok korosztályában. Az ASE székesfehérvári sakkozója a nyolc forduló során 7 pontot ért el és egyedül végzett az élen. A paksiak legújabb felfedezettje Genda Károly a nagykanizsai és a fővárosi Rubicon Kupa megnyerése után a diákolimpián is kimagaslóan szerepelt. A 10 év alatti fiúk korcsoportjában Károly 6,5 ponttal ezüstérmet nyert. Ebben a korcsoportban a decsiek tehetsége Szívós János első országos versenyén 4,5 ponttal 8. helyezéssel mutatkozott be. A Tolna-megyei helyezettek között pásztázva kiemelhető Straubinger Dániel 5. helyezése, a szekszárdi tanuló az F14 mezőnyben végig az éltáblákon játszva öt pontot szerzett. További helyezések; L16 Papp Kata Decs 7. Rudolf Kata Bátaszék 15.helyezett. F16 Papp Tamás 8. F16 Szabó Richárd Szekszárd 10. F18 Nyárádi Gábor Dombóvár 10. helyezést ért el. A dombóvári sakkozás féltett gyöngyszeme a 12 éves lányok korcsoportjában szerepelt Juharos Adrienn, aki szintén első ízben mutatkozott be az országos mezőnyben, ahol 4 ponttal a 16. helyen végzett. --- Molnár Béla ---

Elolvasom
Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz HÍROLVASÓ

Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz

2006.01.01, 04:32 Sakk

2006.01.01. Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz A hagyományos két ünnep közötti időpontban (december 27-30.) Harkányban zajlott az ifjúsági sakkcsapatbajnokság, amelyen idén rekord létszámot regisztráltak, összesen 74 csapat közel 450 versenyzője ült asztalhoz. Tolna megyét három egyesület Paks, Decs és Dombovár képviselte. Az egyes sorszámmal rangsorolt Atomerőmű SE hétszeres bajnokként és a papírforma szerint abszolút esélyesként indult, ám megyebeli vetélytársa a Decs KSE csapata jelentős erősítéssel igyekezett a tavalyi ezüstérem után ismét versenyben lenni a bajnoki címért folyó csatában, így ők a kettes rajtszámot kapták. Dombóváron az utóbbi évben szervezett utánpótlás-nevelés kezdődött, a 28-as sorszámmal asztalhoz ülő csapat szintén a mezőny első feléhez tartozott. A lebonyolítás - rendhagyó módon - hat fordulós egyenes kieséses rendszerben történt, ahol a vesztes csapatok egy párhuzamos nyílt versenyen folytatták a játékot. Az ASE gárdája a könnyebbik ágon ellenállás nélkül jutott a döntőig, úgy hogy a harminc játszma során csupán három döntetlent engedélyeztek az ellenfeleknek. A másik oldalon - az addig szintén hibátlanul menetelő - Decs a hármas sorszámmal rangsorolt, tavalyi bronzérmes Makóval került össze az elődöntőben. Az éltáblán két régi ismerős csapott össze Erdős Viktor (Makó) korosztályos világbajnok és Gonda László (Decs) világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyző. 2000-ben a spanyol Oropesa del Mar-ban a világbajnoki címért mérkőztek egymással a 12 éves korosztályban, ugyan akkor is és most is döntetlenül végződött a találkozó, ám ismét a makói versenyző örülhetett a pontosztozkodásnak. A feszült és időzavaroktól sem mentes háromesélyes összecsapásból ezúttal a Makóiak kerültek ki győztesen, 4-2 arányú sikerükkel a döntőbe jutottak, míg Decs a Szombathelyi Haladással mérkőzött a bronzért. A bronzmérkőzés kezdete előtt került sor a Lindner László Emlékdíj átadására amelyet az Év Ifjúsági Sakkozója vehetett át. A legeredményesebb serdülő versenyző díját, az ez évi kiemelkedő nemzetközi szereplésért, a decsi Pap Gyula vehette át. A bronzérem megszerzése nem okozott gondot a sárközieknek 4,5-1,5 arányban győztek a kicsit enerváltnak tűnő szombathelyiek ellen. A decsi csapat legjobb pontszerzője a Papp Tamás 100%-os teljesítményével tábladíjat nyert a 4. táblán. Miután a tolna-megyei álomdöntőre (Paks-Decs) nem kerülhetett sor, a döntőben a Makó együttesével mérkőztek a paksiak. A találkozó első két órája után egyre inkább felülkerekedtek a bajnokcsapat versenyzői és a lélektanilag döntő első gólt Szabó Krisztián lőtte be, majd ezt követően Fodor Tamás a harmadik táblán fokozta az előnyt. Papp Gábor az élen sötéttel is könnyedén került előnybe, ám a fokozatosan leegyszerűsödő állásban nem maradt elegendő lehetőség a győzelemre így találkozójuk döntetlenre végződött Erdős ellen. Az időzavaros szakasz aztán felborzolta a kedélyeket, miután két táblán is előnyösebb állást rontottak az atomosok, ezért az utolsó játszmában Balázs Gábor gyalogelőnyös állásban nem kockáztatott, rutinos döntetlennel biztosította a paksiak nyolcadik aranyát. A találkozó 3-3 arányú döntetlennel végződött, a holtversenyt a magasabb táblán elért győzelem döntötte el, így Szabó Krisztián győzelme a 2. táblán döntőnek bizonyult. A bajnokcsapat táblánkénti eredménye:1. Papp Gábor 4,5/5 2. Szabó Krisztián 4,5/5 3. Fodor Tamás 6/6 4. Ignácz Mária 4,5/6 5. Balázs Gábor 5,5/6 6. Szabó Noémi 4,5/6 7. Fodor Ádám 1/1 8. Tóth Gergely 1/1 Fodor Tamás a legjobb 3. táblás különdíját nyerte el. Tizedik alkalommal szerepelt a paksi csapat az ifjúsági csapatbajnokságon. Az eddigi mérleg egyrészt tekintélyt parancsoló – nyolc arany, két ezüst – másrészt minden korábbi sikeres egyesület teljesítményét is felülmúlja.Végredmény: 1 Atomerőmű SE Paks 2 Makói SVSE 3 Decs 1 4 Haladás VSE Szombathely 5 Budapesti EAC 1 6 Köszolg SC Kiskunhalas 7 Tapolca VSE 8 Barcza Gedeon SC 2 9 Hűvösvölgyi SC Budapest 10 Maróczy Géza SE 2 Szeged 22. Decs 2 28. Dombóvár --- Molnár Béla ---

Elolvasom
Mattolna Kupa, 2006-2007. évi megyei sakkcsapat mérkőzései HÍROLVASÓ

Mattolna Kupa, 2006-2007. évi megyei sakkcsapat mérkőzései

2006.11.12, 03:52 Sakk

Mattolna Kupa 2006-2007 1. ford. 2006.09.17. Decs 1990 Se III. – Paksi Oroszlánok 5 – 5 2. ford. 2006.10.08. Paksi Oroszlánok – Dombóvár 2004 Se III. 8,5-1,5 3. ford. 2006.10.29. Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 5 – 5 4. ford. 2006.11.19. Bonyhád SE - Paksi Oroszlánok 5.5 – 4.5 5. ford. 2006.12.10. Paksi Oroszlánok – Szekszárd SE 6,5-3,5 6. ford..2007.01.14. Rendőr SE - Paksi Oroszlánok 2,5-7,5 7. ford. 2007.01.28. Paksi Oroszlánok – Gyönk Hegyhát SE 5,5-4,5 Alapszakasz végeredménye:1. Decs 1990 SE III. 43 2. Paksi oroszlánok 42,5 3. Szekszárd SE 39 4. Rendőr SE 37,5 5. Bonyhád SE 34 6. Dombóvár 2004 SE II. 31 7. Gyönk Hegyhát SE 30 8. Dombóvár 2004 Se III. 21 Rájátszás: 1.ford.2007.02.11. Paksi Oroszlánok - Decs 1990 Se III. 4,5-5.5 2.ford.2007.02.25. Rendőr SE - Paksi Oroszlánok 3,5-6,5 3.ford.2007.04.22. Paksi Oroszlánok – Szekszárd SE 6,5-3,5 Végeredmény: Felsőház: 1. Decs                        38 2. Paksi Oroszlánok   36,5 3.Szekszárd SE            23,5 4.Rendőr SE                 22 Alsóház 1. Dombóvár II.              35,5 2. Bonyhád SE                32 3. Gyönk Hegyhát SE       31 4. Dombóvár III. KISE     21,5

Elolvasom
2007-2008 év hírei HÍROLVASÓ

2007-2008 év hírei

2008.09.10, 00:35 Sakk

Rövid hírek 2007 -2008 NB I. Szabó László csoport (2007/2008) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Postás-MTK. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Budapest, VII. Erzsébet körút 24. I. em. Kettős győzelem a sakkcsapatbajnoki rajton Az Atomerőmű csapata a Postás-MTK otthonában 7,5-4,5 arányú győzelemmel indult, míg az első osztályban debütáló decsi gárda meglepő magabiztossággal 7-5 arányban verte a borsodiak újoncát, Kazincbarcikát. A sakkcsapatbajnokság első osztályában az idei szezontól az ASE mellett, a feljutó Decs KSE-nek is szoríthatnak a sakkbarátok. A két Tolna-megyei gárda hasonló csapatépítésre rendezkedett be, tekintve, hogy mindkét csapat kitűnő ifjúsági nevelő munkával dicsekedhet és csapataik szerkezetében meghatározó szerepet játszanak a sajátnevelésű fiatalok, illetve edzőik. A paksi csapat már megvetette magát az első osztályban, annak is az élmezőnyében, míg a községi csapat számára nehéz küzdelemnek ígérkezik a bennmaradás kiharcolása. Papp Csaba a decsiek csapatvezetője, szervezője, szponzora nehéz évadra ám ennek ellenére bennmaradásra számít, amihez a hétvégi fordulóban az első nagy lépést pedig már meg is tette csapata. A nyolc ifjúsági versenyzővel asztalhoz ülő sárköziek bravúros győzelemmel rúgták el magukat a startkockáról. A csapat önbizalmát a találkozón Adzic Slobodan gyors győzelme hozta meg. Ezt követően az éltáblákon taktikus döntetlenek születtek Gonda László, Pap Gyula, Galyas Miklós, Papp Tamás révén, majd az újabb győzelmet Taskovits István a csapat ifjúsági edzője harcolta ki. A két pont előnnyel álló csapattal szemben Sebestyén Balázs és Maródi Mátyás taktikus döntetlenje után a hazaiak ugyan még egyenlíteni tudtak, de Amstadt Áron és Vince Andrea az utolsó táblákon kitűnően élt a beugró szereppel és győzelemmel hálálta meg a csapatba állítást. A fiatal csapat fontos győzelmet ért a bemutatkozó mérkőzésén, ami önbizalmat adhat a további találkozókra. A tavalyi bronzérmes ASE győzelmi reményekkel utazott a fővárosba a Postás-MTK csapatához. A paksiak háza táján a nyáron történt egysmás, egyrészt a Zalaegerszegtől igazolt Grószpéter Attila személyében újabb nagymesterrel erősítették soraikat, valamint a női táblán is cseréltek, a Nagykanizsa női játékosa Vajda Szidónia váltotta Ignácz Máriát, aki pedig a kanizsaiaknál folytatja szereplését. Az első forduló mérkőzésén pikáns összecsapásának ígérkezett a Pintér-Berkes párharc az éltáblán, a parti a döntetlen végződés ellenére nem okozott csalódást; fordulatos küzdelemben, két királyig folyó csatára került sor a szövetségi kapitány és játékosa között. Meglepetésre a hazaiak számára indult jobban a találkozó. A Marx György verseny győztesét, Ács Pétert két kézzel cserélve, szemtelenül kiremizte a fiatal Varga Csaba és az első győzelem is az MTK utódcsapatának nevéhez került, miután a rutinos Grószpéter elfogódottan játszotta első paksi meccsét; egy remi ajánlatra vesztő lépéssel válaszolt Lukács Péter nagymesternek. A folytatásban az ASE lerázta magáról az idény eleji forma rémképét, Györkös Lajos szép győzelme lökést adott a csapatgépezetnek. A továbbiakban ugyan még egy vereség becsúszott a paksiaknál, de összességében Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás és Tóth Lili győzelmével, Berkes, Ács, Papp, Csom, Molnár döntetlenje mellett 7,5-4,5 arányú sikerrel, jó rajtot vett az atomos csapat. A folytatásban a paksiak Kazincbarcikát fogadják, míg a decsi csapat a bajnok Nagykanizsa otthonában utazik. 2. forduló 2007. nov. 11. - ASE Paks 5.5- 6.5 Kazincbarcikai VSC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. NB I. csapatbajnokság 2. fordulója Első hazai mérkőzésén az újonc Kazincbarcika ellen vereséget szenvedett az ASE, így két forduló után a harmadik helyen áll a nemzeti bajnokság első osztályában. A DECS 1990 csapata a bajnok Nagykanizsa otthonából rabolt négy pontot, így elkerülve a kieső zónát a kilencedik helyen várhatja a folytatást. Hazai mérkőzésén szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban alulmaradt az ASE az erre a találkozóra alaposan felkészült Kazincbarcika ellen. Az atomosoknak egyedül az éltáblán sikerült győzelmet elérni, a közelmúltban befejeződött csapat EB legeredményesebb magyar versenyzője Berkes Ferenc ezen a találkozón sötét színnel is nyerésre játszott az ukrán Sikula ellen és gyors győzelme jó előjelnek látszott. A találkozón sok óvatos döntetlen született és az időzavarban pedig a vendégek kerekedtek felül, két mérkőzést is nyerni tudtak, míg a paksi csapat néhány előnyösebb állása döntetlenre oldódott. Ács, Papp, Grószpéter, Csom, Fodor, Györkös, Pataky és Molnár döntetlenjével alakult ki a végeredmény. A decsi csapat a balszerencsés sorsolási szám jóvoltából ismét idegenben szerepelt és a bajnok csapat otthonába történő látogatás nem ígért pontözönt a vendégeknek. A fiatal sárközi gárda az esélytelenek nyugalmával ült asztalhoz és nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Az éltáblán Gonda László szép győzelmet ért el a görög Kotronias nagymester ellen, Veszprémi András és a 11 éves Amstadt Áron pedig a hátsó táblákon vezette győzelemre figuráit. Galyas Miklós és Roganovic Milos döntetlenjével értékes négy ponttal utazhatott haza a bennmaradást célul kitűző újonc. A bajnokság harmadik fordulójában november 25-én a két Tolna-megyei csapat találkozójára kerül sor. 2. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 8 - 4 Decs 1990 ASE Paks 5.5 - 6.5 Kazincbarcikai VSC. BEAC I. 4.5 - 7.5 Postás-MTK. Statisztika PSC. 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp Honvéd Auróra 5.5 - 6.5 Vasas SC. Haladás VSE. 6 - 6 Makói SVSE. 3. forduló 2007. november 25. - Decs 1990 5.5- 6.5 ASE Paks ... Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. Paksi győzelem – decsi öröm A Tolna-megyei csapatok első NB-I-es találkozóján az Atomerőmű SE 6,5-5,5 arányban győzött Decsen. A paksiak a harmadik, Decs a 7-9. helyről várhatja a folytatást. Baráti hangulatú, de a mérkőzés képe alapján annál kevésbé volt békés az összecsapás a két Tolna-megyei csapat találkozóján az első osztályú bajnokság harmadik fordulójában. Az Atomerőmű SE erősen tartalékos összeállításban ült asztalhoz, miután Berkes és Ács a Bundes-ligában játszott, Fodor Tamás pedig a Török-országban zajló korcsoportos VB miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést. A decsiek éltábláján Popovics Dusan szerb nagymester ezen a találkozón mutatkozott be és így a bennmaradást célul kitűző sárközi csapat a legerősebb összeállításban és meglehetősen elszántan vette fel a küzdelmet. A paksi csapatban szintén akadt debütáns, mindjárt kettő is. Vajda Szidónia a kanizsai csapattól érkezett és most játszotta első mérkőzését paksi mezben, valamint az ifjúsági korú Lizák Péter, aki győzelemmel mutatkozott be az első osztályban. A találkozó a paksiak vezetésével kezdődött, Balázs Gábor gyorsan előnybe került és a második óra végén besöpörte a teljes pontot. Decsi részről Sebestyén Balázs viszonozta a „tüzet”, váratlan vezérnyeréssel fektette két vállra rutinos ellenfelét. A továbbiakban kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést, a Hazai - Nagyhegyesi, Grószpéter – Popovics és a Gonda – Szabó összecsapás is döntetlent hozott. A rendkívül hangulatos, ám kis légterű helyiségben a még játszók is tisztán hallották az izgatott nézői suttogást - Csom elnézte a bástyáját! Valóban drámai fordulat történt, a paksiak olimpiai bajnoka előbb visszautasította ellenfele Galyas Miklós korrekt döntetlen ajánlatát, majd a következő lépésben elnézett egy huszár kettős-támadást. Ám a szerencse nem csak a decsieknek kedvezett ezen a napon, Taskovits István nyert végjátékban egy könnyelmű lépéssel fél pontot ajándékozott a paksiak női játékosának Vajda Szidóniának, aki a játszma nagy részében a rossz megnyitás után gyaloghátrányban játszott. Döntetlenül végződött még a Papp Gábor - Pap Gyula, a Papp Tamás – Györkös Lajos és a Pataki Győző – Rudolf Anna mérkőzés is. Az atomosok a találkozót végeredményben szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban, az utolsó három táblán – Molnár Béla, Balázs Gábor és Lizák Péter – elért győzelmeikkel tudták megnyerni. A bajnokság első negyedét követően elmondható, hogy mindkét Tolna-megyei csapat az általa kitűzött célnak megfelelően áll a táblázatban. Az atomosok a kicsit mérsékeltebb kezdés ellenére egy pont előnnyel a harmadik helyen, míg a kiesés elkerülését megcélzó sárköziek, kitűnő rajt után a kieső helyet szintén egy teljes ponttal elkerülve a 7-9. helyet foglalták el a tabellán. A folytatásban december 9-én a paksiak a bajnok Nagykanizsa otthonába látogatnak, míg a Decs 1990 csapata az utolsó helyen álló BEAC-hoz utazik majd. A harmadik forduló eredményei: Makói SVSE. 5 - 7 Aquaprofit NTSK. Vasas SC. 4 - 8 Haladás VSE. Z. Csuti-Hydrocomp 9 - 3 Honvéd Auróra Postás-MTK. 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. Kazincbarcikai VSC. 6.5 - 5.5 BEAC I. Decs 1990 5.5 - 6.5 ASE Paks 4. forduló 2007. december 09. - Aquaprofit NTSK. 5 - 7 ASE Paks .. Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Bajnokverés Kanizsán Bravúros vendég győzelmet hozott a Nagykanizsa - ASE összecsapás a sakkcsapatbajnokság első osztályában. A paksiak 7-5 arányban múlták felül a Polgár Judittal asztalhoz ülő kanizsát. A negyedik fordulóban fontos mérkőzésen az eddig kiválóan szereplő Decs KSE 7-5 arányban vesztett a BEAC ellen. A paksiak behúzták a vészféket a kanizsa expresszen, bravúros játékkal idegenben győzték le a bajnokot. Az éltáblákon ugyan jobbnak bizonyult a bajnokcsapat, ám a további csapatrészben négy táblán is a paksiak fogadhatták a gratulációt. Az első meccsét paksi színekben játszó Berescu ugyan – a hagyományokhoz hűen – vereséggel debütált, ellenben a szintén friss erőt képviselő Grószpéter Attila szép győzelme bizonyítja, hogy a beilleszkedése sikeres. Csom István nagymester és Vidéki Sándor is fontos győzelemmel javította legutóbbi botlását, míg Papp Gábor korosztályos riválisát Bánusz Tamást fektette kétvállra. Az atomosok egy pontra közelítették meg a második helyet, esélyüket növeli, hogy a következő fordulóban a tabella utolsó BEAC lesz az ellenfelük. Meglepetésre az élen álló Zalaegerszeg is botlott Szombathelyen, így az előnyük fokozásához kínálkozó nagy esélyt szalasztották el. A decsi csapat a jó rajt után fellelkesülve győzelmi reményekkel látogatott a BEAC otthonába, ám a találkozó rossz előjelekkel indult, miután a csapat szerb idegenlégiósai negyven perces késéssel érkeztek a mérkőzésre. Papp Tamás szép győzelmével ugyan a sárköziek jutottak vezetéshez, de több táblán is sorra hibáztak amit csak részben tudott szépíteni győzelmével az éltáblás Popovics Dusan és a női táblán Rudolf Anna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jól alakult eredményeknek köszönhetően a decsi csapat a megszerzett öt pontjával is tovább távolodott a kieső zónától és a nyolcadik helyet foglalta el a táblázatban. A folytatásban a Statisztika PSC elleni találkozóra kerül sor a decsi Fekete Ló sakk-klubban. A 4. forduló eredményei: Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram SK - Atomerőmű SE.  5 – 7 Polgár Judit (2708) - Berkes Ferenc (2606)  döntetlen Andrei Istratescu (2631) - Ács Péter (2548)  1 - 0 Robert Markus (2586) - Vladiszlav Nevednichy (2531) döntetlen Piotr Bobras (2564) - Alin Berescu (2508) 1 - 0 Constatntin Lupulescu (2562) - Grószpéter Attila (2540)  0 - 1 Luka Lenic (2531) - Szabó Krisztián (2492)  döntetlen Bánusz Tamás (2491) - Papp Gábor (2489) 0 - 1 Faragó Iván (2504) - Csom István (2455) 0 - 1 Bokros Albert (2445) - Fodor Tamás (2422)  döntetlen Szabó Gergely (2518) - Vajda Szidónia (2407)  döntetlen Krizsány László (2456) - Vidéki Sándor (2420) 0 - 1 Mihók Olivér (2371) - Györkös Lajos (2389) döntetlen BEAC - Decs 1990   7 - 5 Statisztika - Kazincbarcika 4,5 - 7,5 Honvéd - Postás - MTK  5,5 - 6,5 Haladás Szhely - Zalaegerszeg SK  6,5 - 5,5 Makói SVSE. - Vasas SC.  8 - 4 5. forduló 2007. december 16. - ASE Paks 7.5- 4.5 BEAC I. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős Tolna-megyei siker a sakk csapatbajnokságban A bajnokság harmadik helyén álló ASE 7,5-4,5 arányban nyert a tabella végén álló BEAC ellen, míg a DECS KSE fiataljai kitűnő játékkal 7-5-re verték a nagy múltú Statisztika PSC gárdáját. Az atomerőmű sakkozói a bajnokverés után nagy reményekkel ültek asztalhoz a hét végi ötödik fordulóban. A kieső helyen tanyázó BEAC csapata verhető ellenfélnek tűnt, (nagyon is) ezért az optimistábbak már két számjegyű győzelmet rebesgettek. Ám a fővárosiaknak a Decsiek elleni első és egyetlen győzelme úgy tűnik visszaadta a reményt a bennmaradásért folytatott küzdelemben és az eddigi legerősebb összeállításban ültek asztalhoz Pakson. A kissé meglepett hazaiak helyzetét tovább nehezítette, hogy a lélektanilag fontos első „gólt” a vendégcsapat szerezte meg. Szerencsére a hazaiak egyenlítés sem váratott sokáig az idei bajnokságban a sikeres bemutatkozás után ismét játékhoz jutó fiatal, Balázs Gábor a világos színeket vezetve könnyedén győzött az utolsó táblán. Ács Péter győzelméhez a játék alapján nem nagyon fért kétség, az Angliából a mérkőzésre hazautazó Pintér Gábor nem tudott jelentős ellenállást tanúsítani. Ismét az utolsó három tábla bizonyult a nyerő csapatrésznek, sajnos csak itt sikerült a papírformának megfelelő eredményt elérni. Papp Gábor rosszabb állásban sem nyugodott bele a döntetlenbe és maratoni küzdelemben mentette a csapat becsületét. A 7,5-4,5 arányú győzelem alulmúlta a várakozást, az ezüstéremért folytatott csatában – tekintettel a Nagykanizsa nagy arányú győzelmére - romlottak a paksiak esélyei. Atomerőmű SE – BEAC 7,5-4,5 Berkes Ferenc (2606) – Antal Gergely (2456) remi Ács Péter (2548) – Pintér Gábor (2362) 1-0 Grószpéter Attila(2540)  – Somlai László (2369) remi Szabó Krisztián (2492) – Torma Róbert (2337) remi Papp Gábor (2489) – To Nhat Minh (2281) 1-0 Tóth András (2410) – Szamosközi Gábor (2280) remi Fodor Tamás (2422) – Radnai Ádám (2279) 0-1 Vajda Szidónia (2407) – Kerek Krisztián (2304) remi Vidéki Sándor (2420) – Kerek Csaba (2289) 0-1 Györkös Lajos (2389) – Dombai István (2213) 1-0 Molnár Béla (2382) – Schneider Veronika (2247) 1-0 Balázs Gábor (2283) – Kormos Ádám (2146) 1-0 A DECS 1990 csapata a szebb időket is megélt, újabban a megszűnéssel küszködő ám még mindig erős játékosállománnyal bíró Statisztika otthonába utazott. A hazaiak három nagymesterrel és négy nemzetközi mesterrel biztos esélyesnek tűntek a fiatal decsi csapat ellen. Ugyanakkor a Tolna-megyeiek kisebbik csapata már az eddigiek során is fittyet hányt a papírformára és sorra írta át az esélyesek névsorát. Ebből ezúttal is jutott bőven. Veszprémi Andrásnak nem kellett sok mérkőzés ahhoz, hogy felvegye a ritmust az első osztályban, a legutóbbi találkozóhoz hasonlóan ismét elsőként fogadhatta ellenfele gratulációját. Pap Gyula a második táblán meglepetésre a szerb Ilincic nagymestert fektette kétvállra, Sebestyén Balázsnak pedig Medvegy Nóra női nagymester az olimpiai csapatunk oszlopos tagja volt kénytelen gratulálni. A csapat tanult az előző heti kudarcból és fegyelmezett játékot nyújtott, ha kellett megcsinálták a taktikai döntetleneket is. Ezzel a szép meglepetés győzelemmel zárták a bajnokság idei küzdelmét. A jelen állás szerint a 7-8. helyen áll a gárda, így tehát megalapozottak a remények a nyugodt folytatásra. A következő bajnoki fordulóra február 17-ig kell majd várni, amikor a Statisztika – Paks és a Honvéd – Decs mérkőzésekre kerül sor. DECS - STATISZTIKA Gonda László (2502) – Medvegy Zoltán (2512) remi Pap Gyula (2427) – Ilincic Zlatko (2545) 1-0 Galyas Miklós (2433) – Fogarasi Tibor (2428) remi Nagy Hegyesi Bálint (2380) – Danner Georg (2434) remi Roganovics Milos (2369) – Izsák Gyula (2427) remi Taskovits István (2336) – Zsinka László (2320) remi Sebestyén Balázs (2273) – dr. Medvegy Nóra (2369) 1-0 Papp Tamás (2300) – Lőrincz István (2315) remi Rudolf Anna (2273) – Horváth András (2312) remi Horváth Gábor (2276) – Glatt Gábor (2271) 0-1 Maródi Mátyás (2175) – dr. Füsthy Zsolt (2291) remi Veszprémi András (2156) – Szekeres Róbert (2238) 1-0 Az 5. forduló eredményei: ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC I. Decs 1990 7 - 5 Statisztika PSC. Vasas SC. 2.5 - 9.5 Aquaprofit NTSK. Zalaegerszeg 8 - 4 Makói SVSE. Postás-MTK. 5.5 - 6.5 Haladás VSE. Kazincbarcika 6 - 6 Honvéd Auróra 6. forduló 2008. február 17. - Statisztika PSC. 5.5- 6.5 ASE Paks ... Corvin Művelődési Ház Erzsébetligeti Színház 1165 Budapest, Hunyadvári utca 43/c. Szoros küzdelmekkel indult a sakk csapatbajnokság második szakasza Az ASE minimális arányú 6.5-5,5 győzelemmel vette az akadályt az első osztályú bajnokság 6. fordulójában a Statisztika ellen. Úgy tűnik képes a kieső zónától távol tartani magát a Decs 1990 gárdája, szoros találkozón 5,5 pontot raboltak a nagynevű budapesti Honvéd otthonából. Az ASE harmadik, a DECS 1990 csapata pedig a nyolcadik helyről folytathatja a bajnoki küzdelmeket. A táblázat harmadik helyén tanyázó atomosok az év eleji hagyományos füredi edzőtábort követően elszántan készülődtek a bajnokság második szakaszára. Az előttük álló Nagykanizsa bravúros legyőzését követően még az előrelépés lehetősége is adottnak látszott, ám az ehhez szükséges nagyarányú győzelmeknek továbbra is híján van a csapat. Hiába a bravúr a riválisokkal szemben, ha a mezőny hátsó felében lévő ellenfelek ellen nem jönnek a pontok, és míg a konkurensek nagyarányú győzelmekkel lépdelnek előre, addig Berkesék csupán szolid győzelmeket tudhatnak magukénak. A Statisztika elleni mérkőzés a lelkiismeretes felkészülés dacára sem hozta meg a várt átütő (nagy pontszámú) sikert, igaz ezúttal három alapemberét nélkülözve ült asztalhoz a paksi csapat. A találkozón Nevednichy és Grószpéter mellett Szabó Krisztián győzelmének örülhettek az atomosok, míg Berkes, Ács, Berescu, Csom, Fodor, Györkös és Molnár fél ponttal járult hozzá a csapatgyőzelemhez. A 6.5-5.5-es siker, izzadtságszagú győzelem - különösen a rivális Nagykanizsa kiütéses 11.5-0.5 arányú BEAC elleni diadala tükrében - és míg az ezüsthajó egyre távolodik, a hátralévő mérkőzések tétje a bronzérem megőrzése marad a paksiak számára. A decsiek kiegyensúlyozott mérkőzéseket vívnak és ennek eredményeként nincs okuk izgulni a bennmaradásért. A hétvégi találkozón szoros mérkőzésen szenvedtek minimális vereséget a sokszoros bajnok Honvéd otthonában. A sárközi fiatalok ismét kivették részüket a győzelmekből, Pap Gyula a rutinos Petrán Pál nemzetközi mester ellen, míg Vince Andrea a női táblán Ignácz Rózsa ellen kasszírozta a teljes pontot. A csapat további része Popovics, Gonda, Galyas, Sebestyén, Papp, Veszprémi és Amstadt döntetlent ért el. A kieső zónától 3,5 pontra áll a bajnokság egyetlen községi csapata és úgy tűnik szereplésük az első osztályban nem lesz tiszavirág életű, a kritikus első év - a jelen helyzet alapján - sikeresen zárulhat a fiatalokra építő lelkes kis csapat számára. A soron következő találkozót a harmadik helyre aspiráló Haladás Szombathely ellen játsszák, amelyet így kettős érdekeltséggel figyelhetnek majd a Tolna-megyei sakkrajongók. A bajnoki cím kérdésében is döntő összecsapást hoz majd a bajnokság hetedik játéknapja; a két élen álló találkozójára kerül sor. Március 2-án a Zalaegerszegiek otthonukban biztosíthatják be előnyüket a bajnok Nagykanizsával szemben. A 6. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 11.5 - 0.5 BEAC I. Statisztika PSC. 5.5 - 6.5 ASE Paks Honvéd Auróra 6.5 - 5.5 Decs 1990 Haladás VSE. 6.5 - 5.5 Kazincbarcikai VSC. Makói SVSE. 5.5 - 6.5 MTK Vasas SC. 2.5 - 9.5 Z. Csuti-Hydrocomp 7. forduló 2008. március 02. - ASE Paks 7- 5 - Honvéd Auróra ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Előnyös pozícióban a Tolna-megyei sakkcsapatok A csapatbajnokság hajrája előtt jó pozícióból várhatják a folytatást megyénk sakkozói az első osztályú bajnokságban. A hétvégi 7. fordulóban fontos mérkőzésekre került sor, amelyen mindkét csapat sikerrel szerepelt. Az ASE – Honvéd találkozó 7-5, míg a Decs – Szombathely mérkőzés meglepetésre 6,5-5,5 arányú hazai győzelemmel ért véget. A paksiak hazai pályán fogadták az előző fordulóban Decs ellen győztes Honvéd gárdáját. Almási Zoltán olimpikon nagymester a hagyományokhoz hűen ismét leült Pakson, ám Berkes Feri ellen ezúttal sem sikerült begyűjtenie a teljes pontot. A játszmájukban a paksi nagymester sötét színnel is bátran játszott, érdekes tisztáldozattal lepte meg ellenfelét. Almási sokat töprengett, majd az óvatos játék mellett döntött és visszaadta az előnyt, ami után rövidesen döntetlennel zárult a játszma. A találkozón ezúttal elmaradtak a békés és gyors döntetlenek, az atomosok minden táblán élesen, kezdeményezően játszottak, ennek ellenére csak Szabó Krisztiánnak és Vidéki Sándornak sikerült a teljes pont megszerzése. Fejlődést mutat, hogy a paksiak ezúttal játszmavesztés nélkül zárták a meccset. Berkes, Ács, Grószpéter, Papp, Csom, Fodor, Györkös, Pataky, Molnár és Tóth játszmája is pontosztozkodással ért véget. A tabellán őrzi a harmadik helyet az ASE, miután a forduló mérkőzésén az élen álló Zalaegerszeg legyőzte a bajnok Nagykanizsát hat pontra csökkent az atomosok hátránya. A Decs számára nehéz mérkőzésnek ígérkezett a dobogóra aspiráló Szombathely elleni találkozó. A vasi legénység néhány szlovák idegenlégióssal megerősödve érkezett a papírformának megfelelően győzelemi reményekkel. A találkozó ezzel ellentétben végig a sárköziek fölényével zajlott, igaz ehhez néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény kellett. A csapat legjobb pontszerzője Pap Gyula ezúttal is biztos pontnak bizonyult és Rudolf Anna bravúros győzelemmel fektette két vállra a többszörös olimpikon nagymesternőt Lakos Nikolettát. Veszprémi András ismét fontos pontszerzéssel igazolta helyét a csapatban. A csapat idegenlégiósa a szerb Roganovic eddig biztosan szállította a félpontokat, ezen a mérkőzésen első győzelmét is ünnepelhette. A 7. forduló eredményei: Z. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 Aquaprofit NTSK. MTK 6.5 - 5.5 Vasas SC. Kazincbarcikai VSC. 6 - 6 Makói SVSE. Decs 1990 6.5 - 5.5 Haladás VSE. ASE Paks 7 - 5 Honvéd Auróra BEAC I. 6 - 6 Statisztika PSC. 8. forduló 2008. március 16. - Haladás VSE. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Haladás Vasutas Sportegyesület sakkterme Szombathely, Rohonci utca 3. Idegenben aratta hetedik győzelmét az ASE Rangadó mérkőzést nyertek a paksiak a Szombathely otthonában. A vasiaknak nem sikerült megszorongatni az ASE sakkozóit az éremért folyó csatában, Berkesék 7,5-4,5 arányú győzelmét követően, három fordulóval a bajnokság vége előtt, aligha forog veszélyben az újabb paksi bronzérem. A Decs KSE szoros mérkőzésen 7-5 arányban maradt alul a Makó ellen, nyolcadik helyezettként a középmezőny biztos tagja. A paksi csapat elszántan készült a Haladás elleni találkozóra, az előzmények is kedvezően alakultak, a csapat idegenlégiósa Nevednichy Vladislav frissen szerzett román bajnoki címmel ült asztalhoz, Papp Gábor a napokban első nagymester normáját ünnepelte, míg Fodor Tamás személyében az aktuális Junior Bajnokot láthattuk az atomosok sorai között. Az ellenfél szlovák idegenlégiósait mozgósította a rangadóra, de ezúttal az erősítés is kevésnek bizonyult. Berkesék négy mérkőzést is nyertek; Nevednichy, Papp Gábor, Györkös Lajos és Molnár Béla jóvoltából. Berkes, Ács, Berescu, Grószpéter, Szabó, Csom és Fodor pedig döntetlent ért el. A decsiek éltáblásukat nélkülözték a Makó elleni találkozón, Popovics egészségügyi problémák miatt lemondta a mérkőzést. A tartalékos sárköziek ezen a találkozón többet hibáztak mint a korábbi mérkőzéseken és így nem sikerült elérniük a célul kitűzött hat pontot. Nagyhegyesi Bálint és Papp Tamás győzelme mellett, Gonda, Galyas, Roganovics, Sebestyén, Rudolf és Veszprémi döntetlenjével 5 pontot értek el ezen a fontos találkozón. Aggodalomra nincs oka Papp Csaba gárdájának, a kiesés réme már nem fenyeget, a nyolcadik helyről való előrelépésre is meg van az esélye a csapatnak. A következő fordulóban a sárköziek a bajnokság utolsó helyezettje ellen mérkőzik, míg a paksiak a makói csapatot fogadják. A 8. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Honvéd Auróra 3.5 - 8.5 BEAC I. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Decs 1990 Vasas SC. 4.5 - 7.5 Kazincbarcikai VSC. Z. Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 MTK 9. forduló 2008. március 30. - ASE Paks 9- 3 Makói SVSE. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős hazai siker a hajrában Mindkét Tolna-megyei együttes sikerrel szerepelt otthonában a sakkcsapatbajnokság kilencedik fordulójában. A harmadik helyen álló Paks a szezon eddigi legnagyobb arányú győzelmével 9-3 arányban múlta felül a Makó együttesét, míg a Decs 1990 gárdája tartalékosan 6,5-5,5 tudott győzni a szebb időket is megért Vasas ellen. Ma KO. Akár így is fogalmazhatta volna a Makó elleni taktikát a csapatvezetés Pakson. Ezen a napon nem sokon múlott, hogy valóban sikerüljön padlóra küldeni a vendégcsapatot, miután az első öt táblán 5-0 arányban diadalmaskodtak a hazaiak. Ezen a napon nem volt gond a küzdőszellemmel sem, minden mérkőzést kijátszottak a paksiak és ennek jutalma az eddigi legnagyobb arányú győzelmük a bajnokságban. A decsi csapat a sereghajtó Vasast fogadta a Fekete Ló Sakk-klubban. A hazai csapat tartalékos erőkkel ült asztalhoz, a betegeskedő éltáblás Popovics helyettesítése mellett, egy váratlan nehézség az óraátállítás is gondot okozott. A késés miatt kikerülő játékos helyére a fiatal Straubinger Dániel állt a csatasorba, így személyében egy újabb ifjúsági játékos debütálására került sor ezen a napon. A nehézségek ellenére a decsiek eredményesen vették az akadályt és győzelmükkel az előkelő 6. helyre ugrottak a táblázatban. Az első osztályú sakkcsapat bajnokság a véghajrához közelít, de megyénk csapatai számára már kevesebb izgalmat tartogat a finis, ugyan mindkét csapatunknak jut majd szerep akár a végeredmény alakításában is, de ez aligha változtat a kitűzött célok elérésében. Az élen álló csapatok a Zalaegerszeg és a Nagykanizsa eredményével fordulóról-fordulóra fogalmazza újra a végső győzelemmel kapcsolatos esélylatolgatásokat – most a kanizsai gőzös kapcsolt rá, két számjegyű győzelme izgalmas véghajrát sejtet. A következő fordulóban a Zalaegerszeg – Decs mérkőzés nem sok jót ígér a sárközi pontok gyűjtögetőinek, igaz a lelkes fiatal gárda az esélytelenek nyugalmával néhány alkalommal már borsot tört a nagy csapatok orra alá, de ezen a találkozón még ennél is több kell majd. Az ASE pedig az utolsó fordulóban csap össze a tabella éllovasával, ami igazi rangadó mérkőzésnek ígérkezik és könnyen meglehet, hogy a bajnoki cím sorsát illetően döntő szereposztás lesz. Mindez aligha lesz befolyással az atomosok helyezését tekintve, hiszen a dobogó harmadik helyét az utóbbi két fordulóban elért győzelmeikkel már kibérelték maguknak. A 9. forduló eredményei: MTK 2 - 10 Aquaprofit NTSK. Kazincbarcikai VSC. 4.5 - 7.5 Z. Csuti-Hydrocomp Decs 1990 6.5 - 5.5 Vasas SC. ASE Paks 9 - 3 Makói SVSE. BEAC I. 4 - 8 Haladás VSE. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 Honvéd Auróra 10. forduló 2008. április 27. - Vasas SC. 6.5- 5.5 ASE Paks ... Magyar Sakkszövetség Budapest, V. Falk Miksa utca 10. II. emelet A végletek hétvégéje Meglepetésre 6,5-5,5 arányú vereséget szenvedett az ASE a táblázat utolsó helyén álló Vasas otthonában. A tartalékos Decs szintén idegenben, az éllovas Zalaegerszeg ellen ült asztalhoz, a bajnokaspiráns zalai csapat 9,5- 2,5 arányban hozta a mérkőzést, amivel az utolsó forduló előtt megerősítette vezető pozícióját. Az ASE számára a bajnokságban a harmadik hely elérése volt a kitűzött cél, a rivális Szombathely elleni győzelmet követően így már korán világossá vált a bronzérem sorsa, ezt követően jóllakott oroszlánként készülődött a csapat a könnyű zsákmánynak ígérkező, (több sebből vérző) Vasas elleni találkozóra. Sajnálatos tény, hogy a nagynevű klub kivéreztetésének újabb állomásaként megfosztották a Vasas Sporttelepen lévő klubhelyiségétől is (akik jártak ott tudják, hogy valódi sakktörténeti panteon volt a hely) így a felújítás alatt lévő Sakkszövetségben került sor a találkozóra. Káposztás Miklós a Vasas szakosztályvezetője (jövőre lesz hetven éves!??) életműként tekint gárdájára és a körülmények ellenére szívvel, lélekkel igyekszik egybe- és az NB egybe tartani lelkes csapatát. A mérkőzésen a paksi oldalról ugyan az egyéni EB küzdelmei miatt Szabó Krisztián és Vajda Szidónia mellett a csapat idegenlégiósai sem szerepeltek, a papírforma alapján így is nagyarányú atomos győzelem ígérkezett a forduló előtt még biztos kiesőként számon tartott Vasas ellen. A találkozó néhány óvatos döntetlennel indult, majd szinte egy időben két jobb állásban is tragikus elnézés történt és a paksi játékosok tiszthátrányos reménytelen pozícióba kerültek. Két pont hátrány! A pánik hangulat végig hullámzott a csapaton; itt még veszíteni is lehet! A továbbiakban az ismert koreográfia szerint zajlottak az események jött a jobb állások remire rontása, az erőlködés a döntetlen elkerülésére, az erőszakolt játék és az ezzel járó törvényszerű hibák. A nagyobb arányú vereség elkerülését Berkes Feri éltáblán aratott győzelmének köszönhettük, a Makó elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét maratoni végjátékban értékesítette előnyét. A paksiak első táblás nagymestere kitűnő évet zárhat, hiszen eddig veretlenül három győzelemmel a csapat legeredményesebb pontszerzőinek egyike. Grószpéter Attila szintén szép játékkal mattolta ellenfelét Boguszlavszkijt, aki maga is támadójátékos, így nehezen viselte a védekező szerepkört, talán ennek köszönhető, hogy gyorsan összeomlott az állása. A csapatmérkőzés pontszerzői tehát Berkes Ferenc és Grószpéter Attila voltak, míg döntetlent Papp Gábor, Csom István, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Molnár Béla, Balázs Gábor és Tóth Lili értek el. A kisiklás ellenére az ASE 8,5 pontos előnnyel őrzi a dobogót és a bajnok Kanizsa legyőzését követően a Zalaegerszeg sem lehet nyugodt 3 pontos előnye dacára, az utolsó fordulóban kemény rangadó mérkőzés ígérkezik, amelynek tétje nem kevesebb a zalaiak számára mint a bajnoki cím visszahódítása. A tartalékos Decs nehéz teherrel a vállán utazott idegenbe, hiszen éltáblásuk Popovics Dusan játéka - súlyos veseproblémái - miatt szóba sem jöhetett, csak remélni tudjuk, hogy a transzplantáció költségeire szervezett gyűjtés és az azt követő műtét eredményes lesz és a 26 éves szerb fiatalember egészségi állapota javulni fog. Rudolf Annát az EB miatt szintén nélkülözni volt kénytelen a sárközi csapat, így maradt a csodavárás. A zalaiak számára komoly tétje volt a találkozónak, hiszen a rivális Nagykanizsa előrehozott mérkőzésen 9-3 arányban múlta felül a Honvéd gárdáját. A mérkőzésen szép meglepetés győzelem született, Maródi Mátyás a decsiek versenyzője Horváth Csaba nagymestert fektette kétvállra. Gonda László az orosz Kosztantyin Landa (2678), Papp Tamás pedig Igor Stohl nagymester ellen ért el értékes döntetlent. A találkozó utolsó játszmájában Sebestyén Balázs harcolt ki értékes fél pontot Horváth Ádám nagymester ellen. A Decs úgy tűnik sikerrel veszi első évét az első osztályban, az utolsó fordulóban nem kell izgulniuk a bennmaradásért és még akár a 6. hely elérésére is lehetősége van a csapatnak. A 10. forduló eredményei: Haladás VSE - Statisztika PSC  5 - 7 Vasas S. - Atomerőmű SE Paks 6,5 - 5,5 Csuti Zalaegerszeg SK - Decs 1990 9,5 -2,5 MTK - Kazincbarcikai VSC 6- 6 Aquaprofit Nagykanizsai - Honvéd Auróra 9 - 3 Makói SVSE - BEAC 5,5 - 6,5Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. 11. forduló 2008. május 18. - ASE Paks 4- 8 Z. Csuti-Hydrocomp Közös budapesti helyszín Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. Az utolsó forduló eredményei: Kazincbarcikai VSC. 1.5 - 10.5 Aquaprofit NTSK. Decs 1990 5 - 7 MTK ASE Paks 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp BEAC I. 9.5 - 2.5 Vasas SC. Statisztika-MLTC. 6 - 6 Makói SVSE. Honvéd Auróra 7 - 5 Haladás VSE. A bajnokság végeredménye: 1. Z. Csuti-Hydrocomp - 91 2. Aquaprofit NTSK. 90.5 3. ASE Paks 73.5 4. Haladás VSE. 66 5. Kazincbarcikai VSC. 62.5 6. MTK 62 7. Makói SVSE. 61.5 8. Statisztika-MLTC. 60.5 9. Decs 1990 59.5 10. BEAC I. 58 11. Honvéd Auróra 57 12. Vasas SC. 50 NB II. Asztalos csoport (2007/2008) ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Pannonpower SE. II. 2.5- 9.5 ASE II. Paks 41-es sportbarakk Erőmű Pécs, Edison utca 1. 2. forduló 2007. november 11. - ASE II. Paks 6 - 6 Nagyatádi VSK. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 3. forduló 2007. november 25. - Komlói Bányász 3 - 9 ASE II. Paks Komló, Kossuth Lajos utca 11. 4. forduló 2007. december 09. - Koppány SE. Tamási 3 - 9 ASE II. Paks Közútkezelő KHT. I. emeleti tanácsterme Tamási, Dózsa György utca 92. 5. forduló 2007. december 16. - ASE II. Paks 8.5- 3.5 MÁV Előre SC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 6. forduló 2008. február 17. - Dombóvár 2004 SE. 4 - 8 ASE II. Paks Művelődési Ház Dombóvár, Hunyadi tér 25. 7. forduló 2008. március 02. - ASE II. Paks 9 - 3 Mohácsi TE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 8. forduló 2008. március 16. - Szekszárd-Decs 5.5- 6.5 ASE II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. 9. forduló 2008. március 30. - ASE II. Paks 11.5- 0.5 Balatonberény SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 10. forduló 2008. április 27. - Szenna Pack SC. II. 1 - 11 ASE II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa György utca 16. 11. forduló 2008. május 18. - ASE II. Paks 8 - 4 Fehérvár SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. A bajnokság végeredménye: 1. ASE II Paks 96 2. Szekszárd-Decs 84 3. Nagyatádi VSK. 81.5 4. Komlói Bányász 71.5 5. Fehérvár SE. 69 6. MÁV Előre SC 66 7. Dombóvár 2004 SE. 65.5 8. Mohácsi TE. 61.5 9. Pannonpower SE. II. 55.5 10. Koppány SE. Tamási 53 11. Szenna Pack SC. II. 51 12. Balatonberény SE. 35.5 Mattolna Kupa 2007-2008 1. forduló - 2007. szeptember 30. vasárnap: Decs 1990 SE III. 7 - 3 Paksi Oroszlánok 2. forduló - 2007. október 28. vasárnap: Paksi Oroszlánok 10 - 0 Gyönki Hegyhát Sakk Club 3. forduló - 2007. november 4. vasárnap: Bonyhádi SSE 4 - 6 Paksi Oroszlánok 4. forduló - 2007. november 18. vasárnap: Paksi Oroszlánok - szabad! 5. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Rendőr SE Szekszárd 6. forduló - 2008. ??? : Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 7. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Szekszárdi SE

Elolvasom
2005-2006 év hírei HÍROLVASÓ

2005-2006 év hírei

2006.12.20, 00:29 Sakk

Rövid hírek2005 -2006 NB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ...  ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ... ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ... Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7... ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 .... Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5... ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 NB I. Szabó László csoport végeredménye (2005/2006)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp   7.5 8 7.5 7 6 8.5 9.5 9 7.5 7.5 8 86 2. Nagykanizsai TSK 4.5   7 6.5 7 7 9.5 8 10 8 8.5 9.5 85.5 3. ASE Paks 4 5   5 5 7.5 9 8.5 7 11 9 8 79 4. HONVÉD 4.5 5.5 7   6.5 6 6 7.5 7.5 6 8 5.5 70 5. PMSE-AH.-MTK 5 5 7 5.5   5.5 6.5 7 8 6.5 6 8 70 6. Statisztika PSC. 6 5 4.5 6 6.5   5.5 6 6 6 8 8.5 68 7. Láng Vasas 3.5 2.5 3 6 5.5 6.5   5.5 7 6.5 8 8 62 8. Tabáni Spartacus 2.5 4 3.5 4.5 5 6 6.5   5 6.5 6 8 57.5 9. Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 4 6 5 7   6.5 7 7 57 10. Makói SVSE. 4.5 4 1 6 5.5 6 5.5 5.5 5.5   6.5 6 56 11. Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 6 4 4 6 5 5.5   6.5 52 12. Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 3.5 4 4 5 6 5.5   49 ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE Paks 5 - 7 Nagykanizsai TSK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti Hydrocomp 8 - 4 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE Paks 11 - 1 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Piremon SE. Nyh. 4 - 8 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 6. forduló 2006. január 22. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Statisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE Paks MSSZ versenyterme Budapest, V. Falk M. u. 10. II. em. 8. forduló 2006. február 26. ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Láng Művelődési Ház 1139 Budapest, Rozsnyai u. 3. 10. forduló 2006. április 09. ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 11. forduló 2006. április 23. PMSE-AH.-MTK 7 - 5 ASE Paks Aquincum Hotel Budapest, III. Árpád fejedelem útja 94. NB I/B. Charousek csoport végeredménye (2005/2006)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. BEAC-Rufusz - 4 7 7.5 7 7 8.5 8 6 10 10 10 85 2. ASE-II. Paks 8 - 8 4 7.5 7 7 5.5 7 5 8.5 8.5 76 3. Csuti-Hydro II. 5 4 - 7.5 6 5.5 6.5 8.5 7 6.5 8.5 10.5 75.5 4. Pannonpower SE. 4.5 8 4.5 - 5 4 6.5 6 8 9.5 7.5 10 73.5 5. HÜSI SC. 5 4.5 6 7 - 5.5 5.5 8.5 6.5 5 8 10 71.5 6. Tapolca Rockwool 5 5 6.5 8 6.5 - 4.5 5 6 8 5 8.5 68 7. Decs 1990 3.5 5 5.5 5.5 6.5 7.5 - 7.5 6.5 7 4 9 67.5 8. Szentgotthárd 4 6.5 3.5 6 3.5 7 4.5 - 7 7.5 6 10.5 66 9. Szenna Pack SC 6 5 5 4 5.5 6 5.5 5 - 7 7.5 9 65.5 10. Győri Elektromos 2 7 5.5 2.5 7 4 5 4.5 5 - 7.5 8 58 11. Khelyi Spartacus 2 3.5 3.5 4.5 4 7 8 6 4.5 4.5 - 7.5 55 12. Szentendrei SI 2 3.5 1.5 2 2 3.5 3 1.5 3 4 4.5 - 20.5 ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE-II. Paks 4 - 8 Pannonpower SE. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE-II. Paks 7 - 5 Tapolca Rockwool Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti-Hydro II. 4 - 8 ASE-II. Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 HÜSI SC. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Khelyi Spartacus 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Goldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 6. forduló 2006. január 22. ASE-II. Paks 7 - 5 Decs 1990 Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Győri Elektromos 7 - 5 ASE-II. Paks Vasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 8. forduló 2006. február 26. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Szentendrei SI Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Szentgotthárd 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szlovén Kulturális Központ Szentgotthárd, Gárdonyi Géza u. 2. 10. forduló 2006. április 09. ASE-II. Paks 7 - 5 Szenna Pack SC Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 11. forduló 2006. április 23. BEAC-Rufusz 4 - 8 ASE-II. Paks Magyar Sakkszövetség 1055 Budapest, V. Falk Miksa u. 10. II. em.   2005-2006. évi megyei sakkcsapat mérkőzései: A csapatbajnoki mérkőzések az Atomfitt klubban kerülnek (Gesztenyés út 24.) megrendezésre, 9:00 órai kezdéssel. 2005.09.11. Paksi Oroszlánok - Szekszárd II. 7-3 2005.10.02. Paksi Oroszlánok - Rendor SE 4-6 2005.10.23. Decs II - Paksi Oroszlánok 5-5 2005.11.20. Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 3-7 2005.12.18. Bonyhád - Paksi Oroszlánok 4 - 6 2006.01.15 Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok 4,5 -5,5 2006.01.29 Rendor SE. - Paksi Oroszlánok 5-5 2006.02.19 Paksi Oroszlánok - Decs 4,5-5,5 2006.03.12 Dombóvár - Paksi Oroszlánok 8,5 – 1,5 2006.03.26 Paksi Oroszlánok - Bonyhád 3,5 -6,5

Elolvasom
2004-2005 év hírei HÍROLVASÓ

2004-2005 év hírei

2005.12.20, 00:26 Sakk

Rövid hírek2004 -2005NB I. - NB II. csoport 2004/2005. évi mérkőzései A fordulók csapatmérkőzései 2004.09.26. ASE - Statisztika; Eredmény: 7,5 - 4,5 ASE II. - Szekszárd; Eredmény: 10 - 2 2005.02.06. ASE - Nagykanizsa; Eredmény: 4- 8 ASE II. - Nyugatker Kft.; Eredmény: 8 - 4 2004.10.10. Honvéd - ASE; Eredmény: 4,5 - 7,5 Varga-Márfy - ASE II.; Eredmény: 6,5 - 5,5 2005.02.20. ASE - Makó; Eredmény: 5 - 7 ..... ASE II. - Nagyatádi VSE; Eredmény: 5,5 - 6,5 2004.11.21. ASE - BEAC; Eredmény: 7,5 - 4,5 ASE II. - MÁV ELORE SK; Eredmény: 7,5 - 4,5 2005.03.06. Csuti-Hydrocomp - ASE; Eredmény: 7 - 5 ..... Kármin SE - ASE II.; Eredmény: 2,5 - 9,5 2004.12.05. Piremon SE - ASE; Eredmény: 5 - 7 Komlói Bányász - ASE II.; Eredmény: 3,5 - 8,5 2005.04.10. ASE - PMSE-Antenna Hungária Eredmény: 9 - 3 ..... ASE II. - Király Sakk SE Eredmény: 7 - 5 2004.12.19. ASE - Haladás VSE; Eredmény: 9,5 - 2,5 ASE II. - Mohácsi TE; Eredmény: 8,5 - 3,5 2005.04.24. VASAS-Novák - ASE Eredmény: 4 - 8 ..... Ezzel az ASE beállította eddigi legjobb eredményét és a 2. helyet szerezte meg a 2004-2005 bajnoki évben. Koppány SE. - ASE-II. Eredmény: 5,5-6,5 A második csapatunk aranyérmes lett az NB II. Asztalos csoportjában. 2005.01.23. Hajdúböszörmény - ASE; Eredmény: 3,5 - 8,5 Szenna Pack Kaposvár - ASE II.; Eredmény: 5,5 - 6,5   NB I. Szabó László csoport végeredményei (2004/2005)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 7 8.5 5 7 7.5 8 9 9 10.5 10 9.5 91 2. ASE Paks 5 - 4 7.5 7.5 8.5 7 9.5 5 9 7.5 8 78.5 3. Nagykanizsai TSK 3.5 8 - 6.5 6 7.5 6.5 8.5 8 9.5 6.5 7 77.5 4. Statisztika PSC. 7 4.5 5.5 - 6 3.5 7.5 5 9.5 11 5.5 6.5 71.5 5. HONVÉD 5 4.5 6 6 - 6.5 6 5.5 7 5.5 7 9 68 6. Hajdúböszörmény 4.5 3.5 4.5 8.5 5.5 - 6.5 6.5 7 4.5 8 7 66 7. Piremon SE. Nyh. 4 5 5.5 4.5 6 5.5 - 6.5 7 5 5.5 7 61.5 8. Haladás VSE. 3 2.5 3.5 7 6.5 5.5 5.5 - 7.5 6.5 6 4.5 58 9. Makói SVSE. 3 7 4 2.5 5 5 5 4.5 - 5 7.5 9.5 58 10. PMSE. Antenna Hung 1.5 3 2.5 1 6.5 7.5 7 5.5 7 - 6.5 8 56 11. BEAC-Rufusz 2 4.5 5.5 6.5 5 4 6.5 6 4.5 5.5 - 5.5 55.5 12. Vasas-Novák 2.5 4 5 5.5 3 5 5 7.5 2.5 4 6.5 - 50.5 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai 1. forduló 2004. szeptember 26. ASE Paks 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 2. forduló 2004. október 10. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Budapest, XIV. Stefánia út 34. 3. forduló 2004. november 21. ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC-Rufusz Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 4. forduló 2004. december 05. Piremon SE. Nyh. 5 - 7 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 5. forduló 2004. december 19. ASE Paks 9.5 - 2.5 Haladás VSE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 6. forduló 2005. január 23. Hajdúböszörmény 3.5 - 8.5 ASE Paks Sillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. 7. forduló 2005. február 06. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSK Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 8. forduló 2005. február 20. ASE Paks 5 - 7 Makói SVSE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2005. március 06. Csuti Hydrocomp 7 - 5 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 10. forduló 2005. április 10. ASE Paks 9 - 3 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 11. forduló 2005. április 24. Vasas-Novák 4 - 8 ASE Paks Tulip Inn Millennium Hotel Budapest IX. Üllői út 94-98 ASE-II. Paks - NB II. Asztalos csoport végeredményei (2004/2005)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. ASE-II. Paks - 8.5 5.5 5.5 8 6.5 7 6.5 7.5 10 8.5 9.5 83 2. Komlói Bányász 3.5 - 5.5 7.5 5.5 9 9.5 5.5 7.5 8 7.5 6 75 3. Nagyatádi VSK. 6.5 6.5 - 6 6.5 6.5 5.5 7.5 6 7.5 6.5 7.5 72.5 4. Fehérvár SE. 6.5 4.5 6 - 8 4 6 5.5 7.5 7.5 8.5 6.5 70.5 5. Aquaprofit Nk. 4 6.5 5.5 4 - 6.5 7.5 7.5 4 8.5 6.5 8.5 69 6. Koppány SE. 5.5 3 5.5 8 5.5 - 7 5.5 8.5 5 6 9 68.5 7. Király Sakk SE. 5 2.5 6.5 6 4.5 5 - 5.5 7 8.5 6.5 9.5 66.5 8. Szenna Pack II. 5.5 6.5 4.5 6.5 4.5 6.5 6.5 - 6 4 7 6 63.5 9. MÁV Előre SC. 4.5 4.5 6 4.5 8 3.5 5 6 - 6 6.5 6 60.5 10. Szekszárdi SE. 2 4 4.5 4.5 3.5 7 3.5 8 6 - 7 6.5 56.5 11. Mohácsi TE. 3.5 4.5 5.5 3.5 5.5 6 5.5 5 5.5 5 - 5.5 55 12. Kármin SE. 2.5 6 4.5 5.5 3.5 3 2.5 6 6 5.5 6.5 - 51.5 ASE-II. Paks csapatmérkőzés időpontjai 1. forduló 2004. szeptember 26. ASE-II. Paks 10 - 2 Szekszárdi SE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 2. forduló 2004. október 10. Fehérvár SE. 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szabad Művelődés Háza Székesfehérvár, Fürdő sor 3. 3. forduló 2004. november 21. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 MÁV Előre SC. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 4. forduló 2004. december 05. Komlói Bányász 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Komló-víz Kft. étterme Komló, Kossuth u. 9. 5. forduló 2004. december 19. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Mohácsi TE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 6. forduló 2005. január 23. Szenna Pack II. 5.5 - 6.5 ASE-II. Paks TIT Székház Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. 7. forduló 2005. február 06. ASE-II. Paks 8 - 4 Aquaprofit Nk. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 8. forduló 2005. február 20. ASE-II. Paks 5.5 - 6.5 Nagyatádi VSK. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2005. március 06. Kármin SE. 2.5 - 9.5 ASE-II. Paks Szakszervezetek Háza Pécs, Nagy Lajos király u. 10. I/101. 10. forduló 2005. április 10. ASE-II. Paks 7 - 5 Király Sakk SE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 11. forduló 2005. április 24. Koppány SE. 5.5 - 6.5 ASE-II. Paks Közútkezelő Kht. Tamási, Dózsa György u. 92. I. em. Mattolna Kupa I. osztály 2004-2005. évi csapatbajnokság mérkőzései A hazai mérkőzések az ATOMFITT sakk klubban kerülnek megrendezésre. A mérkőzések 09:00 órakor kezdődnek. 2004.10.03. Paksi Oroszlánok - Bonyhád Eredmény: 2 - 8 2005.01.09. 9h-kor Paksi Oroszlánok - Gyönk Eredmény: 4,5 - 5,5 2004.10.17. Rendor SE- Paksi Oroszlánok Eredmény: 6 - 4 2005.01.16. 9h-kor Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 Eredmény: 5 - 5 2004.11.07. Paksi Oroszlánok - Decs II. Eredmény: 3 - 7 2005.02.13. 9h-kor Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok Eredmény: 5,5 - 4,5 2004.11.28. Tamási II. - Paksi Oroszlánok Eredmény: 2,5 - 7,5 Rájátszás 1. ford. 2005.02.27. 9h-kor Tamási II- Paksi Oroszlánok: Eredmény: 6 - 4 Rájátszás 2. ford. 2005.03.20. 9h-kor Paksi Oroszlánok-Szekszárd II: Eredmény: 4,5 - 5,5 Rájátszás 3. ford. 2005.04.03. 9h-kor Gyönk - Paksi Oroszlánok Eredmény: 6,5-3,5  

Elolvasom
Bátaszéki rekord a Diákolimpián HÍROLVASÓ

Bátaszéki rekord a Diákolimpián

2006.04.05, 04:34 Sakk

2006.04.05. Bátaszéki rekord a Diákolimpián Az elmúlt hétvégén Miskolcon zajlott a sakksport diákolimpiai országos döntője. A Tolna-megyei sakkozók hagyományosan kiemelkedően szerepelnek ezen a megmérettetésen, idén sem történt ez másként, dacára annak, hogy három abszolút favoritunk Szabó Krisztián, Pap Gyula és Fodor Tamás más versenyprogramok miatt, nem kívánt élni a győztesnek kijáró indulási joggal. Az idei mérleg az érmes helyezéseket tekintve; két arany, egy ezüst. Rudolf Anna a Decs KSE versenyzője a szekszárdi Garay János Gimnázium érettségi előtt álló nemzetközi mesteri címmel büszkélkedő növendéke, megvédte bajnoki címét és páratlan sorozattal búcsúzott a diákversenyektől. Az egyéni diákolimpiák története tudvalevően 2001-től íródik, ez volt a hatodik döntő. A bátaszéki Rudolf Anna mind a hat alkalommal az élen végzett (egyszer ugyan holtversenyben, de veretlenül 1-2 helyezéssel) ami kiemelkedő rekord eredmény. Anna a nyolc forduló során 6,5 pontot szerzett, csapattársa Dobrovitz Piroska ugyanebben a korcsoportban 4.0 ponttal a13. helyen végzett. A bátaszéki lány sakkozás utánpótlását Werner Anna a tíz éven aluli lányok csoportjában képviselte, a tehetséges kislány néhány hónap sakkozás után már az országos döntőben mutatta meg magát és bíztató játékot mutatva 3.5 pontot ért el és a középmezőnyben végzett. A másik bajnoki aranyérmet Szabó Krisztián testvére Szabó Noémi érte el a 14 éven aluli lányok korosztályában. Az ASE székesfehérvári sakkozója a nyolc forduló során 7 pontot ért el és egyedül végzett az élen. A paksiak legújabb felfedezettje Genda Károly a nagykanizsai és a fővárosi Rubicon Kupa megnyerése után a diákolimpián is kimagaslóan szerepelt. A 10 év alatti fiúk korcsoportjában Károly 6,5 ponttal ezüstérmet nyert. Ebben a korcsoportban a decsiek tehetsége Szívós János első országos versenyén 4,5 ponttal 8. helyezéssel mutatkozott be. A Tolna-megyei helyezettek között pásztázva kiemelhető Straubinger Dániel 5. helyezése, a szekszárdi tanuló az F14 mezőnyben végig az éltáblákon játszva öt pontot szerzett. További helyezések; L16 Papp Kata Decs 7. Rudolf Kata Bátaszék 15.helyezett. F16 Papp Tamás 8. F16 Szabó Richárd Szekszárd 10. F18 Nyárádi Gábor Dombóvár 10. helyezést ért el. A dombóvári sakkozás féltett gyöngyszeme a 12 éves lányok korcsoportjában szerepelt Juharos Adrienn, aki szintén első ízben mutatkozott be az országos mezőnyben, ahol 4 ponttal a 16. helyen végzett. --- Molnár Béla ---

