Taskenti ötödik hely HÍROLVASÓ

Taskenti ötödik hely

2018.11.12, 12:23 Judo

Az U23-as Eb fényes sikere után egészen az üzbég fővárosig repült Pupp Réka. Nem az Európa bajnoki ezüstöt ünnepelni utazott, sokkal inkább olimpiai kvalifikációs pontszerzés volt a cél.

Elolvasom
Szépen csillog az ezüst HÍROLVASÓ

Szépen csillog az ezüst

2018.11.05, 08:04 Judo

Nagy örömet szerzett a paksi 52 kg-os kiválóság, Pupp Réka azoknak a rajongóknak, akik felutaztak az U-23-as Európa Bajnokság nyitó napjára, Győrbe és azoknak is, akik itthonról izgulták végig a napot.

Elolvasom
EB-n innen, VB-n túl HÍROLVASÓ

EB-n innen, VB-n túl

2018.10.24, 07:14 Judo

Pupp Rékát az Atomerőmű SE 52 kg-os kiválóságát sikerült egy villáminterjúra elcsípnünk, hiszen javában zajlik a felkészülés az év egyik legfontosabb versenyére, a győri kontinensviadalra. Beszélgetésünkben felidéztük a VB-t és Réka fizikai állapotáról is érdeklődtünk.

Elolvasom
Itthon kitüntetés, Kínában Grand Prix HÍROLVASÓ

Itthon kitüntetés, Kínában Grand Prix

2018.05.28, 15:19 Judo

Miközben Csoknyai László átvette az ASE örökös bajnokának járó díjat egyesületünk küldött közgyűlésén, Pupp Réka és Cirjenics Miklós már készülődtek a Kínában lévő autonóm Belső-Mongólia székhelyén Hohhot városában, hogy az idei első olimpiai kvalifikációs Grand Prix versenyen megkezdjék szereplésüket.

Elolvasom
Mindhárom versenyzőnk kiemelt az EB-n HÍROLVASÓ

Mindhárom versenyzőnk kiemelt az EB-n

2018.04.25, 07:32 Judo

A hétvégén Tel-Aviv ad otthont az idei Judo Európa bajnokságnak. A paksi küldöttség tagjai már el is utaztak a helyszínre, hisz kedden Pupp Réka Braun Ákossal, míg szerdán Hangyási László, Csoknyai László és Cirjenics Miklós repült a gyönyörű fekvésű, Földközi-tenger partján elterülő izraeli városba.

Elolvasom
Kedvező előjelek Tel-Aviv előtt HÍROLVASÓ

Kedvező előjelek Tel-Aviv előtt

2018.04.09, 09:19 Judo

Nem nyaralni mentek legjobbjaink a legnépszerűbb törökországi üdülőhelyre az elmúlt hétvégén. Antalyában mindhárom európabajnoki aspiránsunk éremért küzdhetett. Az érem megszerzése Pupp Rékának sikerült, míg Csoknyai László és Cirjenics Miklós ötödikként zárt a Grand Prix viadalon.

Elolvasom
Csoknyai és Cirjenics is hetedik Jekatyerinburgban HÍROLVASÓ

Csoknyai és Cirjenics is hetedik Jekatyerinburgban

2018.03.19, 07:22 Judo

Pupp Réka első napi vereségét követően jól indították a második napot a Jekatyerinburg-i Grand Slamen a paksi judósok.

Elolvasom
Hasznos hónapok a judo őshazájában HÍROLVASÓ

Hasznos hónapok a judo őshazájában

2017.12.15, 13:18 Judo

Pupp Réka és Cirjenics Miklós hosszú időt töltöttek Japánban.

Elolvasom
Évvége Japánban HÍROLVASÓ

Évvége Japánban

2017.12.04, 11:16 Judo

Két versenyzőnk Pupp Réka és Cirjenics Miklós japán edzőtáborozást követően indult a Tokiói Grand Slam-en.

Elolvasom
Csak a Pupp Réka HÍROLVASÓ

Csak a Pupp Réka

2010.09.08, 06:59 Szabadidő

"...én judózni szeretnék..."

Elolvasom
Újabb pontszerzés a Grand Prix-n HÍROLVASÓ

Újabb pontszerzés a Grand Prix-n

2017.04.04, 07:16 Judo

Ezúttal Pupp Réka eredményes szereplésének örülhettünk.

Elolvasom
Ausztriai kirándulás HÍROLVASÓ

Ausztriai kirándulás

2016.05.30, 08:52 Judo

Pupp Réka harmadik helyen végzett, a többieknek sajnos nem jött össze az érem.

Elolvasom
Szavazzunk Pupp Rékára! HÍROLVASÓ

Szavazzunk Pupp Rékára!

2016.05.24, 08:20 Judo

Judosok és szimpatizánsok! Szavazzunk Junior Európa-bajnokunkra, Pupp Rékára! Az oldal a képre kattintva érhető el. Regisztráció szükséges hozzá, ami egy kicsit bonyolult,de csak egyszer kell megcsinálni! Naponta 1x lehet szavazni!

Elolvasom
Réka majdnem dobogós HÍROLVASÓ

Réka majdnem dobogós

2016.04.22, 12:34 Judo

Szép sikert ért el Pupp Réka Kazanban.

Elolvasom
Pupp Réka ismét a juniorok között remekelt HÍROLVASÓ

Pupp Réka ismét a juniorok között remekelt

2016.04.11, 09:58 Judo

Réka ezüstéremmel zárt, Polgár Luca pedig a hetedik helyen végzett.

Elolvasom
Pupp Réka Pozsonyban is a dobogón! HÍROLVASÓ
Pupp Réka junior Európa-bajnok HÍROLVASÓ

Pupp Réka junior Európa-bajnok

2015.09.23, 18:19 Judo

Gratulálunk győztes versenyzőnknek és edzőiknek Hangyási Lászlónak és Braun Ákosnak! A verseny néhány örömteli pillanata képekben: {gallery}2015_09_23_judo{/gallery}

Elolvasom
Aranyérem került Pupp Réka nyakába Lignanoban HÍROLVASÓ

Aranyérem került Pupp Réka nyakába Lignanoban

2015.03.30, 09:02 Judo

Ugyanitt Ohát Zalán bronzérmet szerzett, míg Bognár Péter a hetedik helyen végzett.    

Elolvasom
Török átok HÍROLVASÓ

Török átok

2015.03.03, 07:58 Judo

Pupp Réka szorgalmasan gyűjti a ranglistás pontokat, de az érem ezúttal nem jött össze.

Elolvasom
Öt aranyat is begyűjtöttünk Pesten HÍROLVASÓ

Öt aranyat is begyűjtöttünk Pesten

2015.02.23, 09:26 Judo

Knapp Ivett, Pupp Réka, Polgár Luca, Windischmann Bence és Ohát Zalán sem talált legyőzőre.

Elolvasom
Pupp Réka ötödik lett Oberwartban HÍROLVASÓ

Pupp Réka ötödik lett Oberwartban

2015.02.16, 11:27 Judo

A bronzcsatában sajnos nem bírt török ellenfelével

Elolvasom
Három érmet is elhoztunk Tuniszból HÍROLVASÓ

Három érmet is elhoztunk Tuniszból

2015.01.20, 08:40 Judo

Csoknyai László második helyen zárt, Pupp Réka és Bor Barna pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Elolvasom
Pupp Réka ötödik az U23-as Európa-bajnokságon HÍROLVASÓ

Pupp Réka ötödik az U23-as Európa-bajnokságon

2014.11.20, 10:22 Judo

Remekül helyt állt a Wroclawban rendezett viadalon a még mindig csak 18 éves versenyzőnk.

Elolvasom
Pupp Réka 7. lett Miamiban HÍROLVASÓ

Pupp Réka 7. lett Miamiban

2014.10.28, 12:27 Judo

Versenyzőnk a második körben a későbbi győztes japán lánytól szenvedett vereséget

Elolvasom
Pupp Réka bronzérmes a junior EB-n HÍROLVASÓ

Pupp Réka bronzérmes a junior EB-n

2014.09.22, 12:59 Judo

Moldáv ellenfelet vert meg a bronzmeccsen

Elolvasom
Két aranyat nyertünk a Junior OB-n HÍROLVASÓ

Két aranyat nyertünk a Junior OB-n

2014.08.26, 09:28 Judo

Pupp Réka és Ohát Zalán sem talált legyőzőre Piliscsabán

Elolvasom
Pupp Réka ismét dobogós HÍROLVASÓ

Pupp Réka ismét dobogós

2014.05.19, 09:54 Judo

A román ellenfelek nem jelentettek akadályt

Elolvasom
Pupp Réka nem talált legyőzőre Olaszországban HÍROLVASÓ

Pupp Réka nem talált legyőzőre Olaszországban

2014.04.30, 07:38 Judo

A hétvégén Lignano-ban (Olaszország) rendezett Junior Európa Kupán Pupp Réka remek teljesítménnyel az első helyet szerezte meg a 48 kg-os súlycsoportban. Réka mind az öt ellenfelét ipponnal győzte le. Első éves juniorként remek év kezdethez gratulálhatunk Rékának!

Elolvasom
Szarajevót is bevette a Csoknyai-Bor duó! HÍROLVASÓ

Szarajevót is bevette a Csoknyai-Bor duó!

2014.03.31, 11:09 Judo

Két olimpikonunk ismét nem talált legyőzőre, de Pupp Réka, Cirjenics Miklós és Kiss Norbert is jól szerepelt! Képgaléria a cikkben.

Elolvasom
Pupp Réka újabb aranyérme HÍROLVASÓ

Pupp Réka újabb aranyérme

2013.04.08, 17:02 Judo

Elolvasom
Pupp Réka Európa Bajnoki bronzérem HÍROLVASÓ

Pupp Réka Európa Bajnoki bronzérem

2012.06.25, 10:18 Judo

Csoknyai és Bor is remekelt a hétvégén.