Elolvasom
Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz HÍROLVASÓ

Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz

2006.01.01, 04:32 Sakk

2006.01.01. Ifjúsági Sakk csapatbajnokság Egy arany-egy bronz A hagyományos két ünnep közötti időpontban (december 27-30.) Harkányban zajlott az ifjúsági sakkcsapatbajnokság, amelyen idén rekord létszámot regisztráltak, összesen 74 csapat közel 450 versenyzője ült asztalhoz. Tolna megyét három egyesület Paks, Decs és Dombovár képviselte. Az egyes sorszámmal rangsorolt Atomerőmű SE hétszeres bajnokként és a papírforma szerint abszolút esélyesként indult, ám megyebeli vetélytársa a Decs KSE csapata jelentős erősítéssel igyekezett a tavalyi ezüstérem után ismét versenyben lenni a bajnoki címért folyó csatában, így ők a kettes rajtszámot kapták. Dombóváron az utóbbi évben szervezett utánpótlás-nevelés kezdődött, a 28-as sorszámmal asztalhoz ülő csapat szintén a mezőny első feléhez tartozott. A lebonyolítás - rendhagyó módon - hat fordulós egyenes kieséses rendszerben történt, ahol a vesztes csapatok egy párhuzamos nyílt versenyen folytatták a játékot. Az ASE gárdája a könnyebbik ágon ellenállás nélkül jutott a döntőig, úgy hogy a harminc játszma során csupán három döntetlent engedélyeztek az ellenfeleknek. A másik oldalon - az addig szintén hibátlanul menetelő - Decs a hármas sorszámmal rangsorolt, tavalyi bronzérmes Makóval került össze az elődöntőben. Az éltáblán két régi ismerős csapott össze Erdős Viktor (Makó) korosztályos világbajnok és Gonda László (Decs) világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyző. 2000-ben a spanyol Oropesa del Mar-ban a világbajnoki címért mérkőztek egymással a 12 éves korosztályban, ugyan akkor is és most is döntetlenül végződött a találkozó, ám ismét a makói versenyző örülhetett a pontosztozkodásnak. A feszült és időzavaroktól sem mentes háromesélyes összecsapásból ezúttal a Makóiak kerültek ki győztesen, 4-2 arányú sikerükkel a döntőbe jutottak, míg Decs a Szombathelyi Haladással mérkőzött a bronzért. A bronzmérkőzés kezdete előtt került sor a Lindner László Emlékdíj átadására amelyet az Év Ifjúsági Sakkozója vehetett át. A legeredményesebb serdülő versenyző díját, az ez évi kiemelkedő nemzetközi szereplésért, a decsi Pap Gyula vehette át. A bronzérem megszerzése nem okozott gondot a sárközieknek 4,5-1,5 arányban győztek a kicsit enerváltnak tűnő szombathelyiek ellen. A decsi csapat legjobb pontszerzője a Papp Tamás 100%-os teljesítményével tábladíjat nyert a 4. táblán. Miután a tolna-megyei álomdöntőre (Paks-Decs) nem kerülhetett sor, a döntőben a Makó együttesével mérkőztek a paksiak. A találkozó első két órája után egyre inkább felülkerekedtek a bajnokcsapat versenyzői és a lélektanilag döntő első gólt Szabó Krisztián lőtte be, majd ezt követően Fodor Tamás a harmadik táblán fokozta az előnyt. Papp Gábor az élen sötéttel is könnyedén került előnybe, ám a fokozatosan leegyszerűsödő állásban nem maradt elegendő lehetőség a győzelemre így találkozójuk döntetlenre végződött Erdős ellen. Az időzavaros szakasz aztán felborzolta a kedélyeket, miután két táblán is előnyösebb állást rontottak az atomosok, ezért az utolsó játszmában Balázs Gábor gyalogelőnyös állásban nem kockáztatott, rutinos döntetlennel biztosította a paksiak nyolcadik aranyát. A találkozó 3-3 arányú döntetlennel végződött, a holtversenyt a magasabb táblán elért győzelem döntötte el, így Szabó Krisztián győzelme a 2. táblán döntőnek bizonyult. A bajnokcsapat táblánkénti eredménye:1. Papp Gábor 4,5/5 2. Szabó Krisztián 4,5/5 3. Fodor Tamás 6/6 4. Ignácz Mária 4,5/6 5. Balázs Gábor 5,5/6 6. Szabó Noémi 4,5/6 7. Fodor Ádám 1/1 8. Tóth Gergely 1/1 Fodor Tamás a legjobb 3. táblás különdíját nyerte el. Tizedik alkalommal szerepelt a paksi csapat az ifjúsági csapatbajnokságon. Az eddigi mérleg egyrészt tekintélyt parancsoló – nyolc arany, két ezüst – másrészt minden korábbi sikeres egyesület teljesítményét is felülmúlja.Végredmény: 1 Atomerőmű SE Paks 2 Makói SVSE 3 Decs 1 4 Haladás VSE Szombathely 5 Budapesti EAC 1 6 Köszolg SC Kiskunhalas 7 Tapolca VSE 8 Barcza Gedeon SC 2 9 Hűvösvölgyi SC Budapest 10 Maróczy Géza SE 2 Szeged 22. Decs 2 28. Dombóvár --- Molnár Béla ---

Elolvasom
Mattolna Kupa, 2006-2007. évi megyei sakkcsapat mérkőzései HÍROLVASÓ

Mattolna Kupa, 2006-2007. évi megyei sakkcsapat mérkőzései

2006.11.12, 03:52 Sakk

Mattolna Kupa 2006-2007 1. ford. 2006.09.17. Decs 1990 Se III. – Paksi Oroszlánok 5 – 5 2. ford. 2006.10.08. Paksi Oroszlánok – Dombóvár 2004 Se III. 8,5-1,5 3. ford. 2006.10.29. Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 5 – 5 4. ford. 2006.11.19. Bonyhád SE - Paksi Oroszlánok 5.5 – 4.5 5. ford. 2006.12.10. Paksi Oroszlánok – Szekszárd SE 6,5-3,5 6. ford..2007.01.14. Rendőr SE - Paksi Oroszlánok 2,5-7,5 7. ford. 2007.01.28. Paksi Oroszlánok – Gyönk Hegyhát SE 5,5-4,5 Alapszakasz végeredménye:1. Decs 1990 SE III. 43 2. Paksi oroszlánok 42,5 3. Szekszárd SE 39 4. Rendőr SE 37,5 5. Bonyhád SE 34 6. Dombóvár 2004 SE II. 31 7. Gyönk Hegyhát SE 30 8. Dombóvár 2004 Se III. 21 Rájátszás: 1.ford.2007.02.11. Paksi Oroszlánok - Decs 1990 Se III. 4,5-5.5 2.ford.2007.02.25. Rendőr SE - Paksi Oroszlánok 3,5-6,5 3.ford.2007.04.22. Paksi Oroszlánok – Szekszárd SE 6,5-3,5 Végeredmény: Felsőház: 1. Decs                        38 2. Paksi Oroszlánok   36,5 3.Szekszárd SE            23,5 4.Rendőr SE                 22 Alsóház 1. Dombóvár II.              35,5 2. Bonyhád SE                32 3. Gyönk Hegyhát SE       31 4. Dombóvár III. KISE     21,5

Elolvasom
2007-2008 év hírei HÍROLVASÓ

2007-2008 év hírei

2008.09.10, 00:35 Sakk

Rövid hírek 2007 -2008 NB I. Szabó László csoport (2007/2008) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Postás-MTK. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Budapest, VII. Erzsébet körút 24. I. em. Kettős győzelem a sakkcsapatbajnoki rajton Az Atomerőmű csapata a Postás-MTK otthonában 7,5-4,5 arányú győzelemmel indult, míg az első osztályban debütáló decsi gárda meglepő magabiztossággal 7-5 arányban verte a borsodiak újoncát, Kazincbarcikát. A sakkcsapatbajnokság első osztályában az idei szezontól az ASE mellett, a feljutó Decs KSE-nek is szoríthatnak a sakkbarátok. A két Tolna-megyei gárda hasonló csapatépítésre rendezkedett be, tekintve, hogy mindkét csapat kitűnő ifjúsági nevelő munkával dicsekedhet és csapataik szerkezetében meghatározó szerepet játszanak a sajátnevelésű fiatalok, illetve edzőik. A paksi csapat már megvetette magát az első osztályban, annak is az élmezőnyében, míg a községi csapat számára nehéz küzdelemnek ígérkezik a bennmaradás kiharcolása. Papp Csaba a decsiek csapatvezetője, szervezője, szponzora nehéz évadra ám ennek ellenére bennmaradásra számít, amihez a hétvégi fordulóban az első nagy lépést pedig már meg is tette csapata. A nyolc ifjúsági versenyzővel asztalhoz ülő sárköziek bravúros győzelemmel rúgták el magukat a startkockáról. A csapat önbizalmát a találkozón Adzic Slobodan gyors győzelme hozta meg. Ezt követően az éltáblákon taktikus döntetlenek születtek Gonda László, Pap Gyula, Galyas Miklós, Papp Tamás révén, majd az újabb győzelmet Taskovits István a csapat ifjúsági edzője harcolta ki. A két pont előnnyel álló csapattal szemben Sebestyén Balázs és Maródi Mátyás taktikus döntetlenje után a hazaiak ugyan még egyenlíteni tudtak, de Amstadt Áron és Vince Andrea az utolsó táblákon kitűnően élt a beugró szereppel és győzelemmel hálálta meg a csapatba állítást. A fiatal csapat fontos győzelmet ért a bemutatkozó mérkőzésén, ami önbizalmat adhat a további találkozókra. A tavalyi bronzérmes ASE győzelmi reményekkel utazott a fővárosba a Postás-MTK csapatához. A paksiak háza táján a nyáron történt egysmás, egyrészt a Zalaegerszegtől igazolt Grószpéter Attila személyében újabb nagymesterrel erősítették soraikat, valamint a női táblán is cseréltek, a Nagykanizsa női játékosa Vajda Szidónia váltotta Ignácz Máriát, aki pedig a kanizsaiaknál folytatja szereplését. Az első forduló mérkőzésén pikáns összecsapásának ígérkezett a Pintér-Berkes párharc az éltáblán, a parti a döntetlen végződés ellenére nem okozott csalódást; fordulatos küzdelemben, két királyig folyó csatára került sor a szövetségi kapitány és játékosa között. Meglepetésre a hazaiak számára indult jobban a találkozó. A Marx György verseny győztesét, Ács Pétert két kézzel cserélve, szemtelenül kiremizte a fiatal Varga Csaba és az első győzelem is az MTK utódcsapatának nevéhez került, miután a rutinos Grószpéter elfogódottan játszotta első paksi meccsét; egy remi ajánlatra vesztő lépéssel válaszolt Lukács Péter nagymesternek. A folytatásban az ASE lerázta magáról az idény eleji forma rémképét, Györkös Lajos szép győzelme lökést adott a csapatgépezetnek. A továbbiakban ugyan még egy vereség becsúszott a paksiaknál, de összességében Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás és Tóth Lili győzelmével, Berkes, Ács, Papp, Csom, Molnár döntetlenje mellett 7,5-4,5 arányú sikerrel, jó rajtot vett az atomos csapat. A folytatásban a paksiak Kazincbarcikát fogadják, míg a decsi csapat a bajnok Nagykanizsa otthonában utazik. 2. forduló 2007. nov. 11. - ASE Paks 5.5- 6.5 Kazincbarcikai VSC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. NB I. csapatbajnokság 2. fordulója Első hazai mérkőzésén az újonc Kazincbarcika ellen vereséget szenvedett az ASE, így két forduló után a harmadik helyen áll a nemzeti bajnokság első osztályában. A DECS 1990 csapata a bajnok Nagykanizsa otthonából rabolt négy pontot, így elkerülve a kieső zónát a kilencedik helyen várhatja a folytatást. Hazai mérkőzésén szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban alulmaradt az ASE az erre a találkozóra alaposan felkészült Kazincbarcika ellen. Az atomosoknak egyedül az éltáblán sikerült győzelmet elérni, a közelmúltban befejeződött csapat EB legeredményesebb magyar versenyzője Berkes Ferenc ezen a találkozón sötét színnel is nyerésre játszott az ukrán Sikula ellen és gyors győzelme jó előjelnek látszott. A találkozón sok óvatos döntetlen született és az időzavarban pedig a vendégek kerekedtek felül, két mérkőzést is nyerni tudtak, míg a paksi csapat néhány előnyösebb állása döntetlenre oldódott. Ács, Papp, Grószpéter, Csom, Fodor, Györkös, Pataky és Molnár döntetlenjével alakult ki a végeredmény. A decsi csapat a balszerencsés sorsolási szám jóvoltából ismét idegenben szerepelt és a bajnok csapat otthonába történő látogatás nem ígért pontözönt a vendégeknek. A fiatal sárközi gárda az esélytelenek nyugalmával ült asztalhoz és nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. Az éltáblán Gonda László szép győzelmet ért el a görög Kotronias nagymester ellen, Veszprémi András és a 11 éves Amstadt Áron pedig a hátsó táblákon vezette győzelemre figuráit. Galyas Miklós és Roganovic Milos döntetlenjével értékes négy ponttal utazhatott haza a bennmaradást célul kitűző újonc. A bajnokság harmadik fordulójában november 25-én a két Tolna-megyei csapat találkozójára kerül sor. 2. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 8 - 4 Decs 1990 ASE Paks 5.5 - 6.5 Kazincbarcikai VSC. BEAC I. 4.5 - 7.5 Postás-MTK. Statisztika PSC. 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp Honvéd Auróra 5.5 - 6.5 Vasas SC. Haladás VSE. 6 - 6 Makói SVSE. 3. forduló 2007. november 25. - Decs 1990 5.5- 6.5 ASE Paks ... Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. Paksi győzelem – decsi öröm A Tolna-megyei csapatok első NB-I-es találkozóján az Atomerőmű SE 6,5-5,5 arányban győzött Decsen. A paksiak a harmadik, Decs a 7-9. helyről várhatja a folytatást. Baráti hangulatú, de a mérkőzés képe alapján annál kevésbé volt békés az összecsapás a két Tolna-megyei csapat találkozóján az első osztályú bajnokság harmadik fordulójában. Az Atomerőmű SE erősen tartalékos összeállításban ült asztalhoz, miután Berkes és Ács a Bundes-ligában játszott, Fodor Tamás pedig a Török-országban zajló korcsoportos VB miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést. A decsiek éltábláján Popovics Dusan szerb nagymester ezen a találkozón mutatkozott be és így a bennmaradást célul kitűző sárközi csapat a legerősebb összeállításban és meglehetősen elszántan vette fel a küzdelmet. A paksi csapatban szintén akadt debütáns, mindjárt kettő is. Vajda Szidónia a kanizsai csapattól érkezett és most játszotta első mérkőzését paksi mezben, valamint az ifjúsági korú Lizák Péter, aki győzelemmel mutatkozott be az első osztályban. A találkozó a paksiak vezetésével kezdődött, Balázs Gábor gyorsan előnybe került és a második óra végén besöpörte a teljes pontot. Decsi részről Sebestyén Balázs viszonozta a „tüzet”, váratlan vezérnyeréssel fektette két vállra rutinos ellenfelét. A továbbiakban kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést, a Hazai - Nagyhegyesi, Grószpéter – Popovics és a Gonda – Szabó összecsapás is döntetlent hozott. A rendkívül hangulatos, ám kis légterű helyiségben a még játszók is tisztán hallották az izgatott nézői suttogást - Csom elnézte a bástyáját! Valóban drámai fordulat történt, a paksiak olimpiai bajnoka előbb visszautasította ellenfele Galyas Miklós korrekt döntetlen ajánlatát, majd a következő lépésben elnézett egy huszár kettős-támadást. Ám a szerencse nem csak a decsieknek kedvezett ezen a napon, Taskovits István nyert végjátékban egy könnyelmű lépéssel fél pontot ajándékozott a paksiak női játékosának Vajda Szidóniának, aki a játszma nagy részében a rossz megnyitás után gyaloghátrányban játszott. Döntetlenül végződött még a Papp Gábor - Pap Gyula, a Papp Tamás – Györkös Lajos és a Pataki Győző – Rudolf Anna mérkőzés is. Az atomosok a találkozót végeredményben szoros küzdelemben 6,5-5,5 arányban, az utolsó három táblán – Molnár Béla, Balázs Gábor és Lizák Péter – elért győzelmeikkel tudták megnyerni. A bajnokság első negyedét követően elmondható, hogy mindkét Tolna-megyei csapat az általa kitűzött célnak megfelelően áll a táblázatban. Az atomosok a kicsit mérsékeltebb kezdés ellenére egy pont előnnyel a harmadik helyen, míg a kiesés elkerülését megcélzó sárköziek, kitűnő rajt után a kieső helyet szintén egy teljes ponttal elkerülve a 7-9. helyet foglalták el a tabellán. A folytatásban december 9-én a paksiak a bajnok Nagykanizsa otthonába látogatnak, míg a Decs 1990 csapata az utolsó helyen álló BEAC-hoz utazik majd. A harmadik forduló eredményei: Makói SVSE. 5 - 7 Aquaprofit NTSK. Vasas SC. 4 - 8 Haladás VSE. Z. Csuti-Hydrocomp 9 - 3 Honvéd Auróra Postás-MTK. 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. Kazincbarcikai VSC. 6.5 - 5.5 BEAC I. Decs 1990 5.5 - 6.5 ASE Paks 4. forduló 2007. december 09. - Aquaprofit NTSK. 5 - 7 ASE Paks .. Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Bajnokverés Kanizsán Bravúros vendég győzelmet hozott a Nagykanizsa - ASE összecsapás a sakkcsapatbajnokság első osztályában. A paksiak 7-5 arányban múlták felül a Polgár Judittal asztalhoz ülő kanizsát. A negyedik fordulóban fontos mérkőzésen az eddig kiválóan szereplő Decs KSE 7-5 arányban vesztett a BEAC ellen. A paksiak behúzták a vészféket a kanizsa expresszen, bravúros játékkal idegenben győzték le a bajnokot. Az éltáblákon ugyan jobbnak bizonyult a bajnokcsapat, ám a további csapatrészben négy táblán is a paksiak fogadhatták a gratulációt. Az első meccsét paksi színekben játszó Berescu ugyan – a hagyományokhoz hűen – vereséggel debütált, ellenben a szintén friss erőt képviselő Grószpéter Attila szép győzelme bizonyítja, hogy a beilleszkedése sikeres. Csom István nagymester és Vidéki Sándor is fontos győzelemmel javította legutóbbi botlását, míg Papp Gábor korosztályos riválisát Bánusz Tamást fektette kétvállra. Az atomosok egy pontra közelítették meg a második helyet, esélyüket növeli, hogy a következő fordulóban a tabella utolsó BEAC lesz az ellenfelük. Meglepetésre az élen álló Zalaegerszeg is botlott Szombathelyen, így az előnyük fokozásához kínálkozó nagy esélyt szalasztották el. A decsi csapat a jó rajt után fellelkesülve győzelmi reményekkel látogatott a BEAC otthonába, ám a találkozó rossz előjelekkel indult, miután a csapat szerb idegenlégiósai negyven perces késéssel érkeztek a mérkőzésre. Papp Tamás szép győzelmével ugyan a sárköziek jutottak vezetéshez, de több táblán is sorra hibáztak amit csak részben tudott szépíteni győzelmével az éltáblás Popovics Dusan és a női táblán Rudolf Anna. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jól alakult eredményeknek köszönhetően a decsi csapat a megszerzett öt pontjával is tovább távolodott a kieső zónától és a nyolcadik helyet foglalta el a táblázatban. A folytatásban a Statisztika PSC elleni találkozóra kerül sor a decsi Fekete Ló sakk-klubban. A 4. forduló eredményei: Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram SK - Atomerőmű SE.  5 – 7 Polgár Judit (2708) - Berkes Ferenc (2606)  döntetlen Andrei Istratescu (2631) - Ács Péter (2548)  1 - 0 Robert Markus (2586) - Vladiszlav Nevednichy (2531) döntetlen Piotr Bobras (2564) - Alin Berescu (2508) 1 - 0 Constatntin Lupulescu (2562) - Grószpéter Attila (2540)  0 - 1 Luka Lenic (2531) - Szabó Krisztián (2492)  döntetlen Bánusz Tamás (2491) - Papp Gábor (2489) 0 - 1 Faragó Iván (2504) - Csom István (2455) 0 - 1 Bokros Albert (2445) - Fodor Tamás (2422)  döntetlen Szabó Gergely (2518) - Vajda Szidónia (2407)  döntetlen Krizsány László (2456) - Vidéki Sándor (2420) 0 - 1 Mihók Olivér (2371) - Györkös Lajos (2389) döntetlen BEAC - Decs 1990   7 - 5 Statisztika - Kazincbarcika 4,5 - 7,5 Honvéd - Postás - MTK  5,5 - 6,5 Haladás Szhely - Zalaegerszeg SK  6,5 - 5,5 Makói SVSE. - Vasas SC.  8 - 4 5. forduló 2007. december 16. - ASE Paks 7.5- 4.5 BEAC I. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős Tolna-megyei siker a sakk csapatbajnokságban A bajnokság harmadik helyén álló ASE 7,5-4,5 arányban nyert a tabella végén álló BEAC ellen, míg a DECS KSE fiataljai kitűnő játékkal 7-5-re verték a nagy múltú Statisztika PSC gárdáját. Az atomerőmű sakkozói a bajnokverés után nagy reményekkel ültek asztalhoz a hét végi ötödik fordulóban. A kieső helyen tanyázó BEAC csapata verhető ellenfélnek tűnt, (nagyon is) ezért az optimistábbak már két számjegyű győzelmet rebesgettek. Ám a fővárosiaknak a Decsiek elleni első és egyetlen győzelme úgy tűnik visszaadta a reményt a bennmaradásért folytatott küzdelemben és az eddigi legerősebb összeállításban ültek asztalhoz Pakson. A kissé meglepett hazaiak helyzetét tovább nehezítette, hogy a lélektanilag fontos első „gólt” a vendégcsapat szerezte meg. Szerencsére a hazaiak egyenlítés sem váratott sokáig az idei bajnokságban a sikeres bemutatkozás után ismét játékhoz jutó fiatal, Balázs Gábor a világos színeket vezetve könnyedén győzött az utolsó táblán. Ács Péter győzelméhez a játék alapján nem nagyon fért kétség, az Angliából a mérkőzésre hazautazó Pintér Gábor nem tudott jelentős ellenállást tanúsítani. Ismét az utolsó három tábla bizonyult a nyerő csapatrésznek, sajnos csak itt sikerült a papírformának megfelelő eredményt elérni. Papp Gábor rosszabb állásban sem nyugodott bele a döntetlenbe és maratoni küzdelemben mentette a csapat becsületét. A 7,5-4,5 arányú győzelem alulmúlta a várakozást, az ezüstéremért folytatott csatában – tekintettel a Nagykanizsa nagy arányú győzelmére - romlottak a paksiak esélyei. Atomerőmű SE – BEAC 7,5-4,5 Berkes Ferenc (2606) – Antal Gergely (2456) remi Ács Péter (2548) – Pintér Gábor (2362) 1-0 Grószpéter Attila(2540)  – Somlai László (2369) remi Szabó Krisztián (2492) – Torma Róbert (2337) remi Papp Gábor (2489) – To Nhat Minh (2281) 1-0 Tóth András (2410) – Szamosközi Gábor (2280) remi Fodor Tamás (2422) – Radnai Ádám (2279) 0-1 Vajda Szidónia (2407) – Kerek Krisztián (2304) remi Vidéki Sándor (2420) – Kerek Csaba (2289) 0-1 Györkös Lajos (2389) – Dombai István (2213) 1-0 Molnár Béla (2382) – Schneider Veronika (2247) 1-0 Balázs Gábor (2283) – Kormos Ádám (2146) 1-0 A DECS 1990 csapata a szebb időket is megélt, újabban a megszűnéssel küszködő ám még mindig erős játékosállománnyal bíró Statisztika otthonába utazott. A hazaiak három nagymesterrel és négy nemzetközi mesterrel biztos esélyesnek tűntek a fiatal decsi csapat ellen. Ugyanakkor a Tolna-megyeiek kisebbik csapata már az eddigiek során is fittyet hányt a papírformára és sorra írta át az esélyesek névsorát. Ebből ezúttal is jutott bőven. Veszprémi Andrásnak nem kellett sok mérkőzés ahhoz, hogy felvegye a ritmust az első osztályban, a legutóbbi találkozóhoz hasonlóan ismét elsőként fogadhatta ellenfele gratulációját. Pap Gyula a második táblán meglepetésre a szerb Ilincic nagymestert fektette kétvállra, Sebestyén Balázsnak pedig Medvegy Nóra női nagymester az olimpiai csapatunk oszlopos tagja volt kénytelen gratulálni. A csapat tanult az előző heti kudarcból és fegyelmezett játékot nyújtott, ha kellett megcsinálták a taktikai döntetleneket is. Ezzel a szép meglepetés győzelemmel zárták a bajnokság idei küzdelmét. A jelen állás szerint a 7-8. helyen áll a gárda, így tehát megalapozottak a remények a nyugodt folytatásra. A következő bajnoki fordulóra február 17-ig kell majd várni, amikor a Statisztika – Paks és a Honvéd – Decs mérkőzésekre kerül sor. DECS - STATISZTIKA Gonda László (2502) – Medvegy Zoltán (2512) remi Pap Gyula (2427) – Ilincic Zlatko (2545) 1-0 Galyas Miklós (2433) – Fogarasi Tibor (2428) remi Nagy Hegyesi Bálint (2380) – Danner Georg (2434) remi Roganovics Milos (2369) – Izsák Gyula (2427) remi Taskovits István (2336) – Zsinka László (2320) remi Sebestyén Balázs (2273) – dr. Medvegy Nóra (2369) 1-0 Papp Tamás (2300) – Lőrincz István (2315) remi Rudolf Anna (2273) – Horváth András (2312) remi Horváth Gábor (2276) – Glatt Gábor (2271) 0-1 Maródi Mátyás (2175) – dr. Füsthy Zsolt (2291) remi Veszprémi András (2156) – Szekeres Róbert (2238) 1-0 Az 5. forduló eredményei: ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC I. Decs 1990 7 - 5 Statisztika PSC. Vasas SC. 2.5 - 9.5 Aquaprofit NTSK. Zalaegerszeg 8 - 4 Makói SVSE. Postás-MTK. 5.5 - 6.5 Haladás VSE. Kazincbarcika 6 - 6 Honvéd Auróra 6. forduló 2008. február 17. - Statisztika PSC. 5.5- 6.5 ASE Paks ... Corvin Művelődési Ház Erzsébetligeti Színház 1165 Budapest, Hunyadvári utca 43/c. Szoros küzdelmekkel indult a sakk csapatbajnokság második szakasza Az ASE minimális arányú 6.5-5,5 győzelemmel vette az akadályt az első osztályú bajnokság 6. fordulójában a Statisztika ellen. Úgy tűnik képes a kieső zónától távol tartani magát a Decs 1990 gárdája, szoros találkozón 5,5 pontot raboltak a nagynevű budapesti Honvéd otthonából. Az ASE harmadik, a DECS 1990 csapata pedig a nyolcadik helyről folytathatja a bajnoki küzdelmeket. A táblázat harmadik helyén tanyázó atomosok az év eleji hagyományos füredi edzőtábort követően elszántan készülődtek a bajnokság második szakaszára. Az előttük álló Nagykanizsa bravúros legyőzését követően még az előrelépés lehetősége is adottnak látszott, ám az ehhez szükséges nagyarányú győzelmeknek továbbra is híján van a csapat. Hiába a bravúr a riválisokkal szemben, ha a mezőny hátsó felében lévő ellenfelek ellen nem jönnek a pontok, és míg a konkurensek nagyarányú győzelmekkel lépdelnek előre, addig Berkesék csupán szolid győzelmeket tudhatnak magukénak. A Statisztika elleni mérkőzés a lelkiismeretes felkészülés dacára sem hozta meg a várt átütő (nagy pontszámú) sikert, igaz ezúttal három alapemberét nélkülözve ült asztalhoz a paksi csapat. A találkozón Nevednichy és Grószpéter mellett Szabó Krisztián győzelmének örülhettek az atomosok, míg Berkes, Ács, Berescu, Csom, Fodor, Györkös és Molnár fél ponttal járult hozzá a csapatgyőzelemhez. A 6.5-5.5-es siker, izzadtságszagú győzelem - különösen a rivális Nagykanizsa kiütéses 11.5-0.5 arányú BEAC elleni diadala tükrében - és míg az ezüsthajó egyre távolodik, a hátralévő mérkőzések tétje a bronzérem megőrzése marad a paksiak számára. A decsiek kiegyensúlyozott mérkőzéseket vívnak és ennek eredményeként nincs okuk izgulni a bennmaradásért. A hétvégi találkozón szoros mérkőzésen szenvedtek minimális vereséget a sokszoros bajnok Honvéd otthonában. A sárközi fiatalok ismét kivették részüket a győzelmekből, Pap Gyula a rutinos Petrán Pál nemzetközi mester ellen, míg Vince Andrea a női táblán Ignácz Rózsa ellen kasszírozta a teljes pontot. A csapat további része Popovics, Gonda, Galyas, Sebestyén, Papp, Veszprémi és Amstadt döntetlent ért el. A kieső zónától 3,5 pontra áll a bajnokság egyetlen községi csapata és úgy tűnik szereplésük az első osztályban nem lesz tiszavirág életű, a kritikus első év - a jelen helyzet alapján - sikeresen zárulhat a fiatalokra építő lelkes kis csapat számára. A soron következő találkozót a harmadik helyre aspiráló Haladás Szombathely ellen játsszák, amelyet így kettős érdekeltséggel figyelhetnek majd a Tolna-megyei sakkrajongók. A bajnoki cím kérdésében is döntő összecsapást hoz majd a bajnokság hetedik játéknapja; a két élen álló találkozójára kerül sor. Március 2-án a Zalaegerszegiek otthonukban biztosíthatják be előnyüket a bajnok Nagykanizsával szemben. A 6. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 11.5 - 0.5 BEAC I. Statisztika PSC. 5.5 - 6.5 ASE Paks Honvéd Auróra 6.5 - 5.5 Decs 1990 Haladás VSE. 6.5 - 5.5 Kazincbarcikai VSC. Makói SVSE. 5.5 - 6.5 MTK Vasas SC. 2.5 - 9.5 Z. Csuti-Hydrocomp 7. forduló 2008. március 02. - ASE Paks 7- 5 - Honvéd Auróra ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Előnyös pozícióban a Tolna-megyei sakkcsapatok A csapatbajnokság hajrája előtt jó pozícióból várhatják a folytatást megyénk sakkozói az első osztályú bajnokságban. A hétvégi 7. fordulóban fontos mérkőzésekre került sor, amelyen mindkét csapat sikerrel szerepelt. Az ASE – Honvéd találkozó 7-5, míg a Decs – Szombathely mérkőzés meglepetésre 6,5-5,5 arányú hazai győzelemmel ért véget. A paksiak hazai pályán fogadták az előző fordulóban Decs ellen győztes Honvéd gárdáját. Almási Zoltán olimpikon nagymester a hagyományokhoz hűen ismét leült Pakson, ám Berkes Feri ellen ezúttal sem sikerült begyűjtenie a teljes pontot. A játszmájukban a paksi nagymester sötét színnel is bátran játszott, érdekes tisztáldozattal lepte meg ellenfelét. Almási sokat töprengett, majd az óvatos játék mellett döntött és visszaadta az előnyt, ami után rövidesen döntetlennel zárult a játszma. A találkozón ezúttal elmaradtak a békés és gyors döntetlenek, az atomosok minden táblán élesen, kezdeményezően játszottak, ennek ellenére csak Szabó Krisztiánnak és Vidéki Sándornak sikerült a teljes pont megszerzése. Fejlődést mutat, hogy a paksiak ezúttal játszmavesztés nélkül zárták a meccset. Berkes, Ács, Grószpéter, Papp, Csom, Fodor, Györkös, Pataky, Molnár és Tóth játszmája is pontosztozkodással ért véget. A tabellán őrzi a harmadik helyet az ASE, miután a forduló mérkőzésén az élen álló Zalaegerszeg legyőzte a bajnok Nagykanizsát hat pontra csökkent az atomosok hátránya. A Decs számára nehéz mérkőzésnek ígérkezett a dobogóra aspiráló Szombathely elleni találkozó. A vasi legénység néhány szlovák idegenlégióssal megerősödve érkezett a papírformának megfelelően győzelemi reményekkel. A találkozó ezzel ellentétben végig a sárköziek fölényével zajlott, igaz ehhez néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény kellett. A csapat legjobb pontszerzője Pap Gyula ezúttal is biztos pontnak bizonyult és Rudolf Anna bravúros győzelemmel fektette két vállra a többszörös olimpikon nagymesternőt Lakos Nikolettát. Veszprémi András ismét fontos pontszerzéssel igazolta helyét a csapatban. A csapat idegenlégiósa a szerb Roganovic eddig biztosan szállította a félpontokat, ezen a mérkőzésen első győzelmét is ünnepelhette. A 7. forduló eredményei: Z. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 Aquaprofit NTSK. MTK 6.5 - 5.5 Vasas SC. Kazincbarcikai VSC. 6 - 6 Makói SVSE. Decs 1990 6.5 - 5.5 Haladás VSE. ASE Paks 7 - 5 Honvéd Auróra BEAC I. 6 - 6 Statisztika PSC. 8. forduló 2008. március 16. - Haladás VSE. 4.5- 7.5 ASE Paks ... Haladás Vasutas Sportegyesület sakkterme Szombathely, Rohonci utca 3. Idegenben aratta hetedik győzelmét az ASE Rangadó mérkőzést nyertek a paksiak a Szombathely otthonában. A vasiaknak nem sikerült megszorongatni az ASE sakkozóit az éremért folyó csatában, Berkesék 7,5-4,5 arányú győzelmét követően, három fordulóval a bajnokság vége előtt, aligha forog veszélyben az újabb paksi bronzérem. A Decs KSE szoros mérkőzésen 7-5 arányban maradt alul a Makó ellen, nyolcadik helyezettként a középmezőny biztos tagja. A paksi csapat elszántan készült a Haladás elleni találkozóra, az előzmények is kedvezően alakultak, a csapat idegenlégiósa Nevednichy Vladislav frissen szerzett román bajnoki címmel ült asztalhoz, Papp Gábor a napokban első nagymester normáját ünnepelte, míg Fodor Tamás személyében az aktuális Junior Bajnokot láthattuk az atomosok sorai között. Az ellenfél szlovák idegenlégiósait mozgósította a rangadóra, de ezúttal az erősítés is kevésnek bizonyult. Berkesék négy mérkőzést is nyertek; Nevednichy, Papp Gábor, Györkös Lajos és Molnár Béla jóvoltából. Berkes, Ács, Berescu, Grószpéter, Szabó, Csom és Fodor pedig döntetlent ért el. A decsiek éltáblásukat nélkülözték a Makó elleni találkozón, Popovics egészségügyi problémák miatt lemondta a mérkőzést. A tartalékos sárköziek ezen a találkozón többet hibáztak mint a korábbi mérkőzéseken és így nem sikerült elérniük a célul kitűzött hat pontot. Nagyhegyesi Bálint és Papp Tamás győzelme mellett, Gonda, Galyas, Roganovics, Sebestyén, Rudolf és Veszprémi döntetlenjével 5 pontot értek el ezen a fontos találkozón. Aggodalomra nincs oka Papp Csaba gárdájának, a kiesés réme már nem fenyeget, a nyolcadik helyről való előrelépésre is meg van az esélye a csapatnak. A következő fordulóban a sárköziek a bajnokság utolsó helyezettje ellen mérkőzik, míg a paksiak a makói csapatot fogadják. A 8. forduló eredményei: Aquaprofit NTSK. 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Honvéd Auróra 3.5 - 8.5 BEAC I. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Decs 1990 Vasas SC. 4.5 - 7.5 Kazincbarcikai VSC. Z. Csuti-Hydrocomp 8.5 - 3.5 MTK 9. forduló 2008. március 30. - ASE Paks 9- 3 Makói SVSE. ... Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. Kettős hazai siker a hajrában Mindkét Tolna-megyei együttes sikerrel szerepelt otthonában a sakkcsapatbajnokság kilencedik fordulójában. A harmadik helyen álló Paks a szezon eddigi legnagyobb arányú győzelmével 9-3 arányban múlta felül a Makó együttesét, míg a Decs 1990 gárdája tartalékosan 6,5-5,5 tudott győzni a szebb időket is megért Vasas ellen. Ma KO. Akár így is fogalmazhatta volna a Makó elleni taktikát a csapatvezetés Pakson. Ezen a napon nem sokon múlott, hogy valóban sikerüljön padlóra küldeni a vendégcsapatot, miután az első öt táblán 5-0 arányban diadalmaskodtak a hazaiak. Ezen a napon nem volt gond a küzdőszellemmel sem, minden mérkőzést kijátszottak a paksiak és ennek jutalma az eddigi legnagyobb arányú győzelmük a bajnokságban. A decsi csapat a sereghajtó Vasast fogadta a Fekete Ló Sakk-klubban. A hazai csapat tartalékos erőkkel ült asztalhoz, a betegeskedő éltáblás Popovics helyettesítése mellett, egy váratlan nehézség az óraátállítás is gondot okozott. A késés miatt kikerülő játékos helyére a fiatal Straubinger Dániel állt a csatasorba, így személyében egy újabb ifjúsági játékos debütálására került sor ezen a napon. A nehézségek ellenére a decsiek eredményesen vették az akadályt és győzelmükkel az előkelő 6. helyre ugrottak a táblázatban. Az első osztályú sakkcsapat bajnokság a véghajrához közelít, de megyénk csapatai számára már kevesebb izgalmat tartogat a finis, ugyan mindkét csapatunknak jut majd szerep akár a végeredmény alakításában is, de ez aligha változtat a kitűzött célok elérésében. Az élen álló csapatok a Zalaegerszeg és a Nagykanizsa eredményével fordulóról-fordulóra fogalmazza újra a végső győzelemmel kapcsolatos esélylatolgatásokat – most a kanizsai gőzös kapcsolt rá, két számjegyű győzelme izgalmas véghajrát sejtet. A következő fordulóban a Zalaegerszeg – Decs mérkőzés nem sok jót ígér a sárközi pontok gyűjtögetőinek, igaz a lelkes fiatal gárda az esélytelenek nyugalmával néhány alkalommal már borsot tört a nagy csapatok orra alá, de ezen a találkozón még ennél is több kell majd. Az ASE pedig az utolsó fordulóban csap össze a tabella éllovasával, ami igazi rangadó mérkőzésnek ígérkezik és könnyen meglehet, hogy a bajnoki cím sorsát illetően döntő szereposztás lesz. Mindez aligha lesz befolyással az atomosok helyezését tekintve, hiszen a dobogó harmadik helyét az utóbbi két fordulóban elért győzelmeikkel már kibérelték maguknak. A 9. forduló eredményei: MTK 2 - 10 Aquaprofit NTSK. Kazincbarcikai VSC. 4.5 - 7.5 Z. Csuti-Hydrocomp Decs 1990 6.5 - 5.5 Vasas SC. ASE Paks 9 - 3 Makói SVSE. BEAC I. 4 - 8 Haladás VSE. Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 Honvéd Auróra 10. forduló 2008. április 27. - Vasas SC. 6.5- 5.5 ASE Paks ... Magyar Sakkszövetség Budapest, V. Falk Miksa utca 10. II. emelet A végletek hétvégéje Meglepetésre 6,5-5,5 arányú vereséget szenvedett az ASE a táblázat utolsó helyén álló Vasas otthonában. A tartalékos Decs szintén idegenben, az éllovas Zalaegerszeg ellen ült asztalhoz, a bajnokaspiráns zalai csapat 9,5- 2,5 arányban hozta a mérkőzést, amivel az utolsó forduló előtt megerősítette vezető pozícióját. Az ASE számára a bajnokságban a harmadik hely elérése volt a kitűzött cél, a rivális Szombathely elleni győzelmet követően így már korán világossá vált a bronzérem sorsa, ezt követően jóllakott oroszlánként készülődött a csapat a könnyű zsákmánynak ígérkező, (több sebből vérző) Vasas elleni találkozóra. Sajnálatos tény, hogy a nagynevű klub kivéreztetésének újabb állomásaként megfosztották a Vasas Sporttelepen lévő klubhelyiségétől is (akik jártak ott tudják, hogy valódi sakktörténeti panteon volt a hely) így a felújítás alatt lévő Sakkszövetségben került sor a találkozóra. Káposztás Miklós a Vasas szakosztályvezetője (jövőre lesz hetven éves!??) életműként tekint gárdájára és a körülmények ellenére szívvel, lélekkel igyekszik egybe- és az NB egybe tartani lelkes csapatát. A mérkőzésen a paksi oldalról ugyan az egyéni EB küzdelmei miatt Szabó Krisztián és Vajda Szidónia mellett a csapat idegenlégiósai sem szerepeltek, a papírforma alapján így is nagyarányú atomos győzelem ígérkezett a forduló előtt még biztos kiesőként számon tartott Vasas ellen. A találkozó néhány óvatos döntetlennel indult, majd szinte egy időben két jobb állásban is tragikus elnézés történt és a paksi játékosok tiszthátrányos reménytelen pozícióba kerültek. Két pont hátrány! A pánik hangulat végig hullámzott a csapaton; itt még veszíteni is lehet! A továbbiakban az ismert koreográfia szerint zajlottak az események jött a jobb állások remire rontása, az erőlködés a döntetlen elkerülésére, az erőszakolt játék és az ezzel járó törvényszerű hibák. A nagyobb arányú vereség elkerülését Berkes Feri éltáblán aratott győzelmének köszönhettük, a Makó elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét maratoni végjátékban értékesítette előnyét. A paksiak első táblás nagymestere kitűnő évet zárhat, hiszen eddig veretlenül három győzelemmel a csapat legeredményesebb pontszerzőinek egyike. Grószpéter Attila szintén szép játékkal mattolta ellenfelét Boguszlavszkijt, aki maga is támadójátékos, így nehezen viselte a védekező szerepkört, talán ennek köszönhető, hogy gyorsan összeomlott az állása. A csapatmérkőzés pontszerzői tehát Berkes Ferenc és Grószpéter Attila voltak, míg döntetlent Papp Gábor, Csom István, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Molnár Béla, Balázs Gábor és Tóth Lili értek el. A kisiklás ellenére az ASE 8,5 pontos előnnyel őrzi a dobogót és a bajnok Kanizsa legyőzését követően a Zalaegerszeg sem lehet nyugodt 3 pontos előnye dacára, az utolsó fordulóban kemény rangadó mérkőzés ígérkezik, amelynek tétje nem kevesebb a zalaiak számára mint a bajnoki cím visszahódítása. A tartalékos Decs nehéz teherrel a vállán utazott idegenbe, hiszen éltáblásuk Popovics Dusan játéka - súlyos veseproblémái - miatt szóba sem jöhetett, csak remélni tudjuk, hogy a transzplantáció költségeire szervezett gyűjtés és az azt követő műtét eredményes lesz és a 26 éves szerb fiatalember egészségi állapota javulni fog. Rudolf Annát az EB miatt szintén nélkülözni volt kénytelen a sárközi csapat, így maradt a csodavárás. A zalaiak számára komoly tétje volt a találkozónak, hiszen a rivális Nagykanizsa előrehozott mérkőzésen 9-3 arányban múlta felül a Honvéd gárdáját. A mérkőzésen szép meglepetés győzelem született, Maródi Mátyás a decsiek versenyzője Horváth Csaba nagymestert fektette kétvállra. Gonda László az orosz Kosztantyin Landa (2678), Papp Tamás pedig Igor Stohl nagymester ellen ért el értékes döntetlent. A találkozó utolsó játszmájában Sebestyén Balázs harcolt ki értékes fél pontot Horváth Ádám nagymester ellen. A Decs úgy tűnik sikerrel veszi első évét az első osztályban, az utolsó fordulóban nem kell izgulniuk a bennmaradásért és még akár a 6. hely elérésére is lehetősége van a csapatnak. A 10. forduló eredményei: Haladás VSE - Statisztika PSC  5 - 7 Vasas S. - Atomerőmű SE Paks 6,5 - 5,5 Csuti Zalaegerszeg SK - Decs 1990 9,5 -2,5 MTK - Kazincbarcikai VSC 6- 6 Aquaprofit Nagykanizsai - Honvéd Auróra 9 - 3 Makói SVSE - BEAC 5,5 - 6,5Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. 11. forduló 2008. május 18. - ASE Paks 4- 8 Z. Csuti-Hydrocomp Közös budapesti helyszín Bronzérmes az ASE sakkcsapata Decs a kilencedikvégletek hétvégéje A bajnokság záró fordulójában a bajnok Zalaegerszeg ellen 8-4 arányú vereséget szenvedett az ASE, ám a bronzérem sorsát nem befolyásolta a mérkőzés, az atomosok két ezüstérmük mellé negyedik bronzukat gyűjtötték be a 2007/2008-as évadban. Sikerrel vizsgázott első bajnoki évéből a Decs 1990 csapata, ugyan az utolsó mérkőzésén az MTK ellen 7-5 arányban alulmaradt, de a fiatal csapat így is a 9. helyen zárt. Az utóbbi évek legizgalmasabb záró fordulójára került sor a Hotel Aquincumban, ahol az első osztályú bajnokság 12 csapata szerepelt az összevont fordulóban. Az izgalmakra mind a bajnoki, mind a kieső helyek körüli rendkívül szoros versenyhelyzet adott okot. A bajnoki tabella éllovasa a Zalaegerszeg csapata 3 pontos előnye dacára nagy teherrel ült asztalhoz, hiszen a bajnokság bronzérmese az ASE elleni összecsapásra került sor. A tavalyi bajnok Nagykanizsa a lényegesen kisebb erőt képviselő újonc Kazincbarcikával meccselt, ami nem csak matematikai esélyt jelentett számukra. Mindkét élcsapat biztosra ment és mozgósította idegenlégiósait, ebben az összecsapásban a kanizsaiak bizonyultak jobbnak, nyolc(!) külföldi játékossal ültek asztalhoz. Az erőfeszítésük eredménye 10,5-1,5 arányú kiütéses győzelem lett, ám balszerencséjükre ez is kevésnek bizonyult, miután a Zalaegerszeg játszmavesztés nélkül 8-4-re nyert a paksiak ellen. Ezzel a Csuti-Hydrocomp csapata visszaszerezte bajnoki címét és hatodik alkalommal végzett az élen. A kiesés elkerüléséért folyó csatában a BEAC-VASAS mérkőzés eredménye bizonyult döntőnek. A BEAC fiataljai bírták jobban a tétet és nagyarányban nyerték a fontos összecsapást, így a nagy múltú csapatok szomorú búcsúját jelenti a Vasas és a többszörös bajnok Honvéd kiesése az első vonalból. A Decs bemutatkozása jól sikerült, dacára annak, hogy a bajnokság során több alkalommal tartalékos összeállításban ültek asztalhoz. A kieső zónát messze elkerülve játszották a bajnokság nagy részét és szakmailag is jól oldották meg a gondokat, a beugró fiatalok várakozáson felül teljesítettek. A csapat legjobb pontszerzője Papp Tamás lett 11/6,5 ponttal, emellett a csapat húzóembere Pap Gyula volt, aki többségében a 2. táblán játszva 11/5,5 pontot szerzett. Az ASE hozta a reális célként kitűzött bronzérmet, a bravúros bajnokverés mellett, néhány váratlan és szakmailag nehezen érthető vereség (Kazincbarcika,Vasas) árnyékolta be a csapat ez évi teljesítményét. A csapat legjobb pontszerzője sokadszorra Papp Gábor lett, aki 10/7 pontot szerzett. A frissen igazolt Grószpéter Attila és Györkös Lajos 11/7, Szabó Krisztián 10/6,5, Molnár Béla 10/6 és az éltáblán szereplő Berkes Ferenc 11/6 pontszáma emelkedik ki a csapatban nyújtott teljesítmények közül. A táblázat pontszámai vizsgálva jól látható, hogy a két élcsapat „fegyverkezési versenyével” a paksiaknak nehéz lenne - és nem is volna okos - lépést tartani (költségvetésük sokszorosa a miénknek) és még ha meg is kísérelnék, az csak jelentős „arculatvesztés” árán volna lehetséges. Ez a minőségi utánpótlás-nevelés háttérbeszorítását feltételezné, ami aligha lehet cél a legsikeresebb nevelő klub számára. A bajnokságban történő előrelépést tekintve hitelesebb koncepcióként kínálkozik az eddig is sikerrel megvalósított nevelő munka erősítése, további tehetségek felfedezésével, a következő sikeres ifjúsági generáció kinevelésével, csapatba építésével. Erre a koncepcióra már most biztató jel, hogy az ifjúsági válogatottak mellett, már a Mitropa kupára készülő csapat nagy részét is megyénk sakkozói adják. Az utolsó forduló eredményei: Kazincbarcikai VSC. 1.5 - 10.5 Aquaprofit NTSK. Decs 1990 5 - 7 MTK ASE Paks 4 - 8 Z. Csuti-Hydrocomp BEAC I. 9.5 - 2.5 Vasas SC. Statisztika-MLTC. 6 - 6 Makói SVSE. Honvéd Auróra 7 - 5 Haladás VSE. A bajnokság végeredménye: 1. Z. Csuti-Hydrocomp - 91 2. Aquaprofit NTSK. 90.5 3. ASE Paks 73.5 4. Haladás VSE. 66 5. Kazincbarcikai VSC. 62.5 6. MTK 62 7. Makói SVSE. 61.5 8. Statisztika-MLTC. 60.5 9. Decs 1990 59.5 10. BEAC I. 58 11. Honvéd Auróra 57 12. Vasas SC. 50 NB II. Asztalos csoport (2007/2008) ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2007. október 14. - Pannonpower SE. II. 2.5- 9.5 ASE II. Paks 41-es sportbarakk Erőmű Pécs, Edison utca 1. 2. forduló 2007. november 11. - ASE II. Paks 6 - 6 Nagyatádi VSK. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 3. forduló 2007. november 25. - Komlói Bányász 3 - 9 ASE II. Paks Komló, Kossuth Lajos utca 11. 4. forduló 2007. december 09. - Koppány SE. Tamási 3 - 9 ASE II. Paks Közútkezelő KHT. I. emeleti tanácsterme Tamási, Dózsa György utca 92. 5. forduló 2007. december 16. - ASE II. Paks 8.5- 3.5 MÁV Előre SC. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 6. forduló 2008. február 17. - Dombóvár 2004 SE. 4 - 8 ASE II. Paks Művelődési Ház Dombóvár, Hunyadi tér 25. 7. forduló 2008. március 02. - ASE II. Paks 9 - 3 Mohácsi TE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 8. forduló 2008. március 16. - Szekszárd-Decs 5.5- 6.5 ASE II. Paks Fekete Ló Sakk Klub Decs, Béke utca 5. 9. forduló 2008. március 30. - ASE II. Paks 11.5- 0.5 Balatonberény SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. 10. forduló 2008. április 27. - Szenna Pack SC. II. 1 - 11 ASE II. Paks TIT Alapítványi Iskola Kaposvár, Dózsa György utca 16. 11. forduló 2008. május 18. - ASE II. Paks 8 - 4 Fehérvár SE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György utca 95. A bajnokság végeredménye: 1. ASE II Paks 96 2. Szekszárd-Decs 84 3. Nagyatádi VSK. 81.5 4. Komlói Bányász 71.5 5. Fehérvár SE. 69 6. MÁV Előre SC 66 7. Dombóvár 2004 SE. 65.5 8. Mohácsi TE. 61.5 9. Pannonpower SE. II. 55.5 10. Koppány SE. Tamási 53 11. Szenna Pack SC. II. 51 12. Balatonberény SE. 35.5 Mattolna Kupa 2007-2008 1. forduló - 2007. szeptember 30. vasárnap: Decs 1990 SE III. 7 - 3 Paksi Oroszlánok 2. forduló - 2007. október 28. vasárnap: Paksi Oroszlánok 10 - 0 Gyönki Hegyhát Sakk Club 3. forduló - 2007. november 4. vasárnap: Bonyhádi SSE 4 - 6 Paksi Oroszlánok 4. forduló - 2007. november 18. vasárnap: Paksi Oroszlánok - szabad! 5. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Rendőr SE Szekszárd 6. forduló - 2008. ??? : Dombóvár 2004 SE II. - Paksi Oroszlánok 7. forduló - 2008. ??? : Paksi Oroszlánok - Szekszárdi SE

Elolvasom
2005-2006 év hírei HÍROLVASÓ

2005-2006 év hírei

2006.12.20, 00:29 Sakk

Rövid hírek2005 -2006 NB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ...  ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ... ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ... Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7... ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 .... Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5... ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 NB I. Szabó László csoport végeredménye (2005/2006)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp   7.5 8 7.5 7 6 8.5 9.5 9 7.5 7.5 8 86 2. Nagykanizsai TSK 4.5   7 6.5 7 7 9.5 8 10 8 8.5 9.5 85.5 3. ASE Paks 4 5   5 5 7.5 9 8.5 7 11 9 8 79 4. HONVÉD 4.5 5.5 7   6.5 6 6 7.5 7.5 6 8 5.5 70 5. PMSE-AH.-MTK 5 5 7 5.5   5.5 6.5 7 8 6.5 6 8 70 6. Statisztika PSC. 6 5 4.5 6 6.5   5.5 6 6 6 8 8.5 68 7. Láng Vasas 3.5 2.5 3 6 5.5 6.5   5.5 7 6.5 8 8 62 8. Tabáni Spartacus 2.5 4 3.5 4.5 5 6 6.5   5 6.5 6 8 57.5 9. Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 4 6 5 7   6.5 7 7 57 10. Makói SVSE. 4.5 4 1 6 5.5 6 5.5 5.5 5.5   6.5 6 56 11. Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 6 4 4 6 5 5.5   6.5 52 12. Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 3.5 4 4 5 6 5.5   49 ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE Paks 5 - 7 Nagykanizsai TSK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti Hydrocomp 8 - 4 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE Paks 11 - 1 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Piremon SE. Nyh. 4 - 8 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 6. forduló 2006. január 22. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Statisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE Paks MSSZ versenyterme Budapest, V. Falk M. u. 10. II. em. 8. forduló 2006. február 26. ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Láng Művelődési Ház 1139 Budapest, Rozsnyai u. 3. 10. forduló 2006. április 09. ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 11. forduló 2006. április 23. PMSE-AH.-MTK 7 - 5 ASE Paks Aquincum Hotel Budapest, III. Árpád fejedelem útja 94. NB I/B. Charousek csoport végeredménye (2005/2006)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. BEAC-Rufusz - 4 7 7.5 7 7 8.5 8 6 10 10 10 85 2. ASE-II. Paks 8 - 8 4 7.5 7 7 5.5 7 5 8.5 8.5 76 3. Csuti-Hydro II. 5 4 - 7.5 6 5.5 6.5 8.5 7 6.5 8.5 10.5 75.5 4. Pannonpower SE. 4.5 8 4.5 - 5 4 6.5 6 8 9.5 7.5 10 73.5 5. HÜSI SC. 5 4.5 6 7 - 5.5 5.5 8.5 6.5 5 8 10 71.5 6. Tapolca Rockwool 5 5 6.5 8 6.5 - 4.5 5 6 8 5 8.5 68 7. Decs 1990 3.5 5 5.5 5.5 6.5 7.5 - 7.5 6.5 7 4 9 67.5 8. Szentgotthárd 4 6.5 3.5 6 3.5 7 4.5 - 7 7.5 6 10.5 66 9. Szenna Pack SC 6 5 5 4 5.5 6 5.5 5 - 7 7.5 9 65.5 10. Győri Elektromos 2 7 5.5 2.5 7 4 5 4.5 5 - 7.5 8 58 11. Khelyi Spartacus 2 3.5 3.5 4.5 4 7 8 6 4.5 4.5 - 7.5 55 12. Szentendrei SI 2 3.5 1.5 2 2 3.5 3 1.5 3 4 4.5 - 20.5 ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE-II. Paks 4 - 8 Pannonpower SE. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE-II. Paks 7 - 5 Tapolca Rockwool Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti-Hydro II. 4 - 8 ASE-II. Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 HÜSI SC. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Khelyi Spartacus 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Goldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 6. forduló 2006. január 22. ASE-II. Paks 7 - 5 Decs 1990 Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Győri Elektromos 7 - 5 ASE-II. Paks Vasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 8. forduló 2006. február 26. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Szentendrei SI Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Szentgotthárd 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szlovén Kulturális Központ Szentgotthárd, Gárdonyi Géza u. 2. 10. forduló 2006. április 09. ASE-II. Paks 7 - 5 Szenna Pack SC Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 11. forduló 2006. április 23. BEAC-Rufusz 4 - 8 ASE-II. Paks Magyar Sakkszövetség 1055 Budapest, V. Falk Miksa u. 10. II. em.   2005-2006. évi megyei sakkcsapat mérkőzései: A csapatbajnoki mérkőzések az Atomfitt klubban kerülnek (Gesztenyés út 24.) megrendezésre, 9:00 órai kezdéssel. 2005.09.11. Paksi Oroszlánok - Szekszárd II. 7-3 2005.10.02. Paksi Oroszlánok - Rendor SE 4-6 2005.10.23. Decs II - Paksi Oroszlánok 5-5 2005.11.20. Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 3-7 2005.12.18. Bonyhád - Paksi Oroszlánok 4 - 6 2006.01.15 Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok 4,5 -5,5 2006.01.29 Rendor SE. - Paksi Oroszlánok 5-5 2006.02.19 Paksi Oroszlánok - Decs 4,5-5,5 2006.03.12 Dombóvár - Paksi Oroszlánok 8,5 – 1,5 2006.03.26 Paksi Oroszlánok - Bonyhád 3,5 -6,5

Elolvasom
2004-2005 év hírei HÍROLVASÓ

2004-2005 év hírei

2005.12.20, 00:26 Sakk

Rövid hírek2004 -2005NB I. - NB II. csoport 2004/2005. évi mérkőzései A fordulók csapatmérkőzései 2004.09.26. ASE - Statisztika; Eredmény: 7,5 - 4,5 ASE II. - Szekszárd; Eredmény: 10 - 2 2005.02.06. ASE - Nagykanizsa; Eredmény: 4- 8 ASE II. - Nyugatker Kft.; Eredmény: 8 - 4 2004.10.10. Honvéd - ASE; Eredmény: 4,5 - 7,5 Varga-Márfy - ASE II.; Eredmény: 6,5 - 5,5 2005.02.20. ASE - Makó; Eredmény: 5 - 7 ..... ASE II. - Nagyatádi VSE; Eredmény: 5,5 - 6,5 2004.11.21. ASE - BEAC; Eredmény: 7,5 - 4,5 ASE II. - MÁV ELORE SK; Eredmény: 7,5 - 4,5 2005.03.06. Csuti-Hydrocomp - ASE; Eredmény: 7 - 5 ..... Kármin SE - ASE II.; Eredmény: 2,5 - 9,5 2004.12.05. Piremon SE - ASE; Eredmény: 5 - 7 Komlói Bányász - ASE II.; Eredmény: 3,5 - 8,5 2005.04.10. ASE - PMSE-Antenna Hungária Eredmény: 9 - 3 ..... ASE II. - Király Sakk SE Eredmény: 7 - 5 2004.12.19. ASE - Haladás VSE; Eredmény: 9,5 - 2,5 ASE II. - Mohácsi TE; Eredmény: 8,5 - 3,5 2005.04.24. VASAS-Novák - ASE Eredmény: 4 - 8 ..... Ezzel az ASE beállította eddigi legjobb eredményét és a 2. helyet szerezte meg a 2004-2005 bajnoki évben. Koppány SE. - ASE-II. Eredmény: 5,5-6,5 A második csapatunk aranyérmes lett az NB II. Asztalos csoportjában. 2005.01.23. Hajdúböszörmény - ASE; Eredmény: 3,5 - 8,5 Szenna Pack Kaposvár - ASE II.; Eredmény: 5,5 - 6,5   NB I. Szabó László csoport végeredményei (2004/2005)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp - 7 8.5 5 7 7.5 8 9 9 10.5 10 9.5 91 2. ASE Paks 5 - 4 7.5 7.5 8.5 7 9.5 5 9 7.5 8 78.5 3. Nagykanizsai TSK 3.5 8 - 6.5 6 7.5 6.5 8.5 8 9.5 6.5 7 77.5 4. Statisztika PSC. 7 4.5 5.5 - 6 3.5 7.5 5 9.5 11 5.5 6.5 71.5 5. HONVÉD 5 4.5 6 6 - 6.5 6 5.5 7 5.5 7 9 68 6. Hajdúböszörmény 4.5 3.5 4.5 8.5 5.5 - 6.5 6.5 7 4.5 8 7 66 7. Piremon SE. Nyh. 4 5 5.5 4.5 6 5.5 - 6.5 7 5 5.5 7 61.5 8. Haladás VSE. 3 2.5 3.5 7 6.5 5.5 5.5 - 7.5 6.5 6 4.5 58 9. Makói SVSE. 3 7 4 2.5 5 5 5 4.5 - 5 7.5 9.5 58 10. PMSE. Antenna Hung 1.5 3 2.5 1 6.5 7.5 7 5.5 7 - 6.5 8 56 11. BEAC-Rufusz 2 4.5 5.5 6.5 5 4 6.5 6 4.5 5.5 - 5.5 55.5 12. Vasas-Novák 2.5 4 5 5.5 3 5 5 7.5 2.5 4 6.5 - 50.5 ASE Paks csapatmérkőzés időpontjai 1. forduló 2004. szeptember 26. ASE Paks 7.5 - 4.5 Statisztika PSC. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 2. forduló 2004. október 10. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Budapest, XIV. Stefánia út 34. 3. forduló 2004. november 21. ASE Paks 7.5 - 4.5 BEAC-Rufusz Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 4. forduló 2004. december 05. Piremon SE. Nyh. 5 - 7 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 5. forduló 2004. december 19. ASE Paks 9.5 - 2.5 Haladás VSE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 6. forduló 2005. január 23. Hajdúböszörmény 3.5 - 8.5 ASE Paks Sillye Gábor Művelődési Ház Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. 7. forduló 2005. február 06. ASE Paks 4 - 8 Nagykanizsai TSK Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 8. forduló 2005. február 20. ASE Paks 5 - 7 Makói SVSE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2005. március 06. Csuti Hydrocomp 7 - 5 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 10. forduló 2005. április 10. ASE Paks 9 - 3 PMSE. Antenna Hung Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 11. forduló 2005. április 24. Vasas-Novák 4 - 8 ASE Paks Tulip Inn Millennium Hotel Budapest IX. Üllői út 94-98 ASE-II. Paks - NB II. Asztalos csoport végeredményei (2004/2005)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. ASE-II. Paks - 8.5 5.5 5.5 8 6.5 7 6.5 7.5 10 8.5 9.5 83 2. Komlói Bányász 3.5 - 5.5 7.5 5.5 9 9.5 5.5 7.5 8 7.5 6 75 3. Nagyatádi VSK. 6.5 6.5 - 6 6.5 6.5 5.5 7.5 6 7.5 6.5 7.5 72.5 4. Fehérvár SE. 6.5 4.5 6 - 8 4 6 5.5 7.5 7.5 8.5 6.5 70.5 5. Aquaprofit Nk. 4 6.5 5.5 4 - 6.5 7.5 7.5 4 8.5 6.5 8.5 69 6. Koppány SE. 5.5 3 5.5 8 5.5 - 7 5.5 8.5 5 6 9 68.5 7. Király Sakk SE. 5 2.5 6.5 6 4.5 5 - 5.5 7 8.5 6.5 9.5 66.5 8. Szenna Pack II. 5.5 6.5 4.5 6.5 4.5 6.5 6.5 - 6 4 7 6 63.5 9. MÁV Előre SC. 4.5 4.5 6 4.5 8 3.5 5 6 - 6 6.5 6 60.5 10. Szekszárdi SE. 2 4 4.5 4.5 3.5 7 3.5 8 6 - 7 6.5 56.5 11. Mohácsi TE. 3.5 4.5 5.5 3.5 5.5 6 5.5 5 5.5 5 - 5.5 55 12. Kármin SE. 2.5 6 4.5 5.5 3.5 3 2.5 6 6 5.5 6.5 - 51.5 ASE-II. Paks csapatmérkőzés időpontjai 1. forduló 2004. szeptember 26. ASE-II. Paks 10 - 2 Szekszárdi SE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 2. forduló 2004. október 10. Fehérvár SE. 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szabad Művelődés Háza Székesfehérvár, Fürdő sor 3. 3. forduló 2004. november 21. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 MÁV Előre SC. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 4. forduló 2004. december 05. Komlói Bányász 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Komló-víz Kft. étterme Komló, Kossuth u. 9. 5. forduló 2004. december 19. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Mohácsi TE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 6. forduló 2005. január 23. Szenna Pack II. 5.5 - 6.5 ASE-II. Paks TIT Székház Kaposvár, Dózsa Gy. u. 16. 7. forduló 2005. február 06. ASE-II. Paks 8 - 4 Aquaprofit Nk. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 8. forduló 2005. február 20. ASE-II. Paks 5.5 - 6.5 Nagyatádi VSK. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 9. forduló 2005. március 06. Kármin SE. 2.5 - 9.5 ASE-II. Paks Szakszervezetek Háza Pécs, Nagy Lajos király u. 10. I/101. 10. forduló 2005. április 10. ASE-II. Paks 7 - 5 Király Sakk SE. Agóra Étterem Paks, Kishegyi út 44. 11. forduló 2005. április 24. Koppány SE. 5.5 - 6.5 ASE-II. Paks Közútkezelő Kht. Tamási, Dózsa György u. 92. I. em. Mattolna Kupa I. osztály 2004-2005. évi csapatbajnokság mérkőzései A hazai mérkőzések az ATOMFITT sakk klubban kerülnek megrendezésre. A mérkőzések 09:00 órakor kezdődnek. 2004.10.03. Paksi Oroszlánok - Bonyhád Eredmény: 2 - 8 2005.01.09. 9h-kor Paksi Oroszlánok - Gyönk Eredmény: 4,5 - 5,5 2004.10.17. Rendor SE- Paksi Oroszlánok Eredmény: 6 - 4 2005.01.16. 9h-kor Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 Eredmény: 5 - 5 2004.11.07. Paksi Oroszlánok - Decs II. Eredmény: 3 - 7 2005.02.13. 9h-kor Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok Eredmény: 5,5 - 4,5 2004.11.28. Tamási II. - Paksi Oroszlánok Eredmény: 2,5 - 7,5 Rájátszás 1. ford. 2005.02.27. 9h-kor Tamási II- Paksi Oroszlánok: Eredmény: 6 - 4 Rájátszás 2. ford. 2005.03.20. 9h-kor Paksi Oroszlánok-Szekszárd II: Eredmény: 4,5 - 5,5 Rájátszás 3. ford. 2005.04.03. 9h-kor Gyönk - Paksi Oroszlánok Eredmény: 6,5-3,5  

Elolvasom
Körbeverés az utolsó fordulóban HÍROLVASÓ

Körbeverés az utolsó fordulóban

2017.04.25, 07:55 Kosárlabda

Elolvasom
Két győzelemmel folytatta szereplését az U16 HÍROLVASÓ

Két győzelemmel folytatta szereplését az U16

2017.07.09, 13:30 Kosárlabda UP

Folytatódott a regionális bajnokság az ASE U16-os csapata számára. Dombóváron léptünk pályára, otthon pedig a nagykanizsai csapatot fogadtunk. Mivel nálunk gyengébb csapatokról van szó, próbáltunk új dolgokat gyakorolni. Ez jól és kevésbé jól sikerült, úgyhogy az azért elmondható, hogy még sok közös munka  van előttünk, ha  Baján meg akarunk nyerni a ránk váró, kulcsfontosságú meccset. Hajrá ASE!!!Dombóvár : ASE 54:61 (14:15, 8:10, 13:19, 19:17)Jakab 1, Gárdai, Pajor 17, Mukli 9/6, Nagy 12, Kiss, Tóth Cs., Morvai, Renkecz 7, Berger 3, Tell 6, Tóth T. 6ASE : Nagykanizsa 88:50 (19:13, 22:18, 24:9, 23:10)Jakab 6, Gárdai, Pajor 24/9, Mukli 22/6, Kiss 5/3, Tóth Cs. 2, Renkecz 14, Berger 6, Strasszer 2, Tell 5, Tóth T. 2

Elolvasom
Újabb két győzelem a Nyuszi Kupában HÍROLVASÓ

Újabb két győzelem a Nyuszi Kupában

2017.07.09, 13:28 Kosárlabda UP

Nyuszi Kupa 6. forduló, Szekszárd2017. Március 12. Paksi harcosok – Dombóvári Kosársuli 91-48 (17:13, 25:2, B: 6:3, 15:13, 28:17)Paks: Borsodi Bence (-), Buglyó Barna (22), Kapus Patrik (-), Kékesi Kolos (20), Nagy Dániel (4), Ochmaht Dávid (7), Pach Péter (4), Pavlik Benjamin (6), Pavlik Botond (19), Somodi András (3), Somogyi Bálint (-), Somogyi Péter (4), Szili Lajos (2)Jó formában, minden negyedet nyerve játszottunk, …... Paksi harcosok – Szekszárdi Dínók 95:83 (24:15, 14:24, B: 5:7, 35:15, 17:22)Paks: Borsodi Bence (-), Buglyó Barna (20), Kapus Patrik (-), Kékesi Kolos (45), Nagy Dániel (10), Ochmaht Dávid (4), Pach Péter (-), Pavlik Benjamin (7), Pavlik Botond (8), Somogyi Bálint (-), Somogyi Péter (-), Szili Lajos (1)Küzdelmes meccsen, de sikerült nyerni. A védekezésben még szükséges fejlődni, ……..A Paksi harcosok továbbra is veretlenül állnak a Nyuszi Kupa A csoportjának az élén 2 fordulóval a befejezés előtt. 