Elolvasom
Pupp Réka ötödik Lengyelországban HÍROLVASÓ
Pupp Réka aranyérmes Piliscsabán HÍROLVASÓ
Pupp Réka aranyérmes  az Európa kupán HÍROLVASÓ
Pupp Réka Magyar Bajnok HÍROLVASÓ

Pupp Réka Magyar Bajnok

2012.02.20, 19:22 Judo

Elolvasom
Pupp Réka újra a csúcson    HÍROLVASÓ

Pupp Réka újra a csúcson

2011.10.20, 09:05 Judo

Elolvasom
Pupp Réka ezüstérmes lett HÍROLVASÓ

Pupp Réka ezüstérmes lett

2011.08.03, 21:37 Judo

Elolvasom
Pupp Réka és Kiss Vivien elsők Strasswalchenben HÍROLVASÓ
Pupp Réka ismét aranyérmes HÍROLVASÓ

Pupp Réka ismét aranyérmes

2011.05.16, 12:45 Judo

Elolvasom
Egy arany, egy ezüst HÍROLVASÓ

Egy arany, egy ezüst

2010.11.22, 13:36 Judo

Pupp Réka (fehérben) nagy csatában harcolta ki az aranyat

Elolvasom
Szép eredmények a Serdülő és Junior Diákolimpiáról HÍROLVASÓ

Szép eredmények a Serdülő és Junior Diákolimpiáról

2010.04.01, 09:05 Judo

Jól szerepeltek az ASE serdülő és junior korú judosai a hétvégén megrendezett korosztályos Diákolimpiákon. A serdülők között szombaton hárman  is a döntőben küzdöttek: Pupp Réka a 40 kg-osok között folytatta idei remek szereplését, ezúttal a földharcban jeleskedett és aranyérmes lett.

Elolvasom
Két érem a Nemzetközi Ifjúsági EB-MEX Kupáról HÍROLVASÓ

Két érem a Nemzetközi Ifjúsági EB-MEX Kupáról

2010.03.22, 08:56 Judo

Kér érmet szereztek az ASE ifjúsági versenyzői hétvégén az EB-MEX Kupa nemzetközi versenyen, ahol a hazai legjobbakon kívül szlovák, német, román és szerb versenyzők is részt vettek. Pupp Réka román, magyar és szerb ellenfelét legyőzve szerezte meg a 40 kg-os súlycsoportban az aranyérmet. A 66 kg-os fiúk között Ádám Attila is remekelt, őt csak az elődöntőben tudta megállítani hazai riválisa, de a bronzéremért vívott mérkőzésen fölényes győzelmet aratott, így III. lett. Az 52 kg-os lányok között Skállát Katalinnak csak egy kis szerencse hiányzott az éremszerzéshez, ő végül az V. helyen zárt.Edzők: Hangyási László, Kun Szilárd, Kanczer István

Elolvasom
Serdülő Világkupa HÍROLVASÓ

Serdülő Világkupa

2009.06.22, 11:01 Judo

Serdülő VilágkupaGyőr2009. június 20-21., szombat-vasárnapA győri Serdülő Világkupán a Magvassy Sportcsarnokban Keszthelyi László és Kun Szilárd tanítványai két boronz mellett egy arannyal és egy ötödik hellyel zárták a versenyt. A 36 kg-os Pupp Réka első lett súlycsoportjában, Szőke Attila és Benkő Norbert a dobogó alsó fokára állhatott a kisalföldi versenyen, Horváth Jennifer az ötödik lett a 44 kilósok küzdelmeiben.SerdülőI. Pupp Réka 36 kg - III. Szőke Attila 36 kgV. Horváth Jennifer 44 kg - III. Benkő Norbert 60 kgEdzők: Keszthelyi László, Kun SzilárdKeszthelyi Lászlóedző    

Elolvasom
Regionális Verseny - Paks HÍROLVASÓ

Regionális Verseny - Paks

2009.06.07, 00:00 Judo

Regionális VersenyPaks2009. június 06. szombatSerdülőV. Lukácsi Vajk 36 kg I. Lukácsi Koppány 36 kgI. Szőke Attila 40 kg I. Haklik Levente 45 kgIII. Hosnyánszki Dániel 45 kg II. Akkerman Gergő 45 kgIII. Benkő Norbert 60 kg I. Pupp Réka 36 kgI. Horváth Jennifer 44 kg I. Skállát Katalin 48 kgDiák AI. Horányi Benjamin 45 kg I. Lacza Barna 54 kgII. Schönhardt Gergő 60 kgDiák BV. Bónyai Krisztián 35 kg III. Bagi Levente 35 kgIII. Majlát Keve 35 kg II. Kövér Bence 45 kgIII. Fricz János 50 kg I. Lacza Dávid +60 kgI. Sárosi Sára 35 kg I. Csók Vanda 50 kgDiák CIII. Fritz Roland 27 kg III. Horváth Nicolas 33 kgI. Dobai Dominik 42 kg III. Fricz Balázs 42 kgII. Bónyai Martin 50 kg I. Lacza Erik 50 kgI. Schweiger József 55 kg I. Haaz Anita 27 kgEdzők:Dobai László, Keszthelyi László, Kun SzilárdKeszthelyi Lászlóedző    

Elolvasom
 Regionális verseny Szolnokon HÍROLVASÓ

Regionális verseny Szolnokon

2009.05.30, 00:00 Judo

Regionális verseny május 30-án SzolnokonNév Korosztály Súlycsoport Helyezés Pupp Réka         Serdülő         36 Kg I Horváth Jennifer Serdülő   48 Kg I Skállát Katalin         Serdülő   52 Kg I Horányi Benjamin Diák "A" 45 Kg V Molnár Márton         Diák "A"      + 66 Kg III Lacza Dávid         Diák "B"      + 60 Kg I Fritz János         Diák "B" 50 Kg II Kövér Bence          Diák "B" 45 Kg II Csók Vanda         Diák "B" 40 Kg I Sárosi Sára         Diák "B" 49 Kg I Fritz Balázs         Diák "C" 45 Kg V Járai Levente     Diák "D" 24 Kg III Haklik Levente   Serdülő         45 Kg I Pásztor Barbara         Diák "D-C" 42 Kg  I-II Bónyai Martin      Diák "C" 50 Kg II Dobai Dominik    Diák "C" 42 Kg I Koloh Éva         Diák "A" 56 Kg  I Benkő Norbert    Serdülő   60 Kg II Lacza Erik         Diák "C" 50 Kg I Csehi Dominik         Diák "D" 26 Kg V Akkerman Gergő    Serdülő         50 Kg II Bagi Levente         Diák "B" 38 Kg  I Lukácsi Koppány         Serdülő   36 Kg III Szőke Attila         Serdülő   40 Kg I     Május 30-án Szolnokon regionális verseny. Csapatban ASE II. hely        Edzők: Keszthelyi László, Dobai László, Kun Szilárd

Elolvasom
Diákolimpia HÍROLVASÓ

Diákolimpia

2009.03.17, 06:47 Judo

DiákolimpiaCegléd2009. március 14., szombatI. Pupp Réka 36 kgV. Horváth Jennifer 44 kgV. Skállát Katalin 48 kgI. Haklik Levente 45 kgV. Lőrincz Olivér 73 kgEdzők: Keszthelyi László, Kun SzilárdKeszthelyi Lászlóedző

Elolvasom
Tavasz Kupa HÍROLVASÓ

Tavasz Kupa

2009.03.09, 18:30 Judo

Tavasz KupaSolt 2009. március 07. szombatSerdülőI. Pupp Réka 36 kgI. Horváth Jennifer 44 kgI. Skállát Katalin 48 kgIII. Lukácsi Vajk 33 kgI. Lukácsi Koppány 36 kgI.  Szőke Attila 40 kgII. Akkermann Gergő 45 kgIII. Haklik Levente 45 kgIII. Benkő Norbert 55 kgIII. Lőrincz Olivér +73 kgDiák „A”III. Horányi Benjamin 45 kgI. Lacza Barna 54 kgDiák „B”III. Bagi Levente 35 kgII. Paczolay Dániel 38 kgIII. Arnold Levente 33 kgI. Kövér Bence 45 kgDiák „C”III. Fritz Roland 27 kgII. Dobai Dominik 42 kgIII. Fritz Balázs 42 kgI. Lacza Erik 50 kgII. Bónyai Martin 50 kgII. Schweigert József 55 kgEdzők: Keszthelyi László, Kun Szilárd, Dobai LászlóKeszthelyi Lászlóedző  

Elolvasom
Nemzetközi Judo Verseny - Vöcklabruck HÍROLVASÓ

Nemzetközi Judo Verseny - Vöcklabruck

2009.03.05, 19:46 Judo

Nemzetközi Judo VersenyVöcklabruck 2009. március 01., vasárnapI. Pupp Réka 36 kgIII. Skállát Katalin 48 kgIII. Sárosi Sára 48 kgII. Haklik Levente 45 kgIII. Horányi Benjamin 45 kgEdzők: Keszthelyi László; Kun SzilárdKeszthelyi Lászlóedző

Elolvasom
Galánta Kupa - Galánta HÍROLVASÓ

Galánta Kupa - Galánta

2008.11.08, 00:00 Judo

Galánta KupaGalánta2008. 11. 08. szombat I. Horváth Jennifer 44 kgIII. Skállát Katalin 48 kgV. Benkő Norbert 45 kgIII. Szőke Attila 36 kgIII. Haklik Levente 40 kgV. Siklósi Zoltán 50 kgI. Pupp Réka 32 kgII. Hosnyánszki Dániel 42 kgIII. Akkerman Gergő 42 kgIII. Lukácsi Koppány 36 kgII. Lacza Barna 55 kg Edzők: Keszthelyi László, Kun Szilárd

Elolvasom
Serdülő Országos Bajnokság - Budapest HÍROLVASÓ

Serdülő Országos Bajnokság - Budapest

2008.10.19, 13:54 Judo

Serdülő Országos Bajnokság - Budapest I.    Pupp Réka    36 kg II.    Skállát Katalin    48 kg V.    Benkő Norbert    45 kg Edzők: Keszthelyi László, Kun Szilárd

Elolvasom
Diák „A”, „B”, „C”, Serdülő, Ifjúsági Nemzetközi Atom Kupa - Paks HÍROLVASÓ