Elolvasom
Hazai győzelem Dombóvár ellen HÍROLVASÓ

Hazai győzelem Dombóvár ellen

2016.10.10, 12:42 Kosárlabda

Első hazai mérkőzését nyerte az U18 még úgy is, hogy Kalmár Viktor sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot. Érződött a csapaton, hogy ez még szezon eleji forma de küzdésből jelesre vizsgáztak a játékosok ami ezen a napon elég volt a győzelemhezASE - Dombóvár  63:48ASE: Csobán 5, Pupp 25/9, Plézer 13, Major 7/3, Varga -, Dorogi 4, Veisz -, Kling 2, Szalai 5/3, Krasznai 2

Elolvasom
 Két vállalható vereség az U18-ban HÍROLVASÓ

Két vállalható vereség az U18-ban

2015.12.14, 16:43 Kosárlabda

      A folyamatos betegségek miatt mind Pécsen mind Dombóváron 6 játékossal tudtunk kiállni a mérkőzésre. Pécsen aztán fantasztikus hangulat kerekedett ugyan is a HAT PAKSI JÁTÉKOS  igazán meglepte a mérkőzés elején magabiztosnak tűnő PVSK-t. Olyan felszabadultan és hatékonyan játszott a csapat hogy csak a szerencsén múlt hogy a végjátékban 4 ponttal - egész pályás letámadást, zónát felváltva játszó hazai - Pécs győzni tudott.Hatalmas sport élmény és érték volt az U18-nak!!! PVSK - ASE  79:75 A dombóvári kirándulás már felettébb felemás képet mutatott, A Dombóvár saját bevallásuk szerint is talán élete meccsét játszotta fantasztikus dobóformával - amihez gratulálunk hiszen megérdemelten győztek -  mi pedig adtunk nekik egy rövidzárlatos első félidőt így mínusz 25-ről kezdtük a második félidőt. Ez a játékrész már sokkal értékelhetőbb volt a mi részünkről azonban már fordítani nem tudtunk. Dombóvár - ASE  64:58      

Elolvasom
Egy hét - két arc HÍROLVASÓ

Egy hét - két arc

2015.11.09, 20:25 Kosárlabda

Elolvasom
Nem jutott a kiemelt bajnokságba a kadet csapat HÍROLVASÓ

Nem jutott a kiemelt bajnokságba a kadet csapat

2015.10.06, 21:28 Kosárlabda

Öt vereség mellett mindössze egy győzelmet arattunk, ez kevés volt a cél eléréséhez.

Elolvasom
Két vereség az ötödik forduló mérlege HÍROLVASÓ

Két vereség az ötödik forduló mérlege

2015.02.11, 13:25 Kosárlabda

A betegségek által megtízedelt csapatunktól most ennyire futotta.

Elolvasom
U14: Kiharcoltuk a továbbjutást HÍROLVASÓ

U14: Kiharcoltuk a továbbjutást

2014.12.21, 17:15 Kosárlabda

Három győzelem mellett egy papírforma vereség volt a mérleg, de így is meglett a továbbjutás. Molnár Gyula képgalériája is megtekinthető a cikkben.

Elolvasom
Kosárlabda játékvezetői tanfolyam indul HÍROLVASÓ

Kosárlabda játékvezetői tanfolyam indul

2014.09.17, 07:00 Kosárlabda

 

Elolvasom
Harmadik lett a kenguru csapat HÍROLVASÓ

Harmadik lett a kenguru csapat

2014.04.28, 10:59 Kosárlabda

 A Kaposvár túl nagy falatnak bizonyult, de a fehérváriak legyőzésével meglett a harmadik hely.

Elolvasom
Minden negyedet nyertük Dombóvár ellen HÍROLVASÓ
Negyedik helyen végzett a Déli Régióban serdülő csapatunk HÍROLVASÓ

Negyedik helyen végzett a Déli Régióban serdülő csapatunk

2013.05.15, 14:11 Kosárlabda

Nem túl jó előjelekkel indultunk neki a hétvégi régiós döntőnek, amit Pécsen rendeztek.

Elolvasom
Két napot pihentek Morgenék HÍROLVASÓ

Két napot pihentek Morgenék

2013.03.19, 12:54 Kosárlabda

 

Elolvasom
Junior selejtező szombaton Pakson HÍROLVASÓ

Junior selejtező szombaton Pakson

2012.09.25, 08:38 Kosárlabda

Kérünk mindenkit, hogy jelenlétével és szurkolásával biztassa a csapatot.  

Elolvasom
Újabb felkészülési mérkőzések a serdülő korosztálynak HÍROLVASÓ

Újabb felkészülési mérkőzések a serdülő korosztálynak

2012.09.25, 08:16 Kosárlabda

Alakul a serdülő csapat

Elolvasom
Folytatódott a siker sztori HÍROLVASÓ

Folytatódott a siker sztori

2012.03.20, 20:27 Kosárlabda

Öt perc múlva már nagy volt a csend, nyerni akartunk.

Elolvasom
Az időjárás közbeszólt! HÍROLVASÓ

Az időjárás közbeszólt!

2012.02.03, 18:22 Kosárlabda

Elolvasom
Túrázik a kadet csapatunk   HÍROLVASÓ

Túrázik a kadet csapatunk

2011.11.29, 08:41 Kosárlabda

Két pontot szereztünk a hétvégén a „túrabajnoki” alapszakaszban

Elolvasom
Újabb 4 pont a tarsolyban HÍROLVASÓ

Újabb 4 pont a tarsolyban

2011.10.18, 09:39 Kosárlabda

Megérdemelten szereztünk négy pontot

Elolvasom
Két győzelem Marcaliban az első kadet fordulóban HÍROLVASÓ
Főlényes siker az első fordulóban HÍROLVASÓ

Főlényes siker az első fordulóban

2011.09.21, 11:01 Kosárlabda

Elolvasom
Az ASE nyerte a villámtornát HÍROLVASÓ

Az ASE nyerte a villámtornát

2011.09.13, 08:59 Kosárlabda

Felkészülési kadet fiú torna Pakson  

Elolvasom
Az ASE kadet kosárlabda csapatának értékelése 2010/2011-es szezonban HÍROLVASÓ

Az ASE kadet kosárlabda csapatának értékelése 2010/2011-es szezonban

2011.08.23, 07:41 Kosárlabda

A nyári felkészülés kezdetén A nyári felkészülés kezdetén a 2010/2011-es országos kadet bajnokságra  kosárlabdában a megfelelő fizikai és technikai  (posztképzés kezdete) és taktikai képzést,  egy harcos jól küzdő, jól versenyző  minden poszton 2-3 azonosképességű ,szerkezetileg magas csapat kialakítását szerettük volna elérni.  Eredményesség szempontjából minimálisan az országos döntőbe jutást ill. maximálisan a legjobb négy közé kerülést tűztük ki célként( félhivatalosan az edzői stábon belül a dobogóra kerülést).Ez a játékosállomány és az ellenfelek ismeretében reális és teljesíthetőnek tűnt.Főleg úgy,hogy a Monoron amatőr szinten kosárlabdázó 204 cm-es Gomola Bence  leigazolásával és beiskolázásával szerkezetileg sokat erősödtünk, bár látszott sok mindent kell pótolnia a korosztályában játszó  kevés magasemberekhez képest.Szakmailag  egy kicsit bővebben a  zónavédekezések és ellene való támadás, 3:3 elleni játék variációi a korosztályos képzési feladatoknak megfelelően, az egészpályás letámadások és a labdafelvitel ellenük , az életkornak megfelelő fizikai képzés (saját testsúllyal) ill. megfelelő alapállóképesség kialakítása volt a fő cél.Emellett szerettünk volna minél több nemzetközi mérkőzést játszani,hogy olyan sebeséggel és intenzitással találkozzunk és találkozzunk a külföldi mentalitással ami a megfelelő fejlődést biztosítsa és minél több tapasztalatot tudjunk szerezni.( Ebbe már 2010 februárjában Szabadkán sikeresen belekóstoltunk.) Másik feladat volt a 96-os születésű 8.osztályba járó játékosok  felvételire való felkészülése, a középiskolásoknak meg a megfelelő tanulmányi szint elérése és megtartása. Az előző év végzős 8.-os tanulók beiskolázása a korosztályos válogatott kerettag  Braun Bence kivételével  ( aki végül  vissza is ment Bajára ) sikerült az ESZI-be ill. a Vak Bottyán Gimnáziumba. A gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező 205 cm-es szintén még kezdő Balogh Dánielt ugyan felvették az I István Szakmunkásképzőbe gázszerelőnek de ő az utolsó pillanatban átiratkozott a Vak Bottyánba német nyelvi osztályba ami már akkor látszott nem fog menni neki,bár fogadkozott összeszedi magát.(Nem sikerült.) A csapathoz érkezett ebben az évben még Dombóvárról Beák Balázs és Dunaújvárosból Veszprémi Zsolt. A felkészülés kezdetére  sikerült kialakítani egy olyan társaságot ahol az edzésen is tudtunk egymás ellen ellenállást kifejtő csapatokat kialakítani. Így egy hatéves építkezés után kialakult egy reményteljes a versenykosárlabdához alkatilag alkalmas magasszerkezető csapat amelyből joggal remélhettük és reméljük, hogy a felnőtt csapatba minél többen bekerülhetnek majd. Sajnos a kezdeti induláshoz képest sok paksi gyerek morzsolódott le (mintegy 30 fő fordult meg a 95/96-os korosztályban ) és az „A” csapat 16-os keretében ebben a szezonban 4/12 volt az arány 10 kollégistával egy szekszárdi és egy bonyhádi bejáróssal. Természetesen az évek alatt láttuk,hogy a 3-4 igazán tehetséges paksi gyerek csak úgy tud továbbfejlődni  az élsport felé ha hozunk hozzájuk megfelelő társakat és így csapatként is tudunk megfelelően fejlődni. A 95/96-os  csoport eredményei: 2004/05    Kenguru verseny Baján,ismerkedés a versenykörülményekkel,játék havi egyszer. 2005/06  Érkezik Gulyás Péter és Illés Máté   Bonyhádról (heti 1-2 alkalommal jártak át edzésre). Kenguru verseny Baján -1.hely ,az országos döntőn a Bajnokok Tornáján 16/8.helyezés 2006/07  OGYB  mérkőzések, átállás a 6-os labdára ,az Országos Gyerek Bajnokság döntőjében Debrecenben a 16/12. helyezés. 96/97-es csapat a Bajnokok tornáján 16/8.helyezés. 2007/08  Országos Serdülő bajnokságban nem jutottunk a 8-as döntőbe. Debrecenben már látszott a meglévő játékoskeretet fel kell javítani a továbblépés és fejlődés érdekében,hozni kell olyan játékosokat akikkel szerkezetileg és alkatilag is kosárlabda csapat lehetünk.Főleg mert többen elmentek focizni,vagy abbahagyták .Így merült fel ,és került sor a Kunszentmiklósi Kék Rókákkal való együttműködésre (Ők a 11.helyen végeztek előttünk Debrecenben, Pálinkó Gábor edző vezetésével) ahol több olyan játékos is volt akivel ezek a célok megvalósulhattak. A Rókáktól néhány tehetséges játékost más egyesület is le akart igazolni,de az ASE vállalta, hogy a teljes csapatot, az összes gyereket átveszi és két csapatban versenyezteti, majd akik vállalják és hosszú távra is távlat lehet a klubbnak Pakson folytatják tanulmányaikat, ill menet közben az NB II-es helyi csapatban is visszajátszhatnak majd.Így került sor egy nemzetközi húsvéti tornán való részvételre Bécsben ahol két csapatba osztva a gyerekeket versenyeztettük,hogy „összecsiszolódjanak” a nyári táborra ill. a következő átmeneti szezonra ahol változott a labda mérete. Az együttműködés továbblépés volt a Miklósiaknak is hiszen az egyesületi versenyben lemaradtak volna ők is ill. a szakosztályuk további működéséhez az ASE támogatása is nagyban hozzájárult. 2008/09 OSB verseny Nagyon sikeres és jó, két hetet edzőtáboroztunk Kunszentmiklóson és készültünk a serdülő  bajnokságra két csapattal.Az ASE által fizetett mikrobusszal minden pénteken amikor lehetett  átjöttek Kunszentmiklósról  a többi napokon otthon Pálinkó Gáborral edzettek. Ez az egy nap nem volt túl sok de nagyon hasznos és minőségi. A hétvégi versenyeken fokozatosan javulgattunk és végül bekerültünk az országos döntőbe  Debrecenbe ahol az 5. helyezést értük el ,bár 1 kosáron múlott a Falco ellen,hogy meglepetést okozva a négyközé kerüljünk. A 2009/10-es szezon ismét a kadet létbe történő beleerősödésről szólt,ismét labdaváltás (most már az utolsó, a 7-es labdára )belépett a zóna és vegyes védekezések formái  és az ellene való támadás és előtérbe került a 3:3 elleni játék. Novák Patrik Kunszentmiklósról a paksi Vak Bottyán Gimnázimba került.Tovább erősödött a csapat, Bajáról átjött a jókezű  Bereczki Márk (96) és a korosztályos válogatott kerettag 192 cm-es erős testalkatú Braun Bence (95),Medináról bekerült Paksra az akkor 202 cm-es kezdő Balog Dániel (95) és Illés Máté is kollégista lett, hogy itt edzhessen. Ők négyen a II.Rákóczi Ferenc általános iskola 8. osztályaiba kerültek,hogy itt készülhessenek, edzhessenek és majd felvételizzenek Paksra. Kunszentmiklósról az egyeztetéseket követően ebbe a korosztályba már csak Szabó Gábor (heti 1) és Tóth Ádám és Tóth Máté Csaba  akasztóról (heti 2) járt át. Kezdett formálódni egy reményteljes csapat. A bajnokságban 16 közé jutottunk de az Országos Döntőbe nem sikerült bekerülni. A szezont és az iskolai tanévet követően alakult ki az a 16-os „A” keret amivel megkezdtük a felkészülést a 2010/11-es kadet bajnokságra ill. elérkeztünk a már bevezetőben leírtakhoz.Akik nem fértek be az „A”-ba azok a „B” csapatban versenyeztek a a kecskeméti körzeti bajnokságban kiegészülve néhány „A”-s játékossal.Szerettünk volna Szerbiában is versenyezni torna rendszerben amire jelentkeztünk. A junior bajnokságban , a junior játékosok kis száma miatt zömmel a kadet csapat játszott ami jó felkészülést jelentett az OKB  sorozatra, főleg úgy,hogy végül  elmaradt a szerb versenyzés.   „A” keret: 95/96 Szántó Tamás                               196 Szabó Gábor                                  180 Gulyás Péter                                  184 Sterczer Péter  ’96                        185 Veszprémi Zsolt                             183 Antóni Csanád   ’96                       193 Verli Roland                                   184 Bereczki Márk     ’96                     186 Papp Márk          ’96                      192 Beák Balázs                                    192 Novák Patrik                                  196 Illés Máté                                       186 Tóth Ádám                                     180 Gomola Bence                              204 Balogh Dániel                                205 Tóth Máté Csaba                          190 „B” csapat Fricska Szabolcs                             183 Kiss Krisztián                                  185 Miholics Bence  ’96                       185 Veisz Alex       ’96                            187 Meixner Márk  ’96                          186 Bárdosi Bence    ’96                        175 Szendi Csaba      ’96                        178 Szappanos Tamás   ’97                   180   A nyári felkészülés közepesre sikerült,a Kiskunfélegyházi edzőtáborban sajnos 3 bokasérülés is történt ( Gomola,Illés,Tóth Máté Csaba), ami megnehezítette a folyamatos munkát.Ennek ellenére augusztus végén a paksi felkészülési torna döntőjében egy nagyon erős szerb csapattal ( KK STAR) szenzációs mérkőzést játszottunk Gomola Bence nélkül és csak kétszeres hosszabbításban maradtunk alul 86:88-ra úgy,hogy az ellenfél kétszer is az utolsó másodpercekben egyenlített. Ezen a mérkőzésen látszott akarattal ,harcosan játszva sokra lehetünk képesek. A dombóvári felkészülési tornát magabiztosan veretlenül nyertük,de itt sajnos elindult egy probléma sorozat,majd lavina ami iszonyúan megnehezítette, hátráltatta és beárnyékolta  az egész szezont.(Mint kiderült az előző években  összesen nem volt annyi gondunk mint ami a szezon során összejött.) Gulyás Peti nehéz szívvel bejelentette középiskolai tanulmányai miatt nem tudja vállalni a további munkát és a hétközi átjárást Bonyhádról és a hétvégi egésznapos utazásokat és versenyeket, így abbahagyja a versenykosárlabdázást. Sikerült meggyőzni gondolja ezt át, hiszen egy alapembert veszítettünk volna el, aki 3.osztályos korától átjárt az edzésekre egyedül!!! és küzdenitudásával ,atletikusságával,harcos védekezésével pillére volt a csapatnak. Megbeszéltük ne hagyja veszni az elmúlt 6 év munkáját egy sikeresnek tűnő szezon előtt ,rábízzuk akkor jön edzésre  és mérkőzésekre amikor tud,otthon amúgy is atlétika edzésre is jár, gondolja át.Végül bevállalta a pénteket és a fontos hétvégi mérkőzéseket  és szerencsére jól tette. Igaz volt olyan időszak ,hogy csak egyszer tudott jönni edzésre egy hónapban és mivel főleg atlétizált a kosaras mozgások mozdulatok előfordult  ,hogy „nehezen jöttek elő”de amikor egy kicsit többet volt itt és többet tudott játszani (iskolai szünetek,felkészülési tornák,selejtezők) sokat javult, a régi időket idézte.A küzdenitudása is megmaradt a és erre nagyon nagy szükség volt. Az alapszakaszban a területünkön az első két fordulóban októberben és novemberben (! két hónap alatt 4 mérkőzés ) Dombóvárral,Bonyháddal,a PVSK „B” –val kerültünk össze ezeket a mérkőzéseket nagy különbséggel nyertük. Majd az őszi szünet után Gomola Bence nem jött vissza , úgy érezte nem bírja a távollétet otthonról.Megértettük , elfogadtuk,de arra kértük,hogy mivel ebben a szezonban már máshol nem játszhat edzen otthon Monoron ill. Cegléden és jöjjön el a mérkőzésekre. Ez annyiban sikerült,hogy januárban egy junior selejtezőn Budapesten játszott ( jó játékával meglepetésre megvertük az Albacompot és 16 közé jutottunk ) és március végén az OKB 3. paksi fordulójától a kadet csapatban is. Sajnos így nem tudott meghatározó játékos lenni, a csapatjátékban sem találta meg sokszor a helyét, így nem volt olyan ponterős mint lehetett volna de legalább velünk volt, magassága révén a palánkok alatt némi stabilitást adott és a sorozat vége felé szerencsére a lepattanózásban  feljavult, amire nagy szükség volt. Megmaradt a remény, hogy mégis csak Pakson sportoljon tovább, mert ha még van is sok pótolni és fejleszteni valója , potenciálisa óriási tehetsége a sportágnak. Október végén kiderült, Antoni Csanád bal térdén egy kis csontszilánk levált (nem a sport miatt ) és ezért fáj a térde. A vizsgálatokon kiderült, előbb-utóbb ezt el kell távolítani .Ezt bármikor meg lehetett műteni akár a szezon után is. Végül úgy döntöttünk közösen ezt a korosztályos válogatott (’96) nyári programja miatt novemberben műtetjük meg.Részben azért,hogy ne fájdalommal kelljen sportolni, ill. úgy ítéltük meg, hogy van olyan erős a csapat, hogy az alapszakaszt  biztos továbbjutó helyen zárjuk  december közepére . Így az öt hét lábadozást követően majd  Csaszi is fokozatosan  elkezdheti az edzéseket, a január végi első főtáblás selejtezőre de legkésőbb februárra amikor kezd élessé vállni a bajnokság utoléri magát ismerve akaratát és munkamorálját,fanatizmusát.Ekkor körvonalazódott egy karácsonyi ostravai torna is, amire meghívtak bennünket és a szakosztály engedélyezte a részvételt. Erre a nemzetközi megmérettetésre iszonyúan nagy szükség volt, mert két és fél nap alatt 5 mérkőzést kellett játszani ami jól modellezte egy országos döntő ritmusát, és jó tapasztalatokat nyújthatott, hiszen a nemzetközi mérkőzések irama sokszor más mint amivel itthon találkozunk és az igazán jó magyar csapatokkal csak tavasszal játszunk.(Nem beszélve arról,hogy mivel a szerb lehetőség kútba esett , minden ilyen lehetőséget igyekeztünk megragadni.) November közepétől Papp Márk betegségek miatt mintegy egy hónapot kihagyott, majd bejelentése  hogy abbahagyja a kosárlabdázást mindenkit megdöbbentett és sokkolt . Márk  is a ’96 –os válogatott keret tagja, mintaszerű edzésmunkája hozzáállása kitartása mindig példaszerű volt. Küzdeni tudása ésszel párosult –kitűnő tanuló -,fantasztikus fizika adottságokkal rendelkezik mindig a maximumra törekedett  edzésen és mérkőzéseken is nyerő tipusú játékos aki nem adja fel. Nem véletlenül volt 2009/10-es Országos Serdülő Döntő  legponterősebb játékosa 27 pontos átlaggal úgy, hogy szinte egyedül vitte a hátán a csapatot mivel Antoni   Csanád megbetegedett és ezért nem játszhatott és nem véletlenül dobott a 95-ös KK Starnak 30 pontot azon az emlékezetes mérkőzésen. Az ALBA Berlin is invitálta miután Bécsben megszórta őket, minden adottsága megvan az élsporthoz.A bejelentés nagyon szíven ütött bennünket, főleg azért mert ilyen játékosokért érdemes dolgozni ,kezdetektől alapember és elfogadott volt a csapaton belül, pláne semmilyen jele sem  volt,hogy  egyik napról a másikra a szezon közepén így döntsön. Leültünk vele és apukájával megbeszélni a dolgokat. Részben tudtuk elfogadni Márk indokait, de úgy láttuk semmit sem szabad erőltetni , időt kell adni,hogy átgondolja a dolgokat.Megkértük ne döntsön elhamarkodottan  ha esetleg csökkentett időtartamban  is de sportoljon velünk továb legalább heti 4-szer elhagyva a két reggeli és egy délutáni edzést és csak a kadet versenyeken kell játszania, ez egy hétvégét jelent havonta, így több ideje jut másra.Nála sem szerettük volna, hogy kárba vesszen az eddigi  munkája főleg úgy,hogy nem rajta van a teher..( Végül januártól ismét edzésbe állt, de természetesen csökkent a teljesítménye , bár ugyanolyan odaadással dolgozott az edzéseken, főleg a mérkőzéshiány ütközött ki, de így is meghatározó ember maradt, csak a régi önmagához képest esett vissza némileg.A lényeg nála is az volt megmaradt az esély a továbbiakban is hogy  velünk sportol, és az idő múlásával változhat még sok minden.) A csapat erősségét mutatja, hogy ilyen körülmények között a junior bajnokságban  így is hoztuk a 3. helyet a területi csoportban ( milyen jó volt ,hogy a néhány kadet mérkőzés mellett voltak még mérkőzéseink ), aki verhető volt azt legyőztük csak a PVSK és a Kaposvár előzött meg akik több idősebb játékossal rendelkeztek.( Nálunk egy  94-es születésű Baki Sanyi volt aki hozzá tudott érdemben tenni valamit a kadet csapathoz  a 93/94-es junior  mezőnyben.) A kadet bajnokságban decemberre került a területi keresztjáték  két fordulója ahol a Péccsel  és a Kaposvárral  játszottunk szintén ,de már más előjellel. Dombóváron  hullámzó játékkal de magabiztosan nyertünk a  Pécs ( 88:71) és a Kaposvár ellen is (92:83 ), de az utolsó paksi forduló nem igérkezett könnyűnek. Ez így is lett, az első mérkőzésen  a Pécs  ellen (82:56) 30 percig szoros volt az állás és a Kaposvár is nagyon szívta magát ,jól játszottak,ráadásul  az 5. percben Szántó Tamás aki egyre jobban játszott az ősszel bokasérülést szenvedett  ( két hónapot ki is kellett hagynia ) ezzel kiesett egy újabb magasember . Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok és  ugyan akadozott a 2:1:2-es zóna elleni játékunk de kiküzdött 71:68-as győzelmünk azt jelentette,hogy veretlenül nyertük az alapszakaszt és jó pozicióba kerülve léptünk a 32-es főtáblára. Az ősszel sajnos az említett játékosok kiesésével és egyéb okok miatt  előfordult,hogy 8-9 fővel edzettünk , így nehezebben tudtuk gyakorolni egyes csapatjátékainkat, főleg a zóna elleni játékokat. Morgen Frigyes vezetésével elkezdtük a reggeli erősítő edzéseket saját súllyal (TRX) ami kezdetben nagy létszámmal zajlott, majd tavaszra 4-6 főre olvadt akik rendszeresen jártak, majd április közepétől dobóedzésekre váltottunk. A hiányzók miatt többen több lehetőséget kaptak és ezzel néhányan éltek is. Illés Máté és Szabó Gábor vitte a csapatot de Novák Patrik , Tóth Máté Csaba is odatette magát, Beák Balázs védőmunkája  kiemelkedett és Szántó Tamás is sérüléséig húzóember volt. A karácsonyi szünetben Ostravára utaztunk egy nemzetközi tornára,nem teljes csapattal, Baki Sanyival kiegészülve, bár kiderült több csapatban is sok 94-es játszott.Antoni Csanád két hete edzett a gyógytornát követően, csak csereemberként vettük számításba és csak korlátotzott ideig, de kiderült mérkőzésről-mérkőzésre többet bírt, és helyenként csereként is döntő pillanatokban nem remegett a keze.Baki Sanyival be is választották végül a torna ALL STAR csapatába (!), míg Illés Máté lett a torna legjobb játékosa. A csoportmérkőzések során jó csapatokkal játszottunk és a helyi  BCM Slezska Ostrava ellen aki a cseh extraligában 2. helyen volt és nagyon magas erős jó csapatot alkotott, fantasztikus játékkal tudtuk legyőzni  (96:62) amit igen csak nehezen tudtak feldolgozni ,mert első ránézésre minimum 20 ponttal voltak nálunk erősebbek. Talán lesz még egyszer az életben ilyen meccs,hogy agresszív és váltogatott  extra védekezésünk mellé kiváló és eredményes támadójáték párosul a magas és testileg erős ellenfél ellen,védekezésváltásainkkal nem tudtak mit kezdeni, zónaletámadásukat könnyen megverve, szinte minden támadásunkból kosarat dobtunk, jól működtek és játszottuk a figurákat (talán itt a legjobban) voltak indításaink és bárkit cseréltünk be nem estünk vissza, sőt.Azt hiszem aki akkor  ott volt óriási élmény volt számára a mérkőzés. A döntőbe veretlenül kerültünk be bár már nem játszottunk ilyen jól, főleg a támadójáték eredményessége ,hatásfoka esett vissza ,de szerencsére a védekezés nem, és a küzdenitudás,harcosság sem, ami mindennek az alapja. A döntőben is erős ellenfél ellen játszottunk a JBC Brno (extraliga 4.) csapata ellen.  Az első öt percet kivéve mi irányítottuk a mérkőzést de csak a harmadik negyed közepétő tudtunk elhúzni 8-10 ponttal.A siker mindenkit feldobott de sajnos a tavaszra ez a lendület egy kicsit elfogyott, az országos döntőn láttunk belőle újra valamit. Januárban juniorselejtező Pesten amiről már írtam, és az első selejtező forduló Székesfehérváron. Itt  könnyen vertük a Pápát ( 116:57) és a Fehérvár „B”-t ( 111:39 ) de az addig ismeretlen Körmend meglepett minket fegyelmezett érett csapatjátékával, jó külső dobásaival,extra magasemberével és mozgékony  1:2:2-es behúzódó zónájával. Nem igazán ment a dobás, helyenként görcsösen pontatlanul támadtunk.Szerencsére az ellenfél centere hamar begyüjtötte a 3. majd 4. személyi hibáját így nem tudott olyan hatékonyan játszani,mert sokat ült,de a mezőnyök pótolták. A 39.percben még ellenfelünk vezetett, de a gyenge és erélytelen játékvezetés következtében , botrányos másfél perc következett ahol részben  az ellenfél által kapott technikai hibák nyomán a bedobott büntetőkkel nyerni tudtunk (74:65) bár elmondható végig nagyon küzdöttünk, sokszor fejetlenül. A palánkok alól most igencsak hiányzott Gomola és Szántó, de már csoportgyőztesként a 16 között voltunk. A sorozat Sopronba folytatódott, a kiírás és beosztás szeszélye révén a házigazda Tigriseket ( 110:47), a területünkről ismert PVSK-t (99:50) és a Kaposvárt is (87:58) magabiztosan vertük. A Kaposvárnál a 22. percben szoros állásnál ugyan megsérült az egyik kulcsember, de ennek ellenére is nyertünk volna.Viszonylag jól játszottunk és alaposan felkészültünk a zónájukra. Most is volt hiányzó Beák Balázs ill. Gomola. Az alapszakaszban a   legjobb négyközé jutásért végre Pakson hazai pályán tudtunk játszani, ellenfeleink a Szeged (105:73) ismét a Körmend ( 60:57) és a végső győzelemre esélyes Vasas MKBE ( 61:90 ) csapatai voltak. Itt már nem volt gyenge csapat és az első két helyen végző már az utolsó fordulótól függetlenül Országos Döntős és nyugodtan készülhet. Így reálisan a második helyet céloztuk meg de majdnem felborult a papírforma,mert a Körmend az első mérkőzésen lelkes odaadó és fegyelmezett játékkal legyőzte a kényelmes és dekoncentrált pestieket.Így az ellenük való mérkőzés meghatározó volt,pláne úgy,hogy fűtötte őket a visszavágás vágya.Végül hasonlóan küzdelmes fordulatos és botrányos mérkőzésen az utolsó másodpercben dobott hárompontossal tudtunk nyerni.A Vasas ellen játszottunk a legjobban,bár kevésbé eredményesen és már tudtuk továbbjutottunk,mert a Körmendiek a 27.percben levonultak a pályáról a Szeged ellen.Most sem volt teljes a csapat. Hiányzott Beák Balázs. Az áprilisi alapszakasz döntő szintén Pakson volt, és az előző hetekben mindenki beteg vagy sérült volt így nem lehettek túl nagy reményeink a legjobb csapatok ellen.Az első mérkőzésen átgázolt rajtunk kiváló játékkal  a Vasas (39:113), a Falco ellen már küzdöttünk és helyenként jól játszottunk a 36.percig egál volt és nyílt a mérkőzés (52:63).Ezeken nem játszott Novák Patrik,Tóth Máté Csaba sérülés,Papp Márk betegség miatt,bár ő az utolsó Kecskemét elleni mérkőzésre beszált,és ahol szintén az első negyedbe elengedtük ellenfelünket és nem tartottuk be a megbeszélteket (89:93)de a lelkes ” cseresor „ majdnem megfordította  a mérkőzést. Az előzmények tükrében a Vasas kivételével helytálltunk, tapasztalokat szerezhettünk az ellenfelekről és 6 hetet készülhettünk az Országos Döntőre. Ebbe iktattuk be a hagyományos Húsvéti Bécsi Tornát ahol az erősebb mezőnybe velünk együtt 35 csapat nevezett, a gyengébbe 67 (!).Sajnos nem tudott mindenki eljönni,mert az önrészt nem mindenki tudta vállalni,de arra jó volt,hogy sok mérkőzést játszunk és Gomola Bencét is próbáljuk beépítgetni a csapatjátékba, és a sérülésekből visszatért játékosainkat (Novák,Tóth M.Csaba) felhozzuk. Végül a négyközé jutásért egy szerb csapattól kaptunk ki ,de amiért jöttünk azt maximálisan elértük. Ezután májusban tartottunk még az érettségi szünett alatt egy mini edzőtábort ahova Balog Dániel indokolatlanul nem jelent meg így kikerült a csapatból.Az Országos Döntő előtt amit a Vasas csarnokában  a budapesti csapat rendezett játszottunk  Pakson  még egy edzőmérkőzést a Kecskeméttel majd  Budapesten a Pasaréti csarnokban a Vasassal,viszonozva a szeptemberi paksi látogatásukat. Ez jó volt,mert szokhattuk a termet és végre elkészíthettük  azt a csapatképet ahol a kizárt Balog Dani kivételével mindenki ott volt a keretből,és ami bekerült a műsorfüzetbe. Az országos döntőre jól felkészültünk.Végigvettük a korosztályos feladatokat a 3:3 elleni játékban,felépítettük az emberfogás elleni 5 alapjátékunkat különböző fellállásból,megismertük a zónavédekezések fajtáit,felépítettünk több letámadásos védekezést,meglepetésnek összeraktunk kétfajta vegyesvédekezést is ami jól jött a döntőn, és ismertük ezek ellen miként kell játszani.Rengeteget gyakoroltuk a zónák elleni játékot. A csapat állóképessége is kiválló volt ,3000 m,volt a Cooperátlag 2800-3400 m-es szórásban.Sokat de nem eleget fejlődtünk technikailag és a sok probléma ellenére sikerült egy jó kis csapatot összerakni. Sajnos a belső összetartás és kohézió viszont nem volt olyan szintű mindig, mint aminek lennie kellett volna. A döntőn, az első mérkőzés előtt eggyel csökkent a csapat létszáma. Tizenhárom játékossal mentünk el,így egy mindig  ki kellet,hogy maradjon.Ezt meg is beszéltük és arról is szó volt, aki nem játszik az segít statisztika írásban, a labdák felügyeletében,a vizespalackok rendbent tartásában stb. és ez nem megalázó hanem természetes dolog. Bereczki Márk volt az első kimaradó és 15 perccel a mérkőzés előtt megkértem segítsen videózni,hogy fel tudjuk venni az első mérkőzést. Ő ezt megtagadta és kijelentette, nem ezért jött ide.Sajnos erre azt kellett válaszolnom,hogy amiért viszont  idejött arra nekünk már nincs szükségünk és a jelenlevő szüleivel hazamehet. ( Egyébként azt az információt kaptuk tőlük,hogy évekre Németországba mennek és ott kosarazik majd tovább.) Az incidenst követően Márk a tornán ottmaradt és  végig  csapata ellen szurkolt.  Az első mérkőzést követően megköszönte az elmúlt két évet, hogy itt lehetett és leadta a felszerelését ami nála volt. Ezekután  a tornán jelentkezett a Falcoba , tudomásom szerint  most is ott készül .Mivel évközi edzésmunkája és hozzáállása nem mindig volt megfelelő és a csapattársaival sem találta meg a hangot nem is marasztaltuk nagyon. A döntő első mérkőzésén jól játszva vertük a meglepetésre készülő és megerősödő  -reaktiválták egyik jó játékosukat,aki végül a legjobb lepattanózó lett a tornán - Kaposvárt (73:59), majd legyőztük a magas Debrecent (76:55) és szenzációsan jó mérkőzésen a „régi időket idézve” a 32. percig nyílt mérkőzést játszottunk a későbbi bajnok Vasassal (65:79). Sajnos ez főleg a fejekből vett ki sokat és a Falco elleni elődöntőben gyenge játékvezetés mellet a tornán a legjobb mérkőzését játszó  és kiválóan védekező ellenféltől kikaptunk,bár a különbség túlzó (43:75), nem a valós erőviszonyokat tükrözi. Aztán a harmadik helyért a Kecskemét ellen fordulatos ,izgalmas mérkőzésen,hatalmas küzdelemmell  az első negyedet kivételével (12:29)a sírból visszahozott mérkőzésen 81:80-ra nyertünk és nagyon nagyot küzdve nem érdemtelenül megszereztük a 3.helyet a  győztes Vasas és a második Falco mögött. Illés Máté-t teljesítménye révén behívták az U16-os korosztályos keretbe, majd az utazó csapatba is bekerült így résztvehetett Macedóniában a B-csoportos EB-n. Elmondhatjuk ,hogy az éves történések tükrében reális ez a pillanatnyi helyezés, és  így is nagyon megdolgoztunk érte. Véleményem szerint a mi csapatunk rendelkezik még a legnagyobb tartalékokkal még messze nincs teljesítő képessége maximumán és több játékos is tud ennél jobb teljesítményt nyújtani mind egyéni mind pedig csapat szinten.Jó alkatú játékosaink még nincsenek túlerősítve és technikailag és dobásbiztonságban is van fejlődési lehetőség. Nem volt még ponterős belső centerjátékunk,  és bár sokat gyakoroltuk de az indítások sem voltak olyan szervezettek és hatékonyak mint kellene lenni.(Amikor ez rendben volt akkor meg is látszott a mérkőzések pillanatnyi eredményességén.) Az egyéni védekezéseken is lehet még mit javítani és a zóna elleni játékon is. Csapatvédekezésben sok variációnk volt a vegyessel több csapatot is megleptünk. Sajnos támadójátékunk is májusra állt csak össze. Érződött  mint már említettem pl. Gomola Bencénél   a közös edzések hiánya és   több tapasztalat hiánya az ilyen ritmusú mérkőzéseken. Ennek ellenére a bronzmérkőzésen leszedett 20 lepattanója nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez. A védekezésre is kellett volna még legalább két hónap,  főleg a fizikai részére,  hogy még ütősebb legyen de elmondható,hogy a Falco elleni kevésbé jól sikerült mérkőzésen is odatettük magunkat, sajnos ott fejben voltunk fáradtabbak az előző napi Vasas elleni extra mérkőzést követően. Amiben még erősek voltunk a vasassal együtt, hogy 10-12 játékost tudtunk forgatni, míg az ellenfeleknél ez  3-6 volt. A statisztika is azt mutatta nálunk tett hozzá legtöbbet a mérkőzéshez a kispad. Ennek ellenére volt némi „háttérzaj”,hogy ki mennyit játszott és játszik, de elmondtam az érintetteknek a döntő nem arról szól, hogy kisérletezgessünk, feladatokat kell megoldani és teljesíteni. Pl. a bronzmérkőzésen meg kellett találni az első negyedi összeomlás közben hogyan tudunk talpra állni, kikkel tudjuk  az adott pillanatban megfordítani az állást. Szerencsére sikerült. Végül meg kell köszönnöm Antóni József áldozatos és kitartó munkáját az edzéseken,edzőtáborokban és versenyeken. Morgen Frigyes jóhangulatú reggeli edzéseit és Pálinkó Gábor munkáját aki ebben az évben is eljött amikor tudott  a versenyekre segíteni. Köszönjuk a szülőknek is a kitartást és az esetleges áldozatokat és segítségüket. Az Atomerőmű Sportegyesület férfi szakosztályának pedig azt az anyagi támogatást ami nélkül nem tartanánk itt ahol most ezzel a csapattal, és reméljük ez nemhiábavaló lesz folytatódik a junior korosztályban is és nemsokára lesz a felnőtt csapatban 2-3 sajátnevelésű játékos a Morgen Ferdi mellett. Paks,2011.augusztus 15.                                                         Nagy Gábor edző                  

Elolvasom
Bronzérmes az Atomerőmű SE fiú kadet csapata HÍROLVASÓ

Bronzérmes az Atomerőmű SE fiú kadet csapata

2011.06.01, 14:30 Kosárlabda

"Kimarad az első, a másodika gyűrűre megy, leszedik, kiosztják még két másodperc Fehér, emberről bedobja a triplát 81:80. Időkérés......

Elolvasom
Fontos kadett forduló hétvégén, Pakson HÍROLVASÓ
Az U-20-as csapat félévi értékelése HÍROLVASÓ

Az U-20-as csapat félévi értékelése

2011.01.18, 06:16 Kosárlabda

  Az Atomerőmű SE U-20-as korosztályú férfi kosárlabda csapatának félévi értékelése

Elolvasom
Fontos csata a Kaposvárral HÍROLVASÓ

Fontos csata a Kaposvárral

2010.12.07, 12:54 Kosárlabda

 Rangadó a kadett bajnokságban

Elolvasom
Országos Kadett Bajnokság HÍROLVASÓ

Országos Kadett Bajnokság

2010.12.07, 07:29 Kosárlabda

Területi keresztjáték Dombóvár 2010.12.05.

Elolvasom
Junior csapatunk az országos főtáblán HÍROLVASÓ

Junior csapatunk az országos főtáblán

2010.12.02, 11:32 Kosárlabda

Országos Junior Bajnokság

Elolvasom
Gulyás party a kezdetek HÍROLVASÓ

Gulyás party a kezdetek

2010.11.29, 12:28 Kosárlabda

ASE - Dombóvár serdülő mérkőzéssel kezdődött

Elolvasom
Eredmények a kadett bajnokság 2. fordulójából HÍROLVASÓ

Eredmények a kadett bajnokság 2. fordulójából

2010.11.22, 13:01 Kosárlabda

Országos kadett Bajnokság

Elolvasom
Lehengerlő győzelmek HÍROLVASÓ

Lehengerlő győzelmek

2010.11.20, 07:48 Kosárlabda

Serdülő hírek

Elolvasom
Sima ASE sikerek HÍROLVASÓ

Sima ASE sikerek

2010.11.17, 11:33 Kosárlabda

Junior 4.forduló Paks

Elolvasom
A 18-as szám és a vendégek HÍROLVASÓ

A 18-as szám és a vendégek

2010.10.30, 07:13 Kosárlabda

Visszavonul a legenda

Elolvasom
Junior Bajnokság 2. forduló HÍROLVASÓ

Junior Bajnokság 2. forduló

2010.10.22, 07:48 Kosárlabda

Országos Junior Bajnokság

Elolvasom
Sikeres rajt HÍROLVASÓ

Sikeres rajt

2010.10.14, 12:40 Kosárlabda

2 torna a hétvégén

Elolvasom
Győzelem a nyitányon HÍROLVASÓ

Győzelem a nyitányon

2010.10.01, 08:51 Kosárlabda

Megkezdődtek az OJB küzdelmei

Elolvasom
Atomerőmű SE Férfi Kosárlabda 2010/2011. felkészülési programja HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE Férfi Kosárlabda 2010/2011. felkészülési programja

2010.07.12, 09:54 Kosárlabda

 Atomerőmű SE 2010/2011-es év felkészülési programja

Elolvasom
A kadett korosztály 2009-2010-es éves értékelése HÍROLVASÓ

A kadett korosztály 2009-2010-es éves értékelése

2010.07.05, 10:44 Kosárlabda

ASE 2009/2010 kadet csapatról

Elolvasom
Faragó Péter is Piros-kékben jövőre HÍROLVASÓ

Faragó Péter is Piros-kékben jövőre

2010.07.02, 09:59 Kosárlabda

  Interjú Faragó Péterrel:

Elolvasom
A Serdülő korosztály 2009/2010 idénye HÍROLVASÓ

A Serdülő korosztály 2009/2010 idénye

2010.06.08, 10:48 Kosárlabda

Ezt a korosztályt idén a  96-97- ben született gyerekek alkották. Évek óta dolgozunk együtt úgyhogy nagyon jól ismerem ezt a társaságot. Két éve országos 5. helyet sikerült megszereznünk ami az elmúlt évek egyik legeredményesebb szezonja volt. Nagyon tudatosan készültünk erre az évre hiszen ez a társaság ez egyik legerősebb játékosállomány az egyesületben. A nyári felkészüléseket követően már az első fordulókon látszott , hogy  egy nagyon jó csapat kezd összeállni.

Elolvasom
Sorsdöntő meccs Pécsett HÍROLVASÓ

Sorsdöntő meccs Pécsett

2010.04.08, 11:12 Kosárlabda

A tavalyi bajnoki döntő két résztvevője csap össze egymással április 10.-én szombaton 18 órakor Pécsett a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A mérkőzésnek már csak a legutóbbi aranyérmes, vagyis az Atomerőmű SE számára van tétje. Méghozzá nem is kicsi.

Elolvasom
Az alapszakasz második helyéért: ASE - ZTE HÍROLVASÓ

Az alapszakasz második helyéért: ASE - ZTE

2010.04.01, 15:20 Kosárlabda

Aki csak teheti, jöjjön április 3.-án szombaton a Gesztenyés úti csarnokba és buzdítsa az Atomerőmű SE kosárlabda csapatát. 15.45.-től ugyanis ASE- ZTE az alapszakasz utolsó hazai meccsén! Bár a Sportklub Televízió élőben közvetíti az összecsapást, de most a helyszínen és nem otthon a kanapén lesz szükség a hangszálakra és a kezekre!

Elolvasom
A 24.játéknapon: Falco - ASE HÍROLVASÓ

A 24.játéknapon: Falco - ASE

2010.03.26, 09:26 Kosárlabda

A 2009. december 28.-án autóbalesetben elhunyt Horváth Zoltán vagy ahogy mindenki ismerte „Cece”, fentről nézi a 24. forduló rangadóját. A kiváló sportember mindkét csapatban játszott, méghozzá kiválóan, ezért is nehéz feldolgozni azt, hogy a vasárnapi mérkőzést nélküle rendezik.

Elolvasom
Atom- Alba a szezonban negyedszer HÍROLVASÓ

Atom- Alba a szezonban negyedszer

2010.03.18, 15:50 Kosárlabda

Élesedik a bajnokság! Az alapszakasz győzelem eldőlt, mivel a Zalaegerszeg hibátlan mutatójának köszönhetően megnyerte első szakaszát a pontvadászatnak. A második helyre azonban még négy csapat pályázik. Jelenleg ezüstös pozícióban a Szolnok található- harmadik a Körmend- , de a Tisza partiak a játéknapon a ZTE-t fogadják. A forduló másik rangadóját Pakson rendezik, a negyedik Atomerőmű SE pénteken 18 órakor az ötödik Albacomp együttesét fogadja.

Elolvasom
Magabiztos győzelem a megyei rangadón HÍROLVASÓ

Magabiztos győzelem a megyei rangadón

2010.03.13, 18:20 Kosárlabda

Bár a két csapat jelenlegi helyzetét tekintve a találkozó elsőszámú esélyese az Atomerőmű SE volt, nem szabadot figyelmen kívül hagyni, hogy a rangadókon minden egylet kettőzött erővel küzd. /A hazaiak ezúttal nem megszokott csarnokukban, hanem a helyi 516.sz. Ipari Szakközépiskola és Kollégiumban fogadták az ASE-t./ A Dombóvár KC is így tett a mérkőzés elején Cubela és Szőke pontjaival 5:0-val kezdett a DKC.

Elolvasom
Rangadó a megyében HÍROLVASÓ

Rangadó a megyében

2010.03.12, 09:07 Kosárlabda

A Dombóvár- Paks párharcok, legyen az bármilyen sportág, mindig kiemelkedő jelentőségű Tolna megye életében. A kosárlabdára ez különösen igaz, hiszen két élvonalbeli csapat feszül egymásnak évről- évre az alapszakaszban minimum kétszer. A két klub között különösen jó a kapcsolat, mely főleg a játékos mozgásra igaz. A Dombóvár KC-tól igazolt – ha csak a közelmúltat nézzük- az Atomerőmű SE-hez Mike English – aki már nem szerepel a Duna parti csapatban-, jelenleg Anthony Dill, Ivory Clark, Jerome LaGrange és Tory Walker is immár piros kékben pattogtat.

Elolvasom
Soproni KC - Atomerőmű SE HÍROLVASÓ

Soproni KC - Atomerőmű SE

2010.02.26, 06:50 Kosárlabda

A 2009-2010-es kosárlabda bajnokság 20. játéknapján a Hűség városában vendégszerepel az Atomerőmű SE. A házigazda Sopron 19 meccset követően 10 győzelemmel és 9 vereséggel a tabella 6. helyen áll, míg az ASE 12-7-es mutatóval jelenleg 4. Az SKC-t 2009. november 14.-én 86:76-ra győzte le az Atom a Gesztenyés úti sportcsarnokban úgy, hogy a záró negyed előtt mindössze egyetlen ponttal vezetett a tavalyi bajnok.

Elolvasom
Visszavágó a legjobb 8-ba jutásért HÍROLVASÓ

Visszavágó a legjobb 8-ba jutásért

2010.02.16, 11:46 Kosárlabda

Magyar Kupa mérkőzés következik az Atomerőmű SE számára, az Albacomp látogat február 17.-én szerdán a Gesztenyés úti csarnokba. Az „odavágón” 10 pontos hátrányt könyvelhetett el a piros kék gárda, mely csapatot még Dzunics Branislav irányított. Azóta edzőváltás történt az Atomosoknál, a szakmai munkát már Horváth Imre vezeti. „Pipi”-vel szombaton Körmenden ugyan vereséget szenvedett az ASE, de már voltak bíztató jelek.

Elolvasom
Kiss Zsolt HÍROLVASÓ

Kiss Zsolt

2010.02.14, 09:58 Kosárlabda

"Csak a Kiss Zsolt"

Elolvasom
LeGrange Pakson HÍROLVASÓ

LeGrange Pakson

2010.02.02, 12:30 Kosárlabda

Hétfőn este az Atomerőmű SE vezetősége megegyezett Jerome LaGrange-zsel aki Dombóváról helyezi át székhelyét a bajnok csapathoz.

Elolvasom
Rangadó a 8 közé jutásért HÍROLVASÓ

Rangadó a 8 közé jutásért

2010.02.01, 10:02 Kosárlabda

A Magyar Kupában a 16 között csatlakoznak a sorozat küzdelmeibe az élvonalbeli gárdák. A sorsolás szeszélye folytán az Atomerőmű SE máris rangadóval kezd. Az Albacomppal játszik ugyanis oda-vissza a 8-ba jutásért Dzunics Branislav együttese, mely gárdánál több változás is történt.

Elolvasom
A következő győzelem reményében HÍROLVASÓ

A következő győzelem reményében

2010.01.22, 08:52 Kosárlabda

Az utóbbi időben hullámzóan teljesítő Atomerőmű a sereghajtó Debrecent fogadja a hétvégén. Szerdán mindkét gárda idegenben lépett parkettre és egyaránt vereséggel tértek haza. Az atomosok Kaposvárott, míg a „civisvárosiak” Dombóváron maradtak alul ellenfelükkel szemben.

Elolvasom
A Kaposvár következik! HÍROLVASÓ

A Kaposvár következik!

2010.01.19, 08:05 Kosárlabda

Január 20.-án kettő, míg 21.-én egy mérkőzéssel folytatódik az Uniqa Magyar Bajnokság. A 16. fordulóból előrehozott meccsen az Atomerőmű SE Kaposváron vendégszerepel, míg a 12. játéknapról a Dombóvár- DEKE találkozót rendezik. Csütörtökön pedig a 15. fordulóból a PVSK- Nyíregyháza összecsapást rendezik. Az ASE tehát „Somogyországban” lép parkettre szerdán 18 órakor.

Elolvasom
Ki nyeri a meccset: MI!!!!! HÍROLVASÓ

Ki nyeri a meccset: MI!!!!!

2010.01.18, 10:48 Kosárlabda

Az ASE csarnokban rendezték az Országos Serdülő Bajnokság területi keresztjátékának első fordulóját, a Baja, a Dombóvár, a Békéscsaba és az ASE csapatainak részvételével.

Elolvasom
Sorsoltak a Magyar Kupában HÍROLVASÓ

Sorsoltak a Magyar Kupában

2010.01.12, 10:02 Kosárlabda

Elkészült a Magyar Kupa 16 csapatos mezőnyének sorsolása. Az élvonalbeli 14 alakulat mellé csatlakozott a "B" csoport két bajnokaspiránsa, a Hepp Kupa győztes Jászberény, valamint a Bonyhád ezüstérmes csapata. Lássuk az érdekes párosításokat:

Elolvasom
Csúcsrangadó következik HÍROLVASÓ

Csúcsrangadó következik

2009.12.18, 14:33 Kosárlabda

A naptári év utolsó bajnoki mérkőzésén vitathatatlanul a két legerősebb csapat csap össze az Uniqa Magyar bajnokságban. A 12. játéknapon Zalakerámia ZTE KK- Atomerőmű SE. A hazaiak ebben a szezonban nem találtak még legyőzőre, mely mindenképp megsüvegelendő.

Elolvasom
Csúcsrangadó következik HÍROLVASÓ

Csúcsrangadó következik

2009.12.18, 14:33 Kosárlabda

A naptári év utolsó bajnoki mérkőzésén vitathatatlanul a két legerősebb csapat csap össze az Uniqa Magyar bajnokságban. A 12. játéknapon Zalakerámia ZTE KK- Atomerőmű SE. A hazaiak ebben a szezonban nem találtak még legyőzőre, mely mindenképp megsüvegelendő.

Elolvasom
Országos Serdülő Bajnokság 7.forduló HÍROLVASÓ

Országos Serdülő Bajnokság 7.forduló

2009.12.18, 08:09 Kosárlabda

Véget ért a serdülő bajnokság első szakasza a dél dunántúli területen, csapatunk az előzetes várakozásunkat messze felülmúlva, veretlenül végzett az első helyen.

Elolvasom
Hazai pályán a Falco KC következik HÍROLVASÓ

Hazai pályán a Falco KC következik

2009.12.11, 05:48 Kosárlabda

Az Uniqa Magyar bajnokság 11. fordulójában a Gesztenyés úti Sportcsarnokban a szombathelyi Falco KC vendégszerepel. A tavalyi szezonban ötször játszott egymással a két csapat. Az alapszakaszban Pakson 98-90-re (lásd:lent), míg idegenben 103:86-ra győzött az Atomerőmű SE, majd a rájátszásban a döntőbe jutásért söpréssel -3:0- lépett túl a piros kék egylet a sárga feketéken. Az Atomerőmű SE győzelemmel hangolt a fontos mérkőzésre, a CEBL Kupában az osztrák Kapfenberg Bulls együttesét – tudósítás a honlapon- idegenben 69:64-re verte.

Elolvasom
Szurkolói szemmel HÍROLVASÓ

Szurkolói szemmel

2009.12.10, 12:57 Kosárlabda

Tudtuk, hogy nem lehet veretlenül végigjátszani a bajnokságot, és nem is lett így. A 10. meccsen a Fehérvár állított meg minket. Talán nem is baj, néha kell egy kis pofon, hogy utána megújult erővel vessük magunkat a harcba. Nem játszott a csapat túl jól, és így is csak két ponttal voltunk rosszabbak, ez pedig, úgy érzem, belefér! Szurkolásban sem vallottunk szégyent. Rengeteg paksi volt az Alba csarnokában, és aki ott volt, űzte-hajtotta a fiúkat. Nagyszerű hangulat volt, igazán méltó egy ilyen csapathoz, egy ilyen rangadóhoz.

Elolvasom
OSB 6.forduló HÍROLVASÓ

OSB 6.forduló

2009.12.08, 08:12 Kosárlabda

Országos Serdülő Bajnokság.

Elolvasom
Alba - ASE beharangozó HÍROLVASÓ

Alba - ASE beharangozó

2009.12.03, 09:06 Kosárlabda

Székesfehérvárra látogat az Uniqa Magyar Bajnokság 10. fordulójában az Atomerőmű SE. A négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes előtt újabb nehéz, de nem megoldhatatlan feladat áll. Az ASE kerete a héten tovább erősödött, mivel a szakvezetés szerződést kínált az amerikai centernek Kevin Martinnak. Dzunics Branislav együttese hibátlan mérleggel vezeti a tabellát, melyen az Albacomp öt győzelemmel és négy vereséggel áll.

Elolvasom
Országos Kadet Bajnokság területi keresztjáték 1. torna HÍROLVASÓ

Országos Kadet Bajnokság területi keresztjáték 1. torna

2009.12.03, 08:30 Kosárlabda

  Az ASE „A” csapata csoportjában a 3. lett ,így a területi keresztjátékban az 5-8.helyért játszik. Ide két győzelmet vittünk a saját águnkról mivel a Kecskemét/B csapatát, a csoportmérkőzéseken kétszer sikerült legyőzni. A másik ágról a Baja és a Dombóvár került be. Az első torna 11.29-én, Dombóváron volt.

Elolvasom
CSAK A PIROS-KÉK HÍROLVASÓ

CSAK A PIROS-KÉK

2009.11.29, 16:56 Kosárlabda

Megyei rangadónak indult, gálameccs lett belőle. Röviden így összegezhető az Atomerőmű SE- Dombóvári KC férfi NB I-es bajnoki a 9. játéknapon.

Elolvasom
Kiütéses győzelem a 9. fordulóban HÍROLVASÓ

Kiütéses győzelem a 9. fordulóban

2009.11.28, 18:52 Kosárlabda

Atomerőmű SE - Dombóvár KC 117:62 (31:6, 27:27, 23:17, 36:12)

Elolvasom
ASE - Dombóvár beharangozó HÍROLVASÓ

ASE - Dombóvár beharangozó

2009.11.27, 08:43 Kosárlabda

Megyei rangadó következik a honi kosárlabda bajnokság 9. fordulójában. A listavezető Atomerőmű SE a 10. Dombóvárt fogadja november 28.-án szombaton 18 órától a Gesztenyés úti Sportcsarnokban. Az ASE várhatja kedvezőbb előjelekkel a Tolnai derbit, hiszen mérlege hibátlan, és a CEBL kupa első fordulóját is sikerrel vette paksi egylet.

Elolvasom
Szurkolói szemmel HÍROLVASÓ

Szurkolói szemmel

2009.11.26, 15:49 Kosárlabda

Rendhagyó módon, a nyáron alakult Atomic Boys Szurkolói Egyesülettel kezdeném írásomat!Többek között a város iránti elkötelezettséget és a környezettudatos életmódot is zászlajára tűző egyesületünk tevékeny munkára invitálta tagjait. A lelkes fiatalok – és több, az egyesület ötletével szimpatizáló, független önkéntes –, a strand mellett található, közkedvelt park takarí-tását vállalták magukra.

Elolvasom
Mit vár Gulyás Róbert? HÍROLVASÓ

Mit vár Gulyás Róbert?

2009.11.25, 08:26 Kosárlabda

Mit vár Gulyás Róbert....

Elolvasom
Szolnok - ASE beharangozó HÍROLVASÓ

Szolnok - ASE beharangozó

2009.11.18, 09:48 Kosárlabda

„Nem nekünk kell szégyenkeznünk ez után a meccs után.”- nyilatkozta 2008. november 12.-én a Szolnok - ASE meccs után akkori vezetőedzőnk Sabáli Balázs. Az Atomerőmű SE legutóbbi alapszakasz mérkőzését 3 ponttal vesztette el- lásd lent-, de az összecsapás nem mindennapi körülmények közt ért véget.

Elolvasom
ASE - Sopron beharangozó HÍROLVASÓ

ASE - Sopron beharangozó

2009.11.11, 14:27 Kosárlabda

Élesedik a bajnokság, egyre komolyabb ellenfelek következnek az Atomerőmű SE számára. A paksi legények az Uniqa Magyar Bajnokság 7. játéknapján a Sopron együttesét fogadják a Gesztenyés úti sportcsarnok parkettjén.

Elolvasom
OJB 4. forduló HÍROLVASÓ

OJB 4. forduló

2009.11.11, 10:30 Kosárlabda

  Kaposvár - Atomerőmű SE 76:65 (24:5, 16:22, 20:18, 16:20) ASE: Metzger 26/9, Balázs 13/3, Braun 10, Vida 8/3, Bosnyák 2, Cserék: Baki 6, Orosz -, Hermann -,   Dombóvár - Atomerőmű SE 84:89 (14:26, 18:25, 24:20, 28:18) ASE: Vida 22/12, Braun 15, Metzger 14, Balázs 13/3, Bosnyák 9/3, Cserék: Baki 9/3, Orosz 5, Hermann 2, Nagy -, Sziklási -,

Elolvasom
Megvan a hatodik is HÍROLVASÓ

Megvan a hatodik is

2009.11.09, 08:24 Kosárlabda

A hatodik forduló után továbbra is vezeti az Uniqa Magyar Bajnokságot az Atomerőmű SE férfi NB I-es kosárlabda csapata. Dzunics Branislav együttese vasárnap Kecskeméten 75:59-re győzött.

Elolvasom
KKSE - ASE beharangozó HÍROLVASÓ

KKSE - ASE beharangozó

2009.11.04, 08:03 Kosárlabda

Az Uniqa Magyar Bajnokság következő játéknapján az Atomerőmű SE Kecskemétre látogat.

Elolvasom
Nagyarányú győzelem a szezonnyitányon HÍROLVASÓ

Nagyarányú győzelem a szezonnyitányon

2009.10.04, 16:31 Kosárlabda

  Atomerőmű SE - Salgótarjáni KSE 99:56 (23:12, 27:18, 19:19, 30:7)

Elolvasom
Atomerőmű SE - Dombóvár VMSE HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE - Dombóvár VMSE

2009.09.16, 18:40 Kosárlabda

Atomerőmű SE - Dombóvár VMSE 95 : 60 (23-10, 25-12, 24-26, 23-12)ASE: Körtélyesi 8/3, Dill 17, English 2, Kiss 11/9, Horváth 13/3, Cs: Gulyás 10, Mészáros 2, Kovács 9, Medve 13/6, Morgen 5/3, Horti 5,Dombóvár: Vida 2, Walker 11/3, Austin 4, Panta 7/3, Csirke-, Cs: Gubi 3/3, Hall 10/3, Szőke 10/6, Deák-, Balogh 8/6, Klír 5, 

Elolvasom
Albacomp Kupa programja HÍROLVASÓ

Albacomp Kupa programja

2009.09.11, 09:24 Kosárlabda

 Szeptember 16. szerda:                          Atomerőmű SE - Dombóvár KC 17:00                          Albacomp - Pezinok                 19:00

Elolvasom
Bajnoki műsor 2009-2010 HÍROLVASÓ

Bajnoki műsor 2009-2010

2009.09.10, 11:27 Kosárlabda

 Bajnoki Műsor 2009 - 2010

Elolvasom
Felkészülési program változás HÍROLVASÓ

Felkészülési program változás

2009.08.25, 12:47 Kosárlabda

Atomerőmű SE férfi kosárlabda felkészülési program változásAugusztus 29. szombat Atomerőmű SE - Pécs; Szekszárd, 17.00 óraSzeptember 02. szerda Atomerőmű SE - Kaposvár; Paks, 18.00 óraSzeptember 04. péntek Atomerőmű SE - Léva; Paks, 18.00Szeptember 12-13. szombat-vasárnap Nemzetközi Torna DardaCsapatok: KK Buducnost (montenegro), KK. Siroki (bosnyák), Darda (horvát), Atomerőmű SESzeptember 16-18. szerda-péntek Nemzetközi Torna SzékesfehérvárCsapatok: Pezinok (szlovák), Albacomp, Dombóvár, Atomerőmű SESzeptember 23. szerda Kecskeméti KK - Atomerőmű SE;  Kecskemét 18.00 óraSzeptember 26. szombat Atomerőmű SE - Kecskeméti KK; Paks, 18.00 óra

Elolvasom
Atomerőmű SE 2009/2010-es kerete HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE 2009/2010-es kerete

2009.07.28, 00:00 Kosárlabda

Atomerőmű SE 2009/2010-es kereteGulyás Róbert, Mészáros Zalán, Kiss Zsolt, Medve Máté, Morgen Ferdinánd, Michealt English, Körtélyesi Gegely (Sopron), Horváth Ákos (Kecskemét), Horti Bálint (Kecskemét), Kovács Ákos (Kecskemét), Ivory Clark (Dombóvár), Anthony Dill (Dombóvár)Csaplár-Nagy Ervin helyzete még bizonytalan, szerződtetéséről később dönt a vezetőség.A csapattól távozott: Panta István (Dombóvár), Kiricsi László (?), Charles Gosa (?), Nick Williams (?), Ian Johnson (?)    

Elolvasom
Felkészülés programja HÍROLVASÓ

Felkészülés programja

2009.07.28, 00:00 Kosárlabda

Az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata augusztus 17-én kezdi meg a felkészülést a 2009/2010-es szezonra. A csapathoz egy héttel később csatlakozik a válogatottnál lévő két új igazolás, Horváth Ákos és Körtélyesi Gergely, illetve a csapat vezetőedzője, Dzunic Branislav. FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMAugusztus 29. szombat Atomerőmű SE - Pécs Szekszárd, 18.00 óraSzeptember 02. szerda Atomerőmű SE -Kaposvár Paks, 18.00 óraSzeptember 04. péntek  Atomerőmű SE -Léva Paks, 18.00Szeptember 11-13. péntek-vasárnap Nemzetközi Torna - DardaCsapatok:KK Buducnost (montenegro), KK. Siroki (bosnyák), Darda (horvát), Atomerőmű SESzeptember 18-20. péntek-vasárnap Nemzetközi Torna - SzékesfehérvárCsapatok:Pezinok (szlovák), Albacomp, Dombóvár, Atomerőmű SESzeptember 23. szerda Kecskeméti KK -  Atomerőmű SE  Kecskemét 18.00 óraSzeptember 26. szombat  Atomerőmű SE - Kecskeméti KK Paks, 18.00 óra

Elolvasom
Annyi feszültség volt már... HÍROLVASÓ

Annyi feszültség volt már...

2009.05.20, 14:08 Kosárlabda

 Annyi feszültség volt már a paksi első meccsen, hogy nem is csodálkozom, ez lett belőle… Botránnyal, idő előtt véget érő mérkőzésen nyertünk Szombathelyen, így ma – ki ne tudná – már a döntőbe jutás a cél. A söprés, a 3-0.Lássuk csak, hogyan jutottunk el idáig! Szerdán ránk ijesztett a bajnok. Egy perc alatt két trojka esett be. Ekkor ébredt az ASE, Gosa pontjaival előbb visszajöttek a mieink a meccsbe, majd 15-14-re már náluk volt az előny! A Falco azonban nem engedte el ellenfelét, fej-fej melletti csatát láthattunk. Aztán 31-25-nél megléphettünk volna, ám a gyűrűt bedeszkázták, semmi sem sikerült, a sárga−feketék meg köszönték szépen, 41-37-re megnyerték a félidőt. Na, sokáig nem örülhettek! Dzunic rendezte az öltözőben a sorokat, a csapat meg egy perc alatt egyenlített, majd fordított, és innen már nem volt visszaút a Szombathely számára. Fokozatosan nőtt a távolság, „Charley”, Mike és Nick Williams egymás felül-múlva repítette a mieinket. Örömkosárlabda volt ez a javából, s bár Kálmán és Ciric mindent megtett, egyszerűen kevesek voltak ellenünk!! A legnagyobb különbség a végére alakult ki, 16-tal eltenni a bajnokot, bizony nem semmi!De akkor még nem történt meglepetés, 1-0, és kész. Szombathelyen mostanában nem nyert vendégcsapat. Utoljára a feltámadó Dombóvár mért csapást a hazaiakra – még március 25-én. Egyébként is, idegenben nyerni a rájátszásban? Külön kategória, ahogyan az ASE is!! A januári edzőváltás óta 16-3 volt a győzelmi mutatónk szombatig, ami fantasztikus, trónkövetelőhöz méltó teljesítmény. A szombathelyi meccset is a hazaiak kezdték jobban, 7-2 után aztán ezúttal is elkapta a fonalat a Gosa és Williams húzta ASE: egy 10-s rohammal 15-14-ről 15-24 lett az állás. Az ekkor megszerzett előny a meccs további képét is meghatározta. A fórunk még a nagyszünetig tovább is nőtt (33-47), a Falco húzóemberei sem tudtak azzal mit kezdeni, hogy Williams nem ront dobást, és hogy Gosa 17 perc alatt jut el 20 pontig. Sajnos magasbedobónk ehhez a második félidőben egyetlen egységet sem tett hozzá, nem úgy Nick, aki 13 egységét éppen megduplázva a mezőny legeredményesebb kosarasa lett. Kellett is, mert más nem villogott, a 4. negyedben pedig feljött a Falco 79-81-re. Aztán jött Nick két büntetője, meg Johnson hármasa, és a balhé. 79-87-nél, fél perccel a vége előtt utat tört magának a felgyülemlett feszültség, egymásnak estek a felek, kapott az egyik bíró is a berohanó hazai drukkerektől. Az ASE nyert!Forrás: Ziccer 18. szám 

Elolvasom

Warning: is_file(): open_basedir restriction in effect. File(../img/jobbra.gif) is not within the allowed path(s): (/home/www/ase.hu/web:/tmp:/var/tmp) in /home/www/ase.hu/web/index.php on line 2748
Atomerőmű SE és a Falco már a legjobb négy között HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE és a Falco már a legjobb négy között

2009.05.10, 13:22 Kosárlabda

Atomerőmű befejezte a csatát a SzolnokkalSzolnoki Olaj KK  –  Atomerőmű SE55 – 66(16–20, 9–12, 5–12, 25–22)Az Atomerőmű SE idegenben szerezte meg a négy közé kerüléshez szükséges harmadik győzelmet az UNIQA férfikosárlabda NB I negyeddöntőjében. Legjobb dobók: Nick Williams 17/6 pont4 lepattanó4 gólpasszCharles Gosa 12 pont10 lepattanó6 gólpasszMichealt English11 pont7 lepattanó3 gólpasszIan Johnson 9/3 pont4 lepattanóMészáros Zalán 8 pont5 lepattanó2 gólpassz Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3:1 az Atomerőmű javára. Negyeddöntő eredményei:Csapat  GyAtomerõmű SE 3Szolnoki Olaj 1- - - Zalakerámia ZTE KK 3Planet Leasing Dombóvár    2- - -  Albacomp 1Falco KC Szombathely 3- - -  PVSK - Panthers 3Soproni sÖrdögök 0Webszemle:Nagy meccsen nagy győzelem - falcokc.nyugat.hu - Paks, Szombathely: jöhet az elődöntő - sporthirado.hu -  A Paks és a Falco már a legjobb négy között - ferfikosar.hu - Négy között a Falco és az ASE kosárcsapata - [origo] - Statisztika - Szolnoki Olaj - Atomerõmû SE 55-66 - ferfikosar.hu - A ZTE hosszú idő után ismét elődöntőt játszhat - kosarinfo.com -        

Elolvasom
Alapszakasz 2008/2009 - végeredmény HÍROLVASÓ

Alapszakasz 2008/2009 - végeredmény

2009.04.30, 11:17 Kosárlabda

Alapszakasz végeredménye:1. PVSK-PANNONPOWER 26 19 7 2122–1832 0,865 452. Atomerőmű SE 26 19 7 2201–1927 0,865 453. Albacomp 26 19 7 2338–2076 0,865 454. Zalakerámia ZTE KK 26 17 9 2216–2137 0,827 435. Planet Leasing Dombóvár KC 26 17 9 2152–2044 0,827 436. Falco KC Szombathely 26 16 10 2383–2242 0,808 427. Szolnoki Olaj 26 16 10 2013–1968 0,808 428. Soproni sÖrdögök 26 15 11 2235–2131 0,788 419. Univer-Kecskemét 26 14 12 2047–1970 0,769 4010. Polaroid Lami-Véd-Körmend 26 9 17 2112–2225 0,673 3511. Marso Vagép NYKK 26 9 17 2170–2241 0,673 3512. Kaposvári KK 26 9 17 2061–2127 0,673 3513. Debreceni Egyetem KE 26 3 23 1921–2444 0,558 2914. EnterNet-NTE Hegyvidék 26 – 26 1846–2453 0,500 26Atomerőmű SE kosárlabda alapszakasz 2008/20091. FORDULÓ10.18.,szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–EnterNet-NTE Hegyvidék 116–76  10.21.,kedd PVSK-Panthers–Soproni sÖrdögök 88–85 10.22., szerda Szolnoki Olaj–Zalakerámia ZTE KK 85–60  10.22., szerda Planet Leasing Dombóvár KC–Univer-Kecskemét 74–64  10.22., szerda Atomerőmű SE–Marso Vagép NYKK 82–67  10.22., szerda Falco KC Szombathely–Debreceni Egyetem KE 104–52  10.22., szerda Albacomp–Kaposvári KK 87–70  2. FORDULÓ10.25., szombat Falco KC Szombathely–EnterNet-NTE Hegyvidék 97–64 10.25., szombat Kaposvári KK–Debreceni Egyetem KE 85–54 10.25., szombat Marso Vagép NYKK–Planet Leasing Dombóvár KC 81–85 10.25., szombat PVSK-Panthers–Atomerőmű SE 80–89  10.26., vasárnap Univer-Kecskemét–Albacomp 91–95  10.26., vasárnap Soproni sÖrdögök–Szolnoki Olaj 102–80  11.19., szerda Zalakerámia ZTE KK–Polaroid Lami-Véd-Körmend 90–84 3. FORDULÓ11.18., péntek Szolnoki Olaj–Atomerőmű SE 73–70 10.30., csütörtök Zalakerámia ZTE KK–EnterNet-NTE Hegyvidék 116–86 10.31., péntek Falco KC Szombathely–Kaposvári KK 98–78 10.31., péntek Polaroid Lami-Véd-Körmend–Soproni sÖrdögök 83–69 11.01., szombat Debreceni Egyetem KE–Univer-Kecskemét 68–86 11.01., szombat Albacomp–Marso Vagép NYKK 89–70 11.01., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–PVSK-Panthers 80–76 4. FORDULÓ11.05., szerda Univer-Kecskemét–Kaposvári KK 73–61  11.05., szerda Marso Vagép NYKK–Debreceni Egyetem KE 106–68  11.05., szerda Atomerőmű SE–Polaroid Lami-Véd-Körmend  86–70  11.05., szerda Zalakerámia ZTE KK–Falco KC Szombathely 99–82  11.05., szerda Soproni sÖrdögök–EnterNet-NTE Hegyvidék 98–80  11.06., csütörtök PVSK-Panthers–Albacomp 81–67 11.12., szerda Szolnoki Olaj–Planet Leasing Dombóvár KC 87–61 5. FORDULÓ11.08., szombat Kaposvári KK–Marso Vagép NYKK 105–97 11.08., szombat Atomerőmű SE–EnterNet-NTE Hegyvidék 100–63 11.08., szombat Zalakerámia ZTE KK–Soproni sÖrdögök 78–79 11.09., vasárnap Falco KC Szombathely–Univer-Kecskemét 112–89  11.09., vasárnap Polaroid Lami-Véd-Körmend–Planet Leasing Dombóvár KC 67–70  11.09., vasárnap Albacomp–Szolnoki Olaj 104–74  11.10., hétfő Debreceni Egyetem KE–PVSK-Panthers 84–93 6. FORDULÓ11.15., szombat Soproni sÖrdögök–Falco KC Szombathely 74–83 11.15., szombat Marso Vagép NYKK–Univer-Kecskemét 74–88 11.15., szombat Atomerőmű SE–Zalakerámia ZTE KK 81–64 11.15., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–EnterNet-NTE Hegyvidék 97–70 11.15., szombat Szolnoki Olaj–Debreceni Egyetem KE 98–70  11.15., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Albacomp 69–86  11.16., vasárnap PVSK-Panthers–Kaposvári KK 81–68  7. FORDULÓ11.21., péntek Soproni sÖrdögök–Atomerőmű SE 86–96 11.22., szombat Univer-Kecskemét–PVSK-Panthers 75–58 11.22., szombat Kaposvári KK–Szolnoki Olaj 87–61 11.22., szombat Debreceni Egyetem KE–Polaroid Lami-Véd-Körmend 84–90 11.22., szombat Albacomp–EnterNet-NTE Hegyvidék 104–60 11.22., szombat Zalakerámia ZTE KK–Planet Leasing Dombóvár KC 99–90 11.23., vasárnap Falco KC Szombathely–Marso Vagép NYKK 98–88 8. FORDULÓ11.29., szombat Albacomp–Zalakerámia ZTE KK 113–70 12.03., szerda Atomerőmű SE–Falco KC Szombathely 98–90 12.03., szerda PVSK-Panthers–Marso Vagép NYKK 82–55 12.03., szerda Planet Leasing Dombóvár KC–Soproni sÖrdögök 93–82 12.03., szerda Szolnoki Olaj–Univer-Kecskemét 49–63 12.03., szerda Debreceni Egyetem KE–EnterNet-NTE Hegyvidék 91–90 12.03., szerda Polaroid Lami-Véd-Körmend–Kaposvári KK 79–66 9. FORDULÓ12.06., szombat Zalakerámia ZTE KK–Debreceni Egyetem KE 111–65 12.06., szombat Falco KC Szombathely–PVSK-Panthers 86–85 12.06., szombat Atomerőmű SE–Planet Leasing Dombóvár KC 67–70 12.06., szombat Marso Vagép NYKK–Szolnoki Olaj 74–64 12.06., szombat Soproni sÖrdögök–Albacomp 86–75 12.06., szombat Kaposvári KK–EnterNet-NTE Hegyvidék 95–58 12.07., vasárnap Univer-Kecskemét–Polaroid Lami-Véd-Körmend 81–90 10. FORDULÓ12.12., péntek Debreceni Egyetem KE–Soproni sÖrdögök 80–97  12.13., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Falco KC Szombathely 102–91 12.13., szombat Szolnoki Olaj–PVSK-Panthers 60–81  01.25., szombat Albacomp–Atomerőmű SE 91–78 12.13., szombat Kaposvári KK–Zalakerámia ZTE KK 67–78  12.12., péntek Polaroid Lami-Véd-Körmend–Marso Vagép NYKK 98–85  12.15., hétfő EnterNet-NTE Hegyvidék–Univer-Kecskemét 61–90 11. FORDULÓ12.18., csütörtök Soproni sÖrdögök–Kaposvári KK 91–73 12.19., péntek PVSK-Panthers–Polaroid Lami-Véd-Körmend 81–65 12.19., péntek Univer-Kecskemét–Zalakerámia ZTE KK 95–69  12.19., péntek Falco KC Szombathely–Szolnoki Olaj 111–76 01.03., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Albacomp 79–87  01.03., szombat Marso Vagép NYKK–EnterNet-NTE Hegyvidék 116–67  01.21., szerda Atomerőmű SE–Debreceni Egyetem KE 94–60 12. FORDULÓ11.29., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Szolnoki Olaj 65–66 01.07., szerda Debreceni Egyetem KE–Planet Leasing Dombóvár KC 84–89  01.07., szerda Univer-Kecskemét–Soproni sÖrdögök 83–84  01.07., szerda Kaposvári KK–Atomerőmű SE 89–82  01.07., szerda Zalakerámia ZTE KK–Marso Vagép NYKK 89–74  01.07., szerda Albacomp–Falco KC Szombathely 102–79  01.26., hétfő EnterNet-NTE Hegyvidék–PVSK-Pannonpower 61–93 13. FORDULÓ01.18., vasárnap Szolnoki Olaj–EnterNet-NTE Hegyvidék 89–76 02.14., szombat Albacomp–Debreceni Egyetem KE 108–80  01.10., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Kaposvári KK 71–73 01.10., szombat Marso Vagép NYKK–Soproni sÖrdögök 79–85 01.22., csütörtök PVSK-Panthers–Zalakerámia ZTE KK 84–63 01.24., szombat Falco KC Szombathely–Polaroid Lami-Véd-Körmend 107–80 02.11., szerda Atomerőmű SE–Univer-Kecskemét 92–68 14. FORDULÓ01.14., szerda Debreceni Egyetem KE–Falco KC Szombathely 85–95 01.14., szerda Marso Vagép NYKK–Atomerőmű SE 97–96 01.14., szerda Kaposvári KK–Albacomp 80–82  01.14., szerda Zalakerámia ZTE KK–Szolnoki Olaj 75–63 01.14., szerda EnterNet-NTE Hegyvidék–Polaroid Lami-Véd-Körmend 74–80 01.24., szombat Univer-Kecskemét–Planet Leasing Dombóvár KC 67–71 02.12., csütörtök Soproni sÖrdögök–PVSK-Panthers 64–73 15. FORDULÓ 11.27., csütörtök EnterNet-NTE Hegyvidék–Falco KC Szombathely 70–119 01.17., szombat Debreceni Egyetem KE–Kaposvári KK 62–96 01.17., szombat Szolnoki Olaj–Soproni sÖrdögök 82–70 01.17., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Marso Vagép NYKK 82–97 01.17., szombat Atomerőmű SE–PVSK-Panthers 49–84 01.17., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Zalakerámia ZTE KK 77–84 01.17., szombat Albacomp–Univer-Kecskemét 102–79 16. FORDULÓ01.30., péntek Univer-Kecskemét–Debreceni Egyetem KE  84–76  01.31., szombat Kaposvári KK–Falco KC Szombathely 89–93  01.31., szombat Soproni sÖrdögök–Polaroid Lami-Véd-Körmend 98–75  01.31., szombat Marso Vagép NYKK–Albacomp 72–83  01.31., szombat Atomerőmű SE–Szolnoki Olaj 85–69  01.31., szombat PVSK-Panthers–Planet Leasing Dombóvár KC 82–75  02.01., vasárnap EnterNet-NTE Hegyvidék–Zalakerámia ZTE KK 73–91 17. FORDULÓ02.14., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Atomerőmű SE 71–84  02.16., hétfő EnterNet-NTE Hegyvidék–Soproni sÖrdögök 74–100 02.18., szerda Debreceni Egyetem KE–Marso Vagép NYKK 88–94  02.18., szerda Planet Leasing Dombóvár KC–Szolnoki Olaj 78–82  02.18., szerda Kaposvári KK–Univer-Kecskemét 63–83  02.18., szerda Falco KC Szombathely–Zalakerámia ZTE KK 100–88  02.18., szerda Albacomp–PVSK-Panthers 90–76 18. FORDULÓ02.21., szombat PVSK-Panthers–Debreceni Egyetem KE 104–64 02.21., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Polaroid Lami-Véd-Körmend 93–65 02.21., szombat Szolnoki Olaj–Albacomp 94–71 02.22., vasárnap Univer-Kecskemét–Falco KC Szombathely 84–78  02.22., vasárnap Soproni sÖrdögök–Zalakerámia ZTE KK 99–90  02.22., vasárnap Marso Vagép NYKK–Kaposvári KK 101–88  02.23., hétfő EnterNet-NTE Hegyvidék–Atomerőmű SE 67–78 19. FORDULÓ02.25., szerda Falco KC Szombathely–Soproni sÖrdögök 75–71 02.28., szombat Zalakerámia ZTE KK–Atomerőmű SE 75–83 02.28., szombat Univer-Kecskemét–Marso Vagép NYKK 77–66 02.28., szombat Kaposvári KK–PVSK-Panthers 74–79 02.28., szombat Debreceni Egyetem KE–Szolnoki Olaj 66–88  02.28., szombat Albacomp–Polaroid Lami-Véd-Körmend 102–92 03.04., szerda EnterNet-NTE Hegyvidék–Planet Leasing Dombóvár KC 53–96 20. FORDULÓ03.13., péntek Szolnoki Olaj–Kaposvári KK 70–65 03.14. szombat Marso Vagép NYKK–Falco KC Szombathely 87–90  03.14. szombat Atomerőmű SE–Soproni sÖrdögök 79–74  03.14. szombat PVSK-Panthers–Univer-Kecskemét 59–64  03.14. szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Zalakerámia ZTE KK 92–101  03.14. szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Debreceni Egyetem KE 91–95  03.12., csütörtök EnterNet-NTE Hegyvidék–Albacomp 65–81 21. FORDULÓ03.18., szerda Marso Vagép NYKK–PVSK-Panthers 81–88  03.18., szerda Univer-Kecskemét–Szolnoki Olaj 71–73  03.18., szerda Zalakerámia ZTE KK–Albacomp 84–83  03.18., szerda Kaposvári KK–Polaroid Lami-Véd-Körmend 87–93  03.18., szerda Falco KC Szombathely–Atomerőmű SE 86–103  03.18., szerda Soproni sÖrdögök–Planet Leasing Dombóvár KC 90–83  03.18., szerda EnterNet-NTE Hegyvidék–Debreceni Egyetem KE 71–76 22. FORDULÓ01.21., szerda EnterNet-NTE Hegyvidék–Kaposvári KK 84–88  03.21., szombat PVSK-Panthers–Falco KC Szombathely 95–66 03.21., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Atomerőmű SE 80–78  03.21., szombat Szolnoki Olaj–Marso Vagép NYKK 85–70 03.21., szombat Albacomp–Soproni sÖrdögök 100–88 03.21., szombat Debreceni Egyetem KE–Zalakerámia ZTE KK 63–100 03.21., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Univer-Kecskemét 88–95 23. FORDULÓPVSK-Pannonpower–Szolnoki Olaj 68–50 03.25., szerda Atomerőmű SE–Albacomp 85–58 Marso Vagép NYKK–Polaroid Lami-Véd-Körmend 99–93 Univer-Kecskemét–EnterNet-NTE Hegyvidék 80–75 Zalakerámia ZTE KK–Kaposvári KK 106–93 – kétszeri h.u. Falco KC Szombathely–Planet Leasing Dombóvár KC 77–88 Soproni sÖrdögök–Debreceni Egyetem KE 89–77 24. FORDULÓ04.08., szerda EnterNet-NTE Hegyvidék–Marso Vagép NYKK 82–83 04.10., péntek Debreceni Egyetem KE–Atomerőmű SE 69–87  04.11., szombat Szolnoki Olaj–Falco KC Szombathely 109–81  04.11., szombat Albacomp–Planet Leasing Dombóvár KC 80–92  04.11., szombat Kaposvári KK–Soproni sÖrdögök 98–92  04.11., szombat Zalakerámia ZTE KK–Univer-Kecskemét 72–70  04.11., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–PVSK-Panthers 83–90 25. FORDULÓ04.15., szerda Szolnoki Olaj–Polaroid Lami-Véd-Körmend 93–55  04.15., szerda Planet Leasing Dombóvár KC–Debreceni Egyetem KE 89–78  04.15., szerda PVSK-Panthers–EnterNet-NTE Hegyvidék 86–57  04.15., szerda Atomerőmű SE–Kaposvári KK 100–57  04.15., szerda Marso Vagép NYKK–Zalakerámia ZTE KK 81–87  04.15., szerda Falco KC Szombathely–Albacomp 100–93  04.15., szerda Soproni sÖrdögök–Univer-Kecskemét 81–78 26. FORDULÓ04.18., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Falco KC Szombathely 93–84  04.18., szombat Debreceni Egyetem KE–Albacomp 82–105  04.18., szombat EnterNet-NTE Hegyvidék–Szolnoki Olaj 89–93  04.18., szombat Kaposvári KK–Planet Leasing Dombóvár KC 66–72  04.18., szombat Zalakerámia ZTE KK–PVSK-Panthers 77–75  04.18., szombat Univer-Kecskemét–Atomerőmű SE 69–79  04.18., szombat Soproni sÖrdögök–Marso Vagép NYKK 101–76   

Elolvasom
Soros ellenfelünk, a Szolnoki Olaj KK HÍROLVASÓ

Soros ellenfelünk, a Szolnoki Olaj KK

2009.04.29, 00:00 Kosárlabda

Soros ellenfelünk, a Szolnoki Olaj KK azon idegenbeli mérkőzésein, ahol a felsőházba jutott csapatok ellen meccselt, 1-6-os mérleget tud felmutatni. Egyetlen győzelmüket Dombóváron aratták (82-78), vesztes hat találkozójukat viszont többnyire nagy különbséggel vesztették el. A szolnoki csapat három emberre épül. Az ellenünk bemutatkozó szenegáli centerre, Barro-ra és a két egyesült államokbeli kisemberre, Tutt-ra és Ross-ra. Előbbi csak azért nem szerepel a listákon, mert csak 11 mérkőzést játszott a minimálisan megszabott 13 helyett. Egyébként 1. lenne 30,5-es (!!) IBM-mel, és 2. lepattanózásban (9,2). A pontlistán is beférne a 10-be (17,9, 10. hely).A kisemberek közül Tutt a jobb (20,5 pont, 5. hely; 23,3 IBM, 10. hely), de Ross se rossz 16,5 pontjával (16.), 20,2 IBM-jével (25.) és 5,1 gólpasszával (5.). Tutt is sok asszisztot nyom társainak, ezek száma viszont megegyezik eladott átadásainak számával. Csapatukból mér Váradi emelhető ki kosarat érő passzai révén (2,4, 23. hely).A külföldi tengely még kiegészül Jurkunasszal, ami azért így együtt elég veszélyes. Nagyon kell tehát figyelni Pór Péter együttesére, melynek talán a rövid cserepad a gyengéje. Amíg azonban az idegenlégiósok bírják erővel, tapadni fog az Olaj az Atomra.Legutóbb egymás ellen, Pakson… 2009. január 31.Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK 85–69 (15–18, 19–12, 26–16, 25–23) Paks, 1400 néző. V: Pálla, Tóth K., Farkas G.ASE: Mészáros, Williams 10, GOSA 24/12, JOHNSON 12/6, Gulyás 9.Cs: English 3, Csaplár-Nagy 4, KISS 23/21, Panta, Medve.Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.Szolnoki Olaj KK: Ross 14, Váradi 10, Tutt 19/6, Harazin 6, JURKUNAS 8/6, Cseh. Cs: BARRO 12, Szabó.Vezetőedző: Pór Péter.A Szolnoki Olaj KK kerete:Mez Név Szül. év Mag. Poszt4 SONYÁK Béla 1989 187 cm 2 5 Ousmanne BARRO (SEN) 1984 208 cm 4-5  6 CSEH György 1987 210 cm 3-4 7 KOVÁCS Dávid 1987 200 cm 4 8 SZABÓ Péter 1989 183 cm 1 9 GAÁL Róbert 1989 188 cm 210 VÁRADI Kornél 1987 197 cm 1-2 11 Ken TUTT (USA) 1983 182 cm 2 12 TÓTH Viktor 1986 185 cm 2 13 HARAZIN Tamás 1985 204 cm 4 14 Ronnie Lee ROSS (USA) 1979 187 cm 1 15 Andrius JURKUNAS (LTU) 1976 205 cm 4 16 MONDZINGER Márk 1990 201 cm 4 17 KENYERES Sándor 1988 197 cm 3 Vezetőedző: Pór PéterZiccer 15. szám2009. április 29.  

Elolvasom
Atomerőmű SE - Dombóvár 93-56 - edzőmérkőzés HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE - Dombóvár 93-56 - edzőmérkőzés

2009.04.27, 19:36 Kosárlabda

Atomerőmű SE - Dombóvár93 - 56(25-19,24-9,25-12,19-16) Edzőmérkőzéssel hangolt a szerdai bajnoki rájátszásra az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata. A megyei rivális, de a playoffban a másik ágon szereplő Dombóvár vendégszerepelt a Gesztenyés úton szombaton. A találkozón visszatért Gulyás Róbert a paksiak 8 héttel ezelőtt műtött nagy embere. Egyelőre 14 percet kapott Dzunics mestertől, de megmutatta, ha úgy alakul számíthat rá a mester a Szolnok ellen. Hatból-hat közelit dobott be, egy közép-távolit elhibázott, valamint kettőből egy büntetőt értékesített szedett öt lepattanót. Ez a statisztikai mutató a Tisza partiak ellen is hasznos lenne. Csaplár-Nagy Ervin is jelezte, ha Gulyás esetleg szerdán még kevesebbet vállalna, bevetésre kész, négy triplát szórt és tizenhat pontig jutott. Panta ötször volt eredményes a tripla vonalon túlról 17 egység virított a neve mellett a lefújást követően. Az eredmény több, mint biztató. Dzunics edző nem idegeskedik a párharc előtt, képesnek tartja csapatát arra, hogy kisöpörje a Szolnokot a rájátszás első köréből.Dzunics mester{mp3}090427_dzunics_szolnok_elott{/mp3}Forrás: Fortuna Rádió

Elolvasom
Edzőmérkőzés HÍROLVASÓ

Edzőmérkőzés

2009.04.20, 11:25 Kosárlabda

Az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata az alábbi edzőmérkőzést játssza:2009. április 25., szombat 17.00 óraAtomerőmű SE - DombóvárHelyszín: Paks, ASE Sportcsarnok

Elolvasom
Bajnoki rájátszás időpontjai HÍROLVASÓ

Bajnoki rájátszás időpontjai

2009.04.20, 10:43 Kosárlabda

Bajnoki rájátszás - 2008/2009. - időpontjai:Mérkőzések a négy közé kerülésért1. mérkőzés 2009. április 29. szerda 18.00 ASE - Szolnok2. mérkőzés 2009. május 02. szombat 18.00 Szolnok - ASE3. mérkőzés 2009. május 05. kedd 18.00 ASE - SzolnokHa szükséges:4. mérkőzés 2009. május 08. péntek 18.00 Szolnok - ASE5. mérkőzés 2009. május 10. vasárnap 18.00 ASE-  SzolnokBajnoki rájátszás első fordulója:Az április 29-én kezdődő negyeddöntő párosításai:PVSK (1.) – Sopron (8.) Atomerőmű SE (2.) – Szolnoki Olaj (7.) Albacomp (3.) – Falco (6.) ZTE (4.) – Dombóvár (5.)  

Elolvasom

Warning: is_file(): open_basedir restriction in effect. File(../images/jobbra.gif) is not within the allowed path(s): (/home/www/ase.hu/web:/tmp:/var/tmp) in /home/www/ase.hu/web/index.php on line 2748
Univer KSE - Atomerőmű SE 69-79 HÍROLVASÓ

Univer KSE - Atomerőmű SE 69-79

2009.04.20, 06:01 Kosárlabda

Univer KSE - Atomerőmű SE69 - 79(15-23, 18-21, 21-10, 15-25)2009.04.18., szombat 18:00 óra - 26. fordulóKecskemét, 1000 néző. Vezette: Hartyáni Zs., Benczur T., Bognár T.Ellenőr: Farkas Z.Univer KSE: Haynes 10/6, Dale 6, HORVÁTH Á. 27/9, Szabó Zs. 10/6, Knight 9. Csere: Klaiber, Tóth P., Molnár A. 7/3, Horti B. Edző: Zsoldos András.Atomerőmű: WILLIAMS 18/6, ENGLISH 14/6, Gosa 8, I. JOHNSON 19/9, Csaplár-Nagy E. Csere: KISS ZS. 12/9, Mészáros Z. 5/3, Panta 3/3. Edző: Borislav DzunicsAz eredmény alakulása: 3. p.: 2-7. 5. p.: 8-7. 9. p.: 12-21. 14. p.: 18-35. 17. p.: 32-39. 24. p.: 41-50. 28. p.: 49-50. 30. p.: 54-54. 35. p.: 62-60. 38. p.: 64-70.Kipontozódott: Szabó Zs. (38. p.)Webszemle:Statisztika - ferfikosar.hu - A Pécs nyerte a férfibajnokság alapszakaszát - kosarinfo.com - Uniqa férfi nemzeti bajnokság - nemzetisport.hu - Bajnoki rájátszás első fordulója:Az április 29-én kezdődő negyeddöntő párosításai:PVSK (1.) – Sopron (8.) Atomerőmű SE (2.) – Szolnoki Olaj (7.) Albacomp (3.) – Falco (6.) ZTE (4.) – Dombóvár (5.) Bajnoki rájátszás - 2008/2009. - időpontjai:Mérkőzések a négy közé kerülésért1. mérkőzés 2009. április 29. szerda 18.00 ASE - Szolnok2. mérkőzés 2009. május 02. szombat 18.00 Szolnok - ASE3. mérkőzés 2009. május 05. kedd 18.00 ASE - Szolnok4. mérkőzés 2009. május 08. péntek 18.00 Szolnok - ASE5. mérkőzés 2009. május 10. vasárnap 18.00 ASE-  Szolnok  

Elolvasom
Előzhet-e még az ASE? HÍROLVASÓ

Előzhet-e még az ASE?

2009.04.15, 10:00 Kosárlabda

Előzhet-e még az ASE? Igen, ám ehhez az kell, hogy az Albával azonos mutatóval zárjunk. Lehet ez kettes-, de hármas holtverseny is, mindkét esetben a fehérváriak előtt zárunk. Ha kettes, akkor 14-gyel vagyunk jobbak.Mi a helyzet a PVSK−ASE−Alba hármas esetén? A három gárda 2-2 sikert és vereséget mutathat fel egymás ellen, ezen belül a Pécs kosáraránya +26, a mienk -12, az Albáé meg -14.Most már csak az a kérdés, utolérhető-e az Albacomp? A Dombóvár ellen szombaton Fehérvárott elszenvedett vereségnek hála ismét igen a válasz. Ehhez két dolog kell (de nagyon!): 1. az Alba veszítsen a szintén formán kívül játszó Falco otthonában; 2. az ASE nyerjen a felsőházi tagságáért küzdő Univer otthonában.Amennyiben ma megverjük a KKK-t, harmadiknál nem lehetünk rosszabbak, a 2. helyhez pedig a fenti feltételek teljesülése szükséges.A tabellára pillantva látható, mögöttünk hat gárda hajt öt helyre. A legnehezebb dolga az Univernek van. Könnyen lehet, hogy az ASE tünteti el a nyolcból a kecskemétieket – visszavágván ezzel nekik az MK-ból való kiesésünkért.Ziccer 14. szám,ASE - Kaposvár2009. április 15.  

Elolvasom
Soros ellenfelünk, a Kaposvári KK HÍROLVASÓ

Soros ellenfelünk, a Kaposvári KK

2009.04.15, 09:52 Kosárlabda

Soros ellenfelünk, a Kaposvári KK számára a mai az utolsó idegenbeli fellépés. Abban, hogy hiába verték meg szombaton a Sopront odahaza – hisz esélyük a legjobb nyolcba jutásra már rég elszállt – nagy része van rettenetesen gyenge idegenbeli szereplésüknek. Az utolsó két gárdát fektették csak két vállra, na meg azt a Dombóvárt, melytől mi oda-vissza kikaptunk.Legjobb játékosuk a mai napon kétségkívül Welton (a múlt héten elszerződő Marciulionis „versenghetne csak vele e címért). A tengerentúli kosaras a 6. legponterősebb a ligában (19,3), míg az egyesített táblá-zaton a 7. (23,5 IBM). Tény, hogy van ideje gyűjtögetni az egységeket, hiszen ő az élvonal legtöbbet pályán lévő játékosa (38,8 perc). Ezen időszakba belefér 6,3 lepattanó (14. hely) és 1,2 blokk, mellyel a 6. legtöbbet prakkeroló spíler. Összesen 29 sapkájából szombaton osztott ki a jobb sorsra érdemes soproniaknak négyet.S hogy Marciulionis miért távozott? „Kizárólag anyagi okokból bontottunk szerződést az irányítóval, így nem kevés pénzt spórolunk, ami létkérdés a mostani helyzetünkben” – nyilatkozta a megegyezést követően a KKK honlapján Monok Tibor ügyvezető. A litván a Hegyvidék ellen szerepelt utoljára. Azt a mérkőzést mindenképp meg kellett nyerniük. Megnyerték, a balti 26-ot szórt.Legutóbb egymás ellen, Pakson…2007. december 1.Atomerőmű SE – Kaposvári KK 81–74 (16–25, 25–11, 20–19, 20–19).Paks, 1000 néző. V: Bodnár P., Kóthay, Pozsonyi.ASE: Gray (–), MÉSZÁROS (18/6),  MURRY (16), Panta (6), GULYÁS (27).Csere: Kiss Zs. (11/9), Csaplár-Nagy E. (3/3), Medve (–).Vezetőedző: Sabáli Balázs.KKK: DAY (28/18), Edwards (12), Szőke (6), HENDLEIN (16/3), Orosz (6).Csere: Tömösváry (3), Csirke (3/3), Kiss K. (–).Vezetőedző: Horváth Imre.A Kaposvári KK kerete:Mez Név  Szül. év    Mag.  Poszt 4   JUHOS Levente  1991 207 cm   5 5   TAKÁCS  Gergely  1989 187 cm   2 6   KISS Kornél 1987 186 cm   1-2 7   HOFFMANN Balázs 1980 200 cm   3-4 8   CSIRKE Ferenc 1976 183 cm   1 9   VOJVODA Dávid 1990 196 cm   2-3 10   MÁRKUS Tamás 1989 180 cm   1-2 11   HENDLEIN Roland 1986 208 cm   3-4 12   Larry WELTON  (USA) 1985 198 cm   2-3 13   OROSZ László 1971 206 cm   5 14   KOVÁCS Domonkos 1989 191 cm   3 17  DÁVID Gergely  1983 207 cm 4-5Vezetőedző: Krivacsevics DragoljubZiccer 14. szám,ASE - Kaposvár2009. április 15.  

Elolvasom
A Debrecenben aratott kötelező paksi győzelmet ... HÍROLVASÓ

A Debrecenben aratott kötelező paksi győzelmet ...

2009.04.15, 09:48 Kosárlabda

A Debrecenben aratott kötelező paksi győzelmet – na meg az Albacomp újabb vereségét – is hozó hétvégi forduló után úgy állunk, hogy akár még másodikak is lehetünk.Ami a mi legutóbbi két meccsünket illeti: fantasztikusan teljesített az ASE a listavezető ellen! Szerencsére nem jött be Baggio jóslata, és zsúfolt ház előtt játszhatott a két együttes a hétközi rangadón. Ez a meccs a mieinkről szólt. Az Albacomp – mely a Szolnok elleni találkozókkal kezdődően mintha nem a régi volna… - 7-5-re vezetett utoljára, onnantól kezdve robbant az Atom: egy 9-0-s rohammal faképnél hagyta a listavezetőt. Williams feledtette dombóvári kisiklását, egész egyszerűen tarthatatlan volt, 28 pontja magasan a mezőny legjobbjává emelte. Nagyszerűen játszott az egyaránt 22 IBM-et gyűjtő Mészáros-English duó, de nem lehetett panaszunk a 20-as értékszámot elérő Gosa szereplésére sem. Jó kimondani: nagyon elvertük a fehérváriakat, és a mutatott forma bizakodásra adhat okot a közelgő rájátszásra nézve.Az Albának dobott 85 pont után hasonlóban bíztunk a Debrecen ellen is. Fodor Péter jelenlegi csapata ellen kezdtük meg januárban a felkapaszkodást, szombaton pedig immár a táblázat élén állókkal való lépéstartás volt a célunk. Ahogyan a Fehérvár elleni meccs Williamsről szólt, úgy a DEKE elleni a szenzációsan játszó Englishről. Mike pazarul kosarazott: 15 (!) asszisztot jegyzett, az addigi 35 után tehát már félszáz, kosarat eredményező átadással segítette kenyéradóját. Emellett dobott ugyancsak 15 pontot. A pontkirály Gosa volt 20-szal a 7-2-vel nyitó hajdúságiak elleni meccsen, és 11 lepattanója is a legtöbbnek bizonyult. Williams és Johnson ezúttal „megelégedett” 18, ill. 17 ponttal.Jó elosztotta tehát a terhek cipelését a csapat, mely ma este az alsóházi rájátszásra készülő, legutóbb a Sopront meglepetésre megleckéztető Kaposvár ellen lép pályára. Vezetőedzőnk az „odavágón” még örülhetett a KKK sikerének, hiszen január 7-én még a somogyiakért tett meg minden tőle telhetőt. Ma már a mieink szakmai munkáját irányítja, s mily kitűnően! A piros−kékek vele mindössze kétszer kaptak ki, ellenben kilencszer nyertek, s ez eléggé beszédes adat. Ma behúzhatjuk a Dzunics-éra tizedik győzelmét is, mellyel továbbra is harcban állnánk az alapszakasz második, egészen a döntőig pályaelőnyt jelentő helyéért.A sikerrel pedig a tar mester ismét örülhetne a Paks−Kaposvár összecsapás után.Ziccer 14. szám,ASE - Kaposvár2009. április 15. 

Elolvasom
A magyar férfi válogatott és a felkészülési meccsek HÍROLVASÓ

A magyar férfi válogatott és a felkészülési meccsek

2009.03.31, 12:13 Kosárlabda

A hétvégén nem rendeztek bajnoki fordulót az élvonalbeli kosarasoknál, ugyanis a magyar férfi válogatott a bajnokságból összeválogatott liga csapattal játszott Nyíregyházán. A szövetségi kapitány munkáját segíti Dzunics Braniszlav edzőként. A paksi csapatból Kiss Zsolt kapott meghívót a legjobbak közé. A válogatott nagyarányú győzelemmel tudta le a nem éppen a szigorú védekezésről híres mérkőzést. A magyarok 22 három pontost dobtak, amiből Kiss hárommal vette ki a részét. A magyar válogatott 141-96-ra nyert, de a megfiatalított csapatra augusztusban ennél azért jóval nehezebb meccsek várnak. Az A-divízióban maradást, Ukrajna, Csehország és Észtország ellen kell kivívnia a magyaroknak. MAGYARORSZÁG-LIGAVÁLOGATOTT 141-96 (37-23, 46-19, 28-25, 30-29) NyíregyházaMAGYARORSZÁG: Fodor M. 7/3, Horváth Á. 13/3, Kámán 13/9, Sitku 13/3, Horváth Z. 14/6. Cs: Váradi 14/9, Bódi 9, Körtélyesi 9/6, Hanga 15/3, Tóth N. 11/3, Kiss Zs. 9/9, Vojvoda 14/12. Szövetségi kapitány: Mészáros Lajos Ligaválogatott: Savic 6, Kelley 4, Dill 13/3, Welton 22/6, Banks 22. Cs: Farkas A. 2, Brooks 2, Booker 8/3, Orosz 6, Danielson 5/3, LaGrange, Clark 6. Edző: Peresztegi Nagy Ákos és Pór Péter Az előttünk álló hétvégén rendezik a Magyar Kupa négyes döntőjét, ezúttal is Szombathelyen. Tavaly is sokat áldozott a vasi egylet a megrendezés jogaiért, akkor a paksiak távoztak győzelemmel az Aréna Savariából. Idén a hazaiak mellett a Körmend, a Szolnok és a Pécs tagja a végső négyesnek. Az Atomerőmű SE nem marad a bajnoki szünetben meccs nélkül, hiszen két edzőmérkőzést kötöttek le a vezetők a csapatnak. Csütörtökön a Dárda együttesével mérkőznek Horvátországban, szombaton a bajnokságban kétszer is megoldhatatlan problémát okozó Dombóvár látogat a Gesztenyés útra. A hazai találkozó 18 órakor kezdődik.Az Atomerőmű Sportegyesület férfi kosárlabda csapata az alábbi időpontokban játszik edzőmérkőzést:Április 02. csütörtök 19.00 Darda - ASE Helyszín: Darda (Horvátország)Április 08. szerda 18.00 ASE - Dombóvár Helyszín: ASE SportcsarnokForrás: Fortuna RádióA 2009. április 02-ára meghirdetett Darda - Atomerőmű SE edzőmérkőzés az ASE játékosainak sérülése és betegsége miatt elmaradt és egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.    

Elolvasom
Edzőmérkőzések időpontjai - változások HÍROLVASÓ

Edzőmérkőzések időpontjai - változások

2009.04.06, 00:00 Kosárlabda

Az Atomerőmű Sportegyesület férfi kosárlabda csapata az alábbi időpontokban játszik edzőmérkőzést:Április 02., csütörtök 19.00 Darda - Atomerőmű SEHelyszín: Darda (Horvátország)A 2009. április 02-ára meghirdetett Darda - Atomerőmű SE edzőmérkőzés az ASE játékosainak sérülése és betegsége miatt elmaradt és egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.Április 08., szerda 18.00Atomerőmű SE - DombóvárHelyszín: ASE Sportcsarnok A szerdára tervezett Atomerőmű SE - Dombóvár edzőmérkőzést a vendégcsapat lemondta. Helyette az ASE a horvátországi Dardara utazik és a helyi csapattal mérkőzik meg. (2009. április 08. szerda 18.00 óra)

Elolvasom
Újabb három meccsen vagyunk túl HÍROLVASÓ

Újabb három meccsen vagyunk túl

2009.03.25, 20:16 Kosárlabda

Újabb három meccsen vagyunk túl. Egyre jobban fogynak a mérkőzések, már csak pár ellenfél vár ránk, és nekünk nem szabad többet hibázni, mert nagyon sűrű a mezőny.A Sopron hazai pályán nem jelentett gondot, bár kicsit akadozott a játék, talán ki lehet jelenteni, hogy magabiztosan nyertünk. A szombati nap ellenére nagyon kevesen voltunk, és a szurkolás sem volt az igazi. Először jelentek meg soproni szurkolók, de mivel a meccsel nem foglalkoztak, csak a balhét keresték, talán jobb is volt, hogy eddig nem voltak itt…Következett szerdán Szombathely. A rossz időpont ellenére is kb. 15 paksi volt a messzi városban. A fiúk kitettek magukért, és triplaesőt varázsolva átgázoltak a Falcon. Szurkolás nem volt, csak a meccs végére „hangoskodtunk” kicsit örömünkben!Dombóváron sajnos megszakadt a győzelmi sorozat. Szoros, és végig izgalmas csatában maradtunk alul. Rengeteg paksi kísérte el a csapatot, és buzdításból sem volt hiány. Az első sorból felnézve, sokszor csak a tapsra emelt kezeket lehetett látni, és bizony a meccs nagy részében a mi hangunk volt a meghatározó. Azt hiszem, még sok ilyen meccsre lenne szükség!Most az Albacomp következik. Nekünk csak a győzelem lehet a célunk, de ez nem lesz egyszerű. Mivel megint hétközi meccs lesz, nincsenek illúzióim a nézők számával kapcsolatban, de akik itt lesznek, azokat kérem, segítsenek, mert most igazán fontos, hogy 6. emberként a csapat mellett álljunk! Szurkoljunk együtt, mutassuk meg, hogy jobbak vagyunk!HAJRÁ, ASE!!!Baggio

Elolvasom
Egy sorozatot éppen az jellemez leginkább ... HÍROLVASÓ

Egy sorozatot éppen az jellemez leginkább ...

2009.03.25, 20:14 Kosárlabda

Egy sorozatot éppen az jellemez leginkább, hogy véges. Előbb-utóbb jön egy ellenfél, mely megálljt parancsol. Számunkra ez a csapat a Dombóvár volt, mely saját szezonját igyekszik megmenteni. Ahhoz képest, hogy ők vezették az év fordulóján a tabellát, ha tőlünk is kikaptak volna, kicsúsztak volna a felsőházból. Nem csúsztak, most éppen hetedikek, de pengeélen táncolnak.Ami pedig a mi szép sorozatunkat illeti: le a kalappal a csapat előtt. Tiszta lelkiismerettel ki merné állítani, hogy 7-0-s győzelmi sorozatra gondolt mondjuk január 17-én, szombaton este a 49-84 után…? Ugye kevés ilyen ember van? Dombóváron nem ment a végén, elszúrtuk a hajrát. Nem mondom, amit sok riporter szokott, hogy „belefér”, mert ez így nem igaz. Azt viszont igen, hogy semmi sincs veszve. A 3. pozíciót minimum meg kell tartanunk, de hibátlan szerepléssel a döntőig is pályaelőnyt jelentő helyet csíphetünk el. Az egymás elleni eredményeknek köszönhetően a Falco és a Szolnok mögöttünk tartható, a Pécs pedig talán még megelőzhető. Amíg van esély, nyomni kell!Ziccer

Elolvasom
Soros ellenfelünk, az Albacomp HÍROLVASÓ

Soros ellenfelünk, az Albacomp

2009.03.25, 20:08 Kosárlabda

Soros ellenfelünk, az Albacomp – bár idegenbeli mérlege pozitív (6-4) – nem lehet elégedett Fehérvártól távol nyújtott teljesítményével. A jelenleg felsőházi rájátszásra esélyes csapatok elleni idegenbeli mutatója 2-4, ami jelzi: az élcsapatok azért el-elkapják a listavezető frakkját saját pályájukon. Kikaptak Pécsen (81-67), Sopronban (86-75), Szolnokon (94-71) és Zalaegerszegen (84-83), miközben Kecskeméten szűken (95-91), Dombóváron lazábban (87-79) nyertek.Több húzóemberük is van, közülük is kiemelkedik azonban Bell. Átlagosan 36 percet játszik (4. ezzel a mezőnyben), ezalatt 21,6 pont és 27 IBM (egyaránt 3.), 7,3 lepattanó (8.) jellemzi. Nem marad el sokkal mögüle Morrison sem: 25,2 IBM-je a 4. legjobb, 8 pattanójával dobogós (3.), 1,3 blokkjával szintén 4., míg két labdalopásával a 12. Jól nyomja az izraeli-montenegroi Radovics is. 17,2 pont (12.), 21,1 IBM (19.) szerepel a neve mellett. És akkor még ott van a válogatottságát éppen a napokban felfüggesztő Simon (5. az asszisztlistán öt passzal), az egyre erőteljesebb Hanga valamint a sérülését lassanként feledő Doyne is.Ezen helyen nem szokott ennyi név szerepelni, ami fényesen jelzi, milyen csapattal állunk ma szemben, de ha nem lankadunk, megverhetjük őket is.Legutóbb egymás ellen, Pakson…2008. május 8., rájátszás, negyeddöntő, 4. mérkőzésAtomerőmű SE – Albacomp 63-80 (21-25, 13-18, 17-16, 12-21).Paks, 1200 néző. V: Földházi, Benczur, Hegedűs.ASE: Mészáros Z. 7, MURRY 15/3, Ste-venson 7/3, Horváth 7, GULYÁS 19.Csere: Brooks, Csaplár-Nagy 3/3, Kiss, Toroman.Vezetőedző: Sabáli Balázs.Albacomp: SIMON B. 15/6, BRAD-FORD 23/21, RADOVICS 13, MCC-LENDON 20, Bencze 4.Csere: Dávid, Boozer 2, Hanga 3/3, Soós.Vezetőedző: Peresztegi Nagy ÁkosAz Albacomp kerete:Mez Név Szül. év   Mag. Poszt 4 Simon Balázs 1980 187 15 Soós Gábor 1985 200 36 Jara Rubin Doyne (USA) 1984 190 2-17 Dávid Gergely 1983 210 48 Hanga Ádám 1989 200 2-110 Góbi Henrik 1971 206 511 Rashad Bell (USA) 1982 202 412 Madár András 1991 191 113 Scott Morrison (CAN) 1986 212 514 Antal Szabolcs 1989 200 315 Velibor Radovic (ISR) 1972 204 316 Keller Ákos 1989 208 4 Vezetőedző: Peresztegi Nagy ÁkosZiccer  

Elolvasom
ASE több mint két hónapon keresztül ... HÍROLVASÓ

ASE több mint két hónapon keresztül ...

2009.03.25, 20:05 Kosárlabda

Amit az ASE több mint két hónapon keresztül véghezvitt, minden elismerést megérdemel. Csapatunk nehezebbnél nehezebb mérkőzéseket nyert meg – idehaza az azóta verhetetlen Szolnok, a felsőházi Univer és az odaigyekvő Sopron, míg idegenben a Körmend, a listavezetőt nemrég megverő ZTE és a regnáló bajnok Falco mind-mind vesztesen hagyta el ellenünk a pályát. Közben nyertünk még Budán is a Hegyvidék ellen. Apropó Falco! Fantasztikus 2. játékrészt produkáltunk: 62 pontot rámoltunk be a hazai gyűrűbe, összesen pedig 16 triplát dobtunk. Williams lett a mezőny legeredményesebb játékosa 31/15-ös mutatójával, de Gosa 25/12-es dobóeredménye is kiemelkedő. Rajtuk kívül elérte a tíz pontot English (14/3), Johnson (13/3) és Kiss (11/9) is, míg Csaplár-Nagyot két darab hármasa (7/6) dicséri.Egy triplán múlott, avagy van úgy, hogy a kevesebb több. Így lehetne összefoglalni a Dombóvár-meccset. Mi nagyszerűen dobtunk távolról (11/19, 58%), míg a hazaiak gyatrán (8/31, 26%), mégis egy dombóvári hármas döntött. Egálnál az addig betliző – a vonalon túlról hatból semminél tartó – Legrange ezúttal pontos volt, így lett ő 9 pontos hétből egyes triplavető boldog győztes. Dühítő, pláne, ha még azt is mondom: 67-57-re mi vezettünk…Az utolsó negyed nem jött össze. Talán ekkor jött ki az elmúlt két hónap idegi fáradsága. Ez elsősorban a mostanság szárnyaló Williams-Kiss duón látszott meg igazán (előbbit a 15. percben ki is állították), bár az utolsó 10 percben Johnson sem dobott pontot. Igaz, még így is ő lett a legeredményesebb kosarasunk a maga 19 pontjával. Hiába játszott jól (a mezőny legjobbjaként 10 pattanó és 6 assziszt) volt csapata ellen English, tett a tőle szokottnál többet Medve és hozott jó átlagot Gosa, mindez így együtt kevés volt.Ámde az utolsó négy találkozónkat meg kell nyernünk! Jöhet ide az Albacomp vagy mehetünk példának okáért Kecskemétre, több baki nem csúszhat be. El kell érnünk, hogy ott legyünk az első háromban – a 2. hely is elérhető, mert a Pécsnek rosszabb a sorsolása –, s a döntőig pályaelőnyünk legyen.Most azonban itt van nekünk az Albacomp. Piszok erős kerettel, listavezetőként, az alapszakasz győztesének járó büszke cím toronymagas esélyeseként. Nem mondok semmit sem azzal, hogy nehéz lesz. Mindesetre a győzelmi sorozat jelentette teher (ha volt ilyen egyáltalán) már nem nyomja a mieink vállát, ennyivel talán könnyebb. Többel semmiképpen!Ziccer

Elolvasom
A Dombóvár nyerte a megyei rangadót HÍROLVASÓ

A Dombóvár nyerte a megyei rangadót

2009.03.23, 21:00 Kosárlabda

Planet Leasing DKC - Atomerõmû SE80 - 78Az első negyedben bekezdett a Dombóvár első vendég kosárra három percet várni kellett. A negyed végére Johnsonnak köszönhetően 21-21 volt az eredmény. A kosarak mellett egy sportszerűtlen személyi hiba érdemel még említést, hiszen Williams a második negyedben is "beütött" egy személyi hibát, amit szintén sportszerűtlennek ítéltek a játékvezetők. "Cserével végleg kiállítva" örülhettek a dombóvári hívek, de elhúzni nem tudott a Planet. Fej-fej mellett haladtak a csapatok a megyei rangadón a félidőben eggyel ment az ASE.Az utóbbi időben a piros-kékek fizikuma kiteljesedett a második félidőben, aminek következtében nyerni tudtak például Szombathelyen az előző fordulóban. A harmadik negyedben minden bement Johnsonéknak, teljesítményükkel tíz pontos előnnyel fordultak az utolsó etapra, de nem sikerült eldönteni a mérkőzést. LeGrange hatszor eredménytelenül próbálkozott a három pontos vonalról, de hetedjére sült a keze, és máris a Dombóvár vezetett. Bódi büntetőivel pedig kialakult a 80-78-as végeredmény, ami azt jelenti, hogy oda-vissza verte a Bálind József együttese a paksiakat a bajnokságban. Dzunics Braniszlav értékelt a Félidőnek:Dzunics Braniszlav, az ASE trénere{mp3}090323_dzunics_1{/mp3}Williams faultjait diplomatikusan magyarázta a paksi edző, nem akart foglalkozni a bírók ítéleteivel, mindenesetre nem sok ilyet látott még kosárlabda pályán, de az eladott labdák amik után a hibák születtek az amerikai játékos számlájára írhatók. Dzunivs edzőt, mikor kinevezték az Albacomppal játszott az ASE, akkor vereséget szenvedett a csapat. Williams parádézott Székesfehérváron, szerdán a védekezés szigorításában látja a győzelem esélyét a válogatottnál is számításba vett paksi szakember. Dzunics Braniszlav, az ASE trénere{mp3}090323_dzunics_2{/mp3}Eredmények a hétvégéről:PVSK - PANNONPOWER - Falco KC 95 - 66 Planet Leasing DKC - Atomerõmû SE 80 - 78Albacomp - Soproni sÖrdögök 100 - 88 Szolnoki Olaj - Marso-Vagép NYKK 85 - 70Lami-Véd-Körmend - Univer KSE 88 - 95 Forrás: Fortuna Rádió  

Elolvasom

Warning: is_file(): open_basedir restriction in effect. File(../img/jobbra.gif) is not within the allowed path(s): (/home/www/ase.hu/web:/tmp:/var/tmp) in /home/www/ase.hu/web/index.php on line 2748
Planet Leasing Dombóvár KC – Atomerőmű SE 80–78 HÍROLVASÓ

Planet Leasing Dombóvár KC – Atomerőmű SE 80–78

2009.03.23, 06:36 Kosárlabda

PLANET LEASING DOMBÓVÁR KC – ATOMERŐMŰ SE80 – 78(21–21, 19–20, 17–26, 23–11) Dombóvár, 800 néző. V: Bodnár, Ádám, Gorka.  Dombóvár: LeGrange 9/3, ADAMS 22/9, CLARK 8, Bódi 10/3, DILL 26/6. Csere: Szőke 2, Deák 3/3, Balogh L. Edző: Bálind József  Atomerőmű SE: Williams 5/3, English 15, GOSA 14/3, Csaplár-Nagy 8/3, JOHNSON 19/9, Csere: MEDVE 8/6, Kiss 3/3, Mészáros 6/6  Edző: Dzunics Braniszlav  Kipontozódott: Williams (15. p.).  Az eredmény alakulása: 5. p.: 15–7. 15. p.: 34–33. 25. p.: 52–52. 25. p.: 70–74 Kipontozódott: Williams (15. p.).Statisztika [ Nyomtatható verzió ] -   Mestermérleg:Bálind József: – A hajrában az volt a célunk, hogy széttördeljük az ASE játékát. Örülök, hogy végre sikerült nyernünk.  Dzunics Braniszlav: – A hajrá jobban sikerült a Dombóvárnanak, így övék lett győzelem.  Webszemle:A férfi kosárlabda NB I 22. fordulójának szombati játéknapja - Nemzetisport.hu - Tabella, fordulóról fordulóra - Nemzetisport.hu - Másodszor is legyőzte az ASE-t a Dombóvár a kosár NB I-ben - TEOL.hu - Statisztika - ferfikosar.hu -

Elolvasom
Dzuniccsal is bevette az Arena Savaria-t a Paks HÍROLVASÓ

Dzuniccsal is bevette az Arena Savaria-t a Paks

2009.03.21, 23:51 Kosárlabda

Mindkét oldalon voltak hiányzók a hazaiaknál Ciric és Perincic, a vendégeknél Gulyás és Morgen nem vállalhatta a rangadót. Az első félidőben a hazaiak szája íze szerint alakult az ex-paksi Horváth és Hudson is jól teljesített, de a Williams vezette piros mezeseket nem sikerült leszakítania az odahaza több, mint egy éve nem veszítő kék-sárgáknak. A félidő vége előtt Kálmán dobott triplát, amit English a dudaszó pillanatában megválaszolt. Néggyel ment a nagyszünet előtt a Falco. A második játékrészt fizikálisan jobban bírta a Paks, valamint beszállt a pontgyártásba a Gosa-English duó is Williams mellé. A három amerikai összesen 70 pontot szorgoskodott össze és mellettük a kiegészítő emberekre is lehetett számítani. (Kiss Zs 11/9, Csaplár-Nagy 7pont 5 lep.) Kiss Zsolt duplájával a száz pontot is elérte az ASE, amit talán legutoljára szintén az atomosok dobták meg a szombathelyi csarnokban, amikor elhódították a Magyar Kupát majdnem egy évvel ezelőtt. Akkor kétszeri hosszabbítás kellett a három számjegyű dobott ponthoz, most elég vol t negyven perc is. A védekezés dicsérhető vendég oldalon na meg a második félidőben dobott hatvanegy pont. A találkozó megnyerésével hetesre nyújtotta győzelmi sorozatát az ASE és feljött a dobogóra a tabellán. Dzsunics edző{mp3}090320_dzunics{/mp3}Az a kérdés viszont még megválaszolatlan: beveszi-e a szomszéd várat az ASE, mint ahogy tette azt az ősszel a Dombóvár a Gesztenyés úton. Négy nap alatt a második olyan városban a Paks ahol Braniszlav Dzunics szép éveket töltött, de erre azt mondta a mérkőzésekre függetleníti az emlékeket és ha már emlékek Englishnek is biztosan ismerős lesz a dombóvári gyűrű. Dzsunics edző{mp3}090320_dzunics_2{/mp3}Ez eddig bejött, hiszen a leghosszab futó győzelmi sorozattal az atomosok rendelkeznek a férfi ligában. Hétszer nyertek egymás után, a szolnokiak ötös szériát produkáltak, a Dombóvár az utolsó öt fellépéséből négyet elbukott és a 22. forduló előtt kicsúszott a legjobb nyolcból.Forrás: Fortuna Rádió

Elolvasom
Atomerőmű SE győzelem a Sopron ellen is! HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE győzelem a Sopron ellen is!

2009.03.16, 21:14 Kosárlabda

Sikerrel köszöntötte a csapat a kapitányát születésnapja alkalmából. Atomerőmű SE - Sopron 79-74Szombaton hat meccsesre szerette volna nyújtani győzelmi szériáját az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata ami - ha nehezen is - de sikerült. Ráadásul így győzelemmel ünnepelhette 35. születésnapját Mészáros Zalán. Charles Gosa előtte egy nappal ünnepelt. Mindketten a kezdőben kaptak helyet, ám pontokkal az első tíz percben még nem járultak hozzá a játékhoz. Johnson és Williams annál inkább, de a másik oldalon is elkapta a fonalat Körtélyesi és Couisnard: egál volt az első negyed (20-20). A folytatásban a másik két amerikai Gosa és English is csipkedte magát, a vendégek szekere viszont megakadt. A félidőben nyolccal tartott előrébb a Paks. Johnson a meccs elején dobott két hármasához, hozzátett még kettőt és büntetőkből, valamint a palánk alól is eredményes volt a "szakállas tizenhármas" - elsősorban ő volt dicsérhető a meccs ezen szakaszában. A csapatok nem brillíroztak, nem a látvány dominált a meccsen. A hazaiak irányították a mérkőzést, de a tíz pontos határt egyszer sem érte el a különbség. A végjáték hozott némi izgalmat, hiszen kettő pontra zárkózott a Cruz vezette Sopron az utolsó percben, viszont ahogy az ASE nem tudta átbillenteni a mérleg nyelvét tízen túlra, úgy a vendég irányítónak sem sikerült az a kinti dobás amivel átvehette volna vezetést a Meszlényi csapat. A végén higgadt volt az "atom" és ez zsinorban hatodik győzelmét jelentette a paksiaknak. Ian Johnson lett a mezőny legeredményesebb játékosa 24 dobott pontjával ami mellé lekapott nyolc lepattanót is. Ebben a mutatóban az ellenfele fölé nőtt a hazai egylet (24:13) ami azért volt fontos, mert ha a vendégek kicsit jobban céloznak távolról (5/28) más is lehetett volna a vége. Meszlényi Róbert vendég edző nyilatkozott a lefújás után a Félidőnek.{mp3}090316_meszlenyi{/mp3}Nem sokkal utána Dzunics edzőt is mikrofonvégre kaptuk.{mp3}090316_dzunics{/mp3}20. forduló EnterNet-NTE Hegyvidék - Albacomp 65-81 Szolnoki Olaj - Kaposvári KK 70-65 Marso-Vagép NYKK - Falco KC 87-90 Atomerõmû SE - Soproni sÖrdögök 79-74 PVSK-PANNONPOWER - Univer KSE 59-64 Planet Leasing DKC - Zalakerámia-ZTE KK 92-101 Lami-Véd-Körmend - DEKE 91-95 Gulyás Róbert civilben már ott volt a padon, mint ismeretes a paksi centert a térdével műtötték majd két hete. Az ősszel a Falconnak 33 pontot dobó magas ember azonban biztosan nem lesz ott a pályán Szombathelyen. Egyelőre biciklizik és kondi termi edzéseket végez, de a közös munkába majd csak április elején kapcsolódhat be - mondta el a center. Nélküle hiányos a belső poszt, de ha pótlását sikerül megoldania a csapatnak nyerhet a Savaria Arénában. - nyilatkozta Dzunics edző. Majd gyorsan hozzátette, hogy a Dombóvár és az Albacomp ellen is esélyesnek tartja csapatát a győzelemre.A szerdai szombathelyi mérkőzésre indul szurkolói busz jelentkezni Babik Róbertél lehet a 0620/366-67-91-es telefonszámon.  Forrás: Fortuna RádióKépriport: Molnár Gyula{morfeo 31}   

Elolvasom
Országos Kadett Bajnokság - 6. forduló HÍROLVASÓ

Országos Kadett Bajnokság - 6. forduló

2009.03.16, 20:22 Kosárlabda

Országos Kadett Bajnokság 6. forduló ASE – Dombóvár: 87-64ASE: Kálmán 19/6, Lakatos 23, Szelei 15, Baki 14, Gergely 8/3, Orosz 8, Tar, Bugány, Hermann, Pesti. ASE – Bonyhád: 87-76ASE: Kálmán 4, Lakatos 16/3, Szelei 19, Baki 14, Gergely 8, Orosz 24, Tar, Bugány 2, Hermann, Pesti. 6. forduló ASE – Bajai Bácska „B”: 77-68ASE: Kálmán 8, Haaz 2, Sziklási 4, Gergely 15, Lakatos 25, Orosz 21, Novák 2, Nagy, Baki, Bugány. ASE – PVSK „B”: 57-80 ASE: Kálmán 5/3, Haaz, Sziklási 2, Gergely 10, Lakatos 15, Orosz 16, Novák 5, Nagy, Baki 4, Bugány. G.N.