Diák „A”, „B”, „C”, Serdülő, Ifjúsági Nemzetközi Atom Kupa - Paks

2008.09.13, 13:51 Judo

Diák „A”, „B”, „C”, Serdülő, Ifjúsági Nemzetközi Atom Kupa - Paks Ifjúsági I.    Őri Felícián    50 kg III.    Ádám Attila    55 kg I.    Haaz Levente    60 kg II.    Köller Milán    73 kg V.    Zsók Attila    90 kg I.    Gombár Szabolcs    +90 kg Serdülő II.    Lukácsi Koppány    33 kg V.    Lukácsi Vajk    33 kg II.    Szőke Attila    36 kg III.    Haklik Levente    40 kg I.    Horváth Jennifer    40 kg II.    Benkő Norbert    48 kg III    Skáálát Katalin    48 kg III.    Ádám Attila    55 kg Diák „A” I.    Pupp Réka    32 kg II.    Lukácsi Koppány    33 kg III.    Hosnyánszki Dániel    40 kg III.    Akkermann Gergő    40 kg Diák „B” V.    Horányi Benjamin    41 kg II.    Koloh Éva    49 kg V.    Lacza Barna    50 kg III.    Schönhardt Gergő    55 kg III.    Molnár Márton    +60 kg Diák”C” III.    Csók Vanda    35 kg I.    Sárosi Sára    +44 kg I.    Fritz János    45 kg II.    Lacza Erik    45 kg I.    Lacza Dávid    +55 kg Edzők: Hangyási László, Kanczler István, Keszthelyi László, Kun Szilárd, Dobai László

Elolvasom
Tenkes Kupa Nemzetközi Verseny - Siklós HÍROLVASÓ

Tenkes Kupa Nemzetközi Verseny - Siklós

2008.09.06, 13:50 Judo

Tenkes Kupa Nemzetközi Verseny - Siklós Ifjúsági I.    Őri Felícián    -50 kg III.    Haaz Levente    -66 kg I.    Gombár Szabolcs    +90 kg II.    Ömböli Renátó    +90 kg Junior I.    Őri Felícián    -50 kg I.    Kovács Márton    -73 kg III.    Karika Ákos    -81 kg II.    Mede Zsombor    -90 kg I.    Gombár Szabolcs    +100 kg II.    Kertész Evelin    -48 kg Felnőtt I.    Kovács Márton    -73 kg III.    Csoknyai László    -81 kg V.    Karika Ákos    -81 kg III.    Mede Zsombor    -90 kg II.    Tenki Zoltán    -100 kg Serdülő lány I.    Pupp Réka    36 kg III.    Skállát Katalin    48 kg U11 II.    Lacza Dávid    55 kg U13 II.    Lacza Barna    55 kg I.    Pupp Réka    32 kg Diák „A” II.    Lukácsi Koppány    33 kg Serdülő I.    Lőrincz Olivér    73kg III.    Lukácsi Vajk    36 kg III.    Szőke Attila    36 kg III.    Lukácsi Koppány    36 kg Csapatban az Atomerőmű SE az I. helyet szerezte meg. Edzők: Hangyási László, Kanczler István, Keszthelyi László, Kun Szilárd

Elolvasom
Három magyar bajnok a serdülőknél HÍROLVASÓ

Három magyar bajnok a serdülőknél

2009.11.16, 08:50 Judo

Jól szerepeltek a paksi serdülők a Szekszárdon rendezett judo Országos Bajnokságon. Pupp Réka, Skállát Katalin és Szőke Attila imponáló fölénnyel nyerte meg a súlycsoportját és lett országos bajnok. Horváth Jennifer és Hosnyánszki Dániel is derekasan helytállt és csak egy nagyon kevés választotta el őket a döntőtől, a bronzérem is nagyon szép eredmény. Összességében az egész csapatot dicséret illeti, azokat is akik nem szereztek érmet. Ezzel az összesített éremtáblázatban is előkelő helyen végeztek a paksiak. (Edzőik : Kun Szilárd, Kanczer István)

Elolvasom
Diák „C” Országos Bajnokság - Budapest HÍROLVASÓ

Diák „C” Országos Bajnokság - Budapest

2006.12.03, 00:26 Judo

Diák „C” Országos BajnokságBudapest2006.12.03., vasárnap  I. Pupp Réka 27 kgVII. Csabai Dániel 30 kgV. Akkermann Gergő 39 kgEdzők:Keszthelyi LászlóDobai László

Elolvasom
Erdélyi Kupa Nemzetközi Verseny - Szolnok HÍROLVASÓ

Erdélyi Kupa Nemzetközi Verseny - Szolnok

2006.08.26, 11:56 Judo

Erdélyi Kupa Nemzetközi VersenyVerseny helye: SzolnokDiák „C”I. Pupp Réka 24 kgIII. Lukácsi Koppány 30 kgDiák „B”II. Skálát Katalin 36 kgI. Haklik Levente 29 kgII. Jász Botond 35 kgI. Benko Norbert 41 kgI. Szoke Attila 32 kgDiák”A”II. Ádám Attila 45 kgIII. Pál Tamás 34 kgAz Atomeromu SE megnyerte a Diák „B” kupát.Edzők: Kun Szilárd, Keszthelyi László