Elolvasom
Újra hazai pályán játszhat a csapatunk HÍROLVASÓ

Újra hazai pályán játszhat a csapatunk

2009.03.11, 21:32 Kosárlabda

Több mint egy hónap szünet után végre újra hazai pályán játszhat a csapatunk. Az azóta eltelt idő négy győzelmet hozott a Kecskemét, Körmend, Hegyvidék, Zalaegerszeg négyes ellen. Szerencsére egyre javuló formát mutat az ASE, így újra a legjobbak között vagyunk!Szurkolói szempontból csak a körmendi szereplésünket érdemes megemlíteni. Kb. 50 paksi képviselte magát a vasi kisvárosban, és nem tette hiába, hiszen izgalmas csatában sikerült nyerni. A szurkolás is igen jóra sikerült, voltak időszakok, amikor csak a mi hangunktól zengett a körmendi oroszlánbarlang. (Aki volt már ott, az tudja, hogy ez nem kis szó!) Jó volt paksinak lenni akkor, és remélem, még sokszor lesz ilyen élményben részünk a szezon többi mérkőzésén is.Most a Sopron következik, akik ellen egyszer már nyerni tudtunk, hát mutassuk meg, hogy itthon még inkább ez a célunk! Szurkoljuk ki a győzelmet, buzdítsuk a fiúkat!Hajrá, ASE!!!A Sopron elleni meccs után újabb két idegenbeli mérkőzés következik. Március 18-án (szerdán) Szombathelyre látogatunk, majd 21-én (szombaton) Dombóvár lát minket vendégül! Mindkét találkozóra indítunk szurkolói buszt, melyre jelentkezni lehet Babik Róbertnél a 06-20/3666-791-es számon!"Baggio"

Elolvasom
Soros ellenfelünk, a Soproni sÖrdögök KC HÍROLVASÓ

Soros ellenfelünk, a Soproni sÖrdögök KC

2009.03.11, 21:25 Kosárlabda

Soros ellenfelünk, a Soproni sÖrdögök KC meglehetősen kétarcú kosárcsapat. Eddig idegenben tíz mérkőzést játszott, mérlege öt siker, öt kudarc, azonban mivel közeledünk a rájátszáshoz, mérvadó az első nyolcba bekerülni igyekvő egyletek elleni 3-5-ös mutató.Meszlényiék kikaptak Pécsett, Körmenden, Dombóváron, Szolnokon és Szombathelyen, győztek viszont Zalaegerszegen, Kecskeméten és Nyíregyházán. Ha azt nézzük, hogy mennek még az Albához is, akkor sanszos a záráskori negatív mérleg, még ha Kaposvárott nyernének is.A 6. helyen álló csapat két kulcsembere Cruz és Brooks. Utóbbi 18.8 pontot (7. hely), 23,3 IBM-et (9.), és 2,8 asszisztot (16.) mérlegel, három eladott labdája viszont nem dicséri (7.).Cruz 18,4 pontot átlagol (8.; nincsen paksi előttük), 23,6 IBM-et tud felmutatni (7.), melyhez 4,1 assziszt is társul (9.). Játékideje alapján 6. a mezőnyben (35,1 perc).Rajtuk kívül Körtélyesi és Dies lepattanózása emelhető még ki: 6-6 lecsorgó lasztival a 16-17. helyet birtokolják a vonatkozó listán.Összességében egy jól összerakott gárdát látunk ma vendégül, amelyben megvannak a kiemelkedő játékosok is. Cruzra és Brooks-ra nagyon kell figyelnünk, ha őket kikapcsoljuk, nyert ügyünk van.Legutóbb egymás ellen, Pakson…Atomerőmű SE - Soproni Sördögök KC 90-75 (15-9, 21-31, 24-20, 30-15) Paks, 700 néző. V: Hartyáni, Kiss L., Farkas L.ASE: Murry 12/9, HORVÁTH 11, KISS 12/12, Mészáros 6, GULYÁS 25/3.Csere: Panta 2, Gray 3/3, TOROMAN 15/9, Medve, Csaplár-Nagy 3, Morgen 1.Vezetőedző: Sabáli Balázs.Sopron: Viggiano 9/3, Lakatos P. 12, LESKO 14, KARON 12/6, Frana 4.Csere: Pojbics 12/3, Körtélyesi 2, Boldizsár 8/3, Vesztergom 2.Vezetőedző: Meszlényi RóbertA Soproni sÖrdögök KC kerete:Mez Név Szül. év  Mag. Poszt 4 Alvin CRUZ (PUR) 1982 186 cm 1 5 HALMAI Tamás 1987 202 cm 3 7 KÖRTÉLYESI Gergely 1983 203 cm 4 8 HORÁNYI Ákos 1990 185 cm  2 9 Emmanuel DIES (USA) 1977 205 cm  3-4 10 Pierre COUISNARD (USA)  1984 180 cm 2-3 11 KOVÁTS Viktor 1979 193 cm  2 12 CSORVÁSI Milán 1988 208 cm 5 13 BOLDIZSÁR Ferenc 1977 201 cm 4 14 VESZTERGOM Zsolt 1987 194 cm 2 15 David BROOKS (USA) 1982 190 cm 2 Vezetőedző: Meszlényi RóbertZiccer 

Elolvasom
A Kecskemét elleni győztes mérkőzésünk óta ... HÍROLVASÓ

A Kecskemét elleni győztes mérkőzésünk óta ...

2009.03.11, 21:18 Kosárlabda

A Kecskemét elleni győztes mérkőzésünk óta több mint egy hónap telt el. Csapatunk egyre jobban rálel a dzunicsi útra, ezt mutatja, hogy edző és együttes mindhárom idegenbeli meccsét megnyerte, pedig ebből kettőt nagy tradícióval bíró egylet csarnokában rendeztek.Néhány nappal az Univer magabiztos megverése után Körmenden vizitált a paksi gárda és a 2. negyed közepétől már uralta a játékot. Pedig addig 9-10 ponttal is előrébb tartott a rájátszásért elkeseredett harcot folytató vasi gárda. Hiába játszott azonban jól a Pakson is megforduló Fodor testvérpár és Rodgers, az azóta a válogatottba is meghívott Kiss, a mezőny legeredményesebbje, Gulyás, valamint English és Williams révén a mieink fordítani tudtak, és 10-12 pontos előnyüket a záró felvonásbéli megingást leszámítva sikerrel őrizték.A megérdemelt, mégis bravúrosnak számító győzelem után Budára látogatott a csapat. Itt már nem tarthatott a gárdával Gulyás Robi (centerünket múlt héten porcleválással meg is kellett operálni), de a Hegyvidéket nélküle is biztosan kellett verni. Még akkor is igaz ez, ha Ashante Johnson is kivált – családi okok miatt – a keretből, és helyére névrokona Ian került. Ezen az összecsapáson játékosaink találkozhattak Sabáli Balázzsal, aki a hazaiak szakmai tanácsadójaként nagyon meg is izzasztotta a mieinket. Williams (25 pont) azonban ismét villogott, 17-et dobott Gosa is, s a többiek is kivették részüket a győzelemből, melyet átlagos teljesítményt nyújtva is behúzott a gárda. Figyelmeztető ugyanakkor, hogy kényelmes előnyének a felét az utolsó tíz percben leadta az ASE.Ellentétes félidőt produkáltak a csapatok legutóbbi tétmérkőzésünkön, Zalaegerszegen. Az első és második negyed fordulójánál 13-0-s rohammal meglépett a ZTE, innen felkapaszkodott a Paks, hogy aztán a félidő hajrája ismét a zalaiaké legyen. Az 51-38 nem sok jót sejtetett, ám az új fiú, Ian Johnson valamint az ismét remek Kiss, Gosa és Williams vezérletével feljött az ASE, kiegyenlített, majd 64-60-ra már vezetett is. Ekkor újabb 9-0-s hazai etap következett, de a meccs még tartogatott egy újabb, immár utolsó fordulatot. A „Húzd meg, ereszd meg!” mérkőzést így az ASE nyerte, amely által az elmúlt hét mérkőzésből hatot hozva az első négybe verekedte be magát.Ma a Sopron jön Paksra, egy újabb olyan csapat, mely pengeélen táncol. Eddig jól állunk ilyen csapatok ellen. Remélhetően, sikerrel hangolunk majd a szerdai, Falco és a szombati, Dombóvár elleni meccsre.Ziccer

Elolvasom
Soros ellenfelünk HÍROLVASÓ

Soros ellenfelünk

2009.02.09, 14:02 Kosárlabda

Soros ellenfelünk, az Univer-Kecskemét hét idegenbeli találkozón van eddig túl, mérlege felemás. Bár 4-et megnyert ezek közül, tény: egyet-egyet a Debrecen és a Hegyvidék ellen sikerült behúznia. Lényegesen nagyobb fegyvertény ugyanakkor, hogy nyerni tudott két olyan városban, ahol mi nem. Nyíregyházán 88-74-re, Szolnokon pedig 63-49-re diadalmaskodott. (Mennyivel szebben állnánk, ha az a két meccs paksi győzelemmel ér véget.)Vesztes mérkőzéseit első négyben lévőktől szenvedte el. A dombóvári 64-74 még hagyján, ám a Falco (89-112) és az Albacomp (79-102) már méretes zakót szabott rá.A mieink és a kecskemétiek mindig is igen nagy meccseket vívtak egymással, több fájó paksi emlék (pl. elveszített hazai kupadöntő) is fűződik ehhez a közös históriához. Ugyanakkor mi is sok borsot törtünk ellenfelünk orra alá ez idő alatt.Keretükben – a statisztikák szerint – nincsen kimagasló tudású játékos. Danielson 4. helyén kívül, amit a labdaszerzőknél ért el (2,3, de 3,4 eladott lasztival azon a listán is negyedik!) csak Haynes játékideje (37 perc, 4. hely) érdemel említést. Utóbbi persze inkább edzői döntés eredménye. Összességében: nem az elmúlt évek legerősebbje ez a mai Univer, de veszélyes ellenfél. Elég, ha csak az MK-s szereplésükre gondolunk.Legutóbb egymás ellen, Pakson…Atomerőmű SE ― Univer-Kecskemét 76-77 (23-14, 16-14, 22-23, 15-26) Paks, 1600 néző. V: dr. Vígh, Kapitány, Márton.ASE: MÉSZÁROS (12/9), Murry (11/6), TAYLOR (15/3), Mucic (8), GULYÁS (22). Csere: Gray (4), Kiss Zs, Panta (2), Csap-lár-Nagy (2)Vezetőedző: Sabáli Balázs.Univer: SIGURDARSON (8/6), BLAIR (25), Horváth (2), JEFFERSON (16/3), Fiegi (9). Csere: Csorvási (5), Tóth (3/3), Szabó (6), Halmai (3).Vezetőedző: Zsoldos András.Az Univer-Kecskemét kerete:Mez Név  Szül. év    Mag.  Poszt 5 HORVÁTH Ákos 1981 194cm 2-36 KOVÁCS Ákos 1988  184cm 18 Gregory DANIELSON (USA)1981 204cm 4-59 HORTI Bálint 1989 205cm 4-510 TÓTH Péter 1988 201cm 2-111 Michael DALE (USA)1984 196cm 2-3-412 MOLNÁR András 1983 194cm 213 Gordon KLAIBER (GUY)1983 206cm 414 SZABÓ Zsolt1986 202cm 3-415 TÓRNÓCZKY Jean-Claude1986 200cm 3-423 DeAndre HAYNES (USA)1984 187cm 1Vezetőedző: Zsoldos AndrásZiccer 11. szám 

Elolvasom
Új edző után: új játékos HÍROLVASÓ

Új edző után: új játékos

2009.01.30, 19:23 Kosárlabda

Dzunics Braniszlav már egy hete az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapatának vezető edzője. Székesfehérváron vereséggel mutatkozott be az ex-kaposvári tréner, de holnap javíthat a statisztikáján. Az őszi szolnoki mérkőzésen történt atrocitások kapcsán szövetségi döntés még nincs. Azaz van első fokon, de azt a megfellebbezte az ASE. Azóta csönd, az óvásról Tóth János beszélt a Félidőnek.Tóth János, szakosztályelnök{mp3}090130_toth_ovas_1{/mp3}Michael English személyében új játékos érkezett tegnap Paksra. Tolna megye ismerős lesz a hátvédnek, hiszen a tavalyi szezonban Dombóváron mutatta meg: igen jó játékos. Pontokból 17-et szerzett mérkőzésenként, társait pedig átlagban tíz gólpasszal segítette az amerikai irányító. Darris Nichols pótlására érkezett az atomvárosba a 195 cm magas karmester. A spanyol második ligás Caceres 2016 CB gárdájában játszott mielőtt elfogadta a paksiak ajánlatát English, szombaton pedig már be is mutatkozhat az ASE csapatában, ha megérkezik engedélye.- mondta el Tóth János szakosztályelnök.Tóth János, szakosztályelnök{mp3}090130_toth_english_2{/mp3} Forrás: Fortuna Rádió    

Elolvasom
English kezébe kerül Pakson a karmesteri pálca! HÍROLVASÓ

English kezébe kerül Pakson a karmesteri pálca!

2009.01.30, 12:46 Kosárlabda

English kezébe kerül Pakson a karmesteri pálca! Az örvendetes hír kedden érkezett arról, hogy a tavaly Dzunics keze alatt Dombóvárott remeklő kosaras igent mondott az szakosztály vezetésének kérdésére, jönne-e az Atomhoz.A tengerentúli játékos Dombóvárról Spanyolországba, a másodosztályú Caceres-hez igazolt, ott 16 mérkőzésen 8,4 pontos átlagot produkált. Ez éppen a fele annak, amit a 2007/08-as idényben a másik tolnai csapatban ért el. Nem meglepő, hogy a kosarast jól ismerő edzőnek benne volt a keze Michealt English szerződtetésében. Játékos és tréner igazán jól megértette ott egymást, English pedig élt a lehetőséggel, nagyszerűen játszott.Az új spíler érkeztével tehát eldőlt, a közeljövőben nem lesz az ASE játékosa a korábban a Sopront erősítő Bradley, mint ahogy a kaposvári litván kosaras, Marciulionis sem cseréli kék- fehér szerelését piros-kékre. A 27 éves 193 cm magas English remekül lát is a pályán: tavaly 10 gólpasszt adott meccsenként. Sok sikert kívánunk neki Pakson!Vöröss EndreZiccer 10. szám 

Elolvasom
Soros ellenfelünk - Ziccer 8. szám HÍROLVASÓ

Soros ellenfelünk - Ziccer 8. szám

2009.01.18, 19:12 Kosárlabda

Soros ellenfelünk, a PVSK-Panthers eddig ötször lépett pályára Baranyától távol, s bár kétszer nyert, három veresége mindegyikét első nyolcban helyet foglaló együttesek csarnokában szenvedte el. Teljesebb ugyanakkor úgy a kép, ha elmondom azt is: Szombathelyen egy, míg Dombóváron négy ponttal kaptak ki, csak az Univer tudta megverni őket magabiztosan saját parkettjén. A szolnoki remeklésüket leszámítva sok sikerélményt és önbizalmat nem meríthettek eddigi utazásaikból, ám Sztojan Ivkovics személye a garancia arra, hogy ez ma nem fog meglátszani a pécsi játékosok arcán.Nyilván fűti őket a visszavágás tüze is, s mikor verjék meg az ASE-t Pakson, ha nem most, amikor egymást érik a tolnaiakat a pofonok – gondolhatják a Mecsekalján. Ebbéli szándékuk végrehajtásáért a legtöbbet – legalábbis a statisztikák szerint – Kelley és Bencze tehet. Az ex-szolnoki a 14. legtöbb pontot dobja (16,7), nem mellesleg 8. a gólpassz-listán (4,4). Csapattársa előbbi listán a 16. (16,3), míg az IBM-pontok alapján az előkelő 5. helyet tudhatja magáénak (26,4). Emellett magasságát és jó helyezkedésbeli képességét is egészen szépen kihasználva a 6. legeredményesebb pattanózó (8,1).Ezzel együtt is elmondható: a Pécs csapatként erős igazán.Legutóbb egymás ellen, Pakson…Atomerőmű SE – PVSK-Expo Center Pécs80-84 (22-20, 21-22, 14-23, 23-19). Paks, 1200 néző; Vezette: Papp P., Benczur, Hegedűs T.Atomerőmű: MÉSZÁROS 11, Murry 2, KISS 25/21, Panta 5, Gulyás 15/6.Csere: Horváth 6, GRAY 16/6, Csaplár-Nagy, Medve.Vezetőedző: Sabáli BalázsPVSK-E. Center Pécs: Kutasi 2, Hosszú 5/3, WILLIAMS 30/18, Tóth 2, Lapov 7/3.Csere: GREBENÁR 12, ALEKSZICS 16/3, CZIGLER 4, Wittmann 6.Vezetőedző: Sztojan Ivkovics.A PVSK-Panthers kerete:4 KOVÁCS Péter6 GREBENÁR Péter7 WITTMANN Krisztián8 HOSSZÚ Gergely9 CZIGLER László10 Dragan ALEKSIC 11 Thomas KELLEY 12 BENCZE Zoltán13 TÓTH Norbert14 DÉNES Gábor15 LEPSÉNYI ÁdámEdző: Sztojan IvkovicsVöröss EndreZiccer - 8. szám 

Elolvasom
Ahogyan a 2007-es esztendőben - Ziccer 8. szám HÍROLVASÓ

Ahogyan a 2007-es esztendőben - Ziccer 8. szám

2009.01.18, 19:09 Kosárlabda

Ahogyan a 2007-es esztendőben, úgy tavaly is vereséggel búcsúzott közönségétől az Atomerőmű SE. Mindkét sikertelenség fájó és némiképpen váratlan is volt. Míg 2007-ben a Pécs, addig 2008-ban a Dombóvár „gondoskodott” arról, hogy ne karácsonyozhassunk már olyan nagyon boldogan. Párhuzam még a két vereség között az is, hogy mindkétszer a regnáló bajnok elleni nagyszerű győzelmet követte a botlás. Előbb a Szolnok kiütése, most meg a Falco magabiztos legyőzése után került homokszem a gépezetbe.Ezzel odalett a hazai veretlenség is. Akkor még nem gondoltuk, hogy is gondolhattuk volna, hogy érezzük majd még jóval rosszabbul is magunkat. Merthogy csapatunk gödörbe került. A balszerencsés óévi meccs után két adok-kapok mérkőzést is elbuktunk. Előbb kikaptunk 89-82-re Kaposvárott, majd egy, még ennél is pontgazdagabb meccsen, Nyíregyházán (97-96).A két idegenbeli összecsapás egészen más forgatókönyv szerint íródott. Somogyban az első negyed után úgy alakultak a dolgok, ahogy a kaposváriak akarták. Ők győzni szerettek volna, így ez történt. Sikerük még magabiztosabb is lehetett volna, de az ASE végül megfelezte többször is 14-15 pontos hátrányát. Kaposvárott Gulyás és a távolról nagyszerűen célzó Csaplár-Nagy pontjaira építhettünk elsősorban, a tengerentúli kvartett 38 pontja elég vékony a két magyar 41 pontjához képest. A 82 dobott pont ezzel együtt nem rossz teljesítmény idegenben, a 89 kapott viszont nem éppen örvendetes.Ezzel szemben a Nyírségben a nagyszünet előtti átvette a mérkőzés irányítását a Sabáli-csapat, előnye a 29. percre tíz pont fölé hízott. Az utolsó játékrészben azonban a Marso megrázta magát – ellenünk már nem először. Egy remekbe szabott kétperces rohammal Savic és Booker vezérletével kiegyenlített, látszott, hogy csak nüánszok döntik el a két pont sorsát. Így is lett: öt másodperccel a vége előtt két büntetővel nyerte meg a közönségszórakoztató meccset a hazai csapat. Hiába játszott tehát nagyot Johnson, 30/12-es mutatója nem ért győzelmet.Persze a jó meccs ténye bennünket nem vigasztal, a 0-3 ettől még 0-3 marad. Ha ma megint kikapnánk, amire még gondolni is rossz, még jobban visszacsúsznánk. Ez nem megengedhető! Végre nyerni kell, hogy legalább ez az egylépésnyire zsugorodott előnyünk megmaradjon az 5-8. helyért egymást taposó négyessel szemben.Nehéz lesz, de ki kell másznunk a gödörből!Vöröss EndreZiccer - 8. szám

Elolvasom

Warning: is_file(): open_basedir restriction in effect. File(../img/jobbra.gif) is not within the allowed path(s): (/home/www/ase.hu/web:/tmp:/var/tmp) in /home/www/ase.hu/web/index.php on line 2748
Nyíregyháza előtt HÍROLVASÓ

Nyíregyháza előtt

2009.01.14, 11:22 Kosárlabda

Szerdán a 2009-es év második idegenbeli fellépése következik az Atomerőmű SE kosarasai számára. Az elsőn Kaposváron, nem várt vereséget szenvedtek Mészárosék. Azóta a Pakson is nyerő, és a nem is olyan rég még listavezető Dombóvár is kellemetlen élményeket szerzett Dzunics edző tanítványainak köszönhetően. A 13. fordulóban a somogyi alakulat játékosai egy duplával voltak jobbak Dilléknél. Az ezzel a találkozóval egy időben lejátszott Nyíregyháza-Sopron összecsapáson is vendég siker született, a Sördögök egész országot átszelő kirándulása hat pontos sikerrel zárult. Az ASE-ra is hosszú busz út vár, a győzelemre azonban minden esélye megvan Sabáli Balázséknak. Egy csapat van még, akivel az atomosok nem játszottak az alapszakasz folyamán. A Debrecen elleni találkozóra 21-én kerül sor. A nyírségi alakulat vendégeskedett már a Gesztenyés úton, akkor a 2008/2009-es bajnokság első fordulójában 82-67-re nyertek Williamsék. A táblázaton a hazaiak hátulról a harmadikak, az ASE a második. Savicéknak három győzelmük van, Gulyáséknak ugyanennyi vereségük. Az esélyek jól körvonalazhatóak, de ne feledjük Kaposváron is a vendégek tűntek esélyesnek. Az meg, hogy a futó bajnokságban mindenki megverhet mindenkit, már csak hab a tortán.Sabáli Balázst arról faggattuk, mennyire sikerült túllépnie a csapatnak a kaposvári fiaskón és milyen előjelekkel várja a szerdai összecsapást a csapat. Sabáli Balázs, az ASE trénere{mp3}090112_sabali_1{/mp3}A csapat holnap délután indul a nyírségi városba, győzelmi reményekkel. Valószínűleg Nichols nem tudja vállalni a játékot, az irányító térde egy hónapja rakoncátlankodik, ma utazik MR vizsgálatra, az eredmények nagyban befolyásolják ki kezd egyes poszton Nyíregyházán. Gulyás Róbertnek sincs még 100 %-os állapotban a sérült lába, de ő játszik -mondta még el a Félidőnek Sabáli mester. Sabáli Balázs, az ASE trénere{mp3}090112_sabali_2{/mp3}Forrás: Fortuna RádióWebszemle:Kmézics lelkifröccsel igyekezett felrázni a csapatát -  

Elolvasom
Kaposvári KK - Atomerőmű SE élő internetes TV közvetítés HÍROLVASÓ

Kaposvári KK - Atomerőmű SE élő internetes TV közvetítés

2009.01.06, 20:59 Kosárlabda

A soron következő Kaposvári KK - Atomerőmű SE mérkőzést ÉLŐBEN közvetítik a(www.kapos.hu) internetes portálon a következő linken:KözvetítésA weboldalon 18:30-tól egy videóablakban követhetik figyelemmel a mérkőzést azok a szurkolók, akik nem tudnak elmenni szerdán Kaposvárra.Fél héttől a kaposvári közvetítés itt is látható: kattintson ide. Az éllovasok következnek - Forrás: http://www.kapos.hu/index.php?cid=65025 2009.01.06. 19:15Nehéz januári sorozat előtt áll a Kaposvári KK. Élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatunk az alapszakasz folytatásában a három éllovas ellen lép pályára, az esélytelenek nyugalmával, de mindenképpen a bravúr reményében. Szerdán 18 óra 30 perckor a Paks elleni hazai rangadó indítja az újévet a városi sportcsarnokban. A KKK négy győzelemmel és hét vereséggel a 10. helyen áll a tabellán, és a fiúk még nem mondtak le arról, hogy bejussanak a legjobb nyolcba. - Én azt hiszem, kritikus időszakban vagyunk. A következő három meccset az éllovasokkal játsszuk Paks, Dombóvár, Albacomp sorrendben, tehát nehéz ellenfelek következnek - mondja Dzunics Braniszlav vezetőedző. - Én azt hiszem, nem vagyunk esélyesek ebben a párharcban, de megteszünk mindent, nem adjuk fel. Mindent megpróbáljunk, hogy meglepetés legyen. Nekünk nagyon fontos lenne a hazai meccseket nyerni, mert ha ez nem sikerül, akkor a nyolc közé jutás sem jöhet össze.A kaposváriak és a paksiak az elmúlt években emlékezetes mérkőzéseket játszottak egymással. A 2001-es és a 2004-es bajnoki döntőt is a somogyiak nyerték a tolnaiak ellen, mostanság viszont az Atomerőműnek megy jobban. A paksiak a második helyen tanyáznak, és Kaposvárra is győzni jönnek. A két együttes legutóbbi, márciusi összecsapásán hiába vezetett 15 ponttal is a KKK, végül hat pontos vereséget szenvedett. A mieink felkészülését betegségek nehezítették, de a szerdán fél hétkor kezdődő találkozón valószínűleg mindenkire számíthat Dzunics edző. A kapos.hu internetes oldal élőben közvetíti a mérkőzést, a Kapos Televízióban csütörtökön fél hattól láthatják felvételről a KKK-Paks derbit.     

Elolvasom
Országos Kadett Bajnokság 3.- 4. forduló HÍROLVASÓ

Országos Kadett Bajnokság 3.- 4. forduló

2008.12.10, 12:12 Kosárlabda

3. forduló - Dombóvár ASE - Szedeák „B”: 92-54ASE: Kálmán 2, Haaz 4, Szelei 11, Baki 4, Novák 2, Vas 18/6, Gergely 14/3, Lakatos 19/3, Orosz 18/9, Pesti 2, Sziklási, Bugány. 4. forduló - Kaposvár ASE - Bonyhád KSE: 97-32ASE: Haaz 10, Szelei 16, Sziklási 5/3, Nagy 2, Baki 6, Novák 6, Vas 15/3, Gergely 13/3, Lakatos15, Hermann 6, Kálmán 4, Pesti. ASE - Univer „B”: 45-68ASE: Szelei 2, Sziklási 6, Baki 8, Novák 4, Vas 2, Gergely10, Lakatos 6, Kálmán 6,Haaz, Nagy, Hermann, Pesti.

Elolvasom
Országos Kadett Bajnokság - 5. forduló HÍROLVASÓ

Országos Kadett Bajnokság - 5. forduló

2008.12.10, 13:09 Kosárlabda

ASE – Dombóvári KS: 60:50(10:5; 18:12; 13;15; 19:18) ASE: Kálmán 19/12Dombóvári KS: Börcsök 15; Czétány 13 Kálmán László játékával győzelmet szerzet az ASE kadett csapata a Dombóvár fölött. ASE – Kasi Delfinek: 82:44(6:16; 10:18; 10:27;18:21) ASE: Kálmán 22/6; Orosz D. 22/12; Gergely 13/9Kasi Delfinek: Környei 14; Orosz B.11/3 Nagy László tanítványai a vasárnapi tornazáró mérkőzésén magabiztosan verték a kaposvári csapatot. G. N.

Elolvasom
Atomerőmű SE - Dombóvári KC 67-70 HÍROLVASÓ

Atomerőmű SE - Dombóvári KC 67-70

2008.12.09, 08:25 Kosárlabda

A múlt héten ilyen-olyan okok miatt távozott Peter Stahl a vasutas csapat vezetőedzője. Az effajta hírek nem tudni hogyan hatnak egy csapatra, mindig az aktuális mérkőzésen derül ki, hogyan alkalmazkodnak a "beugróhoz" a játékosok, okoz-e némi zavart a munkában. A Tolna megyei rangadó elején úgy tűnt függetlenítik magukat a játékosok a történtektől. Bálind József csodát nem tett, de a vendégek Antohny Dillre alapozott taktikáját jól alkalmazták a "vasutasok". Hazai oldalon Gulyás Róbert sérülése ellenére ott folytatta ahol a Falco ellen abbahagyta. Tíz perc alatt tizenkét pontot termelt. Rajta kívül azonban csak Ashante Johnson dobott egy duplát, néggyel ment a Dombóvár tíz percet követően. Fokozatosan magukra találtak az első játékrészben szunyókáló hazai játékosok. Williams duplát, majd triplát értékesített, Johnson háromszor is eredményes volt a palánk közeléből. 22-9-re hozta a negyedet a Paks. A félidőben pont nélkül álló Nichols büntetőit értékesítve kezdte meg a pontgyártást, amihez Johnson is csatlakozott, újabb tízet tett be a közösbe az erőcsatár. Dill pontjaira továbbra is számíthatott Bálind József a többiek játéka okozhatott némi fejtörést a mérkőzésen egyszerre három titulust is birtokló szakember (klub elnök, ügyvezető, és edző volt egyszerre). A 2008-as esztendő utolsó Gesztenyés úti felvonása előtt 53-41 állt az eredményjelzőn. A langyosan csordogáló mérkőzés igazi fordulatot vett, de ennek a paksi szurkolók örültek a legkevésbé, annál inkább lázba jöttek a Dombóvárról átruccanó fanatikusok. Az egyetlen doktor a mezőnyben precízen célzott - egymás után háromszor ? a tripla vonalon túlról. Dr. Deák Attila lelkesedése ragadós volt, hiszen az addig is remekül kosarazó Dilltől már bedilizhettek a hazai szurkolók és játékosok. Újabb varázslatokat mutatott, és az amerikai játékos 30. pontja már vendégvezetést eredményezett. (65-66) Az ASE egalizálni tudott 67-67-nél. 12 másodperc volt hátra, mikor is a Rudolf Péterékhez hasonlóan a maga nemében legalább akkorát alakító "Jampibá" időt kért. A rövid tanácskozást követően, a Körmendről eltanácsolt Mc Cullogh úgy dobta be a labdát a gyűrűbe, hogy a háló is alig rezdült. Ez volt az első hármasa, három másodperccel a vége előtt. A Sabáli Balázs lerajzolta, a csapat előteremtette Kiss Zsoltnak a hosszabbításhoz elegendő "trojka" lehetőségét, de a bedobó hibázott. Az év utolsó hazai fellépésén elvesztette veretlenségét az Atomerőmű SE, a Dombóváriak pedig szép ajándékkal köszönték meg a helyettesítést Bálind Józsefnek. Győzelmükkel 7-2-re módosították a győzelem-vereség mutatójukat, a paksiak is hasonlóan állnak botlásukat követően.Sabáli Balázzsal a Kecskemét és a Falco elleni találkozókat követően arról beszélgettünk, nem jó az ha egy csapat 16-17 pontos előnyöket elherdál, ez egyszer megbosszulhatja magát. Ez történt szombaton.Sabáli Balázs, az ASE edzője{mp3}081208_sabali_balazs{/mp3}Bálind József a távozó barátot, Peter Stahlt dicsérte, hiszen ahogy mondta két nap alatt nem lehet csodát tenni. Vagy mégis?Bálind József, dombóvári tréner{mp3}081208_balind_jozsef{/mp3}Forrás: Fortuna RádióFotő: Molnár Gyula{morfeo 20}

Elolvasom

Warning: is_file(): open_basedir restriction in effect. File(../img/excell.gif) is not within the allowed path(s): (/home/www/ase.hu/web:/tmp:/var/tmp) in /home/www/ase.hu/web/index.php on line 2748
2008/2009. - 9. forduló - Atomerőmű SE - Planet Leasing Dombóvár KC HÍROLVASÓ

2008/2009. - 9. forduló - Atomerőmű SE - Planet Leasing Dombóvár KC

2008.12.07, 12:29 Kosárlabda

ATOMERŐMŰ SE – PLANET LEASING DOMBÓVÁRI KC 67-70(14-18, 22-9, 17-14, 14-29)Paks, 1500 néző, vezette: Forrai, Tóth K., Makovsky ATOMERŐMŰ: Williams 7/3, Nichols 9, Gosa 2, JOHNSON 16, GULYÁS 27/3, Csere: Csaplár-Nagy E. 2, Kiss Zs., Mészáros 3/3, Medve 1. Vezetőedző: Sabáli Balázs DOMBÓVÁR: LeGRANGE 10/6, Clark 3, Bódi 4, McCULLOGH 8/6, DILL 32/3, Csere: DEÁK 11/9, Szőke 2, Balogh L. Megbízott edző: Bálind József Az eredmény alakulása: 5. p: 6-7.. 10. p.: 12-16. 15. p.: 28-23. 19. p: 36-25. 25. p.: 43-32. 29. p.: 51-35. 39. p. 65-66Hihetetlen végjátékban a Planet Leasing Dombóvár KC 70-67-re nyert az Atomerőmű SE ellen a férfi kosárlabda NB I Tolna megyei rangadóján. Statisztika:    Mestermérleg:Sabáli Balázs: - Elszúrtuk a hajrát. Tizenhat pontos vezetést herdáltunk el. A távoli dobásokkal is hadilábon álltunk ezen a napon. Sajnálom, hogy nem tudtuk megismételni a Falco welleni teljesítményünket. Bálind József: - Ugyan én ültem le a kispadra, mint a csapat edzője, de a győzelem Peter Stahl keze munkája. Ha a játékosok így tudnak küzdeni egymásért, nincs mitől tartanunk. Webszemle:Idén is az év meccse lehet - Tolnai Népújság - Képriport: www.PaksNET.hu{morfeo 18}

Elolvasom
A szurkoló szemével - Ziccer 7. szám HÍROLVASÓ

A szurkoló szemével - Ziccer 7. szám

2008.12.05, 07:45 Kosárlabda

Ez igen! Ez már hangulat volt a javából! Nagyszerű játékkal győztük le a bajnokot! Ha volt egy kis megingás, mindig jött valaki, és átsegítette a többieket a holtponton. Ha pedig nem volt ilyen játékos, akkor a lelátón MI jelentettük azt a pluszt, amivel visszataláltak a fiúk a helyes útra. Az pedig külön öröm, hogy amikor azt mondom, „mi”, akkor tényleg az egész csarnokról beszélhetek! Mindig így kellene, hogy ti, akik körben ültök a lelátón, ne csak a játékot figyeljétek. Ha kijöttetek a meccsre, akkor biztos van egy kis szeretet is a játék, a csapat iránt, és elhihetitek, nem ciki kiereszteni a hangotokat! Nagyon jó érzés volt szerdán paksinak lenni! Köszönöm mindenkinek, aki segített!Az pedig még egy lapáttal rátett a hangulatra, hogy rengeteg vendégszurkoló érkezett. Kicsit azért fáj a szívem, mert nagyon ritkán látok ennyi embert tőlünk idegenben. Pedig a fiúk megérdemelnék, hiszen idén is nagyon jó csapatunk van, és nagyon sokat jelent nekik az, ha nincsenek egyedül egy idegen csarnokban.Most a Dombóvár következik, amely együttes szintén nem lesz könnyű falat. Mutassuk meg, hogy újra tudunk úgy szurkolni, mint szerdán, sőt ha lehet még egy kicsit jobban is! Zúgjon hát a Hajrá, ASE!!!Mivel ez az utolsó meccsünk idén, az Atomic Boys nevében mindenkinek KELLEMES KARÁCSONYT és BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok!"Baggio"Ziccer 7. szám

Elolvasom
Soros ellenfelünkről - Ziccer 7. szám HÍROLVASÓ

Soros ellenfelünkről - Ziccer 7. szám

2008.12.05, 07:42 Kosárlabda

Soros ellenfelünk, a Planet Leasing Dombóvár KC szerdai ellenfelünkkel helyet cserélve lépett fel a dobogóra – éppen mögénk. Mérlege 6,2, kosáraránya +24-es. Idegenben egészen katonásan szerepelnek: győzelem, vereség, győzelem, vereség. Nyíregyházi győzelmüket (85-81) kiütéses szolnoki vereség (61-87) követte, majd megverték a Körmendet (70-67) és kikaptak a ZTE-től (90-99). Ha a sormintát néznénk csak, még akár aggódni is elkezdhetnénk…Azért ne tegyük, mert ez a Dombóvár nem tűnik olyan acélosnak, mint a tavalyi, s az is hogy járt Pakson (ld. jobbra fent!). Persze ez itt nem a jósolgatás helye, lássuk a szikár tényeket! Clark prakkerol a legtöbbet a ligában (1,86), ezt leszámítva főként Dill az, aki a legtempósabban húzza a szekeret. A 4. legtöbb pont (20,9), az 5. legtöbb IBM, illetve lepattanó (27,1, ill. 8,3) fűződik a nevéhez. Rajta kívül Lagrange nevét érdemes említeni: a játékmester passzaira figyelni kell (10., 3,75) – más kérdés, hogy meccsenként négy labdát el is ad. (Dill „csak” 3,14-et…)Az 1-es és a 4-es poszton játszók mellett jó lesz ügyelni a 3-ason kosarazó új fiúra, McCullough-ra is. Két meccsen dobott 36 pontja a 10. legjobb átlag lenne, ha a rendszer négy lejátszott meccs alatt is értékelné a játékosokat.Legutóbb egymás ellen, Pakson…Atomerőmű SE – Planet Leasing Dombóvár KC 81–46 (24–12, 21–5, 10–15. 26–14) Paks, 1500 néző. V: Cziffra, Hegedűs, Török.Atomerőmű: MÉSZÁROS 13/9, MURRY 19/9, Kiss 3/3, HORVÁTH 8, GULYÁS 21/6.Csere: Panta, STEVENSON 7, Brooks 6/6, Toroman 1, Csaplár-Nagy E., Horányi 3/3, Morgen.Vezetőedző: Sabáli BalázsDOMBÓVÁR: English 8, MILLS 15/3, Deák 3/3, Wiley 9/6, Sanders 6. Csere: Bódi 2, Balogh, Molnár M. 3/3, Vas.Vezetőedző: Dzunics BraniszlavA Planet Leasing Dombóvár KC kerete:5 Gerome LAGRANGE (USA)6 Ivory CLARK (USA)7 VAS Péter8 SZŐKE Balázs9 dr. DEÁK Attila10 BÓDI Ferenc12 BALOGH László13 Anthony DILL (USA)14 Bryan MCCULLOUGH (USA)15 MOLNÁR Miklós16 KLÍR ZsoltMegbízott edző: Bálind JózsefVöröss EndreZiccer - 7. szám

Elolvasom
Tájékoztató a szombati bajnoki kosárlabda mérkőzésre HÍROLVASÓ

Tájékoztató a szombati bajnoki kosárlabda mérkőzésre

2008.12.05, 07:10 Kosárlabda

A szombati Atomerőmű SE - Dombóvár bajnoki kosárlabda mérkőzésre 14 éves korig a belépés díjtalan.

Elolvasom
Országos Gyermek Bajnokság HÍROLVASÓ

Országos Gyermek Bajnokság

2008.12.02, 13:01 Kosárlabda

I. forduló - Baja Bajai Bácska FKE – ASE: 53-38ASE: Gombos 10, Molnár 9, Szaffenauer 4, Csobán D 3, Csobán J 3,  Jenei 3, Jantner 3, Záborszki 3. Bajai UDKSE – ASE: 24-75 ASE: Gombos 27, Molnár 11, Szaffenauer 8, Jenei 7, Jantner 8, Knapp 4, Záborszki 4, Csobán D 3,Csobán J 3. Nagyon jó mérkőzéseket játszott a csapat. Eredmény szempontjából ilyen közel még nem jutottunk a Bajához Az új szabályok szerint ezen korcsoport játékosai is csak két negyedben léphetnek pályára, egész pályás védekezéssel próbáltuk lassítani a bajaiak játékát. A második mérkőzésen egy gyengébb csapat ellen léptünk pályára. Kellő agresszivitással játszottunk, mely sok szerzett labdát és könnyű kosarat erdményezett. II. forduló - Dombóvár Dombóvári Kosársuli – ASE 20-74ASE: Gombos 29, Molnár 10, Karácsony 16, Szaffenauer 5, Csobán J 5,  Csobán D 4, Plézer 2, Záborszki 2, Knapp 1, ASE - Pécsi Párducok: 67-47 ASE: Gombos 16, Karácsony 15, Szaffenauer 13, Jantner 8, Molnár 7, Csobán D 4, Záborszki 3, Knapp 1 A második fordulóban sikerült mindkét mérkőzést megnyerni, a csapat nagyon agresszív és ponterős játékának köszönhetően. Gáti Norbert

Elolvasom
Magyar Kupa 3. forduló HÍROLVASÓ

Magyar Kupa 3. forduló

2008.12.01, 19:52 Kosárlabda

 Magyar Kupa 3. fordulóA mérkőzés 10 perc késéssel kezdődött mivel meghibásodott a kijelző. Miután a nagyszerű szakemberek helyre rakták elkezdődött a visszavágó! Mind két fél idegesen kezdte a találkozót és 5. perc után minimális előnyt tudtunk ledolgozni 11-7 volt az állás. Ezen negyed utolsó felét 10:9-el zártuk és 21:16-al indult a 2.etap. Gulyás ponterős játékára nem tudott mit lépni az Univer és úgy tűnt ledolgozható lesz a hátrány, 14 pontos (34-20) hátránynál időt kért Zsoldos András, hogy rendezze a sorait.Nem tudom, hogy mit mondhatott az Univer mestere de, szárnyra kaptak a Kecskemét játékosai, és 1 pontos előnyel zárult a 2. félidő.(39-38)Sok hibával és kevés ponttal kezdődött a 3. negyed és a 25. percben 48-44 állt a kijelzőn. Sajnos ez később sem változott! Felváltva estek a kosarak és 56: 52 volt az eredmény a záró szakasz végén. Az utolsó 10 percet mi kezdtük jobban. Úgy tűnt, hogy meg lesz a találkozó és már 17 ponttal is, vezetünk. Sajnos az utolsó rohanásainkat visszaverte a kecskeméti csapat így hiába győzöttek a fiúk sajnos kiestek a Magyar-Kupából.Férfi Magyar Kupa, 3. forduló, visszavágó. Atomerőmű SE–Univer KSE 91–81 (21–16, 18–22, 17–14, 35–29).Sabáli Balázs, az ASE edzője: – Azt gondolom, hogy a kecskeméti mérkőzésen buktuk el a továbbjutást, de azt megmutatta a csapat, hogy van tartása. Kétszer is 17 pontos vezetést szereztünk, ami pillanatok  alatt elolvadt. A bajnokságban két fontos találkozó vár ránk, a Falco és a Dombóvár ellen, most ezekre készülünk.Gáti Norbert

Elolvasom
Országos Serdülő Bajnokság 4. forduló HÍROLVASÓ

Országos Serdülő Bajnokság 4. forduló

2008.11.24, 09:52 Kosárlabda

4. Forduló ASE A - Bonyhád KSE: 123-2             ASE: Tóth M 10, Szemes 14, Szabó 12, Siklósi 14, Papp 14, Antóni 13, Szántó 24,                       Tóth Sz 8, Tóth Á 16, Koszter 6, Nikl 2,   ASE A – Dombóvár: 100-22 ASE: Tóth M 1, Szemes 6, Szabó 14, Siklósi 2, Gulyás 16, Antóni 12, Szántó 27,                       Tóth Sz 8, Tóth Á 14, Koszter, Nikl,    ASE B – Bonyhád KSE: 110-3             ASE: Takács 10, Gombos Á 10, Meixner 4, Miholics16, Fricska 10, Villányi 6,                       Bábel 8, Veisz 20, Pétersz 2, Kiss 14, Verli 10     ASE B – Dombóvár: 81-76             ASE: Takács 5, Gombos, Meixner 1, Miholics8, Fricska 6, Villányi,                       Bábel 15, Veisz 4, Pétersz 6, Kiss 5, Verli 31  

Elolvasom
ASE siker az Országos Gyermek Bajnokság középdöntőjén HÍROLVASÓ

ASE siker az Országos Gyermek Bajnokság középdöntőjén

2008.04.03, 01:14 Kosárlabda

Budapesten a Kőbányai Darazsak rendezésében került sor az Országos Gyermek Bajnokság középdöntőjére. Meglepetésre, az esélyesnek számító hazai és győri csapatot megelőzve, Ifj Morgen Frigyes tanítványai megszerezték a csoportelsőséget és biztosították részvételüket a május 1 és 4 között Sopronban megrendezésre kerülő országos döntőben. A csapat minden játékosa dicséretet érdemel küzdeni tudásáért és remek védekezéséért.A csapat az országos döntőre való felkészülés jegyében április 12-én felkészülési mérkőzést játszik a szintén országos döntőn résztvevő Zuglói Sasok csapatával az ASE csarnokban. A mérkőzés kezdési ideje: 13-00 óra. A középdöntő eredményei: ASE - Kőbányai Darazsak  116-31ASE: Antóni Cs 26, Papp M 16, Miholics B 21, Bárdosi 10, Gombos 13, Kerepesi 8, Meixner 2, Csobán 2, Weisz 2, Sterczer 8.ASE-Dombóvár  112-50ASE: Antóni Cs 38, Papp M 33, Sterczer 16, Gombos 11, Miholics 6, Weisz 2, Szaffenauer 2, Meixner 4.Dombóvár: Kárpáti 14, Farkas P 10, Kollár Zs 10ASE-Győri KC  87-61ASE: Papp M 37, Antóni Cs 27, Miholics 9, Sterczer 7, Gombos 4, Kerepesi 2, Álló sor: Morgen Frigyes edző, Balogh Csaba, Weisz Alex, Papp Márk, Miholics Bence, Antóni Csanád, Meixner Márk, Antóni József utánpótlás szakágvezető.Guggolnak: Szendi Csaba, Csobán János, Bárdosi Bence, Kerepesi Kovács Miklós, Gombos Ádám,Szaffenauer Levente, Sterczer Péter.

Elolvasom
Gyerek bajnokság 2. forduló HÍROLVASÓ

Gyerek bajnokság 2. forduló

2008.11.17, 18:10 Kosárlabda

Az Atomerőmű SE fiataljai is parketten voltak a hétvégén. A Gyerek bajnokág 2. fordulóját Dombóváron rendezték ahol ifjabb morgen Frigyes tanítványai a hazaiakat 74-20-ra a pécsieket 67-47-re múlták felül. Gombos Ádám, Karácsony Tamás, Molnár Balázs és Szaffenauer Levente voltak a legjobb pontszerzők, de az ifjú tréner elsősorban a csapatot dícsérte. A serdülők Kaposváron vendégeskedtek ahol az ASE „A” és „B” csapata játszott a Kaposvári Sportiskola első és második csapatával. A következő eredmények születtek: ASE „A”-KASI „A” 62-68 ASE” A”-KASI „B” 109-32 ASE „B”-KASI ”A” 42-94 KASI „B”- ASE ”B” Hosszabítás után 66-63

Elolvasom
2008/2009. - Alapszakasz sorsolása HÍROLVASÓ

2008/2009. - Alapszakasz sorsolása

2008.10.22, 00:00 Kosárlabda

NB I., - Alapszakasz A-csoport2008 - 2009. 1. forduló2008. október 22.,  szerda 18:00ASE – Marso Vagép NYKK-2. forduló2008. október 25., szombat 18:00PVSK Panthers – ASE-3. forduló2008. október 31., péntek 18:00Szolnoki Olaj KK – ASEA Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE mérkőzés október 31-én nem kerül megrendezésre.Az új időpont  november 18. kedd 18:00. -4. forduló2008. november 5. szerda 18:00ASE – Polaroid Lami-Véd Körmend-5. forduló2008. november 8. szombat 18:00ASE – EnterNet-NTE Hegyvidék-6. forduló2008. november 15., szombat 18:00ASE–  Zalakerámia ZTE KK-7. forduló2008. november 21., péntek 19:00Soproni sÖrdögök – ASE-8. forduló2008. december 3., szerda 18:00ASE – Falco KC Szombathely-9. forduló2008. december 6., szombat 18:00ASE – Planet Leasing Dombóvár-10. forduló2008. december 13., szombat 18:00Albacomp – ASE-11. forduló2009. január 7., szerda 18:30Kaposvári KK – ASE-12. forduló2009. január 14., szerda 18:00Marso Vagép NYKK – ASE -13. forduló2009. január 17., szombat 18:00ASE – PVSK-Panthers-14. forduló2009. január 21., szerda 18:00ASE – DEKE-15. forduló2009. január 31., szombat 18:00ASE – Szolnoki Olaj KK-16. forduló2009. február 11., szerda 18:00ASE – Univer Kecskemét-17. forduló2009. február 14., szombat 19:00Polaroid Lami - Véd Körmend–ASE-18. forduló2009. február 23., hétfő 19:00EnterNet-NTE Hegyvidék – ASE-19. forduló2009. február 28., szombat 17:00Zalakerámia ZTE KK – ASE-20. forduló2009. március 14., szombat 18:00ASE – Soproni sÖrdögök-21. forduló2009. március 18., szerda 18:00Falco KC Szombathely – ASE-22. forduló2009. március 21., szombat 18:00Planet Leasing Dombóvár – ASE-23. forduló2009. március 25., szerda 18:00ASE – Albacomp-24. forduló2009. április 10., péntek 18:00DEKE – ASE-25. forduló2009. április 15., szerda 18:00ASE – Kaposvári KK-26. forduló2009. április 18., szombat 18:00Univer-Kecskemét – ASE-       

Elolvasom
OJB I forduló HÍROLVASÓ

OJB I forduló

2008.11.06, 11:11 Kosárlabda

Országos Junior Bajnokság első fordulóASE-Dombóvár 82-95 ASE: Kovács 12, Metzger 13/6, Vida 19, Pesei 24, Balázs 2,  Major 6, Bosnyák 5, Bán 2, BerekASE-Kaposvár 33-111 ASE: Kovács 4,Metzger 5/3, Vida 11/6, Bán 5/3 Major 2,  Bosnyák 3/3           Balázs 3, Berek, Pesei

Elolvasom
Országos Kadett Bajnokság II. forduló HÍROLVASÓ

Országos Kadett Bajnokság II. forduló

2008.10.30, 11:32 Kosárlabda

Országos Kadett Bajnokság II. forduló ASE - SZTE SZEDEÁK KE "A": 70 - 78 Lakatos 17/3, Gergely 14/9, Szelei 11, Baki 8, Orosz 7/3, Novák 4, Kálmán 2, Sziklási 2, Bugány 2, Hermann 2, Pesti 1, ASE - Dombóvári SI: 102 - 37 Lakatos 27/3, Gergely 15/6, Kálmán 13/3, Orosz 9/3, Szelei 8, Hermann 6, Haaz 4, Sziklási 4, Baki 4, Novák 4, Bugány 4, Pesti 4,

Elolvasom
Agresszív védekezéssel győzött az ASE serülő csapata. HÍROLVASÓ

Agresszív védekezéssel győzött az ASE serülő csapata.

2008.10.30, 11:06 Kosárlabda

 Országos serdülő Bajnokság!  I. Forduló  ASE "A": ASE"B": 103:22     ASE "A": Szemes 16, Tóth M Csaba 15/3, Gulyás 12, Papp 12, Novák 11, Szabó 8, Antóni 8, Illés 6, Szántó 5, Tóth Sz 4, Tóth A 4    ASE"B": Verli 10, Pétersz 4, Bábel 4, Veisz 2, Takács 2    Atomerőmű "B" - Kasi-Delfinek"B" -:  78 - 65          ASE "B": Verli 17, Sterczer 14, Pétersz 12, Gombos 9, Bábel 8, Veisz 7/3, Takács 4, Kolozsár 4,  Fricska 2, Miholics 1,    Atomerőmű SE "A" - Kasi-Delfinek "A":  63 - 43                                  ASE"A": Papp 14, Antóni 9, Illés 8, Gulyás 7, Novák 7, Tóth M.Cs. 6, Szántó 4, Tüth Sz. 4, Szabó  2, Szemes 2,    A két paksi csapat mérkőzésével kezdődött a 2008/2009. év serdülő bajnoksága, ahol a Kunszetmiklósiakkal való együttműködés alapján közös csapatokban játszanak a két egyesület serdülő játékosai. Az "A" csapat célja a bajnokság során az országos nyolcas döntőbe jutás. Ezt a célt jól szolgálta a Kaposvár "A" elleni mérkőzés, ahol a legutóbbi országos bajnokság ezüst érmesét sikerült kemény, agresszív védekezéssel legyőzni. A kapott 43 pont önmagáért beszél.      II. Forduló       ASE"A" - Bonyhád KSE :   185 - 3      Antóni 24, Siklósi 24, Szemes 22, Tóth Á. 20, Tóth Sz. 22, Szántó 20, Szabó 19,  Papp 16, Tóth M.Cs. 12, Tóth M. 6,      ASE "B" - Dombórári Kosársuli:  54 - 84     Verli 13, Miholics 8, Takács 7, Kiss 6, Bábel 5, Sterczer 4, Varga 4, Veisz 3, Koloszár 2, Fricska 2,     ASE "A" - Dombóvári Kosársuli: 123 - 50      Tóth Á. 18, Szabó 16, Papp 16, Tóth M.Cs. 16, Illés 15, Szántó 14,  Tóth 10, Antóni 4, Siklósi 4, Szemes 4, Tóth M. 4,      ASE "B" - Bonyhádi KSE: 148 - 9     Miholics 20, Verli 20, Bábel 20, Kiss 20, Sterczer 14, Meixner 14, Kolozsár 12, Varga 12, Fricska 6, Villányi 6, Veisz 4, Takács 4,    

Elolvasom
Felkészülés - Göcsej Kupa HÍROLVASÓ

Felkészülés - Göcsej Kupa

2008.09.25, 09:29 Kosárlabda

XXXIX. NEMZETKÖZI KOSÁRLABDA GÖCSEJ KUPA2008. szeptember 25-28. - Városi Sportcsarnok, ZalaegerszegCsoportbeosztás - Férfiak"A"Falco KC SzombathelyAtomerőmű SE Zalakerámia ZTE KKDárda (HR)"B"Polaroid Lami-Véd Körmend Planet Leasing Dombóvár KCSoproni sÖrdögökTirgu Mures (ROM) 2008. szeptember 25. (csütörtök )18:00 MEGNYITÓ ÜNNEPSÉG18:30 Atomerőmű SE - Zalakerámia ZTE KK 69 - 53 16 ponttal nyert az Atomerőmű Atomerőmű SE - Zalakerámia - ZTE KK 69 - 53 ... TeleSport ..  2008. szeptember 26. (péntek) 14:30 Dárda (HR) - Atomerőmű SE2008. szeptember 27. (szombat)19:45 Falco KC Szombathely - Atomerőmű SE 72 - 812008. szeptember 28. (VASÁRNAP)9:30 A3 - B3 férfi 5-6. helyért11:15 A2 - B2 férfi 3-4. helyért13:00 A1 - B1 férfi döntő 1-2. helyért15:00 EREDMÉNYHÍRDETÉS (férfiak) Végeredmény ASE szempontjából tehát 3 meccs 2 győzelem, és második hely. Soproni sÖrdögök - Atomerőmű SE 74-64A sÖrdödöké a Göcsej Kupa ... TeleSport ..  Göcsej Kupa: soproni győzelem a férfiak között... SportHiradó ... 

Elolvasom
Felkészülés - INTERSPORT KUPA 2008, Székesfehérvár HÍROLVASÓ

Felkészülés - INTERSPORT KUPA 2008, Székesfehérvár

2008.10.09, 09:32 Kosárlabda

INTERSPORT KUPA 2008, Székesfehérvár Október 9.  / csütörtök /Atomerőmű SE – Planet Leasing DKC 79–78 (20–25, 20–12, 27–24, 12–17). Legjobb dobók: Gosa 22/12, Gulyás 17, Csaplár-Nagy E. 15/3, Williams 12/6, illetve Bódi 19/6, LeGrange 18/9, Clark 14, Deák 14/6, Szőke 10/6. Megnyitó   18.50Albacomp –     Zalakerámia ZTE KK       19.00Október 10. / péntek /Planet Leasing DKC  – Zalakerámia ZTE KK    17.00Atomerőmű SE  – Albacomp  66-104 (19-33, 16-18, 16-27, 15-26) Október 11. / szombat/Zalakerámia ZTE KK  – Atomerőmű SE 109-74 (26-19, 22-12, 34-24, 27-19) Albacomp – Planet Leasing DKC         17.00Eredményhirdetés     19.00A székesfehérvári torna az eredeti péntek-szombat-vasárnap helyett csütörtök-péntek-szombati napokon kerül megrendezésre, mivel az Albacompnak megkezdődik a Nemzetközi Kupaszereplése. Az Albacomp nyerte az Intersport Kupát Az Intersport Kupa székesfehérvári felkészülési tornát az Albacomp nyerte a Dombóvár, a Zalaegerszeg és a Paks előtt, miután a döntőben Peresztegi Nagy Ákos együttese 81-71-re legyőzte a tavalyi alapszakasz második helyezettjét.  Az Intersport Kupa végeredménye: 1. Albacomp; 2. Dombóvár; 3. ZTE; 4. ASE All Star Team: Charles Gosa (ASE) Luis Hinnant (ZTE) Bódi Ferenc (Dombóvár) Rashad Bell (Albacomp) Hanga Ádám (Albacomp) Az Albacomp nyerte az Intersport Kupát ... SportHiradó ... 