Elolvasom
Diák Atom Kupa - Paks HÍROLVASÓ

Diák Atom Kupa - Paks

2006.09.09, 11:55 Judo

Diák Atom KupaVerseny helye: PaksDiák „C”I. Pupp Réka 24 kgIII. Hosnyánszki Dániel 36 kg Diák „B”III. Skálát Katalin 36 kgII. Horváth Jennifer 33 kgIII. Szabó Anna +46 kgI. Haklik Levente 29 kgII. Szoke Attila 32 kgV. Jász Botond 35 kgIII. Benko Norbert 38 kgV. Kozma Zoltán 41 kgII. Pupp Gergely 60 kgDiák”A”II. Ádám Attila 45 kgIII. Pál Tamás 34 kg SerdüloII. Haaz Levente 60 kgIII. Kiss Szabolcs 66 kgIII. Hamvas Tamás 81 kgIII. Merényi Dániel 73 kgII. Szebényi Réka 48 kgIII. Pál Tamás 34 kg Edzők:Keszthelyi LászlóKun SzilárdDobai László

Elolvasom
Regionális Judo Verseny - Baja HÍROLVASÓ

Regionális Judo Verseny - Baja

2006.09.17, 11:53 Judo

Regionális Judo VersenyVerseny helye: BajaSerdüloI. Szebényi Réka 52 kgI. Lacza Milán 66 kgI. Merényi Dániel 73 kgI. Hamvas Tamás 81 kgII. Rábaközi Gergo 45 kgII. Szabó Péter 60 kgII. Kiss Szabolcs 73 kgIII. Haaz Levente 60 kgIII. Tumpek Róbert 55 kgIII. Tolnai Márk 81 kgIII. Ádám Attila 45 kg Diák „B”I. Szoke Attila 32 kgI. Horváth Jennier 32 kgII. Benko Norbert 41 kgII. Lamm Lea 39 kgIII. Kozma Zoltán 41 kg III. Haklik Levente 32 kgIII. Skálát Katalin 36 kg Diák „A”I. Ádám Attila 45 kgDiák „C”I. Pupp Réka 27 kgII. Akkermann Gergo 36 kgIII. Lukácsi Koppány 30 kgIII. Hosnyánszki Dániel 33 kg Edzők: Keszthelyi László, Kanczler István, Kun Szilárd, Dobai LászlóAz Atomerőmű SE a csapatversenyben a második helyet szerezte me

Elolvasom
Nemzetközi Judo Verseny - Ausztria HÍROLVASÓ

Nemzetközi Judo Verseny - Ausztria

2006.10.01, 11:52 Judo

Nemzetközi Judo VersenyVerseny helye: Strasswalchen, Ausztria2006.09.30-10.01. szombat-vasárnapU11III. Csabai Dániel 33 kgV. Hosnyánszi Dániel 33 kgIII. Akkermann Gergo 36 kgIII. Pupp Réka 24 kgU13I. Tolnai Márk +50 kgV. Ádám Attila 45 kgU16V. Tolnai Márk 81 kgIII. Kertész Evelin 48 kgEdzők: Keszthelyi László, Dobai László, Kun Szilárd

Elolvasom
Diák „C” Magyar Köztársasági Kupa - Budapest HÍROLVASÓ

Diák „C” Magyar Köztársasági Kupa - Budapest

2006.10.08, 11:50 Judo

Diák „C” Magyar Köztársasági KupaVerseny helye: BudapestI. Pupp Réka 27 kgIII. Lukácsi Koppány 30 kg Edző: Keszthelyi László, Kun Szilárd

Elolvasom
Nemzetközi Judo Verseny - Galánta HÍROLVASÓ

Nemzetközi Judo Verseny - Galánta

2007.11.02, 11:46 Judo

Nemzetközi Judo Verseny - Galánta U13 fiúkIII. Lukácsi Koppány 30 kgI. Szőke Attila 34 kgIII. Akkerman Gergő 42 kgV. Kozma Zoltán 46 kgIII. Siklósi Zoltán 50 kgIII. Lőrinc Olivér +55 kg U13 lányokII. Pupp Réka 28 kgI. Horváth Jennifer 36 kgIII. Skállát Katalin 40 kg U15 fiúkIV. Pál Tamás 38 kgI. Ádám Attila 46 kg Edzők: Dobai László, Keszthelyi László, Kun Szilárd

Elolvasom
Diák „B” Országos Bajnokság - Solt HÍROLVASÓ

Diák „B” Országos Bajnokság - Solt

2007.09.29, 11:41 Judo

Diák „B” Országos Bajnokság - Solt - 09.29. szombat I. Pupp Réka 28 kgI. Akkerman Gergő 48 kgV. Lukácsi Vajk 31 kg Diák „C” Magyar Köztársaság Kupa - Cegléd - 09.30. vasárnap II. Koloh Éva 45 kgIII. Pákolicz Zénó 55 kgV. Schönhart Gergő 55 kgV. Lacza Barna 55 kgEdzők: Keszthelyi László, Kun Szilárd, Dobai László