Elolvasom

Warning: is_file(): open_basedir restriction in effect. File(../img/hirek_2.gif) is not within the allowed path(s): (/home/www/ase.hu/web:/tmp:/var/tmp) in /home/www/ase.hu/web/index.php on line 2748
2004. év mérkőzései HÍROLVASÓ

2004. év mérkőzései

2004.12.30, 17:44 Kosárlabda

Bajnoki rájátszás - 2004.Dátum Nap Csapat Eredmény 2004. június 2. szerda ASE - Kaposvári KK Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Origo Online oldalán 67-68 2004. május 29. szombat Kaposvári KK - Atomeromu SE Kosárlabda.Com Online oldalán 70-812004. május 26. szerda Atomerőmű SE - Kaposvári KK Kosárlabda.Com Online oldalán 66-68 2004. május 23. vasárnap Kaposvári KK - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Kosárlabda.Com Online oldalán 72-69 2004. május 15. szombat Albacomp - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán 65-84 2004. május 12.szerda ASE - Albacomp Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán 67-74 2004. május 08. szombat Albacomp - ASE Nemzeti Sport Online oldalán 67-84 2004. május 05. szerda ASE - Albacomp Nemzeti Sport Online oldalán 75-56 2004. május 01. szombat Albacomp - ASE Tolnai Népújság Online oldalán 73-60 2004. április 21. szerda ASE - MARC-Körmend Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán 76-65 2004. április 17. szombat MARC-Körmend - ASE 73-81 2004. április 14.szerda ASE - MARC-Körmend86-79  A bajnokság végeredménye 1. Kaposvári KK 2. Atomerőmű SE 3. Albacomp 4. Debreceni Vadkakasok 5. Marc-Körmend 6. Falco KC-Szombathely 7. Univer KSE 8. Marso-Nyíregyházi KK 9. ZTE KK 10. Mol Szolnok 11. Gunaras KC- Dombóvár 12. PVSK-Panthers 13. MAFC-Újbuda 14. Soproni Ászok-SMAFC 2004. június 2-án, szerda - DÖNTŐ - EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport, Döntő, 4. mérkőzésAtomerőmű - Kaposvári KK 67-68 (21-16, 13-20, 17-18, 16-14) (1-3)Paks, Atomerőmű Sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: dr. Valovics, Bognár.Atomerőmű: Mészáros Z. (16/6), Davis (10), Smith (13), Ridl (12/9), Czigler (6). Csere: Kiss Zs. (7/6), Érsek (-), Cseszlai (3/3). VezetoEdző: Zsoldos András. Edző: Nagy László.Kaposvári KK: Simon (29/6), Szoke (2), James (14/3), Filipovics (-), Ivkovics (13). Csere: Sanders (8), Trepák (-), Varga R. (-), Dénes (2). VezetoEdző: Kmézics Zorán. Edző: Monok Tibor.Az eredmény alakulása: 3. perc: 6-2, 8. perc: 19-15, 12. perc: 26-19, 15. perc: 29-26, 19. perc: 31-35, 22. perc: 34-43, 26. perc: 40-50, 35. perc: 54-59.Kipontozódott: Czigler (a 40. percben), illetve Sanders (a 32. percben), Dénes (a 38. percben).A mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Origo Online oldalán  2004. május 26-án, szerda - DÖNTŐ - Atomerőmű - Kaposvári KK 66–68 (22–17, 9–23, 17–7, 18–21).Paks, 1200 néző. V: dr. Vígh Péter, Benczur Tamás.ASE: Mészáros (5/3), Davis (12/3), Smith (14/3), Ridl (9/3), Czigler (18).Csere: Érsek (–), Kiss Zs. (8/6), Cseszlai (–). Edző: Zsoldos András.Kaposvár: Simon (21/3), James (23/9), Szoke (3/3), Filipovics (4), Ivkovic (11). Csere: Varga (–), Trepák (–), Sanders (6). Edző: Kmézics Zorán.Az eredmény alakulása: 2. perc: 2–6, 8. perc: 16–13, 14. perc: 25–25, 18. perc: 29–34, 23. perc: 35–40, 28. perc: 44–47, 35. perc: 50–57, 39. perc: 59–63.Kipontozódott: Sanders a 34., Ridl a 36., Czigler a 39., Mészáros a 40. percben.Fotó: PaksNETA mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán  2004. május 23-án, vasárnap - DÖNTŐ - EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport, Bajnoki dönto, 1. mérkőzésKaposvári KK - Atomerőmű SE 72-69 (18-23, 16-14 , 25-17, 13-15) (1-0)Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 1800 néző. Vezette: dr. Valovics, Bodnár.Kaposvári KK: Simon (21/3), Szoke (2), James (8/3), Filipovics (1), Ivkovics (21). Csere: Trepák (5), Varga R. (-), Dénes (8/6), Sanders (6). VezetoEdző: Kmézics Zorán. Edző: Monok Tibor.Atomerőmű: Mészáros Z. (8/6), Davis (14), Smith (5), Ridl (21/9), Czigler (7). Csere: Kiss Zs. (8/6), Érsek (-), Cseszlai (6/6). VezetoEdző: Zsoldos András. Edző: Nagy László.Az eredmény alakulása: 3. perc: 5-4, 7. perc: 16-16, 12. perc: 20-23, 17. perc: 29-31, 22. perc: 37-42, 25. perc: 44-45, 32. perc: 66-56, 37. perc: 69-65.Kipontozódott: Mészáros Z. (a 30. percben), Kiss Zs. (a 40. percben)A mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán  2004. május 15-én, szombat - RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ - EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport, elodöntok, 5. mérkozésAlbacomp – Atomerőmű SE 65–84 (17–21, 19–8, 6–21, 23–34).Székesfehérvár, 3000 néző. V: dr. Valovics, Papp.Albacomp: Boros (12/9), Spivey (14/6), Fodor G. (14/3), Góbi (8), Lapov (9/3). Csere: Nyilas (–), Wittmann (3/3), Bencze Z. (5), Mihalics (–). Edző: Farkas Sándor. ASE: Mészáros (14/6), Davis (10), Smith (12/3), Ridl (6), Czigler (21). Csere: Érsek (6/6), Cseszlai (3), Kiss Zs. (2), Csaplár-Nagy A. (4), Rajkó (4). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 11-7, 15. perc: 28-27, 25. perc: 40-31, 35. perc: 51-61. Kipontozódott: Lapov a 32., Boros a 40. percben.A mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán  2004. május 12-én, szerda - RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ - Képriport a Rájátszás 2004. évi hirei közt.Atomerőmű – Albacomp 67–74 (12–18, 11–14, 16–16, 28–26)Paks, 1200 néző. V: Váradi, Benczúr.ASE: Mészáros (4), Davis (28/12), Smith (16/3), Ridl (11/3), Czigler (8). Csere: Kiss (–), Csaplár-Nagy A. (–), Érsek (–), Cseszlai (–), Rajkó (–). Edző: Zsoldos AndrásAlbacomp: Boros (5/3), SPIVEY (18/9), Fodor G. (13/3), Góbi 2, Lapov (12/3). Csere: Nyilas (6/6), Bencze (15), Walker (2), Wittmann (1), Soós. Edző: Farkas SándorAz eredmény alakulása: 4. perc: 4–5, 9. p: 10–15, 12.p.: 14–23, 25. p: 32–36, 29. p.: 36–46, 33. p.: 41–52, 39. p: 60–70.Kipontozódott: Lapov a 35., Ridl a 38., Fodor G. a 39., Boros a 40., Mészáros a 40. percben.A mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán  2004. május 8-án, szombat - RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ - Albacomp - Atomerőmű SE 67-84 (10-27, 22-19, 18-27, 17-11) (1-2)Székesfehérvár, 2600 néző. V: Bognár, ÁdámALBACOMP: Boros 5/3, Spivey 15/3, Fodor G. 6, Góbi 21/3, Lapov 10/3 Cs: Nyilas -, Bencze Z. 2, Wittmann 8/3, Soós - Edző: Farkas SándorAtomerőmű: Mészáros Z. 16/12, Davis 6, Smith 16/3, RIDL 22/9, Czigler 7 Cs: Kiss ZS. 14/12., Érsek 3, Cseszlai -, Csaplár-Nagy A. -, Rajkó - Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 6. p.: 2–22. 12. p.: 10–29. 14. p.: 14–35. 17. p.: 23–36. 22. p 34-51. 25. p 39-59. 29. p 47-65. 33. p 50-73. 36. p 57-82.A mérkőzésről írták a Nemzeti Sport Online oldalán  2004. május 5-én, szerda - RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ - Atomerőmű – Albacomp 75–56 (22–16, 18–9, 24–16, 11–15).Paks, 1000 néző. Játékvezetok: dr. Valovics István, Papp Péter. ASE: Mészáros (8/6), Davis (11), Smith (5/3), Ridl (17/3), Czigler (18). Csere: Kiss Zs. (6/6), Érsek (2), Csaplár Nagy (2), Cseszlai (6/3), Rajkó (–). Edző: Zsoldos András. Albacomp: Boros (5/3), Spivey (9/3), Fodor G. (6), Góbi (13), Lapov (6). Csere: Bencze Z. (8), Nyilas (4), Soós (–), Dávid G. (–), Wittmann (5/3). Edző: Farkas Sándor. Az eredmény alakulása: 3. perc: 3–7, 5. p.: 6–11, 8. p: 17–14, 13. p.: 28–21, 16. p.: 35–21, 19. p.: 40–25, 24. p.: 45–32, 29. p.: 56–39, 35. p.: 70–47.A mérkőzésről írták a Nemzeti Sport Online oldalán  2004. április 21-én, szerda - NB I, negyeddöntő, 3. mérkőzés - Atomerőmű - Marc-Körmend 76 - 65 (17-17, 20-22, 17-10, 22-16) (3-0)Paks, 800 néző. V: Szabó Gy., BodnárASE: Mészáros Z. 9/3, Davis 26/3, Smith 19/3, Ridl 15/3, Czigler 4. Csere: Kiss Zs. (-), Érsek (-), Cseszlai 3/3. Edző: Zsoldos AndrásKörmend: Ike 7/3, Kutasi 12/6, Trummer 15/12, Mujanivics 22/12, Lóránt 7. Csere: Ferencz 1, Vavra 1, Keresztes -. Edző: Zsebe Ferenc.Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–9. 8. p.: 15–17. 14. p.: 20–26. 39. p.: 34–37. 22. p.: 41–41. 26. p.: 52–43. 33. p.: 61–58. 37. p.: 65–59A mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Fotó: Wollner Pál

Elolvasom

Warning: is_file(): open_basedir restriction in effect. File(../images/excell.jpg) is not within the allowed path(s): (/home/www/ase.hu/web:/tmp:/var/tmp) in /home/www/ase.hu/web/index.php on line 2748
2006 - döntő - 3. mérkőzés képriporttal HÍROLVASÓ

2006 - döntő - 3. mérkőzés képriporttal

2006.06.06, 14:31 Kosárlabda

2006.06.06. Férfi NB I. - 3. mérkőzésMegvédte címét az Atomerőmű a férfi kosárlabda-bajnokságban.A paksiak a finálé harmadik mérkőzésén hazai pályán fogadták az Albacompot, és 92-78-as sikerüknek köszönhetően 3-0-ra nyerték a három győzelemig tartó párharcot.Foci után kosarasünnep PaksonMegvédte bajnoki elsőségét az Atomerőmű SE férfi együtteseFekete L., Medgyesy F.Megvédte bajnoki címét az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata, miután a bajnoki döntő harmadik összecsapásán is legyőzte az Albacompot.Atomerőmű SE–Albacomp 92–78 (23–18, 16–27, 25–15, 28–18).Paks, 1400 néző. V: Földházi, Ádám, Hegedüs.ASE: MÉSZÁROS Z. (16/6), MONROE (22/9), GRIZZARD (16/3), Djogo (1), Czigler (9). Csere: HORVÁTH Z. (13), PAVLÍK (15/9), Kiss Zs. (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Albacomp: Nisavics (5/3), Spivey (–), HORVÁTH Á. (18/12), FLOWERS (25), Bencze Z. (6). Csere: Kámán (8/6), GÓBI (16/3), Brolih (–). Vezetőedző: Fodor Péter. Az eredmény alakulása: 5. p.: 3–6, 9. p.: 19–14, 12. p.: 24–26, 18. p.: 29–36, 23. p.: 47–47, 27. p.: 54–51, 33. p.: 71–63, 36. p.: 75–71, 39. p.: 81–74. Kipontozódott: Kámán (36.). A tétnek megfelelően mindkét gárda idegesen, sok hibával kezdett, öt perc elteltével mindössze 9 pontig jutottak a felek. Zsoldos edző kettőt cserélt, Mészáros és Monroe vágott be egy-egy triplát, s mindjárt helyreállt a rend. A 8. perc elején Czigler egy ütközésnél rázuhant a kezére, így le kellett cserélni a paksi centert. Óriás azért maradt így is a pályán: Pavlík, aki mindjárt az első távoli kísérletét pontokra váltotta, no meg Monroe, aki kétszer is emberrel együtt talált a gyűrűbe.A második tíz percre visszatért Czigler, ám Horváth Á. és Flowers kosaraival egy 8–1-es rohammal fordított az Alba (12. p.: 24–26). Pavlík második triplája ugyan ismét a hazaiakat juttatta előnyhöz, ám ez csak átmeneti állapot volt. Az ASE egyszerűen kiesett a ritmusból, eladott labdák után pedig a fehérváriak büntettek. A gond komolyságát jelezte, hogy Zsoldos mester három percen belül kétszer is időt kért, ám valahogy nem ment az Atomnak. Monroe pontjaival ugyan 36–37-re feljött a címvédő, ám a kinti dobókról újra és újra elfeledkeztek a hazaiak. Fordulás után nem telt el három perc, s egyenlített az Atom. Köszönhetően a két „öreg”, Czigler és Mészáros remeklésének. A fehérvári gárda mintha az öltözőben maradt volna, Fodor Péter időkéréssel igyekezett felrázni tanítványait. Nagy versenyfutás kezdődött, melyben 29 percnyi játék után még döntetlenre álltak a felek (52–59). A zárófelvonásban Monroe és Mészáros kosaraival tíz ponttal megléptek a hazaiak (75–65), ám Kámán két triplája és Flowers közelije után minimálisra csökkent a különbség (75–74).Horváth Z. kosara adott új lendületet a Paksnak, melyben a végén Pavlík és Monroe mutatott néhány extrát, így egy perccel a vége előtt már bajnokcsapatot ünnepelt a csarnok közönsége. A műsorközlő ingyen sörrel kecsegtette az ünnepelni vágyókat, mégsem mozdult senki, hiszen a parketten Magyarország legjobb férfi kosárlabdacsapata ünnepelt.Így látta a döntő harmadik összecsapását a két együttes mestereZsoldos András: – A tavalyi bajnoki cím elnyerésekor már hangsúlyoztam, egy címet sokkal nehezebb megvédeni, mint megnyerni. Ugyanezt említhetem most is, hiszen nagyon nehéz volt a három-nulla ellenére is. Az Albacomp jó ellenfélnek bizonyult. Természetesen nagyon örülök az újabb elsőségnek és gratulálok is csapatom valamennyi játlékosának. Ezen ünnepi pillanatban külön köszönettel tartozom családomnak, akik óriási segítséget nyújtanak munkámban. Fodor Péter: – Az első félidőben jól teljesítettünk, különösen a második negyedben ment a szekér. A folytatásban már nem voltunk elég türelmesek, így egyre többet hibáztunk. Ennek ellenére a második félidőben többször is sikerült talpra állnunk, de a végén nem volt esélyünk. Gratulálok az ASE bajnoki címéhez.AranyszavakHorváth Zoltán: – A kupagyőzelem nem sikerült, de ma már elmondhatom, hogy magyar bajnok vagyok. Óriási öröm ez, bár még igazán fel sem fogtam. Azt hiszem, az első mérkőzésen aratott győzelmünk már előrevetítette végső sikerünket. Mészáros Zalán: – A csapatkapitánynak példát kell mutatnia, hiszen vannak olyan játékosaink, akiknek ez az első bajnoki elsőségük. Nekem ez volt a hetedik aranyam, de ezt nem lehet megunni. Nagyon örülök, úgy gondolom, rá is szolgáltunk. Jan Pavlík: – Második évem és második aranyérmem az ASE csapatával. Mindkettő egyformán szép, ám miután a bajnoki címet megvédeni mindig nehezebb, ezért ezt a mostanit értékesebbnek érzem. Az elődöntőtől jól játszottunk, megérdemelten lettünk újra bajnokok.ASE - Albacomp statisztika ... Foci után kosarasünnep Pakson - Tolnai Népújság online ....Rajt-cél győzelmet arattak a paksiak a bajnokságban - Tolnai Népújság online ....Ismét bajnok lett a Zsoldos-csapat - Nemzeti Sport online oldalán ....A bajnokság végeredménye:1. Atomerőmű SE 2. Albacomp 3. Lami-Véd Körmend 4. PVSK-Pécs Expo 5. Debreceni Vadkakasok 6. Univer KSE 7. Kaposvári KK 8. Szolnoki Olaj 9. Soproni sÖrdögök 10. Nyíregyházi KK 11. Falco KC-Szombathely 12. ZTE KK 13. Dombóvár KC 14. MAFC-ÚjbudaFotóalbumFényképeket készítette: Wollner Pál{morfeo 13}

Elolvasom
2002/2003. alapszakasz versenynaptár és rövid hírek HÍROLVASÓ

2002/2003. alapszakasz versenynaptár és rövid hírek

2003.01.01, 14:06 Kosárlabda

Férfi kosárlabda szakosztály ALAPSZAKASZ - 2002/2003. Dátum Nap NB I Csapatok Eredmény 2002. szept. 27. péntek 18.00 DEBRECEN - ASE 87:80 2002. október 5. szombat 18.00 ASE - DOMBÓVÁR 103:72 2002. október 12. szombat 18.00 ZTE - ASE 84:77 2002. október 19. szombat 18.00 ASE - SOPRON 100:55 2002. október 26. szombat 17.00 SZEGED - ASE 73:90 2002. november 2. szombat 18.00 ASE - MAFC 78:58 2002. november 9. szombat 18.00 ALBACOMP - ASE 87:77 2002. december 7. szombat 18.00 ASE - KAPOSVÁR 63:54 2002. december 14. szombat 18.00 SZOLNOK - ASE 79:85 2002. december 21. szombat 18.00 ASE - FALCO 83:74 2003. február 1. szombat 18.00 KÖRMEND - ASE 91:80 2003. február 5. szerda 18.00 ASE - DEBRECEN 62:64 2003. február 8. szombat 18.00 DOMBÓVÁR - ASE 81:86 2003. február 15. szombat 18.00 ASE - ZTE 85:70 2003. február 22. szombat 18.00 ASE - SZEGED 84:66 2003. február 26. szerda 18.00 SOPRON - ASE 54:84 2003. március 1. szombat 17.00 MAFC - ASE 66:97 2003. március 8. szombat 18.00 ASE - ALBACOMP 83:78 2003. március 22. szombat 18.00 KAPOSVÁR - ASE 73:66 2003. március 29. szombat 18.00 ASE - SZOLNOK 89:77 2003. április 2. szerda 18.00 FALCO - ASE 103:98 2003. április 5. szombat 18.00 ASE - KÖRMEND 70:77   Győzelmi kényszerben az ASE Az A-csoportos férfi bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában az Atomerőmű SE saját közönsége előtt fogadja a Körmend gárdáját, míg a dombóváriak Debrecenbe utaznak. A címvédő paksiak szempontjából rendkívül fontosnak ígérkezik az alapbajnokság utolsó fordulója, hiszen csak győzelmük esetén biztos a legjobb négy közé kerülésük. Az atomosok ellenfele a már biztos hatodik Körmend – az ASE a tavalyi szezonban is a Körmend ellen játszotta az alapszakasz utolsó mérkőzését –, s nem elképzelhetetlen, hogy az elődöntőbe jutásért majd újból összekerül a két régi rivális. Atomerőmű SE–Marc-Körmend: szombat, 18 óra. Fodor Péter: – Két ellentétes félidő jellemezte a szombathelyi összecsapásunkat. Az első két negyedben pontatlanok voltunk, elsősorban védekezésben hibáztunk sokat, ami a sok kapott pontban (59 – A szerk.) is megmutatkozott. A szünet után felálltunk a padlóról, s a találkozó végén – kis szerencsével – akár mi is örülhettünk volna. Levontuk a tanulságokat, s hiszem, hogy a Körmend ellen ismét igazi arcát mutatja a csapat. A vasiak hozzánk hasonló stílusban kosaraznak, nem lesz könnyű meccs, de győzni akarunk. Gergely fiam sérüléssel bajlódik, de bizonyosan pályára tud lépni a Marc ellen. Forrás: Tolnai Népújság Online oldalán   A fényes kupamúlt kötelez 46. belinea férfi kosárlabda magyar kupa négyes döntő, debrecen Az utóbbi tíz év legeredményesebbje (Körmend), a címvédő (Szolnok), a tavalyelőtti győztes (Atomerőmű SE) és a hatezer fanatikus által buzdított házigazda – azaz igencsak kiélezett csatákat, magas színvonalú játékot ígér a 46. belinea férfi Magyar Kupa debreceni négyes döntője. Pénteken az ASE a Körmenddel, a Debrecen pedig a Szolnokkal csatázik a döntőbe jutásért. Nem uralkodik valami jó hangulat mostanában az Atomerőmű SE háza táján, ami érthető is, hisz Cziglerék két nem várt vereséggel zárták az alapszakasz küzdelmeit. Az atomosok előbb a hétközi fordulóban Szombathelyen maradtak alul (98–103), majd szombaton hazai pályán a Körmend okította (70–77) Daviséket. A vereségeken valahogy még túltette magát a csapat, ám mielőtt sínre kerültek volna az atomosok, újra beütött a „krach”. A Magyar Kupa négyes döntőjére készülő ASE három kulcsjátékosa is kiesett a sorból: a vírusos megfázással küszködő Davis csak tegnap kapcsolódott be az edzésekbe, Fodor Gergő a combját fájlalja, Czigler pedig bokasérüléssel küszködik. Nem jó előjelek ezek, de nincs mese, ma este produkálni, és győzni kell. Az elmúlt két évben egy aranyat és egy ezüstöt gyűjtöttek be a Duna-partiak a honi kupasorozatban, s nyilván ezúttal sem szeretnék alább adni Sitkuék. Az ezüst most is minimális elvárás, de persze ha már ott vannak a döntőben, az aranyról sem szeretnének lemondani Fodor Péter tanítványai. – Nem tett túlságosan boldoggá minket, hogy két vereséggel zártuk a bajnokságot, hisz így hátrányos helyzetbe hoztuk magunkat a play-offra – mondja paksiak mestere. – Persze azt sem fogadjuk el, hogy ötödikként kevesebb az esélyünk az elődöntőbe jutásra, nem hiszem ugyanis, hogy a Körmend könynyebb falat lett volna, mint az Albacomp. A saját árnyékunkon kell túllépnünk, hisz idegenben nem nyertünk még nagy rangadót. Ha ezen változtatni tudunk, lesz esélyünk a továbblépésre. – A bajnokság mellett nagyon fontos számunkra a jó kupaszereplés, s mindent megteszünk érte, hogy Debrecenből is minél fényesebb éremmel térjünk haza – latolgatja immáron a kupaesélyeket a bajuszos tréner. – Az elődöntőben azzal a Körmenddel csatázunk, amelytől épp szombaton szenvedtünk vereséget, hamar megadatik tehát számunkra a visszavágás lehetősége. A két csapat tökéletesen ismeri egymást, sok újdonsággal egyik fél sem tud szolgálni a másik számára. Ha ezúttal nemcsak másfél negyeden át kosarazunk jól, döntőbe juthatunk. És ha már ott vagyunk, akkor természetesen a végső sikert sem szeretnénk elszalasztani. A másik ágról várhatóan a Debrecen kerül a fináléba, s bizony van miért törlesztenünk (mindkét bajnoki találkozó a Vadkakasok sikerét hozta – A szerk.) a hajdúságiaknak. Forrás: Tolnai Népújság Online oldalán

Elolvasom

Warning: is_file(): open_basedir restriction in effect. File(../img/photoicon.gif) is not within the allowed path(s): (/home/www/ase.hu/web:/tmp:/var/tmp) in /home/www/ase.hu/web/index.php on line 2748
2003/2004. alapszakasz versenynaptár és rövid hírek HÍROLVASÓ

2003/2004. alapszakasz versenynaptár és rövid hírek

2004.01.01, 14:02 Kosárlabda

Férfi kosárlabda szakosztályALAPSZAKASZ - 2003/2004. Dátum Nap Csapat HírEredmény 2003. október 3. péntek ASE - KECSKEMÉT77-84 2003. október 8. szerda ASE - FALCO  73-61 2003. október 11. szombat ZTE - ASE  79-82 2003. október 18. szombat ASE - ALBACOMP84-79 2003. október 25. szombat MAFC - ASE  67-83 2003. október 31. péntek ASE-NYÍREGYHÁZA  105-58 2003. november 8. szombat DOMBÓVÁR - ASE  76-105 2003. november 19. szerda ASE - SZOLNOK  90-58 2003. november 22. szombat KÖRMEND - ASE 82-88 2003. november 29. szombat DEBRECEN-ASEKosárlabda.Com Online  94-98 2003. december 6. szombat ASE-KAPOSVÁRKosárlabda.Com Online  69-66 2003. december 14. vasárnap PÉCS-ASEKosárlabda.Com Online  78-111 2004. január 10. szombat ASE-SOPRONKosárlabda.Com Online  92-70 2004. január 17. szombat> KECSKEMÉT-ASEKosárlabda.Com Online  79-77 2004. január 31. szombat FALCO-ASEKosárlabda.Com Online  102-92 2004. február 4. szerda ASE-ZTEKosárlabda.Com Online  95-59 2004. február 7. szombat ALBACOMP-ASEKosárlabda.Com Online  80-77 2004. február 11. szerda ASE - MAFCKosárlabda.Com Online  77-49 2004. február 14. szombat NYÍREGYHÁZA-ASEKosárlabda.Com Online  88-79 2004. február 21. szombat ASE - DOMBÓVÁRKosárlabda.Com Online  87-68 2004. február 28. szombat SZOLNOK - ASEKosárlabda.Com Online  65-95 2004. március 5. péntek ASE - KÖRMENDKosárlabda.Com Online 89-69 2004. március 13. szombat ASE-DEBRECENKosárlabda.Com Online  86-83 2004. március 20. szombat KAPOSVÁR-ASEKosárlabda.Com Online  84-75 2004. március 27. szombat ASE-PÉCSKosárlabda.Com Online  94-82 2004. április 3. szombat SOPRON-ASEKosárlabda.Com Online  86-100 Az alapszakasz végeredménye 2003/2004 1. Albacomp 26 24 2 2352–1902 50 2. Debrecen 26 21 5 2405–2073 47 3. Kaposvár 26 20 6 2130–1816 46 4. Atomerőmű 26 20 6 2280–1946 46 5. Körmend 26 15 11 2066–2051 41 6. Falco 26 14 12 2224–2278 40 7. Univer 26 14 12 2063–2046 40 8. Nyíregyháza 26 11 15 2130–2296 37 9. Zalaegerszeg 26 10 16 1933–2091 36 10. Pécs 26 8 18 2089–2340 34 11. Szolnok 26 7 19 1989–2143 33 12. Sopron 26 6 20 2100–2340 32 13. MAFC 26 6 20 1833–2068 32 14. Dombóvár 26 6 20 2143–2341 32  2003.09.08-ánA csapat felkészülési programja: - Szeptember 12-én és 13-án felkészülési mérkőzéseket játszunk a Spartak Szabadka csapata ellen, Pakson mindkét napon 18:00 órai kezdettel.- Jövő héten részt veszünk a Göcsej Kupán, ami szeptember 18-tól 21-ig tart. Minden nap egy mérkőzés a helyosztók vasárnap. Két négyes csoport, az ASE a Körmend a Dombóvár és a cseh Opava csapatai mellé kapott besorolást. A másik csoportban a Zalaegerszeg a Kaposvár a Falco és a horvát Varasd szerepel.- A bajnokság előtti utolsó héten Székesfehérváron szerepel a csapat az LG Kupán, amely szeptember 27-30. között kerül megrendezésre. Ezen a tornán négy csapat szerepel. A házigazda az Albacomp mellett a Németh Istvánt szerepeltető jugoszláv Vojvodina és a szlovén Ljubljana. Ez a torna az erős csapatok részvételével igen színvonalasnak ígérkezik és jól szolgálhatja az utolsó felkészülést a bajnoki rajtra.Egyéb hírek a csapatról:- Czigler László és Terrence Davis bajlódik kisebb sérülésekkel. Egyik sérülés sem tünik súlyosnak, ezért mindketten hamarosan a csapat rendelkezésére állnak.- A csapat megkezdte már a következő szezonra a bérletek árusítását változatlan árakon, melyek a sportcsarnokban megvásárolhatók.- Szándékunkban áll szurkolói ankétot tartani, szeptember folyamán, melynek pontos időpontjáról tájékoztatást fogunk adni. 2003. október 3., péntek EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport: Atomerőmű SE--Univer KSE 77-84 (20-17, 22-13, 18-26, 17-28)Fényképriport 2003. október 18., szombat EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport:Atomerőmű SE - Albacomp 84-79 (26-16, 21-25, 14-17, 23-21)Képriport Atomerőmű SE férfi felnőttcsapatának névsora NévPosztMagasságSúlyÉletkorTerrence Davisbedobó192 cm92 kg28 évZvonimir Ridlcenter204 cm99 kg31 évÉrsek Istváncenter201 cm95 kg35 évRoland Millerbedobó190 cm90 kg26 évCseszlai Ádámhátvéd184 cm80 kg21 évCzigler Lászlócenter215 cm122 kg32 évLőrincz Viktorbedobó192 cm78 kg21 évWayne Smithbedobó200 cm98 kg25 évKiss Zsoltbedobó192 cm83 kg24 évLukács Attilahátvéd185 cm77 kg22 évMészáros Zalánhátvéd190 cm91 kg29 évCsaplár-N. Arnoldcenter212 cm112 kg26 évRajkó Zsolt bedobó192 cm86 kg32 évCsapatkapitány: Mészáros ZalánEdző: Zsoldos AndrásMásodedző: Nagy LászlóGyúró: Hermann jánosOrvos: Dr. Vábró LászlóJátékvezetők: Vígh Péter, Benczúr TamásEllenőr: Földházi György  2004. március 5., péntek EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport:Atomerőmű SE - Marc-Körmend 89-69 (22-18, 16-15, 24-20, 27-16)Online cikkek: (NS Online) [Statisztika] (Tolnai Népújság)Paks, 1200 néző. V: Hartyáni, BognárATOMERŐMŰ: MÉSZÁROS (13/9), DAVIS (16), SMITH (19), RIDL (20/9), Czigler (14). Cs: Kiss Zs. (5/3), Cseszlai (–), Érsek (2). Edző: Zsoldos AndrásKÖRMEND: IKE (38/15), KUTASI (13/3), Trummer (–), Mujanovics (7), Lóránt (2). Cs: Vavra P. (2), Keresztes (5), Ferencz (2), Szlávik (–), Kocsis T. (–). Edző: Zsebe Ferenc Az eredmény alakulása. 4. p.: 12–8. 8. p.: 22–15. 13. p.: 30–20. 16. p.: 32–31. 21. p.: 40–33. 28. p.: 57–49. 33. p.: 68–60. 37. p.: 80–64Kipontozódott: Keresztes (39. p.), Lóránt (39. p.), Smith (40. p.) Képriport Atomerőmű SE férfi felnőttcsapatának névsora NévPosztMagasságSúlyÉletkorTerrence Davisbedobó192 cm92 kg28 évZvonimir Ridlcenter204 cm99 kg31 évÉrsek Istváncenter201 cm95 kg35 évSomodi Csababedobó195 cm75 kg20 évCseszlai Ádámhátvéd184 cm80 kg21 évCzigler Lászlócenter215 cm122 kg32 évLőrincz Viktorbedobó192 cm78 kg21 évWayne Smithbedobó200 cm98 kg25 évKiss Zsoltbedobó192 cm83 kg24 évLukács Attilahátvéd185 cm77 kg22 évMészáros Zalánhátvéd190 cm91 kg29 évCsaplár-N. Arnoldcenter212 cm112 kg26 évRajkó Zsolt bedobó192 cm86 kg32 év Csapatkapitány: Mészáros ZalánEdző: Zsoldos AndrásMásodedző: Nagy LászlóGyúró: Hermann jánosOrvos: Dr. Vábró LászlóJátékvezetők: dr. Hartyányi Zsolt, Bognár TiborEllenőr: Lugossy Norbert  

Elolvasom

Warning: is_file(): open_basedir restriction in effect. File(../img/hirek_2.gif) is not within the allowed path(s): (/home/www/ase.hu/web:/tmp:/var/tmp) in /home/www/ase.hu/web/index.php on line 2748
2004/2005. alapszakasz versenynaptár és rövid hírek HÍROLVASÓ

2004/2005. alapszakasz versenynaptár és rövid hírek

2005.01.01, 13:51 Kosárlabda

ALAPSZAKASZ - 2004/2005.DátumNapNB ICsapatEredmény2004. október 24.   vasárnap 18:00 ASE - MAFC Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 94-64 2004. október 30. szombat 18:00 DOMBÓVÁR - ASE Kosárlabda.com Online oldalán Tolnai Népújság Online oldalán 67-93 2004. november 6. szombat 18:00 ASE - ZTE Kosárlabda.com Online oldalán Tolnai Népújság Online oldalán 81-63 2004. november 14. vasárnap 18:00 UNIVER - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 87-85 2004. november 20. szombat 17:00 ASE - KÖRMEND Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 77-65 2004. november 27. szombat 18:00 ASE - ALBACOMP Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 73-67 2004. december 4. szombat 18:00 EGER - ASE Kosárlabda.com Online oldalán 67-101 2004. december 9. csütörtök 18:00 SZOLNOK - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 85-82 2004. december 18. szombat 18:00 ASE - PÉCS Nemzeti Sport online oldalán 83-61 2005. január 8. szombat 18:00 ASE - NY.HÁZA Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 94-68 2005. január 15. szombat 18:00 FALCO - ASE Nemzeti Sport online oldalán Kosárlabda.com - Statisztika Tolnai Népújság online oldalán 85-96 2005. január 22. szombat 18:00 ASE - DEBRECEN Nemzeti Sport online oldalán Tolnai Népújság online oldalán 82-62 2005. január 29. szombat 18:00 KAPOSVÁR - ASE 85-86 2005. február 5. szombat 18:00 MAFC - ASE Tolnai Népújság online oldalán 63–104 2005. február 12. szombat 18:00 ASE - DOMBÓVÁR Tolnai Népújság online oldalán 98 -68 2005. február 19. szombat 18:00 ZTE - ASE Tolnai Népújság online oldalán 78 - 101 2005. február 26. szombat 17:30 ASE - UNIVER Tolnai Népújság online oldalán 82–79 2005. március 5. szombat 18:00 KÖRMEND - ASE Tolnai Népújság online oldalán 76 - 87 2005. március 12. szombat 18:00 ALBACOMP - ASE Tolnai Népújság online oldalán 100 - 80 2005. március 16. szerda 18:00 ASE - EGER Tolnai Népújság online oldalán 78 - 73 2005. március 26. szombat 18:00 PÉCS - ASE Tolnai Népújság online oldalán 83–74 2005. március 30. szerda 18:00 ASE - SZOLNOK Tolnai Népújság online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 87–46 2005. április 2. szombat 18:00 NY.HÁZA - ASE Tolnai Népújság online oldalán 82–84 2005. április 6. szerda 18:00 DEBRECEN - ASE Tolnai Népújság online oldalán 69–51 2005. április 9. szombat 18:00 ASE - FALCO Sportfórum online oldalán 89–60 2005. április 12.   ASE - DEBRECEN77–592005. április 16.   Debreceni Vadkakasok - ASE60-522005. április 19. kedd18:00 ASE - KAPOSVÁR Tolnai Népújság online oldalán 82–71 Csapat fényképe: Férfi kosárlabda-NB I. alapszakaszának végeredménye H.Csapatokm gy v pk p 1. Atomerőmű SE 26 21 5 2143-1807 47 2. Debreceni Vadkakasok 26 20 6 2111-1809 46 3. Albacomp 26 20 6 2484-2132 46 4. Univer KSE Kecskemét 26 19 7 2214-1986 45 5. PVSK-Pécs EXPO 26 19 7 2161-2042 45 6. Szolnoki Olaj KK 26 18 8 2081-2023 44 7. Falco-Swietelsky 26 13 13 2170-2139 39 8. Kaposvári KK 26 12 14 2110-2038 38 9. Marc-Körmend 26 12 14 1996-1974 38 10. ZTE KK 26 8 18 1953-2135 34 11. Marso-Carmo Suzuki NYKK 26 7 19 1904-2149 33 12. Gunaras KC Dombóvár 26 6 20 1951-2271 32 13. MAFC-Újbuda 26 4 22 1881-2221 30 14. Fenstherm-Vitai Eger* 26 3 23 1360-1793 29 *November 10-e óta az Eger valamennyi mérkőzését 0-20-szal igazolták. Idei mérkőzések: Kosárlabda.com Online oldalán    Rövid hírek - NB I. - 2004/2005. ASE -KAPOSVÁR -> 82–71 / 2005.04.19.Alapszakasz-győztes lett a Paks kosárcsapataA férfi kosárlabda bajnokság alapszakaszának utolsó mérkozésén az Atomerőmű SE április 19-én a Kaposvár gárdáját fogadta a Gesztenyés úton. NB I, 26. forduló:Atomerőmű – Kaposvári KK 82–71 (28–14, 20–26, 20–14, 14–17).Paks, 1100 nézo. V: dr. Vígh, Ádám.ASE: MÉSZÁROS (8), MONROE (17/3), Kiss Zs. (8/6), MÉLICIE (15), Czigler (11). Csere: Pavlik (6), Smith (8), Sitku (9/3). Edzo: Zsoldos András.Kaposvár: Strnad (–), MOSELEY (18/3), Dénes (7), Kunc (6), Trepák (7). Csere: Szőke (–), WYLIE (18/6), PRINC (15/9), Filipovics (–). Edzo: Kmézics Zorán.Az eredmény alakulása: 4. perc: 9–8, 9. p.: 23–14, 15. p.: 34–29, 18. p.: 43–35, 22. p.: 52–40, 28. p.: 63–45, 32. p.: 71–59, 38. p.: 76–69.Kipontozódott: Dénes (30.), Mélicie (37.). Tolnai Népújság online oldalán .... Origo online oldalán ....  Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó/05.04.16.Debreceni Vadkakasok - Atomerőmű SE 60-52 (6-14, 18-16, 16-10, 20-12)Debrecen, 2000 nézo. V: Szabó Gy., Vígh DEBRECEN: Anzulovic 12, Lee 3, Tóth G. 3/3, Szendrei 2, BUKVA 16/3. Cs: Lóránt 2, Toya 9/3, Trummer, HORVAT 13/6. Edzo: Robert Reid Atomerőmű Mészáros 4, MONROE 15/3, Kiss Zs. 3/3, Mélicie 5, Czigler. Cs: Pavlík 11/3, Sitku 9/3, Smith 5. Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 4. p.: 0-7. 9. p.: 4-11. 12. p.: 12-16. 16. p.: 18-28. 19. p.: 22-30. 24. p.: 31-32. 26. p.: 35-32. 33. p.: 48-43. 37. p.: 54-47 Kipontozódott: Szendrei (39. p.) Továbbjutott: az Atomerőmű (129-119-es összesítéssel)Nemzeti Sport online oldalán .... - Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - DEBRECEN -> 77–59 / 2005.04.12.Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzésAtomerőmű SE - Vadkakasok 77-59 (12-13, 14-12, 34-15, 17-19)Sportfórum online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - FALCO -> 89–60 / 2005.04.09.Atomerőmű–Falco KC Szombathely 89–60 (27–18, 16–16, 22–10, 24–16).Paks, 1100 nézo. V: Ádám, Bognár.ASE: MÉSZÁROS (8), MONROE (20/3), Kiss Zs. (8/3), Mélicie (10), Czigler (14). Csere: Sitku (5/3), PAVLIK (21/15), Lorincz (3/3), Dohar (–), Jilling L. (–). Edzo: Zsoldos András.Falco: Henrik (4/3), GRÁCZER (14/3), PANKÁR (15/6), Reed (7), Crouse (8/3). Csere: Horváth B. (–), Feigl (3), Mándity (–), Borszéki (5/3), Váradi K. (4). Edzo: Váradi Attila.Az eredmény alakulása: 4. perc: 16–2, 9. p.: 24–13, 13. p.: 35–21, 17. p.: 39–27, 24. p.: 51–38, 28. p.: 63–42, 35. p.: 75–48, 39.: 87–55.Kipontozódott: Mélicie a 34. percben.Sportfórum online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán ....  DEBRECEN - ASE -> 69–51 / 2005.04.06.Debreceni Vadkakasok–Atomerőmű 69–51 (20–20, 22–8, 10–13, 17–10). Debrecen, 2200 nézo. V: Földházi, Benczúr.Debrecen: Lee (16/6), TOYA (13/3), Horvat (9), Szendrei (–), Bukva (9/3). Csere: Lóránt (6), Tóth G. (8/3), Thomson (4), Trummer (3/3), Simon (1). Edzo: Robert Reid.ASE: Mészáros Z. (3), MONROE (18/3), Smith (2), Melicie (7), Czigler (10). Csere: Sitku (1), Pavlik (4), Kiss Zs. (6/6), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 8–12, 16. p.: 32–24, 27. p.: 44–39, 34. p.: 57–41.Tolnai Népújság online oldalán ....  NYÍREGYHÁZA - ASE -> 82–84 / 2005.04.02.Nyíregyháza–Atomerőmű 82–84 (18–20, 24–18, 17–25, 23–21).Nyíregyháza, 700 nézo. V: Bognár, Jobbágy.Nyíregyháza: STAKIC (18/3), Maljkovics (14/6), PAVLOVICS (24/6), SCOTT (18/3), Livajics (3). Csere: Adorján (–), Zsoldos (2), Zácói (3). Edzo: Merim Mehme-dovics.ASE: MÉSZÁROS Z. (7/3), MONROE (21/3), Smith (11), Mélicie (8), Czigler (19). Csere: Pavlik (7), Sitku (11/3), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 6–13, 15. p.: 30–27, 25. p.: 46–51, 35. p.: 68–74.Kipontozódott: Maljkovics (24.), Livajics (25.), Pavlovics (39.), Monroe (39.).Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - SZOLNOKI OLAJ -> 87–46 / 2005.03.30.Atomerőmű–Szolnoki Olaj 87–46 (18–12, 20–10, 32–11, 17–13).Paks, 1200 nézo. V: dr. Vígh, dr. Páli.ASE: Mészáros (10/6), MONROE (25/9), Smith (8), MÉLICIE (8), Czigler (9). Csere: PAVLIK (9/3), SITKU (13/6), Kiss Zs. (–), Lorincz (–), Dohar (5/3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Szolnok: THOMAS (10), Cziczás (–), Alekszics (6), STROUD (8/3), Frana (6). Csere: Majoros (7/3), Szarvas (3/3), Fülöp (2), Dávid (4), Balogh (–). Edzo: Pór Péter.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–3, 8. p.: 14–5, 16. p.: 28–18, 26. p.: 58–27, 33. p.: 74–35, 37. p.: 80–37.Kipontozódott: Thomas (37.)Tolnai Népújság online oldalán ....  PVSK - ASE -> 83–74 / 2005.03.26.PVSK-Pécs Expo– Atomerőmű SE 83–74 (22–15, 20–21, 22–15, 19–23).Pécs, 2200 nézo. V: dr. Valovics, Szabó Gy.PVSK: CSIRKE (7/3), Richardson (13/3), JOVA-NOVIC (9), IVKOVIC (29), HORVÁTH Z. (10). Csere: OROSZ (6), LAKATOS (7/3), Fodor M. (2), Kovács B. (–) Edzo: Fodor Péter.ASE: MÉSZÁROS (14/6), MONROE (22/3), SMITH (13), Sitku (8), Czigler (5). Csere: Mélicie (3), Kiss Zs. (–), Pavlik (9/3), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–5, 7. p.: 10–9, 13. p.: 22–21, 16. p.: 33–23, 23. p.: 44–36, 27. p.: 58–39, 33. p.: 64–51, 37. p.: 71–60.Kipontozódott: Richardson (36.), Czigler (37.), Mélicie (39.), Sitku (40.), Lakatos (40.), Smith (40.). Kizárva: Fodor M. (35.).Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - EGER -> 78–73 / 2005.03.16.Atomerőmű–Vitai Eger Fekete Sasok 78-73 (23-17, 20-21, 23-17, 12-18).Paks, 500 nézo. V: Téczely, Pestality.ASE: Mészáros (6/6), MONROE (27/3), Smith (12), Mélicie (-), SITKU (22/3). Csere: Kiss Zs. (2), Czigler (6), Pavlik (3/3), Dohar (-). Edzo: Zsoldos András.Eger: Ughy (5/3), Djokics (10/6), JOSEPH (18/6), Kraidy (8), Stulga (14). Csere: HARTVICH (14/3), Kiss K. (4). Edzo: Farkas Attila.Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-9, 13. p.: 29-22, 16. p.: 40-28, 26. p.: 59-50, 28. p.: 61-55, 36. p.: 72-70, 39. p.: 76-71.Kipontozódott: Djokics (29.), Joseph (40.). Tolnai Népújság online oldalán ....  ALBACOMP - ASE -> 100–80 / 2005.03.12.Albacomp–Atomerőmű 100–80 (31–20, 27–17, 21–22, 21–21)Székesfehérvár, 2800 nézo. V: Forrai, Földházi.Albacomp: NISAVICS (15/3), SPIVEY (26/3), Bódi (8/3), Younger (12/3), GÓBI (16/6). Csere: Gáspár (3/3), Behr (4), Wittmann (4), Bencze (12), Petrovics (–). Edzo: Farkas Sándor.ASE: Mészáros (5/3), MONROE (26/6), Smith (11/3), Ridl (8), Czigler (11). Csere: Mélicie (6), Pavlik (7/3), Kiss Zs. (2), Dohar (1), Sitku (3/3). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 19–5, 15. p.: 43–28, 25. p.: 68–45, 35. p.: 88–66.Kipontozódott: Mélicie (36.), Gáspár (38.), Smith (40.). Tolnai Népújság online oldalán ....  KÖRMEND - ASE -> 76–87 / 2005.03.05.Marc-Körmend–Atomerőmű 76–87 (19–17, 15–23, 16–26, 26–21).Körmend, 2400 nézo. V: dr. Vígh, Bognár.Körmend: Quadri (11/3), Zuniga (4), Ferencz (11/9), VIDACAK (14/3), Vavra (12/3). Csere: Kutasi (9), Grebenár (–), Érsek (–), CUBE-LA (15/6). Edzo: Zsebe Ferenc.ASE: MÉSZÁROS (5/3), MONROE (20/12), Smith (11), Ridl (6), Czigler (13). Csere: Sitku (5/3), Kiss Zs. (6/6), MÉLICIE (16), Pavlik (5/3), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 9–10, 15. p.: 24–29, 25. p.: 41–50, 35. p.: 62–79.Kipontozódott: Vidacak (40.)Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - UNIVER KSE -> 82–79 / 2005.02.26.Atomerőmű – Univer Kecskemét 82–79 (25–23, 11–18, 27–21, 19–17).Paks, 1200 nézo. V: Bodnár, Benczúr.ASE: MÉSZÁROS Z. (12/12), MONROE (22), Smith (6), RIDL (12/3), CZIGLER (18). Csere: Sitku (7/3), Pavlik (5/3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Kecskemét: BRADFORD (18/6), CELEJ (14/12), HORVÁTH Á. (14/6), McClandon (9), LAPOV (24/3). Csere: Mérész (-), Horváth Cs. (-). Edzo: Meszlényi Róbert.Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–5, 8. p.: 20–16, 12. p.: 26–27, 19. p.: 36–38, 25. p.: 44–51, 29. p.: 63–58, 32. p.: 66–67, 38. p.: 80–77.Kipontozódott: Sitku (35.). Tolnai Népújság online oldalán ....  ZTE - ASE -> 78–101 / 2005.02.19.ZTE KK – Atomerőmű SE 78–101 (26–21, 23–27, 12–25, 17–28).Zalaegerszeg, 500 néző. V: Váradi, Tóth.ZTE: Simon (4), KOVÁCS (17/9), Wechner (7/3), KÁMÁN (22/6), KERESZTES (21/3). Csere: Tóth (4), Kákonyi (–), Wolf (–), Baki (–). Edzo: Kiss Attila.ASE: Mészáros Z. (5/3), Monroe (14), Smith (16/3), Ridl (6), CZIGLER (43). Csere: PAVLIK (12/9), Kiss Zs. (3), Sitku (2), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 12–9, 15. p.: 33–34, 25. p.: 55–58, 35. p.: 67–83.A szurkolók Zalaegerszeg felé, a befagyott Balaton jegénTolnai Népújság online oldalán ....  ASE - DOMBÓVÁR -> 98–68 / 2005.02.12.Atomerőmű – Gunaras KC Dombóvár 98–68 (26–9, 20–21, 23–21, 29–17).Paks, 900 nézo. V: dr. Valovics, Cziffra.ASE: PAVLIK (20/12), MONROE (25/3), Kiss Zs. (3/3), SMITH (26), Ridl (8). Csere: Czigler (7), Lorincz (7/3), Verli (–), Jilling L. (2). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Dombóvár: FORBES (21/3), KRASZNAI T. (23/3), Veréb (2), Radnóti (12/6), Balogh (6/6). Csere: Szente (4), Tamás (–), Klír (–). Edzo: Bálind József.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–7, 9. p.: 21–9, 15. p.: 34–20, 18. p.: 43–22, 24. p.: 54–34, 28. p.: 65–46, 34. p.: 82–57, 38. p.: 93–63.Kipontozódott: Radnóti (36.). Tolnai Népújság online oldalán ....  MAFC - ASE -> 63–104 / 2005.02.05.MAFC-Újbuda – Atomerőmű SE 63–104 (15–19, 15–26, 13–33, 20–26). Budapest, 400 nézo. V: Szabó Gy., dr. Szakál.MAFC: SMIGIC (14/6), GREEN (19/9), Kangyal (2), Sajni (5), Kecskés (6). Csere: Balogh (2), Molnár (9/3), Tóth (6), Fisher (–), Pojbics (–). Edzo: Dinnyés Attila. Atomerőmű: Mészáros Z. (2), MONROE (20/3), SMITH (17/3), RIDL (17/9), Sitku (8/6). Csere: CZIGLER (19), Pavlik (9/3), Kiss Zs. (6/6), Dohar (6/6), Lorincz (–). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 2–13, 15. p.: 20–31, 25. p.: 36–57, 35. p.: 48–92. KAPOSVÁRI KK - ASE -> 85-86 / 2005.01.29.Kaposvári KK – Atomerőmű SE 85-86 (21-18, 26-17, 20-19, 18-32)Helyszín: Kaposvár, 1100 nézo.Játékvezetok: Bodnár, BenczurKAPOSVÁR: Strnad 7/3, Moseley 3/3, DÉNES 11/6, WYLIE 26/3, KUNC 28/9. Cs: Varga 3/3, Trepák, Hendlein 5/3, Filipovics 2. Edzo: Kmézics ZoránATOMERŐMŰ: Mészáros 2, MONROE 23/3, SMITH 25/6, Ridl 8, CZIGLER 12. Cs: Pavlík 9, Sitku 7/3, Kiss Zs. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 5. p.: 15-9. 15. p.: 32-26. 18. p.: 47-30. 24. p.: 58-41. 33. p.: 69-59. 36. p.: 75-69Kipontozódott: Moseley (31. p.), Strnad (40. p.) ASE - DEBRECEN -> 82-62 / 2005.01.22.NB I, férfiak, tizenkettedik forduló: Atomerőmű - Debrecen Vadkakasok 82-62 (22-14, 19-19, 22-8, 19-21)Paks, 1200 nézo. V: Hartyányi, Földházi.ASE: MÉSZÁROS Z. (17/9), MONROE (17/6), SMITH (17), RIDL (13/6), Czigler (6). Csere: Sitku (2), Kiss Zs. (–), Pavlik (10/6). Edzo: Zsoldos András, Nagy László. Debrecen: Toya (7), LEE (16/12), Tóth G. (8/6), Szendrei (8), Bukva (4). Csere: Thomson (4), Horvat (9/3), Simon (1), Lóránt (5). Edzo: Robert Reed.Az eredmény alakulása: 7. perc: 15–13, 8. p.: 19–13, 14. p.: 24–21, 18. p.: 33–27, 24. p.: 54–37, 28. p.: 63–40, 33. p.: 70–45, 39. p.: 78–62.Kipontozódott: Thomson (39.).Nemzeti Sport online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán ....  SZOMBATHELY - ASE -> 85-96 / 2005.01.15.Falco-Swietelsky KC Szombathely - Atomerőmű SE 85-96(27-19, 12-25, 28-30, 18-22) Szombathely, 1200 nézo. V: Valovics, PállaFALCO: Kálmán 18/6, Pankár 12/6, Henrik 12/12, BORSZÉKI 10/6, REED 15. Cs: Benítez 6, GRÁCZER 10/6, Feigl 2. Edzo: Váradi AttilaAtomerőmű Mészáros 11/9, Monroe 10/6, SMITH 21/6, RIDL 18/6, CZIGLER 12. Cs: Kiss Zs., Pavlík 11/6, SITKU 13/6. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 3. p.: 11-10. 8. p.: 20-13. 13. p.: 29-21. 18. p.: 35-36. 23. p.: 48-47. 28. p.: 56-66. 33. p.: 69-80. 37. p.: 77-90Kipontozódott: Czigler (37. p.), Monroe (38. p.)Nemzeti Sport online oldalán .... Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán ....   ASE - NYÍREGYHÁZI KK -> 94-68 / 2005.01.08.Atomerőmű – Nyíregyházi KK 94–68 (30–13, 19–21, 20–17, 25–17).Paks, 900 nézo. V: Téczely, Farkas.ASE: MÉSZÁROS (10/3), MONROE (23/3), Kiss Zs. (6/3), Ridl (11/3), CZIGLER (18). Csere: Smith (8), Sitku (14/6), Pavlik (4), Dohar (–), Jilling L. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Nyíregyháza: Ádám (–), KOBALE (25/3), Pavlovics (9/3), Scott (9), Livajic (10). Csere: WALKE (15/3), Boczkó (–), Kollár (–), Zászói (–). Edzo: Horváth Imre.Az eredmény alakulása: 3. perc: 13–0, 8. p.: 26–9, 14. p.: 36–21, 16. p.: 45–22, 23. p.: 56–37, 27. p.: 67–40, 38. p.: 87–59.Kipontozódott: Pavlovics (33.), Livajic (38.) Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - PVSK -> 83-61 / 2004.12.18.Atomerőmű – PVSK-Pécs 83–61 (21–12, 24–15, 17–14, 21–20).Paks, 1200 nézo. V: dr. Vígh, Papp. Az ASE legjobb dobói: Monroe (19/3), Smith (19/3), Czigler (18), Ridl (14/6).Nemzeti Sport online oldalán ....  SZOLNOK - ASE -> 85-82 / 2004.12.09.Szolnoki Olaj – Atomerőmű SE 85–82 (30–15, 17–23, 17–22, 21–22).Szolnok, 1800 nézo. V: Földházi, Hegedüs.Szolnok: Cziczás (3/3), THOMAS (17/12), ALEKSIC (33/9), STROUD (16), Frana (9). Csere: Fülöp (5), Majoros (2), Szarvas (2). Edzo: Pór Péter.ASE: Mészáros (2), MONROE (24/3), Smith (14), RIDL (18/12), Czigler (–). Csere: SITKU (19), Pavlik (6), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Az eredmény alakulása: 5. perc: 14–7, 15. p.: 38–22, 25. p.: 53–46, 35. p.: 73–71.Kipontozódott: Majoros a 31., Smith a 39., Ridl és Cziczás a 40. percben.Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán ....  EGER -ASE -> 67-101 / 2004.12.04.Vitai Eger Fekete Sasok–Atomerőmű 67-101 (20-19, 15-31, 15-27, 17-24)Helyszín: Eger, 900 nézo;.Játékvezetok: Kékesi, CsoszEGER: Ughy 6, Kahrimanovics 14/6, Petrucsik K. 11/3, HARTVICH 21/6, Bajramovics 13/6. Cs: Kollár 2. Edző: Farkas AttilaATOMERÔMU: Mészáros Z. 5/3, MONROE 25/3, Smith 7, RIDL 16/6, Czigler 12. Cs: Kiss Zs. 5/3, SITKU 19/3, Pavlik 7/3, Dohar 5/3, Lorincz. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 4. p.: 7-6. 8. p.: 18-16. 15. p.: 29-31. 18. p.: 32-40. 25. p.: 41-67. 26. p.: 41-71. 35. p.: 58-84Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - ALBACOMP -> 73- 67/2004.11.27.Atomerőmű SE – Albacomp 73–67 (27–15, 10–12, 20–14, 16–26).Paks, 1100 nézo. V: Bodnár, Bognár.ASE: Mészáros (–), MONROE (19/3), SMITH (14/3), Ridl (6), CZIGLER (13). Csere: SITKU (13), Kiss Zs. (–), Pavlik (5/3), Lorincz (–), Dohar (3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Albacomp: NISAVICS (11/9), Spivey (8), Cits-kovskis (–), YOUNGER (20), Góbi (6). Csere: BÓDI (9/3), Stulga (2), Gáspár (8/6), Soós (–), Wittmann (3/3). Edzo: Farkas Sándor.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–2, 7. p.: 19–5, 12. p.: 27–20, 14. p.: 31–20, 22. p.: 39–27, 28. p.: 50–39, 32. p.: 57–49, 37. p.: 72–62.Kipontozódott: Spivey (34.), Góbi (37.).Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán ....  ASE - KÖRMEND -> 77- 65/2004.11.20.Atomerőmű–Marc-Körmend 77–65 (22–22, 20–16, 16–18, 19–9).Paks, 1100 nézo. V: Ádám, Pálla.ASE:Mészáros (3/3), MONROE (22/12), SMITH (13), Ridl (6), CZIGLER (17). Csere: PAVLIK (16/9), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Körmend:Williams (13/6), QUADRI (30/12), Érsek (5/3), EDMONSON (16), Grebenár (–). Csere: Ferencz (1), Vavra P. (–), Cubela (–). Edzo: Zsebe Ferenc.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–11, 9. p.: 22–20, 13. p.: 31–25, 24. p.: 46–42, 27. p.: 49–53, 35. p.: 68–59, 37. p.: 75–61. ASE - ZTE -> 81- 63/2004.11.06.Atomerőmű SE – ZTE KK 81-63 (20-13, 17-21, 19-10, 25-19)Helyszín: Paks, 1000 nézo.Játékvezetok: Bognár Tibor, Fekete LászlóAtomerőműMészáros 12/9, PAVLÍK 19/6, Monroe 16/3, RIDL 21/12, Sitku 8. Cs: Kiss Zs., Czigler 5, Dohar. Edzo: Zsoldos AndrásZALAEGERSZEG:Cseszlai 11/3, Kováts V. 13/3, Kámán 11/3, Hoffmann 2, Keresztes 2. Cs: CSAPLÁR-NAGY 17/9, Kákonyi, Wechner 7, Tóth Á., Vertetics. Edzo: Kovács LászlóAz eredmény alakulása: 3. p.: 5-0. 8. p.: 15-6. 13. p.: 28-16. 17. p.: 30-27. 27. p.: 54-38. 32. p.: 60-45. 39. p.: 77-57.Kipontozódott: Keresztes (27. p.)Statisztika....  Dombóvár -ASE -> 67- 93/2004.10.30.Gunaras KC - Atomerőmű 67-93 (17-25, 20-14, 20-24, 10-30)Statisztika....  ASE - MAFC -> 94 - 64 /2004.10.24.Elkezdődött a kosárlabda bajnokság. Az ASE NB I.-es csapata első mérkőzését hazai pályán vívta a MAFC együttesével. Képriport az ASE-MAFC kosármeccsről a 2004/2005 Alapszasz cikkei közt ALAPSZAKASZ - 2004/2005Férfi kosárlabda szakosztály - 2004. október A kosárlabda csapat műsorfüzetéből"Az ASE elnökeként immáron másodszor üdvözölhetem Önöket a kosárlabda csapat műsorfüzetének lapjain. A csapat elmúlt évi bajnokságban közel állt a nagy sikerhez. Az ezüstérem szép teljesítmény volt. Bízom abban, hogy a csapatforma stabilitásban még a 2004-2005. évi bajnokságban további fejlődésre lesz képes. A szurkolók az idén is jó mérkőzéseket és főként ASE győzelmeket várnak a csapattól. Úgy gondolom, hogy a főszponzor, a Paksi Atomerőmű Rt. támogatásával a jövőben is biztosítani tudjuk a jó szerepléshez a szükséges anyagi hátteret, tehát ezen nem múlhat a csapat szereplése. Természetesen az ASE elnöksége és én is jó eredményeket remélek, de legalább ennyire fontosnak tartom azt is, hogy a paksi sportszerető emberek hétről hétre találják meg színvonalas szórakozásukat a mérkőzéseken. A hazai mérkőzéseken rendszeresen teljenek meg a lelátók, a szurkolók érezzék magukénak a csapatot, az elért eredményeket. Az ASE 25. születésnapját követő bajnokság fokozott kihívás a csapat számára. Az ASE és a Paksi Atomerőmű hazai és nemzetközi jó hírének javítása érdekében természetesen az erőmű munkavállalói mellett az ASE színeiben versenyző sportoló csapatok tehetik a legtöbbet, különösen a hazai szinten élvonalba tartozó kosárlabda csapat és játékosai. A fegyelmezett, sportszerű játék és a sportemberhez méltó viselkedés jellemzi az igazi, jó csapat játékosait. Sok sikert kívánok az új évadhoz, új reményekkel és remélhetőleg gyakori ASE győzelemmel!"Hetzmann Albert, ASE elnök