Elolvasom
Atom Kupa - Paks HÍROLVASÓ

Atom Kupa - Paks

2007.09.15, 11:40 Judo

Atom Kupa - Paks 2007.09.15-16.U23 Atom Kupa - Paks - 2007.09.15. szombatI. Dusa Ákos +100 kgI. Csoknyai László 81 kgV. Kovács Márton 66 kg Diák „A”, Diák „B”, Diák „C” és Serdülő Atom Kupa - Paks - 2007.09.16. vasárnapDiák „C”I. Koló Éva 38 kgIII. Frast Gergő 42 kgIII. Siklósi Tamás 42 kgIII. Lacza Barna 55 kgIII. Molnár Márton +55 kgDiák „B”I. Pupp Réka 28 kgIII. Hosnyánszki Dániel 36 kgIII. Akkermann Gergő 38 kgIII. Lukácsi Vajk 29 kgV. Lukácsi Koppány 32 kgDiák „A”I. Szőke Attila 33 kgIII. Horváth Jennifer 38 kgV. Jász Botond 33 kgV. Lőrincz Olivér +66 kgSerdülő lányII. Horváth Jennifer 38 kgIII. Skálát Katalin 41 kgSerdülő fiúI. Tolnai Márk +81 kgI. Szőke Attila 34 kgII. Haklik Levente 34 kgII. Pál Tamás 34 kgII. Ádám Attila 45 kgV. Ömböli Renátó 81 kgV. Vájer István 50 kgV. Jász Botond 34 kgEdzők:Keszthelyi László, Kanczler István, Kun Szilárd, Dobai László

Elolvasom
Tenkes-kupa - Siklós HÍROLVASÓ

Tenkes-kupa - Siklós

2007.08.01, 11:37 Judo

Tenkes-kupa - Siklós 2007. 08. 02. vasárnapSerdülő eredmények:III. Ádám Attila 45 kgV. Vájer István 50 kgIII. Kovács Botond 60 kgII. Tolnai Márk +81 kgV. Ömböli Renátó +81 kgIfjúsági eredmények:V. Vájer István 50 kgI. Kovács Márton 66 kgII. Haaz Levente 66 kgI. Kiss Norbert 73 kgII. Karika Ákos 73 kgIV. Lacza Milán 73 kgI. Mede Zsombor 81 kgII. Ömböli Renátó 90 kgV. Tolnai Márk +90 kgJunior eredmények:I. Kovács Márton 66 kgII. Haaz Levente 66 kgI. Kiss Norbert 73 kgII. Karika Ákos 73 kgV. Lacza Milán 73 kgI. Mede Zsombor 81 kgEdzők:Hangyási László, Kanczler István, Kun SzilárdVerseny ideje: 2007. 08. 01. szombatDiák „C”V. Horányi Benjamin 36 kgIII. Lacza Barna 55 kgIII. Pákolitz Zénó 55 kgV. Schönhardt Gergő 55 kgDiák „B”I. Lukácsi Koppány 30 kgV. Hosnyánszki Dániel 36 kgII. Akkermann Gergő 40 kgI. Pupp Réka 28 kgDiák „A”II. Jász Botond 30 kgIII. Szőke Attila 30 kgV. Benkő Norbert 40 kgII. Kozma Zoltán 45 kgIV. Lőrincz Olivér +60 kgIII. Horváth Jennifer 38 kgI. Skálát Katalin 41 kgEdzők:Kun Szilárd, Dobai László, Keszthelyi LászlóWebszemle:Remek mezőnyök a Tenkes-kupán - [ judoinfo.hu ]Kilenc aranyat hoztak Siklósról az ASE dzsúdósai - [ judoinfo.hu ]

Elolvasom
Országos Rangsorverseny - Domaszék HÍROLVASÓ

Országos Rangsorverseny - Domaszék

2007.05.26, 11:30 Judo

Országos Rangsorverseny - DomaszékDiák „C” fiúII. Horányi Benjamin 36 kgIII. Pákolitz Zénó 50 kgV. Schönhardt Gergő 50 kgII. Lacza Barna 55 kgDiák „B” lányI. Pupp Réka 27 kgDiák „A” lányI. Horváth Jennifer 35 kgII. Skálát Katalin 38 kgEdző: Keszthelyi László

Elolvasom
Diákolimpia - Miskolc HÍROLVASÓ

Diákolimpia - Miskolc

2007.05.06, 11:20 Judo

Diákolimpia - MiskolcDiák „C”VII. Frast Gergő 42 kgI. Lacza Barna 55 kgIII. Molnár Márton +55 kgDiák „B”II. Pupp Réka 28 kgIII. Akkermann Gergő 38 kgDiák „A”II. Skálát Katalin 38 kgII. Benkő Norbert 41 kgIII. Siklósi Zoltán 54 kgIII. Lőrincz Olivér +56 kgIII. Pupp Gergő +56 kgEdzők: Keszthelyi László, Dobai László, Kun Szilárd

Elolvasom
Regionális Judo Verseny - Paks HÍROLVASÓ

Regionális Judo Verseny - Paks

2007.04.22, 11:19 Judo

Regionális Judo Verseny - PaksSerdülőI. Szőke Attila 34 kgII. Haklik Levente 34 kgI. Pál Tamás 38 kgIII. Jász Botond 38 kgI. Ádám Attila 45 kgII. Benkő Norbert 45 kgIII. Makó Dániel 45 kgII. Vájer István 50 kgII. Fenyvesi Csaba 60 kgV. Tumpek Róbert 60 kgII. Lőrincz Olivér 66 kgIII. Pupp Gergő 66 kgIII. Ömböli Renátó 81 kgI. Tolnai Márk +81 kgDiák „C”V. Palóka Dávid 32 kgII. Horányi Benjamin 36 kgII. Frast Gergő 39 kgII. Kóló Éva 45 kgIV. Schönhardt Gergő 45 kgII. Pákolitz Zénó 45 kgII. Lacza Barna 50 kgIII. Molnár Márton +55 kgDiák „B”I. Akkermann Gergő 38 kgII. Lukácsi Koppány 29 kgIII. Lukácsi Vajk 32 kgV. Hosnyánszki Dániel 34 kgDiák „A”I. Haklik Levente 30 kgI. Szőke Attila 33 kgII. Jász Botond 36 kgIII. Lőrincz Olivér 66 kgDiák „B” lányI. Pupp Réka 27 kgDiák „A” lányI. Horváth Jennifer 35 kgI. Skálát Katalin 38 kgEdzők:Keszthelyi LászlóKanczler IstvánDobai LászlóKun Szilárd

Elolvasom
Nemzetközi Judo Verseny - Ausztria HÍROLVASÓ

Nemzetközi Judo Verseny - Ausztria

2007.03.04, 11:15 Judo

Nemzetközi Judo Verseny - AusztriaI. Szőke Attila 33 kgIII. Haklik Levente 33 kgIII. Jász Botond 36 kgIII. Benkő Norbert 40 kg V. Akkerman Gergő 40 kgIII. Kozma Zoltán 45 kgII. Lőrincz Olivér +60 kgIII. Pupp Gergő +60 kgV. Pál Tamás 36 kgV. Pupp Réka 28 kgEdzők:Keszhelyi LászlóKun SzilárdDobai László

Elolvasom
Országos Diákolimpia - Miskolc HÍROLVASÓ

Országos Diákolimpia - Miskolc

2008.05.24, 10:45 Judo

Országos Diákolimpia - MiskolcDiák „C”I. Fritz János 42 kgI. Lacza Dávid +55 kgI. Sárosi Sára 45 kgII. Csók Vanda 38 kg Diák „B”II. Koloh Éva 49 kgV. Molnár Márton +60 kg Diák „A”I. Pupp Réka 32 kgIII. Hosnyánszki Dániel 38 kgEdzők: Keszthelyi László, Dobai László, Kun Szilárd

Elolvasom
Serdülő Nemzetközi Judo Verseny - Baja HÍROLVASÓ

Serdülő Nemzetközi Judo Verseny - Baja

2008.05.18, 10:45 Judo

Serdülő Nemzetközi Judo Verseny - BajaII. Pupp Réka 36 kgIII. Horváth Jennifer 40 kgIII. Skállát Katalin 44 kgV. Ádám Attila 50 kg Edzők: Keszthelyi László, Kanczler István

Elolvasom
Diák „A” Magyar Köztársaság Kupa - Budapest HÍROLVASÓ

Diák „A” Magyar Köztársaság Kupa - Budapest

2008.04.06, 10:39 Judo

Diák „A” Magyar Köztársaság Kupa - BudapestI. Pupp Réka 32 kgIII. Akkermann Gergő 41 kgEdzők: Kesztelyi László, Dobai László, Kun Szilárd

Elolvasom
Serdülő Magyar Köztársaság Kupa - Pestszentimre HÍROLVASÓ

Serdülő Magyar Köztársaság Kupa - Pestszentimre

2008.03.30, 10:38 Judo

Serdülő Magyar Köztársaság Kupa - PestszentimreII. Pupp Réka 36 kgIII. Horváth Jennifer 40 kgV. Skállát Katalin 44 kgIII. Szőke Attila 36 kgIII. Ádám Attila 50 kg Edzők: Kun Szilárd, Kesztelyi László, Dobai László, Kanczler István

Elolvasom
Nemzetközi Diák Judo Verseny - Vöcklabruck HÍROLVASÓ

Nemzetközi Diák Judo Verseny - Vöcklabruck

2008.03.02, 10:32 Judo

Nemzetközi Diák Judo Verseny - Vöcklabruck I. Pupp Réka 30 kgIII. Horváth Jennifer 40 kgV. Skállát Katalin 44 kg Diák „B”III. Akkermann Gergő 36 kg Diák „A”V. Szőke Attila 360 kgIII. Ádám Attila 50 kg Edzők: Kun Szilárd, Keszthelyi László, Kanczler István

Elolvasom
Pupp Réka junior Eb-bronzérmes! HÍROLVASÓ
5. helyen a rangos nemzetközi tornán HÍROLVASÓ

5. helyen a rangos nemzetközi tornán

2011.04.27, 11:12 Judo

Pupp Réka 44kg-os súlycsoportban....

Elolvasom
Paksi ötös HÍROLVASÓ

Paksi ötös

2017.09.25, 20:28 Judo

2017. augusztus végén, szeptember elején a judo szerelmeseinek figyelme Magyarországra irányult, hiszen Budapesten került megrendezésre a judo világbajnokság.

Elolvasom
Grand Prix, Zágráb ESEMÉNY

Grand Prix, Zágráb

2017.09.29, 09:00 Judo

Pupp Réka és Cirjenics Miki egyaránt kiváló formában küzdöttek a világbajnokságon, de az éremszerzés elmaradt. A hétvégi zágrábi Grand Prix-n éremre válthatják a paksi reményeket.

Bővebben