Elolvasom
2005/2006. alapszakasz versenynaptár és rövid hírek HÍROLVASÓ

2005/2006. alapszakasz versenynaptár és rövid hírek

2006.01.01, 12:41 Kosárlabda

Alapszakasz 2005/2006. versenynaptára és rövid hírei2005. augusztus 11.Alakul az ASE kosárlabda csapatának 2005/2006 évi kerete  2005. szeptember 27.Férfi kosárlabdacsapat fényképe 2005-2006.   Dátum Nap NB I Csapat Eredmény 2005. október 20. csütörtök 18:00 ASE-SOPRON Sportfórum online.... ; Nemzeti Sport online.... ; Tolnai Népújság online.... Statisztika ..... 103–71 2005. október 30. vasárnap 18:00 NYÍREGYHÁZA-ASE Tolnai Népújság online .... Statisztika .... 68–97 2005. november 4. péntek 18:00 ASE-DOMBÓVÁR Tolnai Népújság online .... Férfikosár online ....... Nemzeti Sport online .... Sportfórum online .... Statisztika: ..... 92–62 2005. november 15. kedd 19:00 MAFC-ASE Tolnai Népújság online .... Férfikosár online ....... Nemzeti Sport online .... Sportfórum online .... Origo online oldalán .... ; Statisztika: ..... 63–84 2005. november 19. szombat 18:00 ASE-ZTE Tolnai Népújság online .... ; Férfikosár online ...... Nemzeti Sport online ... ; Sportfórum online .... ; 104-68 2005. november 26. szombat 18:00 KÖRMEND-ASE Tolnai Népújság online .... Nemzeti Sport online ... ; Sportfórum online .... ; 78–66 2005. december 3. szombat 18:00 ASE-KAPOSVÁR Tolnai Népújság online .... ; Nemzeti Sport online ... ; Sportfórum online .... ; Statisztika: .... 97-80 2005. december 10. szombat 18:00 FALCO-ASE Tolnai Népújság online ... 79–97 2005. december 16. péntek 18:00 ASE-SZOLNOK Statisztika:..... 91-64 2006. január 13. péntek 18:00 PÉCS-ASE Tolnai Népújság online ... 82–86 2006. január 21. szombat 18:00 ASE-UNIVER Sportfórum online .... ; Nemzeti Sport online ... ; Tolnai Népújság online.. ; Statisztika: ..... 83-65 2006. január 28. szombat 18:00 ALBACOMP-ASE Tolnai Népújság oldalán... Statisztika: ... 95–92 2006. február 1. szerda 18:00 ASE-DEBRECEN Magyar Rádió online .... ; Sportfórum online ... ; Tolnai Népújság oldalán... Statisztika: .... 97–79 2006. február 4. szombat 18:00 SOPRON-ASE Sportfórum online ... ; Nemzeti Sport online ... ; Tolnai Népújság oldalán... 96–91 2006. február 11. szombat 18:00 ASE-NYÍREGYHÁZA 95–68 2006. február 18. szombat 18:00 DOMBÓVÁR-ASE Tolnai Népújság oldalán.. 76–87 2006. február 24. péntek 18:00 ASE-MAFC Tolnai Népújság oldalán.. Statisztika: ... 101-77 2006. március 1.   Atomerőmű SE–PVSK-Pécs 85–802006. március 4. szombat 17:00 ZTE-ASE [ origo ] online .... 97-92 2006. március 8. szerda 18:00 ASE-KÖRMEND Tolnai Népújság oldalán.. Statisztika: .. ... 87–90 2006. március 11. szombat 18:00 KAPOSVÁR-ASE Tolnai Népújság oldalán.. Statisztika: ... 78–72 2006. március 18. szombat 18:00 ASE-FALCO Tolnai Népújság oldalán.. 86–54 2006. március 25. szombat 18:00 SZOLNOK-ASE Tolnai Népújság oldalán .. 72–59 2006. március 29. szerda 18:00 ASE-PÉCS Tolnai Népújság oldalán... Statisztika: .... 85-75 2006. április 8. szombat 18:00 KECSKEMÉT-ASE Tolnai Népújság oldalán.. 85-92 2006. április 12. szerda 18:00 ASE-ALBACOMP Statisztika: ... Tolnai Népújság oldalán... 88-77 2006. április 19. szerda 18:00 DEBRECEN-ASE Tolnai Népújság oldalán... 98–87 Az alapszakasz végeredménye (azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntenek): 1. Atomerőmű SE 44 pont 2. Debreceni Vadkakasok 44 3. Albacomp 43 4. Lami-Véd-Körmend 42 5. Univer KSE 42 6. Kaposvári KK 40 7. PVSK-Pécs EXPO 40 8. Szolnoki Olaj KK 39 9. Soproni sÖrdögök 39 10. Marso-Carmo Suzuki NYKK 37 11. Falco KC-Szombathely 37 12. EMK-Dombóvár KC 34 13. ZTE KK 34 14. MAFC-Újbuda 31 A negyeddöntő párosítása: Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK Debreceni Vadkakasok - PVSK-Pécs Expo Albacomp - Kaposvári KK Lami-Véd Körmend - Univer KSE    Rövid hírek - NB I. - 2005/2006. 2006-04-19 Férfi NB I.Vereséggel is első az ASESchmidt Ferenc Az A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának zárófordulójában egyik Tolna megyei csapat sem tudott nyerni, ám a címvédő Atomerőmű SE ennek ellenére megőrizte első helyét a tabellán.Debreceni Vadkakasok–Atomerőmű SE 98–87 (29–20, 29–23, 15–24, 25–20).Debrecen, 1800 néző. V: Földházi, dr. Vígh, Király.Debrecen: Fodor M. (4/3), WILLIAMS (21/12), Molnár (13/9), HORVAT (28/15), Bukva (3). Csere: TÓTH (11/9), POWELL (18). Edző: Rajko Toroman.ASE: Pavlík (6), MONROE (32/6), GRIZZARD (20), Djogo (3/3), Czigler (4). Csere: HORVÁTH Z. (17/6), Kiss Zs. (5/3), Mészáros (–). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla.Az eredmény alakulása: 5. perc: 12–12, 15. p.: 43–32, 25. p.: 64–55, 35. p.: 78–74.A hazaiak kezdtek jobban, Molnár és Fodor tripláival vezettek, ám Grizzard kosaraival a paksiak néhány perc elteltével fordítottak. A játékrész hajrájában Toroman tripláival, és a csereként beállt Powell találataival kilenc egységgel megléptek a Vadkakasok. Továbbra is jól játszottak a hazaiak, és a Horvat–Tóth duó kosaraival tíz pont fölé hízott a különbség. Az atomosok Monroe találataival még felzárkóztak, ám ezt követően zsinórban négy triplát szórtak a debreceniek, és 15 pontos előny-nyel tértek pihenőre. A nagyszünet után kitűnően kezdtek a vendégek: a csereként pályára lépő Horváth Z. és Monroe vezérletével egy 12–2-es szériát produkáltak, és máris ott loholtak a hazaiak nyakán (60–55). A Vadkakasok időben kapcsoltak, Powell és Williams kosaraival ismét tizenegy pontra hízott a hazaiak előnye. Ismét csak Monroe és Horváth Z. villant paksi oldalon, és újra csak hat egységgel tartottak előbbre a hajdúságiak. Az utolsó negyedben eleinte felváltva estek a kosarak, a Debrecenben Horvat, a Paksban Horváth volt rendre eredményes. Öt perccel a vége előtt még négy pontra felzárkózott az ASE, ám ennél közelebb már nem került ellenfeléhez. A jó napot kifogó, 15 triplát dobó debreceniek megérdemelten nyertek, a paksiak pedig – az Albacomp soproni vereségének köszönhetően – megtartották alapszakaszbeli első helyüket. Zsoldos András: – Az első félidőben a hazaiak akarata érvényesült, és olyan előnyre tettek szert, amit már nem tudtunk ledolgozni.Tolnai Népújság online oldalán .... Az alapszakasz végeredménye(azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntenek):  m gy v pkp1. Atomerőmű SE 26 18 8 2311-1996 44 2. Debreceni Vadkakasok 261882277-2137443. Albacomp 261792352-2159434. Lami-Véd-Körmend 2616102164-2041425. Univer KSE 2616102263-2135426. Kaposvári KK 2614122196-2172407. PVSK Pécs-EXPO 2614122117-2014408. Szolnoki Olaj KK 2613131919-1951399. Soproni sÖrdögök 2613132152-21773910. Marso-Carmo Suzuki NYKK 2611152064-22573711. Falco KC Szombathely 2611152159-21953712.EMK-Dombóvár KC 268182134-22903413. ZTE KK 268182032-22353414. MAFC-Újbuda 265211955-2336312006-04-12 Férfi NB I.Megdobbant az Atom-szív Medgyesy FerencAz A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó előtti fordulójában az Atomerőmű SE szünet után csupa szív játékával rangadót nyert az Albacomp ellen.Atomerőmű SE–Albacomp 88–77 (18–21, 18–24, 27–13, 25–19).Paks, 1200 néző. V: Bodnár, Benczúr, Pálla.ASE: PAVLÍK (18/18), MONROE (32/6), GRIZZARD (20), Djogo (–), Czigler (6). Csere: Horváth Z. (4), Kiss Zs. (–), MÉSZÁROS (8/6). Vezetőedző: Zsoldos András.Albacomp: Nisavics (2), SPIVEY (29/9), HORVÁTH Á. (12/3), Flowers (2), Bencze (6). Csere: KÁMÁN (15/15), Góbi (6), Brolih (5/3). Vezetőedző: Fodor Péter.Az eredmény alakulása: 4. perc. 9–7, 9. p.: 18–16, 12. p.: 24–23, 16. p.: 29–32, 23. p.: 45–47, 25. p.: 51–47, 34. p.: 70–69, 38. p.: 77–76.Kipontozódott: Horváth Á. (40.). Az alapszakasz első helye volt a tét a paksi csúcsderbin, s ennek megfelelően is kezdtek a felek, különösen Spivey és Pavlík. Öt perc után 11–10 volt az állás, a vendégek minden pontját az amerikai jegyezte, míg a paksi irányító két triplát dobott. A rangadóhoz illő iramban és színvonalon kosaraztak a felek, az első negyed utolsó percéig kettő-négy ponttal az Atom vezetett, ám a továbbra is tarthatatlan Spivey révén három pontos előnyt szerzett a Fehérvár, miközben az amerikai már 19 egységnél járt. A folytatásban ismét fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hazai támadások élére Monroe állt. Aztán a 15. perctől még szigorúbban védekezett az Alba, néhány elkapkodott paksi támadás után pedig gyors indításból szerzett kosarakkal büntetett a vendégcsapat (29–36). A kapkodásra a gyógyírt Pavlík triplája jelenthette volna, ám az áttörés elmaradt, egy könnyű Spivey-találat vetett gátat a hazaiak felzárkózásának. A „kegyelemdöfést” Kámán vitte be, amikor a félidő lefújása előtt tizedmásodpercekkel a félpályáról talált a gyűrűbe. A nagyszünet után egy újabb Pavlík-tripla végre felrázta a társakat. Nem telt el négy perc, és egy 11–2-es rohammal egyenlítettek Monroék. Grizzard két fantasztikus zsákolása után pedig kis híján felrobbant a csarnok. Alaposan egymásnak estek a csapatok, mindkét oldalon kiváló egyéni teljesítményekkel. A sérülten pályára lépő Mészáros távolijával indult a záró negyed, ám azonnal erősített a Fehérvár, amelyben ekkor Kámán volt a gólfelelős. A 36. percben ismét szoros volt az állás (73–72), majd egy eladott labda után újra az Alba vezetett. Az utolsó percre fordulva már ismét a hazaiaknál volt az előny (81–77), s innen már nem is engedte ki kezéből a győzelmet a címvédő. Zsoldos András: – A második félidőben a csapat elővette a szívét, és felvette az ilyen rangadó megnyeréséhez szükség hangulatot és küzdőszellemet. Hibákra tudtuk kényszeríteni az Albacompot, a vége pedig kitűnőre sikerült. Fodor Péter: – Játszottunk egy nagyon jó félidőt, a harmadik negyedben viszont ellenfelünk akarata dominált. Úgy gondolom, mindent megtettük a győzelemért.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: ASE - Albacomp ... ; 2006-04-08 Férfi NB I.Az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata hét pont különbségű győzelmet aratott a Kecskemét vendégeként a férfi kosárlabda NB I 24. fordulójában.Nem adják az első helyet Továbbra is az Atomerőmű SE áll a tabella tetején Schmidt FerencChris Monroe pazar játékának is köszönhetően értékes győzelmet aratott a bajnoki címvédő Atomerőmű SE Kecskeméten a férfi kosárlabda NB I szombati rangadóján. Univer Kecskeméti SE–Atomerőmű SE 85–92 (24–24, 15–24, 27–21, 19–23). Kecskemét, 1500 néző. V: dr. Vígh, Bognár, Papp.Kecskemét: Jovanovics (2), BRADFORD (26/18), MCCLENDON (25), LAPOV (19/3), Celej (13/9). Csere: Horváth Cs. (–), Vida (–), Mérész (–). Edző: Meszlényi Róbert. ASE: Pavlik (11/3), MONROE (43/9), GRIZZARD (20), Djogo (2), Czigler (6). Csere: Horváth Z. (8), Kiss Zs. (–), Lőrincz (–). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 10–13, 15. p.: 31–37, 25. p.: 51–58, 35. p.: 72–75.Kipontozódott: Celej (32.), Djogo (35.), Czigler (36.), Lapov (37.), Mérész (38.). Jovanovics találatára Monroe egy triplával és egy duplával felelt (2–5), amivel meg is adta a találkozó alaphangját. A kecskemétiek 9–6-ra még fordítottak, de a paksiak kedvence nem hagyta, hogy egérutat nyerjen az Univer: zsinórban szerzett hat pontjával megint a bajnok tartott előbb. Azt, hogy két jó csapat feszül egymásnak, mi sem bizonyította jobban, mint hogy az első felvonás végéhez egállal értek a felek.A második tíz percben az ASE gyorsan döntésre akarta vinni a dolgot: Grizzard, Monroe és Czigler kosaraival tíz egység is volt már a vendégek előnye. Az alföldieket Lapov és Celej találatai tartották versenyben, de az atom a csereként beállt Horváth Zoltán kosarainak köszönhetően így is 9 pontos előnnyel térhetett pihenőre. A szünet után felpörgették a játékot a kecskemétiek, a két hazai center volt az úr a palánkok alatt. Fel is jöttek a Meszlényi-fiúk, de előzniük nem sikerült. A címvédő továbbra is vezetett: az utolsó felvonást három pontos fórral várta.A mindent eldöntő negyedben McClendon kosaraival két pontra feljött az Univer, de Grizzard gondoskodott róla, hogy ne kergessenek hiú ábrándokat a hazaiak. A záró tíz percben Monroe még megvillant: ebben a negyedben dobott tucat pontja azt jelentette, hogy a Paks roppant értékes győzelmet aratott, s továbbra is első helyen áll az alapszakaszban. Zsoldos András: – Fantasztikusan küzdöttek és nagyon jól játszottak a fiúk. Szeretni kell ezt a csapatot. Tolnai Népújság online oldalán .... 2006-03-29 Férfi NB I.Atomerőmű SE - Pécs EXPO 85-75 (29-10, 8-20, 27-18, 21-27)A Pécs ellen feledtette korábbi kisiklásait az AtomMedgyesy FerencBiztos győzelemmel feledtette szurkolóival szolnoki vereségét az Atomerőmű SE a férfi NB I-ben.Atomerőmű SE–PVSK-Pécs EXPO 85–75 (29–10, 8–20, 27–18, 21–27).Paks, 800 néző. V: Földházi, Ádám, Hegedüs.ASE: MÉSZÁROS (18/9), MONROE (31/6), Grizzard (8), Djogo (12/6), Horváth Z. (6). Csere: Czigler (2), Lőrincz (1), Panta (–), Kiss Zs. (7/3). Edző: Zsoldos András.Pécs: Csirke (6/6), ALEKSZICS (23/6), Dénes (7/3), Ivkovics (9), Orosz (6). Csere: Grebenár (4), Varga (6/6), LAKATOS P. (11/3), Tóth N. (3). Edző: Völgyi Péter. Kipontozódott: Lakatos (40.). A kínos szolnoki vereség után nemcsak fogadkoztak a paksiak, de látható bizonyítási vággyal is kezdték a Pécs elleni rangadót. A 8. percben Völgyi Péter már második idejét kérte ki, csapatát ugyanis állva hagyta az ASE, Mészárosék 26–5-re vezettek ekkor. A másik oldalon leginkább a tanácstalanság volt a jellemző, Ivkovicsék sem védekezésben sem támadásban nem jeleskedtek. A magabiztos előny birtokában sorra cseréltek a hazaiak, ám ezzel egyidejűleg tova is tűnt a kezdeti lendület. A pécsiek Alekszics jóvoltából megkezdték a felzárkózást. Leginkább a második negyedre volt ez igaz, amikor az atomosoknál hiába jöttek vissza a kezdők, a korábbi magabiztos, ponterős támadójáték nem tért vissza velük. Ebben a szakaszban a baranyaiak domináltak, a bajnoki címvédő különösen centerben gyengélkedett, sem Horváth, sem Czigler nem szerzett kosarat az első félidőben. A szünet után kapitányhoz méltóan Mészáros állt a paksi sereg élére. Szükség is volt erre a 20–8-ra elveszített második negyed után. A válogatott irányító nemcsak remekül mozgatta társait, de ezúttal a pontgyártásban is vitézkedett. Akárcsak Monroe, így aztán a 23. percre ismét tíz pont fölé nőtt a hazai előny. Ezúttal már megmaradt a lendület: jöttek is a pontok. Egyre többet reklamáltak a vendégek, főként Ivkovics nem bírt az idegeivel. A rutinos center a záró negyed előtt ott is hagyta társait, és berohant az öltözőbe. A vezér nélkül maradt pécsiek az utolsó tíz percben már nem veszélyeztették a hazai győzelmet: a 37. percben már húsz pont volt az Atom előnye (82–62). A könnyed végjátékban – bár közelebb férkőzött a Pécs – igazából megszorítani nem tudta a címvédőt. Zsoldos András: – Nem forgott veszélyben a győzelmünk. Remélem a következő mérkőzésen felszabadultan tudunk játszani a biztos helyzeteket bedobjuk, és akkor a nézők is jobban élvezik majd játékunkat.Statisztika: ASE - Pécs EXPO ... Tolnai Népújság online oldalán .... 2006-03-25 Férfi NB I.Mélyponton az Atomerőmű - KosárlabdaSchmidt FerencAz A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság 22. fordulójában mindkét Tolna megyei gárda idegenben szenvedett vereséget. Közülük a címvédő Atomerőmű SE szolnoki botlása a meglepőbb, de csak annak, aki nem látta a mérkőzést.Szolnoki Olaj KK– Atomerőmű SE 72–59 (13–14, 12–17, 22–12, 25–16).Szolnok, 2000 néző. V: Hartyá-nyi, Kóthay, Király.Szolnok: Cziczás (2), DAVIS (15/9), KELLEY (17/3), JURKUNAS (12/6), KURASOV (13). Csere: Fülöp (5), Hartvich (4), Sabaliauskas (4), Puskás (–). Edző: Pór Péter.ASE: Mészáros (5), Monroe (13/3), Kiss Zs. (6/3), Djogo (8/3), Czigler (7). Csere: Horváth (7), Lőrincz (3/3), Grizzard (4), Panta (6/3). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 5–7, 15. p.: 17–22, 25. p.: 34–39, 35. p.: 57–49. Kipontozódott: Fülöp (35.). A 2. percben Czigler szerezte a találkozó első kosarát, erre a korábbi paksi kedvenc, Terren-ce Davis öt ponttal, közte egy triplával válaszolt. A negyed közepén ugyan még a paksiak vezettek, ám később Kelley kosaraival négy ponttal meglépett a Szolnok. A játékrész hajrájában aztán Monroe és Djogo találataival fordított az ASE. A folytatásban Horváth Zoltán zsinórban három duplát jegyzett, ezzel a paksiak négy egységgel megugrottak. Az Olaj az ugyancsak csereként pályára lépő Hartvich kosaraival tapadt ellenfelére. Mészáros és Monroe találataival továbbra is az atomosok tartottak előbbre, és a nagyszünetig hatpontos előnyt gyűjtöttek. A fordulás után a hazaiak Davis és Kurasov vezérletével két pontra megközelítették a paksiakat, ám a vendégek Kiss és Horváth kosaraival még visszaverték a támadást (34–39). A harmadik negyed második felében aztán a szolnokiaknak szinte minden bejött, míg paksi oldalon csak Czigler és Griz-zard talált a gyűrűbe, így a záró-felvonást már a hazaiak kezdhették négypontos előnnyel.A különbség az utolsó tíz perc elején Kurasov találataival gyorsan tíz pont fölé hízott, ám az atomosok nem adták fel. Djogo és Monroe kosaraival a negyed közepén öt pontra felzárkózott a Paks, ám az Olaj Kelley és Davis vezérletével újra ellépett, és biztosan nyertek. Második félidei jobb teljesítménye alapján a Szolnok megérdemelten nyert a sok hibával tarkított, alacsony színvonalú mérkőzésen. Vereségével az ASE visszacsúszott a tabella harmadik helyére. Zsoldos András: – Az első félidőben okosan játszottunk, a másodikban bután.Tolnai Népújság online oldalán ....  2006-03-18 Férfi NB I.Magához tért az AtomerőműMedgyesy FerencA férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján a címvédő Atomerőmű SE elsősorban remek védekezésének köszönhetően három vereség után nyert ismét, a dombóváriak viszont nem tudtak mit kezdeni a debreceniek zónavédekezésével.Atomerőmű SE–Falco KC Szombathely 86–54 (18–13, 15–10, 27–19, 26–12). Paks, 1000 néző. V: Benczúr, Szilas, Farkas. ASE: MÉSZÁROS (6/6), MONROE (24/6), GRIZZARD (24/3), KISS ZS. (9/3), Horváth Z. (11). Csere: Djogo (7/3), Lőrincz (2), Panta (3/3), Jilling L. (–). Edző: Zsoldos András.Falco: Kálmán (13/9), Glavinics (3/3), Pankár (9/3), BORSZÉKI (13/9), Kalvelis (2). Csere: Feigl (6/3), VÁRADI K. (5/3), Henrik (3/3), Jarosevics (–), Szabó Zs. (–). Edző: Váradi Attila.Az eredmény alakulása: 4. perc: 9–6, 9. p.: 15–11, 13. p.: 24–14, 18. p.: 28–21, 22. p.: 39–23, 32. p.: 68–45, 34. p.: 76–45. A legutóbbi három fordulóban egyaránt vereséget szenvedett bajnoki címvédő baljós előjelekkel, csapatra való sérülttel a soraiban készülődött a Falco ellen. A maródiak közül Czigler és Pavlík le sem vetkőzhetett, Horváth Z., Panta és Djogo legalább ott volt a melegítő játékosok között. Grizzard és Monroe látható elszántsága mellett jól is védekezett az ASE, egymás után kétszer is dobás nélkül zárult a vendégek támadóideje. Ezt követően távolról Borszéki és Kálmán is átdobta a paksi blokádot. Az első negyed ezek után öt pontos hazai előnnyel zárult.Továbbra is jól védekeztek Mészárosék, ennek szembetűnő jele volt, hogy a vasiak legjobbját, Kálmánt kivették a játékból, ha kellett, egymást segítve, de dobóhelyzetig sem nagyon engedték a válogatott irányítót. Nyolc pont körüli volt az Atom előnye a második tíz perc nagy részében, s hogy nem több, ez főként a nem túl acélos – a félidőben 21 százalékos – távoli kísérleteknek volt köszönhető. Ezzel együtt is jobb volt a házigazda, s ha nem is utcahosszal, ám a sikeres folytatásra jó alapot adó 10 pontos előnynyel vonulhatott pihenőre. Monroe két duplájával indult a második játékrész, ezt Grizzard toldotta meg, ám jött a válasz: Pankár, majd Kálmán és Váradi egyaránt a hárompontos vonalon túlról talált be. Nagy rohanás kezdődött, ám ebben is az ASE volt eredményesebb, így a 26. percben már 48–32 állt a táblán. A vendégek továbbra is távoli dobásokkal igyekeztek lépést tartani, ám az ASE őrizte előnyét, sőt a záró tíz percre tovább növelte a különbséget (60–42).Kálmán továbbra sem jelentett komoly veszélyt, miközben Grizzardék időnként már a közönségnek is játszottak. Jóval húsz pont fölé hízott az ASE előnye. A hazaiak felszabadultan, a vereségek okozta feszültségtől mentesen kosárlabdáztak. Ezzel párhuzamosan teljesen szétesett a Fal-co, sportszerűtlen hibája után Kálmánt le is cserélte edzője. Zsoldos András: – Jól védekeztünk, és főként a második félidőben sok helyzetünkből pontokat is dobtunk. Sok sérültünk miatt is fontos volt a siker, és csapatunk megmutatta, a bajban is van tartása. Váradi Attila: – Elemi hibákat követtünk el sorozatban, így aztán más nem is lehetett a találkozó végeredménye.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: ASE - Falco KC ... A bajnokság állása: 1. Atomerőmű SE 21 mérkőzés/0.857/36 pont 2. Albacomp 21 mérkőzés/0.857/36 pont3. Debreceni Vadkakasok 20 mérkőzés/0.850/34 pont 2006-03-11 Férfi NB I.Gödörben a címvédő AtomSchmidt FerencZsinórban harmadik vereségét szenvedte el a címvédő Atomerőmű SE, amely a férfi kosárlabda NB I 20. fordulójában maradt alul Kaposvárott. Kaposvári KK–Atomerőmű SE 78–72 (16–13, 16–17, 23–19, 23–23).Kaposvár, 1200 néző. V: dr. Valovics, Papp, dr. Páli.Kaposvár: Gráczer (3), Szőke (–), Green (3/3), Sanders (–), Trepák (3). Csere: MARCIULIONIS (21/3), Hendlein (6), MAXEY (22/6), KONARE (14/3), Filipovics (6). Edző: Dzunics Braniszlav.ASE: Mészáros (6/3), MONROE (27/9), Grizzard (7), Djogo (12/6), Czigler (3). Csere: Kiss Zs. (5/3), Horváth Z. (1), Pavlík (6/6), Panta (–), Lőrincz (5/3). Edző: Zsoldos András.Kipontozódott: Green (31.).Az első percek játékára rányomta bélyegét a tét, s ez az eredményen is megmutatkozott: Czigler a 3. percben büntetőből szerezte a találkozó első pontjait. Green egy triplával nyitotta a kaposvári gólzsákot, ám erre Monroe zsinórban három duplával válaszolt, s máris ellépett az ASE (4. p.: 3–8). A folytatásban a csereként pályára lépő Marciulionis pontjaival felzárkózott a KKK, Maxey kosaraival pedig hárompontos előnnyel zárta a nyitó negyedet a házigazda.A második felvonásban is csak a harmadik perc hozta meg az első kosarat: ekkor Pavlík távolról talált be. A hazaiak litván játékosa és Konare pontjaival újra a hazaiak tartottak előbbre. Felváltva találtak a gyűrűbe a csapatok, aztán Monroe és Mészáros hármasaival átvette a vezetést az ASE, ám Marciulionist nem tudták tartani a paksiak. A nagyszünet előtt Pavlík második triplájával két pontra csökkentette hátrányát az ASE.A fordulás után Konare pontjaival ismét ellépett a Kaposvár, majd Maxey hármasainak köszönhetően először a mérkőzés során tíz pont fölé hízott a különbség. Zsoldos edző időt kért, s a folytatásban Monroe találataival folyamatosan dolgozta le hátrányát a vendégcsapat, ám a negyed végén Filipovics kosaraival ismét hat pont volt a somogyiak előnye.A záró felvonásban is a légiósok vitték a prímet a hazaiaknál, akik a 32. percben már 61–49-re is vezettek. Néhány perccel később azonban már ismét ott lihegett ellenfele nyakán az ASE (63–61), ám a vezetést már nem tudták visszavenni a paksiak, a végjátékban büntetőkből őrizte előnyét a KKK.Zsoldos András: – Nagyon harcoltunk, de nem sikerült jól játszanunk. Sok szabálytalanságot követtek el ellenünk, ilyen felfogásban pedig nehéz kosárlabdázni.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Kaposvári KK–Atomerőmű SE .....  2006-03-08 Férfi NB I.Elveszítette hazai veretlenségét a címvédő PaksMedgyesy FerencTolna megyei szempontból felemásra sikerült az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság hétközi fordulója, hiszen amíg a Dombóvár magabiztosan verte a Szolnokot, addig az Atomerőmű SE hazai pályán is kikapott a Körmendtől.Atomerőmű SE– Lami-Véd Körmend 87–90 (16–23, 15–21, 30–22, 26–24).Paks, 900 néző. V: Hartyáni, Pálla, Cziffra.ASE: Mészáros (10/3), Monroe (16/3), Griz-zard (13), Djogo (5/3), CZIGLER (23). Csere: Horváth Z. (6), Kiss Zs. (5/3), Pavlik (9/3). Edző: Zsoldos András.Körmend: Archie (12/6), FERENCZ (18/15), Trummer (–), Vavra P. (9/3), LOPATKA (23/9). Csere: HUNTER (20), Mujanovics (8/3), Kutasi (–). Edző: Sabáli Balázs.Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–8, 8. p.: 12–18, 19. p.: 31–44, 23. p.: 38–48, 28. p.: 55–62, 33. p.: 68–69, 38. p.: 78–82.Kipontozódott: Vavra P. (33.), Monroe (40.). Nagy iramban és kimaradt hazai támadásokkal kezdődött a találkozó. Miközben Monroe-ék sorra rontottak, addig előbb Archie, majd kétszer Ferencz talált be távolról. Zsoldos András cserélt, ám továbbra sem történt változás: gyengélkedett a bajnok. Aztán Kiss végre egy triplával csökkentette a hátrányt (12–15), ám Ferencz azonnal válaszolt. Támadásban, de főként védekezésben gyermeteg hibák sorát követték el a hazaiak, így hét pontos hátrányt szedtek össze az első negyedben. Másfél perc alatt aztán ez további három egységgel növekedett. Nem talált rá játékára az ASE, a körmendiek könnyű kosarakat dobtak (14. p.: 37–22). A távolról máskor oly eredményes Pavlik is hiába tüzelt, semmi sem sikerült. A vasiak az első negyedbeli előnyükhöz további nyolc pontot ragasztottak.Látható elszántsággal kezdték a második félidőt a paksiak, Czigler is ponterősebbé vált, de nem sikerült felzárkózniuk. A 3. felvonás közepére visszaállt a félidei különbség (42–55). Letámadott az ASE, és szívós munkával a 29. percre öt pontra zárkóztak fel (57–62). A záró negyedben két Grizzard-zsákolás után 65–66-ot mutatott az eredményjelző, ám Vavra egy hármassal lefékezte az atomos rohamot.A negyed közepén újra öt ponttal vezetett a Körmend (70–75), s ez a különbség tartotta magát az utolsó perc elején is. Hiába próbálkoztak a hazaiak triplákkal, ezen az estén ez is nagyon gyengén ment, így végig kitartott a vasiak előnye. A Sabáli-csapat Körmend után Pakson is nyerni tudott, s ezzel az atomosok közel egy éve tartó hazai veretlenségüknek mondhattak búcsút.Zsoldos András: – Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk, nagy előnyt adtunk a Körmendnek. A fordulás után felzárkóznunk, de ellenfelünk bravúrkosarakkal mindig újítani tudott, és nyert.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - Lami-Véd Körmend .....  2006-03-04 Férfi NB I.Férfikosárlabda-bajnokság, 18. forduló: ZTE KK - Atomerőmű SE 97-92 (29-25, 26-17, 21-22, 21-28) Zalaegerszeg, 600 néző; v.: Dr. Vígh, Papp, Szilas legjobb dobók:Hart 37/15, Cseszlai 19/6, Simmons 12/3 illetve Monroe 27, Grizzard 24, Horváth 10, Czigler 10[ origo ] online .... A bajnokság állása:1. Atomerőmű SE 18 14 4 1655-1367 0,889 2. Debreceni Vadkakasok 17 12 5 1468-1378 0,853 3. Albacomp 18 12 6 1632-1457 0,833 4. Univer Kecskemét SE 18 11 7 1551-1469 0,806 5. PVSK-Pécs EXPO 17 10 7 1362-1266 0,794 6. Körmend 18 10 8 1459-1380 0,778 7. Falco KC Szombathely 18 9 9 1554-1542 0,750 8. Kaposvári KK 18 9 9 1539-1506 0,750 9. Soproni sÖrdögök 18 9 9 1480-1513 0,750 10. Szolnoki Olaj 18 8 10 1287-1389 0,722 11. Gunaras KC Dombóvár 18 6 12 1471-1556 0,667 12. Marso Nyíregyháza KK 18 6 12 1417-1601 0,667  2006-03-01 Férfi NB I.Férfi Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágóPavlik most is jókor villant Megszenvedett a kupasikerért az Atomerőmű SE Medgyesy FerencBejutott a négyes döntőbe az ASE a férfi Magyar Kupában. Három perc kosárlabdázás már elég is volt a sikerhez. Atomerőmű SE–PVSK-Pécs 85–80 (17–16, 24–22, 25–31, 19–11).Paks, 700 néző. V: Földházy, Hegedüs, Király.ASE: Mészáros (4), MONROE (23), Grizzard (–), Djogo (16/6), Horváth Z. (–). Csere: Czigler (9), KISS ZS. (11/9), Panta (–), PAVLIK (22/9). Vezetőedző: Zsoldos András.PVSK: Csirke (–), Alekszics (14/9), Dénes (5/3), Grebenár (3), OROSZ (14). Csere: Lakatos (7/3), TÓTH N. (14), Varga (–), JOVANOVICS (18/12), Hosszú (5/3). Vezetőedző: Völgyi Péter.Az eredmény alakulása: 2. perc: 3–5, 12. p.: 27–18, 18. p.: 39–31, 26. p.: 53–58, 36. p.: 70–76, 38. p.: 76–80.Az első mérkőzésen 16 pontos előnyt szerző paksiak kényelmesen kezdtek, a sérült Ivkovicsot nélkülöző vendégek így partiban voltak. A langyos hangulat csak a gyakori játékvezetői tévedések hatására pezsdült meg időnként, leginkább ez hozta lázba a szurkolókat. Ahogy összeszedettebb lett az ASE teljesítménye, úgy kezdett elhúzni a házigazda: főként Kiss Zsolt villogott, zsinórban három triplát is bevágott. A pécsiek részéről Jovanovics is elsüllyesztett két távolit, ám Monroe-ék így is kényelmesen tartották előnyüket. Egészen a 18. percig. A hajrában felzárkózott a Pécs: előbb a fiatal Hosszú talált be, majd Orosz ziccerezett, így szorosabb lett az állás. Alekszics és Tóth révén két hármassal kezdett a Pécs, ettől aztán be is lelkesedtek a látogatók. Állva maradt az Atom, a 26. percben 58–53-ra vezetett a PVSK, vagyis jó öt perc alatt 20 (!) pontot kapott a bajnok. Törvényszerű volt a paksi időkérés, ám ez sem lendített a szombati bajnokira tartalékoló hazaiak játékán.Nem sikerültek a dobások, sok volt az eladott labda is, nem csoda, hogy a harmadik negyedet a vendégek nyerték, s a zárófelvonás előtt vezettek is (66–69). Az ASE Pavlik révén egyenlített, ám az utolsó két percre fordulva is a Pécsnél volt az előny. Ekkor Czigler egalizált, majd fontos lepattanót szerzett, amiből Pavlik dobott pontosan távolról. Megmaradt a hazai veretlenség, a Paks kettős győzelemmel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Zsoldos András: – A mérkőzés egyetlen pozitívuma volt, hogy továbbjutottunk. Három percnyi kosárlabdázással csak ma lehetett mérkőzést nyerni. Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - PVSK-Pécs .....  2006-02-24 Férfi NB I. Atomerőmű SE - MAFC-Újbuda 101-77 (34-13, 23-12, 24-24, 20-28)Paks, 1000 néző. V: dr. Páli, Téczely, Kapitány.ASE: Mészáros (–), MONROE (23/3), GRIZZARD (12), Djogo (8/6), Czigler (6). Csere: HORVÁTH Z. (13), PAVLÍK (24/15), Kiss Zs. (7/3), Panta (8/3), Lőrincz (–). Vezetőedző: Zsoldos András. MAFC: Pojbics (–), TOROMAN (21/3), Madison (2), Kaukenas (13), FISHER (18/3). Csere: Faragó (2), MISIAKOS (17/3), Tóth Sz. (2), Wehner (2). Vezetőedző: Dinnyés Attila. Az eredmény alakulása: 5. perc: 16–7, 15. p.: 44–18, 25. p.: 64–35, 35. p.: 93–69. Kipontozódott: Madison (31.), Mészáros (34.).Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - MAFC-Újbuda .....  2006-02-18 Férfi NB I.Jan Pavlik mindig a legjobb pillanatban szórt be egy triplát, így az ASE nyerte a férfi kosárlabda NB I megyei rangadóját.Dombóvár KC–Atomerőmű SE 76–87 (22–27, 24–12, 16–27, 14–21).Dombóvár, 1200 néző. V: Szabó Gy., Sabáli, Tóth K.DKC: Harper (14/3), Rudzitis (19/9), IVERSEN (18/3), Ocitti (16), Lisauskas (8). Csere: Simon (–), Dávid (1), Balogh L. (–), Varga (–). Vezetőedző: Bálind József.ASE: Mészáros Z. (2), MONROE (22/9), Grizzard (5), Djogo (15/3), Horváth Z. (9). Csere: Czigler (7), PAVLIK (27/21), Kiss Zs. (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 17–20, 15. p.: 37–33, 25. p.: 52–56, 35. p.: 72–77.Kipontozódott: Simon (34.). Tolnai Népújság online oldalán ....  2006-02-11 Férfi NB I.Akadozott a csapatjátékMedgyesi FerencAz A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság hét végi fordulójában az Atomerőmű SE közepes teljesítménnyel is biztosan nyert a Nyíregyháza ellen.Atomerőmű SE - Marso-Carmo Suzuki NYKK 95-68 (20-19, 24-11, 28-23, 23-15)Paks, 1100 néző. V: Benczúr, Fekete, Farkas.ASE: Pavlik (8/6), MONROE (19), Grizzard (12/3), DJOGO (22/15), Czigler (11). Csere: Horváth Z. (8), Panta (5/3), Lőrincz (10/6), Kiss Zs. (–). Edző: Zsoldos András.Nyíregyháza: SAVIC (19/6), Dasic (3/3), Petrovic (3), SITKU (20), Marek (10/6). Csere: Kecskés (6), Gáspár (7/3), Bocz-kó (–). Edző: Horváth Imre. Az eredmény alakulása: 4. perc: 6–9, 9. p.: 18–17, 13. p.: 27–24, 18. p.: 39–28, 21. p.: 49–30, 27. p.: 66–45, 32. p.: 75–57, 38. p.: 91–62.Kipontozódott: Gáspár (38.).Csapkodóan kezdett mindkét csapat. A vendégek két perc alatt négy személyi hibát gyűjtöttek, többet, mint ahány pontot. A folytatásban aztán már támadásra is futotta erejükből, a 4. percben már a nyírségieknél volt az előny. A sérült Mészárost nélkülöző hazaiaknál kevesebb volt ekkor a csapatjáték, az egyéni próbálkozásokba pedig gyakran hiba csúszott. Egy korábbi paksi azonban sorra betalált: természetesen Sitku Ernőről van szó, aki sok atomos sikernek volt részese.Felváltva vezettek a csapatok, az első negyed lefújásakor éppen a hazaiaknál volt az előny. A folytatásban kezdett felpörögni a bajnok, ez pedig nemcsak a játék képét formálta át, de pontokban is megmutatkozott. Legfőképp Monroe pontjaiban. A paksiak leggólképesebb játékosát alig-alig tudták tartani, sorra dobta a büntetőket: az első félidőben tízből egyet rontott. A második negyedben már a többiek is jobban céloztak, és visszatért a pályára a január közepe óta sérült Horváth Zoltán, aki ráadásul jól is lepattanózott. A nagyszünet után Djogo-show következett: a légiós öt perc alatt tíz pontot jegyzett – ebből két távolit – azután megtoldotta még kettővel. Ezzel jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a 27. percre húsz ponttal (66–46) meglépett a bajnok. Pavlik négy személyije miatt a folytatásban igazi irányító nélkül játszott az ASE, s bár akadozott a csapatjáték, a különbség nem csökkent. Öt perccel a vége előtt Lőrincz két kosarával 25 pontra növelte csapata előnyét, amikor visszajött Pavlik is, s így a záró percekre ismét gördülékenyebb lett az Atomerőmű SE játéka. A paksiak, ha közepes teljesítménnyel is, de magabiztosan nyertek. Zsoldos András: – Csapatjátékban sokat kell még fejlődnünk, hogy majd a rangadókon is sikeresek legyünk. Ezt a mai mérkőzés is megmutatta. Horváth Imre: – Helyenként elégedett voltam a játékunkkal, ám az ASE így is megérdemelten nyert. További sikereket kívánok neki a bajnokság során.Nemzeti Sport online oldalán .... ; Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - Marso-Carmo Suzuki NYKK .....  2006-02-04 Férfi NB I.SOPRONI sÖRDÖGÖK - ATOMERŐMŰ SE 96–91 (30–14, 19–32, 20–18, 27–27)Sopron, 600 nézô. V: Földházi, Hegedus, FrányóSOPRON: CARR 14/3, DUSCAK 11/9, PORZINGIS 16/3, VULETA 18/3, BOWMAN 15. Cs: PALOTAI 17/12, Boldizsár 5/3. Edzô: Sterbenz LászlóATOMERŐMŰ: Mészáros 6, MONROE 28/9, GRIZZARD 28/9, Djogo 5, Czigler 7. Cs: PAVLÍK 14/12, Panta 3/3, Kiss Zs. Edzô: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása. 3. p.: 7–2. 9. p.: 24–10. 11. p.: 30–20. 16. p.: 35–34. 23. p.: 55–48. 26. p.: 58–58. 34. p.: 75–71. 38. p.: 84–84. 39. p.: 87–84Kipontozódott: Grizzard (40. p.)Sportfórum online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán .... ;Férfikosár online oldalán .... .. ; Tolnai Népújság online oldalán .... ; Ha nincs Grizzard, akár az első negyedben eldőlhetett volna a meccs, a vendégek védekezése ugyanis csődöt mondott, az amerikai pedig egyedül igyekezett versenyben tartani csapatát. A második negyedben sebességet váltott az ASE: Pavlik és Grizzard pontjaival egy 16–0-ás rohanást produkálva a 24. percben beérte ellenfelét. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék. A hazaiaknál Palotai, a vendégeknél az ugyancsak csereként pályára lépő Pavlik felelt a pontokért. A nagyszünet után a Paks Monroe találataival fordított, de továbbra is akadozó védekezése, és pontatlan játéka miatt nem tudott ellépni riválisától. Sőt, a hazaiak kihasználták az atomosok hibáit, és öt pontos előnnyel várhatták az utolsó felvonást. Az atomosok Grizzard és Monroe kosaraival a 33. percben egyetlen pontra csökkentették hátrányukat (72–71), ám a fordítás elmaradt, sőt ismét megugrott a Sopron, és a végső dudaszóig megőrizte előnyét. Közepes színvonalú mérkőzésen a soproniak akarata érvényesült az ezúttal tudása alatt teljesítő ASE ellen. Sterbenz László: – Merítenünk kell a jövőben ebből a nagy győzelmünkből. Zsoldos András: – A Sopron megérdemelte a győzelmet, mi megérdemeltük a vereséget.--- Schmidt Ferenc --- 2006-02-01 Férfi NB I.Az A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság hétközi fordulójában az Atomerőmű SE újabb rangadót nyert hazai pályán: Monroék ezúttal a Debrecent verték magabiztosan. Atomerőmű SE–Debreceni Vadkakasok 97–79 (28–16, 23–18, 25–21, 21–24).Paks, 1200 néző. V: dr. Vígh, Ádám, Cziffra. ASE: MÉSZÁROS (6/3), MONROE (31/12), GRIZZARD (10), DJOGO (14/6), Czigler (6). Csere: Pavlik (15/3), Panta (6/3), Kiss Zs. (9/3). Edző: Zsoldos András.Debrecen: Fodor M. (10), Williams (16/12), Molnár A. (9/9), Andri-ukaitis (6), POWELL (16). Csere: Tóth G. (5/3), HORVAT (17/6), Bukva (–). Edző: Rajko Toroman.Az eredmény alakulása: 3. perc: 10–5, 7. p.: 22–14, 14. p.: 41–20, 24. p.: 62–38, 28. p.: 72–53, 37. p.: 93–72.Tolnai Népújság online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ;Magyar Rádió online oldalán ..... ;Statisztika: Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok .....  2006-01-28 Férfi NB I.A férfi NB I 12. fordulójának rangadóján parádés játékot hozott a két legjobb formában lévő honi gárda csatája, melyből az utolsó fél percben jobban összpontosító Albacomp került ki győztesen az ASE ellen.Albacomp–Atomerőmű SE 95–92 (19–23, 32–27, 19–24, 25–18).Székesfehérvár, 2800 néző. V: Valovics, Bognár, Pálla.Albacomp: Nisavics (13), SPIVEY (13), HORVÁTH Á. (13/9), FLOWERS (18), BENCZE (19). Csere: Góbi (9), Brolih (–), Kámán (10/6), Bódi (–). Edző: Fodor Péter.ASE: Mészáros Z. (6/3), MONROE (24/3), Kiss Zs. (–), Djogo (13/9), CZIGLER (20). Csere: Pavlik (12/3), GRIZZARD (17), Lőrincz (–). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 7–7, 15. p.: 28–37, 25. p.: 62–64, 35. p.: 84–84.Kipontozódott: Pavlik (40.).Tolnai Népújság online oldalán .... ; Statisztika: Albacomp - Atomerőmű SE .....  2006-01-21 Férfi NB I.Atomerőmű SE–Univer KSE 83–65 (18–20, 23–14, 20–14, 22–17).Paks, 1200 néző. V: Bodnár, Földházi, Frányó. ASE: Mészáros (3/3), MONROE (16), Kiss Zs. (5/3), Djogo (7/3), CZIGLER (16). Csere: GRIZZARD (12), PAVLIK (22/18), Panta (2). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla. Kecskemét: BRADFORD (16/6), JOVANOVICS (13/3), Mérész Cs. (3/3), McClendon (8), LAPOV (15/3). Csere: Celej (8/3), Gémes (2). Edző: Mesz-lényi Róbert. Az eredmény alakulása: 2. perc: 6–2, 6. p.: 8–16, 14. p.: 25–24, 18. p.: 36–33, 26. p.: 53–39, 32. p.: 65–53, 38. p.: 77–64.Kipontozódott: Czigler (40.). Sportfórum online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán ... ; Tolnai Népújság online oldalán .... ; Statisztika: Atomerőmű SE–UNIVER KSE.....  2006-01-13 Férfi NB I.PVSK-Pécs Expo–Atomerőmű SE 82–86 (19–19, 15–20, 21–23, 27–24).Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2000 néző. V: Hartyányi, Ádám, Király.PVSK: Csirke (7/6), ALEKSZICS (23/9), DÉNES (9/6), Orosz (12), IV-KOVICS (9). Csere: JOVA-NOVICS (14/6), Lakatos (–), Tóth (8). Vezetőedző: Völgyi Péter. Atomerőmű SE: MÉSZÁROS (12/6), MONROE (25/3), GRIZZARD (11), Djogo (10/3), Horváth Z. (6/3). Csere: Czigler (10), Lőrincz (–), Panta (–), Kiss Zs. (8/6), Pavlik (4/3). Vezetőedző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 3. perc: 8–6, 13. p.: 26–31, 17. p.: 31–33, 25. p.: 42–51, 27. p.: 48–52, 33. p.: 62–67, 35. p.: 66–69, 36. p.: 71–72, 38. p.: 73–78, 39. p.: 79–78. Kipontozódott: Grizzard a 33., Lakatos a 34., Djogo a 35., Ivkovics a 36., Dénes a 37., Czigler a 40. percben. Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: PVSK-Pécs Expo–Atomerőmű SE.....  2006-01-10 Férfi NB ISzakadéknyi volt a különbségA nagyszünetig eldöntötte a mérkőzést a címvédő A férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének második mérkőzésén 36 ponttal nyert az Atomerőmű SE a dombóváriak ellen, s ezzel a címvédő kettős győzelemmel jutott tovább.Atomerőmű SE–EMK-Dombóvár KC 98–62 (27–10, 28–12, 19–20, 24–20).Paks, 500 néző. V: Bognár, dr. Páli.ASE: Mészáros (6/6), MONROE (18), Grizzard (8), DJOGO (14/12), Czigler (13). Csere: Pavlik (10), HORVÁTH Z. (17/6), Panta (3/3), Kiss Zs. (6/6), Lőrincz (3/3). Vezetőedző: Zsoldos András.Dombóvár: Varga (–), Harper (5), Ocitti (4), Iversen (13/3), Lisauskas (7). Csere: RUDZITIS (18/9), DÁVID (15), Krasznai T. (–), Simon (–), Balogh L. (–). Vezetőedző: Bálind József. Az eredmény alakulása: 5. perc: 9–2, 16. p.: 45–16, 25. p.: 64–34, 36. p.: 88–56. Kipontozódott: Harper (29.). Statisztika: Atomerőmű SE–EMK-Dombóvár KC.....  2005-12-16 Férfi NB I.Az év útolsó mérkőzésén a bajnokság 9. fordulójában végig kézben tartva a mérkőzést magabiztosan győzte le a Szolnok gárdáját az Atomerőmű SE kosárlabda csapata. A játékosok és a vezetőség ezzel a győzelemmel kíván Békés Boldog Karácsonyt és Sikeres Újévet a csapat szurkolóinak és támogatóinak.ASE - Szolnoki Olaj 91-64 (19-16, 21-18, 22-14, 29-16)Statisztika: Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj.....  2005-12-10 Férfi NB I.Falco KC Szombathely – Atomerőmű SE 79–97 (22–17, 15–18, 23–27, 19–35).Szombathely, 1400 néző. V: Hartyáni, Király, Frányó.Falco: KÁLMÁN (33/6), Glavanics (11/3), PANKÁR (14/6), Borszéki (4), Kalvelis (9). Csere: Jaro-sevits (5), Mándity (2), Henrik (–), Szabó (–), Váradi (–). Edző: Váradi Attila.ASE: MÉSZÁROS Z. (14), MONROE (32/21), Djogo (11/6), Kiss Zs. (–), HORVÁTH Z. (22). Csere: GRIZZARD (12), Pavlik (4), Czigler (2), Lőrincz (–). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 9–10, 15. p.: 30–25, 25. p.: 45–40, 35. p.: 71–77.Kipontozódott: Borszéki a 33., Glavanics a 38. percben.Tolnai Népújság online oldalán ....  2005-12-03 Férfi NB I.A hazai pályán megrendezett 7. forduló eredménye:Atomerőmű SE - Kaposvári KK 97-80 (25-16, 23-22, 20-14, 29-28)Paks, 1000 néző. V: Földházi, Cziffra, Gorka.ASE: Mészáros (10/6), MONROE (26/15), Kiss Zs. (5/3), DJOGO (14), Czigler (2). Csere: HORVÁTH Z. (11), GRIZZARD (21/6), Pavlik (8), Lőrincz (–), Panta (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Kaposvár: Marciulionis (7/3), GRÁCZER (15/12), GREEN (23/3), Hendlein (11/3), Kona-re (2). Csere: MAXEY (16/3), Trepák (–), Filipovics (6), Varga (–), Tömösváry (–). Edző: Farkas László.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–2, 9. p.: 21–16, 12. p.: 36–18, 18. p.: 45–33, 23. p.: 58–41, 27. p.: 64–43, 34. p.: 77–63, 37. p.: 88–68.Kipontozódott: Maxey (36.). Tolnai Népújság online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán ... ; Sportfórum online oldalán .... ; Statisztika: Atomerőmű SE - Kaposvári KK.....  2005-11-26 Férfi NB I, 6. forduló:Marc-Körmend–Atomerőmű SE 78–66 (24–20, 7–17, 22–10, 25–19)Férfi NB I. Körmend, 1800 néző. V: dr. Valovics, Hegedűs, Papp.Körmend: Archie (13/6), FERENCZ (20/15), Trummer (6/6), Mujanovics (7/3), LO-PATKA (24/3). Csere: VAVRA (8), Kutasi (–). Vezetőedző: Sabáli Balázs.ASE: Pavlik (15/15), Mészáros (4), Monroe (18/3), Djogo (18/9), Czigler (2). Csere: Horváth (6), Griz-zard (3), Kiss Zs. (–). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–8, 15. p.: 30–26, 25. p.: 40–43, 35. p.: 61–55.Kipontozódott: Mészáros Z. (40.).Tolnai Népújság online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán ... ; Sportfórum online oldalán ....  2005-11-19 Férfi NB I, 5. forduló:Az V. fordulójában hazai pályán megérdemelt győzelmet aratott az ASE és ezzel egyedüliként tartja veretlenségét a Magyar Bajnokságban!Atomerőmű - ZTE 104-68 (30-15, 26-19, 27-19, 21-15)Paks 1000 néző V.: Dr. Vígh Péter, Kapitány Gellért, Farkas GáborASE: Monroe 22/6, Djogo 16/6, Pavlik 12/12, Czigler 9, Grizzard 2, Cserék: Horváth 14/3, Lőrincz 5/3, Kiss 15/15, Mészáros 2, Panta 7/6ZTE: Simon 7/3, Hofmann 7, Keresztes 11/3, Edmondson 21, Patton 11/9Cserék: Kováts -, Stárics -, Furjan -, Baki 11/6, Tóth -,Tolnai Népújság online oldalán .... ; Férfikosár online oldalán ....... Nemzeti Sport online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ; Statisztika: Atomerőmű SE - ZTE.....  2005-11-15 Férfi NB I, 4. forduló:MAFC-Újbuda - Atomerőmű SE 63:84 (11-22, 20-19, 17-29, 15-14)Budapest, 400 néző. V: Hegedűs, Papp, FrányóMAFC: Memics (3), HILL (17), POJBICS (14/6), KAUKENAS (12), Fisher (4). Csere Wehner (9), Kolarics (2), Dohar (2) Edző: Dinnyés AttilaASE: Pavlik (7/3), MONROE (26), Grizzard (10), DJOGO (10/9), Czigler (6). Csere: HORVÁTH Z. (13), Mészáros (4), Kiss Zs. (2), Lőrincz (2), Panta (4). Vezetőedző: Zsoldos AndrásTolnai Népújság online oldalán .... ; Férfikosár online oldalán ....... Nemzeti Sport online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ; Origo online oldalán .... ; Statisztika: MAFC-Újbuda - Atomerőmű SE .....  2005-11-04 - PaksMagyar Bajnokság III. forduló - Paks 1000 néző.Atomerőmű SE - Dombóvár KC 92-62 (24-20, 16-8, 33-21, 19-13)Paks, 1000 néző. V: Földházi, Benczur, Makovsky.ASE: PAV-LIK (14/12), MONROE (26/12), GRIZZARD (12/9), DJOGO (11/3), HORVÁTH Z. (8). Csere: Czigler (6), Kiss Zs. (–), Panta (4), Mészáros (3/3), Lőrincz (8/6).Vezetőedző: Zsoldos András. Dombóvár: Harper (12/6), Krasznai T. (–), Ocitti (8), IVERSEN (19/9), LISAUSKAS (12). Csere: Balogh L. (–), Dávid (9/3), Simon (2). Vezetőedző: Fodor Péter.Az eredmény alakulása: 4. perc: 14–4, 8. p.: 24–13, 13. p.: 31–22, 16. p.: 36–28, 24. p.: 52–37, 26. p.: 64–43, 31. p.: 75–49, 36. p.: 82–57. Tolnai Népújság online oldalán .... ; Férfikosár online oldalán ....... Nemzeti Sport online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ;Statisztika: Atomerőmű SE - Dombóvár .....   2005.10.30.Nyíregyháza–Atomerőmű SE 68–97 (26–20, 9–19, 17–29, 16–29).Nyíregyháza, 1000 néző. V: Kóthay, Ádám, Pozsonyi.Nyíregyháza: Savics (15), Gáspár (–), CVETKOVICS (16/6), SIT-KU (17/6), Marek (9/3). Csere: Petrovics (8/3), Boczkó (3), Kecskés (–), Zácói (–). Edző: Horváth Imre.ASE: PAVLIK (21/12), MONROE (27/12), GRIZZARD (18/3), Djogo (14/9), Horváth Z. (6). Csere: Czigler (4), Mészáros (1), Panta (6/3), Kiss Zs. (–), Lőrincz (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. p.: 6–12, 15. p.: 33–27, 25. p.: 46–56, 35. p.: 59–77.Statisztika Nyíregyháza–Atomerőmű ..... Tolnai Népújság online oldalán ....  2005.10.20.Hazai pályán játszotta az alapszakasz első mérkőzését az ASE NB-I-es férfi kosárlabda csapata csütörtökön 18 órakor. Vendég a Sopron együttese volt.Atomerőmű SE–Soproni sÖrdögök 103–71 (28–13, 23–21, 27–19, 25–18).Paks, 900 néző. V: dr. Valovics, Cziffra, Kapitány. ASE: PAVLIK (18/6), MONROE (32/6), GRIZZARD (14), Djogo (11/3), Czigler (4).Csere: Lőrincz (5/3), HORVÁTH Z. (7/3), Panta (5/3), Kiss Zs. (6), Jilling L. (1). Vezetőedző: Zsoldos András.Sopron: Carr (4/3), Körtélyesi (4/3), PORZINGIS (21/6), Vule-ta (9/3), BOWMAN (17). Csere: Palotai (12/3), Csaplár-Nagy A. (2), Boldizsár (2), Balogh G. (–). Vezetőedző: Sterbenz László. Az eredmény alakulása: 3. p.: 9–3, 5. perc: 13–9, 15. p.: 37–27, 25. p.: 65–40, 28. p.: 72–49, 32. p.: 85–57, 35. p.: 91–64, 38. p.: 98–68Statisztika ASE-Sopron ..... Sportfórum online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán .... ;Tolnai Népújság online oldalán ....  2005.09.27.Férfi kosárlabda, csapatkép 2005 - 2006. Klikkelj a képre!Névsor (balról-jobbra):Alsó sor:Verli Róbert, Chris Monroe, Jan Pavlik, Hermann János (gyúró), Mészáros Zalán, Kiss Zsolt, Lőrincz ViktorKözépső sor:Juhász Sándor (ügyvezető igazgató), Tóth János (szakosztályvezető), Schmidt Béla (másodedző) Zsoldos András (vezetőedző), Somodi András (intéző), Schmidt Ferenc (intéző), Plézer Gábor (technikai vezető)Felső sor:Panta István, Horváth Zoltán, Czigler László, Djordje DjogoA képről hiányzik Jilling László! 2005.08.11.Alakul az ASE kosárlabda csapatának 2005/2006 évi kerete Az idei nyáron a szokásosnál tovább tart az ASE kosárlabda csapatának a kialakítása. Ennek oka, hogy az előző szezon befejezése után a korábbiaknál nagyobb változás körvonalazódott a csapat összetételében. Volt olyan játékos, aki családi körülményekre hivatkozva a távozás mellett döntött. Voltak olyanok, akikkel a megállapodás létrehozása húzódott el. A cél most is az volt, hogy egy ütőképes, előkelő bajnoki helyezés elérésére alkalmas csapat jöjjön létre.Ez alapján a mai napig kialakult keret a következő:Czigler LászlóHorváth ZoltánKiss ZsoltLőrincz ViktorMészáros Zalán,Monroe ChrisPanta IstvánPavlik JanVerli RóbertJilling LászlóA felkészülés megkezdéséig még két külföldi játékos szerződtetése van betervezve, egy magas bedobó (3-as), míg egy erőcsatár (4-es) posztra.A vezető edzői feladatokat továbbra is Zsoldos András látja el, míg segítője Schmidt Béla lesz, aki egyben a junior csapat edzője is. A csapat a felkészülést augusztus 22-én kezdi meg.

Elolvasom
2006/2007. A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye HÍROLVASÓ

2006/2007. A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye

2007.04.19, 12:39 Kosárlabda

2006/2007. Férfi NB I-es kosárlabda bajnokság A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye 1. Szolnoki Olaj 26 18 8 1987-1768 0.846 44 2. Atomerőmű SE 26 18 8 2057-1829 0.846 44 3. Albacomp 26 17 9 2162-2073 0.827 43 4. PVSK-Expo Center 26 17 9 2160-2054 0.827 43 5. ZTE KK 26 16 10 2087-1928 0.808 42 6. Lami-Véd-Körmend 26 16 10 1958-1807 0.808 42 7. Falco KC 26 16 10 2152-2030 0.808 42 8. Marso Nyíregyháza KK 26 14 12 2086-2010 0.769 40 9. Univer KSE 26 12 14 2077-2141 0.731 38 10. Kaposvári KK 26 12 14 1944-1937 0.712 37 11. Dombóvár KC 26 9 17 2236-2318 0.673 35 12. Soproni sÖrdögök 26 9 17 2122-2186 0.673 35 13. Hódmezővásárhely 26 5 21 1972-2234 0.596 31 14. Debreceni Vadkakasok 26 3 23 1586-2271 0.558 27 ALAPSZAKASZ - VÉGEREDMÉNY, MÉRKŐZÉSEK- Nemzeti Sport - .... 2006/2007. NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA 1. mérkőzés 2007. április 28. szombat 18.00 ASE-Falco 2. mérkőzés 2007. május 1. kedd 18.00 Falco-ASE 3. mérkőzés 2007. május 3. csütörtök 18.00 ASE-Falco 4. mérkőzés 2007. május 6. vasárnap 18.00 Falco-ASE 5. mérkőzés 2007. május 9. szerda 18.00 ASE-Falco

Elolvasom
2006/2007 - 26. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 26. forduló

2007.04.18, 12:38 Kosárlabda

Férfi NB I. A-csoport. 2007. április 18., 26. forduló Albacomp - Atomerőmű SE 72–63 Második helyen zárta az alapszakaszt az ASE, így a hetedik helyezettel játszhat a felsőházi rájátszásban. Albacomp-Atomerőmű SE 72-63 (16-22, 17-11, 22-19, 17-11). Székesfehérvár, 2500 néző. V: Bodnár, Benczur, Frányó. Albacomp: MARCIULIONIS (22/6), LOWE (16/3), Phillips (8), Brigitha (5), BENCZE (11). Csere: Horváth Á. (2), Kámán (6), Góbi (2). Edző: Matus Gábor. ASE: Mészáros Z. (-), WALTERS (14/6), Grizzard (12/6), Balazic (2), HORVÁTH Z. (16). Csere: Czigler (5), Kiss Zs. (5/3), Zuzak (3), Stewart (6/3). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-6, 15. p.: 25-28, 25. p.: 40-38, 35. p.: 59-58. Kipontozódott: Czigler a 35. percben. Egészen a 37. percig úgy alakult a mérkőzés, ahogy az ASE eltervezte, az utolsó percekben azonban érthetetlenül fegyelmezetlenné, pontatlanná váltak a paksiak, így az Alba nyerte meg az alapszakasz utolsó nagy rangadóját. Pedig a Sopron legyőzte a Szolnokot, azaz az ASE egy sikerrel első is lehetett volna. Zsoldos András: - Amíg fegyelmezetten, csapatként játszottunk, kézben tartottuk a meccset. A végén sok apró hibát elkövettünk, ez pedig végzetesnek bizonyult. 26. FORDULÓ. Mindkét éllovas idegenben szenvedett vereséget, így az utolsó fordulóban nem változott az első három sorrendje. A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye 1. Szolnoki Olaj 26 18 8 1987-1768 0.846 44 2. Atomerőmű SE 26 18 8 2057-1829 0.846 44 3. Albacomp 26 17 9 2162-2073 0.827 43 4. PVSK-Expo Center 26 17 9 2160-2054 0.827 43 5. ZTE KK 26 16 10 2087-1928 0.808 42 6. Lami-Véd-Körmend 26 16 10 1958-1807 0.808 42 7. Falco KC 26 16 10 2152-2030 0.808 42 8. Marso Nyíregyháza KK 26 14 12 2086-2010 0.769 40 9. Univer KSE 26 12 14 2077-2141 0.731 38 10. Kaposvári KK 26 12 14 1944-1937 0.712 37 11. Dombóvár KC 26 9 17 2236-2318 0.673 35 12. Soproni sÖrdögök 26 9 17 2122-2186 0.673 35 13. Hódmezővásárhely 26 5 21 1972-2234 0.596 31 14. Debreceni Vadkakasok 26 3 23 1586-2271 0.558 27   2006/2007. NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA 1. mérkőzés 2007. április 28. szombat 18.00 ASE-Falco 2. mérkőzés 2007. május 1. kedd 18.00 Falco-ASE 3. mérkőzés 2007. május 3. csütörtök 18.00 ASE-Falco 4. mérkőzés 2007. május 6. vasárnap 18.00 Falco-ASE 5. mérkőzés 2007. május 9. szerda 18.00 ASE-Falco Webszemle: Ha robban az Atom, első helyet érhet - Sportfórum - .... Férfikosár online, statisztika - .... Kosárlabda-összefoglalók az [origo]-n - videók - [origo] - .... Nem éltek a lehetőséggel - Tolnai Népújság online - .... A Szolnok zárta az élen az alapszakaszt, az Albacomp a harmadik - NS - .... Kosárlabda-archívum - [origo] - .... Szolnokra került a kosarasok kupája - [origo] - ....

Elolvasom
2006/2007 - 25. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 25. forduló

2007.04.07, 12:35 Kosárlabda

Férfi NB I. A-csoport. 2007. április 07., 25. forduló ATOMERŐMŰ SE - LAMI-VÉD KÖRMEND Atomerőmű SE - Lami-Véd-Körmend 91–63 (24–23, 29–20, 17–13, 21–7) Paks, 1200 néző. Vezette: Vígh P. dr., Kiss L., Farkas G. Ellenőr: Lugossy ASE: Mészáros 5/3, Walters 7/3, GRIZZARD 19/3, Balazic 12, Horváth Z. 10. Cs: KISS Zs. 13/9, STEWART 11/9, Zuzak, Czigler 10, Panta 4, Lőrincz. Edző: Zsoldos András KÖRMEND: Fodor M. 2, LESLIE 17, FODOR G. 13/3, Ledoux 2, Vavra 11. Cs: Ferencz 5/3, Mujanovics 8/6, Trummer 2, Metelski, Máté 3, Tóth G., Szlávik. Edző: Sabáli Balázs Az eredmény alakulása: 5. p.: 14-7. 15. p.: 37-33. 25. p.: 57-51. 35. p.: 79-58 Statisztika:        A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Szolnoki Olaj 24 18 6 1849-1596 0,875 2. Atomerőmű SE 24 17 7 1903-1694 0,854 3. Albacomp 24 16 8 2003-1917 0,833 4. Lami-Véd-Körmend 24 15 9 1809-1656 0,813 5. PVSK-Expo Center 24 15 9 1959-1905 0,813 6. ZTE KK 25 15 10 1996-1887 0,800 7. Falco KC 24 14 10 1969-1885 0,792 8. Marso Nyíregyháza KK 25 13 12 1997-1934 0,760 9. Univer KSE 24 11 13 1898-1959 0,729 10. Kaposvári KK 25 12 13 1868-1848 0,720 11. Dombóvár KC 24 9 15 2091-2107 0,688 12. Soproni sÖrdögök 25 8 17 2034-2117 0,660 13. Hódmezővásárhely 24 4 20 1810-2084 0,583 14. Debreceni Vadkakasok 24 3 21 1481-2078 0,563 Webszemle: Férfikosár online - .... A legfrissebb kosárlabda-eredmények - [origo] - .... A második hely már biztos az ASE-nak - Tolnai Népújság online - .... Képriport: www.PaksNET.hu

Elolvasom
2006/2007 - 24. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 24. forduló

2007.03.31, 12:34 Kosárlabda

Férfi NB I. A-csoport. 2007. március 31., 24. forduló PVSK-Expo Center Pécs – Atomerőmű SE PVSK-Expo Center Pécs – Atomerőmű SE 66-76 (16-20, 15-20, 19-20, 16-16) Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 2500 néző. V.: Papp P., Ádám, Hegedűs T. PVSK-Expo Center Pécs: SIMON B. 18/3, Lakatos 2, Dénes 9/9, Tóth N. 2, LAPOV 17. Cs.: ALEKSZICS 14, Likár 2, Wittmann 2, Kecskés. Vezetőedző: Völgyi Péter. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. Atomerőmű SE: Mészáros 3/3, WALTERS 1, GRIZZARD 11/3, BALAZICS 15/3, HORVÁTH Z. 15. Cs.: STEWART 15/3, Kiss Zs. 4, Czigler 2, Zuzak. Vezetőedző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 3. p.: 4-5, 6. p.: 7-13, 13. p.: 20-22, 17. p.: 23-30, 23. p.: 37-46, 26. p.: 42-48, 33. p.: 52-63, 37. p.: 58-67. Kipontozódott: Balazics (34. p.), Horváth Z. (38. p.), Grizzard (38. p.). Völgyi Péter: - A Paks jól használta ki főleg 2-2-ben a fizikai fölényét, sokkal jobban kellett volna dobnunk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Zsoldos András: - Azt hiszem, nem csak harcosan, hanem okosan is játszottunk, átléptük saját árnyékunkat, minden helyzetet jól oldottunk meg. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: H. Csapat M. Gy. V. D.  K. 1. Szolnoki Olaj KK 23 17 6 1756 - 1517 2. Atomerőmű SE 23 16 7 1827 - 1628 3. Albacomp 23 15 8 1906 - 1833 4. PVSK-Expo Center Pécs 23 15 8 1893 - 1829 5. Lami-Véd Körmend 23 14 9 1705 - 1613 6. Zalakerámia-ZTE KK 23 13 10 1824 - 1735 7. Falco KC-Szombathely 23 13 10 1887 - 1818 8. Marso-NYKK 23 13 10 1855 - 1774 9. Kaposvári KK* 23 12 11 1727 - 1685 10. Univer KSE 23 11 12 1816 - 1862 11. Dombóvár KC 23 9 14 2012 - 2014 12. Soproni sÖrdögök 23 7 16 1879 - 1954 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 23 3 20 1731 - 2018 14. Vadkakasok-UPC** 23 3 20 1438 - 1974 * 1 büntetopont levonva   Webszemle: A pécsiek ellen több kell - Tolnai Népújság online - .... Visszacsúsztunk az ötödik helyre - PVSK-Expo Center Pécs - .... Paksi siker a Párducoknál - Sportfórum online - .... Férfikosar online - .... Kosárlabda-összefoglalók az [origo]-n - .... Okosan kosarazott a Paks - Tolnai Népújság online - ....

Elolvasom
2006/2007 - 23. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 23. forduló

2007.03.24, 12:33 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. március 24., 23. forduló Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok-UPC Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok-UPC 111-40 (31-8, 35-13, 30-10, 15-9) Paks, 500 néző. Vezette: Kiss L., Szakáll I. dr., Szabó G. Ellenőr: Weidinger Atomerőmű: Mészáros Z. 4, Walters 10, Grizzard 4, Balazic 11, Czigler 11. Cs: KISS ZS. 16/6, ZUZAK 16/6, Panta 11/3, HORVÁTH Z. 16/3, Stewart 4, Lőrincz 8. Edző: Zsoldos András Debrecen: Erdei, Kungler 7/6, MOLNÁR M. 15/6, Takács D. 7/3, Kollár 5. Cs: Gorácz 2, Nagy M., Ambrusz, Becsky, Szunyoghy 4. Edző: Walke Károly Az eredmény alakulása: 5. p.: 9-2. 15. p.: 50-18. 25. p.: 79-26. 35. p.: 102-37 Kipontozódott: Ambrusz (27.) Statisztika:        A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: H. Csapat M. Gy. V. D.   K. 1. Szolnoki Olaj KK 23 17 6 1756 - 1517 2. Atomerőmű SE 23 16 7 1827 - 1628 3. Albacomp 23 15 8 1906 - 1833 4. PVSK-Expo Center Pécs 23 15 8 1893 - 1829 5. Lami-Véd Körmend 23 14 9 1705 - 1613 6. Zalakerámia-ZTE KK 23 13 10 1824 - 1735 7. Falco KC-Szombathely 23 13 10 1887 - 1818 8. Marso-NYKK 23 13 10 1855 - 1774 9. Kaposvári KK* 23 12 11 1727 - 1685 10. Univer KSE 23 11 12 1816 - 1862 11. Dombóvár KC 23 9 14 2012 - 2014 12. Soproni sÖrdögök 23 7 16 1879 - 1954 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 23 3 20 1731 - 2018 14. Vadkakasok-UPC** 23 3 20 1438 - 1974 * 1 büntetopont levonva Webszemle: Atomjaira hullott a Debrecen Pakson - Sportfórum online - .... Férfikosar online - ....

Elolvasom
2006/2007 - 22. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 22. forduló

2007.03.11, 12:33 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. március 11., 22. forduló UNIVER KSE – ATOMERŐMŰ SE 72-82 UNIVER KSE – ATOMERŐMŰ SE 72-82 (18-22, 22-23, 14-15, 18-22) Kecskemét, 1200 néző. V: Földházi, Kóthay, Bognár UNIVER: Adams 12/3, RADOVANOVICS 10/3, Soós 7/3, Celej 10/6, LOPATKA 25/12. CSERE: Csaplár–Nagy E. 5, Tóth P. 3/3, Vida. ATOMERŐMŰ: Mészáros 3/3, WALTERS 12/9, Grizzard 4, BALAZIC 16/6, HORVÁTH Z. 19. CSERE: Kiss Zs. 13/9, STEWART 13/3, Zuzak, Czigler 2. Az eredmény alakulása: 4. p.: 7–7. 6. p.: 7–14. 7. p.: 12–14. 8. p.: 12–18. 9. p.: 18–18. 15. p.: 26–36. 20.p.. 40–43. 24.p.: 47–49. 25. p.: 47–57. 29. p.: 54–57. 34. p.: 58–67. 38. p.: 62–64. Kipontozódott: RAdovanovics (40. p.) Mezőnybeli dobószázalék: 25/53 (47%), ill. 30/63 (48%) Büntetők dobószázaléka: 12/15 (80%), ill. 12/16 (75%) Lepattanók: 24, ill. 36 Legtöbb lepattanó: Celej 7, ill. Horváth Z. 10 Legtöbb gólapssz: Radovanovics 7, ill. Stewart 6 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: H. Csapat M. Gy. V. D. -K. 1. Szolnoki Olaj KK 22 17 5 1690 - 1443 2. Atomerőmű SE 22 15 7 1716 - 1588 3. PVSK-Expo Center Pécs 21 14 7 1736 - 1678 4. Albacomp 22 14 8 1832 - 1769 5. Falco KC-Szombathely 22 13 9 1810 - 1729 6. Lami-Véd Körmend 22 13 9 1626 - 1546 7. Zalakerámia-ZTE KK 22 12 10 1735 - 1658 8. Marso-NYKK 21 11 10 1665 - 1602 9. Kaposvári KK* 22 12 10 1660 - 1606 10. Univer KSE 22 11 11 1744 - 1779 11. Dombóvár KC 22 9 13 1914 - 1903 12. Soproni sÖrdögök 22 6 16 1784 - 1864 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 22 3 19 1641 - 1923 14. Vadkakasok-UPC** 22 3 19 1398 - 1863 * 1 büntetopont levonva Webszemle: Kecskeméten tudott győzni a címvédő Paks - Nemzeti Sport online - .... Bajban a Kecskemét, felzárkózik a bajnok - Sportfórum online - ....

Elolvasom
2006/2007 - 20. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 20. forduló

2007.03.03, 12:31 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. március 03., 20. forduló Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 77-56 A-csoport, alapszakasz Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 77-56 (13-20, 19-12, 25-16, 20-8) Tiszaligeti Sportcsarnok, 3000 néző. Vezette: Hartyáni, Hegedűs, Szilas. Olaj KK: KELLEY 32/15, Cziczás 2, HOLLINS 10, JURKUNAS 8/3, FRANA 9. Csere: MOLNÁR A. 16/6, Sabaliauskas. Vezetőedző: Pór Péter. Edző: Tasnádi Zoltán. ASE: WALTERS 17, Kiss Zs. 4, Grizzard 6, Balazic, Czigler 2. Csere: Stewart 2, ZUZAK 15/9, HORVÁTH Z. 10, Mészáros Z., Panta. Vezetőedző: Zsoldos András. Edző: Schmidt Béla. Az eredmény alakulása: 4. p.: 3-7, 8. p.: 7-11, 14. p.: 21-23, 18. p.: 32-28, 24. p.: 40-39, 28. p.: 48-48, 33. p.: 58-52, 38. p.: 68-56. Kipontozódott: Walters (39.). Mestermérleg: Pór Péter: - A kritikus szituációkban mindig volt egy olyan játékos, aki hátára vette a csapatot. A közönség tomboló biztatása mellett pedig újabb szép győzelmet arattunk. Zsoldos András: - A szolnoki csapatban többen extra teljesítményt nyújtottak, különösen Kelley játéka volt kiemelkedő. Sokat számított Frana és Molnár harcossága is, mindketten fontos pontokat szereztek. Gratulálok a Szolnoknak. Webszemle: Szolnoki Olaj - Atomerőmű SE 77-56 - Férfikosár online - ... Mit vár Czigler László? - Kosarinfo.com - ... Párhuzamok rangadója Szolnokon - Tolnai Népújság online - .... A listavezető Olaj és címvédő Paks csatázik - Szolnokiolaj.hu online - ... Olaj-parádé a Tiszaligetben - Szolnokiolaj.hu online - ... Tabella, a bajnokság állása a 20. forduló után: H. Csapat M. Gy. V. D.   K. 1. Szolnoki Olaj KK 20 16 4 1529 - 1285 2. PVSK-Expo Center Pécs 20 14 6 1651 - 1588 3. Atomerőmű SE 20 13 7 1545 - 1443 4. Albacomp 20 13 7 1677 - 1615 5. Lami-Véd Körmend 20 12 8 1481 - 1384 6. Marso-NYKK 20 11 9 1593 - 1523 7. Falco KC-Szombathely 20 11 9 1638 - 1588 8. Zalakerámia-ZTE KK 20 10 10 1577 - 1511 9. Kaposvári KK* 20 11 9 1497 - 1466 10. Univer KSE 20 10 10 1599 - 1626 11. Dombóvár KC 20 8 12 1746 - 1735 12. Soproni sÖrdögök 20 5 15 1592 - 1722 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 20 3 17 1474 - 1744 14. Vadkakasok-UPC** 20 3 17 1284 - 1653 * 1 büntetopont levonva  

Elolvasom
2006/2007 - 17. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 17. forduló

2007.02.14, 12:28 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. február 14., 17. forduló A Tolna megyei csapat nyert A-csoport, alapszakasz Atomerőmű SE-Falco KC 72-63 (24-18, 14-8, 21-25, 13-12). Paks, 1000 néző. V: Földházy, Szilas, Kapitány. ASE: Walters (6), Kiss Zs. (9/9), GRIZZARD (16/6), BALAZIC (14/3), Horváth Z. (6). Csere: Czigler (7), STEWART (10), Zuzak (4), Lőrincz (-). Edző: Zsoldos András Falco KC: Kálmán (19/9), Pankár (5/3), FRAZIER (14/3), Wiley (6), ALIAKSEJEV (12). Csere: Gráczer (5/3), Borszéki (-), Szabó Zs. (2). Edző: Szrecsko Szekulovics. Az eredmény alakulása: 5. perc: 12-7, 15. p.: 28-21, 25. p.: 50-41, 35. p.: 65-54. Kipontozódott: Frazier (33.). Mestermérleg: Zsoldos András: - Iszapbirkózás volt a mérkőzés, pozitívum, hogy ebből is mi jöttünk ki győztesen. Nem könnyű "idegenben" nyerni. Szrecsko Szekulovics: - Jól védekeztünk, idegenben a kapott 72 pont nem sok, viszont gyengén dobtunk. A Paks jó csapat, nem tragédia a vereség Statisztika:        Webszemle: Nemzeti Sport online - ... Tolnai Népújság online - Az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság hétközi fordulójában.... - .... Tabella, a bajnokság állása a 17. forduló után: Férfi A csoport Alapszakasz - 2006/2007 H. Csapat M. Gy. V. D.   K. 1. Szolnoki Olaj KK 17 14 3 1294 - 1096 2. Atomerőmű SE 17 12 5 1328 - 1219 3. PVSK-Expo Center Pécs 17 12 5 1402 - 1333 4. Albacomp 17 11 6 1423 - 1402 5. Zalakerámia-ZTE KK 17 9 8 1328 - 1252 6. Marso-Carmo S. NYKK 17 9 8 1353 - 1294 7. Lami-Véd Körmend 17 9 8 1199 - 1170 8. Falco KC-Szombathely 17 9 8 1370 - 1372 9. Kaposvári KK* 17 9 8 1278 - 1238 10. Univer KSE 17 8 9 1339 - 1370 11. Dombóvár KC 17 7 10 1467 - 1471 12. Soproni sÖrdögök 17 4 13 1375 - 1479 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 17 3 14 1257 - 1455 14. Vadkakasok-UPC 17 3 14 1058 - 1340 * 1 büntetopont levonva  

Elolvasom
2006/2007 - 16. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 16. forduló

2007.02.03, 12:27 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. február 03., 16. forduló ZALAKERÁMIA-ZTE KK - ATOMERŐMŰ SE A-csoport, alapszakasz ZALAKERÁMIA-ZTE KK - ATOMERŐMŰ SE 65–67 (21–23, 18–11, 15–10, 11–23) Zalaegerszeg, 1500 néző. V: Király, Bognár, Tóth ZALAEGERSZEG: MISKOVICS 19/9, Gáspár 3/3, Hoffmann 2, BELL 19/3, Powell 14/6. Cs: Kováts V., Keresztes 2, Baki 6/3, Tóth Á. Edző: Nikola Lazics ATOMERŐMŰ: WALTERS 22/9, Kiss Zs. 7, Grizzard 9/3, Balazic 2, Horváth Z. 13. Cs: Stewart 4, Czigler 8, Lőrincz, Zuzak 2. Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 5. p.: 2–15. 15. p.: 31–31. 25. p.: 46–40. 35. p.: 60–57 Kipontozódott: Hoffmann (37. p.), Balazic (40. p.) Mestermérleg: Nikola Lazics: – Amíg kosárlabdáztunk, vezettünk, amikor vége lett a kosárlabdának, és kizökkentettek bennünket, elvesztettük a mérkőzést. Zsoldos András: – Az első félidőben faultok és sérülés miatt elvesztettük szokásos szerkezetünket, és nem tudtuk tartani a ZTE-t. A második félidőben szerkezetet váltottunk, ezzel feljavultunk, s végül szerencsével nyertünk Webszemle: [ origo ] videó [3.13 perc] Nemzeti Sport online - ... Tabella, a bajnokság állása a 16. forduló után: Férfi A csoport Alapszakasz - 2006/2007 H. Csapat M. Gy. V. D.   K. P. 1. Szolnoki Olaj KK 16 13 3 1204 - 1021 0.906 2. Atomerőmű SE 16 11 5 1256 - 1156 0.844 3. PVSK-Expo Center Pécs 16 11 5 1338 - 1276 0.844 4. Albacomp 16 10 6 1345 - 1331 0.813 5. Lami-Véd Körmend 16 9 7 1149 - 1092 0.781 6. Marso-Carmo Suzuki NYKK 16 9 7 1284 - 1222 0.781 7. Falco KC-Szombathely 16 9 7 1307 - 1300 0.781 8. Kaposvári Kosárlabda Klub* 16 9 7 1207 - 1160 0.750 9. Zalakerámia-ZTE KK 16 8 8 1256 - 1183 0.750 10. Univer KSE Kecskemét 16 7 9 1261 - 1300 0.719 11. Dombóvár KC 16 6 10 1349 - 1380 0.688 12. Soproni sÖrdögök 16 4 12 1284 - 1361 0.625 13. Bodrogi-BAU Vásárhely 16 3 13 1182 - 1365 0.594 14. Vadkakasok-UPC 16 3 13 1001 - 1276 0.531 * 1 büntető pont levonva

Elolvasom
2006/2007 - 15. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 15. forduló

2007.01.27, 12:27 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. január 27., 15. forduló Könnyedén nyert a Paks A-csoport, alapszakasz ATOMERŐMŰ SE - DOMBÓVÁR KC 93–58 (21–17, 24–9, 23–12, 25–20) Paks, 1000 néző. Vezette: Vígh P. dr., Cziffra Cs., Makovsky Sz. Ellenőr: Bukta ATOMERŐMŰ: WALTERS 21/6, Kiss Zs. 11/6, GRIZZARD 14, BALAZIC 14/6, Horváth Z. 4. Cs: Czigler 7, STEWART 6/6, Zuzak 4, Panta 9/3, Lőrincz 3. Edző: Zsoldos András DOMBÓVÁR: Thomas 12/3, Forbes 6, Kukielka 9/3, DeGroat 7, Metelski 5. Cs: Hartvich 5, Deák, TÖMÖSVÁRY 12/3, Balogh 2. Edző: Kis Attila Az eredmény alakulása: 5. p.: 8–9; 15. p.: 28–21; 25. p.: 54–28; 35. p.: 79–48 Mestermérleg Zsoldos András: – Örülök, hogy magabiztosan nyertünk. Sajnálom, hogy a Dombóvár hamar megadta magát, de persze nem sajnálom a könnyed győzelmet. Kis Attila: – Olyanok voltunk, mint a nyuszi, amelyet kihúztak a cilinderből. Statisztika:        Webszemle: Tolnai Népújság online - Kétesélyes a megyei derbi - .... Férfikosár.hu - Atomerőmű SE - Dombóvár KC 93-58 - ... NemzetiSport online - ... Tolnai Népújság online - Az ASE-ról szólt a megyei rangadó - Tabella, a bajnokság állása a 15. forduló után: 1. Szolnok 15 12 3 1145: 976 0.900 2. Pécs 15 11 4 1268:1200 .867 3. Atomerőmű 15 10 5 1189:1091 .833 4. Albacomp 14 9 5 1168:1147 .821 5. Zalaegerszeg 14 8 6 1109:1032 .786 6. Körmend 14 8 6 1084:1033 .786 7. Nyíregyháza 15 8 7 1192:1137 .767 8. Kaposvár 15 8 7 1131:1090 .767 9. Szombathely 15 8 7 1216:1220 .767 10. Univer 14 6 8 1091:1159 .714 11. Dombóvár 15 6 9 1269:1289 .700 12. Sopron 15 3 12 1183:1276 .600 13. Vásárhely 14 2 12 1013:1191 .571 14. Debrecen* 14 3 11 952:1169 .571 * A Debrecentől egy büntetőpont levonva * A Kaposvár csapatától 2 büntetőpont levonva Azonos pontszám esetén az alapszakasz zárásáig a kosárarány határozza meg a sorrendet.

Elolvasom
2006/2007 - 14. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 14. forduló

2007.01.20, 12:18 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. január 20., 14. forduló Vásárhelyen a Paks A-csoport, alapszakasz Hódmezővásárhely, 800 néző. Vezette: Hegedüs T., Balogh L., Gál J. Ellenőr: Mustos BODROGI BAU-Vásárhelyi Kosársuli – Atomerőmű SE 76-92 (19-22, 16-29, 27-23, 14-18) VÁSÁRHELY: Drahos 15, Kováts R. 8, Nyilas 7/3, FREEMAN 29/9, Jarosevits 3. Cs: Gémes 5, Böszörményi 2, Utasi 7. Edző: Czuprák László ATOMERŐMŰ: WALTERS 17, Kiss Zs. 5/3, Grizzard 7, BALAZIC 21/6, HORVÁTH Z. 16. Cs: Zuzak 14/6, STEWART 8/3, Czigler 2, Lőrincz 2. Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 5. p.: 9–11. 13. p.: 19–29. 15. p.: 28–31. 18. p.: 30–41. 24. p.: 43–59. 29. p.: 59–70. 33. p.: 69–76. 38. p.: 74–85 Kipontozódott: Gémes (34. p.), Nyilas (38. p.) Mestermérleg: Czuprák László: – Még mindig sokat hibázunk, így képtelenek vagyunk átlépni saját árnyékunkon. Zsoldos András: – A második negyedben jól koncentráltunk. Webszemle: [ origo ] player [2.19 perc] Férfikosár.hu - Vásárhelyen a Paks - ... NemzetiSport online - Elment Banks, vesztett az Albacomp - ... Délmagyarország online - Nem robbant az Atom - .... Tabella: H. Csapat M. Gy. V. D.   K. 1. Szolnoki Olaj KK 14 11 3 1055 - 923 2. PVSK-Expo Center Pécs 14 10 4 1181 - 1127 3. Albacomp 13 9 4 1085 - 1055 4. Atomerőmű SE 14 9 5 1096 - 1033 5. Zalakerámia-ZTE KK 14 8 6 1109 - 1032 6. Marso-Carmo S. NYKK 14 8 6 1119 - 1051 7. Kaposvári KK 14 8 6 1063 - 1015 8. Lami-Véd Körmend 13 7 6 998 - 960 9. Falco KC-Szombathely 14 7 7 1124 - 1137 10. Dombóvár KC 14 6 8 1211 - 1196 11. Univer KSE 13 5 8 1016 - 1091 12. Soproni sÖrdögök 14 3 11 1110 - 1181 13. Vadkakasok-UPC 13 3 10 905 - 1079 14. Bodrogi-Bau Vásárhely 14 2 12 1013 - 1191

Elolvasom
2006/2007 - 6. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 6. forduló

2006.11.10, 12:07 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. november 10., 6. forduló ASE: idegenben nem megy Soproni sÖrdögök-Atomerőmű SE 78-71 (26-19, 17-14, 16-14, 19-24) Sopron, 700 néző. V: Papp P., Tóth K., Hegedüs. Sopron: Strnad (10/3), CARBERRY (15/3), BOWMAN (14), Henrik (4/3), KRSTANOVIC (20). Csere: Körtélyesi (6/3), Boldiszár (4), Palotai (5). Edző: Sterbenz László. ASE: Mészáros Z. (13/3), Walters (18/12), Sommerville (15), Horváth Z. (9), Czigler (2). Csere: Pavlík (8/6), Kiss Zs. (6/3), Josipovic (-). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 14-11, 15. p.: 35-25, 25. p.: 51-37, 35. p.: 63-55. Kipontozódott: Carberry (37.). Vendégségben nem megy idén az ASE-nak. A bajnoki címvédő mindkét meccsét elbukta: Dombóváron és Szombathelyen is kikaptak Waltersék, de a legutóbbi, Nyíregyháza elleni bajnokin és a keddi EK-meccsen mutatott játék bizakodásra adott okot. "Carberryre és Strnadra kell figyelni" - adta ki a jelszót még a meccs előtt Zsoldos mester, mégis a két légiós tréfálta meg a Paksot. Az első felvonásban mindketten remekeltek, s miután az ASE védekezésben és támadásban is bosszantó hibákat vétett, fokozatosan elléptek a soproniak. Olyannyira meglépett a sÖrdögök, hogy a 14. percben már 16 ponttal (!) tartott előbbre a házigazda (35-19). Pavlík és Sommerville triplája épp időben jött, így a szünetig nem került még komolyabb hátrányban az Atom. Zsoldos edző fejmosása nem használt, a fordulás után is a vendéglátó kosarazott, az ASE pedig - talán a Rosztov elleni nagyiramú meccs hatását is érezve - fásultan próbálkozott. A záró felvonásban nagy hajrát vágott ki a címvédő, Walters és Sommerville ponthaival három egységre (37. p.: 63-61) csökkentette a különbséget. Közelebb azonban már nem tudott kerülni a Paks, mert a hajrában ismét érthetetlen hullámvölgybe került, így idei harmadik idegenbeli mérkőzését is elveszítette. Zsoldos András: - Annyi hibát, mint amennyit mi ma védekezésben és támadásban is elkövettünk, nem engedhet meg magának egy címvédő. A Sopron megérdemelten nyert. Webszemle: Férfikosár online - .... Tolnai Népújság online - ASE: idegenben nem megy - ....

Elolvasom
2006/2007 - 2. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 2. forduló

2006.10.20, 12:04 Kosárlabda

2006.10.20. Férfi NB I: 2006. október 20., 2. forduló Dombóvár KC - Atomerőmű SE 91-78 (17-19, 30-19, 18-17, 26-23) Dombóvár, 1000 néző. V: Ádám J., Péczely T., Márton L. Dombóvár: THOMAS 10/6, MAJOROS 12/6, KUKIELKA 13/3, WILEY 33/9, Metelski 2. Cs: DEÁK 12/9, Hartvich 9, Balogh L. Edző: Kis Attila Atomerőmű: Mészáros Z. 3, SOMMERVILLE 21/3, WALTERS 21/6, Panta 2, Horváth Z. 9. Cs: Pavlík 12/6, Kiss Zs., Josipovic 10/6. Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 5. p.: 5-15. 15. p.: 32-28. 25. p.: 59-48. 35. p.: 75-65 Kipontozódott: Walters (38. p.), Mészáros Z. (40. p.) Webszemle: Nemzeti Sport online oldalán - Kikapott a bajnok Dombóváron - .... Férfikosár online - ....  

Elolvasom
2006/2007 - 1. forduló HÍROLVASÓ

2006/2007 - 1. forduló

2006.10.14, 12:03 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. október 14., szombat, 18:00 1. forduló Jól sikerült az atomosok belépője [ Medgyesy Ferenc ] A férfi NB I nyitófordulójában a címvédő paksiak magabiztosan nyertek az újonc ellen, a Dombóvár a tavalyi ezüstérmes otthonában szenvedett vereséget. Atomerőmű SE-Bodrogi Bau-Vásárhelyi KS 103-75 (23-19, 35-19, 25-17, 20-20). Paks, 900 néző. V: dr. Vígh, Hegedűs, Szilas. ASE: Mészáros (4), Walters (12), SUMMERVILLE (29/3), Panta (9), HORVÁTH Z. (11). Csere: Kiss Zs. (8/3), PAVLIK (26/15), Lőrincz (4), Bikádi (-), Tóth V.(-). Edző: Zsoldos András. Bodrogi KS: DRAHOS (21/3), Utasi (6/6), Nyilas (6/3), GÉMES (24), Jarosevits (14). Csere: Böszörményi (4), Kukla (-), Vas (-). Edző: Czuprák László. Az eredmény alakulása: 4. perc: 12-10, 9. p.: 21-16, 13.p. : 34-21, 17.p.: 51-29, 24. p.: 68-46, 28. p.: 82-53, 36. p.: 94-71. Kipontozódott: Mészáros 34., ill. Jarosevits 36. perc    Az idényre várhatóan elképzelt kezdőből ketten, a szlovén Balazic, valamint Czigler sérülés miatt hiányzott. Az idény első paksi találatát Sommerville jegyezte, ám a vendégek bátran kezdtek, a negyedik perc végéig vezettek. A negyed közepén azonban már a hazaiaknál volt az előny (13-10). Különösen Panta játéka volt eredményes, hat pontot dobott. Ha nem is sziporkázott az ASE, de tartotta előnyét. hiába vitézkedett Gémes a túloldalon. Aztán Pavlik nem csak új színt, de pontokat is hozott a játékba, ennek eredményeképpen a 13. percben tíz egység fölé kúszott az előny. Lendületbe jött a házigazda, Pavlik képtelen volt hibázni távolról, csakúgy potyogtak a pontok. Mindez persze mindent elárult a csapatok védekezéséről. A nagyszünetig húsz pont előnyt harcolt ki a házigada, a folytatásban ezt tartották is, legalábbis jó négy percig. Aztán a vendégek zsinórban hetet dobtak, ezt követően azonban Pavlik részéről ismét záporoztak a találatok. A harmadik negyed végéig egy 17-0-ás rohammal aztán végképp állvahagyták vendégeket a hazaiak. Zsoldos András: Kicsit felforgatott szerkezettel játszottunk, így előjöttek a hibáink. Czuprák László: A két középső negyed percei alatt minden eldőlt. Webszemle: Tolnai Népújság online - Jól sikerült az atomosok belépője .... Férfikosár online - ....

Elolvasom
2007/2008 felkészülés mérkőzései HÍROLVASÓ

2007/2008 felkészülés mérkőzései

2007.09.08, 10:56 Kosárlabda

A felkészülés mérkőzései 2007/2008Augusztus 23. csütörtök 18.00 - ASE - PÉCS, Paks 65:49Augusztus 25. szombat 16.00 - UNIVER - ASE, Kecskemét 81:88Szeptember 4. kedd 18.00 - ASE - Dombóvár, Paks 83:72Szeptember 8. szombat 18.00 - ASE - BK Slovintegra LeviceASE - BK Slovintegra Levice 101:61(26:19, 22:14, 31:17, 22:11)Murry (10), Gray (11/3), Taylor (26/3), Mucic (16/6), Gulyás (15), Csere: Mészáros (9/6), Kiss Zs. (6/6), Csaplár-Nagy Ervin (3), Panta (5/3)Negyven ponttal verte szlovák riválisát az ASE - [ Tolnai Népújság online ] ... Lévai Torna - Szeptember 14-16. P-V4. Panta István 5. Nile Murry 6. Johnny Gray 7. Willie Taylor 9. Sasa Mucic 10. Medve Máté 11. Csaplár-Nagy Ervin 12. Kiss Zsolt 14. Mészáros Zalán „C”18. Gulyás RóbertVezetőedző: Sabáli Balázs Másodedző: Schmidt Béla Technikai vezető: Plézer GáborMasszőr: Hermann JánosOrvos: Dr. Vábró László2007. szeptember 14. péntek 19.00ASE-Cakovec (horvát) 85:71 (21:15, 28:8, 19:17, 17:31) 2007. szeptember 15. szombat 19.00ASE-Léva (szlovák) 98:86 (25:19, 24:25, 24:18, 25:24)2007. szeptember 16. vasárnap 11.30ASE-Ostrava (cseh) 86:98 (24:17, 18:26, 25:32, 19:23)A torna végeredménye: 1. Ostrava 2. ASE 3. Léva 4. Cakovec A torna legértékesebb játékosa Gulyás Róbert lett.Göcsej Kupa, Zalaegerszeg - Szeptember 20-23.Cs-V4. Panta István 5. Nile Murry 6. Johnny Gray 7. Willie Taylor 9. Sasa Mucic 10. Medve Máté 11. Csaplár-Nagy Ervin 12. Kiss Zsolt 14. Mészáros Zalán „C”18. Gulyás RóbertVezetőedző: Sabáli Balázs Másodedző: Schmidt Béla Technikai vezető: Plézer GáborMasszőr: Hermann JánosOrvos: Dr. Vábró László2007. szeptember 20. csütörtök 18.15Atomerőmű SE - Kaposvári KK 75-72 (15-19, 18-19, 18-16, 24-18). Az ASE legjobb dobói: Gulyás (22), Taylor (20/6), Gray (11).2007. szeptember 21. péntek 15.45MAFC - Atomerőmű SE 71:90 (24:19; 20:23; 9:30; 18:18)Legjobb dobóink: Mucic (18/18), Murry (13), Gulyás (12/3)2007. szeptember 22. szombat 19.30Atomerőmű SE - Soproni sÖrdögök 89:84 (24:19; 31:29; 23:18; 11:18)Legjobb dobóink: Mészáros (23/3), Gray (17/3), Taylor (12/3)A csoportunk végeredménye:1. Atomerőmű SE2. Kaposvári KK3. Soproni sÖrdögök4. MAFC2007. szeptember 23. vasárnap - Helyosztók - 14:15 DöntőDombóvár - Atomerőmű SE 90:78 (23:18; 19.26, 24:18; 24:16)Legjobb dobóink: Gulyás (24/3), Taylor (18/3), Murry (18/12)Így az Atomerőmű SE a Göcsej Kupán a II. helyen végzett.Következő edzőmékőzések: Szeptember 29. szombat 18.00 - KunszentmártonSzolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 73:67(18:22; 28:18; 11:15; 16:12)Legjobb dobóink:Taylor (15/3), Gulyás (15), Gray (11/3), Mucic (10/3)    

Elolvasom
2007/2008 - 26. forduló HÍROLVASÓ

2007/2008 - 26. forduló

2008.04.18, 10:55 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. április 18., szerda, 26. forduló Soproni sÖrdögök - Atomerőmű SE Soproni sÖrdögök-Atomerőmű SE 94-77 (20-23, 25-19, 32-16, 17-19). Sopron, 500 néző. V: Bognár, Szilas, Török. Sopron: BRADLEY 20/3, VIGGIANO 27/3, Lakatos 7, LESKO 30/3, Frana 10. Csere: Pojbics, Boldizsár, Vesztergom. Edző: Meszlényi Róbert. Atomerőmű: Mészáros Z. 6, BROOKS 10/6, Stevenson 6, Horváth Z. 9/3, GULYÁS 25/9. Csere: Toroman 9/9, Csaplár-Nagy 8/3, Kiss Zs. 4/3. Edző: Sabáli Balázs. Az eredmény alakulása: 5. perc: 9-9, 15. p.: 33-29, 25. p.: 63-47, 35. p.: 84-66. MESTERMÉRLEG Sabáli Balázs: – Ideje lenne végre elfelejteni a mámort, ez az ASE nem az, amelyik megnyerte a kupát. Sajnos most valamit leromboltunk abból, amit eddig felépítettünk. UNIQA Férfi A csoport Alapszakasz - 2007/2008 Pénteken befejeződtek az A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának küzdelmei. A két Tolna megyei gárda közül a Planet Leasing Dombóvár KC a második, az Atomerőmű SE pedig az ötödik helyen végzett. H.   Csapat  M. Gy. V. D.      K. P.   1.  Falco KC Szombathely 26 21 5 2474  -  2117 47  2.  Planet Leasing Dombóvár KC 26 19 7 2192  -  2153 45  3.  PVSK-Pécs EXPO 26 17 9 2100  -  2047 43  4.  Albacomp 26 16 10 2185  -  2053 42  5.  Atomerőmű SE 26 15 11 2140  -  2002 41  6.  Szolnoki Olaj KK 26 15 11 1981  -  2025 41  7.  Polaroid Lami-Véd Körmend 26 14 12 2228  -  2032 40  8.  Marso-Vagép NYKK 26 14 12 2241  -  2268 40  9.  Univer-Kecskemét 26 12 14 2180  -  2154 38  10.  Soproni sÖrdögök 26 12 14 2213  -  2243 38  11.  Zalakerámia ZTE KK 26 10 16 2002  -  2004 36  12.  Kaposvári KK 26 7 19 2050  -  2200 33  13.  MAFC 26 6 20 2036  -  2354 32  14.  Bodrogi BAU Vásárhely KS 26 4 22 2232  -  2602 30  Webszemle: A DKC segíthet az ASE-nak - Tolnai Népújság - .... Tabella - Férfikosár.hu - .... A Dombóvár segíthet az Atomnak - TEOL - .... A DKC segíthet az ASE-nak - TEOL - .... Az ASE nem tudott élni az eséllyel - Tolnai Népújság - .... Itt már végzetes lehet egy hiba - Tolnai Népújság - ....

Elolvasom
2007/2008 - 25. forduló képriporttal HÍROLVASÓ

2007/2008 - 25. forduló képriporttal

2008.04.12, 10:54 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. április 12., szerda, 25. fordulóAtomerőmű SE - MAFC Atomerőmű SE – MAFC 100–61(23–17, 20–9, 25–15, 32–20).Paks, 1200 néző. V: Bodnár, Márton, Gelencsér.ASE: Mészáros Z., Murry 8/3, STEVENSON 16, Horváth Z. 6, Gulyás 8.Csere: BROOKS 16/9, Kiss Zs. 2, Csaplár-Nagy E. 10/6, Toroman 9/6, PANTA 15/6, Morgen 8/6, Horányi 2.Edző: Sabáli Balázs.MAFC: Harris 14/6, YOUNG 16, Wehner 4, Vavra A. 11, Kecskés 3.Csere: FÜLÖP 13, Misek, Fodor, Radovics, Máté M.Edző: Dinnyés Attila. Az eredmény alakulása. 5. perc: 11–6, 15. p.: 34–24, 25. p.: 57–32, 35. p.: 84–46.Kipontozódott: Kiss Zs. (36.), Fülöp (38.). Statisztika:    MESTERMÉRLEG Sabáli Balázs: – Nem úgy indult a mérkőzés, ahogy szerettük volna. Idő kellett ahhoz, hogy elhúzzunk, de aztán semmi nem veszélyeztette a győzelmünket. Dinnyés Attila: – Gratulálok a Paksnak! UNIQA - Férfi A-csoportH. Csapat M. Gy. V. D. K. 1. Falco KC-Szombathely 25 20 5 2355 - 20172. P. L. Dombóvár KC 25 18 7 2109 - 20723. PVSK-Expo Center Pécs 25 16 9 2016 - 19704. Albacomp 24 15 9 2012 - 18815. Atomerőmű SE 25 15 10 2063 - 1908 6. Szolnoki Olaj KK 25 15 10 1904 - 19297. Marso-Vagép NYKK 25 14 11 2159 - 21568. P.-Lami-Véd Körmend 25 13 12 2132 - 19559. Univer-Kecskemét SE 25 11 14 2086 - 207710. Soproni sÖrdögök 25 11 14 2118 - 216611. Zalakerámia-ZTE KK 24 10 14 1836 - 181812. Kaposvári KK 25 6 19 1938 - 211813. MAFC 25 6 19 1959 - 226914. Bodrogi-Bau Vásárhely 25 4 21 2132 - 2483Webszemle:Ingyen sört akarsz? Ha sietsz, odaérsz! - TEOL - .... Dombóvár már biztosan második az alapszakaszban - Tolnai Népújság - .... könnyedén nyert az Atomerőmű - nemzetisport.hu - .... Képgaléria: www.PaksNET.hu  

Elolvasom
2007/2008 - 20. forduló HÍROLVASÓ

2007/2008 - 20. forduló

2008.03.08, 10:50 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. március 08., szombat, 20. forduló Kaposvári KK - Atomerőmű SE Kaposvári KK-Atomerőmű SE 93-99 (29-23, 32-26, 16-25, 16-25). Kaposvár, 600 néző. V.: Bodnár, Király, Szilas. Kaposvár: CESKOVIC (23/6), Szőke (6), KINSELLA (33/12), HENDLEIN (15/9), VOJVODA (8). Csere: Orosz (2), Csirke (6/6). Edző: Horváth István. ASE: Mészáros Z. (7/3), TOROMAN (18/15), Kiss Zs. (-), Panta (-), HORVÁTH Z. (20/3). Csere: Gulyás (22/3), BROOKS (14/6), STEVENSON (16). Edző: Sabáli Balázs. Az eredmény alakulása: 3. perc: 6-8, 7. p.: 18-10, 12. p.: 35-23, 16. p.: 48-35, 18. p.: 57-42, 24. p.: 66-56, 27. p.: 72-61, 32. p.: 77-77, 35. p.: 84-87, 38. p.: 89-91. Kipontozódott: Hendlein a 38. percben. Mestermérleg: Horváth Imre: - A pályán lévők közül nem mi hibáztunk a legtöbbet... Sabáli Balázs: - A sírból hoztuk vissza ezt a meccset. Egy nagyon jól küzdő kaposvári együttest sikerült legyőznünk. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: H.  Csapat  M.   Gy.  V.   D.    K.  1. Falco KC-Szombathely 21 18 3 1957 - 1653 2. P. L. Dombóvár KC 21 14 7 1746 - 1749 3. PVSK-Expo Center Pécs 20 13 7 1637 - 1594 4. Szolnoki Olaj KK 20 13 7 1524 - 1529 5. Atomerőmű SE 20 12 8 1662 - 1561 6. Marso-Vagép NYKK 20 12 8 1740 - 1679 7. Albacomp 20 11 9 1658 - 1568 8. P.-Lami-Véd Körmend 20 10 10 1701 - 1578 9. Univer-Kecskemét SE 20 10 10 1686 - 1657 10. Soproni sÖrdögök 20 8 12 1692 - 1763 11. Zalakerámia-ZTE KK 21 8 13 1625 - 1638 12. MAFC 21 6 15 1673 - 1907 13. Kaposvári KK 21 4 17 1626 - 1785 14. Bodrogi-Bau Vásárhely 21 4 17 1801 - 2068 Webszemle: ASE: a sírból hozták vissza a győzelmet - Tolnai Népújság online - .... Gulyás Róbert: Játszani szeretnék - Kosarinfo.com - ....

Elolvasom
2007/2008 - 19. forduló képriporttal HÍROLVASÓ

2007/2008 - 19. forduló képriporttal

2008.02.23, 10:48 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. február 23., szombat, 19. fordulóATOMERŐMŰ SE - LANEK LEASING DOMBÓVÁRATOMERŐMŰ SE ­ LANEK LEASING DOMBÓVÁR KC 81–46(24–12, 21–5, 10–15. 26–14) Paks, 1500 néző. V: Cziffra, Hegedűs, TörökATOMERŐMŰ: MÉSZÁROS 13/9, MURRY 19/9, Kiss Zs. 3/3, HORVÁTH Z. 8, GULYÁS 21/6.Csere: Panta, STEVENSON 7, Brooks 6/6, Toroman 1, Csaplár-Nagy E., Horányi 3/3, Morgen. DOMBÓVÁR: English 8, MILLS 15/3, Deák 3/3, Wiley 9/6, Sanders 6. Csere: Bódi 2, Balogh, Molnár M. 3/3, Vas. Az eredmény alakulása: 1. p.: 0–3. 5. p.: 15–4. 6. p.: 15–9. 8. p.: 22–9. 14. p.: 32–13. 19. p.: 45–15. 21. p.: 45–19. 25. p.: 52–21. 28. p.: 52–27. 34. p.: 61–39. 36. p.: 71–39. Statisztika:   A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAH. Csapat M. Gy. V. D. K. 1. Falco KC-Szombathely 20 18 2 1878 - 15562. PVSK-Expo Center Pécs 19 13 6 1563 - 1507 3. P. L. Dombóvár KC 20 13 7 1659 - 16754. Szolnoki Olaj KK 19 12 7 1458 - 14695. Marso-Vagép NYKK 20 12 8 1740 - 16796. Atomerőmű SE 19 11 8 1563 - 14687. Albacomp 20 11 9 1658 - 15688. P.-Lami-Véd Körmend 20 10 10 1701 - 1578 9. Univer-Kecskemét SE 19 9 10 1589 - 157810. Zalakerámia-ZTE KK 20 8 12 1565 - 157211. Soproni sÖrdögök 20 8 12 1692 - 1763 12. MAFC 20 6 14 1579 - 180213. Kaposvári KK 20 4 16 1533 - 168614. Bodrogi-Bau Vásárhely 20 3 17 1696 - 1974Webszemle:Az Atomerőmű a Dombóvárt verte könnyedén - Nemzetisport - .... Megjósolhatatlan a vége - Tolnai Népújság online - .... Atom-parádé a megyei rangadón - Tolnai Népújság online - .... Képriport: www.PaksNET.hu 

Elolvasom
2007/2008 - 18. forduló HÍROLVASÓ

2007/2008 - 18. forduló

2008.02.17, 10:48 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. február 17., szombat, 18. forduló Bodrogi-Bau-Vásárhelyi KS - ATOMERŐMŰ SE Bodrogi-Bau-Vásárhelyi KS - Atomerőmű SE 86-130 (18-27, 21-34, 21-36, 26-33). Hódmezővásárhely, 500 néző. V: Páli, Kapitány, Csősz. Hódmezővásárhely: DRAHOS (21/6), D. Brooks (12/3), FREEMAN (15/3), Kováts R. (10), Gémes (11). Csere: Kukla Zs. (2), Csorba (4), Böszörményi (9/3), Babut (2), Szögi (-). Edző: Czuprák László. Atomerőmű SE: Mészáros Z. (3), Murry (6), Kiss Zs. (6/6), Horváth Z. (11/3), GULYÁS (23/3). Csere: C. BROOKS (22/6), TOROMAN (20/12), STEVENSON (26/6), Csaplár-Nagy E. (2), Panta (7/3), Morgen (2), Horányi (2). Edző: Sabáli Balázs. Az eredmény alakulása: 5. perc: 7-13, 15. p.: 27-38, 25. p.: 50-78, 35. p.: 68- 112. A találkozó olyan volt, mintha egy szimpla edzőmeccset vívott volna az ASE. Igaz, a két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján erre is lehetett számítani. A sereghajtó Hódmezővásárhely egyetlen pillanatra sem tudta megnehezíteni a paksiak dolgát, az Atom minden mutatóban jobbnak bizonyult. A két új fiú, az amerikai Stevenson és Brooks egyaránt biztatóan mutatkozott be, bár számukra a komolyabb meccsek lesznek az igazi értékmérők. Például a szombati megyei rangadó, amelyen a Dombóvárt fogadják Sabáli Balázs tanítványai. Sabáli Balázs: - Az volt a célunk, hogy az elején megfogjuk a hazaiakat, örülök neki, hogy simán nyertünk, és annak is, hogy a fiataljainknak is lehetőséget tudtam adni a rutinszerzésre. Webszemle: Ezúttal nem nyúltak mellé - Tolnai Népújság online - .... Megérik a pénzüket az új fiúk - Tolnai Népújság online - .... Két új légióssal áll fel az Atomerőmű - TEOL - ....

Elolvasom
2007/2008 - 17. forduló képriporttal HÍROLVASÓ

2007/2008 - 17. forduló képriporttal

2008.02.09, 10:46 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. február 09., szombat, 17. fordulóATOMERŐMŰ SE - KörmendAtomerőmű SE-Polaroid Lami-Véd Körmend 74-87 (17-7, 15-31, 22-27, 20-22).Paks, 1000 néző. V: Hartyáni, Király, Farkas G.ASE: Mészáros Z. (1), Murry (9/6), Kiss Zs. (10/6), Horváth Z. (11), GULYÁS (25). Csere: TOROMAN (13/9), Csaplár-Nagy (-), Medve (4), Panta (1). Edző: Sabáli Balázs. Körmend: Fodor M. (8/3), Mc Cants (3/3), Ferencz (6), OCITTI (14/6). Vavra (12). Csere: THOMAS (17/6), FODOR G. (12/3), Trummer (11/9), Henderson (4), Tóth (-). Edző: Krivacsevics Dragoljub.Az eredmény alakulása: 5. perc: 9-5, 15. p.: 28-21, 25. p.: 38-48, 35. p.: 65-80. Kipontozódott: Ocitti a 38. percben.Mestermérleg:Sabáli Balázs: - Ki gondolta volna, hogy egy jó első negyed után így összeomlunk. Sajnos nem tudtunk kimászni a gödörből, megérdemelten nyert a Körmend.Krivacsevics Dragoljub: - Büszke vagyok a játékosokra és a közönségre, nagyon örülök a győzelemnek. Statisztika:   Férfi NB I. A-csoport: H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely181621676-14132.PVSK-Expo Center Pécs171251381-13443.P. L. Dombóvár KC181261527-1526 4.Szolnoki Olaj KK171161311-13125.Albacomp181081469-13856.Marso-Vagép NYKK181081550-15437.Univer-Kecskemét SE17981428-13918.Atomerőmű SE17981352-13369.P.-Lami-Véd Körmend188101510-142610.Zalakerámia-ZTE KK187111411-1408 11.Soproni sÖrdögök187111521-157612.MAFC186121443-159413.Kaposvári KK184141399-151414.Bodrogi-Bau Vásárhely183151537-1747 Webszemle:ASE: egy a tábor, egy a zászló - Tolnai Népújság online - .... Brooks állíthatja meg az Atomerőmű mélyrepülését - Tolnai Népújság online - .... Magyar Kupa Nyolcaddöntő - 2007/2008 időpontok - ferfikosar.hu - .... Az új légiós lehet a megmentő - Tolnai Népújság online - .... Az erős kezdés után kipukkadt az Atomerőmű SE - Tolnai Népújság online - .... DKC–Alba és Univer–ASE a kupában - TEOL - .... Egyre mélyebb gödörben az ASE - TEOL - .... Tabella, Férfi A-csoport alapszakasz, műsor és eredmények - infokosar.hu - .... A DKC nyert az ASE vesztett - TEOL - .... Képgaléria: ASE - Polaroid Lami-Véd Körmend - TEOL - .... Képriport: www.PaksNET.hu 

Elolvasom
2007/2008 - 16. forduló HÍROLVASÓ

2007/2008 - 16. forduló

2008.02.06, 10:45 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. február 06., szerda, 16. forduló ATOMERŐMŰ SE - Falco KC Atomerőmű SE - Falco KC 75-82 (13-27, 22-9, 15-18, 25-28). Férfi kosárlabda NB I. Paks, 1500 néző. V: Pálla, Ádám, Csősz. ASE: Mészáros Z. (16), Murry (-), Kiss Zs. (7/3), HORVÁTH Z. (15), GULYÁS (25). Csere: Panta (2), Toroman (10/6), Medve (-). Edző: Sabáli Balázs. Falco: KÁLMÁN (19/9), DOYNE (24/6), Váradi (8), KAZLAUSKAS (17/9), ALIAKSZEJEV (14). Csere: Will (-), Borszéki (-), Feigl (-). Edző: Szrecsko Szekulovics. Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-13, 15. p.: 26-30, 25. p.: 41-49, 35. p.: 56- 65. Kipontozódott: Kiss Zs. (37.), Váradi (38.), Aliakszejev (40.), Murry (40.). Mestermérleg: Sabáli Balázs: - Egy Falcót pontos dobásokkal lehetett volna legyőzni, a statisztika mindent elárul. Szrecsko Szekulovics: - Nehéz meccs volt, a második negyedben magunkra engedtük a Paksot, de utána jól védekeztünk és megérdemelten nyertünk. Statisztika:    Férfi NB I. A-csoport: H.  Csapat  M.   Gy.  V.   D.    K.  1. Falco KC-Szombathely 16 14 2 1489 - 1263 2. PVSK-Expo Center Pécs 15 11 4 1226 - 1181 3. P. L. Dombóvár KC 16 11 5 1370 - 1374 4. Szolnoki Olaj KK 15 10 5 1152 - 1153 5. Atomerőmű SE 15 9 6 1203 - 1167 6. Albacomp 16 9 7 1310 - 1230 7. Marso-Vagép NYKK 16 8 8 1365 - 1377 8. Univer-Kecskemét SE 15 7 8 1232 - 1217 9. Soproni sÖrdögök 16 7 9 1348 - 1374 10. P.-Lami-Véd Körmend 16 6 10 1346 - 1297 11. Zalakerámia-ZTE KK 16 6 10 1256 - 1242 12. MAFC 16 6 10 1286 - 1403 13. Kaposvári KK 16 4 12 1239 - 1329 14. Bodrogi-Bau Vásárhely 16 2 14 1350 - 1565 Webszemle: Kétesélyes csatározások - Tolnai Népújság online - .... A Falcótól ki lehet kapni - Tolnai Népújság online - .... Magyar Kupa Nyolcaddöntő - 2007/2008 időpontok - ferfikosar.hu - .... Ettől a Falcótól nem szégyen kikapni - TEOL - .... Őrült meccsen nyert Pakson a Falco - Sportfórum.hu - .... Gulyás Róbert: Bízom a csapatunkban - kosarinfo.com - .... Tabella, Férfi A-csoport alapszakasz, műsor és eredmények - infokosar.hu - .... Képgaléria - TEOL - 2008.02.06 | Fotó: Kiss Albert ....

Elolvasom
2007/2008 - 15. forduló HÍROLVASÓ

2007/2008 - 15. forduló

2008.01.26, 10:45 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. január 26., szombat, 15. forduló ALBACOMP – ATOMERŐMŰ SE ALBACOMP – ATOMERŐMŰ SE 72–67 (24–15, 20–25, 12–17, 16–10) Székesfehérvár, 2300 néző. V: Vígh, Földházi, Hegedűs ALBACOMP: SIMON B. 15, BRADFORD 20/12, Soós 7, McClendon 12, BENCZE 14. Csere: Boozer 4, Hanga, Dávid. Vezetőedző: Goran Miljkovics. ATOMERŐMŰ: Mészáros 8/3, MURRY 14/3, Kiss Zs., Horváth Z. 8, GULYÁS 29/6. Csere: Toroman 7/3, Johnson, Csaplár-Nagy E. 1. Sabáli Balázs. Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–9. 4. p.: 8–11. 8. p.: 20–11. 11. p.: 26–15. 13. p.: 28–23. 15. p.: 32–28. 19. p.: 41–32. 21. p.: 44–42. 25. p.: 51–46. 28. p.: 51–52. 30. p.: 56–57. 33. p.: 61–58. 40. p.: 68–65 Kipontozódott: Csaplár-Nagy E. (32. p.) MESTERMÉRLEG Goran Miljkovics: – Nagyon fontos volt ez a győzelem, jól védekeztünk és jól összpontosítottunk. Amikor az ellenfél átvette a vezetést, sem torpantunk meg, volt szívünk, és igazi csapatként is át tudtunk lendülni a holtponton. Külön köszönöm a közönség támogatását, nélkülük nehezebb lett volna. Sabáli Balázs: – Úgy érzem, mindent megtettünk a győzelemért, sajnos a felzárkózásunk után nem volt elegendő erőnk a sikerhez. Férfi NB I. A-csoport: 1. Falco KC 16 14 2 1489-1263 0,938 2. PVSK Expo Center Pécs 15 11 4 1226-1181 0,867 3. P.Leasing Dombóvár KC 16 11 5 1370-1374 0,844 4. Szolnoki Olaj 15 10 5 1152-1153 0,833 5. Atomerőmű SE 15 9 6 1203-1167 0,800 6. Albacomp 16 9 7 1310-1230 0,781 7. M.V. Nyíregyháza KK 15 7 8 1271-1297 0,733 8. Univer KSE 15 7 8 1232-1217 0,733 9. Soproni sÖrdögök 16 7 9 1348-1374 0,719 10. Zalakerámia ZTE KK 16 6 10 1256-1242 0,688 11. MAFC 16 6 10 1286-1403 0,688 12. Lami-Véd-Körmend 16 6 10 1346-1297 0,688 13. Kaposvári KK 16 4 12 1239-1329 0,625 14. B.B. Hódmezővásárhely 15 2 13 1270-1471 0,567 Webszemle: Közömbösítenék az Olajt - Tolnai Népújság online - .... Rangadót vívnak a paksiak - Tolnai Népújság online - .... Magyar Kupa Nyolcaddöntő - 2007/2008 időpontok - ferfikosar.hu - .... Távoznak a légiósok Paksról - TEOL - .... Folytatódik a keresgélés az igazi - Tolnai Népújság online - .... Toroman marad a Paksnál - TEOL - .... Mégsem válik meg az ASE a horvát játékosától, ... - Tolnai Népújság online - .... Tabella, Férfi A-csoport alapszakasz, műsor és eredmények - infokosar.hu - .... ..., az Alba a Paks ellen győzött ... - nemzetisport.hu - .... A Dombóvár nyert, a Paks vesztett - TEOL - ....

Elolvasom
2007/2008 - 14. forduló HÍROLVASÓ

2007/2008 - 14. forduló

2008.01.19, 10:44 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. január 19., szombat, 14. forduló ATOMERŐMŰ SE - Marso-Vagép Nyíregyházi KK ATOMERŐMŰ SE - Marso-Vagép Nyíregyházi KK 72–65 (14–20, 17–12, 17–14, 24–19) Paks, 1200 néző. V: Cziffra, Bognár, Frányó ASE: Mészáros Z. (10), Kiss Zs. (2), Murry (10/3), Horváth Z. (8), GULYÁS (18). Csere: CSAPLÁR-NAGY (14), TOROMAN (11/3), Johnson (-). Edző: Sabáli Balázs. NYKK: Szavics (8), Siska (3/3), BUCHANAN (22/12), Sitku (13/3), HELBICH (17/3). Csere: Mouton (-), Trepák (2). Edző: Déri Csaba. Az eredmény alakulása: 5. perc: 10-11, 15. p.: 22-24, 25. p.: 39-44, 35. p.: 55-57. Kipontozódott: Csaplár-Nagy a 37., Helbich a 38. percben. Statisztika:    Férfi NB I. A-csoport: H.  Csapat  M.   Gy.  V.   D.    K.  1. Falco KC-Szombathely 15 13 2 1413 - 1191 2. PVSK-Expo Center Pécs 14 11 3 1149 - 1081 3. P. L. Dombóvár KC 15 10 5 1273 - 1283 4. Atomeromű SE 14 9 5 1136 - 1095 5. Szolnoki Olaj KK 14 9 5 1047 - 1060 6. Albacomp 15 8 7 1238 - 1163 7. Soproni sÖrdögök 14 7 7 1174 - 1175 8. Univer-Kecskemét SE 14 6 8 1110 - 1142 9. Marso-Vagép NYKK 14 6 8 1171 - 1220 10. Zalakerámia-ZTE KK 15 6 9 1184 - 1166 11. MAFC 14 5 9 1117 - 1200 12. P.-Lami-Véd Körmend 15 5 10 1260 - 1217 13. Kaposvári KK 15 4 11 1159 - 1243 14. Bodrogi-Bau Vásárhely 14 2 12 1179 - 1374 Webszemle: Bajban a bajnokok az alapszakasz felénél - kosarinfo.com - .... Esélyt sem adott a Falco a Kaposvárnak a győzelemre - nemzetisport.hu - .... Magyar Kupa Nyolcaddöntő - 2007/2008 időpontok - ferfikosar.hu - .... Johnny Grayt is menesztette az ASE - TEOL - .... Gray ment, Johnson jött - Tolnai Népújság online - .... Kínkeserves atomos győzelem - Tolnai Népújság online - .... A győzelem volt a fontos Pakson - Tolnai Népújság online - ....

Elolvasom
2007/2008 - 12. forduló képriporttal HÍROLVASÓ

2007/2008 - 12. forduló képriporttal

2008.01.05, 10:37 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. január 05., szombat, 12. fordulóAtomerőmű SE - Soproni SördögökAtomerőmű SE - Soproni Sördögök 90-75 (15-9, 21-31, 24-20, 30-15)Paks, 700 néző. V: Hartyáni, Kiss L., Farkas L.ATOMERŐMŰ: Nile 12/9, HORVÁTH Z. 11, KISS ZS. 12/12, Mészáros 6, GULYÁS 25/3. Csere: Panta 2, Gray 3/3, TOROMAN 15/9, Medve, Csaplár-Nagy 3, Morgen 1.; Edző: Sabáli BalázsSOPRON: Viggiano 9/3, Lakatos P. 12, LESKO 14, KARON 12/6, Frana 4. Csere: Pojbics 12/3, Körtélyesi 2, Boldizsár 8/3, Vesztergom 2.; Edző: Meszlényi RóbertAz eredmény alakulása: 2. p.: 4-0. 5. p.: 9-4. 7. p.: 11-5. 12. p.: 17-13. 15. p.: 25-21. 17. p.: 29-31. 19. p.: 31-37. 23. p.: 41-44. 25. p.: 49-47. 27. p.: 49-54. 28. p.: 56-56. 32. p.: 63-62. 35. p.: 71-62. 38. p.: 81-66Kipontozódott: Gulyás (34. p.), Lesko (36. p.), Horváth Z. (38. p.)Statisztika:   Férfi A-csoport: H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely131211219-10352.PVSK-Expo Center Pécs12102978-9083.P. L. Dombóvár KC13941115-10954.Atomerőmű SE1284989-9425.Szolnoki Olaj KK1275889-9086.Albacomp13761064-9997.Soproni sÖrdögök12661014-1013 8.Univer-Kecskemét SE13671028-10519.Marso-Vagép NYKK12571019-106810.Zalakerámia-ZTE KK13581013-99211.MAFC1248962-105212.P.-Lami-Véd Körmend13491075-105813.Kaposvári KK1239939-97814.Bodrogi-Bau Vásárhely121111002-1203  Webszemle:Az utolsó negyedben döntötte el a sÖrdögök elleni bajnoki mérkőzését az Atomerőmű SE - Tolnai Népújság online - .... A végén vitték döntésre a dolgot - TEOL - .... Sabáli: az én ötletem Denis idehozatala - kosarinfo.com - .... Megint benne lesznek a tévében - TEOL - .... Képriport: www.PaksNET.hu

Elolvasom
2007/2008 - 11. forduló HÍROLVASÓ

2007/2008 - 11. forduló

2007.12.19, 10:35 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. december 19., szombat, 11. fordulóAtomerőmű SE - PVSK-EXPO CENTER PÉCSAtomerőmű SE - PVSK-EXPO CENTER PÉCS 80-84 (22-20, 21-22, 14-23, 23-19)Paks, 1200 néző;Vezette: Papp P., Benczur, Hegedűs T.Atomerőmű: MÉSZÁROS 11, Murry 2, KISS ZS. 25/21, Panta 5, Gulyás 15/6. Csere: Horváth Z. 6, GRAY 16/6, Csaplár-Nagy E., Medve. Edző: Sabáli Balázs.PVSK-E. Center Pécs: Kutasi 2, Hosszú 5/3, WILLIAMS 30/18, Tóth N. 2, Lapov 7/3. Csere: GREBENÁR 12, ALEKSZICS 16/3, CZIGLER 4, Wittmann 6. Edző: Sztojan Ivkovics.Az eredmény alakulása: 3. p. 0-3. 7. p.: 16-9. 11. p.: 25-20. 14. p.: 29-25. 16. p.: 29-37. 20. 43-42. 32. p.: 57-66. 36. p.: 61-69. 36. p.: 67-76.Mestermérleg:Sabáli Balázs: – Sajnálom, hogy így zártuk az évet. Hazai pályán különösen fájó a vereség. Nem játszottunk jól. Sztojan Ivkovics: – Több szerencsénk volt, de megérdemelten nyertünk. Statisztika:   Férfi A-csoport: H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely121111092-9592.PVSK-Expo Center Pécs1192892-8263.Atomerőmű SE1174899-8674.P. L. Dombóvár KC1174911-9075.Albacomp1275968-8986.Szolnoki Olaj KK1275889-9087.Soproni sÖrdögök1165939-923 8.Univer-Kecskemét SE1266946-9649.Marso-Vagép NYKK1046840-893 10.MAFC1147880-97011.Zalakerámia-ZTE KK1248926-91012.P.-Lami-Véd Körmend13491075-105813.Kaposvári KK1138867-89114.Bodrogi-Bau Vásárhely11110926-1076  Webszemle:Jól zárt a baranyai retesz - Tolnai Népújság online - .... Paksra jön a fél válogatott - TEOL - .... A Paks hazai pályán kapott ki a Pécstől - sportfórum.hu - .... Pakson tudott nyerni a PVSK! - TEOL - .... A nemzeti csapat Pakson - Tolnai Népüjság online - ....

Elolvasom
2007/2008 - 9. forduló HÍROLVASÓ

2007/2008 - 9. forduló

2007.12.08, 10:32 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. december 08., szombat, 9. forduló Zalakerámia-ZTE KK - Atomerőmű SE Zalakerámia-ZTE KK – Atomerőmű SE 61–69 (17–15, 14–17, 15–21, 15–16). Zalaegerszeg, 1500 néző. V: Hartyányi, Hegedűs, Farkas ATOMERŐMŰ: Mészáros 11/3, Murry 12/6, Kiss 2, Csaplár-Nagy E. 4, GULYÁS 21. Cs: Horváth Z. 7, Gray 9/6, Panta 3/3. Edző: Sabáli Balázs ZTE: Miskovics 16/3, Walters 8/3, Kámán 15/6, Garma 9, Keresztes. Cs: Tóth Á. 4, Gáspár 6/6, Hoffmann, Baki 3/3. Edző: Nikola Lazics Az eredmény alakulása: 4. p.: 10-4. 13. p.: 26-18. 25. p.: 34-41. 35. p.: 51-61 Az ASE legjobb dobói: Gulyás (21), Murry (12/6), Mészáros Z. (11/3). Férfi A-csoport: H.  Csapat  M.   Gy.  V.   D.    K.  1. Falco KC-Szombathely 9 8 1 812 - 712 2. PVSK-Expo Center Pécs 9 7 2 735 - 674 3. P. L. Dombóvár KC 10 7 3 850 - 829 4. Atomerőmű SE 9 6 3 730 - 729 5. Albacomp 10 6 4 788 - 720 6. Szolnoki Olaj KK 10 6 4 745 - 740 7. Univer-Kecskemét SE 9 5 4 707 - 704 8. Soproni sÖrdögök 9 4 5 784 - 790 9. Polaroid-Lami-Véd Körmend 10 4 6 833 - 779 10. Zalakerámia-ZTE KK 9 3 6 697 - 690 11. Marso-Vagép NYKK 9 3 6 741 - 818 12. MAFC 9 3 6 720 - 800 13. Kaposvári KK 9 2 7 695 - 724 14. Bodrogi-Bau Vásárhely 9 1 8 765 - 893 Webszemle: Horváth Zoltán újra az ASE-ban? - TEOL - .... Horváth hazatért - ferfikosar.hu - .... Zalaegerszegen nyert az ASE - TEOL - .... Horváth Zoltán a Paksot választotta - sportfórum.hu - .... Ledőlhet az egyik ikertorony Pakson - TEOL - .... Horváth Zoltán 2009-ig az Atomé - TEOL - ....

Elolvasom
2007/2008 - 8. forduló képriporttal HÍROLVASÓ

2007/2008 - 8. forduló képriporttal

2007.12.01, 10:29 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. december 01., szombat, 8. fordulóAtomerőmű SE – Kaposvári KKAtomerőmű SE – Kaposvári KK 81–74 (16–25, 25–11, 20–19, 20–19).Paks, 1000 néző. V: Bodnár P., Kóthay, Pozsonyi. ASE: Gray (–), MÉSZÁROS Z. (18/6), MURRY (16), Panta (6), GULYÁS (27). Csere: Kiss Zs. (11/9), Csaplár-Nagy E. (3/3), Medve (–). Edző: Sabáli Balázs.Kaposvár: DAY (28/18), Edwards (12), Szőke (6), HENDLEIN (16/3), Orosz (6). Csere: Tömösváry (3), Csirke (3/3), Kiss K. (–). Edző: Horváth Imre.Az eredmény alakulása: 5. perc: 10–12, 15. p.: 29–34, 25. p.: 51–43, 35. p.: 65–66.Kipontozódott: Csirke (36.).Mestermérleg:Horváth Imre: – Gratulálok az ASE-nak, a körülményekhez képest tisztességesen helytálltunk. Ha fegyelmezettebben játszunk, másképp alakulhatott volna.Sabáli Balázs: – Nehéz győzelem volt, rosszul kezdtünk, sok labdát eladtunk. A félidőre sikerült fordítanunk, és a hibáink ellenére sikerült nyernünk.Statisztika:         Férfi A-csoport:H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely871722-6262.PVSK-Expo Center Pécs862647-593 3.Albacomp963718-6374.P. L. Dombóvár KC963760-7495.Atomerőmű SE853661-6686.Szolnoki Olaj KK954662-6707.Univer-Kecskemét SE844616-6248.Polaroid-Lami-Véd Körmend945753-6889.Zalakerámia-ZTE KK835636-621 10.Soproni sÖrdögök835665-71511.MAFC835640-71012.Marso-Vagép NYKK835655-72813.Kaposvári KK826614-63614.Bodrogi-Bau Vásárhely817690-774Webszemle:Megizzadt az Atomerőmű - TEOL - .... Tartozik, így mégsem tud jönni - TEOL - .... Pakson kapott ki a Kaposvár - SonLine - 2007.12.06. - Gáspár: kulcsmeccs lesz az ASE ellen is - kosarinfo.com - .... 2007.12.06. - Horváth Zoltán újra az ASE-ban?- TEOL - .... 2007.12.06. - Lehet, hogy új centerrel áll ki az Atom - kosarinfo.com - .... Képriport: www.PaksNET.hu

Elolvasom
2007/2008 - 7. forduló HÍROLVASÓ

2007/2008 - 7. forduló

2007.11.17, 10:27 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. november 17., szombat, 7. fordulóPLANET-LEASING DOMBÓVÁR KC - ATOMERŐMŰPLANET-LEASING DOMBÓVÁR KC - ATOMERŐMŰ SE 108-112 (25-23, 16-23, 22-18, 23-22, 10-10, 12-16)Dombóvár, 1200 néző. V: Papp P., Cziffra, Török.DOMBÓVÁR: MILLS 37/21, ENGLISH 22, Deák 10/6, Sanders 13/6, Wiley 6. Csere: BÓDI 10/3, Simon N. 3/3, Molnár M. 4/3, Balogh L. 3/3. Edző: Dzunics Braniszlav.ATOMERŐMŰ: MÉSZÁROS 11, Murry 11/9, Kiss Zs. 7/3, PANTA 13/9, GULYÁS 36/9. Csere: Gray 15/3, CSAPLÁR-NAGY E. 17/6, Medve 2. Edző: Sabáli Balázs.Az eredmény alakulása: 2. p.: 0-5. 5. p.: 10-10. 8. p.: 22-16. 11. p.: 25-25. 14. p.: 31-35. 22. p.: 43-52. 25. p.: 54-52. 27. p.: 54-57. 30. p.: 63-62. 34. p.: 65-75. 36. p.: 72-75. 40. p.: 86-84. 43. p.: 87-93. 46. p.: 98-96. 48. p.: 99-102. 50. p.: 105-105.Kipontozódott: Wiley 39. p., Murry 40. p., Panta 40. p., Mészáros 40. p.Legjobb dobók: Mills (37/21), English (22), Sanders (13/6), illetve Gulyás (36/9), Csaplár-Nagy E. (17/6), Murry (16/12).Mestermérleg:Dzunics Braniszlav: A döntő pillanatokban a paksiak fölénk kerekedtek. Gulyás Róbert klasszisa ellen ma nem volt orvosságunk. Sabáli Balázs: Óriási szívünknek köszönhetjük a győzelmet. Felülkerekedtünk mindenféle nyomáson, ami a csapatunkra nehezedett.Férfi A-csoport:H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely770643-5432.PVSK-Expo Center Pécs752567-5303.P. L. Dombóvár KC752614-5934.Szolnoki Olaj KK743555-5165.Albacomp743516-496 6.Univer-Kecskemét SE743540-5417.Atomerőmű SE743580-5948.Polaroid-Lami-Véd Körmend734565-5269.Soproni sÖrdögök734593-61110.Marso-Vagép NYKK734598-61611.Zalakerámia-ZTE KK725561-57012.Kaposvári KK725540-55513.MAFC725533-60914.Bodrogi-Bau Vásárhely716589-667 Webszemle:Gulyás klasszisa döntőnek bizonyult - ferfikosar.hu - .... Csaplár-Nagy Ervin: Én is itt vagyok! - kosarinfo.com - .... Jokic és Peciukas segíthet az Atomon - kosarinfo.com - .... ÉLŐ - .... Szlovén és litván légióst tesztel az ASE - TEOL - .... Az Atomerőmű nyerte a rangadót - TEOL - .... Összhang, kívül és belül - Tolnai Népújság - .... Szlovén és litván légióst tesztel az Atomerőmű férfi együttese - Tolnai Népújság -

Elolvasom
2007/2008 - 6. forduló képriporttal HÍROLVASÓ

2007/2008 - 6. forduló képriporttal

2007.11.10, 10:25 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. november 10., szombat, 6. fordulóASE - HódmezővásárhelyATOMERŐMŰ SE - BODROGI BAU-VÁSÁRHELYI KS 91-85(21-25, 26-15, 21-14, 23-31)Paks, 800 néző. V: Ádám, Király, CsöszATOMERŐMŰ: Mészáros Z. 4, MURRY 26/6, Taylor 7, Mucic 1, GULYÁS 22. Cs: Gray 11, Csaplár-Nagy E. 9/3, Kiss Zs. 2, Panta 9/3. Edző: Sabáli BalázsVÁSÁRHELY: Drahos 18/12, Brooks 8, Kováts R. 11, FREEMAN 23/9, Gémes 21/9. Cs: Böszörményi 2, Máté, Kukla 2, Crangasu. Edző: Czuprák LászlóAz eredmény alakulása: 5. p.: 13-11. 15. p.: 39-30. 25. p.: 58-44. 35. p.: 83-69Kipontozódott: Kováts R. (40. p.)Statisztika:         Férfi A-csoport:H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely660546-4562.P. L. Dombóvár KC651506-4813.Albacomp642449-4114.PVSK-Expo Center Pécs642489-4565.Polaroid-Lami-Véd Körmend633493-4486.Szolnoki Olaj KK633447-444 7.Soproni sÖrdögök633506-5148.Marso-Vagép NYKK633526-5359.Atomerőmű SE633468-486 10.Univer-Kecskemét SE633455-47411.Zalakerámia-ZTE KK624495-49712.Kaposvári KK615467-48913.Bodrogi-Bau Vásárhely615515-58914.MAFC615455-537Rövid hírek: Az ASE férfi kosárlabda csapata elküdte Sasa Mucic-ot és Willie Taylor-t. Új légiós egyelőre még nincs, a kiszemeltekkel folynak a tárgyalások. A napokban egy litván és egy szlovén kosárlabdázót várnak próbajátékra. November 23-án pénteken az ASE edzőmérkőzést játszik a PVSK-val Pécsett 16:30-kor. Webszemle:Légiósai cseréjét tervezi a Paks - MNO - .... Új légiósokat keres az Atomeromű - kosarinfo.com - .... Új légiósokat keres a Paks, Madison nem tér vissza - nemzetisport.hu - .... ÉLŐ - .... Eddig keveset nyújtottak a légiósok - TEOL - .... Győztek, de a parádé elmaradt - TEOL - .... Nem váltotta be a reményeket a szlovén magasember - TEOL - .... Taylort is menesztette az ASE - TEOL - .... Képriport: 

Elolvasom
Magyar Kupa 2008. február - FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS HÍROLVASÓ

Magyar Kupa 2008. február - FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

2008.02.28, 10:09 Kosárlabda

MAGYAR KUPA, FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ,1. MÉRKŐZÉS:A negyeddöntő párosításai:UNIVER - ASENYÍREGYHÁZA - KÖRMENDDOMBÓVÁR - ALBACOMPFALCO - PÉCS

Elolvasom
Felkészülés - INTERSPORT KUPA 2008, Székesfehérvár HÍROLVASÓ

Felkészülés - INTERSPORT KUPA 2008, Székesfehérvár

2008.10.09, 09:32 Kosárlabda

INTERSPORT KUPA 2008, Székesfehérvár Október 9.  / csütörtök /Atomerőmű SE – Planet Leasing DKC 79–78 (20–25, 20–12, 27–24, 12–17). Legjobb dobók: Gosa 22/12, Gulyás 17, Csaplár-Nagy E. 15/3, Williams 12/6, illetve Bódi 19/6, LeGrange 18/9, Clark 14, Deák 14/6, Szőke 10/6. Megnyitó   18.50Albacomp –     Zalakerámia ZTE KK       19.00Október 10. / péntek /Planet Leasing DKC  – Zalakerámia ZTE KK    17.00Atomerőmű SE  – Albacomp  66-104 (19-33, 16-18, 16-27, 15-26) Október 11. / szombat/Zalakerámia ZTE KK  – Atomerőmű SE 109-74 (26-19, 22-12, 34-24, 27-19) Albacomp – Planet Leasing DKC         17.00Eredményhirdetés     19.00A székesfehérvári torna az eredeti péntek-szombat-vasárnap helyett csütörtök-péntek-szombati napokon kerül megrendezésre, mivel az Albacompnak megkezdődik a Nemzetközi Kupaszereplése. Az Albacomp nyerte az Intersport Kupát Az Intersport Kupa székesfehérvári felkészülési tornát az Albacomp nyerte a Dombóvár, a Zalaegerszeg és a Paks előtt, miután a döntőben Peresztegi Nagy Ákos együttese 81-71-re legyőzte a tavalyi alapszakasz második helyezettjét.  Az Intersport Kupa végeredménye: 1. Albacomp; 2. Dombóvár; 3. ZTE; 4. ASE All Star Team: Charles Gosa (ASE) Luis Hinnant (ZTE) Bódi Ferenc (Dombóvár) Rashad Bell (Albacomp) Hanga Ádám (Albacomp) Az Albacomp nyerte az Intersport Kupát ... SportHiradó ... 

Elolvasom
Felkészülés - Göcsej Kupa HÍROLVASÓ

Felkészülés - Göcsej Kupa

2008.09.25, 09:29 Kosárlabda

XXXIX. NEMZETKÖZI KOSÁRLABDA GÖCSEJ KUPA2008. szeptember 25-28. - Városi Sportcsarnok, ZalaegerszegCsoportbeosztás - Férfiak"A"Falco KC SzombathelyAtomerőmű SE Zalakerámia ZTE KKDárda (HR)"B"Polaroid Lami-Véd Körmend Planet Leasing Dombóvár KCSoproni sÖrdögökTirgu Mures (ROM)2008. szeptember 25. (csütörtök )18:00 MEGNYITÓ ÜNNEPSÉG18:30 Atomerőmű SE - Zalakerámia ZTE KK 69 - 5316 ponttal nyert az AtomerőműAtomerőmű SE - Zalakerámia - ZTE KK 69 - 53 ... TeleSport .. 2008. szeptember 26. (péntek)14:30 Dárda (HR) - Atomerőmű SE2008. szeptember 27. (szombat)19:45 Falco KC Szombathely - Atomerőmű SE 72 - 812008. szeptember 28. (VASÁRNAP)9:30 A3 - B3 férfi 5-6. helyért11:15 A2 - B2 férfi 3-4. helyért13:00 A1 - B1 férfi döntő 1-2. helyért15:00 EREDMÉNYHÍRDETÉS (férfiak)Végeredmény ASE szempontjából tehát 3 meccs 2 győzelem, és második hely.Soproni sÖrdögök - Atomerőmű SE 74-64A sÖrdödöké a Göcsej Kupa ... TeleSport .. Göcsej Kupa: soproni győzelem a férfiak között... SportHiradó ... 

Elolvasom
Magyar Kupa 2008. április - FÉRFIAK, NÉGYES DÖNTŐ HÍROLVASÓ

Magyar Kupa 2008. április - FÉRFIAK, NÉGYES DÖNTŐ

2008.04.05, 11:30 Kosárlabda

MAGYAR KUPA, FÉRFIAK, NÉGYES DÖNTŐ A férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének programja:Április 04. péntek15.30 Atomerőmű SE - Polaroid Lami-Véd Körmend18.00 Falco KC Szombathely - AlbacompFalco KC-Szombathely - Albacomp 83-70 (20-11, 19-20, 27-21, 17-18). Legjobb dobók: Doyne Jara 25, Kálmán 22, Draughan 13, Aljakszejev 11, illetve Bradford 24, McClendon 21

Elolvasom
ASE Dombóvár U14 ESEMÉNY

ASE Dombóvár U14

2017.10.07, 13:00 Labdarúgás

Bajnoki labdarúgó mérkőzés

Bővebben